289. Két ünnepelt

Szimpatikusabb, érdekesebb ünnepet régen nem ültek Nagyváradon, mint vasárnap napján. A nagyváradi Kereskedelmi Csarnok rendezte ezt az ünnepet elnökének, Reismann Mórnak húszéves, alelnökének, Hoványi Géza dr.-nak tízéves működése, illetve működéseik évfordulója alkalmából.

Előttünk sok körülmény teszi becsessé ezt a kettős jubileumot. Legeslegelső sorban az a nagy fontosság, melyet a nagyváradi kereskedelmi élet minden jelentős mozzanatának legátértettebb és legtöbb hittel lelkesedő módon tulajdonítunk. Szimpatikussá tette a jubileumot az ünneplés lelke és lényege is. Mikor ebben a jubileumos országban haszontalan honatyák, tradicionális és felfújt nagyságok, mindenrendű és rangú stréberek jubileumhoz, ünnepléshez jutnak, százszor becsesebb nekünk az igazi polgár-érdem, a hivalkodástalan munka, a tetteknek az érdeme, amit ünnepeltek egy Reismann Mórban.

Jól mondta Beőthy László dr. főispán, a jubilánsok ünneplésében egész Nagyvárad társadalma részt vett.

Mert a társadalomnak igazi érdemes harcosai, jelesei a Reismann Mórok, s nem a hivalkodó, lármázó, olcsó „vezetők”. A magyar társadalomnak ilyen emberekre van nagy szüksége. Az ilyen emberekre, kik megértik a kor parancsszavát s a munka egyre növekvő versenyét – melyben ha részt nem kérünk magunknak – elvész ez a folyton csak szónokló és tervezgető kis ország.

Reismann Mór és Hoványi Géza dr. előtt meghajtjuk tisztelettel a lobogónkat. Reismann Mór a folytonos tevékeny haladás és a munka egész férfia. Hoványi Géza dr. pedig, ha nem minden politikai és társadalmi tevékenységét helyeseljük is, de szintén a munka embere, akinek nagy érdemei elvitathatatlanok. Ezt a mi rövid, de igaz, s önmagától jövő üdvözletünket szíves lelkességgel fűzzük a vasárnap elhangzott üdvözletekhez.

NN 1901. november 12.

Jegyzetek

289. Két ünnepelt. NN 1901. nov. 12. 1. – vezércikk

Kicsit nyakatekert a stílusa, de az ilyen fordulatok, mint „Szimpatikussá tette a jubileumot az ünneplés lelke és lényege is” mégiscsak Adyt sejtetik, aki az „igazi polgár-érdemnek”, a munkának valóban nagy tisztelője volt.

Kereskedelmi Csarnok: a Lloyd és a Kereskedők Társulata nevű két kereskedelmi intézmény 1891-ben egyesült Kereskedelmi Csarnokká. A nagyváradi kereskedők érdekképviseleti szerve volt, mely nyilvános jogú felsőkereskedelmi iskolát is tartott fenn. Ekkor Reismann Mór elnöknek, a Bihar megyei Termény és Hitelbank vezérigazgatójának, és Hoványi Géza dr. alelnöknek jubileumuk alkalmából leleplezték az arcképét.




Hátra Kezdőlap Előre