Előszó

Majdnem érthetetlen számomra, hogy csak alig néhány esztendő telt el amióta az első, matematikát népszerűsítő kísérletemet, az "Egyszeregytől az integrálig" c. könyvet útjára bocsájtottam. Az a visszhang, amelyet e könyvem, valamint a kb. egy évvel később megjelent "A ponttól a négy dimenzióig" című művem Európa számos országában keltett, úgyszólván kötelességemmé tette, hogy eleget tegyek a hatalmas matematikus tömeg kívánságának. Hisz műveim példányszáma minden nyelven sok tízezerre rúg!

Alázattal említem e számot és örömmel, a belőle következő szellemi érdeklődés miatt. De mint említettem, mély kötelezettség érzésével is. Bizonyos, sok kitűnő könyvet és értekezést írtak már a matematika történetéről. Könyvem olvasói és kritikusai (kísértést érzek, hogy az utóbbiakat mint előmozdítókat, terjesztőket említsem) nem egyszer kifejezték óhajukat, hogy szeretnék, ha a "keletkező tudomány" leírásával is foglalkoznám, és pedig nem csak a szigorú tudomány kívánalmainál és lehetőségeinél könnyebb, népszerűsítőbb módon, hanem figyelembe véve bizonyos általánosabb kultúrtörténeti szempontokat is. Hisz erre engem állítólag az a körülmény is képesít, hogy szerzője vagyok kultúrhistóriai-szellemtörténeti szintéziseknek.

Vonakodva és kételkedve vállaltam, meg kell vallanom, a rám bízott feladatot.

Az elmúlt évben tehát akarva-nemakarva ki kellett mélyítenem a már régebben megkezdett, a matematika történetére vonatkozó tanulmányaimat. Másodrendű munkával, meglevő matematikatörténetek alapján ugyanis nem akartam a "korszakokat" megírni. Hasson rám, amennyire csak lehet, a matematika hőseinek eredeti műveiből áradó alkotó, a keletkezéstől és a felfedezéstől megrészegült izzó lehelete.

A magamra vállalt és a tudományos kutatás feltételeit is sokszor megközelítő kívánalmak és szigorítások ellenére sem tételeztem fel magamról, mélyenfekvő elvi okokból, hogy népszerű matematika könyveim harmadik kötetében tudományos működést fejtettem ki. Célom, most éppen úgy, mint a múltban, a tudomány előcsarnokában a tudományt szomjazókat oktatni s az igazi tudomány élvezete felé vezető útjukat egyengetni.

E könyv a közönség még szélesebb rétegéhez fordul, mint két elődje, pedig tapasztalatom szerint azok olvasótábora is igen különféle kor- és foglalkozási csoportokból tevődött össze. Miként a zene, a matematika is a szó legnemesebb értelmében vett emberi dolog. Rang, méltóság, kor, nem, származás közömbös számára, és azon igyekszik, hogy Isten akaratához és a legőszintébb, leghajthatatlanabb igazsághoz, amennyire embertől telik, közel jusson. De éppen úgy küzd a földi gőg, az intellektuális merészség és az apokaliptikus kétkedés ellen is, hisz egyrészt az égretörőknek mennydörgő állj-t kiált, másrészt viszont évezredes fejlődésével bebizonyította, hogy mindig megújuló kultúrák, mindig új alakban építik tovább a szellem eme legfelső birodalmát s hogy egymás felé nyújtott kezük csak az utolsó emberrel végződő lánccá kapcsolódik össze.

Szinte két rétegben építettem fel ezt a könyvet, hogy a fejlődés menetét, úgy amint azt a régi egyiptomiak, mezopotámiaiak és indusok kora óta ismerjük, a legszélesebb körök számára is hozzáférhetővé tegyem. A matematikától távol álló, vagy kevéssé gyakorlott olvasó ugorja át a szórványosan előforduló matematikai képleteket, foglalkozzék csupán a kultúrtörténeti, életrajzi és filozófiai leírásokkal. Ezek sem könnyűk mindenkor, de a formulákkal írt matematika ellenségei számára megvan az az előnyük, hogy hétköznapi nyelven íródtak.

Igényesebb olvasót nem akartam megfosztani attól, hogy fejtegetéseimet példákkal ne fessem alá. Ezeket lehetőleg úgy választottam ki, hogy jellemzők és könnyen érthetők legyenek. A fejlődő tudomány leírásának eleve megvan az az előnye, hogy fokról-fokra építi fel a tudást. Mindezek után nem kell hangsúlyoznom, hogy ez a könyv önmagában is zárt egész, és hogy ilyennek íródott, noha megírása ugyanabból a szellemből fakadt, mint két elődjéé, és segítőtársként áll melléjük.