270. Ady Endre – Székely Artúrnak

K: fénymásolata birtokunkban – Az eredeti holléte és tulajdonosa ismeretlen – BN levélpapír (l. a 213. sz. jegyzetet) – 1 f. (r) – 211 x 295 mm.

M: Ny 1924. febr. 1. I. köt. 212.

Székely Artúr (1887–1952): közgazdász, kereskedelmi szakíró, 1936-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara titkára (Ki kicsoda? Kortársak lexikona), diák korában baloldali ifjúsági mozgalmak harcosa és vezetője: a Galilei Kör alapító tagja, 1908 és 1913 között főtitkára, ill. elnöke. Erről értesülünk a Haladás 1949. ápr. 14. 15. sz. 5. oldalán talált interjúból is: Zs. A.: Ady Endre és az ifjúság. Beszélgetés Székely Artúrral: „Ady és az akkori ifjúság viszonyáról beszélgettünk Székely Artúrral a Galilei Kör egykori elnökével, akit általában mint jeles közgazdászt és kereskedelem politikust ismernek, akiről azonban tudjuk, hogy irodalmi érdeklődése kora ifjúságától kezdve igen élénk volt, és több irodalmi tárgyú cikke is jelent meg a Nyugatban.” Székely megírta Ady-emlékeit is itt. Elsőként levélváltásukról számol be: „1906-ban a gimnázium nyolcadik osztályába jártam és nyelvész és irodalomtanár akartam lenni. Adynak a Budapesti Napló-ban vasárnaponként megjelenő versei páratlan hatással voltak rám. A Hortobágy poétája, A magyar Ugaron, A Tisza-parton, Az utolsó mosoly, Ének a porban, A Szajna partján címűeket hamarosan kívülről tudtam. Mikor azután az Új versek kötete megjelent, lelkes, idézetekkel tele ismertetést írtam róla és minthogy akkor már több irodalmi kísérletem volt vidéki lapokban, egy cikkem a Budapesti Naplóban is megjelent, nagyon szerettem volna (utólag megállapíthatom, hogy lelkes, de elég gyönge cikk volt), ha ez a cikk is, amelyet nagyon jónak tartottam és nagyon szerettem, napvilágot látott volna. Fölvittem a Jövendő-höz, amelyet akkor már nem Bródy Sándor, hanem Lóránt Dezső szerkesztett. Megígérték, hogy közölni fogják. A cikk azonban nem jelent meg. A Jövendőnek valamelyik belső embere írt időközben a könyvről és az én kéziratomat udvarias dicsérő jelzők kíséretében mentegetőzve visszaadták. Erre az a gyerekes ötletem támadt, hogy írok Adynak és tőle kérdezem meg, melyik lapba lehetne az ismertetést elhelyezni. Ady, akiről Révész Béla és Földessy Gyula is megállapítja, hogy nagyon komolyan vette és számontartotta híveit, az előtte teljesen ismeretlen embernek azonnal válaszolt.” A levél szövegéhez Székely hozzáfűzi: „A Tolnai Világlapjá-nak persze nem kellett a cikk. A lap mindössze a költő arcképét közölte néhány banális ismertető sor kíséretében. Az én ismertetésemet aztán későbben, lényegesen megkurtított formában a Világosság című havi folyóirat adta ki.”

A levelet Kende Zsigmond is megemlíti Ady és a Galilei Kör c. cikkében (Kortárs 1969. jan. 26.) a következőképpen: „az az ifjú nemzedék, amelynek aktivitása később a Galilei Körben sűrűsödött össze, hamarabb érezte meg, hogy nagy költő született Magyarországon, mint a költővel egyidős nemzedék. Amikor ennek csak a legjelesebbjei figyeltek fel rá, az ifjúság körében már lelkes olvasótábora volt. Erről, s ennek egyik dokumentumáról a Galilei Kör egyik megalapítójának, az akkor még középiskolás Székely Arthurnak a Világosság-ban 1906 tavaszán megjelent kritikájáról, s a fiatal kritikusnak az Új Versek megjelenése évében Adyval való levélváltásáról már megemlékeztem.”

Kende Zsigmondnak ezt a cikkét nem találtam meg.

Tolnai Világlapja (1895–1951): Tolnai Simon alapította népszerű, képes hetilap. A későbbi években Ady novellái másodközlésben jelentek meg itt. A tanács különös és érthetetlen, a lap nem közölt irodalmi recenziókat. Székely a Világosságban megjelent írásából (l. AEÖV I–II. 275–276.) küldött Adynak Párizsba. A lapkivágat megőrződött az „Ady-relikviák” dobozában, ahol Diósiné az Adyról szóló írásokat gyűjtötte. (L. OSZK Kézirattára Fond 74/61.)