47. Ady Endre – Müller Salamonnak

[Nagyvárad, 1903. ápr.]

Kedves Jó Müller Bátyám, nem fordulnék Önhöz, ha igen nagy szorultságban nem volnék. Haza kellene az ünnepre utaznom s nincs egy forintom sem. Segítsen ki édes Müller bátyám tíz forint kölcsönnel és én hálásan fogom visszaadni, ha visszajövök. A kérésemet minden esetben kérem titokban tartani. Még egyszer kérem, ha lehet, kérésem teljesítését. Maradtam igaz tisztelője

Ady Endre



47. Ady Endre – Müller Salamonnak

[Nagyvárad, 1903. ápr.]

K: PIM – A. 335. – A NN levélpapírján – 1 f. – r-v – 153 x 233 mm – Tintaírás – Pr.: Mórocz Csaba (Párizs) tulajdonából 1994.

M: Itt jelenik meg először.

A keltezéshez: 1901 májusa (akkor került Ady a NN-hoz) és 1903 októbere között bármelyik húsvét, ill. karácsony számításba jöhet a levél megírásának dátumául. Az AEÖPM köteteiben a cikkek sorában ezeknél az ünnepeknél minden alkalommal találunk hiátust, ami arra enged következtetni, hogy Ady ilyenkor néhány napra hazautazott. A bevezetőben meghatározott eljárás szerint az időszakasz végére, az utolsó nagy ünnephez 1903 áprilisához tettük a levelet.

Müller Salamon: nagyváradi cukrász. Cukrászda-kávéházát a tulajdonosról „Mülleráj”-nak nevezték. (Ma az Ady-múzeumnak ad otthont az épület a Traian téren; l. Péter I. Zoltán: „Hogy látva lássanak…” Ady Endre Nagyváradon. Bp., 1993. 32., 131. Kovalovszky Miklós éppen Péter könyvének ismertetésében annak a véleményének ad hangot, hogy zavar van Müller két tulajdonának: a cukrászdának és a kioszknak az elnevezése, névhasználata körül: ItK 1996.) Müller a városban közismert, népszerű ember, a Tiszák lelkes híve. Ady Lajos szerint Ady törzsvendége volt a „Mülleráj”-nak (AL 84.), de másutt is szívesen látott vendég, a tulajdonos „boldog, ha újságírói kedvezménnyel bizonyos jóindulatot szerez a sajtó emberénél”. A hírlapírónak Váradon „különböző forrásból állandó jövedelme” volt, „baráti kölcsönökből, váltózsirálásból” – állítja Ady Lajos. Hegedűs Nándor önkényes felnagyításnak, legendásításnak tartja ezt, de Kovalovszky Miklós az emlékezésekből következtetve bizonyítottnak látja Ady Lajos állítását (EmlAE II. 389.). Az alkalmilag felkínált hitel vagy a vissza nem kért kölcsön lehetőségével Ady is gyakran élhetett. Erre utalnak a kölcsönt kérő levelek. Ezekből azért nem maradt meg több, mert a kölcsönadók akkor még nem gondolták, hogy valaha becses és értékes dokumentumok lesznek.

Hegedűs könyvének két fejezetét szánta a fiatal Ady debreceni-nagyváradi évei anyagi helyzetének felderítésére. A „Miből élt Ady Nagyváradon” c. fejezetben (AEN 44–58.) felsorolja Ady valóságos és potenciális mecénásait, de szűkre szabja a kisebb-nagyobb kölcsönökkel támogatók körét. Müller Salamont nem említi.

Ady a város közismert polgáraival rövid idő alatt jó kapcsolatot alakított ki. Ezek közéleti emberek, mint Várady Zsigmond, vendéglősök, mint Stern Hermann, de mások is, pl. vendéglátó helyek törzsvendégei, mint Brüll Sámuel (l. Brüll Berta emlékezését apja és Ady kapcsolatáról: EmlAE III. 132.). Cikkeiben, heti krónikáiban helyi vagy országos események alkalmával meg is szólaltatja őket, rögtönzött jelenetben első személyben véleményt mondat velük. Müller Salamon gyakran szerepel írásaiban (l. AEÖPM I.2 295., 495., 531.; II. 7–8., 220., 348.; III. 47.). Lehet, hogy Ady ezzel (vagy így is?) törlesztette a kölcsönöket?




Hátra Kezdőlap Előre