Krisztus születése után 1899. év nov. 12-én déli 12 óra és 2 perckor szólt a szerkesztő:
– Bandy úr, Önre nagy kitüntetés vár. Holnap – ha ugyan nem légből kapott koholmány – világvége lesz. E könnyen végzetessé válható szerencsétlenségről lapunk külön kiadásban óhajt megemlékezni. Önt bízom meg a tudósítói tiszttel, melynek sikeres betöltése jó ajánlólevél lesz az Ön számára a Holdban, vagy ott, ahova a katasztrófa után kerülni fog.
Menjen, lásson és győzzön. Ha csak lehet, térjen vissza. A tudósítás lehet 5 hasáb. Viszontlátásra vagy itt, vagy a másvilágon.
…Öt lőgő előleget kértem s mentem…
Gyors lépésekben kerestem fel az Angol Királynő éttermét, hol Rubos Árpád, a színtársulat legény tagja ivott – már két nap óta. Nyakamba borult.
– Boldogtalan vagyok. Két nap óta iszom, s még mindig józan vagyok. Holnap elmúlik a világ, s én józanon fogok elpusztulni.
– Bizalom, hit, remény és szeretet – szóltam hidegvérrel.
Mellé ültem és ittunk.
Este 11 órakor harsányan kiáltottam fel egy kurta korcsmában:
– Sohse halunk meg!
Az üstökös még nem jelent meg, az asztalon negyven üveg, az asztal alatt két bajtársam.
Mély, mondhatnám letargikus álomba merültem. Később álmodni kezdtem. Rám esett egy üstökös, s én kétségbeesetten ragadtam bele az üstökébe. Ijedtemben felébredtem. Este 7 óra volt. Közelg a vég…
Sietve öltöztem, nehogy elkéssek. Az utca sötét volt, a sarkon egy kofaasszonyt találtam. Fején öt bunda volt, s várt.
Az „Üstökös” c. csárdában találtam Rubost. Még mindig józan volt. Felhozattuk a pincéből a hordókat. Úgy sem kell már többé bor senkinek. A korcsmáros is velünk ivott.
Éjfél után elkezdett velünk forogni a föld. Szemeink előtt üstökösök cikáztak. Átkaroltam Rubost és a korcsmárost. Együtt zuhantunk le a földre…
Tekintetes Szerkesztő Úr! Itt vagyok a csicsogói „Üstökös” csapszékben. Több üstökös nincs sehol a környéken. A korcsmáros nem akar engedni. A cech 10 frt. Sürgős intézkedésért könyörög
Bandy
D 1899. november 14.
3. A világ vége. Saját tudósítónktól. D 1899. nov. 14. 5. – Bandy
Az egyszerre fantasztikus és a szó mindennapi értelmében közönséges hangvételű humoreszk szövegébe szervesen illeszkedik a lőgő tájszó, amelynek jelentése itt: pénzeszacskó. (A tájnyelvi szótár gyűjtött anyaga szerint a lőgő Debrecen környéki tájszó, amelynek jelentésváltozatai a következők: panyókára, vállra vetett vagy hátul lógó zsák, tarisznya, ill. kis házi ponyva. De előfordul konkrétan pénzeszacskó jelentéssel is, pl. ilyen fordulatban: lőgőnyi pénzzel tartozik. – Köszönetet mondunk a szó megfejtéséhez nyújtott segítségért Szűts Lászlónak, a nyelvtudomány kandidátusának, az MTA Nyelvtudományi Intézete osztályvezetőjének.) – Rubos Árpád: a Debreceni Csokonai Színház tagja, aki ez időben nem annyira „legény”, mint inkább „friss özvegy”. Közelebbi kapcsolatuk, barátságuk a költő-újságíróval 1899 nyarán-őszén alakult ki, ami Adyt följogosíthatta arra, hogy humoreszkjében Rubost játékos-tréfás módon megidézze. Kettejük kapcsolatának bonyolult, több fázisú alakulásáról l. bővebben Ady Egy koporsó felett c., D 1899. jún. 10-i versét és annak jegyzetét (AEÖV I. 132.; 414–17.).