dr. Sipos Béla
Heller Farkas tudományos pályafutása és irodalmi munkássága

Az indulás és pályakezdés

(1877–1917)
„Tudományt a munkás élettel
egybekötni: ez a feladás,
mire a köztársaság férfijának
törekednie kell”
 
(Kölcsey Ferenc)

 

Heller Farkas 1877. május 9-én született Budapesten. A Heller család Porosz-Sziléziából származott az ott még ma is létező szerb kisebbséghez (szláv népcsoporthoz) tartozott. Dédapja még itt született, s fiatal korában az 1770-es évek második felében eljutva Magyarországra, Pesten telepedett le. Nagyapja Heller Péter Pesten született, és mint cipész kisiparos kereste meg népes családjának a kenyeret, Heller Péter nyolc gyermeke közül Ágost – Heller Farkas édesapja – volt a hetedik. Heller Ágost nemzetközileg elismert tudós, természettudományi író és tudománytörténész, az MTA tagja.* Heller Ágost és Bolberitz Georgina 1876-ban kötöttek házasságot és három fiuk született. A legidősebb Heller Farkas Henrik (1877. május 9. – 1955. szeptember 29.) közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1921 rendes 1934–1949, rehabilitálva 1989)*, Heller René (1878–1929) vasúti mérnök, Heller Erik (1880–1958) jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja .*

Heller Farkas nyugodt családi körülmények között nevelkedett. Édesanyja kizárólag a családnak szentelte életét, fiainak nevelését és iskoláztatását maga irányította és ellenőrizte, nagy hangsúlyt helyezve a görög, a latin nyelvi és a matematikai tanulmányokra. Heller Farkas a német nyelvet anyanyelvi szinten beszélte, később angolul és franciául is megtanult. A négy elemi osztályt, mint magántanuló végezte el, nagy műveltségű édesanyja irányításával. Ezt követően tanulmányait az 1887. évtől kezdve a „Budapesti II. Kerületi Kir. Egyetemi Katholikus Főgymnasium”-ban folytatta, ahol 1895-ben jeles eredménnyel érettségizett. Az említett katholikus egyetemi főgymnasium 1893–94-i tanévről kiadott évi értesítője* (Lutter János igazgató adta közre) igen tanulságos olvasmány. Kiderül az, hogy a tanárok (pl. Baumgartner Alajos, Dr. Katona Lajos, Dr. Lechner László, Mialovich Mór, Dr. Reményi Ede, Szerelemhegyi Tivadar, Varga Ottó és mások) jelentős szakirodalmi működést fejtettek ki. Rendszeresen írtak tárcákat, ismertetéseket, tanulmányokat, bírálatokat, lexikonszavakat stb. a különböző akkori lapokban (Pl. Pesti Napló, Élet, Nyelvtudományi Közlemények, Athenaeum, stb. és német nyelvű folyóiratok olvashatók a publikációs jegyzékben). Különböző magánszemélyek és intézetek alapítványokat létesítettek a jól tanuló, de anyagilag nehéz helyzetben levő, tehetséges tanulók részére. Heller Farkas (Heller Henrik néven szerepelt a VII. osztályban, az 1893/94-es tanévben) elnyerte, a Plattschläger Mihály János-féle alapítványt, melynek összege 150 forint volt és nyolc tanuló részesült ebből az alapítványból. Az idézett évkönyv adatai alapján Heller Erik negyedik osztályos, Heller René hatodik osztályos és Heller Henrik hetedik osztályos tanulók tandíjmentesek voltak és kitűnő eredményt értek el.

Heller Farkas a gimnázium elvégzése után, 1895. őszén a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára iratkozott be, ahol a szabályszerű nyolc félév elvégzése után 1899. május 29-én végbizonyítványt nyert. A történeti- és vegyes jogtudományi szigorlatok letétele után – a közgazdaságtan és a statisztika iránti szeretettől vezérelve –, az államtudományi tudori (doktori) fok elnyerése céljából a kiegészítő államtudományi szigorlatot is letette. 1900. október 27-én kelt a tudori oklevele az államtudományi doktori fokozat elnyeréséről. Az államtudomány a tudományos nyelvben használatos régies kifejezés; az állami élet különféle területeivel foglalkozó tudomány.

Heller Farkast a szülői házban gyermekkorától kezdve a tudomány szeretetére nevelték. Érdeklődése már egyetemi évei alatt mindinkább a közgazdaságtan felé terelődött. 1937. május 9.-én amikor munkatársai, tanítványai a nemzetközi bíró 60 éves professzort ünnepelték, így emlékezett meg szüleiről, pályakezdéséről: „A sors megadta nekem azt a lehetőséget, hogy oly pályán működhetem, mely szívem szerint való és mely már ifjúkori álmaim célpontja volt. Ez irányban már elkötelezetten léptem az életbe, mert a tanári pálya iránti szeretetet a szülői házban szívtam magamba. Már mint a Pázmány Péter Egyetem hallgatója mindig vágyakozással tekintettem tanáraimra, akik a tudománynak élhetnek és ennek elvét hirdethetik … Hogy megmaradjak … a rideg gazdasági képnél, a tartozik rovatban természetesen először szüleim képe merül fel. A tanári pálya iránti szeretetet, a tudás vágyát és a rendszerességet a szülői házban szívtam magamba. Atyám is tanár volt, mégpedig lelkes tanár és tudós, aki hivatásának, könyveinek és problémáinak élt. Nevelésünkkel közvetlenül annyit törődött, amennyit egy erősen elfoglalt ember törődhetik. Inkább példájával, komoly életfelfogásával nevelt, mint közvetlen cselekedetekkel. Jól tudta, hogy nevelésünket nyugodtan rábízhatja édes Anyánkra, ki ugyan egész más, a tudós pályától távol eső környezetből jött – tábornok leánya volt – de aki élénk eszével, a tudomány és az irodalom iránti szeretetével bámulatosan bele tudta magát élni a tudós légkörébe, a gyermeknevelésre pedig egyenes jelleme és nagy következetessége különösen képesítette. Annyira magához tudott fűzni, hogy külső szigorra alig volt szükség, mert amit ő jónak tartott, mi is annak tartottuk, amit pedig nem engedett, az abszolút rossznak tűnt fel előttünk. Az ő gondolatisága is döntő volt pályámra, mert ha Atyámtól örököltem a kutatás iránti vágyat és a tudomány szeretetét, Anyám oltotta belém a társadalmi kérdések iránti érdeklődést.”*

60 évesen visszatekintve egyetemi éveire meleg szeretettel s odaadó tisztelettel emlékezik meg tanítómestereiről. Így Vécsey Tamásról az MTA tagjáról, „aki oly emelkedett szempontból tárta elé a jogtudós magasztos szerepét”, és Hajnik Imre jogtörténészről, az MTA tagjáról, aki „mély tudományossággal” adta elő a jogtörténetet. Concha Győző – az MTA tagja, majd 1922–1925. között az MTA alelnöke – politikai és alkotmányelméleti témájú előadásai is hatást gyakoroltak rá. Heller Farkas az egyetemen már másodéves korában a társadalomtudományi kérdések iránt kezdett vonzódni. E változást Földes Béla közgazdász, az MTA tagja nemzet gazdaságtani és főleg Láng Lajos statisztikus, az MTA tagja, előadásai idézték elő. Heller Farkas még 1937-ben is őrizte Láng Lajos előadásairól gondosan letisztázott jegyzeteit. Láng Lajos az általában száraznak tartott tárgyat oly vonzóan és élénken tudta előadni, hogy Heller érdeklődését erősen lekötötte. Különösen nagy hatást gyakorolt Hellerre Láng vámpolitikai speciálkollégiuma, aminek eredményeképpen már diákkorában komolyan kezdett vámpolitikai kérdésekkel foglalkozni. Láng vezette be Hellert a Közgazdasági Társaságba, mely később annyira a szívéhez nőtt. (Érdekességként említjük meg, hogy Földes Béla később (1917. augusztus 18.–1918. május 8.) tárca nélküli miniszter lett. Láng Lajos pedig korábban (1902. május 4.–1903. november 3.) kereskedelemügyi miniszter volt.)

Heller pályája a következőképpen alakult az egyetem elvégzése közben illetve után. 1898. október 17-től kezdve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál fogalmazói állást vállalt, ahol 1900. november 30-án – Szabó Ervin könyvtárnokkal együtt – véglegesítették, a Kereskedelmi- és Iparkamara jegyzőkönyve szerint.

Heller Farkas a századforduló éveiben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, majd a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselőjeként kapcsolatban állt a magyar munkásmozgalom kiváló-alakjával Szabó Ervinnel, majd Jászi Oszkár polgári radikális politikussal. Mindketten nagyra értékelték Heller tudományos munkásságát és a szociális kérdésekben elfoglalt haladó nézeteit.*

Heller Farkas ezt az első állását csak 1901. április 2-ig töltötte be. Első állása bár nem esett tervei irányába (a tudomány szolgálata), de lehetővé tette, hogy teendőinek elvégzése közben alapos bepillantást nyerjen a kereskedelmi- és ipari életbe, valamint, hogy egyes gyakorlati közgazdasági kérdéseket behatóan tanulmányozzon. Az állami, az egyetemes szempontokat érvényesítő közigazgatás felé való törekvése nem szűnt meg. 1901. április 2-án a 3347/eln. sz. a. kelt kinevezési okmánnyal a m. kir. földművelésügyi miniszter segédfogalmazóvá nevezte ki, 1907-ben minisztériumi fogalmazóvá, 1910-ben pedig min. segédtitkárrá lépett elő és 1914-ig dolgozott a minisztériumban.

Heller Farkas a közgazdasági osztályban nyert beosztást, amely osztály hatáskörébe vont és tárgyalt minden általános érdekű, és nem a minisztérium valamely kimondottan szakágába vágó kérdést. E munkakörben is természetesen közgazdasági kérdésekkel foglalkozott; a magyar mezőgazdaság helyzetét, főbb céljait és törekvéseit, valamint lehetőségeit ismerte meg. Széles körű irodalmi műveltségét itt egészíti ki, illetve alapozza meg a gyakorlat oldaláról. Mindinkább nagyobb tanulmányok készítése, minisztertanácsi előkészítések és hasonló ügyek alkották feladatát. Vámpolitikai, szövetkezeti és birtokpolitikai ügyeken kívül különösen a tőzsdereform előkészítő munkálataiban működött jelentékenyen közre, 1909-ben és 1912-ben tagja volt a tőzsdereform kérdéskörében létrehozott miniszteri bizottságnak. 1909-ben a tőzsdereform tárgyában törvényjavaslat kidolgozásával bízták meg, és tanulmányútra küldték Ausztriába és Németországba a tőzsdetörvény tanulmányozására. A földművelésügyi miniszter 1912-ben a budapesti tojástőzsdén miniszteri biztossá nevezte ki. Hivatalos működéséért a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki 1912-ben. A hatáskörébe tartozó munkákon kívül más megbízatásokat is nyert. Így 1909-ben megbízták a „Három év Magyarország mezőgazdaságában” c. munka megírásával, 1910 decemberében a földművelésügyi miniszter kinevezte a m. kir. miniszterelnök által az országgyűlés elé terjesztendő jelentés szerkesztő bizottsága tagjává. (1917-ig dolgozott e bizottságban.) 1914-ben a kereskedelemügyi miniszter a statisztikai szakvizsga bizottság tagjává nevezte ki. Ezen állásokat azonban csak a megélhetési gondok elkerülése céljából vállalta, a tisztviselősködéshez sohasem volt kedve, és minden rendelkezésre álló időt a tudományos munkára igyekezett felhasználni. Ebben az időben nagyrészt Darányi Ignác volt a földművelésügyi miniszter, akit tevékenysége alapján méltán tekinthetünk a dualista korszak meghatározó jelentőségű, kiemelkedő agrárpolitikusának. Darányi Ignác elméleti munkássága is jelentős volt, egyik fő művét 1905-ben, Londonban is kiadták.

Heller Farkas 1900-ban kezdett publikálni először a Közgazdasági Szemlében,* majd az Athenaeumban,* a Műveltség Könyvtárában,* a Magyar Társadalomtudományi Szemlében.* stb. Első német nyelvű dolgozata 1900-ban, Bécsben* jelent meg.

Az MTA 1901-ben pályázatot hirdetett a határhaszon elmélet akkori állásának megírására. Heller az 1901-ben elkészített pályázatát a bírálók javaslatára átdolgozta és az eredeti kézirat így háromszorosára nőtt. Az így átdolgozott, a határhaszon elmélet akkor ismert irodalmának majdnem teljes körű feldolgozását tartalmazó pályázatát 1903-ban ismét benyújtotta az MTA-hoz. A jeligés pályázatot megnyerte és az MTA Ulmann-díjával 1904 májusában kitüntetett pályamunka „A határhaszon elmélete” címen 1904-ben, könyv alakban is napvilágot látott.* Heller Farkas – egyetemi tanulmányai befejeztével – mint azt részletesen bemutattuk, elhelyezkedett, de csak azért, hogy megélhetését biztosítsa. Ugyanakkor kezdettől fogva mindent megtett annak érdekében, hogy tudományos tevékenységét főfoglalkozásban mielőbb valamely tudományos intézményben (egyetemen) folytathassa. Először a Kassai Kir. Jogakadémián próbált katedrához jutni, de ott – elsősorban fiatal kora miatt – a Kar csak második helyen jelölte, úgy azt nem sikerült elnyernie.

Tudományos súlyát és ezzel jövendő esélyeit szerette volna növelni. Ezért 1904. november 27-én közgazdaságtanból magántanári képesítés elnyerése végett a Kolozsvári Ferencz József Tudomány Egyetemen habilitáció (egyetemi magántanári képesítés) iránt nyújtott be kérvényt. Ez a kísérlete is sikertelennek bizonyult, mert bár állandóan biztatták a kedvező elintézéssel, évekig elfektették ügyét. (Elutasítani nem tudták, hiszen egy akadémiai pályadíjas műről, illetve szerzőjéről volt szó.) Hiába lépett fel Heller érdekében a híres jogfilozófus professzor, Somló Bódog. Somlóhoz Heller régi barátja és volt kollégája, Jászi Oszkár ajánlotta be. Jászi az elintézés meggyorsítása érdekében még azt is elvállalta, hogy ő lesz az egyik bíráló. Navratil Ákos – a közgazdaságtani tanszék vezetője – előbb azzal odázta el az ügyet, hogy nincs megfelelő másik bíráló, később azzal, hogy a bíráló nyugdíjba vonult, végül azzal tért ki, hogy mivel a megüresedett statisztikai tanszéket is neki kell ellátnia, belátható időn belül nem ér rá Heller magántanári ügyével foglalkozni. Heller ügye már több mint egy éve húzódott, ezért 1906. január 15-én Somló Bódoghoz intézett levelében elkeseredetten panaszolja azt, hogy a másodszori hiábavaló kísérletezés és a kilátástalanság „milyen érzékenyen érint, és mennyire feltart tudományos munkásságomban. Hiszen bizonyára még emlékezel hivatalnoki korodból, hogy mily vágyva várja az ember a tudományos pályára vezető első lépés megtörténtét.”* Végül is Heller még kétszer tett kísérletet jogakadémiai közgazdasági tanszék elnyerésére, mindkétszer Nagyváradon. Első alkalommal, 1906-ban, Kiss Géza nagyváradi jogászprofesszor értesítette Őt az ottani közgazdászprofesszor váratlan haláláról és kérte Hellert, sürgősen pályázza meg a megüresedett tanszéket. 1906. május 31-én kelt bizalmas levelében („Elolvasás után megsemmisítendő” felirattal) azt is közli, hogy a karon belül éles személyi és világnézeti ellentétek állnak fenn és azért is szeretné, ha Heller kerülne ide, mert tudja róla, hogy Jászi Oszkár és Szabó Ervin barátja és így a haladó gondolkodású tanárok (Ágoston Péter, Mártonffy Marcell és ő maga) értékes támogatót nyernének benne. Azt javasolja Hellernek, hogy csak „igen” vagy „nem” szóval jelezze szándékát táviratilag, Mártonffynak címezve és még a nevét se írja alá.*

Annak ellenére azonban, hogy Jászi Oszkár külön is mozgósította nagyváradi barátait Heller érdekében, a szavazásnál – helyi praktikák miatt – lemaradt. A második kísérlet 1912-ben történt, amikor ismét csak Kiss Géza professzor hívta fel Heller figyelmét arra, hogy Nagyváradon újból megürült a közgazdaságtani tanszék. Bizalmas levelében Kiss ezúttal azt javasolta Hellernek, hogy a helyi közéletben döntő súllyal rendelkező arisztokratáknál – két Mailáth és két Teleki gróf –, mutatkozzék be és igyekezzen azok támogatását megszerezni. Eligazítást is adott neki arra nézve, hogy melyik grófnál milyen „szöveggel” teheti magát szimpatikussá. Heller azonban csak a tudományhoz értett és az önadminisztrációhoz sem kedve, sem tehetsége nem volt, így ismét csak lemaradt a katedráról. Sikerült ugyan neki az egyik Mailáth gróf támogatását megszereznie, de a vallás és közoktatásügyi miniszter, Zichy János gróf mást nevezett ki a tanszékre, azt, akit Széchenyi György gróf, erdélyi püspök ajánlott be. A Heller protektorának – Mailáth Gusztáv Károlynak – irt levelében a miniszter döntését azzal indokolta, hogy miután előző évben egy jogakadémiai kinevezésnél Mailáth jelöltjét részesítette előnyben, most a Széchenyinek pártfogoltja van soron. Heller Farkas hagyatékában levő – ezzel kapcsolatos – levelek közül (melyeket számos más dokumentummal együtt Heller Farkas fia, Heller Farkas Tamás bocsátott rendelkezésemre) érdemes az említett levelet teljes terjedelmében idézni.

Zichy János „Tisztelt Barátom” megszólítással, – miniszteri pecséttel ellátva – a következőket írta Mailáth erdélyi római katolikus püspöknek. (Mailáth pedig rövid, vigasztaló sorokkal továbbította a levelet Heller Farkasnak):

„Szíves voltál dr. Heller Farkas műegyetemi magántanárnak a nagyváradi közgazdasági tanszékre kinevezése iránt érdeklődni. Közlöm, hogy az ügy előzményei a következők:

A múlt évben gróf Széchényi Miklós püspök a nagyváradi jogakadémián megüresedett közgazdasági és politikai tanszékre az ottani érdemes főigazgatónak fiát, Bozóky Ferenczet a legmelegebben ajánlotta figyelmembe.

Mailáth püspök és Mailáth Gyuri kedvéért azonban akkor Szandtner Pált kellett kineveznem és egyidejűleg megígértem Széchenyi püspöknek, hogy a legközelebbi alkalommal az ő pártfogoltja fog sorra kerülni.

Minthogy Széchényi püspök ismételve a legmelegebben ajánlja Bozóky Ferencznek az időközben megüresedett közgazdasági tanszékre kineveztetését: azt hiszem, hogy amint akkor én deferáltam Mailáth Gyuri óhajának, úgy ez alkalommal viszont Te leszel szíves Széchényi püspök ismételt meleg ajánlata előtt deferálni.”*

A levél tartalma rendkívül jellemző, hogy ugyanis nem a tehetség, hanem a protektor személye volt döntő a kinevezésnél.

Ez az újabb kudarc Hellert igen letörte, mivel, ahogy a nagyváradi dékánhoz írt korábbi levelében kifejtette – „rám nézve nemcsak ezen katedra elnyerése körül forog a kérdés, hanem hogy egyáltalán tudományos pályára szentelhetem-e magam, mert ha ezúttal sem sikerülne a tanszéket elnyernem, akkor – munkahelyemen a Földművelésügyi Minisztériumban – rövidesen a VII. rangosztályba kerülvén, ez a pálya előttem el volna zárva örökre.”* Hellernek sem 1906-ban, sem 1912-ben nem sikerült Nagyváradon a közgazdasági és politikai tanszéken kinevezést elnyerni. Időközben arról értesült, hogy a Kir. József Műegyetemen a közgazdaságtan tanításának kiszélesítését tervezik. Részt kívánt venni ezekben a munkákban és 1906-ban habilitáció iránt nyújtott be kérvényt. Kérvényét egyik bírálója Gaál Jenő miniszteri tarácsos, a nemzetgazdaságtan nyilvános rendes tanára volt, aki sokat segített Heller Farkas pályakezdésében. Véleményéből az alább részleteket idézzük: „A mérnök- és építészi szakosztály ez idei tisztelt dékánja alulírottnak is kiadta dr. Heller Farkas földművelésügyi miniszteri segédfogalmazónak a kir. József-műegyetemen leendő magántanári habilitatioja ügyében beadott kérvényét és ennek mellékleteit. A folyamodó kérelme arra irányul, hogy a nemzetgazdaságtan alkalmazott részéből, nevezetesen az ipar- és kereskedelmi politika köréből vett tárgyakról való előadások tartásra nyerjen jogot … E részben alulírott, mint a nemzetgazdaságtan rendes tanára erkölcsi kötelességének tartotta dr. Heller Farkas eddigi egész köztevékenységét behatóbb kutatás tárgyává tenni. … arra a megnyugtató eredményre jutottam, hogy dr. Heller Farkas előbb a budapesti kereskedelmi és iparkamara irodájában, később pedig a földművelésügyi minisztérium közgazdasági osztályban ipar-, de különösen kereskedelmi politikai ügyekkel elég behatóan foglalkozott arra, hogy az annak körébe vágó tárgyakról kis különben kellő tudományos készültsége és előadási képessége van, gyakorlatibb szellemű főiskolai tanfolyamatokat tarthat. A tudományos képesítés alaki feltételeivel is bír, miután államtudományi tudori oklevele van.”*

Heller Farkas nyomtatásban megjelent műveiről Gaál Jenő – többek között – az alábbi véleményt adta: „Ezeket általában a komolyság és a dolgok érdemébe való behatolás törekvése jellemzi. Dolgozatai már évekkel ezelőtt megragadták figyelmemet. Sőt tudomásom van arról, hogy szakmám nálam még régibb művelői is reményteljes jóakarattal forgatták azokat. Munkálatai korábban inkább a gyakorlati ember tanulmányainak benyomását tették, de mint ilyenek önálló gondolkozásról és lelkiismeretes szorgalomról tanúskodtak. E részben a hazai városi és vidéki lakosság egymáshoz való viszonyáról írt értekezését kell kiemelnem.”*

Az 1900–1904 között megjelent Heller tanulmányokra utalva Gaál Jenő megállapítja: „Mindezen munkálatain látszik, hogy a nemzetgazdaságtannal alaposabban foglalkozott; de ez iránt nem felsorolt és ezekhez hasonló többi kisebb dolgozatai, hanem „A Határhaszon Elmélete” címe nagyobb és ehhez csatlakozó ugyanazon tárgyú két kisebb munkája nyújtanak teljes biztosítékot. Ezekben oly sikerrel birkózott meg a nemzetgazdaságtan egyik legnehezebb tudományos nagy kérdésével, hogy a Magyar Tudományos Akadémia másodszorra azt 1904-ben az Ullmann-alapítványból vett jutalomban részesítette”* Végül javasolja: „Mindezek alapján bátor vagyok javasolni, hogy a folyamodó dr. Heller Farkas urat az igen tisztelt mérnök- és építészeti szakosztály az előtte tartandó colloquiumra bocsátani méltóztassék.”*

A másik bíráló Rényi József, a közigazgatási jog nyilvános rendkívüli tanára az alábbi rövid véleményt adta: „Hivatkozással a mérnök- és építészeti szakosztály Nagys. dékánjának 536/1906. rekt. szám alatt vett felszólítására, jelentem, hogy dr. Heller Farkasnak becsatolt műveit áttekintvén, azokból a szaktanár úr ő méltóságának véleményével is bizonyára egyező azon meggyőződést merítettem, hogy folyamodó a magántanári képesítésre méltó. Szakirodalmi tevékenységéért már egyszer a M. T. Akadémia kitüntette. Művei nem közönséges elméleti és – ami szakmájánál fontos – gyakorlati ismeretekről is tesznek tanúságot, és szerzőjük a kiválasztott tudományszak komoly tudású művelőjének bizonyul, a ki érdemesnek látszik arra, hogy működésének műegyetemünk teret nyisson.”*

Heller Farkas habilitáció iránti kérelme – az idézett szakvélemények alapján – 1907. május 8-án megerősítést nyert és a Kir. József Műegyetem vámpolitikából magántanárrá képesítette. Ez azt jelentette, hogy külső óraadóként előadhatott az Egyetemen. Ebből természetesen nem lehetett megélni, viszont lehetővé tette azt, hogy Hellert a műegyetemen megismerjék és később, üresedés esetén, katedrát (tanszéket) kapjon.

Heller küzdelmes pályakezdése általánosabb érvényű, az etika körébe vágó megjegyzésekre késztet. A tudomány és a hatalom viszonya mindig ellentmondásos volt, annak ellenére, hogy a tudomány mindig a haladást szolgálta. Különleges tehetségre és jellemre, a lényegre látás képességére, nagy szorgalomra van szükség ahhoz, hogy jelentős eredményeket érjen el egy tudós. A zseni nyolcvan százalék szorgalom - vallja öntudatosan Goethe, de a társadalomért elkötelezett ember is egyúttal. Goethe Ajánlás c. versében ezt írja:

 

„Azért égek, hogy hasznát lássa más;
S ekkora kincset újra el nem ások.
Mért kerestem az utat oly mohón,
ha társaimnak nem mutathatom?”*

 

Az új tudományos eredmények azonban csaknem mindig kihívást is jelentettek. „Az írígy embert nyomasztja és ugyanakkor elbűvöli a nagyság, de mélyen zokon veszi, ha más emberben megvan ez a tulajdonság, benne pedig nincs”* írja Nyiri Tamás, majd megállapítja: „Az írígy ember mindig számíthat a társadalom támogatására … Az írígy emberek, a társadalom Jágói lehetnek mégoly gonoszak, rosszindulatúak, soha senki nem tör az életükre, és olyan is ritkán akad, aki szemükbe mondaná, hogy színlelők és képmutatók. Ellenkezőleg, többnyire köztiszteletben állnak és feddhetetlenek.”* Sajnálattal kell megállapítani, hogy a boszorkányüldözésszerű tudományellenességnek századunk sem vetett egészen véget. A diktatúrák különösen nem engedték meg az alkotó gondolkodás létezését. Ez később persze hozzájárult a diktatúrák bukásához is. A Hitleri fasizmus elüldözte vagy börtönbe zárta, és haláltáborokba küldte a zsidó és nem árja származású tudósokat. Számos kiváló magyar kutatót, írót, művészt a Szálasi rémuralom éveiben öltek meg vagy üldöztek el előtte országunkból. Teljesen más történelmi szituációban, a Szovjetunióban Sztálin az 1930-as években, majd Magyarországon az 1950-es években a Rákosi-rendszer üldözte a tudományos káderek, írók, művészek egy részét, szinte ma már anakronisztikusnak tűnő vádak alapján. Tehetséges emberek sora esett ennek áldozatul, a Szovjetunióban – többek között – a konjunktúra-kutató iskola nemzetközileg – ma is – elismert képviselői, például N. Kondratyev, A. Csajanov, I. Leontiev, és mások. 1987. nyarán a szovjet legfelsőbb bíróság katonai kollégiuma rehabilitált 15 szovjet közgazdászt (az itt felsoroltakat is), akiket az 1930-as évek elején ítéltek el koholt vádak alapján. E közgazdászok eredményeit Magyarországon a Heller-iskola tagjai igen korán ismertették és elismerték.

E kitérő után folytassuk Heller pályájának, a műegyetemre való kerülésének küzdelmes történetét. Heller 1907-től a „Nemzetgazdaságtan ipar és kereskedelempolitika” című részének műegyetemi magántanáraként „Az iparfejlesztés alapelvei” címen az első félévben heti két órában tartott előadásokat. A „Nemzetgazdaságtan”-t Gaál Jenő adta elő, aki 1894 és 1916 között a műegyetemen a nemzetgazdaságtan ny. r. tanára volt. Az 1907/1908. tanévben a műegyetem programja szerint a jogi, közgazdasági és közművelési szakokon Gaál Jenő „Nemzetgazdaságtan”-t (két félévben heti 4 órában), „Gróf Széchenyi István közgazdasági és társadalmi politikája”-t (egy félévben heti két órában), és „Magyarország államrajzát, különösen közgazdasági statisztikáját” (egy félévben, heti két órában) adta elő.

Hét évvel később Heller Farkast – Gaál Jenő támogatásával – a gazdaságpolitikai és szociálpolitika tanszék nyilvános rendkívüli tanárává nevezték ki. Heller Farkas főállásban így 1914. február 27-én, elég későn (36 éves múlt) került a műegyetemre.

Heller Farkas nyilvános rendkívüli tanárrá történő kinevezése alkalmából Jászi Oszkár a következő levelet írta Heller Farkasnak:

 

„Kedves Barátom

Egy kis külföldi kóborlásból hazatérve, csak most vehettem professzori kinevezésednek örvendetes hírét. Annyi sok magyar közéleti ocsmányság közepette, ez az újság szép és vigasztaló volt. Jól esik tudni, hogy elérted célodat, s egy szép, szabad, független pálya nyílik meg képességeidnek. Ez alkalomból felújultak előttem közös rabságunknak évei, a viták, melyeket a felszabadulás módozatairól folytattunk. Örvendek nagyon, hogy a „kiváró” taktika a Te esetedben ilyen fényesen bevált, s szívből kívánom, hogy most már friss erővel, sok sikerrel és derült bátorsággal láss munkához.

Régi barátsággal üdvözöl tisztelő híved

Jászi Oszkár”*

 

Heller az 1914-ben történt tanári kinevezését nagy örömmel fogadta, de 1914. őszén nem kezdhette el előadásait, be kellett vonulnia. A bécsi honvédelmi minisztériumban szolgált. Bécsben a közös hadügyminisztériumban létesített Wiessenschaftliches Komitee für Kriegswirtschaft-ban (Hadi Gazdasági Tudományos Bizottságban) megismerkedett Othmar Spann-nal, a bécsi egyetem kiváló tanárával. A Spann-nal folytatott tudományos viták eredménye lett az, hogy később Spann a Quelle und Meyer lipcsei könyvkiadó vállalat figyelmét, felhívta Heller munkáira. Ennek eredményeként a kiadó szerződést küldött Hellernek, aminek alapján 1921-ben meg is jelent első német nyelvű könyve*

Lássuk, hogyan is alakult ezután Heller pályája a műegyetemen. Csak 1916-ban sikerült a műegyetemnek olyan katonai beosztást kieszközölnie, mely lehetővé tette, hogy hetenként három napra Bécsből Budapestre utazva előadásait megtarthassa. Végül 1917-ben Bécsből Budapestre került és így rendszeresen előadhatott a műegyetemen.

Heller Farkas professzori kinevezését az, tette lehetővé, hogy a Műegyetem 1913-ban megszervezte, és 1914-ben beindította negyedik karát, a posztgraduális képzést és közgazdaságtudományi doktorátust is adó Közgazdasági Osztályt.

A Közgazdasági Osztály 1914-ben megjelent tájékoztatójában – többek között – az alábbiakban indokolta az osztály megalakításának okait: „A közgazdasági tudományoknak műegyetemi oktatásunkban részletesebb és a mainál behatóbb művelésére azonban nem egyedül a technikusok szükséglete késztet. Általános szükséglet ez, a mely abból a tényből foly, hogy a tudományos technika bámulatra méltó hatásai következtében a közgazdasági kérdések váltak korunk vezető problémáivá, amelyek ilyen módon az általános érdeklődés középpontjába kerültek.

Ha – mint a technikai munka vezetőinek – elsősorban a technikusoknak van szükségük a mélyrehatóbb közgazdasági ismeretekre, nem kevésbé rászorul azokra az is, aki mezőgazdasági vagy kereskedelmi képzettséggel óhajt az életben vezető és irányító szerepre jutni és kétségtelenül nagy mértékben rászorul azokra a jogász is, különösen akkor, ha hivatása a közgazdasági élettel őt is mindjobban és sűrűbben hozza össze.”* Ma is igaz figyelmeztetés: „Az egyszerű rutin ma már nem elegendő arra, hogy valaki a közgazdasági élet szövevényes jelenségeit áttekinthesse és azok között eligazodjék. Csak alapvető, rendszeres közgazdasági képzés adhatja meg a közgazdasági élet gyakorlati embereinek azt a körültekintést, mellyel a teljes felelősség érzése és a vezetés képessége együtt jár. Ily általános közgazdasági képzés azonban nem szorítkozhatik elvont elméleti tanokra, történeti fejtegetésekre és lélektani magyarázatokra; ki kell terjeszkednie a hazai közgazdaság és a világgazdaság részletes, ténybeli ismertetésére. Feladata, hogy a gazdasági élet intézményeit és vállalatait leírja, a folyton fejlődő tudományos technikának kihatását a gazdasági tényezőkre tanulmányozza, a gazdasági tények egymás mellé sorakozásában és változásukban észlelhető törvényszerűségeket felismerje, az öntudatos kritikát és az ebből eredő elhatározási és cselekvési képességet fejlessze. … A közgazdasági tudományoknak a technikai tudományokkal karöltve matematikai és természettudományi alapokon nyugvó tudományos szellemben való művelése és ápolása a tovább fejlesztés szempontjából valóban nagy jelentőségű.”* Közép-Európában ez volt az első posztgraduális közgazdászképzést (hasonló a mai szakközgazdász képzéshez) nyújtó kurzus. Ezt figyelembe véve, a szakközgazdász képzésnek Magyarországon ma már több mint 75 éves múltja van.

Az – előzőeket kiegészítjük még azzal, hogy – az 1914. március 9-én megalakult Közgazdasági Osztályra mindössze négy új tanár, Friedmann Ernő, Heller Farkas, Mandelló Gyula és Zelovich Kornél nyert kinevezést Gaál Jenő és Rényi József nyilvános rendes tanárok mellé. Heller a gazdaságpolitikai és szociálpolitikai tanszék nyilvános rendkívüli tanára lett.

Az 1914/15. tanév I. félévében a Közgazdasági Osztály egyéves tanfolyamának órarendje szerint a kinevezett tanárok a következő tantárgyakat adták elő: Nemzetgazdaságtan: Dr. Gaál Jenő; Magyar közigazgatási jog: Dr. Rényi József; Magyar magánjog: Dr. Friedmann Ernő; Pénzügytan: Dr. Gaál Jenő; Statisztika: Dr. Mandello Gyula; Agrárpolitika: Dr. Heller Farkas; Közlekedésügy: Zelovich Kornél; Kereskedelem- és bankügy: Dr. Mandello Gyula; Szociálpolitika: Dr. Heller Farkas.

Heller Farkas nyilvános rendkívüli tanár a következő tárgyakat adta elő 1916-ban és 1917-ben: „Agrárpolitika”, „Bányászati és iparpolitika”, „Szocziálpolitika és szocziális törvényhozás”, „Szocziális reformok, jóléti intézmények”. Ezen kívül hetente, legalább egy fél napon át „Agrárpolitikai, bányászati és iparpolitikai, valamint szocziálpolitikai” szemináriumot vezetett.

Gaál Jenő segítségével Heller Farkas bekerült a tudományos közéletbe is. Ennek fontosabb állomásai a következők:

Az 1907-ben megalakult Magyar Társadalomtudományi Egyesület célja a társadalomtudományok tárgyilagos művelése és a haladás szolgálata volt. Az egyesület egyik igazgatója Gaál Jenő, akinek a javaslatára Heller Farkast 1907-ben beválasztották az egyesület választmányába. 1911-ben megválasztották az egyesület egyik titkárává. Az egyesület 1908-ban Magyar Társadalomtudományi Szemle címen folyóiratot indított és ugyancsak Gaál Jenő javaslatára Heller a lap társszerkesztője lett, sőt 1914-ben egyedül vette át a folyóirat szerkesztését és ezt a munkát 1918-ig végezte.

Ugyancsak 1907-ben a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesülete választotta titkárává. Heller Farkas tudományos kutatásait ez erősen a szociálpolitika irányába terelte. Feladata volt a Svájcban kétévenként tartott nemzetközi nagygyűlések tudományos anyagának előkészítése. E tevékenységéből adódóan 1908-ban Luzernbe, 1910-ben Luganóba küldte ki a földművelésügyi miniszter, 1912-ben pedig az említett egyesület megbízásából Zürichben folytatott tárgyalásokon vett részt. 1907-ben, amikor az egyesület titkári funkcióját átvette, csak egy kötete volt az egyesületnek, 1914-ben pedig már a 24. számot is elérte a magyar kötetek sorában. Ezen kívül tíz német, egy francia és egy angol nyelvű kiadvány is napvilágot látott. Heller Farkas, mint az egyesület titkára, állandó összeköttetésben állt a svájci Baselben székelő központtal és a többi nemzeti osztállyal, ami a napirenden lévő külföldi és hazai összes szociálpolitikai kérdés rendszeres figyelemmel kisérését tételezte fel. Szociálpolitikai tevékenysége folytán az 1910-ben alapított szociálpolitikai szaklap, a Munkásügyi Szemle munkatársul kérte fel és több szociálpolitikai tanulmányt tett közzé e lapban. Szociálpolitikai kutatásait igen elismerően méltatja Ferge Zsuzsa. Megállapítja: „Az „establishment” (az akkori elidegenedett, fennálló hatalmi rendszer) talán legnyitottabb és legszínvonalasabb szociálpolitikai teoretikusa Heller Farkas volt.”* Heller későbbi, az 1930-as években megjelent munkáira is utalva Ferge Zsuzsa a következőket írja: „S a közeg minden befolyása ellenére sem vett át Heller Farkas semmit a fasiszta vagy nemzeti szocialista ideológiából, ill. ennek szótárából. Világos volt számára – és rezignáltan vette ezt tudomásul – hogy az élet másfelé halad, mint ezt saját tudományos felfogása óhajtotta volna.”* Szociálpolitikai munkái között jelentősek az 1911-ben publikált „A szociálpolitika és a felső osztályok” című értekezése, mely kimutatja milyen fontos érdeke fűződik a felsőbb osztályoknak is a szociálpolitikához és az 1914-ben írt „Kapitalizmus és kriminalitás” című munkája, melyben kivált a fiatalkorúak bűnözése és a szociálpolitika közötti összefüggéseket kutatja.

1911-ben a Magyar Közgazdasági Társaság igazgató-választmányának tagjává választották meg. A felsorolt társadalmi tevékenység mellett rendszeres tanári működést is folytatott. 1907-től a műegyetemen minden félévben más és más kollégiumot (egyetemi előadássorozatot) tartott. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület 1909-ben megnyitotta szabad iskoláját, melynek Heller felkért előadója lett. A „Társadalmi gazdaságtan” című tárgyat oktatta, majd 1914 első félévében „A drágaság kérdéseiről” tartott előadásokat. „A drágaság kérdése elméleti-megvilágításban” c. tanulmánya a Közgazdasági Szemle 1911. évi május-júniusi számában jelent meg. 1911-ben a m. kir. honvédelmi miniszter felkérésének eleget téve a honvédség tanárai és tanárjelöltjei részére tartott társadalomtudományi előadásokat. 1916-ban ezért az oktatói munkájáért megkapta a Signum Laudis kitüntetést.

1914-ben a m. kir. igazságügy miniszter a fiatalkorúak bírái, ügyészei és a pártfogó tisztviselők részére szervezett továbbképző tanfolyamon a szociálpolitika előadására kérte fel. Hivatali, előadói és társadalmi tevékenysége mellett állandóan folytatta tudományos munkálkodásait. Foglalkozott a határhaszon elmélet bírálatával, a kartellkérdéssel, vám-, kereskedelem- és birtokpolitikai kérdésekkel, demográfiával, szociálpolitikával. Rendszeresen ismertetett könyveket a Közgazdasági Szemlében, a Magyar Társadalomtudományi Szemlében, a Budapesti Szemlében és a Munkásügyi Szemlében. Megírta a Pallas Lexikon pótköteteiben a nemzetgazdaságtani témájú szócikkeket.

Az egyetemi pályafutása 1917-ben jelentős szakaszhoz érkezett. A műegyetem felkérésére pályázatot nyújtott be nyilvános rendes tanárrá történő kinevezése érdekében. Zelovich Kornél a közgazdasági osztály dékánja bizottsági elnök Heller Farkas kinevezését indokoló előterjesztésében – többek között – ezeket írta: „Dr. Gaál Jenő ny. r. tanár távozásával megüresedett műegyetemünkön a nemzetgazdaságtan és pénzügytan tanszéke. E tanszék a közgazdasági osztály szervezése és felállítása előtt, mint a nemzetgazdaságtan tanszéke, hosszú időkön át a műegyetem egyedüli tanszéke volt, amely a műegyetemi hallgatóság közgazdasági képzésének céljait szolgálta. Gaál Jenő e tanszék ellátásában elévülhetetlen érdemeket szerzett magának, mind a közgazdaságtudomány előbbre vitele, mind különösen a műegyetemi hallgatóságnak képzése körül.

… Kétséget nem szenved, hogy hazánk egyetemein több kiváló oly közgazdasági tudós és tanár működik, akik irodalmi és tanári működésük alapján méltán pályázhatnának megüresedett tanszékünkre. Mégis a műegyetem érdekeit mindenekelőtt szem előtt tartva, e tanszék betöltésénél elsősorban arra kellett gondolnunk, hogy arra oly tanerőt nyerjünk meg, aki nemcsak általában a közgazdaságtudomány terén szerzett érdemeket, de aki eddigi működése során a közgazdasági és a technikai tudományok közötti jellemző kapcsolatot megismerte és beleélte magát azokba a sajátszerű szükségletekbe, amelyek éppen a közgazdaságnak technikusok számára való tanítása körül felmerülnek.

E szempontok által vezetve, bátran állíthatjuk, hogy a megüresedett nemzet gazdaságtani és pénzügytani tanszék betöltése céljából felesleges nyilvános pályázatot hirdetni, hanem azt meghívás útján a legmegfelelőbb módon betölthetjük.

Javasoljuk, hagy a nemzetgazdaságtan és pénzügytan tanszékére dr. Heller Farkas Henrik műegyetemi nyilvános rendkívüli tanár hívassék meg nyilvános rendes tanári minőségben, nyilvános pályázat kiírása nélkül.

Meghívását a következő körülmények teszik megokolttá:

Dr. Heller Farkas Henrik már 1907-ben, tehát majdnem tíz évvel ezelőtt, műegyetemünkön magántanári képesítést szerzett. Ez idő óta műegyetemünkön állandóan előadásokat tartott. Két ízben, 1907-ben Gaál Jenő műegyetemi tanárt, gyengélkedése folytán, helyettesítette. 1914-ben az új közgazdasági osztályon nyilvános rendkívüli tanárrá neveztetett ki és 1915/16-ban Gaál Jenőt, tanszékén, újból helyettesítette, illetőleg a folyó tanévben is helyettesíti.

Fontosnak tartjuk annak kiemelését, hogy dr. Heller Farkas Henrik nemcsak kora ifjúságától fogva foglalkozott a nemzetgazdaságtan elméletével, továbbá ipari, kereskedelmi és szociálpolitikai problémákkal, hanem úgy is, mint a budapesti kereskedelmi és iparkamara fogalmazója, majd pedig később a földművelésügyi minisztériumban, mint segédtitkár, állandóan gyakorlati gazdaságpolitikai feladatok megoldásával volt megbízva.

Törvényjavaslatok kidolgozásában vett részt és különösen jelentőségteljes egyesületi munkásságot is végzett, mind a Magyar Társadalomtudományi Egyesület, mind a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének körében.

… Mindezek alapján tisztelettel újból javasoljuk, hogy a nemzetgazdaságtan és pénzügytan tanszékére dr. Heller Farkas Henrik nyilvános rendkívüli tanár hivassék meg nyilvános rendes tanári minőségben, nyilvános pályázat kiírása nélkül.”*

Heller Farkas küzdelmes indulása és pályakezdése 1917. január 30-ával zárult, amikor kinevezték nyilvános rendes tanárrá, valamint a nemzetgazdaságtan és pénzügyi tanszék vezetőjévé.

Szabó Ervin Heller professzorrá történő kinevezése alkalmából a következő levelet írta:

„Kedves Barátom,

nagyon ritkán szoktam előrelépésekhez gratulálni, de a tied mindenesetre azokhoz a ritka kivételekhez tartozik, amelyeknél semmi kételyem nincs, hogy érdemest ért. Ezúton csak azt kívánom Neked, hogy minél előbb foghass hozzá igazában tanári működésedhez, amelyhez mindenki, aki ismer, a legjobb várakozásokat fűzi.

Szívélyes üdvözlettel régi híved

Szabó Ervin

P.S. Kérlek, add át édesanyádnak is szívélyes gratulációmat és kézcsókomat.”*

A nemzeti tudományos hagyomány tisztelete az elődök munkájának megbecsülése és értékelése Heller számára mindig elsőrendű feladat volt. Elődjei életműve folytatójának tekintette szerény munkálkodását. Ezt bizonyítja – a mának is tanulságul szolgáló – gyászbeszéde melyet később, 1943-ban támogatójának, Gaál Jenő halálának alkalmából olvasott fel az Akadémián. E beszéde indító- és záró gondolatainak felidézésével zárjuk a pályakezdés éveit tárgyaló fejezetet.

„Annak a korszaknak, melyben ma élünk, egyik legszembeötlőbb és talán egyik legjellegzetesebb vonása a lelkek nyugtalansága. A nyakunkba zúduló események áradatában szinte keressük a lelki támaszt, mely a világtörténelmi események közepette is lehetővé teszi lelkünk egyensúlyának megóvását. Jól esik emlékezetünkben feleleveníteni oly férfiak alakját, akik nehéz napokban is meg tudták őrizni lelki egyensúlyukat, mert oly eszmények éltek bennük, melyekhez lelkükben nem fért semmi kétség.

Ilyen férfiú volt Gaál Jenő. Sohasem volt optimista, mert éles szemével tisztán látta az emberi gyarlóságot. Életpályájának nagy része Magyarország hatalmas fellendülésének korába esett, melynek nemcsak előnyeit, hanem hibáit is jól látta; agg korában megérte a kommunizmus viharát és az ország megcsonkításának szomorú napjait, de e megpróbáltatások közepette is szilárdan megőrizte hitét abban, hogy az okosság és az erkölcsi erő le fogja győzni a nemzet fejlődése elé tornyosuló nehézségeket. Vezércsillaga nem kisebb férfiú, mint a Legnagyobb Magyar az Akadémia alapítója volt, kire rajongásig menő tisztelettel tekintett.” „Az emberi életkor határára érkezve, mélységes hálát érzett az Akadémia iránt, mely megbízásaival munkára serkentette és melynek tudós környezete buzdítás volt tudományának elmélyítésére. A magyarnak műveltséget adni azért, hogy hazánkban magyar maradhasson, ez volt a cél, melyért Széchenyi küszködött, mondotta Eötvös Loránd a Széchenyi születésének 100. évfordulóján tartott ünnepi beszédében.*

 

A professzor és az európai hírű tudós

(1917–1948)

 

„Valaki az értől indul el
S befut a szent, nagy óceánba”.
 
(Ady Endre)

 

Heller Farkas az első világháború végén igen nehéz körülmények között kezdte meg tanári működését. 1917-ben – mint említettük – még Bécsből járt Budapestre, hogy előadásait megtartsa. Elsőrendű feladatának tekintette mindig, hogy korszerű tananyagot írjon és így az oktatás, tárgyi feltételeit biztosítsa. A Közgazdaságtan I. kötete, az Elméleti közgazdaságtan 1919-ben jelent meg először. A II. kötet, az Alkalmazott közgazdaságtant már a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt megírta, de technikai okok miatt csak 1920-ban jelenhetett meg.

Előadásait a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság ideje alatt és után is megtartotta a műegyetemen. Igen sokat segített tudományos és oktatói munkájában a műegyetemnek, mint intézménynek a csendes, dolgos szelleme, és tanári karának harmonikus légköre. A kölcsönös megbecsülés, a komoly munkának tisztelete és szeretete magával ragadta Hellert és arra ösztönözte, hogy méltó legyen a többiekhez.

Oktatási leterhelése nagy volt, de ez is kutatásokra ösztönözte. Az elméleti kutatások mellett mindig érdeklődött a gazdaságpolitika iránt. Ma is aktuális gondolata volt az, hogy a gazdasági élet folyamataiba való beavatkozás sikeressége főképp azon múlik, hogy a gazdasági folyamatok tudományos igényességű feltárása és objektív összefüggéseinek módszeres megismerése megtörténik-e. A gazdaságpolitika valójában csak akkor lesz eredményes, ha ezeket az összefüggéseket céljai szolgálatában ésszerűen figyelembe veszi.

Heller mindig kereste az élet problémáival való közvetlen érintkezést. Független kutató volt, aki azonban ha a vezető körök részéről megbízást kapott, legtöbbször örömmel teljesítette e feladatokat. Tette ezt egyrészt azért, mert az ország felemelkedéséért való munkálkodást hazafias kötelességnek tekintette, másrészt azért, mert tanulmányai mindig hasznát látták ennek. Egy elvet azonban mindig szem előtt tartott, azt ugyanis, hogy a tanári tevékenysége az elsőrendű feladat és más irányú munkák miatt ez csorbát nem szenvedhetett.

Az előadások megtartása mellett mindig nagy súlyt helyezett a hallgatóságával való szoros érintkezésre és az eszmecserét biztosító szemináriumi munkára. Mint általában az emberi életben, úgy a tudományos pályán is sok múlik a családi és külső körülményeken. E tekintetben is szerencsés ember volt Heller.

1919. augusztus 31-én megnősült. Felesége, Klasz Paula (1890. július 26. – 1971. május 21.) férjhezmenetele előtt okl. tanárnő volt, és könyvtárosként a műegyetem közgazdasági osztályán dolgozott. Klasz Paula nemcsak a három gyermek (a negyedik első éves korában meghalt) nevelését vállalta magára, hanem teljesen alkalmazkodott Heller társaságkerülő és teljesen a tudomány szolgálatába állított speciális életviteléhez. Férjhezmenetele után állását otthagyta, és a háztartást vezette. Ezen kívül férje nélkülözhetetlen munkatársa is volt. Ez nemcsak abban állt, hogy egészen a késő éjszakai órákig hajlandó volt férjének gépelési munkát végezni, hanem ő volt első lektora Heller angol nyelvű tudományos tevékenységének. Iskoláit ugyanis részben Londonban végezte – angolul anyanyelvi szinten tudott – és így lektorálni tudta férje angol nyelvű munkáit. Tudományos ambícióit is feladta, hiszen – férjhez menetele előtt – korábban publikált.*

Heller Farkas gyermekeiről a következő információkat sikerült megtudni:

Heller Klára, (1920. október 29. – ) férjezett, Márki Tamásné, német-angol szakos bölcsész végzettségű, 1947-től külföldön, előbb Olaszországban, majd 1951-től Brazíliában él. Férje a Sao-Paulo-i Állami Egyetemen a római jog professzora.

Heller Farkas Tamás (1922. december 18. –) az ÉDÁSZ V. (Győr) főosztályvezető jogtanácsosa. Több cikke jelent meg a Jogtudományi Közlönyben és a Belügyi Szemlében, kriminológiai és kriminál statisztikai témakörökben.

Heller Erik (1925. október 30. – 1947. július 6.) IV. éves műegyetemi hallgató korában halt meg agyhártyagyulladásban. A műegyetem gépészmérnöki kar fizika tanszékén demonstrátor volt.

Heller Farkast 1948-ig elismerték, a közgazdaságtudomány művelői és kedvelői nem voltak közönyösek tevékenysége iránt, sőt rendkívüli tekintélyre tett szert az 1930-as évektől kezdve. Jelentős művek sorát publikálta, melyek szinte egy időben itthon és külföldön is megjelentek.

Publikációs jegyzékéből kitűnik, hogy könyvei német, angol, spanyol és finn nyelveken jelentek meg. A német egyetemeken 1933-ig tankönyvként használták Heller munkáit. Két könyve 1933-ig négy kiadást ért meg Németországban.* 1921-ben németül először megjelenő könyve olyan népszerű volt a német egyetemeken, hogy 20 000 példány fogyott el. 1933-ban a náci Németországgal és a Meyer kiadóval megszakította a kapcsolatot, mivel nem volt hajlandó a nácikat támogató közgazdászokra hivatkozni. Közgazdasági lexikona a német nyelvű 3. kiadás alapján – Heller engedélye nélkül – megjelent spanyolul,* először 1937-ben, az utolsó az 1969-es 6. kiadás, melyről tudomásunk van. (Ezt Heller Farkas leánya fedezte fel az 1970-es évek elején Brazíliában.) A spanyol kiadás előkészületeiről 1932-ben értesült, de Franco 1936-ban szervezett felkelése és a népfront kormány bukása miatt a megjelenésről 1937-ben nem tudott. Az 1960-as évtizedben az ausztráliai egyetemeken Heller Közgazdaságtanának angol nyelvű kiadása tankönyv volt, de e kötetről adatot nem tudunk. Nemény Vilmos Heller Farkas volt munkatársa jutott ezen információ birtokába.

Színvonalban ma is szinte utolérhetetlen nagy műve az 1943-ban megjelent „A közgazdasági elmélet története”* valósággal kodifikálta a közgazdaságtudomány addig ismert elméleteinek ismeretanyagát. A háborús évek alatt „A közgazdasági elmélet története” angol nyelvű kiadására a Macmillan londoni kiadóval korábban szerződést kötött, amire könyve magyar nyelvű kiadásának előszavában utalás történt.* Sajnos, a mű fordítója, Buday Kálmán a főváros ostromának utolsó napjaiban esett az SS-fegyverek áldozatául. Ugyancsak a háború során, illetve a főváros ostroma idején pusztult el a már fele részben elkészült angol fordítás anyaga is, s ezzel törekvése, hogy munkája angolul is megjelenjen, nem sikerült.

Heller megfelelően értékelte az osztrák iskola, a határhaszon elmélet szerepét az elméleti közgazdaságtan fejlődésében, de nagyon is tisztában volt – a többi elméleti iskolához hasonlóan – korlátjaival és hiányosságaival. A műegyetemi Heller–szemináriumban a korlátok és hiányosságok szinte állandó vita tárgyai voltak, s nagymértékben elősegítették a közgazdasági jelenségek reálisabb megértését, és magyarázatát. Munkásságának fő témája volt az áralakulás törvényszerűségeinek feltárása és jelenségeinek vizsgálata. Jelentős munkája volt még a Pénzügytan II. jelentősen átdolgozott kiadása (1943.). Az ugyancsak európai hírű Pattantyús A. Géza műegyetemi professzor hívó szavára az elsők között jelentkezett – az 1940-es évek elején – a Mérnöki Továbbképző Intézet szervezte előadássorozat tanárai közé.

„Üzleti szellem és közérdek” c. 1943-ban megjelent előadása ma is, 48 év múltán teljesen elevenen hat, és sok ma is időszerű megállapítást tartalmaz. Az üzleti szellemet alkalmas gazdasági mechanizmus útján a közérdek szolgálatába kívánta állítani. Ez az egyetlen dolgozata, amely 1948. után megjelent.* „A Mérnöki Továbbképző Intézet Kiadványai Sorozat” 12. füzeteként jelent meg Heller „Nemzetközi valutatervek” c. munkája 1946-ban. Heller Farkas Közgazdaságtan I. Elméleti közgazdaságtan (1945.) és Közgazdaságtan II. Alkalmazott közgazdaságtan (1947) munkáit a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1988-ban adta ki újra A társadalomtudomány magyar klasszikusai sorozatban.

Heller Farkas a műegyetemen többször töltött be vezető tisztségeket. A M. Kir. József Műegyetem Közgazdasági Osztályának az 1920/21–1922/23, valamint az 1925/26–1926/27 tanévekben, a Gépészmérnöki Osztálynak az 1927/28–1928/29 tanévekben volt dékánja. A Műegyetem Közgazdasági Osztályának az addig önálló közgazdasági egyetemmel egy karrá történt összeolvasztása után az 1934/35. évben e kar első dékánja. Az ügy előzményei a következők: A kormányzat 1920-ban a Budapesti Tudományegyetem mellett új fakultást alakított ki. E „közgazdaságtudományi fakultás” létesítése ügyében nem folytattak konzultációt a műegyetemmel, mint az addigi egyetlen közgazdasági képzést nyújtó egyetemmel, amivel biztosíthatták volna a közgazdászképzés koordinációját. Heller Farkas válaszul a kormányzat önkényére „Az egyetemi autonómia” c. írásával válaszalt. Ezen írásának néhány fontos, ma is aktuális gondolatát idézzük a következőkben:

„Az egyetemi autonómia az egyetemek intézményének két sarkalatos föltételét kívánja biztosítani. Az egyik a tanszabadság, a másik a tudomány szabadsága. E két kultúrkincs védőbástyája az egyetemi autonómia és minden rés, melyet e bástyán ütnek, az egyetem intézményének alapköveit ingatja meg. … A főiskolai tanárnak függetlennek kell lennie, akárcsak a bírónak, különben ő is a mindenkori kormány és az éppen fölülkerekedett politikai áramlat rabszolgája. Ott pedig, ahol rabszolgák nevelik az országban vezetésre hivatott férfiakat, csak szolgalélek fejlődhetik bennük, mely a tág látókör és az igazi törvénytisztelet, valamint gerinces magatartás legnagyabb ellensége. Ezért bástyázza körül minden művelt állam az egyetemi tanári állást az elmozdíthatatlanság és áthelyezhetetlenség sáncaival és ezért védik meg az egyetemi tanárt a kormány önkényéből folyó nyugdíjazással szemben. Ha ezt elmulasztjuk, a kutatás szabadságának ássuk meg sírját.

Az egyetemi autonómia tehát egyszerűen a kultúra követelménye. Nélküle nincsen független tudomány, de nincsen másrészt biztosítéka annak sem, hogy illetéktelen elemek be nem tolakszanak az egyetemekre, és nem veszélyeztetik azok kulturális színvonalát.”*

A műegyetemen végzett közgazdászokat ugyanis a minősítési törvény kizárta az állami fogalmazói karból, tehát a közhivatalokból. A hátrányos helyzet csak 1934-ben szűnt meg, amikor létrejött a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.* A közgazdasági osztályt ezzel egyidejűleg közgazdaságtudományi karrá fejlesztették. Heller 1945/46, tanévben a műegyetem rektora, az 1946/47. tanévben pedig prorektora volt.

Heller Farkas erkölcsi tartásából maradt a legsúlyosabb időkre is. 1944-ben – több tanártársával együtt – tiltakozott a műegyetem egy részének Németországba történő telepítése ellen. Heller Farkasnak az 1945/46. tanévi Rector Magnificus beszámoló beszédében hangzottak el az alábbiak: „Nehéz napokat élt át az ország és vele együtt a Műegyetem is, mely ez alatt súlyos károkat szenvedett. 1944. novemberében a kormány arra a szerencsétlen lépésre határozta el magát, hogy a Műegyetem felső évfolyamait tanulmányaik folytatására kitelepíti Németországba. Hiába tiltakozott ez ellen a Műegyetem tanári kara. Hiába utalt 1944. december 6-án tartott ülésén arra, hogy „az idegen helyen, idegen környezetben tartandó gyorsított tanfolyamok, nélkülözhetetlen laboratóriumok, klinikák, könyvtárak, gyűjtemények és intézetek híján” nem alkalmasak arra, hogy a hallgatóságnak megfelelő kiképzést nyújtsanak. Hiába jelentette ki tanári karunk az akkori közoktatásügyi miniszterhez intézett felterjesztésében, hogy „a magyar tudományos élet folyamatosságáért az üldöztetés minden veszélyét is” hajlandó magára vállalni, „hogy az esetlegyes elnyomatás sötét időszakában, száz veszély közepette is magyar földön éleszthessük az új magyar jövendő tüzeit, és magyar szellemben nevelhessük magyar földön rekedt véreinket.” Tiltakozásunknak nem volt eredménye. A kitelepítő vonatok elindultak és elvitték hallgatóságunknak egy részét. Súlyos napok következtek azután, melyek alatt Doby protektor úr vállaira hárult a Műegyetem gondozásának nehéz feladata, aki ebben az időben valóban emberfeletti munkát végzett.”*

1947-ben – 70. életéve betöltése után – a Műegyetemi Tanács kérésére a közoktatásügyi miniszter egyetem előadásait egy évvel meghosszabbította, majd kutatási szabadságot engedélyezett számára.

Fontosabb közéleti szereplését 1917. és 1948. között az alábbiakban foglaljuk össze.

Heller Farkas nemcsak Szabó Ervinnel és Jászi Oszkárral állt kapcsolatban, hanem Giesswein Sándorral is, aki 1919. október és 1923. november között a demokratikus keresztény-szocializmus vezető alakja volt. Giesswein Sándor az I. világháború utolsó éveiben a háború ellen foglalt állást, később, mint a nemzetgyűlés képviselője több ízben felszólalt a fehérterror ellen. 1919. október 30-án Giesswein Sándor és párthívei értekezletet tartottak, amely a Keresztény Szociális Gazdasági Párt további fenntartását határozta el. Ennek a rövid ideig (1921. februárig) működő progresszív pártnak az elnökévé Giessweint, egyik alelnökévé Heller Farkast választották.* Gergely Jenő megállapítja: „Giesswein keresztényszocialista csoportjának elhelyezkedése az ellenforradalmi rendszer politikai spektrumában a baloldalon történt. … Még egyértelműbb szembenállásuk a Horthy-Gömbös féle katonai diktatúrára, nyílt fasiszta berendezkedésre törekvő különítményesekkel, titkos társaságokkal szemben.”* Az 1920-as években nemcsak a hazai baloldallal volt kapcsolatuk, hanem az emigrációban élő Jászi-Károlyi csoporttal is.

1921-től az Országos Közoktatási Tanács tagja lett Heller.

1922-ben a genfi nemzetközi munkaügyi értekezleten ő képviselte Magyarországot. A Népszava 1922. október 28-i száma az első oldalon „A genfi ígéret” címen számol be Heller küldetéséről. A többek között ezt írja: „Mert Heller Farkas nemcsak ismerője a magyar és külföldi szociális törvényhozásnak, nemcsak tudja, hogy a magyar törvényhozás milyen mostohán bánt a magyar munkásokkal, de világosan látja a következményeit is ennek a mostoha bánásmódnak.” Idézi a Népszava Heller korábbi munkáit, megállapítva: „Heller Farkas … sorra-rendre felsorolta, hogy mi mindent nem tett meg a magyar törvényhozás a munkások érdekében, amit tennie kellett volna.”*

1922-től – az Országos Közélelmezési Tanács, a Magyar Statisztikai Társaságnak az alapítás évétől (1922.) tagja.

1924-től a Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének ügyvezető alelnöke, a Magyar-Társadalomtudományi Egyesület igazgatója.

1925-től az Országos Takarékossági Bizottság tagja és e Tanácsban a népjóléti tárca előadója, valamint a Közgazdasági Szemle szerkesztője (1949-ig).

1926-tól tagja a Biztosítási Szaktanácsnak, a Magyar Statisztikai Társaság Választmányának, és (1951-ig) a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke volt.

Jellemző adalék Heller magatartására, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozícióját soha nem fogadta el, ugyanis ezt a feladatot 1926. és 1949. között Éber Antal töltötte be, aki zsidó származása miatt 1942-ben lemondott, de Heller a lemondó levelet íróasztalába süllyesztette.

1930-tól az Országos Statisztikai Tanács tagja.

1933-tól a Kartellbizottság alelnöke, az Országos Közoktatásügyi Tanács tagja, és a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke.

1934-től az MTA Nemzetgazdasági Bizottságának elnöke.

1935-től az Országos Felsőoktatás ügyi Tanács és egyúttal végrehajtó bizottságának tagja, valamint az Akadémia Értekezések a Nemzetgazdaságtan és Statisztika Köréből c. sorozatának szerkesztője.

1936-tól az Országos Ösztöndíjtanács alelnöke, az Országos Felső Kereskedelmi Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, és az Árvizsgáló Bizottság alelnöke.

1937-től – a Kartellbizottság elnöke, az Országos Iparügyi Tanács tagja és szociálpolitikai osztályának elnöke, az Országos M. Kir. Gazdasági Szaktanárvizsgáló Bizottság és a Gazdasági Szaktanárképző Intézet igazgatótanácsának tagja.

1939-től a Biztosítási Szaktanács tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társulat és a Debreceni gróf Tisza István Tudományos Társaság tiszteleti tagja.

Színvonalas tudományos oktatói munkájáért és közéleti szerepléséért számos elismerésben részesült.

A Szent István Akadémia 1920-ban rendes tagjává, a Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben levelező, 1934-ben rendes tagjává választotta. 1949-ben viszont Heller Erikkel, öccsével együtt tanácskozó taggá minősítették vissza, vagyis kizárták az Akadémiából, sőt még kandidátusi illetményt sem kapott. 1948. január 12. és 1949. november 29. között, az MTA II. Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Osztályának (1870–1949 között volt a II. osztálynak ez a neve) osztályelnöke. Az osztályelnökök névsorát végignézve* olyan ismert neveket láthatunk, mint Pauler Gyula (1895–1903) történész, Kautz Gyula közgazdász (1903–1904), akit Marx Károly is idézett, Thaly Kálmán történész (1904–1909), Pauler Ákos iskolateremtő filozófus (1931–1933) és mások.

Heller Farkas megalapításától –1930. október 11-től – kezdve tulajdonosa volt a magyar Corvin-koszorúnak.* A magyar Corvin-lánc és a magyar Corvin-koszorú volt 1930. és 1944. között a legmagasabb tudományos, írói és művészeti kitüntetés. Az alapszabály szerint csak azok kaphatták, „akik a magyar tudomány, irodalom vagy művészet terén, vagy a magyar nemzeti művelődés fellendítése körül kimagasló érdemeket szereztek és ezzel kitüntetésre méltónak bizonyultak”.* A magyar Corvin-lánccal megadományozottak száma egyidőben a tizenkettőt, a magyar Corvin-koszorúval megadományozottak száma egyidőben a hatvanat, és a magyar Corvin-díszjelvénnyel megadományozottak száma egyidőben a tizenkettőt nem haladhatta meg. Ha tehát a létszám betelt, csak elhalálozás után lehetett kitüntetést adni. Corvin-koszorút olyan kiválóságok kaptak még Helleren kívül 1930-ban, az alapítás évében, mind például Bajor Gizi színésznő, Bartók Béla zeneszerző, Gombocz Zoltán nyelvtudós, Fejér Lipót matematikus, Horváth János irodalomtörténész, Kandó Kálmán a vasút villamosítás úttörője, Kodály Zoltán zeneszerző, Lenhossék Mihály orvos, Pauler Ákos filozófus, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász, Szekfű Gyula történész, Zilahy Lajos író.

1935-ben Heller a II. osztályú Magyar Érdemkereszt tulajdonosa lett.

Tudományos téren nyert kitüntetései 1920 után:

MTA Sztrókay díja (Közgazdaságtan c. munkájáért 1921-ben);

a Szent István Akadémia Fraknói díja (Közgazdaságtan c. átdolgozott könyvéért 1923-ban);

MTA Chorin díja (1934.)

MTA Horthy Miklós díja (1938.).

Nemzetközi szerepléseiből a következőket emeljük ki az 1917. és 1948. közötti időszakban a már említett 1922-es genfi kiküldetésén kívül.

1927-ben aktívan részt vett a Teleki Pál gróf elnöklete alatt Budapesten tartott finn-ugor kongresszuson. A kongresszus közgazdasági osztályának ő volt az elnöke. A kongresszuson tartott előadása után Harmaja Leo, a Helsinki Statisztikai Hivatal igazgatója, a finn Közgazdasági Társaság nevében meghívta, hagy tartson Finnországban előadásokat.

1930-ban először Észtországban, Tartuban és Tallinban, majd Helsinkiben tartott előadást a konjunktúraelméletről, Magyarország gazdasági fejlődéséről és szociálpolitikájáról. Előadásai finn nyelven a finn Közgazdasági Társaság folyóiratában jelentek meg.

Heller, mint minden igazi nagyság, emberségében is nagy volt. Önzetlen és elkötelezett ember volt, aki csak a tudományért és nem a meggazdagodásért élt. Nem tekintette „fejős tehénnek” a tudományt, mint több korabeli társa. Schiller írta Tudomány c. epigrammájában:

 

„Istennőnek imád az egyik, Híven ápol a másik
Mint a fejős tehenet, mely tejet és vajat ád.”*

 

Az elmondottakat igazolja a műegyetem rektorának 1933. január 3-án kelt levele, melyet Szily Kálmán vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárnak írt. Ebben megállapítja, hogy Heller Farkas a Centrum Hitelszövetkezet igazgatóságának és a Centrum Fogyasztási Szövetkezet Igazgatóságának tagja, de díjazásban nem részesül.* 1945. előtt a jövedelem kiegészítés módja az volt, hogy az oktatók részvénytársasági, igazgató tanácsi stb. tagságokat vállaltak díjazás ellenében. A jó nevű oktatók szerepeltetése e funkciókban bizalmat ébresztett, és ezért kapták a kiegészítő jövedelmeket. Heller ilyen megbízásokat ritkán vállalt, de díjazást soha nem fogadott el.

Heller mint a „Nemzetközi valutatervek” 1946-ban megjelent dolgozata bevezetőjében utal erre, tagja volt a Cooperation Intellectuelle nevű szervezetnek. 1935-ben ugyanis a Rockefeller Foundation a Cooperation Intellectuelle keretében közgazdasági tanulmányok folytatásával bízta meg, melyek kapcsán 1937-ben részt vett a Cooperation Intellectuelle párizsi, 1939-ben pedig a Bergenben tartott ülésén. E szervezet előtt a dunai államok szorosabb összezárkózásának gondolata állott, mely különösen Magyarország németországi kapcsolatainak gyengítését és a dunai államok együttműködését akarta előmozdítani. A Carnegie alapítvány is támogatta munkájukat és kiküldöttje, Malcolm Davis vezette a tárgyalásokat, melyben a titkár szerepét eleinte Major Wright, később pedig Valentin Wagner, Baseli professzor töltötte be. 1939. őszén az utazási lehetőségek megszűntével a tárgyalások megszakadtak ugyan, de a Cooperation Intellectuelle egészen Magyarországnak a háborúba való belépéséig érintkezésben állt Hellerrel és társaival. Valentin Wagner 1941 elején Budapesten meg is látogatta Hellert. Heller a háború kitörésekor (1939) Norvégiában, Bergenben volt a Cooperation Intellectuelle ülésén. Ezt írta visszaemlékezéseiben, 1945-ben: „Gondolható, hogy milyen félelem töltött el midőn 1944. márciusában a németek bevonultak Magyarországra és elkezdték a letartóztatásokat, keresve azokat, akiknek a német imperialista terveket keresztező kapcsolataik voltak. Hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút, azzal kezdettől fogva tisztában voltam, de abban sem kételkedtem, hogy a háború sokáig fog tartani. Tanítványaimmal, akikkel bizalmasabb viszonyban voltam, sokat beszéltem arról is, hogy Magyarország a józanság ellen vétett, amikor Németországhoz kötötte sorsát, és nem értette meg, hogy a német imperialista politikától jót nem várhatunk. Mindig elitéltem a folyton a szlávság ellen irányuló támadásokat és különösen az Oroszország ellen kihívó viselkedésünket. Egyrészt a bombatámadások elől menekülve – lakásom a Gamma gyár közelében volt, másrészt pedig a németek elől való elrejtőzés céljából a Hűvösvölgyben vettem ki lakást, hol azután kisebbik fiamat, kinek a Szálasi kormány alatt be kellett volna vonulnia és kit a Németországba való elhurcoltatás veszélye is fenyegetett, új lakásomban bújtattam. A Németországba való kiküldetés veszélye már előbb engem is fenyegetett, mert a magyar-német kultúregyezmény alapján a közoktatási miniszter 1938 óta évenként szorított arra, hogy cseretanárként előadások tartására kiutazzam. Csak nagy nehezen sikerült ezt évről évre elhárítanom. Szemináriumomban a zsidó hallgatók nagy számban vettek részt az üldöztetés korában is és a németbarátok megbotránkozására a tanév utolsó doktori avatásán két, csillagot viselő hallgatóm, kik nálam doktoráltak, szerepelt az avatandók között.

Azokat, akiket a zsidók elleni rendelkezések alapján üldöztek, a lehetőséghez képest egyébként is támogattam. Így Balla mérnök kért és kapott tőlem levelet, mellyel mentességet igyekezett magának szerezni; hasonlóképpen Kelemen ügyvéd. Poll Jánost, ki a munkaszolgálat közben egészségét aláásó bánásmód miatt a budai helyőrségi kórháztól megszökött, lakásomon rejtettem el, hol 10 napig tartózkodott, míg oly okmányokat sikerült kapnia, melyekkel saját neve alatt máshol talált elhelyezést. Mint a Közgazdasági Szemle szerkesztője igyekeztem zsidó hallgatóimnak és a Közgazdasági Társaság zsidó származású tisztviselőinek is kereseti lehetőséget, részben pedig saját zsebemből segítséget nyújtani. Amidőn pedig a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, Éber Antal származására való tekintettel lemondott elnöki tisztjéről, levelét íróasztalomba süllyesztettem és többek sürgetése ellenére, mint alelnök nem adtam lehetőséget lemondásának a Társaság által való tudomásulvételére és új elnökválasztásra.

Nem akarván a Szálasi kormányt kiszolgálni, 1944. november elején műegyetemi előadásaimat is beszüntettem és a műegyetem tanácsüléseiről is elmaradtam. Tanszéki felszerelésemtől, melyben 1932. óta német könyvet alig vásároltam, semmit sem engedtem Németországba vinni és a miniszteri rendelet ellenére Marx és a többi szocialisták könyveit be sem adtam, hanem azokat tanszékemen megőriztem.

Amidőn pedig egy a német vonalon erősen evező pécsi tanár (Surányi-Unger Tivadarról van szó – S. B.) teljes akkori befolyását latba vetve dolgozott azon, hogy a Fellner Frigyes nyugalomba vonulásával megürült tanszéket elnyerje, mint e tanszékhez legközelebb álló tanszéken levő professzornak évek munkájával, a betöltéssel szemben újabb és újabb nehézségek támasztásával sikerült a Közgazdasági Kart fenyegető veszélyt elhárítani, holott nevezett pályázó az akkori kormányokban erős támogatókra talált és időnkint úgy látszott, hogy ezzel sikerülni fog célját elérnie.”*

Itt is hangsúlyozom, hogy bár Heller Farkas polgári közgazdász volt, de tudósi objektivitására jellemző, hogy könyveiben és előadásaiban (1918-tól kezdve) mindig ismertette a marxizmust, mint tudományos irányzatot. Érdekes ebben a vonatkozásban Gyenes Antal visszaemlékezése, akit a párt az ellenállás megszervezésével bízott meg a műegyetemen. Gyenes Antal, amikor 1943 szeptemberében letartóztatták és a Defenzív Csoport vallatta, arra a kérdésre, hogy marxista-e, azt vallotta: „a marxizmust ismerem ugyan, de azzal Heller professzor úr előadásain ismerkedtem meg az egyetemen”*

A két világháború közötti magyar közgazdasági életet azonban nemcsak Heller Farkas neve fémjelezte, hanem kiemelkedő tudású, néhány esetben világhírnévre szert tett tanítványai is.

Néhai Kádas Kálmán Állami-díjas professzor – aki 15 évig volt Heller Farkas munkatársa, később a Műszaki Egyetem dékánja és rektor helyettese – visszaemlékezései szerint a Heller-iskolához tartozott „többek között Zelovich László, részben Surányi-Unger Tivadar és Varga István; majd Glogoni-Andreich Jenő, Takaróné Gáll Beatrix, Theiss Ede … részben még Buday Kálmán és Schweng Loránd; ezen kívül Szívós István, Fábián Tibor és Klár János, továbbá Kádas Kálmán, Mórotz Kálmán és Hetényi István, valamint Nemény Vilmos és mások, itthon és Magyarországon kívül is, szétszóródva a világ minden részében”.* Megjegyezzük, hagy Surányi-Unger Tivadar és Varga István kitűnően ismerte a Heller-iskola nézeteit, nagyon sok vonatkozásban hatottak is ezek munkásságukra, befolyásolták fejlődésüket, de – Kádas professzorral ellentétben – többen nem tekintik az iskola tagjainak őket. Surányi-Unger Tivadar például a Heller-iskolához tartozónak tartotta magát,* de Heller előbb idézett leveléből kitűnik, hogy jobboldali nézetei miatt nem támogatta. Hetényi István volt pénzügyminiszter pedig egy évig dolgozott Heller mellett, de nem tekintette magát a Heller-iskola tagjának. Az iskola több tagjának 1946. után egzisztenciális problémái voltak. Többen külföldre távoztak (például Surányi-Unger, Andreich). 1957. után néhányuk felelősségteljes munkakört töltött be, tanszékvezető professzor, rektor helyettes, államtitkár, miniszter lett, Heller Farkas közvetlen oktató munkatársai voltak: Andreich Jenő 1925 és 1936 között, Kádas Kálmán 1933-tól 1948-ig, Mórotz Kálmán 1933 és 1936 között, Nemény Vilmos 1942-től 1948-ig, Theiss Ede 1936-tól 1948-ig.

 

A Közgazdasági Szemle szerkesztője

(1925–1949)

 

„Öröklött nagy varázs,
Holtak idézője,
Messze nemzedékek
Egymáshoz fűzője.”
 
(Babits Mihály)

 

A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából és támogatásával negyed évszázadon keresztül, 1925. és 1949. között szerkesztette Heller Farkas professzor a Közgazdasági Szemlét. Az ostrom alatt a nyomdát telitalálat érte, ezért a folyóirat 1945-ben szünetelt, majd ezt követően 1946 és 1949 között csak öt összevont számot bocsátott ki. A nagy múltú folyóirat első száma 1895-ben jelent meg. Megalapítását elősegítette az, hogy 1894-ben megalakult a Magyar Közgazdasági Társaság, amely vállalta a Közgazdasági Szemle kiadását. A Közgazdasági Szemle a következő folyóiratokat tekinthette elődjének.* Statisztikai Közlemények (kiadta az MTA Statisztikai Bizottmánya) 1861 és. 1864 között; Statisztikai és Nemzetgazdasági Közlemények, 1865 és 1871 között; Nemzetgazdasági Szemle 1874-ben; Nemzetgazdasági Szemle. Új folyam 1877 és 1892 között; a Közgazdasági és Közigazgatási Szemle 1893 és 1894 között. 1895-ben lett a lap neve Közgazdasági Szemle. Az évfolyamokat 1949-ig 1877-től számították: (A lapot nem adták ki, 1872–73 és 1875–76 között és 1945-ben a folyóirat szünetelt.) A Közgazdasági Szemle tehát 1877-től kezdve különböző elnevezésekkel, de folyamatosan működött, így Európa egyik legrégibb közgazdasági folyóirata, hiszen a nagy múltú „The Economic Journalt” csak 1890-ben alapították.

Érdemes megemlékezni a Heller Farkast megelőző szerkesztőkről, akik így követték egymást: Hunfalvy János (1861–1868), Keleti Károly (1869–1871), Halász Imre (1874), György Endre (1877–1886), Heltai Ferenc (1887–1888), Jekelfalussy József (1889–1899), Hegedüs Lóránt és Mandelló Gyula (1900–1909), Mandelló Gyula (1910–1918), Bud János (1919–1921), Bud János és Buday László (1922), Buday László (1923–1924). Buday László váratlan halála (1925. márc. 7.) után lett a Közgazdasági Szemle szerkesztője Heller Farkas, (1925–1949) aki szeretettel emlékezett meg elődjéről.*

Heller Farkas: „A szerkesztő előszava” c, írásában, a Közgazdasági Szemle 1925. évi második számában fogalmazta meg célkitűzéseit. Ebből idézzük az alábbi fontosabb gondolatokat. „Oly folyóiratnál, mely, mint a Közgazdasági Szemle, a jövő évben lép félszázados fordulójába, a szerkesztő tervei nem állhatnak irányváltoztatásban, csak az eddigi irány elmélyítésében és további kidolgozásában. Hiszen egy fél század hagyományt jelent, mit Szemlénknél még növel az a körülmény, hogy egy tudós társaság áll a háta mögött, mely maga is negyedszázados múltra tekint vissza, mely idő alatt kialakította alapszabályszere hivatását. Így tehát csakis a meglevő keretek szélesbítésére és elmélyítésére irányulhatnak terveim. És ezt nem csupán a hagyomány tiszteletéből kifolyólag állapítom meg, hanem azzal a meggyőződéssel, hogy a Magyar Közgazdasági Társaság és Szemléje hivatásuk magaslatán állanak. Tágításra és elmélyítésre azonban mindig szükség van, és így ebben látom feladatomat.

Huszonöt évvel ezelőtt az akkori szerkesztők kettős feladatot tűztek a Szemlének: vizsgálni, és javaslatokkal kísérni a magyar gazdasági élet alakulását és kérdéseit, de egyúttal tájékoztatni a magyar olvasóközönséget a külföld eseményeiről. Mindkét feladat erősen tágítható, és ha ez sikerül, a Szemle fokozottabb mértékben fog hivatásának megfelelni … a tudományosan dolgozni vágyóknak is segítségére kell e Szemlének sietnie, mert fontos nemzeti érdek, hogy a szükséges anyag kutatóink rendelkezésére álljon. Elsősorban a közgazdasági krónika felújításával vélem e célt támogathatónak. … A tudományos kutatás második kelléke az irodalom ismerete, a megfelelő könyvismertetések. Soha ennek oly fontossága nem volt, mint ma, midőn kivált a külföld hihetetlen mértékben termeli az értékesnél értékesebb anyagot, de a mi pénzforrásaink nem engedik e munkáknak régi keretek közt való beszerzését. Ezért a könyvismertetésekre különös gondot vélek fordítandónak. … Hasonlóképp súlyt helyezendőnek vélek a külföldi folyóiratok tartalomismertetésére, valamint a bibliográfiára is. … A Szemle belső szerkezetét illetőleg kívánatosnak látom a közlemények és ismertetések rovatát szétválasztani. Ennek oka az, hogy a rövidebb közleményeknek a hosszú lélegzetű tanulmányok mellett nagyobb teret kell biztosítani. Közönségünk nagy része nem tud elmélyedni a hosszabb tanulmányokban, de érdeklődéssel kíséri a gazdasági élet fejleményeit. … Befejezésül csak azt szeretném kiemelni, hogy a gazdasági élet konkrét eseményei mellett Szemlénknek, ha hagyományaihoz hű akar maradni, nem szabad megfeledkeznie az elmélet ápolásáról sem. Téved az, aki az elméletet azzal tolja félre, hogy az úgyis csak elmélet és nincsen gyakorlati jelentősége. Az elmélet gyakorlati haszna nem mindig kézenfekvő, mert a mélységekbe világít be, de csak a komoly elméleti elmélyedés képesít a sekélyes és önállótlan ítéletek helyett az élet jelenségeinek komoly és alapos megítélésére. Ezért, ha súlyossá akarjuk tenni szavunkat, az elmélet mélységeitől nem szabad visszariadnunk és lehető tág teret kell az elméleti kutatásnak adnunk.”*

Az előszót Heller Farkas írta alá, mintegy egyszemélyi felelősséget vállalva a lap szakmai színvonaláért.

A Közgazdasági Szemle az alábbi fontosabb rovatokat tartalmazta Heller Farkas szerkesztői működése alatt: Tanulmányok (1923–1949), Közlemények (1925–1949), Könyvismertetés (1925–1949), Közgazdasági Krónika (1923–1931), Külföldi Folyóiratok Szemléje (1926–1949), Magyar Közgazdasági Társaság (1914–1949) A rovatok egy részét átvette, másrészt új rovatokat is létrehozott. A szerkesztésben Heller Farkast 1925. és 1943. között Kislégi Nagy Dénes segédszerkesztő, 1943. és 1949. között Kádas Kálmán segédszerkesztő segítette.

Heller Farkas 1900 és 1949 között a Közgazdasági Szemlében 16 jelentős tanulmányt publikált. Először kereskedelmi és vámpolitikai kérdésekkel foglalkozott, később határhaszon elmélet illetve annak bírálata állt kutatásai középpontjában. Ezután a pénz-, konjunktúra-, illetve árelméleti kutatásainak első eredményeit publikálta a Közgazdasági Szemlében.

A következőkben röviden a Heller által szerkesztett Közgazdasági Szemlék maradandó értékeivel foglalkozunk.

Heller Farkasnak öt-hat éves szívós munkára volt szüksége ahhoz, hagy a Közgazdasági Szemlét nemzetközileg elismert, ma is időt álló folyóirattá fejlessze. A folyóirat az 1930-as évtizedben érte el fénykorát. A leíró statisztikai elemzéseket például felváltotta a korszerűbb, matematikai-statisztikai módszereket (idősor kutatás, korreláció- és regresszió analízis) felhasználó kutatás. Fokozatosan kiépült a Heller Farkas iskola, melyről már korábban említést tettünk. Munkatársai közül Andreich Jenő, Kádas Kálmán, Mórotz Kálmán, Nemény Vilmos és Theiss Ede publikált „időt álló”, eredeti gondolatokat tartalmazó tanulmányokat. A Heller Farkas által szerkesztett Közgazdasági Szemlében közölt tanulmányokat ismertebb közgazdászaink közül például Abay (Neubauer) Gyula, Balás Károly, Balogh Tamás, ifj. Boér Elek, Bud János, Buday Kálmán, Csikós-Nagy Béla, Éber Antal, Éber Ernő, Földes Béla, Fülei-Szántó Endre, Ihrig Károly, Judik József, Káldor György, Kisléghi Nagy Dénes, Klár János, Konkoly Thege Gyula, Laky Dezső, Navratil Ákos, Nötel Rudolf, Passuth László, Rácz Jenő, Röpke Vilmos, Schmidt Ádám, Serban Iván, Sipos Sándor, Surányi-Unger Tivadar, Szádeczky-Kardos Tibor, Szivós István, Takaróné Gáll Beatrix, Thirring Gusztáv, Tóth Jenő, Vágó József, Varga István és Zelovich László.

A szovjet konjunktúrakutatók (Kondratyev, Csajanov, Oparin, Pervusin és mások) eredményeire igen korán felfigyeltek a Heller-iskola tagjai. Például Kondratyev N. D. 1925-ben oroszul, majd 1926-ban németül megjelent A konjunktúra hosszú hullámai című tanulmányára már 1927-ben a folyóirat szemléjében történt utalás.* Külön felhívom a figyelmet Röpke Vilmos: Szocializmus, tervgazdaság és konjunktúra (1936.) c. munkájára, melyben felveti a hiány problémáját a szocializmusban (Ezt fejtette ki igen alaposan 44 év múlva Kornai János). Röpke foglalkozik a ciklusok szocializmusbeli létezésének szükségszerű okaival (l. Bródy András, Bauer Tamás, Soós K. Attila, és mások e témájú munkáit, több mint 40 év múlva!)

Áttekintve az 1949 utáni időszakot, összefoglalóan a következőt mondhatjuk, 1947 és 1954 között Magyar-Szovjet Közgazdasági Szemle néven működött közgazdasági folyóirat. 1954. októberben újra indult a Közgazdasági Szemle, mely újra kezdte az évfolyam számozását. Sajnálatos tény, hogy 1949 után közgazdasági területeken a tudományos múltunkat – sok vonatkozásban – megtagadtuk, csak azt hangsúlyoztuk, hogy mi választ el bennünket a múlttól és nem vizsgáltuk azt, hagy mi köt össze apáink, nagyapáink nemzedékével. A Közgazdasági Szemle még 1984-ben is, amikor megújult formában jelent meg, ezzel ünnepelve 30 éves jubileumát, elhatárolta magát a történelmi előzményektől. A szerkesztőség „Megújult formában” c. előszavában megemlékezett ugyan hiányosan az 1861 és 1954 között megjelenő folyóiratokról (csak a Statisztikai Közleményeket (1861–1864) és a Közgazdasági Szemlét (1895–1949) említve meg), de mereven elhatárolta magát a tudományon előzményektől. Idézzük: „Mi mégis szocialista társadalmi-gazdasági rend kialakulását megalapozó közgazdaságtudományra és ennek három évtizedes fejlődésére fordítjuk a figyelmet. Nemcsak abból a körülményből kiindulva, hogy a korábbi folyóiratok nem jogelődei e mai Közgazdasági Szemlének, hanem azért, mert a társadalomtudományok jellegéből következően inkább szolgálja a mát az utóbbi három évtized, mintsem az 1861-től eltelt több mint egy évszázad tapasztalatainak elemzése.”* Érdemes felidézni az 1954 októberében újra megjelent Közgazdasági Szemle „első évfolyama első száma” szerkesztőségi előszavának néhány gondolatát is. „A közgazdaságtudomány fellendítésének szolgálatában” c. előszó megemlékezik az 1877 óta működő közgazdasági lapokról és indokolja a Közgazdasági Szemle megindítását. „A Tudományos Akadémia – olvashatjuk az előszóban – ez évi nagygyűlésének megnyitásakor Nagy Imre elvtárs, a Minisztertanács elnöke bejelentette beszédében a kormánynak azt az elhatározását, hogy a közgazdaságtudomány hazai elmaradottságának megszüntetése céljából – egyéb intézkedések közt – népgazdaságunk kérdéseinek széles körű marxista elméleti feldolgozására hivatott tudományos közgazdasági folyóiratot indít.” Szorgalmazza ezért az elmélet kutatásokat, mivel „gazdasági vezető szerveink munkája elméletileg többé-kevésbé megalapozatlan, s nem áll minden tekintetben biztos, szilárd elvi talajon.”* Bírálja a tudományos viták skolasztikus irányba való eltolódását és szorgalmazza a valós problémák kutatását, illetve a gyakorlati alkalmazhatóság biztosítását. E célkitűzés helyességét mi sem bizonyítja jobban, hogy 40 év elteltével sem ismerjük a szocializmus objektív törvényeit.

Harcot hirdet az ellenséges közgazdasági elméletek, a gazdasági fejlődésünket gátló helytelen nézetek, illetve az átkos múlt, a tőkés közgazdasági eszmék maradványai ellen, de ezt megelőzően a magyar hagyományok tiszteletben tartását hangsúlyozza. Idézzük: „Lapunk feladatának tekinti a társadalmi haladás kiváló magyar személyiségei és nemzeti függetlenségünk nagy harcosai (Kossuth, Széchenyi, Berzeviezy, Tessedik és mások) közgazdasági nézeteinek megismertetését, a közgazdaságtudomány és a gazdaságtörténet hazai haladó hagyományainak feltárását.”* Ezt a célt szolgálta Mátyás Antal: „Kossuth közgazdasági nézetei” c.* cikkének megjelentetése is. Sajnos ezek a helyes törekvések később – politikai okokból – háttérbe szorultak és csak az 1980-as évtized elején kerültek újra fokozatosan előtérbe.

A Közgazdasági Szemle 1949. előtti szerkesztőinek tevékenysége sok vonatkozásban kapcsolódott a Központi Statisztikai Hivatal munkájához. A KSH eddig is sokat tett munkásságuk újbóli elismeréséért.

Sok még a tennivaló, mivel az ismertetett korszak neves közgazdászai időtálló munkáinak újrakiadását csak nemrég kezdték meg és életművük reális értékelése még nem történt meg.

 

Öregkor, hazai mellőzések és világhír

(1948–1955)

 

„A sokaságért híven munkálj,
De ítéletével ne törődjél, ha
Küzdéseidet szerencse koronázandja,
Úgy is melletted lészen az.”
(Kölcsey Ferenc)

 

1947-ben, amikor 70 éves életkorát elérte, a műegyetem egyetemi tanácsa professzori kinevezését 10 évvel meg hosszabbította, s a kinevezést Keresztúry Dezső minisztertől megkapta.

Heller Farkas 1948-ig adott elő a műegyetemen, de nem vonult nyugdíjba. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1949. július 1-éig tartó időre tudományos kutatási szabadságot engedélyezett számára .*

Darvas József, a Közoktatásügyi Minisztérium vezetőjének levele* alapján, 1952. november hó 15-én a 456/4.a/ 1952. Mt. h. számú határozat alapján lefolytatott besorolási eljárás eredményeképpen Heller Farkas az 1952. évi november hó 1. napjával a 652. kulcsszámú egyetemi tanár elnevezése munkakörben havi 2 700.- Ft alapbérrel nyert besorolást. Korpótléka, amint e levélből kiderül, az alapbére 20%-a volt.

Az 1949-ben újonnan megalakult Közgazdasági Egyetem átvette a közgazdászképzést. Így Heller csak 1948-ig adott elő a műegyetemen. Az új közgazdaságtudományi egyetem Heller Farkast nyilvános rendes tanárként alkalmazta, fizetését mindig megkapta, csak előadásokat nem tartott, a kutatási szabadságot élete végéig megkapta.

Heller Farkast 1949. XI. 29-én kizárták az akadémia tagjai sorából, ezért 1951. december 30-án a következő levelet írta a TMB-nek:

„Alulírott Dr. Heller Farkas egyetemi tanár (budapesti, XI. Albert u. 33. sz. al. lakos) azzal a kérelemmel fordulok a t. Bizottsághoz, (hogy részemre az 1951. XXVI. törvényerejű rendelet 7. §-ának (1) bekezdése alapján a „Közgazdasági Tudományok Doktora” tudományos fokozatot megadni szíveskedjék. A 184/1951(X. 16.) H.T. sz. rendelet 9. §. rendelkezéseinek megfelelően jelen kérvényemhez csatolom életrajzomat, tudományos munkáim jegyzékét, valamint a munkáimból rendelkezésemre álló példányokból 29 db-ot. (A többi munkáimból azért nem tudok sajnos példányt becsatolni, mert könyvtáram nagy része Budapest ostroma során megsemmisült és így – főként a több évtizeddel ezelőtt megjelent, valamint külföldön kiadott – munkáimból nem tudtam a hiányzókat bepótolni. Úgy gondolom azonban, hogy tudományos munkásságom a becsatolt 29 db tudományos munka alapján is elbírálható lesz.)

Megjegyzem, hogy tudományos könyveim közül életem főművének a „Közgazdasági elmélet története” címe munkát tartom, melynek egy példányát mellékelten csatolom.”*

Több mint fél év elteltével (1952. július 31-én) Tolnai Gábor, a TMB akkori titkára az alábbi levelet küldte Hellernek, és felbontatlanul visszaküldte a beküldött publikációit is.

„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1951. évi 26. számú törvényerejű rendelete szabályozza a tudományok doktora és a tudományok kandidátusa fokozat bevezetését. A törvényerejű rendelet 7. §-ának 1. bekezdése alapján kérésére a Tudományos Minősítő Bizottság eddigi munkásságát felülvizsgálta.

A Tudományos Minősítő Bizottság az ön eddigi munkássága alapján tudományos fokozat odaítélésére irányuló kérelmét nem tartotta teljesíthetőnek.”* Heller Farkas, akinek könyveit angol és spanyol nyelven forgalmazták ez időben (1950-es évek eleje) Ausztráliában, Mexikóban, Dél-Amerikában, Spanyolországban, Montevideóban és másutt, itthon újabb megaláztatások is érik. A TMB megküldi Pályázati felhívását az 1952. évi aspirantúrára és azt javasolja, hogy a világhírű, 75 éves professzor, jelentkezzen aspirantúrára, a kandidátusi fokozat megszerzése érdekében. Persze, hozzá kell tennem, hogy Heller még szerencsés ember volt és nem jutott a Galgóczi Erzsébet Vidravas (Szépirodalmi K. Bp. 1984.) c. művében Simon Pál néven szereplő geológus professzor és sok más társa szomorú sorsára.

Heller Farkas mellőztetésének éveiben családján, illetve a Bolberitz családon kívül csak Kádas Kálmánnal és Theiss Edével érintkezett, rendszeresen hetenként találkoztak, és tudományos eszmecserét folytattak.

Heller Farkas élete végéig: „A közgazdasági elmélet története” c. könyvének angol nyelvű átdolgozásával foglalkozott. Kéziratát Kádas Kálmánnak adta át, akinek hagyatékából még nem került elő.

Heller Farkas 1955. szeptember 29-én hunyt el. Ravatalánál, kiváló tanítványa, a nemzetközi hírű statisztikus-tudós, Theiss Ede búcsúztatta. Beszédéből felidézünk néhány részletet.

„Mélyen tisztelt kedves barátunk, szeretett professzorunk Heller Farkas.

Megindultan állunk itt koporsód előtt, mi, a Te tanítványaid és barátaid. A mélységes fájdalom, ami szívünket betölti, mutatja azt a nagy veszteséget, ami valamennyiünket ért távozásoddal. A Te lankadatlan, önzetlen és lelkes tudományos munkásságod volt az, ami elsősorban Hozzád vonzotta tanítványaidat. Életed példája nyomán tanultuk meg az alkotó tudományos munka tiszteletét és szeretetét. Ezért mint tanítványaid és barátaid egyike, úgy érzem, hogy leghelyesebb, ha a búcsú e perceiben megkísérlem néhány szóval felidézni az általunk annyira becsült és szeretett tudós egyéniségednek azokat a fő jellemvonásait, amelyek bennünk olyan mély és irányító hatást váltottak ki.

Tanítványaid számára bizonyára leginkább vonzó és lebilincselő jellemvonásod az igazság iránt érzett lángoló szereteted. Teljesen tisztában voltál az objektív igazság megismerésének nehézségeivel, amelyek a legnagyobbak éppen a társadalmi, gazdasági jelenségek vizsgálata körében. Többszörösen hangsúlyoztad a tudományos megismerés által feltárt igazságok viszonylagosságát. Ugyanakkor meggyőzően mutattál rá arra, hogy mégis ezek egy-egy lépést jelentenek az abszolút igazság felé. A tudományos megismerés így fokozatosan mindinkább megközelíti az objektív és teljes társadalmi valóságot. Ennek előfeltétele azonban a helyes kutatási módszerek alkalmazása. Ez pedig, amint évről-évre nyomatékosabban hangsúlyoztad, a társadalmi jelenségek körében a minőségi és mennyiségi vonatkozások egyidejű figyelembevételét kívánja meg. Ily módon hazánkban elsőnek ismerted fel a mennyiségi törvényszerűségek exakt tanulmányozásának fontosságát a gazdaságkutatásban, amit a statisztikai és matematikai módszerek együttes alkalmazása tesz lehetővé. Ugyanakkor mindig rámutattál arra is, hogy a mennyiségi módszereket mindig szervesen össze kell kapcsolni a minőségi, strukturális elemzéssel. Mert szerinted csak ez az eljárás vezet a társadalmi valóság minél teljesebb és pontosabb megismeréséhez. … A társadalmi fejlődéssel kapcsolatban, melynek kérdései állandóan foglalkoztattak, a tudomány hivatását elsősorban abban láttad, hogy az irányítást adjon a széles néprétegek életszínvonalának minél nagyobb emelésére az átmeneti nehézségek minél tökéletesebb leküzdésére. Más szóval a cél, szerinted, az emberiség haladásának dinamikus egyensúlya és ennek keretében az egyén kiegyensúlyozott fejlődése.

Ezt a kiegyensúlyozott fejlődést példázza tudományos munkásságod és egész életműved. Ez állandóan és fáradhatatlanul mindig újabb és átfogóbb törvényszerűségek megismerésére irányult, minden elhamarkodott következtetéstől tartózkodva, minden egyes következtetést a leggondosabban ellenőrizve.

Az életedben megvalósult ezen kiegyensúlyozott fejlődést, amely annyira példamutató mindnyájunk számára, nem tulajdoníthatjuk kizárólag ragyogó értelmi képességeidnek, amelyekkel a természet megajándékozott. Életed nem lett volna olyan harmonikus, ha kimagasló értelem nem párosult volna Benned a szív, az érzelem világának gazdagságával. Ez számtalan vonatkozásban nyilvánult meg életedben. Többek között a zene iránti szeretetedben és annak aktív művelésében. Derűs, kiegyensúlyozott kedélyednek kedvencei voltak Mozart harmonikus kompozíciói, de a fejlődés iránt fogékony lelked gyönyörködve tudott elmélyedni Wagner dinamikus művészetében is. A művészet iránti kiváló érzéked egyébként lehetővé tette számodra, hogy a legegyszerűbb dolgokban is megtaláld a szépség vonásait.”*

Nagy Tamás, marxista közgazdász professzor, az MKKE alapítója, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének akkori főosztályvezetője, a Szabad Nép 1955. szeptember 30-i számában „Meghalt Heller Farkas” címen emlékezett meg a korszak kiváló tudósáról. Nagy Tamás megemlékezését csaknem teljes terjedelmében, már csak bátorságáért is érdemes közölni. „Hetvenkilenc éves korában meghalt Heller Farkas egyetemi tanár, a polgári közgazdaságtannak egyik külföldön is elismert magyar tudósa. Az ellenforradalmi korszak Magyarországának nívótlan polgári közgazdaságtudományában Heller Farkas a tudományos nívót képviselte, s mind tudományos munkásságában, mind emberi magatartásában fejjel kimagaslott társai közül.

Élete főmunkája a Közgazdasági elméletek története. Ez a mű a különböző összefoglaló polgári elmélettörténeti művek közül kitűnik alapos anyagismeretével, tudományos tárgyilagosságra való törekvésével és jól átgondolt rendszerezésével.

Nagy tudása, szerénysége, érdekes és magas színvonalú előadásai miatt hallgatói tisztelték és szerették.

Heller Farkas a hanyatló kapitalizmus polgári közgazdaságtudományának, ezen belül az úgynevezett osztrák iskolának volt és maradt a képviselője, tehát annak az iskolának, amely a gazdasági élet jelenségeinek törvényszerűségeit az egyén szubjektív értékbecsléseiből kiindulva akarta megmagyarázni. Ez az idealista és történelemellenes szemlélet természetesen őt is megakadályozta abban, hogy a tőkés gazdaság objektív folyamatainak mélyére hatoljon, s valóságos törvényszerűségeit felismerje. Heller Farkasban azonban mindvégig megmaradt a tudományos érdeklődés az új iránt. Hazánk felszabadulása után szembetalálkozott a marxizmussal, mint élő hatóerővel, s arra törekedett, hogy az eddiginél mélyebben ismerkedjék meg a marxizmus-leninizmus közgazdaságtanával. Nyugdíjazása után főleg elmélettörténeti művének átdolgozásán munkálkodott, s azt tervezte, hogy abban méltó helyet biztosít a marxista közgazdasági elméletnek. Ezt a tervét már nem tudta megvalósítani.”*

Heller Farkas halála után családja igen nehéz anyagi körülmények közé került. Heller özvegye később, 1963-ban az alábbi levelet írta a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének. E levél közreadásával zárjuk Heller életének utolsó szakaszát tárgyaló fejezetet.

„T. Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége!

Alulírott, mint az 1955. évben elhunyt Heller Farkas közgazdász-professzornak, a t. Akadémia 30 éven keresztüli tagjának és – a felszabadulás utáni időben – a társadalmi-történeti tudományok osztálya volt elnökének özvegye, az alábbi kérelmet terjesztem elő.

Férjemet a Rákosi-korszak idején az a súlyos és talán ma már anakronisztikusan is ható – tudományos sérelem érte, hogy az új tudományos fokozatok bevezetésekor megtagadták részére doktori vagy kandidátusi fokozat odaítélését. Amikor – mint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nyilvános rendes tanára, akit nemzetközi hírnevére, tudományos érdemeire és emberi magatartására való tekintettel egészen 1955-ben – 78 éves korában – bekövetkezett haláláig nem nyugdíjaztak, beadta a tudományos fokozat megadása iránti kérelmet, néhány hónap elteltével blankettáris választ kapott, melyben azt közölték vele, hogy műveit áttanulmányozták és megállapították, hogy azok még nem ütik meg a tudományos szintet, azonban javasolják, hogy jelentkezzék aspirantúrára. Mellesleg megjegyzem azt, hogy a művek áttanulmányozásának megtörténtét is kétségbe kell vonnom, mivel azokat a könyveket és különlenyomatokat, amelyeket a férjem 50 éven keresztüli tudományos és 41 éves professzori pályafutása alatt – magyar, német, angol, francia, finn és spanyol nyelveken – megjelent publikációkból összeválogattam, ugyanabban a csomagolásban lettek férjemnek visszaküldve, mint amelyben én azokat személyesen becsomagolva elküldtem.

Férjem halálakor a fentiekben leírt sérelmet erkölcsileg némiképpen enyhítette az a tény, hogy őt a Marx Károly Közgazd. Tud. Egyetem saját halottjaként temettette el és – számos tudós és tudományos intézmény között – elsők között nyilvánított részvétet a t. Akadémia Elnöksége nevében az akkori főtitkár és hogy az akkori Oktatásügyi Miniszter saját nevében küldött a temetésre koszorút, valamint hogy annak idején a „Szabad Népben” többhasábos nekrológ méltatta férjem tudományos érdemeit és azt, hogy az elmúlt rendszerben is haladó gondolkodást képviselt. Annak azonban, hogy férjem – fentiek szerint – a doktori tudományos fokozatot nem kapta meg, ma is érvényesülő gyakorlati következménye az, hogy én nem részesülök a tudományok doktorainak özvegyeit megillető nyugellátási kedvezményben.

A magam részéről sohasem kívántam elhunyt férjem érdemeiből tőkét kovácsolni és ezért is nem jelentkeztem eddig a t. Elnökségnél sem (bár erre magánemberként több akadémikus is biztatott.). Miután azonban a férjem után maradt csekély vagyont szerény nyugdíjam rendszeres kiegészítésére – a férjem halála óta eltelt 8 év alatt – feléltem és korom valamint egészségügyi állapotom miatt egyre több rendkívüli kiadásom van, kénytelen vagyok előterjeszteni az alábbi kérelmet: szíveskedjék a t. Elnökség – helyrehozva a férjemet ért indokolatlan tudományos sérelmet – a korábbi határozatot módosítva, azt megállapítani, hogy férjem részére indokolt lett volna a tudományok doktora tudományos fokozat megadása, és ennek következtében engem mindazok a kedvezmények megilletnek, mint amelyekben a tudományok doktorainak özvegyei részesülnek.

Amennyiben a férjem tudományos fokozata ügyében hozott határozat fenti értelemben történő módosítása valamely okból nem volna keresztülvihető, úgy kérem, szíveskedjék a t. elnökség az ennek elrendelésére jogosult szervhez – Pénzügyminisztérium vagy Minisztertanács Titkársága – javaslatot tenni arra, hogy 891.- Ft összegű nyugdíjam (nyugdíjtörzsszámom: 1, 020.115) kivételes nyugellátás formájában kiegészítést nyerjen, férjem akadémikusi tevékenysége alapján. Úgy gondolom, elhunyt férjem tudományos pályafutása és az, hogy annak során több akadémiai díjat is elnyert, a t. Elnökség előtt ismert, így csupán arra a – nem közismert tényre kívánom a szíves figyelmet felhívni, hogy férjem az Akadémia átszervezésekor a zökkenőmentes átmenet biztosításában tevőlegesen részt vett és ezért őt és néhány társát, akik ellen sem tudományos, sem pedig személyi okokból nem merült fel kifogás, de akiket más szempontok miatt még sem vettek rendes tagként át, tanácskozó tagnak minősítették így haláláig is – tanácskozó tagi minőségben – tagja maradt az Akadémiának.

Még egyszer hangsúlyozva azt, hogy kizárólagosan súlyos anyagi helyzetemre és arra a körülményre való figyelemmel, hogy nyugdíjam egyéb módon történő emelésére semmi kilátás sincsen, fordultam a t. Elnökséghez, kérem fentiekben foglalt kérésem emberi együttérzéssel történő, kedvező elbírálását.

A t. Elnökség szíves fáradozását és támogatását előre is köszönöm.

Befejezésül megemlítem még, hogy férjem külföldre szakadt tanítványai felajánlották, hogy rendszeres anyagi segítségben részesítenek, ezt azonban visszautasítottam, mert nem akartam azt, hogy férjem széles körű külföldi tudós-ismeretsége körében az a hír terjedjen el, hogy hazánkban egy nemzetközileg elismert tudós özvegye külföldi könyöradományokra szorul”.*

Kérelme részben teljesítésre került, az özvegyi nyugdíját 300 Ft-tal felemelte a Pénzügyminisztérium.

Heller Farkas tudományos és eszmei öröksége

 

„…Elegendő
Harc, hogy a multat be kell
Vallani”
 
(József Attila)

 

A két világháború közötti időszak közgazdasági életének legkiemelkedőbb képviselője volt Heller Farkas, a műegyetem professzora. Széles körű munkássága alapján bepillantást nyerhetünk az időszak közgazdasági elméletébe, különös tekintettel annak két területére, az árelméletre és az ökonometriára. Eredményei sok vonatkozásban a mának is szólnak, s e tekintetben egyetértek Csikós-Nagy Béla megállapításával: „A marxista közgazdászok főként az értékelmélet és az alkalmazott árelmélet, a polgári közgazdászok pedig az árelmélet terén alkottak jelentőset. … Aki az értékelmélettel megoldottnak tekinti az árproblémát, az csak sematikus képet tud feltárni az árviszonyokról.”*

A világháborúk közötti időszak tudósait meglehetősen eltérően értékeltük. Az ötvenes években napi érdekek és jó néhányszor dogmává merevült tudás, gyakran tudássá kikiáltott dogmák alapján cenzúráztuk eszmei örökségünket, tudományos és kulturális életünk termékeit.

Az e felfogás által okozott erkölcsi és anyagi károkról már sokan, sokat írtak. Nem is tekintem feladatomnak a kérdés részletes elemzését.

Ez elmúlt években tisztáztuk viszonyunkat sok vonatkozásban a két világháború közötti időszak szellemi életével, korrigáltuk értékelésünket annak nagyjairól. Ezt centenáriumi ünnepségek, a nevezetes személyekről megjelent tanulmányok, műveik újabb kiadása is bizonyítja.

Sajátos helyzetben van a közgazdaságtudomány. Egyértelműen pártos jellegéből következik, hogy a marxista-leninista közgazdaságtan és a – két világháború közötti – polgári közgazdaságtan kiinduló axiómái között jelentős a különbség. Az ötvenes években csak ezt észleltük és hangsúlyoztuk. Vannak azonban a közgazdaságtudománynak olyan szférái – főleg a módszertani területekre gondolok – amelyek csaknem függetlenek az adott politikai és társadalmi rendszertől. Ilyennek tekinthetjük többek között az árakkal kapcsolatos elemzések egy részét. Ezen a területen a polgári közgazdaságtan eredményei – ha azok objektíve helyesek, magas színvonalúak – átvehetők, kellő átalakítás után beépíthetők a marxista elméletbe. Hiszen – a tudásanyag konvertálhatóságát vallva – hiba lenne alacsonyabb szintről indulni, mint ahova a felszabadulás előtt eljutott a polgári közgazdaságtan. Ezért egyetértek Bognár József akadémikus gondolataival, amit a Heller Farkas-iskolával rokonszenvező Varga István tiszteletére kiadott emlékkötet bevezetőjében írt: „Reméljük azonban, hogy a magyar közgazdaságtudomány erejéből ma már arra is futja, hogy múltjával és nagyjaival is foglalkozzék, hiszen azok életműve és pályája nemcsak a világtudomány fejlődéséhez jelent hozzájárulást, hanem mai törekvéseinknek és képességeinknek is szerves részét jelenti.”* Az idézet másik része úgy gondolom, nemcsak Varga István esetében értelmezhető, hanem a Heller-iskola több tagjára is vonatkoztathatta: „Varga István rendkívüli tudása és tapasztalata, előítéletektől mentes és kompromisszumokra képes gondolkodásmódja, morális intaktsága és világhorizontja arra predesztinálta volna, hogy az átmeneti korszak megbecsült közgazdásza legyen, hídverő, aki a két gyökeresen különböző történeti és gazdaságtörténeti korszakot összeköti egymással.”*

Heller Farkas tudományos rehabilitálása az 1980-as években kezdődött meg. Ezt elősegítette többek között annak felismerése, hogy a piacnak, a piaci törvényszerűségeknek megvan a jelentőségük a szocialista tervgazdálkodás viszonyai között is. 1980 óta Magyarországon a tőkés import- és exportárak prognosztizálását módszertani irányelvek írják elő. A KGST szervezete is átalakulóban van, a piac követelményeit egyre inkább figyelembe veszik. A Heller Farkas-iskola tagjai (pl. Andreich Jenő, Kádas Kálmán, Nemény Vilmos, Theiss Ede és mások) sokat foglalkoztak konjunktúraelemzési, prognosztizálási, árelméleti és piaci stb. kérdésekkel. Ezeket a kutatásokat több mint 30 éven át elhanyagoltuk.

A Heller-iskola eredményei, kiegészítve az újabb módszertani kutatásokkal, ma is hasznosíthatók.

Heller Farkas bírálta a szovjet tervgazdálkodás bürokratikus jellegét, nem hitt abban, hogy az emberi szükségletek és azok kielégítése központilag megtervezhető. Nézetei sok vonatkozásban közel álltak Lenin nézeteihez, aki 1920-as évektől kezdve sokszor kritizálta a bürokráciát, azt például, hogy Moszkvában 30 ezer fős hivatalokat hoztak létre. Ekkor mondja megszívlelendő tanácsát: „Senki sem vihet a pusztulásba bennünket, kivéve saját hibáinkat.”*

Heller eltekintett továbbá a marxi összeomlási elmélettől, amit napjainkig nem igazolt a történelem. A szocialista viszonyok között nem érvényesült a termelőerők – termelési viszonyok dialektikájára vonatkozó marxi tétel (összeomlási elmélet) és ez súlyos gondok forrása. Hellernek bíráló megjegyzései, – mellyel korát megelőzte – sajnos ellenkezett az 50-es évek hivatalos felfogásával és ezért érték a Rákosi-rendszerben igazságtalan támadások.

Heller ugyanakkor elismerte a Lenin által alapított első konjunktúra kutatóintézet igazgatójának, Kondratyevnek és társainak tudományos érdemeit. A Heller-iskola tagjai a hosszú ciklusok kondratyevi elméletét elfogadták, ismertették.

Természetesen senki nem tehet arról, hogy mikor, hol és milyen családba születik. Őseinket, születésünk helyét és idejét, és így azt a kort melyben élünk nem választhatjuk meg. De tetteinkért az átvett és követett erkölcsi normákért a tudományos kutatás színvonaláért és az abban kitűzött célokért, már vállalnunk kell a felelősséget. Ebből a szempontból és ezt remélem sikerült bizonyítanom, Heller rendkívüli nagyság volt. Német, sőt porosz származása ellenére felismerte a hitleri fasizmus veszélyeit és a maga eszközeivel harcolt ezek ellen. Nyíltan elutasította az antiszemitizmust és ez nem egy ember életének megmentését jelentette a Szálasi-rémuralom éveiben. Munkatársai kiválasztásában csak egy szempont vezérelte, a tehetség. Igen korán kereste a baloldali, haladó gondolkodású emberek barátságát (Szabó Ervin, Jászi Oszkár, és mások), és azért küzdött, hogy szociális jólét legyen Magyarországon. Tudományos objektivitásra törekedett. Ismertette 1920-tól kezdve Marx, majd később Lenin nézeteit, még akkor is, ha nem volt marxista kutató. Emlékeztetni szeretném a t. Olvasót, hogy a tőkés elméleteket hosszú ideig, az eredeti művek ismeretének hiányában bíráltuk. Van mit tanulnunk Hellertől, aki oly nagy buzgalommal igyekezett a gazdasági élet objektív törvényszerűségeit mint független, de a haladásért elkötelezett tudós feltárni. Heller Farkas ismerte az emberi megismerés határait. A deduktív és induktív kutatómunka együttes alkalmazását tartotta célszerűnek. Világosan látta, hagy az induktív (statisztikai) kutatás csak azt tudja igazolni, mi nem igaz. Ugyanakkor a kizárólagos spekulációt, a deduktív módszer abszolutizálását elvetette, hiszen az elméleti tételeket a gyakorlatban kell igazolni. Felfogása igen közel áll a fizika Nobel-díjas úttörőinek mai állásfoglalásához. Rendkívül szorgalmas ember volt, aki ontotta a cikkeket, könyveket, jegyzeteket. Különböző kiadásokban több mint 40 könyvéről tudunk.

Heller Farkas könyvei, cikkei több mint negyven évig nem voltak hozzáférhetők. Antiquáriumokban munkái nem szerezhetők be, de könyvtárainkból néhány könyve kikölcsönözhető. A fasizmus áldozatává vált Bálint György „A halhatatlan szöveg” c. írásának alább idézett megállapításai Heller Farkas életművére is vonatkoznak: „Könyvtárak ezreit pusztíthatja el bomba és tűzvész: a szöveg azért valahol mégiscsak megmarad. Sok mindent el lehet venni az emberiségtől, meg lehet fosztani mindentől, ami életét értelmessé tette. Csak egyet nem lehet most már kiirtani: a szöveget. A szavak megmaradnak, az emberiség legszebb és legokosabb mondatai többé már nem veszhetnek el. Lehet, hogy évekig, évtizedekig nem akad senki, aki elolvassa vagy megértse őket, lehet, hogy évszázadokon át értelmetlenül merednek majd rájuk az új barbárság fiai – de ez nem nagy baj. Az a fontos, hogy megmaradnak, számos példányban, olvasható állapotban. Előbb-utóbb megint csak akadnak majd olvasóik. … De azért ne higgyük, hogy az emberiség örök, nagy szavait nem éri bántódás a kultúra nagy kataklizmájában. … Sajnos, a szó számára nincs bombabiztos fedezék, a mondatot nem lehet óvó rendszabályokkal megvédeni a vandálságtól. A szöveg is szenved, szennyeződik és roncsolódik éppúgy, sőt, talán még súlyosabban, mint a kép vagy a szobor. Ijesztő sebeket kap, de azért elpusztítani mégsem lehet. Eldugott könyvespolcok mélyéről egyszer majd megint előkerül, fiatalon, tisztán, sértetlenül és diadalmasan.”*

Heller munkáinak újra kiadása bizonyítani fogja Bálint György igazát.

 

 

Heller Farkas irodalmi munkássága*

 

1. Törvényjavaslat az áru-részletügyekről = Közgazdasági Szemle, 1900. 49–51. old. (Heller Farkas Henrik néven)

2. Németország kereskedelmi politikája = Közgazdasági Szemle, 1900. 752–769. old. (Heller Farkas Henrik néven)

3. Zur Frage einer mitteleuropäischen Zollunion (A közép-európai vámunió kérdéséhez) – Das Handels-Museum, Wien, 1900. 36, sz.

4. A közgazdasági Lexikonban (1901) a következő nagyabb cikkek:

Járadékelmélet (II. köt. 132–139. old.)

Jövedelem (II. köt. 248–256. old.)

Kartellek (II. köt. 284–295. old.)

Munkabér (II. köt. 736–740. old.)

A III. kötetben számos apróbb cikk.

5. Az Észak-amerikai Egyesült Államok vámpolitikája és a reciprocitás = Közgazdasági Szemle, 1902. 450–462. és 618–624. old. (névtelenül)

6. Az Osztrák-Magyar Monarchia külkereskedelmi forgalma a XX. század elején = Közgazdasági Szemle, 1903. 91–120. és 196–221. old. (névtelenül)

7. A határhaszon elmélete – Politzer Zs. és fia, Budapest, 194. 179. old. – (A Magyar Tudományos Akadémia által az Ullmann-díjjal jutalmazott pályamunka)

8. A társadalmi gazdaságtan tudományának feladata a gyakorlati kérdésekkel szemben (Adalék a társadalmi gazdaságtan rendszertanához) – Athenaeum, Budapest, 1904. 1. és 2. számú füzet – Magyar Közgazdasági Társaság Békés megyei szervezete Békéscsaba, 1988.

9. Határhaszon elmélet és munkaelmélet 1–2. = Közgazdasági Szemle, 1904. 463–473. és 516–533. old.

10. A városba tömörülés jelensége Magyarországon 1–2. = Közgazdasági Szemle, 1904. 854–863. és 907–923. old.

11. Die auswrärtigen Handelsbeziehungen der Österreichisc-Ungariscen Monarchie am Anfande des 20. Jahrhundertrs (AZ Osztrák-Magyar Monarchia külkereskedelmi kapcsolatai a XX. sz. elején) = Különlenyomat a „Jahrbücher für Gesetzgebung, Verwaltung und Volkswirtschaft”-ból, 1. füzet, Leipzig, 1904. 279–347. old. (Gót betűkkel)

12. A városba tömörülés jelensége Magyarországon (Válasz Kováts Ferenc észrevételeire és helyreigazításaira) = Közgazdasági Szemle, 1905. 108–115. old.

13. A határhaszon elmélet és az uralkodó értékelméletek 1–2. = Közgazdasági Szemle, 1906. 110–121. és 176–185. old.

14. A határhaszon elmélet bírálata 1–2. = Közgazdasági Szemle, 1906. 531–538. old. és 591–600. old.

15. A népesedés kérdése I–II. = Budapesti Szemle, 1907. 89–107. és 235–259. old.

16. A Balkán szerződések kérdése = Budapesti Szemle, 1907. 107–116. old. (névtelenül)

17. Kartellkérdés = Budapesti Szemle, 1907. 116–124. old.

18. A társadalom = Társadalmi kötelékek és kapcsok. A társadalom anyaga, Műveltség Könyvtára, (szerk.: Stein Lajos), Budapest, 1908. 91–138. old.

19. A gazdasági élet társadalmi szervezetének fejlődése = Társadalmi kötelékek és kapcsok. A társadalom anyaga, Műveltség Könyvtára, Budapest, 1908. 412–455. old.

20. A kapitalizmus kifejlődése és áttekintése = Társadalmi kötelékek és kapcsok. A társadalom anyaga, Műveltség Könyvtára, Budapest, 1908. 537–570. old.

21. A gazdasági élet továbbfejlődése a kapitalizmus hatása alatt = Társadalmi kötelékek és kapcsok. A társadalom anyaga, Műveltség Könyvtára, Budapest, 1908. 658–692. old.

22. Adalékok a magántulajdon közgazdasági szerepének kérdéséhez = Magyar Társadalomtudományi Szemle, Budapest, 1908. 89–107. és 235–259. old.

23. A közgazdaságtan, mint exact tudomány (Schumpeter könyvének ismertetése) = Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1909. 7. sz. 706–712. old.

24. Javaslatok az ólommérgezések elhárítására = Munkásügyi Szemle, 1910. 453–459. old.

25. A luganoi nagygyűlés tárgyai = Munkásügyi Szemle, 1910. 549–555. old.

26. A luganoi nagygyűlés eredményei = Munkásügyi Szemle, 1910. 651–659. old.

27. A szociálpolitika és a felsőosztályok = A Törvényes Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének kiadványa, 18. sz., Budapest, Kilián Frigyes utóda (Noseda Tivadar) 1911. 33 old.

28. A nők éjjeli munkájának eltiltása és a nők = Munkásügyi Szemle, 1911. 7. sz., 201–207. old.

29. A drágaság kérdése elméleti világításban 1–2. = Közgazdasági Szemle, 1911. 301–342. és 385–418. old.

30. Der Kinderarbeit in Ungarn (A gyermekmunka Magyarországon) – Jena, 1912. 38 old.

31. A drágaság kérdése elméleti világításban – A Magyar Közgazdasági Társaság kiadványa, Budapest, 1912. 76 old.

32. Ausztria birtokpolitikája = Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1912. 2. sz., 105–133. old.

33. A Törvényes Munkásvédelem Nemzetközi Egyesületének zürichi nagygyűlése – Munkásügyi Szemle, 1912. szeptember, 16 old. (különlenyomat)

34. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület emlékirata közegészségügyi viszonyainak javítása tárgyában = Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1912. 437–454. old.

35. Ipari foglalkozás és halandóság = Munkásügyi Szemle, 1912. 147–156. old.

36. Tanácskozás a gyermekmunkáról és az ólomkérdésről – Munkásügyi Szemle, 1913. október, 11 old. (különlenyomat)

37. Törvényjavaslat a vasárnapi munkaszünetről = Munkásügyi Szemle, 1914. 11. sz., 377–387. old. 38. Kapitalizmus és kriminalitás = Pesti Könyvnyomda, Budapest, 1914. 219–279. old.

39. Hadigondozásunk fejlődése = Magyar Társadalmi Szemle, 1914. 6–21. old.

40. Gyermekvédelem = Magyar Társadalomtudományi Szemle, 1914. 149–164. old.

(Társszerző: Heller Erik)

41. A bécsi háztartásstatisztikai felvétel módszere és eredményei = Munkásügyi Szemle, 1917. 236–249. old.

42. A pénz befolyása az árakra = Budapesti Szemle, 1918. 353–384. old.

43. Teendők a törvényes munkásvédelem terén – Munkásvédelem Magyarországi Egyesületének kiadványa, Budapest, 1918. 23 old.

44. Közgazdaságtan I. kötet, Elméleti közgazdaságtan

a). – Németh J. kiadása, Budapest, 1919. 383 old.

b) – Németh J. kiadása, Budapest, 1921. 400 old. (második átdolgozott kiadás) [Az MTA Sztrókay-díjjal koszorúzta]

c) – Németh J. kiadása, Budapest, 1925. 352 old. (harmadik átdolgozott kiadás)

d) – Németh J. kiadása, Budapest, 1942.. 253 old. (negyedik átdolgozott kiadás)

e) – A Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai 19. füzet Egyetemi Nyomda. Budapest, 1945. 168 old. (ötödik átdolgozott kiadás).

f) – A társadalomtudomány magyar klasszikusai Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 168 old. (az e/ változat reprint kiadása)

45. Közgazdaságtan II. kötet, Közgazdasági politika

a) – Németh J. kiadása, Budapest, 1920. 499. old.

b) – Németh J. kiadása, Budapest, 1923. 619 old. (második átdolgozott kiadás, Gazdaságpolitika alcímmel)

c) – Németh J. kiadása, Budapest, 1932. 586 old. (harmadik átdolgozott kiadás)

d) – A Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai 20. füzet, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947. 333 old. (negyedik átdolgozott kiadás, Alkalmazott közgazdaságtan alcímmel)

e) – A társadalomtudomány magyar klasszikusai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 333 old. (a d/ változat reprint kiadása)

46. Szociálpolitikai feladataink = Közgazdasági Szemle, 1920. 639–665. old.

47. A társadalmi kérdés megoldásának útjai. A társadalombölcseleti rendszerek ismertetése – Németh József Kiadó, Budapest, 1920. 48 old.

48. Valutapolitika – Németh József Kiadó, Budapest, 1920. 69 old.

49. Szociálpolitika – Németh József Kiadó, Budapest, 1920. 126 old.

50. Az egyetemi autonómia – Szózat, 1920. január 8. 1 old.

51. Pénzügytan I. kötet

a) – Németh József Kiadó, Budapest, 1921. 280 old.

b) – Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest, 1943. 322. old. (második átdolgozott kiadás)

52. Die entwicklung der Grurdprobleme der Volkswirtschaftlichen Theorie. (A közgazdasági elmélet alapvető problémáinak fejlődése)

a) – Quelle und Meyer, Leipzig, 1921. 104 old. (gót betűvel)

b) – Quelle und Meyer, Leipzig, 1924. 144 old. (második átdolgozott kiadás)

c) – Quelle und Meyer, Leipzig, 1928. 164 old. (harmadik átdolgozott kiadás)

d) – Quelle und Meyer, Leipzig, 1931. 156 old. (negyedik átdolgozott kiadás)

53. A Pénzelmélet fejlődése = Közgazdasági Szemle, 1921. 196–222. old.

54. A mezőgazdasági munkáskérdések a genfi konferencián – A Nép, 1921. december 7., 5. old.

55. Pénzügyi politika. A közületi kiadások, 1. füzet – Németh J. Kiadó, Budapest, 1922. 107 old.

56. Vámpolitika – Németh J. Kiadó, Budapest, 1922. 57 old.

57. A háború és a közgazdaságtan elmélete = Közgazdasági Szemle, 1923. 1–22. old. (akadémiai székfoglaló)

58. Magyarország és a nemzetközi munkaügyi szervezet = Közgazdasági Szemle, 1923. 587–597. old.

59. Magyarország szociálpolitikája – Németh J. Kiadó, Budapest, 1923. 253 old.

60. Die Theorie der Volkswirtschaftslehre und der Welt krieg (A közgazdaságtan és a világválság elmélete) = Zeitschrift für Volkswirtschafts und Sozialpolitik, Wien und Leipzig, 1923. 595–625. old.

61. Ungarn und die Epoche des neuen internationalen Arbeiterschutzes (A munkás érdekvédelem új nemzetközi korszaka és Magyarország) = Soziale Praxis und Archiv für Volkswohlfart, 1924. 118–120. és 138–140. old.

62. Het Herstel van Hongarije = Economisch-Statistische Berichten, 1924. 439–441. old.

63. Das Fundament der Volkswirtschaftslehre (A közgazdaságtan alapja) = Jahrbücher für Nationalökonomie und Statistik, 1924. 577–605. old.

64. Budai László (1873–1925) = Közgazdasági Szemle, 1925. 1–2. old. (nekrológ)

65. A szerkesztő előszava = Közgazdasági Szemle, 1925. 207–209, old.

66. A szociológia feladatai = Társadalomtudomány, 1925. 1. sz. 6–13. old.

67. Nationalökonomie. Theorie und Geschichte. Meyer's Wörterbuch (Közgazdasági lexikon)

a) – Meyer, Halberstadt, 1925. 193 old. (gót betűvel)

b) – Meyer, 1926. 193 old. – (második kiadás)

c) – Meyer, 1930. 319 old. (harmadik átdolgozott kiadás)

d) – Meyer, 1933. 370 old. (negyedik átdolgozott kiadás)

68. Támadások a közgazdaságtan néhány alaptétele ellen = Közgazdasági Szemle, 1926. 253–264. old.

69. Der Streit um die neue Geldeinheit in Ungarn (Új pénzről (pengőről) szóló vita Magyarországon) = Mitteilungen des Verbandes österreichischer Banken und Bankiers, Wien, 1926. 170–177. old.

70. Die Währungsreform in Ungarn (Tényleges reform Magyarországon) = Bankwissenschaft, 1926. 886–898. old.

71 De Resulteten van het Herstelwerk in Hongrije = Economisch-Statistische Berichten, 1926. 798–800. old.

72. A szanálási válság – A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közgazdasági Osztályának közleményei, 1926. 28 old. (különlenyomat)

73. Konjunktúraelmélet és konjunktúrakutatás = Közgazdasági Szemle, 1927. 1–20. old.

74. Theorische Volkwirtschaftstehre 1. Band (Elméleti közgazdaságtan) – Quelle und Meyer, Leipzig, 1927. 294 old.

75. Etikai tudomány-e a közgazdaságtan? – Szent István Akadémia, 1927. 20 old. (akadémiai székfoglaló)

76. Új felfogások a hitelelmélet terén = Közgazdasági Szemle, 1928. 573–598. old.

77. Die Grenzen der Besteuerung (A megtakarítás határai) = Festgabe für Georg von Shanz zum 75. Geburstag, Tübingen, 1928. 87–111. old.

78. Az akadémia hatása a közgazdasági tudományok hazai fejlődésére = Budapesti Szemle, 1930. február, 161–189. old.

79. A kartell, mint közgazdasági probléma = Magyar Jogászegylet Könyvtára, 1. sz., 1930. 5–18. old.

80. Ungarin sosialpolitikan kehitys (Hitelügy és hitelpolitika Magyarországon) = I. Sosialinen Aikakuaskirja (Revue Sociale), 1930. 479–489. és 537–547. old.

81. A Magyar Tudományos Akadémia és a közgazdasági tudományok – Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1930. 31 old.

82. Kreditwesen und Kreditpolitik in Ungarn (Hitelelmélet és hitelpolitika Magyarországon) = Ungarische Jahrbücher, Leipzig, 1930. 91–112. old.

83. A vasutasok szerepe a hitelszervezet és a finanszírozás eszközeinek kialakításában – Vasúti és Közlekedési Közlöny, 1930. 170–172. és 189–191. old.

84. Unkarin Kansantalouden rakenteenmuutokset vuoden 1867. jälkeen = Kansantaloudellinen Aikakauskirja I. Nide III. Vousikerta, Helsinki, 1931, 4–30. old.

85. A világgazdasági válság okairól = Magyar Statisztikai Szeme, 1931. 12 old. (különlenyomat)

86. Des causes de la crise economique mondiale (A gazdasági válság okairól) = Journal de la Société Hongroise de Statistique, 1931. 2–3. sz. 248–268. old.

87. Zum Streit um die Kredittheorie (A hitelelmélet vitához) = Zeitschrift für die gesamte Staatswissenschaften, Tübingen, 1931. 6. sz. 525–560. old.

88. Die Entwicklung der Ungarischen Volkswirtschaft seit der Mitte des vorigen Jahrhunderts (A magyar közgazdasági elmélet fejlődése a XVIII. sz. közepétől) = Fenno-Ungarica, Budapest, 1931. 438–457.

89. Vámpolitika és árszínvonal = Közgazdasági Szemle, 1933. 1–19. old.

90. Fogyasztás és gazdasági válság. Válasz Varga Istvánnak = Közgazdasági Szemle, 1933. 326–331. old.

91. Áralakulás és nemzeti jólét = Közgazdasági Szemle, 1934, 308–340. old.

92. Elméleti szempontok az áralakulás megítélésére = Magyar Statisztikai Szemle, 1934. 194–210. old.

93. Vágyak és lehetőségek a közgazdaságban = Katholikus Szemle, 1934. 513–525. old.

94. Navratil Ákos közgazdasági rendszere = Közgazdasági Szemle, 1935. 369–379. old.

95. Teoreettinen Kansantaloustiede. (Grundprobleme der theoretischen Volkswirtschaftslehre fordítása kisebb átdolgozással) – Prvoo ja Helsinki Werner Söderström Osakeyhtiö, 1935. 432 old.

96. A gazdasági liberalizmus elmélete és bírálata = Ünnepi Dolgozatok Navratil Ákos tiszteletére, 1936. 148–179. old.

97. Közgazdasági Lexikon – Grill, Budapest, 1937. 499 old.

98. Diccionario de economia politica (Közgazdasági lexikon spanyolul)

a) – Editorial Labor, Barcelona, 1937. 470 old. (első kiadás)

b) – Editorial Labor, 1941. (második kiadás)

c) – Editorial Labor, 1946. (harmadik kiadás)

d) – Editorial Labor, 1950. (negyedik kiadás)

e) – Editorial Labor, 1965. (ötödik kiadás)

f) – Editorial Labor, 1969. (hatodik kiadás)

(A spanyol kiadást spanyol nyelvterületen, így Dél-Amerikában és Mexikóban is forgalmazták.

99. Üzleti szellem és közérdek

a) – A Mérnöki Továbbképző Intézet 1942. évi tanfolyamainak anyaga (XV. köt. 7. füzet), Egyetemi Nyomda, Budapest, 1943. 16 old.

b) = Tallózás a Mérnöktovábbképzés klasszikus kiadványaiból, BME 1782–1982., Budapest, 1982. 233–254. old.

100. A közgazdasági elmélet története – Gergely R., Budapest, 1943. 602 old.

101. Gávai Gaál Jenő ig. és r. rag emlékezete – MTA, Budapest, 1943. 23 old.

102. Visszapillantás a közgazdasági elmélet fejlődésére Mezőgazdasági Szemle, 1946. 1–14. old.

103. Nemzetközi valutatervek – A Mérnöki Továbbképző Intézet 1946. évi tanfolyamának anyaga, 12. füzet, Műegyetemi Nyomda, Budapest, 1946. 15 old.

 




Hátra Kezdőlap Előre