Mint hallik, Nyárai Antal dac-beteg. Vasárnap Deésy játszta el a szerepét. Tegnapra táviratilag hívta fel a színház vezetősége a debreceni színház kedvelt bonvivánját, a Vígszínház leendő tagját, Tanay Frigyest a Figaró házassága címszerepének eljátszására. Tanay vállalkozott e segítő exkurzióra. A nagyváradi színpadon pedig árván bolyongott Beaumarchais istenien derűs lelke. Mi éreztük ezt legjobban, kik láttuk már Tanay Figaróját, de be más környezetben!… A szimpatikus vendégé volt tegnap minden taps. Tanay kiválóan intelligens, jeles színészember. Figarója is eredeti művész alakítás. Kissé rekedt volt a vendég, de ezt szívesen elnéztük mindenképpen diszkrét és biztos játékáért. P. Szép Olga, Szohner Olga, E. Kovács M., Kulinyi Mariska, a hölgyek általában jeleskedtek. Az urakból az akarat is hiányzott. Félház és negyed siker: ez volt a helyzet szignatúrája.
NN 1901. október 15.
99. Figaró házassága. NN 1901. okt. 15. 4. – Színház
A rövid kritika minden bizonnyal Adyé. ő látta már Tanayt Debrecenben „be más környezetben”. Az ő jelzői a „kiválóan intelligens, jeles színészember”, valamint Beaumarchais „istenien derűs lelke”. Végül pedig az ő korai cikkeiben fordul elő gyakran ez a szólás: „ez volt a helyzet szignatúrája”.