390. Ady Endre – Brüll Bertának

[Párizs, 1907. jún. eleje]

Édes Bertuskám

leveled igazán megdöbbentett engem s azonnal válaszolok. Adél és mindnyájatok érdekében kötelességem őszintén megírni mindent. Amit csak észrevettem, látok és gondolok. Adélnak az állapota komolyabb, mint bármely nőnél ilyen állapot. Állandóan a halálról beszél s minden igyekvésünk dacára ezer leleményességgel gyötri magát. Én is szerettem volna, ha Párisból mielőbb elmegy haza Váradra. De most már ettől nagyon félek. Ismered Adélt. Látni fogja mamátoknak esetleg egy nem is veszedelmes krízisét: kész gyilkosság az ő számára. Szóval Adél közelléte nem segíthetne mamátok állapotán. De Adélra végzetes lehetne. Fatális helyzet ez, mert éppen holnap akartam neked írni titokban, hogy csaljátok haza Adélt, mert itt megöli magát. Dodót nagy csapások érték. Soha olyan anyagi válságok között még nem láttam őket, mint most vannak. Képzelheted, hogy Adél mint érzi magát. Igazán ez a gyerek a legszerencsétlenebb időben érkezik. S én nem is sejtem, mit kellene csinálni. <Budapestre> Budapesten már csak anyagi okok miatt sem maradhatna. Váradon pedig az aggodalom ölné meg mamátok állapotán, amiről én beszélni se merek előtte. Gondolj te ki valamit s írj nekem mindjárt. Hátha mamátok egészségi állapotát tulozzák az orvosok. Lehet az egész egy sulyos hisztéria is. Mindenesetre Adélnak óvatosan írj. Az én levelemet pedig tartsd titokban. Nagyon elszomorít a dolgoknak ilyen gonosz komplikációja. Kezedet csókolom s várom leveledet

igaz barátsággal
  Ady

15. Rue de Constantinople
  Hotel de l’Europe.

 

U.i. Honnan tudtad meg a címemet?



390. Ady Endre – Brüll Bertának

[Párizs, 1907. jún. eleje]

K: OSZKnövn. 1936/86/20 – Levélpapír – (a hozzá nem tartozó boríték címzése: Őnagyságának Brüll Berta urhölgynek Nagyvárad, Főutcza, Stern-ház – a fpb-n az első három betű alapján Ér-Kávás, a dátum olvashatatlan, 91 x 119 mm) – 1 f. (r–v) – 198 x 207 mm – Tintaírás – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1936.

M: RAéL 180. – RAöl 143. (mindkét helyen hiányosan) – AEvl 165. (jún. eleje) – AEl I. 249–250.. (jún.)

Diósiné gyermeket várt, és Nagyváradon akart szülni. Húga, Berta Adynak írta meg a rossz hírt anyjuk betegségéről, súlyosságát azonban kíméletből nem akarták a terhes asszony tudomására hozni. (L. még a 400. és 405. sz. levelet.)




Hátra Kezdőlap Előre