Megjelenés
Első megjelenés: BN 1906. február 16. XI. évf. 46. sz. 6. – Hírek – Ady Endre – (A kötetben nem közölt, feledésbe merült vers újrapublikálásával Emőd Tamás hívta fel rá a figyelmet a SzÉ 1928. júl. 3-i számában Hét elsikkadt Ady c. közleményében.) – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-8 [1943] 996–98.
Szövegkritika
Alapszövegünk a BN-ból. Minthogy a vers szövege Ady életében kötetben nem jelent meg, s így a költőnek nem volt módja a szövegközlésen igazítani, néhány indokolt esetben az ékezés terén – mert a BN szedési gyakorlatában a rövid magánhangzós megoldások fordulnak elő sokszor – javításokat végeztünk.
Keletkezéstörténet
Évfordulót megtisztelő alkalmi vers: Heinrich Heine 1856. febr. 17-én kora hajnalban halt meg. Ady tehát halálának ötvenedik évfordulója elé írta, publikálta ezt a felidéző s a nagy poéta tragikumának folytonosságát panaszló verset. A BN azonos, febr. 16-i számában Ady szignálatlan, rövid, de határozott, markáns cikket is írt Heine Henrik halálának ötvenedik
évfordulója címen. Nyomatékos éllel említi, hogy „Nagy Németország”, amely minden tucatnyi írócskájának jubileumát megtartja, most „nem ünnepel és nem emlékezik”. Holott Ady szerint „hérosza ő a modern emberiségnek”. (Az említett cikk: AEÖPM VII. 133–34., jegyzete: 409.) A költő különös vonzalma, megbecsülése Heine iránt és néhány gondolati elemének beépítése (a hellén-pogány és zsidó-keresztény életszemlélet ellentéte, az írástudók mint a
Szentlélek lovagjai stb.) a saját ekkori világképébe nagyváradi eredetű (l. erről az Amnesztia – Heine Henriknek c. BN 1905. máj. 6-i cikket: AEÖPM VI. 317–18. s főként annak jegyzetét Ady Heinéhez kapcsolódásáról, illetve őt érintő más írásainak dokumentációját: 417.). Ady személyes azonosulását Heinével külön erősítette az az analógia, amelyet a német költő Németországot ostorozó versei, írásai és a maga korabeli magyar valósággal szembeforduló magatartása között észlelt. Jellemzően személyes értékű egyik erre vonatkozó
mondata: „Heine gúnyjai a mamlasz Germánia ellen Heinének fájtak a legjobban” (Strófák a sorthing-szenzációról. BN 1905. júl. 10., AEÖPM VI. 190–91.; más összefüggésben nem véletlenül idéztük e mondatot már az AEÖV II.-ben a BN-ban 1905. aug. 13-án megjelent A magyar Ugaron c. vers jegyzetében).
Heinét a párizsi montmartre-i temetőben temették el. Ezért száll Párizs felett, ezért kerülhette el „egy órás” szellem-lovaglása közben Germániát és a németeket, s ezért tekinthetett át az ugyanoda temetett Zola sírjára. Párizs kacagása és mulatása – miként Heine temetése idején – a farsangi évadot jelzi.
A vers utóéletével kapcsolatban felmerült az a kérdés is, hogy a Henrik úr lovagol strófáit Ady miért nem vette fel a VA-ba. Földessy szerint „azért nem vette be”, „mert van egy pár elnagyolt strófája” (Földessy: Amt 300.). Ez az indoklás tér vissza kissé eltorzított és ezért komikusan ható formában a Magyar Klasszikusok-sorozatban megjelent AEöv-21 jegyzetében: „Ady nagyra becsülte Heinét, talán ezért is hagyta el kötetéből ezt a verset” (II.
700.). Aligha lehet feladatunk Ady egy-egy hajdani döntésének utólagos kikövetkeztetése. Feltételezhető azonban, hogy az elhagyásnak – ha nem egyszerűen feledékenységből történt – kicsit összetettebb oka volt, mint néhány „elnagyolt” versszak. Egyszerűen kissé túlírt, enyhén elbeszélőbe-epikusba hajló ez a vers, s így eltér a kötet versei többségének tömör,
drámaian lírai szerkezetétől. Továbbá: nehéz is lett volna mondandója egyedisége és alkalmisága miatt e verset a VA valamelyik ciklusába besorolni.