418. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Budapest, 1907. okt. 4.]

Édes jó Adél,

meg fogok kísérteni[!] mindent, hogy lemehessek nyolc-tíz napon belül. Sok-sok baj van, s egyik súlyosabb, mint a másik. Nem alszom, dolgozni nem tudok. A lapnál bajok vannak stb. stb. Hálásan köszönöm a levelét: egy kicsit megerősített. Nagyon szeretném látni, nagyon-nagyon. Bertuskának sok üdvözlet, ezer kézcsókkal hűséges Adyja.



418. Ady Endre – Diósi Ödönnének

[Budapest, 1907. okt. 4.]

K: elveszett.

M: RAéL 321. – RAöl 244.

Kézirat hiányában a levél szövegét mai helyesírással közöljük.

Az eredeti levelet Révész Béla még látta, és felvette kötetébe. A dátum valószínűleg a boríték postabélyegzője, ezért szögletes zárójelbe tettük. Okt. 1-én kelt levelében Ady bocsánatot kért Diósinétól utolsó váradi látogatásakor történt összeszólalkozásuk miatt. Az asszony a húgával íratott. Erre enged következtetni a 422. és 425. sz. levél. Erre küldte Ady ezt a levelet. Feltűnő, hogy nem siet a kiengesztelő találkozással.

A lapnál bajok vannak: A BN bukás előtt állt. Vészi szabadulni igyekezett tőle. A lapot okt. 31-én Pályi Ede vette át. Adyt sorsa bizonytalansága nyugtalanította.




Hátra Kezdőlap Előre