Henrik úr lovagol

Heine sirjánál ma éjfélkor
Fehér paripa nyihog,
Zörgő csontos gazdáját várja:
Henrik úr lovagolni fog.
Páris felett száll. Csörgő sapkás,
Szent Páris kacag és mulat,
Mint akkor, amikor temették
Vitézlő Henrik urat.
Vágtat némán jó Heine Henrik,
Tetszik neki a dolog,
Rossz gerincével táncokat lejt
És Párisra lemosolyog.
Dalokat hall és könnyeket sejt,
Lány hull ifja karjaiba
S viszi tovább Henrik úr vázát
A hófehér paripa.
Keserü levében a vén Föld
No lám, most is ugy forog,
Miként ezelőtt ötven évvel
És Heine Henrik mosolyog.
A nap lemegy és feljön ismét,
A lángész most is nagy szamár,
Ősz után rendszerint a tél jön
És a tavaszra nyár.
Csalnak a nők ma is, mint máskor
S mi férfiak is csalunk
És mégis legnagyobb erényünk,
Hogy szeretünk és meghalunk.
A Rang s a Pénz ma is csak bárgyu,
És hinni ma is bajos,
Parfümöt még Nietzsche sem izzadt
S a tömeg ma sem illatos.
Egész világot benyargalja.
Egy óra. Tovább nem mehet.
De Germániát elkerülte
S nem látott németeket.
Leszáll a fehér paripáról,
Fáradt szegény Henrik úr,
Áttekint a Zola sirjára
És hull a könnye, hullva hull.
Se nem pogány, se nem keresztyén,
Ma is csak kerge a világ.
„Szunnyadjunk még vagy ötven évig,
Aludjunk. Jóéjszakát.”
Üreges szemét veti búsan
S átnéz országok felett:
„Milyen szép lehet Németország,
Milyen nagy és nemes lehet.”
„Várnak reám. Hivnak. Szeretnek
És dalolják minden dalom…”
Egy óra. Ásit koszorutlan
És kacag a sirhalom.



Megjelenés

Első megjelenés: BN 1906. február 16. XI. évf. 46. sz. 6. – Hírek – Ady Endre – (A kötetben nem közölt, feledésbe merült vers újrapublikálásával Emőd Tamás hívta fel rá a figyelmet a SzÉ 1928. júl. 3-i számában Hét elsikkadt Ady c. közleményében.) – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-8 [1943] 996–98.

Szövegkritika

Alapszövegünk a BN-ból. Minthogy a vers szövege Ady életében kötetben nem jelent meg, s így a költőnek nem volt módja a szövegközlésen igazítani, néhány indokolt esetben az ékezés terén – mert a BN szedési gyakorlatában a rövid magánhangzós megoldások fordulnak elő sokszor – javításokat végeztünk.

Javításaink:

  • A címben az ur rövid u-ját hosszúra változtattuk.

  • 4 A rövid u-s ur szót ritmikai meggondolásból hosszú magánhangzós alakra igazítottuk: úr.

  • 15 Az ur-t verstani okból úr-ra javítottuk.

  • 38 Az ur-t ritmikai okból úr-ra módosítottuk.

  • 45 A busan u-ját hosszúra változtattuk: búsan.

Keletkezéstörténet

Évfordulót megtisztelő alkalmi vers: Heinrich Heine 1856. febr. 17-én kora hajnalban halt meg. Ady tehát halálának ötvenedik évfordulója elé írta, publikálta ezt a felidéző s a nagy poéta tragikumának folytonosságát panaszló verset. A BN azonos, febr. 16-i számában Ady szignálatlan, rövid, de határozott, markáns cikket is írt Heine Henrik halálának ötvenedik évfordulója címen. Nyomatékos éllel említi, hogy „Nagy Németország”, amely minden tucatnyi írócskájának jubileumát megtartja, most „nem ünnepel és nem emlékezik”. Holott Ady szerint „hérosza ő a modern emberiségnek”. (Az említett cikk: AEÖPM VII. 133–34., jegyzete: 409.) A költő különös vonzalma, megbecsülése Heine iránt és néhány gondolati elemének beépítése (a hellén-pogány és zsidó-keresztény életszemlélet ellentéte, az írástudók mint a Szentlélek lovagjai stb.) a saját ekkori világképébe nagyváradi eredetű (l. erről az Amnesztia – Heine Henriknek c. BN 1905. máj. 6-i cikket: AEÖPM VI. 317–18. s főként annak jegyzetét Ady Heinéhez kapcsolódásáról, illetve őt érintő más írásainak dokumentációját: 417.). Ady személyes azonosulását Heinével külön erősítette az az analógia, amelyet a német költő Németországot ostorozó versei, írásai és a maga korabeli magyar valósággal szembeforduló magatartása között észlelt. Jellemzően személyes értékű egyik erre vonatkozó mondata: „Heine gúnyjai a mamlasz Germánia ellen Heinének fájtak a legjobban” (Strófák a sorthing-szenzációról. BN 1905. júl. 10., AEÖPM VI. 190–91.; más összefüggésben nem véletlenül idéztük e mondatot már az AEÖV II.-ben a BN-ban 1905. aug. 13-án megjelent A magyar Ugaron c. vers jegyzetében).

Heinét a párizsi montmartre-i temetőben temették el. Ezért száll Párizs felett, ezért kerülhette el „egy órás” szellem-lovaglása közben Germániát és a németeket, s ezért tekinthetett át az ugyanoda temetett Zola sírjára. Párizs kacagása és mulatása – miként Heine temetése idején – a farsangi évadot jelzi.

A vers utóéletével kapcsolatban felmerült az a kérdés is, hogy a Henrik úr lovagol strófáit Ady miért nem vette fel a VA-ba. Földessy szerint „azért nem vette be”, „mert  van egy pár elnagyolt strófája” (Földessy: Amt 300.). Ez az indoklás tér vissza kissé eltorzított és ezért komikusan ható formában a Magyar Klasszikusok-sorozatban megjelent AEöv-21 jegyzetében: „Ady nagyra becsülte Heinét, talán ezért is hagyta el kötetéből ezt a verset” (II. 700.). Aligha lehet feladatunk Ady egy-egy hajdani döntésének utólagos kikövetkeztetése. Feltételezhető azonban, hogy az elhagyásnak – ha nem egyszerűen feledékenységből történt – kicsit összetettebb oka volt, mint néhány „elnagyolt” versszak. Egyszerűen kissé túlírt, enyhén elbeszélőbe-epikusba hajló ez a vers, s így eltér a kötet versei többségének tömör, drámaian lírai szerkezetétől. Továbbá: nehéz is lett volna mondandója egyedisége és alkalmisága miatt e verset a VA valamelyik ciklusába besorolni.

Irodalom

Földessy: Amt 300.; Vezér Erzsébet: Versmotívumok Ady korai prózájában. ItK 1963. 4. sz. 438.




Hátra Kezdőlap Előre