Harmóniában élni

Női lelki nap, 2006

Fordította: Végesné Mészáros Márta

Lektorálta: Komáromi Ferencné és Mosoni Istvánné

Családakadémia-Óbudavár Egyesület
Óbudavár, 2007

A német eredeti mű:
M. Nurit Stosiek, M. Veronika Riechel, M. Gertraud Evanzin:
Der Glanz des Schönen. Stimmig leben. 2006
Sekretariat Schönstattbewegung Frauen und Mütter
D-56179 Vallendar, Berg Schönstatt 8.
Fon: 02 61 / 65 06 - 180, Fax: 02 61 / 65 06 - 168
Mail: ml@schoenstattbewegung-frauen-und-muetter.de
Internet: www.schoenstattbewegung-frauen-und-muetter.de

Május 31 - június 2. Világkongresszus Rocca di Papaban. Szervezője a laikusokkal foglalkozó pápai tanács.

Az elmúlt évszázad (nő)mozgalmai hatására nagyobb teret kaptak a nők a közéletben. Ennek sok pozitív oldala van. Megnőtt a kibontakozási lehetőség az egyén számára.

Hogy mindez milyen hatással van a nők közérzetére, jól mutatja egy kis újságcikk, ami éppen azokban a napokban jelent meg, míg ezen a kiadványon dolgoztunk:

Íme egy olyan társadalom szigorú intézkedése, ahol a szépségápolásban egyre inkább előtérbe kerül a modell-alak, a plasztikai sebészet, a fitness. A kormány megpróbál így szembeszállni a növekvő számú testi-lelki betegségekkel, amik egyre gyakoribbá válnak a nőknél, még a divattal lépést tartóknál is. Lehet vitatni egy ilyen törvény hatásosságát, ahogy ezt Argentínában meg is teszik. (Die Welt, 2006. jan. 18.)

Évente kb. 15%-kal emelkedik a számuk. Sok nő, aki "teljesen normálisan" szép, nem találja magát elég szépnek. Gyakran az emberi válságaikat - pl. a házasságukét - is önkéntelenül arra vezetik vissza, hogy nem eléggé vonzók. Az utóbbi évtizedekben a külső szépítkezés szabályszerű kultusza indult meg. A plasztikai sebészet felfutása csak egyik jele ennek a tendenciának.

A sok egyedi arcból a mérce szerint elkészül egy "tökéletes" arc, amit a szemlélő kellemesnek, vonzónak érez és legtöbbször valóban csinosabb is, mint az eredetiek.

És mégis ezek az ideális méretek-arányok jobban alakítják szépségérzetünket, mint amennyire tudatában vagyunk. A média állandóan bombáz bennünket, akár akarjuk, akár nem: a filmekben, reklámokban, újságokban. Mindenhol olyan arcok jönnek velünk szembe, amelyek a lehető leginkább hasonlítanak az optimális archoz.

Minden ember a külső és belső arcával szeretne szeretetre méltó lenni, szeretne lenni "valaki" és nem "akárki".

XVI. Benedek pápa a füzet keletkezésének napjaiban adta ki az első enciklikáját.

Életünk a "szépség ragyogásában" kérdéséhez Kentenich atya, a nemzetközi Schönstatt mozgalom alapítójának egy írását vesszük alapul. Ezt azért tesszük, mert sok különböző kultúrából származó, más élethelyzetű nővel együtt mindig újra és újra megállapítjuk, hogy Kentenich atya milyen pontosan tudja a nő életét és érzéseit leírni. Mennyire összhangban lévők a női lét elemzései és milyen jó segítséget nyújtanak a megoldásai, melyeket éppen nekünk, nőknek, életünk kis és nagy kérdéseire ad válaszul.

Reméljük, hogy önmaguk és talán barátnőik, kolléganőik számára is találnak néhány indíttatást, hogy saját életükben is a "szépség ragyogásának" nyomaira leljenek.

Csoportokkal és egyes személyekkel való beszélgetés megmutatta: éppen ez az "érintetlen természetesség" az, amit sok nő összeköt a szép ember képzetével.

Néhány vélemény nőktől:

"Smink segítségével vadító arcot is tudunk varázsolni, de az igazi szépség a természetesen hagyott arcban fedezhető fel."

"Mindkettő fontos: hogy a szépségem természetes maradjon, és hogy úgy öltözködjem és sminkeljem magam, hogy a szép megerősítést kapjon és a hiányosságokat háttérbe szorítsa. A smink is lehet természetes, nem kell mindjárt elmaszkírozni magam."

"Nekem az a szép, akinek kisugárzása van. Egy elbűvölő személyiség szép."

A legtöbb nő természetes módon szeretne "hitelesen" szép lenni. A "szépségfarm" kifejezés a természetességnek éppen ezt a kisugárzását közvetíti, még ha a valóságban az ottani kezelések nem mind a természetes szépséget szolgálják.

A "farm" kifejezéssel társítjuk azt a képzetet - legalábbis a különböző filmek idealizált ábrázolása alapján -, hogy az egy külön világ, szabad teret ad a személyes kibontakozásra.

A következőkben mi is teljesen arra fordítjuk a figyelmünket, hogy a szép ragyogását magunkban és életünkben megtaláljuk.

Mary Spillane, a "Color me beautiful" szervezet európai ágának vezetője a következő felhívást intézte a nőkhöz: "Az élet túl rövid, hogy fejetlenül az utolérhetetlent üldözzük. Itt az ideje, hogy a »tökéletes test« elérésére tett meddő tevékenységeket feladjuk és elfogadjuk az ember egyediségét. Koncentráljanak személyiségük erejére... Mindenki tűzze ki célul egyedi szépségének érvényre juttatását. Felejtsék el a női magazinok és a tv »szépségeit«, és nézzenek inkább a tükörbe."

Ismered az országot, mely oly gazdag és tiszta,
az örök szépség tükörképe,
ahol ragyogó szemek meleget sugároznak
és jóságos kezek kínokat enyhítenek...

"Ismered azt az országot, ahol a citromok virágoznak."

A dachaui koncentrációs tábor sötét és embert lealacsonyító környezetében írt Kentenich atya egy verset, aminek mind a hat versszaka ugyanazokkal a szavakkal kezdődik:

"Ismered az országot..."

A koncentrációs tábor negatív tapasztalataival állítja szembe egy olyan ország képét, amely a kereszténység alapértékei szerint formálódott meg: ez olyan ország, ahol a szeretet, a szépség, a szabadság, az öröm és az őszinteség alakítják ki az emberek együttélését. Olyan világ, amely tele van lehetőségekkel, és az élő Isten győzedelmessége hordozza.

Amit Kentenich atya megénekel, több mint egy álom. Ez az a világ, amit megvalósulni lát Mária segítségével a schönstatti szentély körül. Ebből a megtapasztalásból él a koncentrációs táborban, ebben a fényben látja magát és fogolytársait, és ebből származik az ereje, hogy ebben a sötét légkörben a keresztény értékeket felmutassa.

"Ismered az országot, mely oly gazdag és tiszta,
az örök szépség tükörképe,
ahol ragyogó szemek meleget sugároznak
és jóságos kezek kínokat enyhítenek..."

Egy Schönstatt-mozgalomhoz tartozó nő, aki kommunista országban élt, a hite miatt hosszú ideig börtönben volt. Hogy belsőleg felőröljék, a hatóságok különösen veszélyes bűnözők közé zárták, akiket a sorsuk igen primitívvé alakított. Arra a kérdésre, hogyan bírta ki ilyen nők között az életet hosszú hónapokig, azt válaszolta: "Mindig azokra a szép emberekre gondoltam, akiket Schönstattban megismertem. Ez mentett meg." Mi az a szépség, ami ennek a nőnek még a kommunista női börtön primitív körülményei között is erőt ad, hogy méltósággal megőrizze életfelfogását és ezt a méltóságot ki is sugározza?

"Két kisgyerek vitatkozik egymással azon, hogy kinek a mamája a legszebb. Amikor már nem tudják egymást túllicitálni, az egyik azt mondja: »De az én mamám belülről is szép!«" (Beata Neuberth)

"Kereszténynek lenni - írja XVI. Benedek pápa az első enciklikájában - válasz a szeretettség ajándékára, amellyel Isten elénk jön." Ő szeret minden embert "titokzatos módon és teljesen függetlenül minden előzetes teljesítménytől". A keresztény ember legfontosabb és legmegrendítőbb belső tapasztalata: Isten a keresztség óta az Ő határtalan szeretetével a bensőmben él. "Az Isten határtalan szépsége a lélekben sugárteret kapott" - mondja Kentenich atya. Szent Ambrus mondását idézi: Ha valaki tényleg képes lenne ezt az isteni ragyogást a megkereszteltek szívében látni, "annyira megragadná ez a szépség, hogy száz évig nem akarna se enni, se inni".

"Mindig a szép emberekre emlékeztem, akikkel találkoztam" - mondja a felőrlő börtönévek után az asszony. Emberek, akik az isteni ragyogást a szívükben hordják és megpróbálnak abból élni...

Nem titok: a filmsztárok, színészek, modellek szebbek a rivaldafényben. A tökéletes megvilágítás elűzi a sztár arcáról az előnytelen árnyékot és szinte észrevehetetlenné teszi a ráncokat.

Egy újságírónő elmesélte, hogy interjút készített egy színésznővel. Ő éppen egy hideg házban való filmforgatásról jött, tél közepén, kimerülve, sápadtan, átfázva és fáradtan. De a sajtófotós felvételein, amik az interjú alatt készültek, nagyszerűen nézett ki. "A kamera csak azt rögzítette, ami szép rajta: a magas pofacsontokat, a dús ajkakat, a sűrű szemöldököt, az egyenes orrot. Alig hittem a szememnek." (Susan Kubelka) A színésznő elmesélte, hogy filmrendező nagybátyja arra a kérdésére, lehet-e belőle filmsztár, megvan-e benne az ehhez szükséges plusz, ezt válaszolta: "Ez a kamerától függ. A kamerának beléd kell szeretnie." - Beszélünk "fotogén" emberekről, arcokról. De nem minden ember fotogén.

De minden ember szép, ha Isten fényében és szemével látjuk. "Ha az életemből teljesen hiányzik az Istennel való kapcsolat, akkor a másik emberben mindig csak a másikat látom, és nem tudom felismerni benne az isteni képet." (XVI. Benedek pápa)

A szépségről beszélgetve az egyik résztvevő ezt mondja: "Minden ember olyan szép, mint az a világ, amit magában hord. Minél több értéket rejt magában, annál szebb." Ezzel eljutottunk az első kulcsszavunkhoz: érték.

Az előtérben észrevesszük a felülről beeső fényt. A lágy nap ragyogó fénye beáramlik a terembe és fénybe borít mindannyiunkat. Az érték olyan, mint a ragyogó fény, ami által valami kinyílik bennem.

Ebből a képből az derül ki számunkra: az érték valami szép, ami közelről érint. Gazdagabbá tesz, ha befogadom magamba.

Minden érték magában hordozza mindkét jellemzőt: szépség, ami által magamról vagy az életemről valamit megtudok - tisztábban látok -, és olyan szépség, ami megérint, s gazdagabb leszek. Minél több értéket hordozunk, annál gazdagabb és világosabb lesz az életünk.

"Ismered az országot, mely oly gazdag és tiszta..."

Valamikor szükségünk van "környezetváltozásra", a kertben más virágokat akarunk látni, a lakást más színűre festetjük át, vagy egy új ruhadarabot szerzünk be. Nem azért, mert nem tetszik az, ami eddig volt. De "a változatosság gyönyörködtet", és valamikor elegünk lesz bizonyos dolgokból, legyenek bármily szépek is.

Aztán van olyan szépség is, amiből sosem lesz elegünk. Itt nincs "túl sok", nem lehetséges csömör, ha jól tudunk bánni vele. "Sosem szerethetsz túlságosan", mondja Kentenich atya. Ha nagyon szeretünk valakit, sosem érezzük, hogy túl sokat kaptunk belőle. A saját személyiségünk szépségéből se lesz elegünk soha, még önmagunknak is egész életünkben titokzatos kert maradunk. Hitvilágunk szépségének sose érjük el a végét.

Tehát lépjünk a következő terembe!

Az első szó a piramis alján:

Túlélni - ezek az úgynevezett vitális értékek (vita = élet). Az érzékeinkkel összefüggő élvezetek: finom étel, sport, masszázs, kényelmes fotel stb. szépek lehetnek. Annak, ami testi szépségünket, egészségünket, testi jó közérzetünket erősíti, itt a helye. Ezekre az értékekre gondolunk, amikor azt mondjuk: sportos szeretnék lenni, vagy: jó alakot akarok, vagy: szeretném, ha szép lenne a bőröm, szeretek jókat enni, egészségesen akarok táplálkozni.

Emberi módon élni - ez vonatkozik azokra az értékekre, amik minket embereket megkülönböztetnek az állatvilágtól. Az állat is jól érezheti magát, és az érzékei által élvezethez juthat, de nem tudja egy klasszikus zenei koncert belső szépségét megérezni. Itt a szellemi értékekről van szó: szép képek, szép szavak, szép zene, költészet, tanulás, tudomány.

Személyiségként élni - e mögött a kifejezés mögött azok az értékek bújnak meg, amelyek személyiségünket kibontakoztatják. Ezért még nélkülözhetetlenebbek emberi mivoltunkhoz, mint a zongorázás képessége, vagy a tudományhoz való tehetség. Ide tartozik pl. az őszinteség, hűség, szeretet.

Örökké élni - ez a kifejezés a vallási értékekre utal, amelyek közvetlenül Istennel kötnek össze: a hit, az ima, istenszeretet, hódolat az Isten előtt.

*

Miután elegendő időnk volt, hogy személyes érték-piramisunkat kitöltsük, vizsgáljuk meg, hogy a piramis mely szintjére írtam a legtöbb értéket. Kiegyensúlyozottak a különböző szintek, vagy valamelyik megrövidül?

*

Megállapíthatjuk, hogy a piramis négy eleme négy különálló rész. Egymás mellé vannak rakva, és az a feladatunk, hogy próbáljuk meg máshogy összerakni, mint ahogy eddig volt. Ez persze nem sikerül, mert a legfelső hegyes részt nem lehet máshova helyezni. Az egész összedől.

De a piramis azt is megmutatja, hogy a különböző szintek összetartoznak és hatnak egymásra.

Lépjünk a következő, nagyon szép terembe! Különböző, drága parfümmel töltött üvegcsék állnak az asztalon. Mindenki azt választja, amelyik leginkább illik hozzá, ki is próbáljuk. Azonnal érződik az illat. Arra kérnek bennünket, hogy néhány percig nyugodtan várjunk, hogy parfümünk jellegzetességét megérezzük. Bizonyos idő elteltével megváltozik az illat a bőrön, több mélység és teltség társul hozzá. Amit itt észreveszünk, példa lehet a különböző értékszintek személyiségünkre való hatására.

Az érzékeinkkel felfogható szépség (vitális érték: szép külső, jó közérzet...) hasonló a parfüm első benyomására: közvetlenül a testünkre, érzékeinkre hat, és ezért abban a pillanatban, amikor találkozunk vele, szinte mindennél intenzívebben hat ránk.

A parfüm a tulajdonképpeni erejét a következő szinten fejti ki, s ehhez hasonlóak a belső értékek: szellemi értékek, még inkább a személyiségünk értékei, valamint a hittel kapcsolatos értékek. Sokkal halkabbak, időre van szükségük, amikorra érződik a hatásuk. De ez a hatás sokkal hosszabban tart, vagyis intenzívebb kiteljesedést eredményeznek, mint a vitális szépség.

"Épp így van az arcvonásoknak is ceremóniája. És az arc többé vagy kevésbé szép... És én nem ismerek a földön semmit, aminek ne lenne ceremóniája. Mert ne várj semmit építészet nélküli katedrálistól, ünnep nélküli évtől, arányosság nélküli arctól... Nem tudnád, mihez is kezdj a kődaraboddal."

Kentenich atya egy régi igére utal: a szépség az összhangban lévő rend ragyogása.

Több százezer fiatallal találkozunk, akik a hideg, nedves földön órák hosszat várnak a Szentatyával virrasztásra. Besötétedik és számtalan gyertyafény gyúl. A széles mezőt betölti a nyugalom és az összeszedettség atmoszférája. "A fiatalok a földön térdelnek, imába mélyedve. Öröm, koncentrálás, boldogság olvasható le az arcukról. Hogy láthattam ezeket a belülről sugárzó embereket és megsejthettem, milyen sokat jelent nekik a hit. Ez volt a legmeghatóbb élményem az ifjúsági találkozón" - meséli egy fiatal nő. Egy másik, aki ott lehetett a pápa-dombon, a következő szavakkal foglalja össze az élményét: "Megszámlálhatatlan és leírhatatlanul szép pillanatok a virrasztás alatt, mély és intenzív imádság légköre a dombon. A csúcspont: az Oltáriszentség kihelyezése."

A nagy mezőn éjszaka egy imasátor is áll. Bent semmi különös pompa, monstrancia sincs, az eucharisztia egy egyszerű kehelyben van imádásra kihelyezve. Előtte a fiatalok hosszú sora, akik egy órát is sorakoznak, hogy aztán néhány pillanatig a jelenlévő Úr előtt időzzenek. De a fiatalok meghatottak, látszik rajtuk, mit jelent nekik ez az éjszaka.

Itt - a mi korunkban - valósággá vált a szépség országa. Ezen az éjszakán kézzel fogható: a kereszténység nem csupán egy valamilyen vallásos út. A szépség vallása, mert a szeretet vallása. Ez az élmény lelkesíti azt a sok fiatalt, akik itt vannak a világtalálkozón. XVI. Benedek pápa olyan megragadóan mutatja be a hit szépségét nekik, hogy "szép" lesz kereszténynek lenni. Látni lehet a fiatalok fénylő szemén. És még felhívja a figyelmüket, hogy szükségük van Istenre, hogy az életük széppé váljon: "Ahonnan Isten eltűnik, az ember nem növekszik..., arcáról elvész az isteni ragyogás."

Hogy életünk teljességét és természetes értékeinket intenzíven megélhessük, szükségünk van erre a másik világból jövő ragyogásra.

Még egy fontos kérdés áll előttünk: hogyan is történjen, hogy saját életem széppé váljon?

A szem tükrözi a lelki állapotot, a személyiség sajátosságait. Kentenich atya megkülönböztet mohó, keményszívű, kiszáradt, aszalódott, leselkedő szemeket, de felsorol könyörületes, jóságos, figyelmes, hűséges, tiszta és világos szemeket is.

A szem több az embernek, mint a látás fizikai szerve. Valaki leírt egy esetet, amikor az ünnepi misén a szemébe ötlött egy vak asszony. "Amikor a kórus énekelt, az éneklők felé fordította a fejét, kissé megemelve, és úgy tűnt nekem, mintha az egész lénye ragyogna. Minden hanggal együtt élt és az volt az érzésem, hogy többet lát, mint mi, többiek. Az arcvonásain tükröződött a belső kiteljesedés, amit a szép muzsika idézett elő. A tekintete élénk volt, sugárzott a sötét szemüveg ellenére. Láttam rajta, hogy mennyi szép vonul el a szeme előtt, és ahogy mindezt átéli. Utána nagy örömmel mondta nekem ez az asszony: »Csodálatos volt, ez olyan volt, mintha a mennybe pillantottam volna.« Nagyon meghatott: egy asszony, aki születésétől fogva vak, a mennybe tud pillantani!"

A szem a lélek tükre: a haldoklóról mondjuk, hogy "megtörik a szeme fénye". És éppen ekkor következik be a teljes látás: csak ekkor látjuk az Istent színről színre.

Egy középkorú, nem hívő asszony átköltözött egy nyugat-német nagyvárosból az ország keleti felébe. "Hirtelen csupa olyan ember vett körül, aki - hozzám hasonlóan - nem volt megkeresztelve és nem tartozott semelyik egyházhoz. Észrevettem, milyen kihatása van ennek a társadalomra, erkölcsi oldalról tekintve az emberek kapcsolatára, még az egymással folytatott beszélgetés módjára is.

Ritkán láttam ilyen tompa szemeket. Gyakran hihetetlen ürességet éreztem magam körül. Világossá vált, milyen gazdagságot jelentett, hogy az osztályban mindenki meg volt keresztelve. Hirtelen megértettem, mit jelent keresztény környezetben felnőni."

"Ritkán láttam ilyen fásult szemeket... Hirtelen megértettem mit jelent keresztény környezetben felnőni és ragyogó szemmel nézni a világot" - mondja az asszony, aki időközben megtalálta a keresztény hitet.

Manapság - írja egy tanulmány - feljövőben van a "Kirké". Egy interjúban a következőképp írja le Susanne Westphal a "Kirké"-típust: "Az asszonyoknak valakit Kirké-módra elvarázsolni egy olyan erősségük, amely minden nőben megvan. Vannak nyerőstratégiák, amik egyszerűen hatásosabbak, mint mások. Ha ismerem magam és az ellenfelem, ha egy helyzetet a másik szemszögéből is látok, tudom, hogy milyen erősségemet kell kijátszanom, hogy a célom elérjem. Egy kis báj, empátia, a másikra ráhangolódás magában is fontos, hogy versenyben maradhassak.

A nőiségnek sok lehetséges eszköze van, hogy belülről befolyásolja a másikat, akár pozitív, akár negatív módon. "Kirké"-módra megigézni azt jelenti, hogy ezeket az eszközöket a saját érdekében veti be.

A "Kirké", mint nő-típus a görög mitológiából ismert. Homérosz Odüsszeiájában találkozunk vele: Odüsszeusz, Ithaka királya, a trójai háború után hazafelé tart. Egy nagy tengeri vihar eltéríti a hazájába vezető útról. Az istenek akaratából sok kalandot kell átélnie.

Bolyongása során Kirké varázslónő szigetén kötnek ki. Míg Odüsszeusz még a hajón van, Kirké becsalogatja csábító énekével és szépségével a tengerészeket a házába. Meghívja őket vacsorázni, sült pecsenyével, szaftos gyümölccsel, édes borral kínálja vendégeit, csupa olyasmivel, amit hosszú bolyongásuk során nélkülözniük kellett. Amikor Odüsszeusz társainak fejébe száll a bor, vaddisznóvá változtatja és egy ólba kergeti őket. Odüsz- szeusznak végül sikerül Kirkét legyőznie és útitársait újra emberré változva visszakapni.

Ebben az eposzban az ógörögök találóan leírják, milyen hatással van a nő a férfira, ha magát és a többieket a szenvedély szintjére redukálja. Az eposz felsorol mindent, ami ennek szimbóluma lehet: a szép test, csábító ének, finom étel, bor...

A példa magáért beszél. Az állatok gyakran szépek, de a szépségük kizárólag a fajfenntartást szolgálja. A szépség nem vált ki az állatból csodálatot, csupán egyszerű vonzást, ami a párosodásra ösztönzi őket. Ez ösztönös folyamat, ami nem tartalmaz semmi közöset az ember elragadtatásával, amit a másik szépsége vált ki belőle.

Nem kérdéses: az a női ideál, amit a média még mindig favorizál, azt sugallja a nőknek, hogy a külső vonzerőre tegyék inkább a hangsúlyt és ne a belső értékekre, amelyek sokkal csendesebben és lassabban hatnak, és a másik embert nem olyan "mágikus" erővel varázsolják el, mint az érzéki szenvedély. A határ az érzékkel felfogható és a csak érzéki, vak szenvedélyesség közt könnyen elmosódik, átléphetővé válik.

Nagy árat kell érte fizetni: ezáltal a nő elveszti a szeretni tudás képességét, és annak megtalálását, amit éppen a határ átlépésével keresett. Mint személyiség, mint ember tetsszen és feltétel nélkül elfogadják.

A "szexre degradált" szeretet "áruvá válik, puszta tárggyá... Igen, az ember maga is áruvá lesz... A testet és a nemiséget úgy tekinti, mint csupán valami anyagi dolgot, amit számítóan bevethet és kihasználhat. Valami olyasminek látszik, amit az ember a saját tetszésére tesz, egyszerre élvezetes és nem tűnik ártalmasnak. A test látszólagos imádata egészen gyorsan átcsaphat a testiség gyűlöletébe.

A görög filozófusok a szeretetet, ami az embert legyőzi, erosznak nevezik.

Egy amerikai tanulmányban egy jó ötvenes férfi szenvedélyesen idézi fel az első találkozását egy 18 éves lánnyal, aki később a felesége lett. "Titokzatos, könnyű csillogás látszott a haján." Sokan mások, akik akkor találkoztak ezzel a fiatal lánnyal, észre se vették ezt a csillogást. De ennek a férfinak ez volt a találkozás. Még évtizedek múltán is oly élénken élt a bensejében, hogy mindig újra felébresztette benne a "beleszeretés csodáját", mondja a tanulmány.

Kentenich atya például arra kérte a házaspárokat, hogy amit a másikon külsőleg vonzónak találnak, próbálják meg belső tulajdonságokkal párosítani. A szabályos arcvonások, ami vonzó a házastársnak, annak is lehet a kifejezése, hogy a férj a feleség kiegyensúlyozottságát keresi. A nevetéskor előbukkanó gödröcskék az arcon, ami tetszik a férjnek, azt jelzi: szeretem a vidámságod. Az egyszerű elegancia az öltözködésben, ami tetszik a társnak, megfelelhet a hasonló lelki tartásnak. Így a külső szépség vonzereje, ami a másikat megfogja, annak a belső értéknek a követévé válik, amit a másik keres benne, legtöbbször anélkül, hogy tudatában lenne. Ha ez a belső érték kifejezésre jut, a szeretet növekszik, és a "kapu" kitárul a lelki szépség nagyobb távlata felé. Ha a belső érték nem bontakozik ki, az ember a külsőben, a testben keresi azt, ami csak a lelki kapcsolatban található meg.

Az "ígéret" beteljesületlen marad. A csalódott szenvedély keserű szájízt hagy maga után. Mert "minden vágy az örökkévalóságot keresi" (Nietzsche). Senki sem csak "egy kis szórakozást" keres a másiknál, még ha ez is a látszat. Az újbóli csalódások hatására gyakran olyan ember alakul ki, aki szinte "kábultan" akarja egyre intenzívebben a szenvedélyeket kiélni, hogy legalábbis valamennyit megtaláljon abból a beteljesülésből, amelyre oly nagyon vágyik. Így alakul ki nem ritkán az, amit a Szentatya a "test megvetésének" nevez. Az erotikus szeretet itt nem az "isteni felé vivő extázis, hanem az ember bukásához" vezet. (XVI. Benedek pápa)

A testet és egyáltalán minden láthatót nemcsak "magában" nézni, hanem "képként, a mögötte lévő világ szimbólumaként megélni": ezt az utat nevezi Kentenich atya "minden teremtett (és nemzett) lény átláthatóvá tételének".

Átlátszóvá válni: a külső szépségtől elragadtatva lángra lobbanni, és tovább, mélyebbre nézni a másik ember belső szépségéig, és onnan még tovább előretekinteni egészen az Isten szépségéig. És akkor az emberi szeretet teljesen szenvedélyes lehet, anélkül, hogy megkötözne, az embert "állattá" változtatná, ahogy ezt az Odüsszeiában látjuk leírva.

"Hallom a lépteidet, kint a folyosón, ezt a ritmust úgy ismerem, mint a kézmozdulataidat, mint a hangod csengését, mint a bőröd illatát. Látom, ahogy jársz, ahogy mozogsz, kívülről ismerlek ennyi idő után. És mindig átfut rajtam, ha látlak, a gyengédség borzongása.

A "gyengédség borzongása", amit a szeretett személy külseje vált ki, de a személyiséget, mint egészet körbefogja. "A gyengédség az a művészet, hogy az egész embert érezzük, az egész személyt, a lélek minden rezdülését, még a legelrejtettebbet is, amennyiben mindig a jóságára gondolunk." (II. János Pál pápa)

És végül a másik szépsége keltette elragadtatást hagyjuk, hogy a végtelen előszobájává váljon: az ember által az Isten szépségét megízleljük és megtapasztaljuk:

Isten nemcsak a teljesen más, ő egészen közeli is. Isten szeretni akar bennünket érezhető módon. Ezért ajándékozta nekünk, hogy szeressük az embereket, és minket is szeressenek. Minden találkozás, minden gyengédség - beleértve a házaséletet is - még intenzívebb és szebb lehet, ha nemcsak úgy fogjuk fel, mint emberi kapcsolatot, hanem Istent is megtapasztaljuk mögötte.

Az ilyen életfelfogás jobb minőséget ad az életnek: a szeretet, ami elsöprő szenvedéllyel kezdődik, olyan erővé alakulhat, ami emberi életünk csúcsain és mélységein átsegít bennünket.

Egy tévéjáték középkorú házaspárról szól. Évek óta élnek egymással és részben egymás mellett. A férfi megbetegszik, leukémiás lesz. Néhány hónap marad csak az életéből. Egy reggel az éjjeli szekrényen egy kék borítékban levelet talál, a felesége írta. Kinyitja és elkezdi olvasni. A felesége az első találkozásukról mesél benne, mennyire csodálta őt. Emlékezik a férfi első szavaira, az első beszélgetésükre. Az első levelet követi a második, a harmadik... Egyikük sem beszél erről. Egyik utolsó levelében összefoglalja a feleség, mit jelent neki a férje:

"Melletted formát és alakot nyertem..., te vagy a sziklám."

Ez a házaspár a külső szenvedélytől - "erős vállak" - indulva eljutott a lelki szépségig és ezt a szépséget őrzi a feleség a férj halála után is: "Melletted formát és alakot nyertem..., te vagy a sziklám."

A kísértés kétségtelenül fennáll. Kentenich atya megmutatja, hogyan tud a nő ebben a helyzetben fejlődni: a "tetszeni akaró" nevetését át kell változtatni "Istennek tetszeni akaró" nevetéssé: ha egy nő megtapasztalja, hogy Isten szereti, akkor szeretne Istennek tetszeni. A "csábító" nevetés - folytatja Kentenich atya - váljon "felfelé vezető" nevetéssé, amennyiben a nő arra törekszik, hogy mások az Isten szépségének a tükrét lássák benne, ahogy az "átlátszóvá válásban" gondoljuk: örülök a magam és mások testi szépségének, de egyben azon is fáradozom, hogy ezt az "ígéretet" beváltsam, vagyis a megfelelő benső értékeket lehetőleg teljesen kifejezzem.

Érzem: erő árad ki belőlem azáltal, hogy itt vagyok. Változom. Ha egy erős asszony van a teremben, aki nem dől be a fontoskodásnak, akkor máshogy kell beszélni, más a társas érintkezési forma. A színvonal emelkedik, nem csak a beszédben.

Ha egy nő megváltoztatja a légkört, akkor valami kisugárzik belőle, így a munkahelyen nemcsak hatékony lesz, hanem jól is érzi magát. És ez újra nagyobb teljesítményekre ösztönöz. (...)

Ennek az értekezésnek az is lehetne a címe: "Ahol a ragyogó szemek meleget sugároznak..." Néhány idézetet újra végiggondolva engedjük, hogy hasson ránk, mint a következő szavak magyarázata:

"A légkör megváltozik, épp akkor, ha nem akarom befolyásolni." - A ragyogó szemek nem céltudatosak. Olyan személyiségről beszélnek, aki erős, nem használja ki a befolyását, nem játszadozik a kapcsolatokkal.

"...És akkor máshogy beszélnek, más a társas érintkezési forma. A színvonal emelkedik... De ez csak akkor lehetséges, ha én magamtól mindig újra megkövetelem, hogy jobb legyek." - A ragyogó szemek olyan nő szemei, aki az egész személyiségével másokat magával visz egy magasabb színvonalra: a gondosan ápolt és elmélyített szépsége szintjére.

"Támogatnunk kell, hogy az emberek örüljenek egymásnak, kedveljék egymást, pozitív dolgokat mondjanak egymásnak, felfedezzék a jót a másikban, és ezt el is mondják." - A ragyogó szemek olyan nő szemei, aki az öröm által képes legyőzni bizonyos primitívséget, aki állandóan ajtót nyit az élet szépségeinek.

"Imádkozom a kollégáimért, és közben észreveszem, hogy megnyílik a szívem. Ez segít, hogy a munkatársaimat jobban megértsem. Érzem, hogy erő árad ki." - A ragyogó szemek olyan nő szemei, aki vonzó és titokzatos egyidejűleg, mert egy új dimenziót közvetít. Olyan nő, aki abban a fényben lakik, ami nem a mienk, de magához vonz, mert végül is egy másik világból való.

Az értekezés végén a fiatal nő ezt a vallomást írja: "Az erőt, hogy egészen és szívesen legyek nő, az Istenanya adja nekem. Örömmel nézem, és úgy hiszem, hogy ez a szemkapcsolat megváltoztat. Az Ő személyisége legyen az én személyiségem is. Mária ad nekünk az ő egyedi mosolyából, királyi vonzerejéből, sugárzásából, bűvöletéből, karizmájából."

Mária karizmája egész személyiségének tisztaságából és harmóniájából ered. Benne nincs semmi, ami másoknak kísértést okozna, semmi, ami által a szeretet szenvedélyessége rombolóan hatna. Ez tiszta szeretet, káros mellékhatások nélkül, és ezért szokatlanul intenzív, erős szeretet.

Ez a kiteljesedett harmónia nem teremt elviselhetetlen távolságot közte és köztünk, mint ahogy sokan vélik. Hiszen érettünk olyan szép. A francia René Laurentin ezt írja: Mivel Ő Krisztus anyja, de a mi anyánk is, Isten naggyá tette Mária szívét, a saját isteni szíve mintájára, hogy határtalanul tudjon szeretni. Mária tükrözi nekünk a szeretet ragyogását. Laurentin meséli, hogy Bernadette az egyik Lourdes-i gyereknek - akinek Mária megmutatta magát - később ezt mondta: "Olyan szép volt, hogy meg akart halni az ember, hogy lássa Őt". És egy másik látnok, aki egyszer láthatta Máriát, megkérdezte őt: Hogy lehet az, hogy ilyen szép vagy? Mária azt felelte: "Mert szeretek".

Ez a tisztaság mély értelme: a sajátos szépség, a szenvedélyesség, a vágyakozás, az ösztönök, minden érzés, minden kívánság mindig új módon összeköt Istennel az átlátszóvá válás konkrét felemelkedésében: a testitől a lelki szépségre, majd a lelki szépségtől Isten szépségéhez. Mivel Mária mentes volt az áteredő bűntől, benne beteljesül ez a felemelkedés állandóan és meggyengülés nélkül.

Ezen erő által válik a vele való találkozás megváltó hatásúvá. A bensőjének töretlen harmóniája mindenkire átterjed, aki előtte megnyílik. Ha a szépséget egy harmonikus személyiség ragyogásának nevezzük, akkor ez Máriára teljesen ráillik.

Könnyekkel a szemében vallotta meg, hogy a hosszú évek alatt nem gyakorolta keresztény hitét, de végig el volt rejtve egy Mária-kép a buddhista oltár mögött és naponta elimádkozta az Üdvözlégy Máriát. Ez őrizte meg őt.

Ez az élmény, mondja a pap, Carl Gustav Jungra emlékeztette őt, aki egyháztól elhatárolódó liberális protestánsként Mária testi valójában való mennybemenetelének dogmáját úgy említi, mint a "legfontosabb vallási esemény a reformáció óta". Mert Máriában a férfi lélekre ráragyog a nőiség megdicsőített, bálványozott képe, ami a férfi női részének kibontakozásához vezet. És a misszionárius még hozzáfűzte, hogy ő is számtalan férfinál megtapasztalta, hogy Mária "finom asszonyi vonásai" hatására őbennük is megnőtt a nőiség tisztelete és ez megváltó hatással volt rájuk.

- A kellemetlen munkát is elvégző kezek;

A kéz nem egyszerűen csak fogóeszköz, mint az állatoknál. A lelket is tükrözi.

Jóságos kezek, melyek idegen kínokat enyhítenek. Az itt felvillantott élet nem feltétlen tartozik a mai nő értékrendjéhez. A jóság még valóban vonzó tulajdonsága a XXI. századi nőnek? Kontrasztként mindenesetre álljon itt egy másfajta énkép, amely néhány éve már nevet is kapott (Németországban): Zicke, azaz kecske (a köznyelvben: kellemetlenkedő nőszemély jelentése is van - a ford.).

A "Zicke" (kecske) szó az általánosan használt szókincsben, amennyiben nőre (és nem az azonos szóval jelölt állatra) vonatkozik, negatív csengésű, mert rendszerint szitokszóként, illetve sértő szándékkal használják. Újabban viszont észlelhető olyan tendencia is, ami a szót pozitív tartalommal tölti meg. Leginkább fiatal, emancipált nők használják (dacos, harcos) önmeghatározásként.

E kitérő után, hogy a nyelvben mindig lehetséges a szidalom átváltozása megtisztelő kifejezéssé, következik a kért információ: "A Zicke (kecske) szóra vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy a szó pozitív használata még túl friss (az első példák 2000 elejéről) ahhoz, hogy a köztudatban elterjedjen". A szakvélemény összegzése: "Azt a tényt, hogy a "Zicke" (kecske) szót bizonyos (leginkább fiatal) nők pozitív töltettel és önmeghatározásként használják, nem tartjuk elegendőnek, hogy ebből következzen az a jog, hogy egy (vélhetően idősebb) nőt "Zickének" (kecskének) nevezzünk."

Az ítélet tehát magyarán mondva: csakúgy, mint korábban, sértő, ha egy nőt "Zickének" (kecskének) nevezünk.

Gerhard Schulze szociológus rámutat arra, hogy a társadalom mentalitása arra ösztönöz bennünket, hogy életünket úgy rendezzük be, hogy mi magunk lehetőleg optimálisan éljük át. Figyelek arra, hogyan élek és megkísérlem a körülményeket úgy elrendezni, hogy szépnek találjam. Egy kissé beszűkülten figyelem magam.

Ezáltal az egyén mindig csak önmagára figyel - a koncerten, istentiszteleten, tánc közben, étkezésnél, mindig -, egészen a szexualitásig. Sok ember számára, véli Schulze, valamely dolog sikerességének kritériumát ilyen vélemények jelentik: ez örömet szerez nekem, jól érzem magam, elbűvöl, valamit átélek.

Nem csupán az teszi széppé az életet, ha szeretnek bennünket, hanem ha szerethetünk. Mivel hiányzik ez az egymás iránti kapcsolat, egyre több ember jut el oda, "hogy minden külső luxus és életszínvonal-emelkedés belsőleg üressé, lélektelenné és mélyen boldogtalanná teszi". Kentenich atya Saint-Exupéry: A kis herceg című művéből idézi fel a róka és a kis herceg beszélgetését. A kiteljesedett élethez vezet, ha az emberek egymást "a szeretetben megtapasztalják": "Szeretve megismerni és megbízni a másikban viszont elfeledett dolog. Kapcsolatok teremtését jelenti. Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, csak egy kisfiú, ugyanolyan, mint a többi száz- és százezer. És nincs szükségem rád, és neked sincs szükséged rám. De ha te szeretettel megismersz, megszelídítesz, akkor szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a számodra. Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit a szeretetben ismer meg. Az emberek nem érnek rá, hogy bármit megismerjenek", vagyis magukat szeretetben odaajándékozzák. "Csupa kész dolgokat vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barát- és szeretetbolt nincs, az embereknek nincsenek barátai és nincs szeretetük."

"Nincs szükségem rád és neked se rám." Szebb élet bontakozik ott, ahol az emberek - akiknek eddig nem volt szüksége egymásra, vagyis nem voltak tudatában, hogy egymást megajándékozhatják - fontossá válnak egymásnak. "De ha a szeretetben megismersz, szükségünk lesz egymásra." Mivel mi, emberek, a kölcsönös egymáshoz fordulásból élünk, minden attól függ, hogy az emberek újra egymásra találjanak, újra "szükségük" legyen egymásra, vagyis a szeretet által kötődjünk egymáshoz.

Jóságos kéz: olyan ember keze, aki maga is megtapasztalta a jóságot... Az, aki bensejében szeretet-bőséget raktároz, mindig képes valamit ajándékozni, még akkor is, ha nincsenek anyagi javai.

Az alapprobléma manapság nem ennek vagy annak a hiánya, hanem szeretet-probléma - véli Kentenich atya. Ezért tartotta fontosnak, hogy társadalmunkban és a világban mindenhol ilyen oázisok keletkezzenek, amikben az emberek újra megtapasztalják az igazán fontosat: hogy az Isten szeret, és az őket szerető emberek megtapasztalhatták Isten jóságát és ezért "jóságos" a kezük.

"Vannak olyan emberek, akik nem csak magukat teszik tönkre, hanem másokat is megrontanak, és a rombolás olyan erejét hagyják maguk után, ami az egész generációt negatív irányba viszi el" - így ír XVI. Benedek még pápává választása előtt. És így folytatja: "De hála Istennek, ez nem csak a negatív irányra igaz. Vannak olyan emberek, akiknek - úgy mondhatnánk - fölöslegük van a szeretetből, az elviselt szenvedésből, a tisztességből, és ők igazságot hagynak maguk után, ami a másikat megtartja és hordozza."

Kentenich atya mesélte, hogy a 30-as években egy hideg téli reggelen elindult a hegyről lefele, ahol lakott, a Schönstatt-kápolnába misét mondani. Menet közben találkozott egy emberrel, aki a lovas kocsijával házról házra járt és kiürítette a szemetes vödröket. Váltott vele néhány szót, aztán gyorsan bement a házba, ahol a sekrestye volt. Kivett a zsebéből néhány pénzdarabot és odaadta az ott éppen szolgálatot teljesítő nővérnek azzal a megbízással, hogy siessen a szemetes ember után és adja oda neki a pénzt "egy pohár pálinkára a hideg ellen". "Siessen, hogy utolérje az embert!"

Számtalan ilyen kis gesztus volt Kentenich atya életében. Szóba állt a szemetes emberrel, s a rövid beszélgetéssel tiszteletet, odafigyelést fejezett ki: értékes vagy számomra, megállok a hidegben, érdekelsz, figyelek rád. Azon nyomban adhatott volna neki pénzt. De nem tette. Nyilvánvalóan megérezte, hogy megszégyenítette volna az embert, közvetlenül "alamizsnát" elfogadni tőle. Inkább utána küldte, gyorsan, hogy még biztosan megkapja, és egy kis melengető pálinkát vehessen magának.

Egy csellóművésznő, aki keresztény lett, elmesélte, hogy a Jézus jóságával, szeretetével, alázatával való találkozás arra ösztönözte, hogy elgondolkozzon az emberekhez való viszonyáról.

"Ez az utánagondolás megváltoztatta a csellójátékomat is. Temperamentumos egyéniség vagyok, ami természetesen a koncerteken is kifejezésre jut. Korábban játék közben inkább magamra reflektáltam. Játszottam a darabot és kizárólag a muzsikát szolgáltam ezzel. Ma már viszont ugyanezt a zenét egészen tudatosan az emberek iránti szeretetből játszom. Szeretnék nekik örömet, erőt, vigaszt adni. Azt vettem észre, hogy így egészen máshogy érem el ez embereket.

Minden nő a saját módján megtapasztalhatóvá teheti az Isten jóságát. Ha egyszer elgondolkozunk ezen, biztosan egészen eredeti gondolatok ötlenek föl bennünk, a jóság milyen tettével milyen "kínokat" tudunk enyhíteni.

Jóságos az, aki inkább a másikkal foglakozik, mint magával. Ha megfeledkezik magáról, lelki szenvedést enyhítő, lágy fényt sugároz a másikra. A szívében csendben van az "én", ezért mások gyógyító oázisává válik, ahol felfrissülnek.

Ebben az oázisban elhal a lélek harsánysága, az önfejűség, az élvezet habzsolása, a fontoskodás és bizonyos fajta érzékenység is, ami hangtalanul, de nagyon határozottan kiköveteli mások állandó figyelmét. A jóságos ember közelében elcsendesülnek a többiek, mert a jóság csillapítja a szeretet utáni éhséget.

"Te vagy a csend, amiben a gyűlölet és a gúny szavai elnémulnak, és ami újra hallóvá tesz, ha a veszekedés, a lárma és a viszálykodás megsüketített. Ami elszomorít, elsimul benned, és még a hangos becsvágy is csendesen hallgat.

Te vagy a hely, ahol menedéket találok, ha elvesztettem a csatát és vele egy illúziót is, és megint kinevetve félreértettek; te vagy a forrás, ami hűti a sebeimet, ha a hétköznapoktól meghorzsoltan hazatérek.

A jóság akkor növekszik a nőben, ha szeretetben odaadja magát valami nagyobbnak, ahol biztos lehet benne: a javamat akarja. Végül is csak Isten adja nekünk ezt a bizonyosságot. Ezért olyan fontos, hogy a kapcsolatainkban Isten is jelen legyen, hogy mindig többet tanuljunk, szeretetét, szépségét megtapasztaljuk.

XVI. Benedek pápa az enciklikájában ezért mutatja be őt úgy, mint a jóság különleges példaképét. Sok minden, amit mond, szinte megmagyarázza az "ahol jóságos kezek kínokat enyhítenek" gondolatot. A Bibliában látjuk Máriát "szeretet-szolgálatban rokonánál, Erzsébetnél, akinél 3 hónapot marad (Lk 1,56), hogy a segítségére legyen a gyermekvárás utolsó idejében. »Magnificat anima mea Dominum« - mondja a látogatás alatt. - »Magasztalja lelkem az Urat« (Lk 1, 46), s ezzel kifejezi egész életének a programját: nem önmagát állítani a középpontba, hanem teret engedni az Úrnak, akivel az imádságban és a felebarát szolgálatában találkozik s csak akkor válik a világ jóvá". A Szentatya szerint "a Magnificat mintha Mária lelkének a portréja lenne" és folytatja Mária jóságos kezeinek a leírását: "halkan vigyázza gyermekét, tapintatosan veszi észre a násznép zavarát, amikor elfogy a boruk. Erős a jósága. Amikor a tanítványok elmenekülnek, ő lesz az, aki a kereszt alatt áll." (XVI. Benedek pápa)

A keresztséget megkaptuk, belőle élünk, bennünk lakik Isten rejtett ragyogásában.

Ebből a középpontból sugárzik az a szépség, ami szemünket ragyogóvá, kezünket jóságossá teszi. Az emberi kéz és a szem mindig is eszköze a személyiség kifejezésének.

Saint-Exupéry Citadella c. művében találjuk a következő példát. A "Matematikus" szájába adja: "megjelent egy arc, amely csak az egyik oldalról ragyogott rám, a másikról nem, hiszen arra késztetett, hogy felé forduljak. De akkor még nem ismertem..." És Exupéry így kommentálja: "Akkor történt, hogy az én matematikusomnak megmutatta magát az Isten."

A sok érték között, ami bennünk szépséget hoz létre, van néhány, ami különösen megérint bennünket. Ezekkel találkozva megtapasztaljuk, ahogy a bensőnk tisztább és világosabb lesz.

Az első kérdés tehát: Megvan már ez az érték bennem? Az utunkon idáig sok értékkel találkoztunk. Talán egyik vagy másik kiváltképpen megszólított: például a gyengédség vagy az a szépség, amelyben nincs kísértés, vagy a tisztaság és átlátszóság, vagy a ragyogó szemek, vagy a sugárzó jóság, a gyógyító oázis...

A szavakban egy-egy érték rejtőzik. Nem kell a részleteket ismernünk, kifejti hatását a szavak által. Vagy talán az "átlátszóvá válás" folyamatában (2.1 rész) új összetartozó jelenségeket vettünk észre, milyen "értékek" rejlenek az egészen egyedi külső sugárzásunk mögött. Az arcon megjelenő gödröcske a lelki élénkség külső jele. Az arcon megjelenő gondolkodás okozta redő bizonyos letisztult józanságnak a jele, amit mások becsülnek bennünk. Ez is kiinduló jel lehet, hogy mit tartunk különösen fontos értéknek, mi felé törekszünk.

Tegyük fel magunknak a kérdést: Melyik érték, melyik kifejezés érint meg a többinél erősebben? Melyiknél érzem a rejtett Isten-arc ragyogását magamon.

Az első feladat tehát: a "kínokat enyhíteni" értéktartományból kiválasztunk egy konkrét jófeltételt: például mindennap egy embert bensőleg "felépítünk"; vagy a "szépség kísértés nélkül" értéket erősíthetjük magunkban, ha arra figyelünk, hogy a beleérző képességünket sose használjuk fel arra, hogy X-t (egy konkrét személy, akinél hajlunk erre) az ujjunk köré csavarjuk.

Aki következetesen gyakorolja ezt, észre fogja venni, hogy az öröm növekszik, és a nehézség csökken ezen a kiválasztott ponton (ha hosszabb idő után se következik ez be, akkor érdemes valamilyen más konkrét pontot kiválasztani az értékek közül). Ez lesz mintegy a "kegyelmi pont", ahol Isten elkezd ránk hatni és megajándékozni.

Így kapunk ösztönzést lépésről lépésre a továbbhaladáshoz.

Amikor a kiválasztott "érték" útján haladunk, mindig előfordulhat, hogy egy idő után alábbhagy a lelkesedés. Más "értékek" érintenek meg bennünket, amik talán nem is azok: filmekben, újságokban, másokkal beszélgetve, akik teljesen máshogy élnek, mint mi, de szemmel láthatóan sokkal vonzóbbak vagy boldogabbak, mint mi. Vagy éppen olyan lelkiállapotba kerülünk, hogy mindent túl soknak érzünk. Vagy valami felébreszt bennünk egy olyan szenvedélyt, ami ellent mond a kiválasztott értéknek.

"Nem is tudom, hogy akarom-e a férjemet visszahódítani" - mondja egy középkorú hölgy, akinek éppen más kezdett el udvarolni és azt a tanácsot kapta a helyzet megoldására, hogy próbáljon meg újra beleszeretni a férjébe. "Persze, szeretem a férjem, és meg is akarom őrizni, hiszen nem vesztünk össze. De a másiknál még olyan, mint valaha régen volt, minden friss és eleven. Tudni akarom, mi volt ez, viszont akarom látni ezt az embert!"

Korábban már volt szó "fásult", "tompa" szemekről. A kiválasztott értékünk ragyogása "tompává" válhat.

Ez legtöbbször lassú folyamat: kezdetben lelkesen törekszünk a pontok elérésére. Ám a hétköznapi rutin felőrli az erőnket, és akkor - az egyén típusától függően lassabban vagy gyorsabban - jön az az érzés, hogy nem kell túlzásba vinni a dolgokat.

A legjobb módszer, hogy elkerüljük vagy legyőzzük az ilyen eltompulást, ha olyan emberekkel vagyunk kapcsolatban, akik következetesen törekszenek az értékekre.

Erich Fromm írja a klasszikusnak számító "A szeretet művészete" c. művében, hogy mindig meg kell kérdeznünk magunktól, hogy kik azok az emberek, akik ránk lelkileg nagy hatással vannak? Azt tanácsolja, hogy "kerüljük a rossz társaságot. A rossz társaság alatt nem csak a bűnös és destruktív személyiségeket értem, őket jobb, ha kikerüljük, mert mérgezett és bomlasztó atmoszféra veszi őket körül. A lelkileg elsorvadt emberekre gondolok, akiknek a lelke halott, noha a testük még él..."

Sokat segít, ha olyan emberek felé fordulok, akik a szépség ragyogását magukban hordozzák. Tanulmányozom híres emberek, szentek életét, vagy lelki kapcsolatban állok hozzám hasonló értékrendű asszonyokkal...

Végül az is fontos, hogy a kiválasztott pontot, amit fontosnak tartok, a mindennapjaimba beépítsem. Az a szempont, amit nem lehet mindennap valóra váltani, nem sokat ér. Aki mindig azt mondja: "tulajdonképpen én mindig igazat mondok, de ez most más. Most, hogy a telefonhoz hívnak és letagadtatom magam, vagy most, hogy kicsit túlzok a beszélgetésben, és a dolgokat hamisan állítom be", aki csak az érték "romantikáját" kedveli, de nem épül be az életébe, az előbb-utóbb el is veszti az érzékét e szépség iránt.

Épp a visszaesések mutatják meg, hogy a szépség végül is ajándék. Mehetünk a fény felé, ahogy az előbb leírtuk. De az igazit ajándékba kapjuk. "Isten kegyelme képes az embert teljesen átalakítani" - írja egyszer Kentenich atya.

Olivia Hussey-t, az argentin-brit színésznőt, mindenki figyelemre méltó, természetes szépségnek tartja. Azt mesélik, hogy szinte semmi sminket nem használ. Ma, ötvenes éveinek közepén, sugárzó személyiségű ember. Kétéves, amikor a szülei elválnak, hétéves korában édesanyjával és öccsével Angliába költöznek. Ott színésziskolába jár. 17 évesen világhíres lesz, amikor Zeffirelli "Rómeó és Júliá"-jában ő játssza Júliát. E szerepéért elnyeri "A legígéretesebb színésznőnek" járó Golden Globe Award-díjat. (Most Promising Newcomer-Female)

"Nem értek a pénzhez, csak elköltöm" - nyilatkozza. 19 évesen azt vallja magáról, hogy fél az emberektől.., s ezért dohányzik folyamatosan a nyilvánosság előtt, például interjúk alatt, és a partikon mindenfélét összeeszik: mexikóit, olaszt, kínait.

Aztán 25 évesen, Zeffirelli felkéri Mária szerepére a Jézus filmjébe. Olivia elfogadja, és először elkezd Mária személyével foglalkozni. Mindent elolvas Máriáról, ami csak a keze ügyébe kerül. Lelkileg találkozik vele. Olivia megérti - Mária által -, hogy ő maga is több, mint amennyi a vakító hollywoodi rivaldafényben látszik belőle. Valami más szépséggel találkozik, mint a filmvilágban. Zeffirelli "Názáreti Jézusa" világsiker lett, csak Németországban 20 millióan látták, az USA-ban majdnem 100 millióan, hatására sokan megtértek. De az igazi átalakulás a színésznőben ment végbe. Később mesélte: "A forgatás alatt olyan érzés fogott el, ami megsejtette az örökkévalóságot. Azóta úgy érzem, nem egyedül járom az életem."

"Most csak tükör által, homályosan látunk, akkor majd színről színre... Addig megmarad a hit, remény, szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13,12-13)

A Jelenések könyvében Szent János két nőalakot rajzol meg: a babiloni kéjnőt és a menyasszonyt. "Míg Babilon kéjnője hivalkodó ékszerekkel és drága ruhákban jelenik meg, a menyasszony csak egy egyszerű fehér ruhát visel, természetesen ez különleges, ragyogó fehér patyolat, ami nagy kincs." (Josef Ratzinger bíboros, azaz XVI. Benedek pápa)

"A hála bizonyságtételei, amit minden földrészen, minden kultúrában Máriának kifejeznek, annak a tiszta szeretetnek az elismerése, ami nem önmagát keresi, hanem egyszerűen a jót akarja. Mária megmutatja nekünk, hogy mi a szeretet" - írja az enciklika végén a Szentatya.

A kérdésre: "Ismered azt az országot, amely gazdag és tiszta, ami az örök szépséget tükrözi?", Kentenich atya a következő választ adja: "Én ismerem ezt a csodálatos országot, liget a Táborhegy ragyogásában, ahol a Háromszor Csodálatos Szűz trónol szeretett gyermekei körében..."

Az asszony, aki az ebbe a szépségbe nyíló kapu az emberiség számára, nem más, mint Mária, a "Háromszor Csodálatos Szűz" (Kentenich atya ezt a nevet használja, amivel Máriát Schönstattban tiszteljük).

Ő, akit, mint a Bibliában, ragyogó fehér köntösben látunk, a közelségével, kisugárzásával, személyiségének erejével, nevelése által segíti a szívekben és a népekben az új világ megteremtését a sötétség közepette, a háborúk és katasztrófák idején, az egyén és a népek drámai helyzetében. 2000 éve segíti Fiával együtt az emberiség történelmét. A sötét hatalmak nem tudják megbénítani. Feltartóztathatatlan Isten erejében. Különböző rétegekből és kultúrákból származó embereket is megnyer, hogy vele együttműködve teremtsen teret a szeretetnek. Ezt tapasztaltuk meg világszerte a Schönstatt-mozgalomban.