371. Ady Endre – Bölöni Györgynek

K: PIM – A. 2/21. – Hajtott levélpapír borítékkal – 2 f. – 1. f.: r–v; 2. f.: r – 137 x 153; 97 x 120 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Bölöni Györgytől 1954.

Dat.: fpb: Paris R. des Abbesses 20 45 25–2 07 – épb: Ø

M: Bölöni 126. – AEvl 158–159. – AEl I. 237–238. Mindhárom szöveg hiányos: a Marchişiu Otíliára vonatkozó rész hiányzik.

Az öreg Révész ittlétének örülök, de nagyon nehéz fiu: Bölöni így jellemzi Adynak barátaival szemben tanúsított magatartását általában: „Révészt Ady igen szerette, de ő legjobb embereivel szemben sem volt önfeláldozó lélek és áldozatrakész barát. Ismernie kellett Adyt, nem volt szabad tőle normális gesztusokat várni. Elsősorban saját élete érdekelte és le is kötötte. Hű pajtása, szellemi-lelki segítője és társa rendszeresen nem tudott lenni valakinek. A barátság terhét éppen úgy nem viselte el, mint ahogy nem tűrte a szerelem béklyóját. Révésszel sem tudott kivételt tenni. Gyakran volt türelmetlen és igazságtalan, sőt megtörtént, kíméletlen is. Úgy érezte, hogy akik szeretik, azoknak tőle mindent el kell fogadni és neki mindent meg lehet bocsátani.” (Bölöni 118.) Az összezördülésről Marchişiu Otília is beszámol Bölöninek: „Húsvét. Révész búra csüggő fejjel éppen most ballagott el tőlem; elkeseredett szavaiból kiérzem: Bandi alaposan érezteti vele bántó rossz kedvét. Szétválnak. Kért, segítsek neki Bandi helyett témákat keresni. Kért: neked ne szóljak a szakításról.” (Uo. 119.)

Itókához elküldtem szinte naponként Révészt: Az asszony korán szült és ágybanfekvő beteg volt. (L. a 346., 354. és 369. sz. leveleket és jegyzeteiket.)

A bor megérkezett: Bölöni traminit küldött Párizsba kémeri (Szilágy megyei) szőlőjük termését (i. m. 117., 126–127.). Révész és nyomában Bölöni a kémeri bort, mint inspirálót, kapcsolatba hozza Az ős Kaján c. vers keletkezésével. A vers keletkezéstörténetében Kispéter András ezt cáfolja (AEÖV III. 378.; l. még EmlAE IV. 77.).

Tóth Bélának válaszolni fogok a Naplóban keményen. Helyesled?: A PH nagytekintélyű konzervatív publicistája állandó rovatában, az Esti levelek-ben már régebben felhívta magára Ady figyelmét azzal, hogy támadta a moderneket (l. AEÖPM VII. 200. és a 308. sz. levél jegyzetét). 1906. dec. 14-i levelében Adyba is beleköt (AEÖPM VIII. 494–495.). 1907. jan. 9-i és febr. 22-i leveleiben az új irodalom iránti utálatát már kifejezetten Ady ellen fordítja, az új költészet állítólagos értelmetlenségét, zagyvaságát „adyendreség”-nek nevezve (i. h. 495–496.). A febr. 22-i Esti levélben Wilde aforizmái kipellengérezéséhez kapcsolja a „legmodernebb poézis” elleni kirohanását. Tóth Béla cikkét Bölöni küldi ki Adynak Párizsba, s könyvében így indokolja ezt: „Minden sort beküldök neki, ahol vele foglalkoznak. Nem Ady személyes ügye ez már, harc folyik és mindannyian veszedelemben forgunk, akik úgy érezzük, hogy az időknek meg kell változni Magyarországon. Adyt figyelmeztetem arra az »Esti levél«-re, melyben Tóth Béla megtámadja a »Pesti Hírlap«-ban.” (Bölöni 126.) Ady írása a BN márc. 2-i számában könyörtelen (l. AEÖPM VIII. 179–182.). A Párizsban tartózkodó Révész megörökíti a lelki felajzottságot, a sértett haragos készülődést a cikk megírása előtt. Sikertelenül próbálja fékezni az indulatot (RAE 96–101.). A Válasz kegyetlen és durván személyeskedő. (Ezt utóbb megbánta Ady, annál is inkább, mert a beteges öregember ápr. 3-án meghal. Későbbi cikkeiben is sajnálkozik a méltatlanul kemény „megfenyítés” miatt (AEÖPM VIII. 271., X. 169.). A merész, kihívó hang és a társadalmi megújulás szükségességét hirdető forradalmi hitvallás olvastán az Ady-ellenségek felhördültek. Az Ady híveire gyakorolt hatásról Bölöni így számol be: „Diadalérzés fogott el, mikor […] olvastam.” (i. m. 126.) Révész a rá jellemző romantizáló túlzással így ír erről: „Én csak Párizsból állapíthatom meg, mennyire rendkívüli hatása volt e cikknek Budapesten kultúrát szerető emberektől, ifjabb íróktól, költőktől özönével kapta Ady az üdvözlő leveleket” (i. m. 101.). Két levélről biztosan tudhatott: a Bölöniéről (ezt Ady nem őrizte meg) és az Ignotuséról (l. a 374. sz. alatt). Lehetetlen, hogy egyet-kettőt ne őrzött volna még meg az állítólagos levéltömegből, amikor olyan pártoló-elismerő levelet is eltett mint az ismeretlen Endrényié (l. a 384. sz. levél jegyzetét. Tóth Béla támadásáról és Ady válaszáról l. még Király I. 308–312., II. 287.).