284. Ady Endre – Diósi Ödönnének

K: OSZK – Fond 74/4/59 – Sűrűn vonalkázott BN levélpapír (l. a 213. sz. jegyzetet) BN borítékban – 1 f. (r–v) – 217 x 273, 124 x 150 mm – Tintaírás – A levélpapír szakadt, a boríték tépett – Pr.: vétel dr. Nádor Henriktől 1966.

Dat.: fpb: Bp 906 jun 13 – épb: Paris 06–6–15

M: RAéL 163. – RAöl 129. – AEvl 151. – AEl I. 214.

Egy kis időre legalább: Ekkor egy évig tartózkodik külföldön: 1907. jún. 23-án tér vissza Budapestre.

Szombaton este indulok innen, de mivel nagyon betegek az idegeim, talán Münchenben egy kis pihenőt tartok: Szombaton, 16-án este indult Budapestről, és szerdán éjjel, 20-án érkezett Párizsba (Bölöni 59.), a Gare de l’Esten Bölöni várta. Révész Béla így örökítette meg az utolsó napok zaklatottságát: „Érzelmesen őrzött emlékem, hogy mennyire ekzaltált volt Ady az utolsó napokban, mikor már tudta, hogy indul és a koalizált, pluralizált Pestről Párizsba mehet […] Érintettem már másutt, hogy mennyire beágyazott volt Ady lelkületében a halál gondolata. Lédához való készülődése, Párizs földerengése, az elüldöző magyar miliő komorsága, az útraindulás, nehéz depresszióval gyöngítették Adyt. Életfordulóknál többször láttam így őt és ezzel az enervált fáradással került Ady a párizsi út elé is. Mindentől mozduló idegrendszere szinte elalélt ilyenkor és fölsúgta Adyhoz a nihilvigaszt, meghalni…

Pontosan érzem most is az utolsó napok mennyire megteltek ettől a zord zengéstől és én valóban ijedeztem, hogy Ady valamiképpen kárt tesz magában. Volt elgondolása is a halál módjáról, idegen földön idegenül meghalni, Franzensfesteben, Insbruckban, valahol erre, elpusztítani minden írást, ami áruló lehetne, a monogramot a ruhából, fehérneműből kitépni és aláfeküdni az érkező mozdony alá, pontos célzással, hogy a fejét se ismerje fel senki soha…

Búcsúztunk, magamra maradtam és megvallom, hogy az idő alatt, amíg Adytól levelet nem kaptam, sötét félelmekkel a vonatúton jártam, mely Pestről Párizsig szántja az idegen világokat. Harmadnap Ady Franzensfesteből anzixet küldött, hogy az átszállásra egy-két óráig várakoznia kell, jó piros borocska van előtte…” (RAE 69–70.)