84. Ady Endre – Brüll Bertának

K: OSZK – Levelestár növn. 1935/86/2 – Két hajtott levélpapír borítékkal – 4 f (1–3. f.: r-v, 4. f.: r) – 115 x 176, 92 x 118 mm – Oldalszámozás: 2, 3, 4, 5 – Tintaírás – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1935.

Dat.: fpb: Ø – épb: Nagyvárad 1903 okt 21 – a levélben: „Hétfő”

M: AEvl 59–60. – Lengyel 147–149. – AEl I. 97–98. (pontatlan szövegek).

Adyban a sorsfordító lépések újabb lelki válságot érlelnek meg. A kiszabadulás az újságíró-robot alól, a mozgalmas városi élet felcserélése a halott falusi csönddel, még nagyobb erővel ébresztik rá a nagyváradi évek legfájdalmasabb gondjára: sajátos költői hangjának eredménytelen keresésére, költői fejlődése megtorpanására.

A debreceni évek válság-verseit motiváló érzések is újraélednek: az „önvád” (Sorsunk), az „eltévesztett élet” miatti aggodalom (Válasz), a családjától való eltávolodás (Haza…, Itthon), sőt, mindenik motívum újabb tartalmakkal telítődik. Ady vívódásában itt már benne van a kiszakadás a „falusi Magyarország világából és erkölcseiből” és az „érzelmi lázadó” szembefordulása azzal (Király I. 561.).

Mélyíti a válságot a „megváltó” és akaratfelszabadító szerelem is, disszonanciája, kellemetlen élményei és Diósiné hallgatása miatt.

elfeketedett az alakom: ez a megfejthetetlen értelmű utalás az okt. 19-én írt mentegetőző levelek (83., 84. sz.) közvetlen kiváltó okára, ill. Diósiné és Berta reagálására vonatkozhat.

Fáj, hogy A-tól [Adéltól] még egy sort nem kaptam: nem tudjuk pontosan megállapítani, hány levelet írt Adynak Diósiné okt. 4-i elutazásától a költő 1904. január végi Párizsba érkezéséig. 1903 és 1908 között írt leveleit nem ismerjük, sorsukról nem tudunk. Ady bizonyára megőrizte őket, s az érmindszenti levelesládában is megőrződtek volna a kapcsolat utolsó éveiből megmaradottakkal együtt. Dénes Zsófia az anyag csonkaságát nem említve ír a levelekről, melyeket Ady Lajos örökölt és – felesége szerint – jegyzeteivel együtt sajtó alá rendezett, de kiadásukat korainak tartotta. Halála után özvegye mind az eredeti leveleket, mind a kiadásra váró jegyzetkéziratot anyja szilágysági otthonában, Érszentkirályon tartotta. „Ott kallódtak el – Ady Lajos levelesládájának más értékes irataival – az utóbbi évek során” – írja Dénes Zsófia Akkor a hársak épp szerettek c. könyve 1. kiadásában (159.). A 2. kiadásból ez a mondat kimaradt, hiszen a levelek közben megkerültek, s Ady Lajosné örökösétől a PIM-be jutottak (199.). A jegyzeteknek, ha voltak egyáltalán, nyomuk veszett. Dénes Zsófiának nem volt lehetősége megismerni a leveleket és a jegyzeteket, hallomás alapján számol be róluk. De Ady Lajosnénak sem lehettek pontos ismeretei, a kiadásra kész kéziratra talán csak férje gyakran emlegetett szándéka alapján következtetett. Ady Lajosnak azonban ismernie kellett Diósiné leveleit, a több éves folyamatos hiányt, mert nyilatkozik is a levelek számáról („Kb. 32 levél” volt birtokában 1936-ban: EmlAE III. 302.), s ez lényegében megegyezik a ma ismert levelek számával (l. a Bevezetés kiadástörténeti részét). Annál különösebb, amit könyvében ír Diósiné 1903. őszi–téli leveleiről: bátyja leveleire „Léda asszony válaszai is hosszúak és sűrűek, csak Bandi érzi rövideknek és ritkáknak azokat ideges türelmetlenségében. Léda asszony azonban nemcsak hosszú és szellemes levelekben készíti elő a párizsi életre hanem 3–4 naponként kötegekben leküldi Mindszentre a Matin kiolvasott példányait is” (95.). Ady akkori leveleinek ismeretében mindkét állítást valótlannak, vagy legalábbis túlzásnak kell tartanunk. Gondolhatnánk, hogy értesülésének alapja közvetlen tapasztalat lehetett – 1903–1904 telének „néhány hónapját” (az iskolai szünetet?) ő is Érmindszenten töltötte (AL 95.) –, de az emlék 1908-ra vonatkozik, tehát későbbi élmény visszavetítése.

Abból, hogy a levelek tartalmára is utalást tesz, arra következtethetünk, hogy bátyja megosztotta vele titkait, mint ahogy szeptemberben is mindjárt beszámolt neki a Diósinéval való megismerkedéséről, a szerelemről mint „élete nevezetes eseményéről és egyben fordulójáról” (AL 92.), állítása valóság-értékében mégis kételkedünk.

Minthogy biztosra vehetjük, hogy leveleket nem semmisített meg (bár Bustya Endre ezt is feltételezte róla – l. a Bevezetést), arra gondolhatunk, hogy Diósiné 1903–1904 telén írt, „hosszú és szellemes” leveleire vonatkozó állítása „kegyes csalás” annak elfedésére, hogy a szerelem nem volt harmonikus, mindkét részről azonos hőfokú, és hogy bátyja ettől nagyon szenvedett, s így annak a tendenciának egyik megnyilvánulása, amely Diósinét emeli az igazi szerelem, az egyetlen nő piedesztáljára – a feleséggel, Boncza Bertával szemben.

A levelek hiányára talán Ady későbbi levelei adnak magyarázatot (AEL 274. sz. és AEl I. 328–329.), az utóbbiban felajánlja Diósinénak és húgának leveleik visszaküldését vagy megsemmisítését.

Tehát ma már csak Ady Brüll Bertához írott leveleinek utalásaiból következtethetünk Diósiné leveleire. Az első levelet nov. első napjaiban kapta Ady, erről nov. 10–11-én tesz említést (l. 89. sz.). A következőről a nov. 23-i levélben ad hírt Bertának. Dec. 14. előtt Diósitól kap hosszabb levelet ígérő levelezőlapot. Több párizsi levélről nem is történik jelzés a Brüll Bertának írt levelekben, de időközben Ady kétszer ellátogatott Váradra, és személyesen találkoztak.
  végleg elfuccsoltnak, megkorrigálhatatlannak látom az életemet: Ady szenvedése itt „a kifejlődésében gátolt tehetség” vergődése, s erre a korszakára vonatkoztatható leginkább Németh László megállapítása: „a tehetség önvádja a legnagyobb szenvedés… Ady Endre pokolian szenvedett tőle” (Híd 1940. dec. 20. 8.).

Bródy, a kinek különben levelet írtam s […] czikket küldtem, még mindig nem írt a könyvemről: l. a 77. sz. levelet és jegyzetét. Bródy később se írt Ady nagyváradi verseskötetéről, a Még egyszer-ről. Lapjában, a Jövendőben (okt. 25. 37. sz. 54–55. – AEÖV I–II. 225–226.). Szász Zoltánnal íratott róla kritikát, amely szerint a „jóakaró megértés” számára a verseskötetből „értékességek és érdekességek tárulnak fel”, de írójának szüksége van még „értelmi, kritikai fejlődésre és művészi érzékének tisztulására”. Ady nem volt megelégedve az értékeléssel, s azzal sem, hogy nem Bródy írt a kötetről (l. Lengyel 149–150.).

Tele vagyok nagy, színes ideákkal, témákkal s nem tudok dolgozni: főként egy dráma terve foglalkoztatta (l. a 90., 95., 104. sz. levelet és jegyzetét). A NN-ban okt. 13-án napvilágot látott Búcsúzó-ja után elutazásáig a Boldog örvény (A Színház 1903. dec. 13–20., 1. évf. 5. sz. 83.) és a Mi négyen (Jövendő 1903. dec. 6., 1. évf. 43. sz. 44.) című versei, Két tanár úr Tommerforóban (BN 1903. okt. 24., 291. sz. 2–3.), Lecsky Tóni (BN 1903. nov. 27., 325. sz. 1–2.), Öreg Szilágyi István (BH 1903. dec. 11., 340. sz. 1–2.), Csókok a Karszton (Jövendő 1903. dec. 13., 1. évf. 44. sz. 14–16.), Madame Mai (BN 1903. dec. 16., 344. sz. 1–2.), Simeon és egy úr (BN 1903. dec. 25., 353. sz. 2–3.), Esetek. – A szász képviselő esete. Aki Jankuért ült. Ragazzi, a piktor (BH 1903. dec. 31., 359. sz. 2–3.) című elbeszélései és Falusi levél (NN 1903. okt. 24., 245. sz. 1.), Zachariás úr (BN 1903. nov. 8., 306. sz. 7.), Itthon vagyok (Szilágy 1903, nov. 26., 48. sz. 1.), Rabbi a keresztyén templomban (BN 1903. dec. 8., 336. sz. 1.), Amit a régi porták mesélnek (BN 1904. jan. 2., 2. sz. 5–6.) című cikkei jelentek meg.

Ő – jaj de sokszor rémít ez a kétség – kiejt a lelkéből: kételye imádottja érzelmeinek mélységében és állandóságában felbukkan már a szeptemberi levelekben, és végig kíséri az érmindszenti magány napjait is. Az asszony érzéseiről csak Brüll Berta és Révész Béla emlékezéseiből tudunk, ők azonban gyöngéd tapintattal, akarva-akaratlan szépítő szándékkal, s feltehetően elfogultan szólnak róla. Révész az azóta hitelét vesztett legenda szálait beleszőve így ír Léda vonzalmáról (RAöl 291.): „…az ismerkedés heteiről Lédától tudom, hogy mennyire megtalálta azt az Ady Endrét, akiről jó ideje képzelődött, sodródott feléje, megismerni kívánt.” Más helyen (RAöl 71.): megérkezik „a megóhajtott levél Párizsból, semmi ok nincsen depresszióra, reménytelenségre”. Végül még egy késői, személyes élményt idéz fel e szavak kapcsán (RAöl 71.): „Léda emlegette, emlékezett rájuk rövid idővel a halála előtt és mondta, Bubi akkor megírta neki, hogy Ady attól fél: kiejtem a lelkemből…” (L. még a következő levél jegyzetét.)

Stern Marcziék: l. az okt. 9-i levél jegyzetét.

hitvány R-val: Radó Ignácról, a Diósiné körül sürgölődő gavallérról van szó (l. a szeptemberi leveleket és azok jegyzetét).

F.-ék: Fehér Dezső és felesége haragudtak rá, mert otthagyta a NN-t. Ennek ellenére közölte a NN a Falusi levél c. cikkét (okt. 24.). Több írása azonban nem jelent meg ott, pedig valószínűleg cikkekkel szeretett volna törleszteni a nála maradt szabadjegyért.

vasárnapra érkezem Nagyváradra: okt. 25-én érkezhetett oda, hétfőn, 26-án találkozott Brüll Bertával. 31-én, szombaton Budapestről írt Diósiéknak és Bertának. Nov. 1-én visszaérkezett Érmindszentre.

ne menjek-e föl januárig Budapestre: mégsem ment fel, félt, hogy ottragad (l. a későbbi leveleket).

szomoru, magamra szorító csönd: az Ady-versek gyakori motívuma a csönd. Itt az ijesztő, félelmes, ártó csönd ellentéte a többágú munka, a zaj, azaz a társas emberi tevékenység (szerkesztőségi munka) és a társaság, a városi élet. L. még a 106. sz. levél jegyzetét.

Szüret volt s van. Én abszolute kivontam magam: Az Ady-szülők úrnak nevelték a fiaikat, azok nem vettek részt a gazdálkodásban, paraszti munkát nem végeztek (l. Papp Aurél kortársi emlékezését EmlAE I. 106.). A szüret kivétel volt, de Ady akkor abból is kivonta magát.

Ugy-e megérdemelnők mind a ketten, sőt hárman, sőt négyen (?!), hogy nagyon boldogok legyünk végre: Koczkás Sándor Ady sorait összefüggésbe hozza A másik kettő c. verssel, amelynek első címe Mi négyen (AEÖV II. 500). „A »négyen« itt a két levélváltón: Adyn és Brüll Bertán kívül nyilvánvalóan még Lédát és feltehetően Bíró Lajost jelenti. Bíró iránt ekkor […] Brüll Berta intenzíven érdeklődött. Mindez nem jelenti azt, hogy a versbéli »másik kettő« rájuk vonatkozik.”