120. Párbaj egy vers miatt

Közelebb egy érdekes lakója lesz az államfogháznak. Egy debreceni főgimnáziumi tanár és egy kereskedősegéd, akiket kardpárbaj miatt ítélt államfogházra a debreceni törvényszék. Akkoriban megírta az esetet a Nagyváradi Napló.

Az év tavaszán nagy port vert föl Debrecenben az a párbaj, amelyet Gulyás István dr. főgimnáziumi tanár és Lovas Zoltán ugyanottani kereskedősegéd vívtak. A páros viaskodásra egy vers szolgáltatott okot, amelyet a kereskedősegéd írt, és amit a tanár megbírált.

Úgy történt a dolog, hogy Lovas Zoltán debreceni kereskedősegéd néhány társával tüntetést rendezett a színházban egyik színésznő ellen. Verses megrovási kalandot szerkesztett a derék Merkurfi a kis színésznőről. A verset ki is nyomatták, s azon a napon, amelyen a tüntetés a színházban megtörtént, a rossz verset osztogatták az emberek között.

Másnap egy cikk jelent meg az egyik debreceni lapban. A cikket Gulyás István dr. főgimnáziumi tanár, a lap színházi tudósítója írta, kemény hangon elítélve benne az egész városban visszatetszést keltett színházi tüntetést. A cikkben a tanár szólott a gúnyversről is, hogy akkurát úgy rímlik, akárcsak rőffel mérték volna a verslábakat.

Ez az utolsó kitétel volt az, amely roppantul fájt a tüntetést rendező versíró kereskedősegédnek. Sokáig kesergett azon, hogy mi módon szerezzen magának a megcsúfolásért elégtételt, végre is arra határozta el magát, hogy provokáltatni fogja a tanárt.

A tanár, aki mindenáron szeretett volna kitérni a konfliktus elől, ekkor cikket írt, amelyben kijelentette, hogy a színházi tüntetésnél írott cikkében nem érintett személyeket, s amit mondott, az általánosságban volt mondva. Ámde a kereskedősegéd ekkor már lovagiaskodni kívánt, mire a tanár Benedek János dr. szerkesztő, országgyűlési képviselőt és Csürös Ferenc dr. ügyvédet bízta meg ügyének elintézésével.

Az ügyből párbaj lett, amelyet a felek a debreceni tornacsarnokban vívtak meg. Könnyű feltételek mellett ment végbe a páros viaskodás, amelyből a tanár sértetlenül került ki, míg a kereskedősegéd két helyen is szenvedett sérülést. A debreceni törvényszék a páros viaskodókat öt-öt napi államfogházra ítélte. A büntetést a tanár és a kereskedősegéd a napokban fogja megkezdeni a szegedi lovagfogházban.

NN 1901. november 8.

Jegyzetek

120. Párbaj egy vers miatt. NN 1901. nov. 8. 5. – Törvényszéki Csarnok

A debreceni esetről közvetlenül megtörténte után jelzett cikkben tudósított Ady (Párbajozó kereskedősegédek. Sz 1900. nov. 10.; AEÖPM I.2 380–81.; 815.), majd több mint egy év múlva ugyancsak jelzett cikkben visszatér az ügyre (A párbajozó tanár. NN 1901. nov. 29.; 1. e kötetben.) A mostani cikk apropóját a debreceni törvényszéki tárgyalás adta, melynek hírét minden bizonnyal ugyancsak Ady vette át a debreceni lapokból.




Hátra Kezdőlap Előre