[Budapest, 1905. aug. 30.]
Édes Adél, Drága,
Kedves Bertuska, semmi uj lakásajánlat nem jött. A maguktól kapott szoba-ajánlatok közül talán egyet érdemes megnézni. A többi mind kokott-utcákra szól. Az az egy is gyanus a francia <névvel> nővel. Majd nézek még valamit. Dodónak megírtam, hogy nem igen lehet tűrhető lakást kapni. Beteg vagyok. Nem tudok aludni. Öt forintot küldök itt, csak a vasárnapi öt forintot, mert iszonyu a nyomor. Vasárnap, ha emberileg lehetséges, lemegyek. Egyébként pedig tegnap egy keserű jelenetet játszottam el a szerkesztőségben s kijelentettem, hogy távozom innen még elsején. Sok okból, melyekről beszélni fogok. Drága, rosz Adél, nagyon vágyom magát látni. Kezeiket csókolja
Ady
[Címzés:]
Nagyságos
Diósy Adél urnőnek
Nagyvárad
Főutca, Stern-ház.
[Budapest, 1905. aug. 30.]
K: OSZK – Fond 74/4/38 – BN borítékban BN levélpapír (l. a 206. sz. jegyzetet) – 1 f. (r–v) – 220 x 274, 125 x 170 mm – Tintaírás – A borítékon Révész olvashatatlan szavai. – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966.
Dat.: fpb: Bp 905 aug 30 – épb: Nv 905 aug 31.
M: RSle 159. – RAöl 419. – AEl I. 180.
lakásajánlat: talán Diósi valamely ismerősének vagy ügyfelének kerestek lakást.
Egyébként pedig tegnap egy keserű jelenetet játszottam el a szerkesztőségben s kijelentettem, hogy távozom innen még elsején: az irodalomban nincs nyoma annak, hogy Ady szembe került volna a BN vezetésével. Vészi József a tulajdonos főszerkesztő és Kabos Ede az akkori felelős szerkesztő a költő tehetségének fenntartás nélküli elismerői voltak, a lap minden fontos rovatában szabad teret biztosítottak neki: írt vezércikket, hírcikket, színikritikát, novellát, verset. Lengyel Géza, 1906 tavaszától (!) maga is a szerkesztőség munkatársa, idézi a levél e mondatát ezzel a bevezetéssel: „Ady kedveszegetten dolgozik. […] kétségbeesett levelekben tárja ki vágyódását Párizs után. Állandó idegessége, valódi vagy képzelt betegsége által befolyásolt hangulata miatt időnként legmegbízhatóbb jóakaróiban és barátaiban is kételkedik. A szerkesztőségben ezt alig lehet észrevenni, de leveleiben gátlás nélkül ontja a panaszait.” (Lengyel 199.) Lehet, hogy Ady az ősszel Párizsba visszautazni készülő Diósinéval együtt szeretne menni, s kiküldetéséért harcol?
Lengyel Géza könyve más helyén utal Ady kivételezett helyzetére a BN-nál, s arra, hogy nem mindig viselkedett úgy, hogy ennek tudatában lett volna. „Világirodalmi mértékkel mérte, s találta nagynak Adyt [Vészi], s biztosított neki helyet és teret. Nem kétséges […] helyet találhatott volna máshol is. De […] olyat aligha, ahol hasonló szeretettel és megbecsüléssel fogadták volna és emberi gyöngéi iránt annyi elnézéssel – amiből időnként nagy adagot kellett igénybe vennie.” (I. h. 191–192.)