CÍMLAP
|
TARTALOM, BEVEZETŐ |
Tartalom
Szegények kenyere I. fejezet
Ha rám nézel
Szabadság
Fejtsd fel a teremtés bogát
Mint aki fél
Örömöm élni
Lehetnénk
Hogy emlékezhessünk
Fekete idők szárnyán ülök
Azt hisszük
Szent őrületben
Arcomon túl
De mindhiába
Boldogtalan kolonc
Boglyába vág a villa
Elszólom
Te őszi gyönyörű
Nemzet-szív-tüzek lengjenek
Tegnap mérge
Búsan nézem
Üvöltsd üvöltsd
Köszönöm az aranyakat
Mért érzem úgy
De jó ha fáj
Várjak - ne várjak?
Te cigány-magyar
Se rabok se szabadok
Balek leszel vagy bűnöző
Arcod aranysminket keres
Szegények kenyere
Mert vezető csak az legyen
Jöjj mindent újjászülő enyészet
Hét helyett
Hitem gyönyörű
Már túl a szón
Nem képzet csal
Őszintén
Felismerésben vált a feszület
Kitárult szívvel
Fehér szirmokat hordozó
Énértem
Esőárnyék
Jövő tanúja
Arcod fordítsd
Mivoltunk nekik
Szemem szemedbe
Hinni tudsz
Elhallgatva a köveken
Lélekre száll a régi dal
Ha nincs a költő
Költő az éjszakában II. fejezet
Gondolatban megérintelek
Veled az Isten
Játszódni hívtál
Csak a vers
Hát hol vagy
Mint hegytetőn bőgő szamár
Velem szólva
Költő az éjszakában
Vagyok hát
A szívre hegyezett idő
A test gyötör
A nevetés piros foltjai lehülnek
Ítélet
Még nem ereszt
Este és reggel
Mit ér
A lélek nem a holnapé
Messze a falutól
Hazafelé
Még én akarom
Sárga föld
Hámlik a föld arany tűzön
Léptünk tünteti
A lélek örök
A mámor csak
Megkönnyebbülve
Ott élnék
Mi lesz
Beethovennek
Szellemre épülsz
E zene oxigén
Tüzem alkonya
Holdmadár
Itt a kocsma asztalánál
Napraforgó áll a napon
Idő idő
Lát az Isten bőgő szamarat
Nincs menekvés
Felejtsd el
Fohász
Fehér karácsonyt szerető
Édes szülém s az Isten hangja
A hit
Még élsz
Az öröm X. szélességi fokán III. fejezet
Üszkösödik a méz
Széthullunk
Más semmise
Az öröm X. szélességi fokán
Éji mellek
Lobog az ing
Jövő csillan
Már nincs remény
Ne tudja senki
Mondd
Ha hül a test
Kérdés az állandó
Miféle
Csak látomás
Két kék rigó
A Hold szerelme
Csak rád nézek
Csikósirató
Egy percnyire
Az életem boldogabbik felén
Talán
Ne hidd
Túlélni
És
Halott vagy
Kövekben fázom IV. fejezet
A gyermek is combot egyen
Ha felfognád
Ars poetica
Fa a sziklafalon
Este
Csak élet
A fény egésze
Mi is vagy ember?
A költészet még nem elérhető
A perc örök
Szívemben tágulok veled
Minden élet
Nap
Nem vagyok
Nincs semmi sem
Tükröm
Kérdések nélkül
Micsoda bánat
Semmihez is kevés
Mért érzem úgy
Örök nyugalmam
Reménytelenség
Kövekben fázom
Bevezető
Szeretettel köszöntöm az olvasót, tisztelettel és néma örömmel.
Még mindig olyan időket élünk mint amilyet a magyar irodalom heroikus kora, Kazinczy és Kölcsey idejében. A költészet iránt belső parancsra érdeklődők száma oly annyira megfogyatkozott, hogy felmerül a kérdés, érdemes-e verseskötetet kiadni, van-e rá valós igény. Van-e igény a szellemiség e formában való megnyilvánulására. Őszintén szólva ez ügyben magam is bizonytalan vagyok.
De hát a költő dolga, hogy írjon s szembenézzen kora silányságaival, mely minden esetben a kor politikájáról árulkodik. Azt hiszem a mai politika vezető áramlatában nincs helye a tiszta szellemnek.
Ma a politikacsinálók a közéletet megfertőzik, nemzetietlen, az országot elgyarmatosító menedzser-politikájukkal s ennek érdekében száműzik a kritikával átitatott szellemiséget, mely rávilágít hamisságaikra. Ez a szellemiség képes megmutatni a helyes utat, legalábbis a hétköznapok morálja szintjén, tiszta értéket teremtve a demokrácia ma még átláthatatlan érdekszövetségei között. Képes az emberek figyelmét felhívni, hogy sorsuk alakítása saját kezükben van. S ha az emberek ezt megértik, a költészet felvilágosító sugallatára akár, akkor a költészet már nem hiábavaló, s a verseskötetek kiadása sem az! Egy verseskötet egyéb örömeiről nem is beszélve.
A szerző