150. A választások után

A városatya-választások erősen fölizgatták a kedélyeket. Tegnap még az eredmények és meglepetések hatása alatt állott egész Nagyvárad, s a – jelekből ítélve – jó időnek kell eltelnie, míg a történtekben mindenki meg fog nyugodni.

A 48-as párt természetesen diadalmámorban úszik. Az erőpróba őket igazolta. Azaz nem is így van talán egészen. A szabadelvű párt szervezetlensége, vezetéstelensége s erélytelensége megpecsételte múltkori nagy Tisza-buktatás diadalukat. Most már azt hangoztatják, hogy elnöküket, Szokoly Tamást Váralján is föl kellett volna léptetniök. Hármas megválasztása hadd igazolta volna, hogy mind a három kerületben övék a többség. Annyi igaz, hogy sokat beszél az a körülmény, hogy Olasziban is több szavazatot kapott Szokoly Tamás, mint Hoványi Géza dr., a szabadelvű párt alelnöke. Hír szerint Szokoly olaszi mandátumát tartja meg, s ezt sürgősen bejelenti. Ebben az esetben Újvároson minden valószínűség szerint megválasztják dr. Radó Ignácot, kinek bukását pártkülönbség nélkül fájlalják.

A függetlenségi párt volt az is különben, mely leghamarabb levonta a közelmúlt eseményeiből a szükséges tanulságot. A párt – tegnap este már általán beszélték – legközelebb újjászervezkedik. Párthelyiségét is kibővíti, s általában azon lesz, hogy Nagyvárad közéletében, közügyeinek rendezésében megnőtt erejét megillető helyet és részt kapjon.

Ezzel szemben a szabadelvű pártnál a nagy deprimáltságon kívül semmit sem észlelünk. Vádakkal, szemrehányásokkal és késő ötletekkel vigasztalják magukat a szabadelvű pártiak.

Akarnak-e valóban tenni is valamit vagy sem: nem tudjuk. Tenniök kell. Hogy mit, már Tisza Kálmán bukása után megírtuk. Csak a teljes újjáalakulás segíthet a nagyváradi szabadelvű párton. Ha ez az újjáalakulás meg nem történik, akkor két tábor fog küzdeni egymással, s beláthatatlan eredményekkel Nagyváradon: a papíroson tekintélyes szabadelvű párt s a jelentős akciókra képes 48-as párt. Mindkét pártot pedig áthatja a lappangó klerikalizmus.

Hogy ez a helyzet mit jelent – nem kell megmagyarázni…

NN 1901. december 17.

Jegyzetek

150. A választások után. NN 1901. dec. 17. 3.

Ady volt az, aki két cikkben is megírta már, hogy „csak a teljes újjáalakulás segíthet a nagyváradi szabadelvű párton”. (L. Reflexiók a bukáshoz c. okt. 5-i jelzett és Új pártalakulás Nagyváradon c. okt. 16-i névtelen cikkében.) Így minden bizonnyal ez a cikk is tőle való. Erre vall az ilyen különös szóképzés, mint „vezetéstelensége”.




Hátra Kezdőlap Előre