Előszó

A 2007. évi 78. Ünnepi Könyvhét kuriózumaként párhuzamosan jelentek meg Kálmán Mária "216" (Alterra kiadó) és a "Halló, halló Univerzum!" (online kiadás az Interneten) regényei. Ezek az összefüggő regényfolyamok (ezoterikus regények) a szerző 1989-ben és 1991-95 között írt alkotásai, de ebben a tanulmánykötetben helyet kap egy remix verseskötet (Sakk-Matt, 2005) elemzése és egy elbeszéléskötet (A félisten, 2002) bemutatása is.

G. Komoróczy Emőke a hagyományos irodalmi kiadványok között - Gutenberg Galaxis - épp úgy válogat, mint a Cyber Térben napvilágot látott online irodalomban.

Mint az úgynevezett rendhagyó irányzatok szakértője (avantgárd, absztrakt, transzcendens művészet) kitüntető figyelmével interaktív kapcsolatba kerül a századforduló új irányzataival, mint például a repoetizmus jegyében született remix-költészet és a transzcendens szimbolikával is operáló felszálló ágba forduló ezoterikus irodalom.

Ezek az új irányzatok nemcsak a művészi forma radikális megújításai, hanem intellektuális ars poeticák is.

"Tiltakozás-irodalom" - mint annak idején a beat-zene volt.

Mottó: "Az a gondolatom tett a finalizmus megteremtőjévé, hogy mindennek, aminek kezdete van, annak van vége is. A finálét azonban többen akarják megrendezni, a finálé vetélkedések tárgy lett. Titkos és nagyon is nyílt társaságok harcába nem kíván beavatkozni a tudomány." A szerző

Játékos címe ellenére tépelődő írás a "Halló, halló Univerzum!" Kálmán Mária P. Teilhard de Chardin Az emberi jelenség c. könyvének evolúció-felfogása nyomán halad, ahol az élet célja a Nooszféra, az értelem.

Teilhard öt nagy civilizáció (maja, kínai, indiai, polinéz, egyiptomi-sumér) kudarcának nevezi az eddigi evolúciót, mivel nem tudták létrehozni a "gondolkodás evolúcióját", nem tudták elérni az Omega-pontot.

A "Halló, halló Univerzum!" azt keresi - miért jött létre ez a kudarc, képes lesz-e egy hatodik faj - az endokrácia - a Kozmosz-törvény beteljesítésére.

A hősök végtelen messzeségeket járnak be, s megismerik azokat a világokat, melyek már elérték a maguk Omega-szintjét (Lemur, Hattyú, Goloka). A Föld bekapcsolása a bio-Mőbius térbe azonban megszakadt.

A gondolkodás evolúcióját - a Kozmoszban jól ismert alaptörvényt - szétrombolta az anyag uralma, a materializmus.

A regény figyelemmel kíséri a Titkos Társaságokba szorult ezoterikát és hermeneutikát, bemutatja a millió éves inkarnációkat és reinkarnációkat. Új értelmet kap a Grál, a Kerekasztal, a Végzet Lándzsája, a Vízözön, mindig újabb és újabb emberfaj küzd a Föld igazi urával, Mahakalával, az Idővel.

Amíg az Időt nem tudják legyőzni, addig az Anyag az úr, és a Bio-genezis képtelen átalakulni Pszicho-genezissé, ami pedig a Kozmosz törvénye.

A Földön a Lélek védekezésre kényszerül, majd meghal. A Kozmoszban a Lélek örök, előbb nő, majd férfi, végül isteni, azaz teljes és végtelen.

A regény ott ér véget, ahol Mahakala szembeszáll a múlt és jövő kozmoszpolgáraival. Ha az Idő győz -, minden marad a régiben, s nem lesz Nooszféra.

A Nooszféra az emberiség kollektív győzelmét jelentené, a szellem anyag fölötti hatalmának elismerését.

A regény tehát alapjaiban lázadást hordoz: nem tagadja a materializmust, de legyőzhetőnek tartja pont az "emberi jelenség" által, a Nooszféra megteremtése által, az egyre sokoldalúbb pszichikai állapotok létrehozásával.

A regényben az inkarnáció és reinkarnáció irányítása természetes folyamat, az elme működése határtalanná tehető az akciórádiusszal, többszörösére növelhető az agykéreg kapacitása megaszintézissel. Ami fenyeget minket, az Idő, ami - vagy aki - végtelen és örök. Csak az energia, elsősorban a szellemi energia képes legyőzni.

Teilhard de Chardinnél a szellemi energia összefügg az igazsággal, ki-ki annyi szellemi energiával járul hozzá a Nooszférához, amennyi IDŐT fordított az IGAZSÁG keresésére. "A Föld előbbrevitele túl nehéz feladat s túl sokáig tarthat" - vallja. Kálmán Mária megkísérli bemutatni azokat a csomópontokat, ahol az igazságkeresés szünetel - mert szüneteltetik -, amikhez vissza kell térni. Ha a hazugság vissza nem igazolt valóság, akkor ma ott tartunk, hogy a valóság semmit sem igazol vissza abból, amit állítunk. Ezáltal az emberi jelenség lealjasul, "nem méltó" az Univerzumhoz. Vagy mégis?