268. Az új szezon előtt

– A színügyi bizottság ülése –

Kapunyitás előtt állunk. Pár nap múlva, hónapokig tartó szünet után újra megnyitják Thália fehér csarnokának kapuit, s kezdetét veszi az új szezon.

Ez alatt a pár nap alatt, míg a kapunyitás napja elérkezik, ugyancsak sok dolga akad Somogyi Károlynak, ki erős buzgalommal fog az új szezonhoz. A színügyi bizottság pedig ezalatt két ízben is tartott ülést.

Az egyiket, mely egyszersmind búcsú-ülésezés volt, tegnap délután tartotta meg a színügyi bizottság. – Búcsú-ülésezés volt azért, mert a színügyi szabályrendelet értelmében, mely most már a miniszteri megerősítést is elnyerte, új bizottság választandó, ezzel aztán a régi bizottság mandátuma természetesen lejárt.

No, de azért a bizottsági tagok – most már csak „jelölt” tagok – nyugodtan várhatják a bizottság újjáalakítását. Nem fog történni semmi nevezetesebb változás, csupán annyi, hogy a bizottság egy tagja elveszti mandátumát. Hogy ki lesz ez az egy, az már előre tudva vagyon, maga az elnök: Mezey Mihály, aki azért nem szűnik meg a bizottság tagja lenni, mivel a szabályrendelet értelmében mint tűzoltó főparancsnok hivatalból lesz tagja az új bizottságnak. A szabályrendelet értelmében ugyanis a bizottság tizennyolc tagból áll, holott most 19 tagja van. Egy másik pont értelmében azonban a tűzoltó főparancsnok is tagja a bizottságnak, ezzel tehát megoldást nyert a nagy kérdés.

A bizottság utolsó ülésének lefolyásáról következőket írja tudósítónk:

A színügyi bizottság tegnap délután 4 órakor a városháza nagy tanácstermében ülést tartott, melyen Hoványi Géza dr. elnöklése alatt Moskovits József dr., Huzella Gyula, Farkas Izidor, Gerő Ármin és Szűts Dezső voltak jelen.

Elnök az ülés megnyitása után előterjesztette, hogy Somogyi Károly színigazgató szeptember hó 28-án óhajtaná az új szezont megkezdeni éspedig előreláthatólag Millöcker hírneves operettjével, Gasparone-val. Bejelentette azután, hogy az első három hónap műsorát f. hó 27-én mutatja be a direktor, amikor a színügyi bizottság ismét ülést tart.

Végül tudomására hozza a bizottságnak, hogy a módosított színügyi szabályrendeletet a m. kir. belügyminiszter jóváhagyta. A szabályrendelet értelmében a régi bizottság mandátuma lejár, s így a bizottság legközelebbi ülésén újjáalakul. A bizottsági tagok eddigi működését megköszönve, a legközelebbi ülést szeptember 27-én du. 3 órára tűzte ki.

Ezzel az ülés véget ért.

NN 1901. szeptember 25.

Jegyzetek

268. Az új szezon előtt. A színügyi bizottság ülése. NN 1901. szept. 25. 5. – Színház

Ismét egy színügyi bizottsági beszámoló, melyet feltehetően Ady írt. Rá vall a „Thália fehér csarnoka” kifejezés is.




Hátra Kezdőlap Előre