Lectori salutem!

Bereg kicsit olyan, mint India. Aki egy napot eltölt a Beregben, lelkendező levelet ír a csodákról a barátainak vagy a családjának, rosszabb esetben újságcikket közöl mély tapasztalatairól. Aki egy hétig, az már útikönyv összeállítására is képesnek érzi magát, és nem is minden ok nélkül. Aki viszont módszeresen megevett legalább egy kiló sót e vidéken, úgy érzi, hogy semmit sem ért az egészből.

Magam 37 éve jártam először errefelé, s ezt kéretik nem érdemnek tekinteni, hanem az élet - az életem - múlását jelző roppant sajnálatos ténynek. Azóta kapcsolatunk hol fölerősödött, hogy eljegelődött, ám ez az idő alkalmasnak bizonyult rá, hogy legalább felszínesen tájékozódjam a térség helyzetéről, és megérintsen a beregi viszonyok színe és visszája egyaránt. Mocsár Gábor, a méltatlanul elfeledett emlékű debreceni-szegedi író-szociográfus egykoron Szabolcs megyét Magyarország Szicíliájának nevezte, és mind akkor, mind most, évtizedek lepörgése után is egészen pontosnak, változatlanul tárgyszerűnek találom a meghatározását. A Bereg viszont bizonyosan Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szicíliája. Vagyis még e megyének az átlagához képest is valóságosan csikorgó nyomorban, kilátástalanságban és reménytelenségben él.

Láttam én szándékokat évtizedeken át, hogy változtatni kellene. Szinte évente készültek koncepciók, tervek, jobb-rosszabb plánumok. Csakhogy kormányok sora bizonyult impotensnek. A megvalósítás esélyei naponta szálltak el. A tegnapi stratégiák mára elfeledődtek, igaz, pénz sosem támasztotta alá a felzárkóztatási programokat. Pedig azt sem állítanám, hogy nem kapott támogatást a térség. Kapott. Sőt bőven kapott. Persze a töredékét annak, mint - mondjuk - a Balaton környéke. De valahogy kétbalkezesen, értelmetlenül, céltalanul. Mintha a mindenkori hatalom csupán a saját rossz lelkiismeretét csitítgatná vele.

És jött az árvíz. Minek tekintsük? Vis maiornak, természeti csapásnak? Az volt, nyilván, az is. De ha lehámozzuk a külső héjat, akkor kiderül, hogy az események mögött vegytiszta politika munkál pőrén és kínosan. És ha tovább farigcsáljuk az almánkat, s eljutunk a magházig, akkor fölfedezzük, hogy a katasztrófa nemcsak politikum, hanem egyenesen társadalmi jelenség, a maga megkönnyeztető csodáival, rút vitáival és hol nyílt, sportszerű, hol pedig alattomos harcaival, melyeknek eredménye az elkeserítő változatlanság.

Vagyis az, hogy a Bereg az újjáépítés után is félig gyógyult seb. Az árvíz óriásit lendített néhány település lakóinak életminőségén, s noha a jövőbeli gondjaikat nem tudta megoldani, fénycsóvát irányított a vidékre: ez is Magyarország.

Csak mintha egy másik földrészen lenne.