81. A jelöltek fotográfiája

Ha majd én képviselőjelölt leszek, már jó előre kijelentem, lovagias affért csinálok, ha valaki énrólam úgynevezett fotográfiát készít.

Elvégre a magyar alkotmányos életben mindig lesz elég fegyver az elvi harcok irányában. Mindenekelőtt vagy élve kerülök ki a kerületemből, vagy sem. Előkeríthetik az okmányokat is, melyek a napnál is fényesebben igazolják, hogy Hóra vezér egyenes utódja vagyok. Antiszemita polgártársaim előkeríthetik az apámat is, aki sakter Galíciában, s akit én megtagadtam. Arról a bizonyos kis lókötésről is leránthatják a leplet. Szóval küzdhetnek ellenem és mellettem mindama fegyverekkel, melyeket a magyar alkotmányos élet története és tradíciói előírnak, de énrólam fotográfiákat ne írjanak…

…Hogy intelligens-e valaki vagy sem: én azt csak negatíve tudom meghatározni. Magyarországon azt tartom intelligens embernek, aki nem antiszemita, nem vágyik közéleti alakká válni, s nincs benne asszonyos hiúság, melyre Bácskában igen jó szót tudnak.

Föltétlenül hiszem, hogy Nagyváradon sok ilyen ember van, s azok mindenesetre közöttük, akik már ismerik a kerületüket…

Hát most már érheti-e nagyobb sértés ezeket az urakat, minthogy kétségbe vonják az intelligenciájukat?… Mert azt teszik.

Mondjuk, hogy én már szintén azon boldogok közt vagyok, kik már nem önjelöltek. Ismerem a helyzetet, az embereket és magamat. Vagy legalább intelligens, önálló fölfogásom van valamennyiről. Tudom azt is, hogy mit kell tennem. Ekkor előáll egy úr, aki nem választóm, nem is érdekel, akinek a véleményére nem vagyok kíváncsi, s mások sem túlságosan lehetnek. Elémbe áll s lefotografál… Nem vagyok Széll Kálmán, mégis Rátótra jön hozzám. Nincsenek főszolgabíráim, kerületeim, sajtóirodám, fél- és negyedhivatalos lapjaim. Vagyok egy ember, aki elég érettnek hiszi magát, hogy a mások képét viselje. És egy úr fogja magát: lebecsül a csillagos égig, s olyat nyal a kezemen, hogy bőrömből majdnem kiugrom…

Hát ez az úr, akinek én sohasem ártottam, mit akar velem? Hát adtam én okot arra, hogy vállon veregessen?

Mondom: én beláthatatlan időben leszek képviselőjelölt, de ha akkor engem valaki lefotografál: lövök…

Mert intelligens ember annyi jutalmat még Magyarországon is megérdemel, hogy ne szégyenítsék meg, s ne hitessék el róla, hogy olyan, amilyennek Bácskában furcsa neve van…

(ae.)

NN 1901. szeptember 13.

Jegyzetek

81. A jelöltek fotográfiája. NN 1901. szept. 13. 3. – Hírek – (ae.)




Hátra Kezdőlap Előre