[102r] HUNYADI.

I. ÉNEK.

Summa.

Hunyadi a' Romai Császárral frigyet köt; osztán az Országba koborló Csehek ellen fordittya erejét, kiknek rablásátúl Hazáját meg-szabadittya. Szilágyi Mihály nála el-árultatik, ki ismét kegyelembe jő.

A' Császár ez alatt erejébe lankad S' a' Magyar is noha győz, de nagyon fárad, [108v] Egy ellenségétűl Hunyadi szabadúl, Örűl nagy szivébe s' Hazájához fordúl. Országába széllyel Csehek lappangottak Kik mint tolvaj latrok szűntelen rablottak. Ezeket akarta fegyverére hánni, A' Császárral azért kellett hamar bánni. Melyre nézve mihelyt frigyét meg kötötte Seregit azonnal más felé rendelte. Rozgonyi Sebestyén ál elő hadával, A' kinek Királya törvényt ád szavával: „Meny el vitéz, ugymond, s' Hazád védelméért Ontassad kémélve az igaz Magyar vért. Vid' el törvényimet minden Cseh latroknak, Legyél fel-dúlója régi barlangjoknak, Tisztittsad országom pusztitó mérgektől, Ne hátrály meg soha tolvaj fegyverektől. Szabadittsuk Hazánk, szabjunk jó rendeket, Hivjuk segittségűl a' Magas Egeket; Ne húllassák könyvek nyögő jobágyaink, Ne birják tolvajok nemes jószágaink. Gondold meg Rozgonyi Királyod Hivségét, S' mint Magyar, szivedre ved' Hazád inségét. Meny el, vezérellyen a' világ Istene Szabadullyon benned fáradt Magyar népe.” A' nemes Hazafi sebessűlt e' szókkal S' tsak hamar meg-indul a' hartzra valókkal. Urának szavai mardosták hivségét, Nemzete s' Királya el fogták a' szivét. A' Hartz kivánsága vérit fel gyújtotta, Mely hogy emészthessen már alig várhatta. Illyen egy jó Magyar, ki ha erén mehet Igaz vezér, vitéz, és hiv jobágy lehet. [109r] A' vezér azonnal Eger felé indúl, A' lator Csehekre magába mind dúl fúl. Vadnát vészi körűl, hol Valgatha lakott Ki mint tolvaj vezér e' helybe mulatott. Szinte asztalnál ült, s' prédájaval hizván20 Kastélyán kivűl ett, tolvajiba bizván. Az alatt Hunyadi serege érkezik S' Valgath vigságához fegyverrel férkezik. Vérrel keveredik a' jó asztali bor; Sok vendégségből lett gyakran ily kinos tor. Mint egy sebes szél, mely száraz uton indúl Szórja a' fövenyet, s' por felleggel lódúl; Ugy szórta Rozgonyi Vadnán a' Cseheket Kikre reá rohant, ontván rosz véreket. Az emberi Nemnek sepréji szaladnak Es Valgatályokkal Galgotzba bé bújnak. Komorótzi maga itt lakott mint vezér, Kihez most pajtása réműléssel bé tér. Őrizni akarták ketten barlangjokat, De meg nem álhatván, el horták magokat. Hegyeknek, erdőknek szaladnak szűntelen, Mint ebek öletnek s' vesznek kiméletlen. Tolvaj emberiket Rozgonyi százanként Küldte Hunyadinak, s' tsak hartzolt lassanként. A' parasztok látván e' győzedelmeket Fel vészik magoktúl önként fegyvereket. Kiáltnak hogy éllyen a' Hazának attya Hunyadi, ki népét igy óltalmazhattya. Azomban Rozgonyi mellé öt ezeren Állottak, kik hizni mentek a' Cseh véren. Nem kivántak semmi soldot Hunyaditúl Tsak úgy indúltak fel hartzolni magoktúl. A' győzedelemért gerjedezett szivek Mellyel sok Cseh latrot ölt vitézi mivek. [109v] Nemzetek sajnálván Királyok tisztelve Ontották véreket javok védelmezve. Magok költségével horták fegyvereket, Magyar tűz táplálta nemesűlt sziveket. Igy a' Magyar vérét mindenütt hintette S' magát parasztba is külömböztethette. Ezek a' Cseheket mindenütt vadászták, Lakó helyeiket széllyel pusztitották. Rozgonyi azomban dolgát itt végezvén Meg indúl Gál-Szétsnek, s' azt hamar meg vévén Sáros Pataknak megy, a' hol Axamitra A' hires Theleffel bujtak Kastélyokra; Ezek is vezéri vóltak a' Cseheknek, Alatson fattyai lévén Nemzeteknek. Hamar reájok üt Hunyadi serege Villog Rozgonyinak biztató fegyvere. A' tolvajok együt ütközetnek mennek Ugy hiszik hartzolván hogy még majd ők vernek. Lárma terjed széllyel, fegyverek tsattognak, A' ki rántott kardok egymáshoz faldoknak. De a' tolvaj mindég félelmes szivébe, S' tsak orozva győzhet alatsony éltébe. A' bátor Magyarok nagyon hevesedvén Ölnek, a' lator vért patakra eresztvén. Axamitra maga keményen hartzolva Le esik a' porba véribe fúldokva. Az emberi Nemnek sonkolya igy veszett Ez helyen, kik közöt hat száz rabúl esett. Két száz le veretvén lelkét ki okádta S' a' föld véres porát nyilt szájakkal falta. [110r] Többen az erdőknek s' hegyeknek szaladtak, Kik a' parasztoknak fegyveribe bújtak. Fel vadászták ezek a' futó latrokat, Űzvén mindenfelől rájok halálokat, Továb' még két Kastély vólt teli tolvajjal, Mellyeket Sebestyén el rontott kis bajjal. Ezekbe Uderczki tolvaj Fejedelem Vólt, kit el szöktete a' rabi félelem. Rozgonyi ez úttal győzedelemmel vér, De szűnik végtére s' Királyához meg tér. Hunyadi ezeket látván nagyon örűlt; De más felől tűze majd veszedelmet szült. Sokakra ragadta nyughatatlansága, Hol meg vakitotta néha méltosága. El tántorodott vólt, nem birta nagy hevét, Hirtelen halgatta el-tévedett szivét; Engedelmeskedett nagy indúlattyának, Meg-sértvén hivségét leg job' baráttyának. Szilágyi Mihályra* nagy haragot vészen, Ki a' Török ellen szép hartzokat tészen. [110v] E' vitéz felette tsendes vólt éltével, Szelid bátorságot viselvén szivével. Igaz Haza fia s' erős férjfi vala, A' kit az irigység majd tsak nem fel fala. Közel rokona vólt Hunyadi Mátyásnak Kit tsak ő emelt fel egyedűl Királynak. Szilágyi rabságba esik nagy hirtelen, S' halálát is érti tsak hamar véletlen. Az Ország ez esten21 nagyon tsudálkozott, Mellyet mikor értett ki ki el változott. A' tsendes vitézre drabantok rohantak, Kiknek engedni kel a' parantsolatnak. Egy Haza oszlopa ekként rabúl esik, Tsufos el veszését sok irigyek lesik. A' Szilágyi Mihály igen keseredvén, Nagy panaszra fakad tsak nem majd könyvezvén. Fohászkodási közt formállya szavait, Eszébe forgatván végbe vitt dolgait, „Szerentsetlen ifjú Hunyadi mit tészel, Mond, ki nemzetednek utálattya lészel. A' tsalárdság már el ragadta szivedet, Szédit méltóságod, üldözöd hivedet. Öless meg, felejtsd el minden szolgálatom Eletem úgy is már kevésse bánhatom. Tsak aztat kesergem hogy ifijúságod Vesztembe fedezi fel alatsonyságod. Viselt dolgaimba van már betses nevem. El nem törűlheted soha ditsőségem. A' szüli örömöm hogy nékem köszönhed Hatalmadat, mellyel most éltem el vehed'.” [111r] Szilágyi eképen sohajtozván maga Rendesen szabadúl, s' változik fogsága.* Hunyadi már ekkor meg esmérte vétkét, S' kesergett magába szégyenelvén tettét. Üzen Szilágyinak, hogy hozzá siessen S' véle szembe lenni valahogy ne késsen. Szilágyi Királya akarattyát értvén Tisza Varsán felé meg indúl sijetvén. [111v] Itt jőnek együvé Hunyadival ketten, Ezer forma látszott bús tekinteteken. A' Tisza szomorún fojván mély árkába Halgatta Hunyadit partyán panasszába. Szilágyi tekinti Királyának szemét, Mely nagy keservével húllatta már könyvét. Magánoson vólt itt e' két sérjűlt vitéz, Egyik a' másikra szó nélkül még tsak néz. Ezer gondolatok forgottak eszekbe, Öröm s' keserűség támadott szivekbe. Szilágyi már látván Hunyadi sérelmét, Meg indúl s' ki ejti szemébűl egy könyvét. Az ifiú Király hamaráb' sirhatott De Szilágyi eddig még tartozkodhatott. Ekkor sohajtással együvé szaladnak S' zokogva egymásnak karjain maradnak. Hunyadi mint gyermek el olvadt szivébe S' úszkáltak szemei keserű könyvébe. Szilágyinak igy szól: „Érdemes barátom Meg botsásd ellened szegzett akaratom. Irigyid tsalták meg ifijúságomat, Nékem is okozván gyaláztatásomat. El-tévedt vólt szivem Szilágyi véretűl Kinek oly sok jókat vettem hivségetűl. Országomat széllyel ellenségem dúllya Tronusomat pedig az irigység marja. Kirájság, Királyság! Keserves hivatal, Ki rakva vagy minden gyötrelmes bánattal. Mért vittél hiv vitéz e' nagy méltóságra, Mely tűzet vét minden kitsiny kivánságra? Magad leszesz tsak nem oka halálodnak, Koronát ne adtál vólna Hunyadinak. [112r] Egy gyermeket tettél a' Tronus ölébe Mely süjjedez e' nagy világ tengerébe. Ily sok veszély közzé miért hejheztettél? Miért magad inkáb' Királyá nem lettél? Nem vólt oly keserves számkivettetésem Mint hivséged eránt lett tévejedésem. Job'ágyim ellenem gyakran pártot ütnek; Kik pedig mellettem vagynak rád gerjesztnek. Ellenségim dúllyák Országomnak szélit, Tolvajok pártütők tépik belső részit; Ezeken ingadoz Tronusom habozva, Melybe tsak tántorgok szélyel tétovázva. Szilágyi ved' vissza felső méltóságom, El nem viselhetem soha Királyságom. Illyen panaszomat te hallod először, Szabadits, ne légyen ily gyötrelmem töbször.” Hunyadi szavait eképen végezvén Zokog, baráttyának karjai közt fügvén. A' Szilágyi lelke érzékenységébe El tévedt s' úgy szaladt keserves szivébe. Innen ereszti fel édes fájdalmait Nehezen tehetvén habozó szavait: „Hunyadi érdemes fajzása vérünknek, Mond Szilagyi, tárgya lettél szerelmünknek, Ne rettegj a' Tronus menydörgéseitűl, Ne fély nagy Hazádnak sok ellenségitűl. Kiált a' ditsőseg, karjai közzé hiv, Eredj, s' véres uttyán, maradj Hazádnak hiv. Bizzál Nemzetedbe, adj rám is terhedből, Ne fogyaszd reményed vitézi szivedből. Kedvellik az Egek ifijúságodat, Hunyadi vagy, tudjad, s' tartsd Királyságodat. Költsönözd atyádnak nemes vitézségét, Keresd nyomdokain örök ditsőségét. Ah! Hunyadi János, ha rád emlékezem, Meg győz a' fájdalom s' könyvembe evezem. [112v] E' vólt Hazájának őriző Angyala Ki alatt annyi sok ezer Török hala. Ennek testébe te tsaták közt forgottál S' véribe vitézi tűzzel formáltattál. Mutasd meg hogy te is igaz Hunyadi vagy, Hazáddal bennünket el pusztúlni ne hagyj. Ártatlanságomat látom meg esméred S' el követett hibád szivedből keserged. Tanúld meg Hunyadi halandoságodat Hordozzad Királyi nyomorúságodat. Nagy habokon szökdös a' felső méltóság Sokszor nyög alatta a' tévedt igazság. Küszködj terheiddel mellyeket rád adtunk, Erre jobbat mint te ki nem választhattunk. Engedj meg nékem is ha zugolodhattam S' tselekedetedbe meg nem nyugodhattam. Hirtelenségedet nehezen szenyvedtem, Ditsőséged motskát mint barátod féltem.” Eképen végezte Szilágyi beszédét, A' kinek Hunyadi bálványozta szivét. Igy két Atyafi itt egymást meg követvén Szólnak magok között örök frigyet kötvén.22 Ezután el válnak mind ketten egymástúl Le nyomattattak vólt az édes bánattúl. Szilágyi meg fordúl a' Török hadakra, Hunyadi más részrűl fut a' tolvajokra. Itt ott széllyel vóltak még Cseh segedelmek Kik tsak harátsolva keresték élelmek. Ezek hogy Hunyadit indúlni értették Minden vitézségek egybe felejtették. Giskra fel ajánlya23 a' Királynak magát, Ki veszéllyét látván forditotta dolgát. De eztet a' Király jóra magyarázván, Örűlt a' Cseh Giskrát nagyon jutalmazván. S' hogy ellenségét ily könnyen meg nyerhette Szerette, mert népét azzal kéméllette. [113r] Egynehány ezerrel jutalmazza Giskrát* Ki ily szerentsésen fordittya el kárát. E' Cseh Fejedelmet Hunyadi szavával Köszöntvén némitá nagy származásával. „Giskra, ugymond neki, gyalázat Királynak Vert fijává lenni a' hartzoló hadnak; De még töb' gyalázat ha felső fényével Meg győzetik másnak jótéteményével. Ne véld hogy te köztünk idegen véredet Mutatván előnkbe téd születésedet. Hunyadi Jánosnak magyar a' fajzása, Nintsen Tronusomnak fösvény származása. Ditsőségért vagyon népem koronámmal Nehéz szembe szálni emelt hatalmammal. Ajánlott hivséged tudjad meg fizetem, Mert hogy ezért adós légyek nem nézhetem. Egy király mindenkor nagyságát tekinti Népét kegyelemmel s' hatalommal inti. Nem kérhet koronám e' világtól törvényt, Láttyuk mi neveli Tronusonkon a' fényt. Nem vóltunk fattyai még a' ditsősségnek Tudunk uttyán járni e' nagy nyereségnek.” Hunyadi itt zárta szavait ajakin, Gondolván igy25 mehet attyának nyomdokin. Giskra is beszédét eképen meg értvén Álmélkodott vétkét szomorún könyvezvén, Hivségét ajánlya hóltig Királyának, Ki törvényét osztya nagy származásának. [113v] Igy verhet egy Király jósággal fegyverrel, Igy győz Hunyadi is e' két nagy mesterrel Ki a' sok rablóktúl Hazáját tisztitván Másut forog megint népét vidámitván.*

Hunyadi a Törökökkel keményeb' hartzokat kezd. Alibék vezér meg-verettetik Erdelyben; Jajtzát meg vészik a' Magyarok; a' Török Császár nagy ostromot tészen Jajtzán, de Zapolyai hirétől el rémittetik. Hunyadi meg kapja Koronáját és meg is koronáztatik.

A' vad Török ekkor Hunyadi bajait Szemlélvén, késziti ellene hadait, Ugy hitte Mahomet hogy hatalmas lehet S' az ifjú Királyon könnyen erőt vehet. Dohány füst felleges Thronusára fel ül Kopasz seregi közt szavaival dördűl. Egy vezért vét elő a' nagy engedelem, Kinek Mahomet mond: „Menny vezéreld népem; Hintsd el törvényemet a' Magyar földeken Hatalmammal irván Keresztyén véreken. Vesszőzd meg Nevembe a' gyermek Hunyadit, Hogy a' mennyit akar ne tehessen annyit. Hunyadi Jánost kel bosszúlni fiába Ki halván is győzni akar még fajába. Előtted tűz, fegyver, réműlés forogjon, Hazáján a' Magyar tsak had szomorogjon. Törvényt kel osztani a' Keresztyéneknek, Oltsuk el nagy tűzét most makats véreknek. Tanúllya Hunyadi Mahomet erejét Ismérni, s' rettegje ki ütött menykövét. Ne felejtsd Alibék hogy Török vezér vagy, Ellenséged földén semmit épen ne hagygy.” Eképen adja ki Mahomet tettzését, Mellyre meg indittya Alibék seregét. [114v] Lármáz a' pogányság készűl prédájára, Nagyon feni fogát a' Magyar javára. Bé ütnek tsak hamar Erdelybe s' prédálnak, Valamit érhetnek mindent el rabolnak. A' Király e' veszélyt tsak hamar meg hallya, S' Szilágyi Mihálynak levelét igy irja: „Barátom Szilágyi; a' Törökök dúlnak Fegyverekkel Magyar jobágyaink húlnak; Indúlly meg ellenek, hajigály fejekkel, Tragyázzad mezeink el hizott vérekkel. Verd ki határinkról e' kopasz barmokat El forditván rolunk harátsolásokat. Felejtik már nevét Hunyadi Jánosnak Ki meg hagyta vérit fijának Mátyásnak. Emeld fel fegyverem e' kopasz hadakra Ird vérekkel Nevem 'sirosúlt nyakokra. Hunyadi Jánosnak hamva beszél hozzád, Oltalmazzad mint ő meg fáradott hazád. A' rosz embertelen nyers pogány népeknek Törvényt szabván, adjunk félelmet sziveknek, Had' tépjék dög testek véres határinkon A' vadak s' madarak, dongván halmainkon. Nem láthat Mahomet Hunyadi Jánosba Ki sirjából ki szól s' menydörög Mátyásba. Szilágyi, bátorits vitézi példáddal A' Hunyadiakat követvén kardoddal.” Szilágyi e' szókra mint a ropogó tűz Fel rohan, és mindent ellenségének űz. Kiált, hangzik szava Magyaros gyomrábúl Márs tsatázik hangal ki feszűlt torkábúl. Hunyadi Mátyássát szive bálványozza, A' kiért életit s' vérit fel áldozza. [115r] „Érdemes fajzása vitézi vérednek Hunyadi, örökre ditsősség Nevednek.” Gyakorta magába eképen sohajtott Ki nagy Királyának győzelmet ohajtott. Szilagyi mellé még Szokoly Péter esik, Ezek a' Törököt dühösön keresik. A' sok pogányt utól érik prédájokkal Kik haza siettek el fogott rabokkal. Alibék egy helyre gyűjti nyereségét, S' meg fordúlván hartzra késziti seregét. Reszketnek, mormolnak lassan a' kopaszok, Szilágyinak félve készitik válasszok. A' Magyarok közzűl ki öttsét ki fiját, Ki hiv feleségét, ki lántzolt baráttyát Várta a' Töröknek ragadmánya közzűl, Mely okon a' Magyar sereg meg dühösűl. A' Törökök nagyon vesztvén reményeket Felette féltették beretvált fejeket. Azomban e' két had egymásba ütközik A 'siros Török nyak s' kardvas széllyel vérzik. Egybe rohan a' két sereg dühösséggel, Nyög a' véres mező e' terhes inséggel. Mint mikor a' felleg néha szomorodik Reá a' nagy tenger széllel komorodik, A' fel zudúlt habok hegyeknek rohannak Honnan sok kőszálak ellenbe faldoknak. Igy omlott a' Török Szilágyi hadára Mely kapdosott a tsúf kopaszok nyakára. Márs, paissát kapván, Szilágyihoz szalad Ki ditsőségéért vitéz szivvel fárad. Védelmezi fiját, gyújtván benne tűzét Nagyon erősiti a' Hartzra két kezét. [115v] Szokoly és Szilágyi dúlnak mindenfelé Egy Török sem férhet ölő kardjok mellé. Előttök szűntelen dűlnek a' kopaszok Kik bőgéssel esvén kiáltyák halálok. Igy veszvén, végtére futásnak indúlnak, Kiket a' Magyarok vágva hátúl dúlnak. Teli lett a' határ kemény tsatájokkal Dübörgött és rengett a föld lármájokkal. Mint egy zápor eső, a' mely villámlással Menydörgések közt jőn szörnyű harsogással, Nagy szemű postáit ereszti szelekkel Mellyeket előtte űz a' fellegekkel; A' Töröknek ekként rohanván serege Fut, mellyet el fogott a' nagy por fellege. Sebes vállán hozza Szilágyinak népét Ki dörgés közt szorja villámló menykövét. Vér esső asztattya kinos nyomdokokat Hol sok el húllottak lelték halálokat. Szilágyi öldösvén, nagy Alibékéhez Kiabál, ki szaladt s' nem nyúlt fegyveréhez. „Hová futsz bestelen, igy mond, el népeddel, Gyalázatod miként szenyvedhed' sziveddel; Embertelen vezér, alatsony származás, Tolvaj modon dúló, szökevény éh fajzás; Gyermek s' asszonyokkal tész tsak ütközetet, Lappangva tsavargasz, lopod a' Nemzetet; Ally meg most Népemnek, fordúly rá hartzomra, Had' űzzem le lelked a' kinos pokolra, Kegyetlen tolvajló, haszontalan vezér, Gyalázatos lator, alatson Török vér, El nem kerűlöd még tudom fegyveremet Ha hartzolsz véreddel festem bé kezemet.” [116r] Igy dúl fúl Szilágyi, mert már Népe fárad S' az ölés, s' űzésbe továb' továb' lankad. A' vérrel izzadott vitézek tsak fujnak Ellenségek tőlök gyalázattal múlnak. Alibék Szilágyi szavát nem halhatta, De a' tsufoltatást tőle gondolhatta. A' Magyarok futnak kedves prédájokhoz Mellyet a Töröktől nyertek most magokhoz. Ki fiját, ki öttsét kiáltya futkosván Sok párját s' baráttyát leli fel sohajtván. Öszve vóltak fűzve a' rabok egymással Sok asszony és gyermek, s' férjfi szorúlással. Nyögtek egymás között, kiket öszve hordtak A' rabló Törökök, s' tőlök el szaladtak. Széllyel a' Katonák szökdösnek lovakrúl, Hozzájok sok kötött atyafi s' barát nyúl. Itt a' vig öröm is könnyen jajgathatott A' leg-keményeb' sziv könyvet húllathatott. Sok vitéz vigadott hogy sebét láthatta, Mellyel fogoly Attyát meg szabadithatta. Lántzok közt ölelte némely feleségét, Könyvezvén s' tsokolván kedves nyereségét. Mint bárány seregek, mellyek a' juhoktúl El válván, hangzik a' mező sirásoktúl, Végre ha a' nyájjal öszve találhatnak Annyok lármájára szökdösve rohannak. A' magyar rabok is most igy keveredtek Seregekkel egybe, kik itt vitézkedtek. Szilágyi ezeket tsendesen szemlélte S' a' hű természetet örömmel könyvezte. Hir fut innen hamar Hunyadi Mátyáshoz, Szaladt a' ditsőség fényes Tronusához. [116v] Azomban Alibék mormol keservébe S' tsak bajusszát rágja emésztő mérgébe. Ujj erővel készűl még a' Magyarokra, Igéri hogy testek rakja még halmokra. Vissza fordúl hamar szinlett vitézivel, Kiket jól fel készit bromtes fegyverivel. Meg indúl Erdelynek, s' mint egy prédáló vad Ugy fut ismét dúlni ez a' fertelmes had. Ez alatt az ország szűntelen fáradván Szunnyadoz sebébe, hartzával lankadván. Hunyadi Mátyás ezt egyedűl szemlélvén, Vigyáz Hazájára ellenségit nézvén. Láttya hogy a' Török ellene újra kél, De e' vert Nemzettűl szive továb' nem fél. Meg szóllal Thronusán, felserkenti népét, Rettegte s' szerette ki ki Király képét. Az Erdelyi Vajda Pongrátznak parantsol Kivel a' Töröknek keményen tolmátsol. Pongrátz hamar sejtvén Királya intését Fel kél hogy kövesse hatalmas tettzését. A' kemény Székelység szüli katonájit Mely szörnyű erővel neveli fijait. Ezek, mint régenten a' nagy Mirmidonok A' kiknek Trójánál kellettett hartzolnok, Fel zendűltek Magyar Akhillesek alatt, Borzadt a' természet, merre truppok haladt. Dühösség táplálta hartzoló sziveket, Márs futtatta bennek öldöklő véreket. Izmos tagjaikkal ollyak mint élő fák, Bromtes termetekkel egész ember tsudák. Ezek tódúlnak fel a Vajda Pongráttzal Gyakran tanátskoztak már a' véres hartzal. [117r] Kerűlik Alibék lopodzó seregét Nézik merűl várja Népe nyereségét. Tömösvár környékén esett a' viadal, Hol a' hartzolás közt sok szép vitéz meg hal. Meg hallya Alibék Pongrátz dübörgését, Csendességre tészi népe közt intését. Közel jőnek a' sok Székely Mirmidonok Hágtatván port tsapnak a' gyepen utánnok. Mint a' fák tetelyén ragyogó zuzmara* Mellyet hideg Eszak fűzött fel gallyakra, Mikor tsillagzással a' ködök közt le húl Sok erdő úgy tetszik véle hogy meg mozdúl; A' por felhő között Pongratznak serege Igy látszott tavojról, villogván fegyvere, Erkezik e' sereg, mely halál postáját Botsátja előtte mint préda marháját. Köhentések esnek sok vitézek között, Az öröm a' szivbűl lassan ki költözött. Dühösség, félelem, kéttséges reménység Járnak a' seregbe, hol van nagy tsendesség. Közel jut azomba Pongrátz Alibékhez, Minden indulatok mardosnak szivekhez. Mint a' dúló vadak, mellyek prédájokra Rohanván, először mordúlnak egymásra, De továb' mérgekbe küszdeni kezdenek S' testeket szaggatván sebekkel vérzenek; Eképen kap öszve Alibék Pongráttzal, Mérgesedvén szivek a' halálos hartzal; A' Török forgodik, kárát igazitná, Kapkod hogy a Magyart meg miként nyomhatná. Mind két rész felettéb' igyekezik győzni, Ki ki azon fárad hogy kellyen előzni. [117v] Öl, vág, tsatáz a' Hartz, fúldoklik és kiált, Egyik futtya, s' másik keresi a' halált. Kevéssé kérdésbe jőn a' győzedelem, Szorongatott széllyel a' kinos félelem. Sok székely vitézek erre keseredvén Ujjonnan gyúlnak mint vadak, véresedvén; Faldosnak kardokkal étetik a' halált, Mely prédáját alig nyeli annyit talált; Éh szája harátsolt a' Törökök között, Kinnya sok sebesűlt testbe nyögödözött. Alibék magát itt nem védelmezhette; Sem a' győzedelmet utól nem érhette. Nem győzi szenyvedni a' Székellyek mérgét, S' tsak szokott futásra indittya seregét. A' Székely Katonák utánnok rohantak S' mint tűz a' nádakba közzéjek úgy faltak. Mahomet eképen Hunyadi menykövét Meg ismérvén, szépen le ülteti népét; Kesergett magába gyalázattyát látván S' Hunyadi Mátyásnak ditsőségét halván; E'képen őrizték a' Magyarok magok, Kik Mars erejével vezérlették dolgok. Meg unta Alibék széllyel koborolni, Kellett az erőnek végtére hodolni. Azomban Hunyadi győzedelmét látván, Seregeket készit újj hartznak indúlván. Kivánságaitúl mindig ragadtatott S' verekedés nélkűl továb' nem nyughatott. Jajtza városának vivására mégyen Mely Iliriában fekszik egy szép hegyen, Mellette vizeknek van körűl futások Ezek partyaikkal igen kősziklások. [118r] A' vár szörnyű erős, mely közöttök épűlt S' meg vételébe is sok hátráltatást szült. Maga megy Hunyadi ennek seregével, Tanátskozik titkon vitézi szivével. Utazása után végre alá is jut A' hir jövésérűl ezer felé is fut. Harambék, mint egy meg nyugodt vad vatzkábúl Fel rijjad várába, s' ki néz barlangjábúl. Ő vólt a' Törökök vezére Jajtzába Ki a' Magyarokra fel készűl hartzába. Azomban a kormos bástyáknak ebei Bődűlnek, s' zúgnak sok ágyúk menykövei. Ezek, mint a' dúló ördögök poklokbúl Füst s' láng közt szökdösnek ki a' réz torkokbúl. Nem dörögnek soha tűzöknek fellegén, Futnak a' levegő ég kékes térségén. Sikoltva keresik széllyel prédájokat, Mormolással verik a' földhöz magokat. Ezeket küldözte Harambék várábúl Mely a' füst feleggel lassanként be borúl. Tűz, viz és kősziklák védelmezték Jajtzát Bőgve szörnyű ágyúk rugták magos sántzát. Hunyadi ezektűl el nem rettenhetett Sem a' város alól vissza nem térhetett. Iszonyú lármával indúl az ostromnak, Meg vészi a' várast s' úgy szalad a várnak. Mint egy sebes tenger, mely árkábúl készűl S' mérges habjaival a' nagy hegyeknek dűl, Szörnyű tsatája közt úgy tetszik el szalad S' kősziklás partyán túl térsegekre halad. Igy rohant Hunyadi népével a' várnak Nem ismérvén semmi veszedelmet kárnak, Felleget tsináltak a' tűzes fegyverek, Futkosni indúltak széllyel sok vér erek. [118v] A' kősziklák között mászkáltak vitézi Kiknek dühösségek vig szemekkel nézi. A' várnak falait sok vasak mardosták Atzélos agyarok a' követ faldosták, Iszonyu tsata van Jajtza vára körűl, Mely kemény lármának a' Magyarság örűl. Harambék végtére e' gyilkos zivatart Meg unnya, mely mindig újab' méreggel mart. Kéri Hunyaditúl el vesztett életét, Ki meg nem tagadta rabjátúl kegyelmét. Eképen vészi meg egy Király itt Jajtzát Ki meg hágta e' nagy vár lángoló sántzát. Ezentúl Hunyadi huszonhét várost vett Magának e' tályon, hol Atya s' Király lett. Dolgait rendelvén vissza tér Budára, Vigyázván szűntelen győzelmes hadára. Jajtzába sok erős vitézeket hágy el Kik tudtak dolgozni mind kardal mind szivvel. Meg érti azomban Mahomet újj kárát, El vette Hunyadi tőle Jajtza várát. Dúl fúl haragjába, késziti seregét Feddi Tronusárúl szerentsétlen népét. Maga tészi magát vitézin vezérnek Ő légyen vesztője, mond, a Magyar vérnek. Csak hamar fel készűl, s' Jajtzának meg indúl El végzi magába hogy mindent öszve dúl. A' városhoz el jut, hol meg ál tsendesen S' népét el intézi magatúl rendesen. Számát el szakasztya két részre hadának Hogy egymást váltanák s' szűntelen vinának. Az ostromló hartznak fal törő ördöge Egy ágyú dördűl meg s' repűl vas menyköve. A' többi orditva ez egyet követte Mellyeknek tűz pora férgeit hintette. [119r] A' Magyarok gyakran felelgettek vissza, A' gyep szavokra sok Török vérit issza. A' levegő égbe gyilkos postájokat Igy küldik26 egymásnak viselvén magokat. Mahomet ostromnak viszi végre népét, Ő is Hunyadinak viselné most képét; Hanem kávés véri sok feleségétűl Lankadván, a' tűzbe igen hamar meg hűl. De mindazonáltal a' magas sántzoknak Nagy ostrommal hajtat; hol vitézi halnak. A' Török egymáson mászott a' bástyára De le döföltetett kinos halálára. Mindig újjab' újjab' tűzzel ostromlottak, Mely miá mint eső alá úgy omlottak. A' bástyán hartzoló vitézi Magyarok Vagy halni vagy győzni el szánták vólt magok. Mahomet tsatázott még is szűnetlenűl, Nem bánta hogy népe egymásra alá dűl. Az árok meg tölt vólt már dög Török testel Mely egymáshoz ragadt a' hidegűlt vérrel. Azonközben a' hir fel szalad Budára, Le szál panaszkodni Hunyadi karjára. Zokogva beszéli Jajtza történetét, Hol majd el fogyasztyák a' Magyarok vérét. Meg indúl Hunyadi fut parantsolattya, Minden fegyverhez kap ki szavát halgattya. Szápolyai Imrét jó rendelésekkel Indittya Jajtzának vitéz seregekkel. Dolgozott Mahomet addig szűntelenűl Vitt és hartzolt mindig meg27 kimélletlenűl. Ekkor a' hir meg tér sebesen Budárúl Fut, újságot hintvén Hunyadi hadárúl. Szápolyai Imre úttyába nem késik, S' kevés idő múlva nem is messze esik. [119v] Jajtza Városaról, mellyet a Török vitt Ki gyengeségének hartzolván még sem hitt. Azomba Mahomet hallya keservesen Hogy egy fél világ jőn nyakára sebessen. Még messzirűl érti Hunyadit dörögni, Látta menyköveit már széllyel görögni. El réműl, s' ott hagyja Jajtzát munkájával Haza felé indúl tsak gyalázattyával. Szápolyai Imre mint szélvész érkezik, Tenger háborúnak, s' villámásnak tetszik. Nem dördűlhetett meg, a' Török el lódúlt Kik közzűl Jajtzánál véribe annyi fúlt. Meg erősitette újjonnan a' várat Budának megint úgy indittya a' hadat. Ez alatt Hunyadi sok fáradságával Koronáját is meg kapja Hazájával.* Pompával tészi ezt az ország fejére Ügyét reá bizván vitézi szivére.

Hunyadi múlat Budán; meg ajándékoztatik Romábúl; Velentzével frigyet köt; Sterintzet Rátz Országban Szápolyai Imrével meg véteti, ki ot sebet kap; Erdely pártot üt, hol Hunyadi törvényt szab s' jeles hartzot tészen, Moldova Bányán esik az ütközet éjtszaka, a' Király meg sebesűl; el indúl Budára s' úttyában álmot lát.

Hunyadi továbbá kezdett hiresedni S' ditsősége e' nagy világra terjedni. Hozzá küld Velentze, kéri békességét, Ketsegteti Roma* látván nyereségét. Azomban Hunyadi Budán nem nyughatik Vitézi tűzetűl újj Hartz indittatik. A' Rátz földre viszi fegyverét magával Mellyet hamar el lép vitézi Hadával; Szápolyai Imrét Sztérintz városának Küldi, hogy embere légyen vagyonának, Zojnitzot vitattya maga szűnetlenűl Réműlést, rettegést, s' szörnyű tsatákat szül. [120v] Szápolyai Imre Szterintzet meg vészi S' el rablott kintseit Hunyadinak viszi, Ki Zojnitzot vitta akkor is hadával Mellyet vesztegetett kemény ostromával. Győzelmes vitéze hogy hozzá el jutott A' véres viadal jobban újjittatott, Szápolyai vezér, seregét biztatta A' győzedelemre vitézit untatta. Mikor igy forgodna, a' várbúl ki repűl Egy szerentsétlen nyil, mely szeme mellé ül, Vitéz tekintetit el borittya a vér Meg bádjad magába és segedelmet kér, A' veszéllyes vasat ki huzzák testébűl, S' alig hogy nem veszté világát szemébűl; Hunyadi ezt látván felettéb' meg busul, Es hartzátúl szűnvén Budára meg fordúl; El hagyja Zojnitzot támadt keservébe Sok fájdalmat érzett Zápolya szemébe, Horvát országnak megy, de onnan is meg tér Mert reménnyén kivűl sok akadályokat ér.*28 [121v] Tolvajok támadtak ismét Országára, Kiket alig küldhet az akasztó fára, Azonnal meg hallya hogy Erdely el pártolt S' idegen vezérek bottya alá hódolt; Haraggal gyúlad fel ez hirre magába Búsúl, és rendelést tész mindjárt hadába; Meg indúl Erdelynek*29 minden reszket tőle, Küldi most a trónus menykövét melőle. Bé vágtat Erdelybe, ki ki széllyel futott, A' sok pártot ütött lábaihoz húllott, El hajlott jobágyi nagy kegyelmét kérték, Melybe életeket újra meg is nyerték. Igy tész egy nagy Király, ki ott nem menydörög Hol hozzá tért népe lábánál könyörög. Erdelyben ily könnyen el végezvén dolgát Móldovának viszi nyughatatlan hadát, Moldova Bányára jut kevés tsatával Öszve szóllalkozván az István vajdával; Nyugodni készűl itt fáradt seregével, Hálásra maradt meg vitézi népével. [122r] El űzi az álom e' világnak gondját, Nyugszik a' természet, szövi ezer álmát, Szalad a Nap s' bújja e' földnek tengerét, Hogy hamar el hozza keletivel fénnyét, A' hold mutattya meg halovány tronusát Le veti e' földre fekete ón bottyát, El alszik e világ, melynek élő ere Meg lankadt testébe tsak szunnyadva vere;30 Hunyadi ekkor is hazáját vigyázván Nem nyugszik, egyedűl hartzrúl álmodozván, Fel veri vitézit álmoknak truttzára Viszi népét Móldva Bánya piatzára; Mond hogy az álom már sokakat meg lopott Sokszor homályánál számos vitéz hullott,* A' város útszáin fegyverbe légyenek Parantsolatombúl, mond egybe mindennek. [122v] Hunyadi eképen ki állitván népét Tsendességgel vagyon s' várja ellenségét; Ez alatt az oláh mind fel fegyverkezik S' mint egy zugo zápor dörgéssel érkezik,31 A' város széleit körös körűl gyujtyák Hunyadi seregét keményen forgattyák. Ropogott az égés, sok fegyver tsattogott Bojongtak a' lángok, hol a sok nép hullott; Az ég rettenetes lármával telik el, Füst, por, láng mint tűzes felleg akként kél fel. Vér patak futott el széllyel sok útakat Benne taposták a' véres halottakat; A' város romolván szörnyűen gőzölgött, Szaggatott kebele a' tsatával dörgött; Mint egy méllyen ásott sir, mely koporsóját El vévén, temetni kezdi nyert halottyát, Bé omlik a' földel dübörög s' port vét fel Mert bús öblit kapák töltik serénységgel: A' hartz szerszámok igy Moldova Bányával Temetést tsináltak számos halottyával. Hunyadi itt tűzbe, füstbe, vérbe forgott, A' nyil seregére mint eső úgy húllott. Egy repűlő vasat lőnek a' hátába, Csorogni kezd véri, de nem szűn hartzába; Nagyon ketsegtette a' várt győzedelem, Ujjúltak vitézi, el múlt a' félelem; Omlik az Oláhság, fuldoklik egymáson Hevernek vitézi az útszakba hason. Kiáltoz Hunyadi, látván nyereségét Mint vitéz véresen nyeri ditsőségét, Népével a' tűzbe mint réműlt barmokat Akképen kerget be sok nagy oláhokat. [123r] Többeket fegyverrel kontzoltatott széllyel, Ily rút győzedelmet adott itt egy éllyel. A' veszedelmes hartz meg szűnt éjfél után S' hordozza Hunyadi véres sebét hátán, Ki húzzák a' nyilat meg szakadt husábúl Melynek a' sebbe vész egy darab ágábúl. A' Király e' miatt sokáig szenyvedett De fájdalminak is soha nem engedett. Meg indúl Budára győzött seregével,* Sokat tanátskozik titkon a' szivével, Királysága ellen panaszokra fakad S' viselt dolgaiba egy kevéssé lankad. Küszködik magával 'sibasztya fájdalma Mely alatt szunnyadván, meg jelen nagy álma, Elméje a' vérnek tsendes járásával Fel kél, s' lebegni kezd sok tsavargásával, Ki könnyen szaladván vitézét fel vészi S' egy tsudával tellyes határba le tészi;   Itt egy zöldes térség lapúlt el fektébe Mely mindig virágzik ki újúlt szinébe, Bennek sok tévelygő vizek tsergedeznek Mellyek egy hegy mellől térre ereszkednek. Semmi állat nintsen e' nagy mezőségen, Lassan jár a' látás az egyenességen; Hunyadi itt ballag álmába gondolván S' a térségen egy szép erdőnek haladván. [123v] Csendesen állott ez a' mezőbe fére Melyhez a' bús vitéz menvén közel ére, Nézi az erdőnek tsudálatos vóltát, Soha nem látott még ily különös formát; Egymásmellett sorba nőttek sok élő fák, Pásitos úttyokat közöttök formállyák, Magas tetelyeken a' tsendesség lebeg, Mely a' derűlt Napnak világával meleg, Alattok homájos fényesség nyugoszik, Ebbe a' szent erdő úgy tetszik alúszik, Csendes halgatás van a' zöld ágak között, Bennek a' sok árnyék szűntelen ütközött; Ballag itt Hunyadi, s szivét szent ijjedés Üli meg mellyébe, hol a' képzelődés Újj újj érzéseket teremte véletlen, Mellyek egymás után változtak hirtelen; A' fák úgy tetszettek hogy elmélkedésbe Álván, titkon vagynak nagy kérdezkedésbe; Egy hozzájok jutott halando létérűl, A' kinek ide lett el érkezésérűl Sok levelek lassan lebegve susogtak Mellyek közt a' szelek tsendesen bújdóstak; Hunyadi, Hunyadi, igy zugnak magokba Futosván a' galy közt tsudálkozásokba; Azomban a' vitéz halad félelemmel, S' egyszer mond magába, Mit látok szememmel? Kies helyre talál az erdő közepén Újj változást érez el fáradott szivén, A' nap sugári közt ide majd le esett Jádzó világával ollyan nagyon fénylett. [124r] Pásitos dombotskák vóltak minden részrűl Mellyeket patakok fojtak körös körűl, Az erdők szélei már itt arany szinbe Mutatták magokat körűl tűzes fénybe, Szomorú úttyokon komor halgatással Messzirűl látszatott, hol homályossággal, Szűntelen magános bújdosást mutatott De e' kies helyre bújok nem juthatott; Itt a' vizek mellett nagy árnyékok járnak, Mellyek hol indúlnak; hol egymásra várnak, Sok ezer szinekbe mutattyák magokat, Nem lehetett látni tűnő hágásokat, Hunyadi tsudálni egymásután jőnek Mulatnak szó nélkűl s itt amott lebegnek; Szép játékos helyek vólt a' fényességbe, Hol széllyel járkáltak nyájas tsendességbe; A' mint Hunyadi ez helyekkel álmodoz, Egy fényes árnyék jut hirtelen karjához. Ezt ő meg szóllitja, mondván „Ditső Lélek Ki vagy, kit mellettem tisztelek és félek?” A' Lélek meg felel „Szilágyi Mihály ez Igy szól, ki reményén kivűl szól szivedhez.” Hunyadi le esik ekkor lábaihoz S' el ájúlásából alig jőn magához. „Ah érdemes Lélek; igy sohajt végtére Hol akadok itt illy vitéz személyére; Szilágyi te vagy é? Ki értünk hartzolván Ez helyre költöztél, ditsőséggel halván, Itt nyugszol örökre a' hű Lelkek között Hol a' bús történet senkit nem üldözött. [124v] Emlékezel é még meg tett hibáimrúl? Mond meg hogy itélnek a' Királyságomrúl? Viselt dolgaimat a világnak hagyván Hozzád juthatok é, vérembe meg fagyván? Szólly érdemes vitéz, oktassad Lelkemet Ha Korona alá lántzoltad éltemet. Tégyem é továb' is felső hivatalom, Vagy kis sorsba várjam szerentsés halálom?”   „Nem szólhatok, ugymond Szilágyi, szavadra Hunyadi, de sokat tartok Koronádra; E' számtalan Lelkek közöt gyere velem, Ne illes, mert úgy nem lehet veled lennem, Majd mutatok néked oly ditső Lelkeket, Kik Magyar Hazádba vették életeket.”

El-indúl Hunyadi s' Szilágyit követvén Tsudállya a' helyet ide s' tová nézvén, Magassan felette zöldes kárpitokat Látott, mellyek alá virág oszlopokat Eresztettek széllyel, hol a' vizek lassan Mint tükrök oly tisztán futottak nyájassan. A' dombok közt széllyel árnyékos tzédrusok Vóltak, hol járkáltak sok nemes árnyékok, Zöld leveles fákbúl falak készittettek Es tsak kis széltűl is lengedeztethettek. Arany s' Kristály szinnel paloták látszattak, Kies fojosoin sok Lelkek járkáltak. Itt ott térségek is ragyoktak fényekkel Örömöt okozván gyönyörűségekkel, [125r] Kékes menyezet nyúlt néhol árnyékba el Melly tellyes vólt alatt nyúgovó Lelkekkel. Hunyadi itt mégyen tsudálkozásába, Meg ál egyszer, s' ezer gondot vész magába. Vitézt lát előtte ragyogó fellegbe Ki tsendesen nyugodt a' fényes egekbe. Kérdi Szilágyitúl „Ki lész e' nagy Lélek? Nem kél ki ellenem ha véle beszéllek?” A' Lélek e' szókra aláb' jő lebegve Ki körűl sok sugár tsapkod keveregve. „Hogy jőttél halandó, mond, ez helyre közzénk, Miként öntesz itt is tsudálkozást belénk? El hagyod é önként halandó sorsodat Meg felejtheted é vitézi dolgodat?” „Nagy Lélek, nem tudom mi vezérl közzétek Mond Hunyadi, hogy itt kel lenni veletek, Kérlek hogy magyarázd mitsoda karbúl vagy, Kéttségesen soká e' dologba ne hagy.” „Ide érkezésem Magyar thronusról lett Mond a' Lélek, mellyel nevem hiresedett. Én vagyok ki sok töb' vitéz Királyokkal Régen fel készűltem nagy erős hajókkal, A' tenger veszéllyes térjét meg futottam, Melynek kőszálai közt messze hatottam. Viselt dolgaimért a' töb Koronások Roma tettzéséből alám adták magok Ugy mentem tsatázni némely pogányokra Hajóim repitvén a' dühös habokra.” [125v] Hunyadi ekkor igy szóllal beszédébe: „András, te vagy é ez Istened egébe, A' ki hajdan mint egy hires Agamemnon Páltzád emelhetted Király társaidon? Nagy vezér tanits meg követni nyomdokod Hogy életem után ölellyem árnyékod.” „Hunyadi, mond András, tanátskozz Lelkeddel S' beszély tsak szivedbe örök Isteneddel, A' Királyok ollyak, mint fel vont vitorlák Mellyek szűntelen a' tengereket fúttyák, Minden habtúl s' széltűl ingadoztathatnak S' a' hig téren veszni el ragadtathatnak. Tud' meg fijam hogy a' Király is tsak ember, Ő is bűntettetik ha az ég ellen ver; Ne gondold a' Hartznak ollyan ditsőségét Mely meg adja Lelked örök tsendességét; Ne sartzold népedet, ne nyomd el kóldúsid Rettentsd meg minden nap büszke tanátsosid; A' győzedelemnek ditsőssége semmi Ha a' rá való ok benne <tsak> nem32 Isteni; Érezz úgy mint ember, nézd a' természetet Ismérd meg a' széles emberi nemzetet; Senkire tsak azért hogy nem úgy vall mint te Ne rohanny, mert annak nints tőled élete; A' világnak Ura formált mindeneket Ő nézi földetek lakván az Egeket; Bosszú álló bottyát ne ved' ki kezébűl Mert tud igazgatni ditsőűlt egébűl, Had' vezérellye ő az élő sziveket, Ne erőltesd érte a' szabad Lelkeket. [126r] Had' el a' világot, gondollyon szabadon, Törvénye nem épűlt egyedűl magadon; Igazgasd népedet, formály békességet Józan emberséggel féld az Istenséget; Törvényed természet, Isten s' Lélek adja, Ezeket életed soha el ne hadja; Vigyázz ha Koronád áldja é köz néped Mert ezzel lehet tsak bóldog Király léted; Ne tégy a' Léleknek soha törvényeket Ne formály senkibe erővel hiteket. Pogányokért én is vesztettem régen vért De azért világok hitemre meg nem tért. Hunyadi, soha sem akarják az Egek Hogy öldököléssel tegyed tiszteletek, Tsak a' természetet tanúld meg magába Hiteddel Istened nagy igazságába. Igazán bé nézhetsz a' háborus földrűl, Hová sok sohajtást ereszthetsz szivedrűl. Menny el, vezérellyen a' világ Istene, Soha ne fordúllyon életed ellene.”   Ekkor a' vitézi Lélek félre el tér, Hunyadinak pedig szive zokogva vér, Erzékenységei ezerként változtak, Könyvei szemébűl mellyére húllottak, Erzette a' hallott szóknak igazságát Szégyelte világi sok hasztalanságát. Ily küszködéseit Szilágyi szemlélte A' kibe Hunyadi Attyát lenni vélte. E' vitéz magába mindig sóhajtozván Könyörgésre fakad nyelvével habozván. [126v] Esdekik Szilágyi ditső árnyékának Hogy mondja hol létét el vesztett attyának, Vagy ha ő ugyantsak a' kitől származott Ez Elÿseumon árnyékká változott, Mondja meg, hogy attya elibe borúllyon S' térdeit ölelvén lábaihoz húllyon. „Hogy nézhetsz atyádnak győzhetetlen vitéz Mond Szilágyi, kit már e' föld tsudálva néz, Nem származott Király soha ágyékomtúl, Tudom nem viseltem lántzot a' Tronustól; Kövess és atyádat majd meg mutathatom, Tudom vitéz Lelkét itt fel találhatom.”   Hunyadi meg hajlik s' Szilágyit követi, Látásat mentébe mindenfelé veti, Szomorú ortzáján könyvei tsorogtak Fájdalmas érzési szivébe dobogtak; Tsudálta a' helynek tsendes fényességét S' a' múlató Lelkek nagy temérdekségét; Ezek közzűl ki ki gondolkodni látszott De még is úgy tetszett hogy mind járt s' múlatott; Hunyadi formájok tsendesen szemlélvén Egy helyre ér köztök szűntelen rettegvén. Virág és bóltozat nyilik fel előtte S' mint tsendes szél egy nagy Lélek jőn felette, Szelid méltósága tekintetin függött, A' sok zöld koszorú feje körűl tsüggött; Hunyadi János ez, kit fija meg látván El lankad, attyának lábához borúlván. „Óh! ditsőűlt vitéz, zokogva igy sohajt Mitsoda Isteni jó az, mely hozzám hajt, Mit tésznek az örök végezések vélem Mellyeknek Istenét tsudálom és félem, Meg engedik látni bóldogúlt atyámat, [127r] Ki hartzal őrizte Magyar Koronámat. Nagy vitéz közöllyed Lelked ditsőségét Gyermekeddel, kinek tekintsed inségét.” „Ha ez határokon való nyugodalmam Mond Hunyadi János, engedné fájdalmam, Mely édes keservét okoznád szivemnek Leg-felsőb' örömét szülhetnéd Lelkemnek, De tud' meg hogy már itt halhatatlanságom Szenyvedni nem hadja el nyert boldogságom. A' világ Istene minden veszedelmet El tiltott e' helyről, nem tudunk sérelmet, Gyötrelem sem öröm nem okoz kinokat, Nem érzünk itt soha nagy indúlatokat, Mindenkor tsendesen nyugoszik a' Lélek Mellyel gyönyörködöm s' semmitűl sem félek.”   „Ditső vitéz enged', ekként sóhajt Mátyás Hogy ne légyen köztünk soha töb' meg válás, El hagyom Koronám, egész birodalmam, Vegye által tőlem akárki hatalmam. E' hires menyei helyeken maradok A' véres Hartzok közt többé nem fáradok. Veszély e' világba vér közt fetrengeni S' a' had ördögivel fellyeb' alab' zengni; Szenvedj el itt Atyám örökre meletted, Tartsd meg bóldogságom ha éltem szülhetted.”   „Erőtelenkedik a' Lelked testedbe Mond Hunyadi János, s' azért sirsz szivedbe. Menny a' halandókhoz ditsőséged kiált Mely véres mezején utánnam fel talált. A' nagy világba még tsuda dolgaidat [127v] Végezvén hogy kel majd érni halálodat. Erezz szelideden szeressed népedet Ne dúld33 a' világot rettegd Istenedet; Csak természetbe látsz józan igazságot, Ne kövesd Lelkeddel a' halandóságot. Hijába reméltek Nagy Istenetekbe Ha fel nem lelitek őt hű Lelketekbe, Csak Lelkedbe keresd Istened országát Mert ide rejtezett, itt lád' igazságát. Ne kövesd e' világ ezer tévelygésit Emberi nemednek nevesd rendelésit; Ismérd meg Istened Törvénnyét Lelkedbe Elly tsendesen, s' érezz mint ember szivedbe. Nem mondhatom mind meg az égnek titkait Mert sok halandóktúl el zárta javait. Eredj tévejgeni halandó társidhoz, A' világ még reád sok veszedelmet hoz. Könyhúllatást Lelkem sorsodon nem tehet De hozzád Atyai indúlattal lehet.”   A' midőn Hunyadi János ekként szollott Gyermeke előtte könyvezéssel állott, Egyszerre zendűlnek körűltök az Egek, Enekelni kezdnek a' ditső seregek. Hunyadi Mátyásnak érzekenységei S' testébe rekesztett ezer inségei El nem viselhették e' gyönyörűséget, A' halandó itt is talált ellenséget. Elő jőn egy vitéz ragadtatásából S' fel serken Hunyadi hirtelen álmából. Fájdalmát azonnal meg érzi hátába Fel költ, s' látott álmán törődött magába.

ÖTÖDIK ÉNEK.

Hunyadi Budára fel-menvén kevés múlatása után hadat indit a' Tseh Király Pogyebrád ellen. El-ereszti a' Török követeket, kikkel békességet nem köt. Hunyadi 1468^ban meg-indúl Tseh Országnak, kinek kedvezvén a' Pápa Morvát, Siléziát átok alá veti, hogy Pogyebrádnak segitségűl ne légyenek. Hunyadi első ütközetben győzedelmes. Pogyebrádnak Hunyadihoz tett beszéde.

Az alatt Hunyadi Budán alig pihent, Vitézivel mindjárt újj ellenségre ment. Meg-lármázta vólt már egész Európát, Félték s' irigylették fel-támadt hatalmát. Mahomet is unta véle vetélkedni, Látta hogy nem hasznos reá törekedni; Követeket botsát-el, kiknek szándékát Által adja, hogy ők hozzák jóra dolgát, Hunyadi meg-hallya Budán Mahometet, Kivel békességet ekkor nem tehetett; „Pogánnyal Keresztyén nem barátkozhatik Valameddig Magyar kard hadakozhatik.” Ez a' Törököknek ollyan felelet vólt Mellyel reménységek sziveikben meg-hólt. El-mennek, meg-viszik Mahometnek a' hirt, A' ki keservében kevéssé hogy nem sirt.   Azomban újj lárma érkezik Budára, Mely hadakat készit Hunyadi számára. Dördűl a' Vátikán, szórja menyköveit, Dorgállya Romából sok Fejedelmeit, Hunyadi, Pogyebrád, Friderikus Császár Rettegnek, mert köztök a' Pápa tűze jár. E' szentelt Pap vezér, hatalmát az Égnek Költsönözvén, régen feje vólt sok népnek; Tanátsosi veres botosokba járnak, Kik a' felsőségre buzgósággal várnak. [128v]~ Ezek kormányozták titkon Európát, Hol rettenetessé tehették a' Pápát. Hatalmával e' nagy Világ Istenének Lelkeket lántzólnak, s' örök Törvényének Egyedűl ők lettek főb' magyarázói, Kik az igazságnak tsak óltalmazói; Pogyebrádot, mint egy részeg eretneket Meg-vetvén, bé zárták előtte az Eget. El-veszett Romában egészen óltalma, De székibűl othon parantsolt hatalma. A' Vátikánumból sok pap fejedelmek Szent vezérjek által lűtték rá menykövek; De ezt még Pogyebrád le-szórta vállárúl S' mérgektűl nem szállott alá Thrónúsárúl. Eztet a' Romai Szent Seregek látván, Más fegyvert találnak Hunyadit szóllitván; Ennek kinosabban vert tűzes menyköve Mellyel dörgöt a' föld éltető hig ege. Meg-indúl Hunyadi készűlt seregével S' vijja Tseh Országot pusztitó népével; Egy nehány helyeket tsak hamar meg-vészen, Mellyel a' Csehek közt nagy réműlést tészen. Brint hogy el foglalta, meg-szállá hadával, Tanátskozik benne titkoson magával. Pogyebrád ezt halván magába meg-búsúl S' gyűjtött seregivel Hunyadihoz indúl; A' Magyar táborhoz Brin alá érkezik, Hol tsak sátort veret és nem vérengezik. Azomban két részrűl a' nagy tanátsosok Jártak, hogy együvé hozhassák Királyok. A' két tábor között két tábort szegeznek Körűl sok strásákat rendben el intéznek. Itt készűl Pogyebrád szólni Hunyadihoz Ki keserves sorsán elősször sóhajtoz. Hunyadi érkezik, láttya Pogyebrádot, Forgattya eszében a' Római vádot. A' háborúságnak vigyázó ördöge Jőn, s' hasad körűlte a' világnak ege, [129r] A' Fejedelmeket egyezni nem hagyja, Pokol nem telhetik békességgel tudgya; Egynek is, másnak is sugdos mindenfelé, Sok elméket kötöz, futván, maga mellé. Pogyebrád: „Te vagy é, igy szól Hunyadinak, Hozzá férvén a' ki kárt tehetsz atyádnak; Üllyünk le, halgasd-meg fiam beszédemet, Tanúllyad ismérni nyelvemen szivemet. Mi gerjeszt ellenem, Hunyadi, ok nélkűl? Mi az, a' mi benned reám haragot szül? Róma te kezedbe küldi rám vesszejét, Haragba hoztam a' Keresztyénség fejét. A' világ Istene teremt mindnyájunkat, Ő igazgathattya bennünk vallásunkat. Ha nem gondolhatok egyképpen Rómával, Hitem mért fizesse a' nép halálával? Mit akarsz Hunyadi ellenem fegyverrel? Tudod hogy Istened nem tisztelhedd vérrel. Hid' el, jól esmérem aztat ki teremtett, De ő erőszakot egy Lélekre sem tett. Szabadsággal akar tőlünk tiszteltetni, Nem kiván nevéért senkit erőltetni. Hogy adsz fegyvereddel hitet a' Léleknek? Lehetsz é Rómával feje mindeneknek? Istenednek ügyét miért válalod fel? Érte vért mért ontassz a' Keresztyén hittel? A' sok pogányoktúl majd meg tsúfoltatunk, Hogy szelid Hitünkel soha nem nyughatunk. Hid' el, hogy meg-tévedt abba a' jó vallás A' kivel nem lehet békével maradás. Mond-meg hogy kitsoda Ura a' Lélkeknek, S' ki lehet birája a' titkos sziveknek? Az Isten egébűl nézi teremtésit, Nállad s' Róma nélkűl teheti intésit. Mennyei hajlékit tudja ő tölteni, Nem szűkség érette ember vért önteni. [129v] Miért jőssz ellenem dúló hadaiddal, Hogy pusztitsd országom Magyar fajaiddal? Istened nevéért népét el pusztitod S' igaz vólt atyádnak országát fel dulod. Vallásod az égből Róma tolmátsollya Mely Keresztyén Hitem szivednél vádollya De mutasd-meg tehát hogy Istened pusztit, S' ő az, ki ellenem vér ontásra indit. Miért szenyvedik meg ölő meny kövei, Hogy éllyenek ollyan sok pogány népei. Europát mért nem küldi Asiára, A' ki nem Keresztyén menne halálára. De én még Rómának Istenét imádom Még is halálos lett előttetek vádom. Ha asztalhoz ülök keresztet nem vetek S' tápláló kenyérben Istent nem lelhetek, Hanem tsak az égben imádom Teremtőm A' Szent-Háromsággal félvén Idvezitőm. Egy Törvény, egy Isten vezérel Romával, Egy természet formált Hunyadi fijával, S' még is ily sorsomban ez igazságokért Tsak nem gyermekemmel kel ontanom a vért. Igy tészen a' világ el-szédűlésébe Mely magát harapja részegűlésébe. Egyik Teremtőjét kezében hordozza, Melynek másik minden barmát fel-áldozza. Eztet a Nagy Világ mindenben keresi, Sok el-jövetelét még gyertyákkal lesi. Egy Isteni személy kenyérben meg-jelent, Ki születvén köztünk az Egekbe fel-ment. Miként száll gyomorba a' világ Istene? Ki az, a' ki ebbűl vért vagy húst ehetne? Hidjed-el Hunyadi hogy minden tsuda lett Valamit Istenünk hatalma teremtett. Meg-foghatatlan ő halandóságunktól Tsak imádtathatik tudatlansagunktól. De hogy magyarázzuk örökös titkait [130r] Vagy meg-visgálhassuk ditső hajlékait; Arra mi mindnyájan erőtlenek vagyunk S' azért vérontással érte ne fáradgyunk. Térj vissza népeddel, nyugtasd nemzetedet, Ne hagyd pusztitani közöttünk nepedet.”   „Nagy Király, meg-botsáss, hogy ellened jőttem Igy felel Hunyadi s' reád fegyvert vettem. Az Egek bosszullyák el-pártolásodat, Ők vesszőzik velem bűnös vallásodat. Eszközökkel tészi az Isten dolgait, Meg-vereti vélünk el-tévedt juhait. Nagy Vitéz, ma Róma akarja térésed, Ne tedd az Ég ellen énnékem kérésed. Tsak a' Vatikánum adhat igaz Hitet E' vezérlheti jól a' Keresztyén Lelket. Az Isten fiait véle igazgattya, Egy pápa ezeknek tsalhatatlan attya. Fél világ lelkének ez osztya törvényét Ő adja az örök élet jó reményét. A' Világ Istene e' pásztor bottyával Tanátskozik már ma elő világával. Be lát ő az Égnek ditső titkaiba Honnan igaz hirt tész a' föld hamvaiba; Mondja hogy Istenünk fegyverrel térithet S' a' miként akarja köztünk akként verhet. Szent óltárainkon meg-tagadtad fiját Azért ereszti most ellened haragját.   Róma altal nékem parantsolt tettzése Lássad millyen súllyos ellened intése. Az Izraël Ura 'sidó fegyvereket Fogván, régen meg-ölt sok pogány népeket. Hogy téged ezekhez tégyelek nem tzélom, De az igaz útról hogy el-tértél tudom. Mért az Ur, mint régen, ma nem térithetne? S' el-pártolt népére ne fegyverkezhetne? [130v] Ki vette ki köztünk az ostort kezébűl Hogy ne verjen azzal el-búsúlt Egéből? Ismérd-meg Pogyebrád Istenednek kezét Szenteinek reád ne gerjeszszed tűzét. Az Ég zeng feletted, rád haraggal fordúlt, Róma is menydörög mert ellened búsúlt. Ne szegezd magadat az Eg és föld ellen, Csak vakmerőségbűl ne légy szerentsétlen.”   „Hidj nékem Hunyadi, igy felel Pogyebrád, Hogy reám nem venném szerentsétlen igád. Nem tsuda ha nem lád' ártatlanságomat, Rómával itéled látom vallásomat. Ha Istened bosszú állójává rendelt S' gyengűlt Thrónúsának benned óltalmat lelt, Vigyük öszve népét, follyon érte a' vér, Dugjuk bé fülünket ha a' természet kér; Had' nézze Róma is a' hartzba fúltakat Idvezittse az el-húllott Magyarokat, Te pedig lelkedre veheted a' sok vért Mellyel boritod a' Tseh országi sik tért. Mikor fegyvered sok száz férjfit agyon lőtt Számolly Istenednek osztán széki előtt. Ennek ege, hid'-el, messze van a' földtűl, Nem lehet tettzését hallani mindentűl. Egy halandó sem küld postát Thrónusához, Nem fér elő hamu örök hatalmához. De ha Istenednek már tolmátsa lettél S' hogy érte bosszút álly ölő fegyvert vettél, Engedjél Rómának, pusztitsd e' föld népét Ölvén gyönyörködtesd e' világ Istenét.”   Illy beszédek után a' két király fel kél, A' sok okoskodás békességet nem lél, El-viszi Pogyebrád seregit magával, Hunyadi Olmutznak megy dúló hadával. [131r] Romátúl vett még e' város törvényeket S' azért Hunyadiért kérte az egeket. Ellenségeket mint Atyát úgy fogadják Ki előtt városok kapuit fel-nyittyák. Braszlót, s' töb helyeket is, nyert igy Hunyadi A' mely győzedelem Római s' nem hadi. Hunyadinak Béts is segittséget igért, Mellyet ő Braszlóbúl követivel most kért. Ezer lovagokat küld néki a Császár, De ő ezek helyett annyira tsak pénzt vár. A' Német vitézek hamar hozzá érnek, De parantsol nékik, kik meg vissza térnek. Csak pénz néki szűkség, s' a' német katona Üzen, el-maradhat, ő népet találna.   Friderikus ez hirt nem örömest halván Tsak halasztya dolgát Hunyadit biztatván. Sok Bétsi Nemesek a' vesződést láttyák S' magok Hunyadinak a kért pénzt meg-adják. A' Királyt ez eset nagyon meg-sértette, Ki meg-vettetését igy nem reménylette. Forrott bosszúsága titkoson magába, De tsak tsendesen vólt  vészéllyes dolgába. Az alatt érkezik a' tél jegeivel, S' Hunyadi is készűl haza népeivel. Morvának Hertzegét, mint meg-tért az útba, Fel leli hadával egy erős városba. Victorinus vólt ez, fia Pogyebrádnak, Ki hartzolván, rabja lészen Hunyadinak. Budára jőn ő is vitéz sogorával, Küszködik magában nagy gyalázattyával. Hunyadi biztattya, hogy tőle ne féllyen S' atyafiságátúl minden jót reméllyen; Inti hogy térjen-meg tévelygéseibűl Szabadittsa magát sok inségeibűl.

[131v] Victorinus ekkor csak kegyelmét kérte A' ki Hunyadinak védelmét meg-nyerte. Ez a' Király, mint nagy szivű fejedelem Fogott rabjainak nyújtott segedelem Victorinust is itt fel vévén magával Meg-hadja mellette vólt méltóságával, Mint nagy Fejedelmet körűlte úgy tartya S' mindenben úgy bánik vele mint egy atya. Azomban Cseh ország háborog magába, Történeti lántzon csavarog Rómába. Egy része Rómával tart, a' mellyért fárad, Más része Hússita, s' Pogyebráddal marad.   Mindenkor igy dúlta a' vallás világunk Hol az igazsagért folytogattyuk magunk. Ki ki közeleb' van, mondja, Istenéhez, Menyei törvény az, a' mit lelke érez. Kivel tart tanátsot a' föld teremtője, Kiért annyit vérzik e' világ mezője? Világunk négy része hány Istent magyaráz; Mit akar az a' ki ezek felett vigyáz. Nem magyarázhattyuk az örök nagy rendet, Halgassuk a' rendet és a' természetet.   Roma Europát másként vezérelvén Törvényeket adott Istenét hirelvén. Tseh ország is küszdik parantsolattyával Melly már meg-hasonlott kettős vallásával. Egy fele Hunyadit királynak választya, Kéttség kivűl az, mely még Rómát halgattya. Illy sok veszedelmit Pogyebrád nem birván, Meg-hal gyötrelmi közt a' Thrónúsba sirván. Tapasztalta sorsát nagy méltóságának Áldozattya lévén jó Királyságának. Illyek a' halandók: haszontalanságért Meg fojtyák testekben a' sziv tápláló vért. Egy más ellen ki ki Nagyságra igyekszik Melytűl igen hamar halálra részegszik.   A' Thrónus szűntelen habokon tántorog [132r] Éllyel nappal halál s' gyötrelmek közt forog. Tudta ezt Hunyadi, s' Pogyebrád halálát Meg értvén, azért nem birhatta fájdalmát. Meg-indúl azomban, s' Cseh országnak mégyen Hogy ott is mint Budán atya s' Király légyen. Mihelyt a' Cseh Király Thrónúsárúl le dűlt Országa azonnal Királyért öszve gyűlt. Küldi e' Gyűlésbe Hunyadi követit Kik viszik magokkal Királyok beszédit.   A' Cseh Király nevet Róma Hunyadinak Meg-adta már ekkor, mint kedves fijának. Ez haragba hozta nagyon Cseh országot, Melly másképen várta az újj Királyságot. Hunyadi követi érkeznek azomban Kezdik beszédeket az ország Házában. A' harag, irigység azzonnal szárnyra kél S' Hunyadi ellen sok kiáltó szájat lél. Si-si-ho-ho-széllyel lárma tekeredik Mellyel a' követnek* szava keveredik. Zeng az Ország Háza, minden felé zúgnak Az Urak intenek s' egymás között súgnak. Ez alatt jobban kezd a' lárma hallatni S' végre kéntelen vólt a követ halgatni.

[132v] Királlyá a' Lengyel Király Fia lészen A' ki országára mindjárt veszélyt tészen. Hunyadi sérelmét halván mérgét fúllya, Meg-indittya népét s' Cseh országot dúllya, Meg-tsúfoltatását el-nem szenyvedhette De ellenségeit meg-is bűntethette. Az alatt a' Töröka mig ő itt parantsolt Magyar Ország szélin serénységgel árkolt. Töb' ellenségeit meg-verte népével S' Hunyadi Mátyásra készűlt fegyverével. Erről a' Királynak hir jővén fülébe Meg-retten kevéssé, s' el búsúl szivébe, Bánnya hogy keresztyén ellen hadakozott Mellyel a' pogánynak újj erőt okozott.   A' Lengyel Király isb hadakozni meg-szűnt, Nem verhette továb' már a' keresztyén bűnt, Istene nevébe nem onthatott töb' vért Mivel edjik fija Cseh Királyságra ért. Hunyadi ezeket végtére meg-látván Erőlteti dolgát, nagyon hánykolodván. [133r]c Országában fellyeb' tsapja az adókat. Keménnyen róvattya a' kövér papokat. A' kints körűlötte alkalmasint fogyott, Népe is e' hartzban már nagyon bádgyadott. Szűkség vólt nagy szivvel most dolgát viselni Mivel veszedelem országát terhelni. A' hadakozással nyerekedni bajos, Ennek gyakorlása minden részben kinos. Arnyék ditsőssége a' Thronust megtsallya S' pusztitó ördöge a' Hazát úgy marja. A' vitéz szerzetek hamar részegűlnek Akkor is kevéllyek, mikor porba dűlnek. Mars fegyvere köztök széllyel ontya a' vért, Pusztúl a' természet, éltet hijába kért.

HATODIK ÉNEK.

Hunyaditúl el-idegenedik országának némely része, mely okbúl Kasimir, a Lengyel Király második fija titkon sok fő rendektűl s' Pap Uraktúl Magyar Királlyá választatik. E' történet után Hunyadi a' Törökkel, Csehel, Lengyellel hadakozásba keveredik, melynek fojtatása alatt a' három királyok öszve jővén, beszélgetések után, egymásközött békességet tésznek.

Azomban, mig Róma Pap Fejedelmivel Biztattya Hunyadit hitével s' pénzivel, Ujj Vatikánumot formál Magyar ország, Honnan ellent lővén, menydörög a' papság.a Trónusán Hunyadit ezek tántorgattyák S' a' haza dolgait keménnyen forgattyák. Unnyák Királyoknak sok hadakozását, Nem győzték hadának költséges tartását. [134r] Illyen az halandók álhatatossága, Melyrűl leg-többet tud a' föld Királysága. Kasimirtúl kéri sok Magyar vezérét, Meg-unván végre a' Hunyadiak vérét. Azomban egy lengyel Hertzeg fel-készűlvén, Be jőn az Országba újj háborút szülvén. Hunyadi Trónusán dúl fúl, fohászkodik, Országa ellene, láttya, háborodik. János Érsek után Esztergomba mégyen, Hogy e' férjfiúval maga szembe légyen. Az Ersekhez hamar követet ereszt-el, Hogy abba szólhasson először szivével. bSzápolyai Imre indúl követtséggel, Ki nagy Királyáért forog serénységgel. Az Érsekhez jutván el-kezdi beszédét Elébe terjesztvén tzéllyának rosz végét. „Tudja azt Kegyelmed, igy szól az Érsekhez, Hogy Hunyadi minket mennyire védelmez. Ditsősségét szüli Magyar Hazájának, Győzhetetlen magva lévén nagy fajának. Europa kezdi rettegni fegyverét, A' hol ditsőssége hordja már nagy nevét. Egy illy győzedelmes Királyt el-vádolni, S' ellene egy gyenge Lengyelhez hajólni Egy hiv Magyar vérnek utólsó gyalázat. Hogy légyen Hunyadi oly kinos áldozat! Majd itél a' világ meg-hasonlásunkért, Rágalmazván bennünk az igaz nemes vért. [134v] Ha Róma Hunyadi harczát igazollya, Ki az, ki közöttünk fegyverét vádollya? E' szab törvényt köztünk a' nagy Trónusoknak, Ha Róma szól, félni kel a' Királyoknak. Ne járjon az ellen Kegyelmed czéllyával, Kövesse Szent Pápánk buzgó vallásával. Rómában a' Király dolgát igazollyák, Itt pedig papjaink győzelmét vádollyák. A' Cseh ERETNEKEK mit itélnek rólunk, Ha meg-hallyák? újjra vádollyák vallásunk.”   Az Ersek, „nem tzélom, mond, a' meg-hasonlás. Csak szűnhessen köztünk a' hartz és sartzolás. Hunyadi mi haszna űzi ditsősségét, Ha mindég neveli Hazája inségét? Ellenséget keres nyughatatlansága, Mindég vérrel áldoz köztünk Királysága. Keresztyének ellen mi szűkség indúlni, A' Pogányt földünkre ereszteni dúlni? Pápánk törvényére meg-hajlok Rómának, Magyarázója nem lehetek dolgának; De hogy itt vért ontsunk a' Kristus nevébe Talám ezt Istenünk nem végzi egébe: De mindazonáltal lehet, hogy tévelygek,34 S' gondolatimmal most tsak hibákkal mégyek. Azért, ha Hunyadi tűzébe tsendesűl, Hazájának töb' töb' inségeket nem szül, Nem lészek ellene, mi engemet illet, Ha vélem más is egy értelemben lehet.”

Az Ersek beszédét Szápolyai halván, Örűl, Királyához jó hirrel szaladván. Elébe terjeszti ennek a' vett választ, Ki azonnal fel-kél, és időt nem halaszt, Az Érsekhez mégyen, ki őtet meg-látván, Alig tud szóllani, személlyén bámúlván. Hunyadi keserves örömet mutatt<y>a [r] Melly az Érseket még távolyrúl dorgálta. „Látom, a' világnak Istene kegyelmez, Mond a' Király, hol egy barátom védelmez; Mert igy kel szóllanom ahoz keservembe, Ki mérget és mézet eresztett szivembe. Hogy pártolhattál-el örökös fijadtúl.c35 Miként vádolhattál először magadtúl? Ekként mutatod é most atyaságodat? Igy tartod atyámnak tett fogadásodat? Ah! ha most Hunyadi János halálábúl Ki szólhatna hozzád szomorú sirjábúl, Mennyire zokogná fijának keservét, Leg-jobb barátjában látván ellenségét. Viselt dolgaimrúl ki szólhat gonoszúl? Vétek é hogy népem Róma szavára dúl? A' Vátikánum irt törvényt Thrónusomra, A' Szent Pápa ellen ki kiált dolgomra? Bosszút állottam már a' sértett egekért, Fut az eretnekség, veszti a' hitlen vért. Győzedelmeimrűl látod hogy az egek Az el-tértek ellen miként védelmeznek. Már az eretnekség rettegi fegyverem, Mert el-pártólások Istenünkel verem. Igy keresi Róma fel az igazságot, Vallásával vivén sok hatalmasságot. Ha Teremtőjétűl segittségeket kér, Ki omlik előtte az el-részegűlt vér. [v]36 Erezze Cseh Ország Istene haragját Rettegje Romának reá küldött fiját. Meg-botsáss barátom nagy buzgóságomnak, Ne talállyad vétkét igaz vallásomnak.”   Az Ersek e' szókra mond, „Hunyadi vigyázz S' magadtúl, mindenkor, mindent ne magyarázz. A' világ Istene nem látszik közöttünk, Törvényivel szólhat titkoson tsak lelkünk. Mikor téritett vólt a' Nagy Isten vérrel? Mikor ölt valakit hitiért fegyverrel? Az Izraël a' melly népeket pusztitott, Ott Istenünk helyett bálvány imádtatott. A' ki e' világnak Teremtője ellen Fának imádkozik, s' térdepel lelketlen Meg-érdemelhette Istene intését S' annak fegyverével lett verettetését. De a' ki, mint mi is, a' Szent Háromságot Hiszi, és tsak annak formál imádságot, Hogy ölettethessen a' Kristus nevéért, Kitűl idvességnek kéri a' drága vért? Nyitva vagynak é a' nagy egek előtted? Érted az Isteni tanátsot feletted? Hidd el a' menyei igazság le szállott S' minden igaz ember lelkébűl ki hallott. Hogy magyarázod te a' földnek Istenét? Mint érthedd fegyverrel természeted rendét? Mond-meg, mikor véthet a' világ magátúl? S' mikor vészen intést örökös Urátúl? Magyarázd jegyzésit a' végezéseknek, Olvasd sorjait e' menyei könyveknek. Nyugodjon a' Király Trónusán ha lehet, Mert Istenért vérrel újj törvényt nem tehet. Az idegen földön szűntelen háborgunk, S' országunkban végre majd mind el pusztulunk. Valymi drága itt a' véren nyert ditsősség, Tudjuk é hogy itél arrol az Istenség. [135r] Engedjél Hunyadi a' nagy természetnek, Ne légy pusztitója az ember életnek. Atyád hivségére szivedbe gondolkozz Védelmezzed Hazád, de senkit ne átkozz. Mennyire kivánnám örök nyúgodalmad, Bánom, hogy kelletett okoznom fájdalmad. Nagy Vezér, mint fijam, örökre szeretlek, S' mint Koronás Fejem halálig tisztellek. Bátorságom meg-ne verje méltóságod. Jusson eszedbe itt ma halandóságod. Meg-botsáss éretted fáradt hivségemnek Ismérd meg keservét zokogó szivemnek. Barátom fijának lábaihoz esem, Kinél életemet könyvezve keresem.”   Hunyadi illy férjfit lábánál szemlélvén Sohajt, a' szivébe nagyon illetődvén. „Hiv barátom, Atyám, igy szol az Érseknek, Érdemes java az halandó életnek, Ally fel, vállaimat öleld karjaiddal, Miért tselekszel igy keserves fijaddal? A' természet győzi, látom, Királyságom, El felejtem veled felső méltóságom. Mint meg-keseredett gyermeked' úgy nézhetsz, Haragomtúl soha ezentúl nem félhetsz. A' nagy Istenre kér egy Király öledbe Sirva, hogy botsáss meg őnéki szivedbe. Felejtsük-el vólt kis háborúságunkat Ne fárasszuk soha haraggal magunkat. A' ki tett vétkein gyötrelmit érezte, S' keserves bánattyát szivébe szenyvedte, Hid', mindenkor messzeb' van a' gonoszságtúl Mint az, ki nem jajdúlt soha hibájátúl.” „Nagy Király, meg botsásd tévelygéseimet, Igy felel az Ersek, s' tekintsd inségimet.” E' szók után egymás karjai közt sirva Fügöttek sokáig némán sohajtozva. Végre baráttságok meg-erőssitették, S' békességgel egymást útnak eresztették.   [135v] Azomban Kasimir bé jőn az Országba, Táplállya reményét múlatván Nyitrába. Hunyadi ezt halván, meg-indúl népével, Fenyiti Kasimirt dúló fegyverével. Sijjet Nyitra felé a' tanátskozásba, Szava lett néki is az újj voxolásba. Az el pártolt urak magokba réműlnek, Rettegnek előre, s' reményekbe hűlnek. Nem akarnak szembe szálni Hunyadival, Ki ki haza indúl titkon hajdujival. Kasimir Nyitrába láttya történetét, El kezdi félteni népével életét. Hunyadi elibe követeket botsát, Hamar meg-unta vólt lakásával Nyitrát; Engedelmét kérte Hunyadi Mátyástúl, Mondván, hogy ő nem jőtt ellene magátúl; Az Ország nagy része hivta Királlyának, S' tsak kilentz vármegye nem vette Urának: Melly okbúl eressze vissza Hazájába, Soha nem tész többé kárt Koronájába.   Hunyadi meg-értvén Kasimir mentését, Kegyelemmel hallya néki tett kérését. Meg-engedi hogy el mehet országábúl; De többet ne jőjjön igy ki Hazájábúl. Kasimir el-indúl éjtszaka népéveld S' vissza tér attyához kevés seregével. Nyitrában el-hagyott sok oly Magyarokat, A' kik Hunyaditúl várták halálokat.

[136r] Ezek a' várban fent egyedűl szorúlván, Nem tudtak mit tenni, magok közt bódúlván. Könyörgésre kezdik végtére dolgokat, Hogy azzal győzhessék sérjűlt Királyokat. Hunyadi, mint egy nagy származású vitéz, Búsúlt méltosággal elébb reájok néz; De ez után, mint a' makats gyermekeket, Ugy bűnteti őket, vervén tsak sziveket. Nemzetének vérit sajnálta veszteni, Nem kell itt, úgy mondja, halállal bűntetni. El-ereszti népét, a' kiket dorgálván Mint atya akként fedd, vélek szivvel bánván. Igy tész egy hű Király, ki tevelyedését Hazájának, és tett erőtelenségét Halandó társinak nem veri halállal, Tudván hogy jó erkölts is lehet hibákkal.   Hunyadi itt ekként bajábúl szabadúl, S' Nyitrárúl Budára hamarsággal indúl. Szeliditi hozzá el-pártolt Hazáját.e Hogy Magyar, tsak szivvel veri Magyar faját. [136v] Mint atya és Király úgy szól Trónusárúl Nem akar hallani senki halálárúl, Kegyelmével inkáb' győzhette országát, Ezzel vezérlhette jobban Magyarságát.   Olly a' Magyar, a' ki ditsősségért ont vért Kegyelemért fizet, s' mint rab bajjal vész bért, Halállal is mutat háladatosságot Győzelemre fajzott, s' féli a' fogságot. A' Trónusért vérit, mint szabad, onthattya, Kötését ok nélkűl soha nem bonthattya. Udvarnál tanátsos, a' mezőben vitéz, Hol élet s' halálra tsak ditsősségért néz. Magyarságunkban ily a' tsendes viselet, Mely mindenek felett tsak magátúl félhet. Tudta mind ezeket Hunyadi népérűl, Azért irhatunk-is ma ditsősségérűl. Egy Trónust mindenkor a' hivség védelmez, Nem kár ha egy Király gyakorta kegyelmez. Kivált a' hol nemes vér van a' jobágyba Mint Hunyadi régen talált a' Magyarba, Jósággal lántzólta népét Trónusához S' ugy kezd ditsősséggel újj véres hadához. Tseh, Török és Lengyel ellene támadnak, Mint vadak prédra úgy rá futamadnak. Dolgát Hazájával alig végezhette, Ellenségit rajta jőni már nézhette, Szűkség vólt nagy szivvel viselni dolgait S' vitéz bátorsággal biztatni Hadait. Akárki más mint egy Hunyadi el múlna Talám, s' ily habok közt világot nem dúlna.   Morvába két tábor öszve jőn Braszlónál, Az egybe jőtt sereg egymás előtt meg áll. Hunyadi a' várost kivűlrűl meg szállya, S' Kasimirnek hadát szűntelen visgállya. A' Lengyel, s Cseh Király harmintz ezer embert Hoztak ide, mely tiz ezer Magyart nem vert. [137r] Tudta itt Hunyadi kormányozni dolgát, Oltalmazta nagyon meg-fáradott hadát. Kétszer erősseb' vólt, mint ő, az ellenség, Szűkséges illy helyen a' hadi mesterség. A' külső városba ágyúit le tette Mellyek füstös torkát ki onnan bőgette. Iszonyú lármákat tésznek e' Kuvaszok, Szűntelen hevernek, de meg is ravaszok. A' Hunyadi nyájja körűl ha ugattak Cseh, Lengyel lovagok a' földre húllottak. A' két ellenség itt magát kisértettef De nagy ütközetit egymással nem tette. Soká vesztegette népét itt a' két had, Minden Magyar ollyan vólt, mint egy dúló vad. Hunyadi mulatván, idejét töltötte, S' titkon vitézit a' Lengyelre küldötte. Szápolyai Istvánt a' Kinisi Pállal El-hagyta vólt othon egy kis dúló haddal Hogy majd ha Braszlónál viv ellenségével S' a' szerentse jatzni fog nyereségével Hamar rohannyanak bé Lengyel országba A' melyrűl Kasimir lész tudatlanságba.   A' dolog igy történt, azért három Királt Ez eset tsak hamar békességre kiált. Parantsol Hunyadi, s' népét a' Lengyelrűl El-húzza, hogy szóllyon tsendesen a' frigyrűl. A' két tábor közzé három sátort vernek A' hol a' Királyok végre öszve mennek. Kasimir kezdi el beszédét Mátyással, Magyarázván szavát a' fő méltósággal. „Mit akarsz Hunyadi? igy szóllal Kasimir, Lehet é hogy semmi hartzodba már nem bir? [137v] Mért dúlod a' földet nemzeted vérével? Ne bántsd a' Keresztyént Róma fegyverével.g A' Cseh ellen, igaz, én is hadakoztam, De hidd-el, Hunyadi, hogy már meg változtam. Vallás s' nyereségért több vért én nem ontok, Mert jól tudom aztat, hogy, mint más, meg halok. A' garázdaságbúl sem jőhet ditsősség, Tsak a' védelembe lehet jó nyereség. Ne engedd Hunyadi el ragadtatásod, Könnyen alá dűlhet emelt méltóságod. Gyula Césár37 avagy Nagy Sándor lészel-é? Tudod hogy ezek is mint lettek semmikké. Nintsen egy üldöző fegyverben igazság, Valami erőszak, mind tsupa gonoszság. Ha egy bromtes jobbágy a' gyengébnek javát El vészi erővel, s' úgy bőviti magát, Azt Isten s' világi törvénnyel fenyitjük Mint hiv, igaz birák, vétkét úgy bűntetjük. Igaz é, egy Király hogy mindent meg haladt, S' nints Istene örök igazsága alatt? Tsak fegyvere légyen néki erőszakkal Lehet vért ontani a' több országokkal. Mindent el foglalhat, övé a' mit el-nyert, Prédált, dúlt, égetett, s' mivelhogy erős, vert. Nem elég ok verni hogy erőssek vagyunk, S' mivel lehet, senkit tsendessen ne hadgyunk. Nem lehet szökdösnünk a' nagy egek felett, Maradjunk Istenünk igazsága mellett. Ha meg búsúl az Eg, le vér Trónusodrúl, Mit itél a' Törvény osztán halálodrúl? Add vissza Lászlónak el fogott javait, Ne verd a' Korona ártatlan fijait.”   Hunyadi ezekre mond: „én nem akarom Törni a' törvényt, sem világunk nem marom. Trónusom nem táplált soha dúló vadat, Nem kezdetett vélünk még büszkeség hadat. Isten s' világ ellen nem szegzem magamat, De terjesztni szabad igaz hatalmamat. Tsupa óltalomra készitettem fegyvert, Róma úgy itél, hogy nem én, de Isten vert. [138r] Nem ragadozom én igazságtalanúl, Soha készűlt hadam törvény ellen nem dúl. De ha védelmemre veszem fegyveremet, Az ártatlanságért onthatom véremet. Ha mikor engemet vezet az igazság, Öldöklök, de azért nints bennem gonoszság. Az Eszaki hideg tsillagzatok alatt Tudjuk Atillával millyen erő támadt.h Ölte a' világot széllyel törvény ellen Meg irta győzelmét az ég és föld ellen, Még-is sokan hiszik hogy Isten vólt velünk, Mikor helyébűl költ régi Scitha nemünk. Bosforust haladta vólt vadászatjába A' Scitha, s' szarvassal fut Europába. Először ostorúl hozattak közzétek, Fegyverekkel verték bűnötök az Egek, Végre az Isten e' népet meg-térésre Vezérlette ide a' Keresztyénségre. A' Pogányságban-is törvényt irt nemzetem Európátoknak, mint emlékezhetem. Az Isten vezette őt világosságra, Nem vólt ő Scithába szokva gonoszságra. Törvények mindenkor minden bűnt bűntetett,i Latorság közöttök nem szenyvedtethetett. [138v] Uralkodni soha senkin nem akartak,k Mely földeket nyertek, tsak azokon laktak. Régen Nagy Sándorral miként szóltak tudjuk, Nemes indulatjok még ma is tsudállyuk. Ezek a' világra küldték ditsősségek, Szárazon tengeren tették nyereségek; Végre meg ismérvén a' világ Istenét, Ugy mint Keresztyének tartjuk is törvényét. Hogy Romának én most hazámmal engedek S' mint régi nemzetem tőlletek nem félek, Nem tsudálhattyátok. Hajdan a' ditsősség Vitte nemzetemet, s' most a' Keresztyénség Vezérel, hogy én is sok győzedelmemmel Meg-mutassam honnan származtam véremmel; Halhatatlanságra kell itt törekedni, Szabad védelemért mással verekedni. Róma tanátsábúl a' mit el-foglaltam, Pénzel, vérrel, kardal aztat meg szolgáltam. Fizettessék vissza sok szenyvedett károm, Tőlletek most egyéb' hasznomat nem várom. Engedelmem után birjátok országtok; Tsak győzni akartam, de nem kel Hazátok.”   Soká tanátskoztak a' Királyok ekként Szólvan a' dologrúl magok közt edjenként. A' beszéd végtére várt békességet szül,l [139r] Kinek, kinek szive titkon nagyon örűl. Vigsággal telnek-el a' hadi seregek, Kiáltoz az öröm, hangzanak az egek; A' békességeknek mosolygó angyala Menyei tűzével a' táborba szálla. A' világosságon szivárványt húz fénnye, Éled sugárival a' népnek reménnye. Ugy tetszett hogy az ég magától ki nyilik, S' ditső tsendessége a' világra fénylik, Repűlve ereszti tűzét örömének, Hasitja sugára térjét hig egének; Ez elől a' hartznak ördöge el-futott, De más részről ismét háborút inditott.