Budapest, 1903. aug. 20.
Kedves… [Ady] barátom!
Bocsásson meg, hogy még eddig nem köszöntem meg irántam tanúsított jóakaratát. Nagyon, de nagyon rosszul éreztem magam. Sőt nem is hiszem, hogy kigyógyulok belőle. Nagyon gyakran vannak fájdalmaim és igen-igen gyenge vagyok. Nem is zúgolódom, mert ha Isten úgy akarja, ahogy én, hamar végeztet velem. Az én számomra többé nincs élet. Nem is kívánom. Megjegyzem: nem csalódtam még soha. Akit igazán, nagyon szerettem és szeretek és szeretni fogok utolsó lehelletemig, az engem sohase bántott meg. Szeretett Ő is engem. Jó volt mindig hozzám. „Más” az oka mindennek. Nem átkozom azt sem. A jóságos Isten legyen bíróm. Édes … [Ady] Újból köszönöm jóindulatát. Imádkozzék azért a nyomorult testért, kinek lelke nemsokára az égben bolyong. Itt küldöm mellékelve a fényképemet, ha elfogadja:
Pá, Isten vele, üdvözli
Márkus Aranka
Budapest, 1903. aug. 20.
U.i.: Bocsásson meg, hogy így írok, de ágyban fekszem.
Budapest, 1903. aug. 20.
K: nincs.
M: NN 1903. aug. 22. Nagyváradi Krónika. Nagyváradi tarkaságok. – AEÖPM IV. 151.
A címzett neve mindkét helyen ki van pontozva. A pontok után a családnevet írtuk.
Márkus Aranka, aki az 1902–1903-as évadban volt a Szigligeti Színház társulatának tagja, 1903. aug. 13-án öngyilkosságot kísérelt meg. Az ok: szerelmi dráma.
Ady a NN-ban írt színikritikáiban 1902-ben többször dicséri a koloratúr-szoprán énekesnő szép hangját, minden alkalommal megemlítve, hogy „játékbeli művészet, eleven temperamentum” hiányában operettekben való fellépése nem sikeres (l. AEÖPM III. 392.). Márkus Aranka „nem primadonna” – írja –, és „Nagyvárad közönsége primadonnát akar és vár” (uo. 393.).
Többször ismételt véleménye miatt Marton Manó, a N színikritikusa azzal gyanúsította meg, hogy a színházi kommünikék írásáért kapott pénzért kritikusi függetlenségét is feladta, Somogyi Károly színigazgató szócsövévé vált, s a színház vezetőivel együtt „mesterséges hangulatot csinálnak a művésznő ellen, és érvényesülését ezen a színpadon lehetetlenné akarják tenni” (N 1902. okt. 21.). Ady felháborodottan tiltakozott a gyanúsítás ellen, s Marton Manó szemére lobbantja, hogy hamis vádaskodásának oka az irigység, mivelhogy Ady előtt ő látta el a színházi sajtóiroda dolgait. Az affért leírja Hegedűs (AEN 59–61.), és az AEÖPM III. kötet jegyzetírója is (391–394.), de egyikből sem derül ki, hogy volt-e a gyanúnak valami alapja, kik voltak Márkus Aranka pártfogói, az ellentábornak ki volt a jelöltje, kire utal Ady cikkében az a mondat: Márkus Arankát „hiába szeretné talán sötét háttérnek a Nagyvárad egy bizonyos agyonprotezsált énekesnő mögé” – e kérdések jegyzetünkben is megválaszolatlanok maradnak. A hírlapi vita eldurvult, kihívással folytatódott, de párbajra nem került sor, a felkért segédek nyilatkozatával „a lovagiasság szabályai szerint” lezártnak tekintették az affért.
Ezek után különös, hogy az öngyilkosságot követő másnap Ady már felkereste a művésznőt, és riportot csinált vele (A primadonna szerelme. – Egy kis dráma a Wőber szállóban – AEÖPM IV. 146–148.), majd levelét is leközölte (uo. 151.) – mintha azt akarta volna bizonyítani, hogy kritikáit tárgyilagos szakmai szempontok irányították, nem volt mögöttük semmi személyes ellenszenv vagy más ok. De lépését az is magyarázhatja, hogy lényegesnek tartotta határozottan tudatni a közönséggel, hogy az öngyilkossági kísérlet oka szerelmi dráma, s nem függ össze Márkus Aranka színészi karrierjével.
Ady szerzőségének (címzett voltának) bizonyítását l. még AEÖPM IV. 426. A mellékelt fénykép ma a nagyváradi Ady-múzeumban van (l. uo. 144. és 145.1. közötti 5. t.), dedikációja: „Ady Endrének szeretetteljes tisztelettel. Márkus Aranka. Budapest 1903. aug. 19-én”. A képet nem Budapesten adta a művésznő Adynak, mint azt Hegedűs gondolta (Hegedűs: AEnn 435.), hanem levélben küldte el.