438. Ady Endre – Vészi Margitnak

[Budapest, 1907. nov. 28.]

Kedves Margit, nagyon köszönöm a levelét, már-már nem is vártam. Örülök, amennyire csak ma képes vagyok, a jókedvének Mártának, mindennek, még a maga egészséges szkepszisének is. Sőt talán ennek a legjobban, de nehogy félreértsen. Undor és kaosz az én életem. Egy bizonyos, hogy a tendenciája – Páris. Bizonyos, hogy ott leszek pár hónapon belül. Úgy volt már, hogy Vázsonyiék, Kabosék, lapot csinálnak. S ma kétséges a dolog, tehát várnom kell. Gyűlöljük egymást hárman: a lap, Pályi, meg én. Szó sincs róla, mit gondol, hogy én velük legyek. Arról lehet szó, hogy egy-két hétig, csömörök árán is, ki akarom húzni. A Hét-ben egy kis versem jelent meg eddig csak. Igénytelen s ezért nem küldöm be Magának. Majd két-három hét múlva olvassa a kötetemben, amit ha megengedi, ismét elküldök. Diósinét meglátogattam s négy napig hosszú idő után olyan durcás boldogságfélét éreztem. De beteg vagyok és sajnos, ma már ezt tőlem, a bizalmamtól távoleső emberek is figyelik, észreveszik. Lehet, hogy végre, most már Páris előtt, néhány hetet szanatóriumban töltök. Hogy érinti Magát családjának berlini áttelepülése? Engem szomorít, bánt s majdnem hinni se tudom, hogy így lesz. Jolán gyönyörűen épül, édesapja bízó, heves, erős, jókedvű. Másról talán nem írok. Csókolja meg Mártát az én nevemben is. Sokszor szkepszissel váltakozó hitet kívánok Magának.

Kézcsókoló híve

Ady

(Csütörtök)



438. Ady Endre – Vészi Margitnak

[Budapest, 1907. nov. 28.]

K: elveszett

M: Lengyel 289–290. – Irod. Múz. 97. – AEl I. 269.

Vészi Margit másolatán a dátum helyén „1907. tavasz” áll; a sajtó alá rendező Vezér Erzsébet helyesbítése: „a dátum csak 1907 ősze lehet”. Az AEl I. tovább pontosított dátuma: Budapest, 1907. nov. 21. A kelet azonban lehet nov. 28. is. A jegyzet további részéből ez is igazolható.

A Hét-ben egy kis versem jelent meg eddig csak. Igénytelen […]: A vers a Csolnaka holt-tengeren a nov. 17-i számban jelent meg, tehát a levél későbbi. De ugyanabban a folyóiratszámban glosszái is jelentek meg, nem csak a verse, tehát a levél datálása szempontjából ez az adat csak post quem érvényű. – Árulkodó a vers önkritikus igénytelen jelzője a levélben. De árulkodó az is, hogy a vers „holttenger”, „szomoru csolnak”, „halálos öregség” szókapcsolataival, sötét tónusával szemben az egy héttel később írott (BN Esti lap nov. 24.) Maradhatsz és szerethetsz c. „fiatal nő-test” utáni kamaszos vágytól ihletett versében jelenik meg az „öröm” szó.

Majd két-három hét múlva olvassa a kötetemben: A Vér és arany előzőleg periodikus kiadványban megjelent utolsó verse a Közel a temetőhöz (VU dec. 8.), de ezt korábban írhatta, a VU-ban várni kellett a megjelenésre. Ezt megelőzően a BN Esti lap nov. 24-i számában közölt két vers az, amely dátumhoz köthető.

Diósinét meglátogattam: két időpont jöhet számításba. Egyikről sincs pontos bizonyító adatunk. Az első okt 27. (vasárnap) és az előtte vagy utána lévő nap vagy napok. Nov. 1-én Diósinénak írott levelében ez áll: beteg […] vagyok megérkezésem óta. Nagyváradról érkezhetett meg néhány nappal azelőtt, mert a szövegből érzékelhető, hogy nem írt azonnal a megérkezés után. A másik dátum a nov. 22. és az azt követő napok. Ez biztosnak látszik, mert a nov. 9-i és nov. 14-i levelekben azt írja Ady, hogy útját Váradra halasztani kényszerül. A két halasztás után a harmadik, a születésnapjához kapcsolódó látogatás megvalósult (l. a 431. sz. levél jegyzetét).

Hogy érinti Magát családjának berlini áttelepülése?: Vészi József elkötelezte magát a darabont kormánynak. A bukás után a koalíció győzelmével ő is, lapja is nehéz helyzetbe került. Az ellenzék visszaszorult, a BN közönség nélkül maradt, anyagilag lejtőre jutott. Vészi kénytelen volt túladni rajta: október végén Pályi Ede vette át. Karácsony előtt Vészi családjával és vejével Bíró Lajossal együtt Berlinbe ment (Lengyel 288.), ott megalapította és szerkesztette a Jung-Ungarn c. lapot, és csak 1911-ben tért vissza Budapestre. Vészi Margit kislányával már okt. vége felé Párizsba utazott.

Jolán gyönyörűen épül: Vészi Jolán, Bíró Lajosné gyereket várt.




Hátra Kezdőlap Előre