410. Ady Endre – Diósi Ödönnének

K: OSZK – növn. 1936/86/15 – Hajtott levélpapír borítékkal – 2 f – 1. f.: r–v; 2. f.: r – 111 x 176; 93 x 119 mm – Tintaírás – A borítékon Révész Béla ceruzaírásával olvashatatlan szavak – Pr.: vétel Lantos Adolftól 1936. – Gépelt másolat: MTAKK K 14/18.

Dat.: fpb: Bp 907 aug 14.

M: RAéL 183–184. – RAöl 145. – AEvl 170.; AEl I. 258.

Diósiné júl. elejétől Nagyváradon van. Innen írja Marchişiu Otíliának Párizsba júl. 27-én: „Szegény édes anyukámat már csak halva találtam. […] Most nagyon nagyon kétségbe vagyok esve. Nem is tudom, hogy és mint lesz […] Úgy vagyok, mintha minden összedőlt volna előttem… Adyt már jó régen nem láttam, lehet ugyan, hogy holnap lejön.” (Bölöni 132–133.) Aug. 2-án a párizsi barátnő Diósinétól újabb levelet kap. Ebből idézi Bölöni (133.): „Ady négy napig nálunk volt, most már csak távirati értesítésre fog lejönni. Remélem ez már e napokban meg is lesz. Én kitűnően érzem magam, nincs semmi baj eddig.” A várt távirat megérkezésekor Ady éppen Dunavarsányban volt.

Vészi Margit 1907. aug. 28-i kelettel ezt írta naplójába (Irod. Múz. 86–87.; Lengyel 279–280.): „Vasárnap [aug. 25-én] kijött Ady, sápadtan és félőrülten, elcsigázottan az álmatlanságtól, Léda, Diósiné miatt: minden percben lebetegedhet, – tízévi házasság után most lesz gyereke, az orvosok féltik, mert borzasztóan keskeny növésű. Ezt a szegény Adyt sajnálom roppantul – már a veronál sem hat rá, és az árnyéka önmagának. Jó férjek mindig »másállapotos arcúak« ebben a helyzetben, – de ez az ember még többet szenvedhet! Este kissé felvidult, kártyáztunk a verandán, késő éjjelig. Úgy volt, hogy másnap sem megy be a városba, itt pihen még egypár napig. Reggel Edit telefonált Pestre, – Adyt sürgöny várta az asszony nővérétől: »Adél tegnap óta rosszul van, még egyszer látni akarja.« Ady ajtajához mentem: »Ady el kell mennie, hívják.« Egy nagy jajnál egyebet nem hallottam ezután. Künn ültem az ajtó előtt, és vártam. Befogattam a csikókat, pénzt kölcsönöztem neki, és magam is olyan izgatott voltam, mintha közelállóm volna szegény Léda. Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott, csak töredezett mondatokkal vigasztalta magát. […] Délután megtudtam az újabb hírt: a gyerek halva született, az asszony megmenekült.” Diósiné tehát aug. 26-án szült. – Lengyel a naplórész közléséhez még hozzáteszi, hogy Vészi Margit levélben írta meg neki: „Ady a maga gyermekének vallotta Léda szülöttét, azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő.” (A gyerek születésére vonatkozó emlékezéseket Kovalovszky Miklós ismerteti: EmlAE III. 207–209.)

Nyolc nap óta nem aludtam három órát. Éjszakánként őrjöngök, félek, rémképeket látok: Ady már régebben jelentkező kínzó álmatlansága ezen a nyáron fokozódott. Erről számol be Vészi Margit is naplójában: „Ady rettentően rossz állapotban volt, arcán, kezén nyílt gennyes sebek tátongtak, – féltem tőle és féltettem Gyula fivéremet szegényt, aki vele egy szobában lakott minden héten szombattól hétfőig. Ady félt egyedül maradni, ő kívánta, hogy Gyula nála háljon. Elalvás előtt az ágya mellé készített, jégbehűtött borosüvegből nagyokat ivott, – és még egy furcsa szokása volt: elalvása pillanatában, mint ő mondta, mindég az az érzése volt, hogy megáll a szíve, meghal, a sötétségbe hull. Ebben a pillanatban vérfagyasztóan ordított mindég” (Irod. Múz. 84.).

Éppen most írtam Dodónak. Vigasztaltam, hogy ne szegje kedvét a Röderer-ügy: Diósi egyik üzleti vállalkozásának sikertelenségéről lehet szó. Ady baráti érdeklődéssel kísérte figyelemmel a férj vállalkozásait.