Irodalom

Szombati László (A magyar regényirodalom vázlatos története. Tanuló Ifjúság Lapja Július havi melléklet. 1870. aug. 31. 20. sz. 11.) szerint Jókainak „A legújabb időkben megjelent ‚Szerelem bolondjai’ és ‚Kőszivű ember fiai’ című regényei a legnagyobb sensátiot okoztak nemcsak a magyar, hanem a külföldi irodalomban is”.

Schmidt Julián az Egyetértés közlése szerint (1874. okt. 16. 163. sz. 798.) szentpétervári német lapban írt A kőszívű ember fiai és az És mégis mozog a föld c. regényekről.

Tóth József (Jókai Mór felköszöntője. Mondatott Debrecenben 1878. július 15-én a Tisza Kálmán tiszteletére rendezett diszlakomán. Debreceni Ellenőr 1894. jan. 9. 7. sz. 3.) szerint A kőszívű ember fiai, Az új földesúr, A jövő század regénye és az Egy az Isten c. regényeiben „a politikai és társadalmi életet korhűséggel festi, mely honszerelemről, kitünő emberbaráti érzelemről tanuskodnak, melyek egyéniségét a nemzet és az őt olvasó külföldi közönség előtt állandó szeretet tárgyává tették”.

Gáspár Imre Jókai Mór mint regényíró. Családi Kör 1878. okt. 13. 41. sz. 966–68. hasáb.) szerint Jókai a „hölgy-világ s általában a magyar olvasó közönség e kedvence” szívesen dolgozza fel a legújabb történelmi eseményeket. Úgy látja, hogy míg „régibb műveiben mindég a mély kedélyű, honszeretettől lángoló, s minden ízében nagy magyar költő, ujabb regényeiben egész más nézpontok lépnek előtérbe. A költő háttérbe szorul, olvasója inkább az érdekfeszitő, váratlanabbnál váratlanabb fordulatokban oly dus cselekményhez tapad; játszi, csöndes humorát a bizarr, a szokatlan hajhászása váltja föl; a nyelv elveszti csaknem zenei báját, tiszta magyar zamatát, az egyszerű magyar élet fölszedi a kozmopolitikus áramlatok hulladékait; Jókai modern iró lett, s… ujabb regényeiben, kezdve a ‚Szerelem bolondjaitól’, többé épen nem vagy csak elvétve találkozunk a vidéki élet egyszerű légkörével; a főváros mindenüvé belejátszik romlott, jellegtelen gőzkörével, bankárok, demi-monde, miniszterek, s mindenféle, nálunk egészen uj alak hemzseg, tesz-vesz szemeink előtt, magával hozza az uj aera egész érdek-láncolatát, erkölcstelen erkölcsét. Ez áll a ‚Fekete gyémántokra’, ‚Kőszivű ember fiaira’, s néhány kisebb regényére.” Később azt is megállapítja, hogy Jókai „többé nem magyar iró”, mert „nem hisz többé a magyar jelleg hű tükrének erejében; ő uj, szélesebb világot teremt magának, és… tárca regényeket ir”. Külön kiemeli a regénynek a budai ostromot megjelenítő részét.

Antonine de Geranda-Teleki (Avant-propos du traducteur. Pálfalva 1879. szept. 15. = Maurice Jókai: Les fils de l'homme au coeur de pierre. Paris 1880. 1–4.) az 1880-as francia kiadás előszavaként ismerteti a regényt.

A Fővárosi Lapok a Fővárosi hirek c. rovatában 1880. ápr. 18. 89. sz. 441.) arról számol be, hogy a de Gerando Antonina fordításában franciául megjelent regény annyira megtetszett Theuriet Andrénak, a „költői szellemű regényirónak”, hogy tanulmányt ír a Revue des deux mondes számára.

Tábori Kornél (Jókai világsikerei, Tolnai Világlapja 1925. febr. 11. 7. sz. 17.) beszámol az Illustrated London News c. angol lapnak A kőszívű ember fiairól szóló bírálatáról: „A legjobb regény, melyet valaha Jókaitól olvastunk. A lelkesedés, amely ebben a könyvben megszólal, magával ragad. Nincs semmi az irodalomban, ami csak meg is közelítené, a kétszáz magyar huszár rettenetes lovaglásának a leirását a Jókai munkájában…

Amikor A kőszivü ember fiait olvastuk, azt gondolhattuk, hogy ez a nagy iró mestermüve, de a ‚Tengerszemü hölgy” felülmulja.” (Vö: Uő. Jókai utja külföldön. = Jókai emlékkönyv születésének százéves évfordulójára Rákosi Jenő előszavával, szerk: Kőrösi Henrik. Bp. 1925. 50–51.)

Ernyei István (Jókai regényköltészete. Zala 1893. nov. 19. 47. sz. 1–3.) összefoglalólag emlékezik meg a regényről.

Kolozsvári Aladár (Jókairól. Mezőtur és Vidéke 1893. dec. 24. 8. sz. 2.) írónk legremekebb művei között említi A kőszívű ember fiait és az Egy az Istent.

Csengey Gusztáv (Jókai és a regény-irodalom. Őrálló [Sárospatak] 1894. jan. 5. 2. sz. 1-2.) megállapítja, hogy míg az olvasóközönség népszerűvé tette Jókait, addig a kritikusok, egy „parányi töredék” elítéli, mert művei nem-jellemregények, azaz nem a pszichológia, hanem a fantázia termékei, sok benn a csodás, a rendkívüli elem, s ezáltal az eposzhoz kerül közelebb – szemben a jellemregénnyel, mely a dráma rokona. – Csengey szerint kezdetben a jellemregények szabályai szerint írt Jókai – az Egy magyar nábob és Az új földesúr ennek a bizonyítéka, majd „Legnagyobb szabású műveiben a fantázia szertelensége és leleményessége nyilatkozik. Igazi eposzi elbeszélő.” Igyekszik rámutatni Csengey a Jókai-regényekben fellelhető „tüneményszerűre és fantasztikusra”. Szerinte ebben a regényben „Edith menekülése őrzőitől s kalandos útja kedveséhez… az oroszországi jelenetek, különösen a farkasokkal való kaland páratlan genialitással vannak megírva”.

Székely György (Jókai Mór. Őrálló 1894. jan. 5. 2. sz. 2.) leíró és elbeszélő művészete miatt Jókai legkiválóbb művei közt tartja számon.

Gyürky Ödön (Jókai Mór. Magyar Állam 1894. jan. 6. 4. sz. 2.) Jókai legkiválóbb művei közt említi.

A Brassói Magyar Ujság R. kézjegyű vezércikkírója (1894. jan. 6. 3. sz. 1.) szerint A kőszívű ember fiai – miként az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Szegény gazdagok, Az aranyember és A régi jó táblabírák – lelkesedést, reményt és hitet öntött olvasóiba.

A Magyar Hirlap a Jókai-jubileumra kiadott emlékfüzetében A kőszívű ember fiait Kóbor Tamás „szorítja dióhéjba”, azaz írja át novellának. (1894. jan. 6. 6. sz. 52–58.)

Milkó Izidor (Jókai és Jókaizmus. PH 1894. jan. 6. 6. sz. 23.) legnépszerűbb regényei között említi.

Molnár Albert (A Marosvásárhelyi Casino „Jókai ünnepélye” 1894. január 6án. Marosvásárhely, 1895. 15.) a regény nevelő hatását emeli ki.

Tolnai Lajos (Jókai Mór. Költészetének jellemzése. Magyar Állam 1894. jan. 7. 1. sz. 3.) írónk kiemelkedő művei között említi A kőszívű ember fiait.

Buday László (B. L.: Jókai Mórról. Ország-Világ 1894. jan. 7. 2. sz. 33.) szerint A kőszívű ember fiai – az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Régi jó táblabírák és Az új földesúr c. regényekkel ellentétben a kiengesztelés tradíciójával fordul szembe, s a „nemzet veszélyeztetett jogai érdekében” száll síkra.

Kapossy Lucián (Jókai Mór. Fény nevére, áldás életére! Dunántúli Protestáns Lap 1895. jan. 7. 1. sz. 6. hasáb) szerint „Jókai protestáns egyénisége szembetűnően felismerhető a nem protestáns életből merített tárgyak előadásában is. A Magyar Nábob, az Uj földes ur, Mire megvénülünk, Kőszivü ember fiai, Fekete gyémántok… főalakjai törölmetszett kálvinista alakok. Nincs egy szép irónk sem, aki ily nagy mértékben fölhasználná a vallás nyujtotta motivumokat… de azért épen nem mondhatjuk, hogy felekezeties célzatosságból ir.”

A Vasárnapi Ujság (Jókai irói működése. 1894. jan. 7. 1. sz. 6.) Jókai legtöbb nyelvre lefordított művei között említi ezt a regényt.

Koltay Virgil (Jókai Mór Irói működésének 50 éves jubileuma alkalmából. Magyar Nők Lapja (Magyar Háziasszony) szerk. Gerő Viktor. 1894. jan 8. 2. sz. 15.) szerint A kőszívű ember fiai – miként az Egy magyar nábob és az utána írt regényei „a francia romanticismus bélyegét viselik magukon, és megfelelnek a modern regénystilnek”.

Kováts Antal (Jókai mint regényiró. Felolvasás a Jókai-ünnepély alkalmával. Tartotta – – k. r. főgymnáziumi tanár Kecskeméten, 1894. január 6-án. Kecskemét 1894. 13–15.) részletes tartalmú ismertetés után állapítja meg, hogy „Az egész mű a magyar honleány és anya dicsőitése”.

Jánossy Béla aradi emlékbeszédében (Aradi Közlöny 1894. jan. 25. 20. sz. 4. – Arad és Vidéke 1894. jan. 25. 20. sz. 1–3.) Jókai legkiválóbb művei között említi A kőszívű ember fiai majd a regény nőalakjaival foglalkozik.

Salkind Leo (Orosz lap Jókairól. Nemzet 1894. jan. 30. Reggeli Kiadás 30. sz. 5.) szerint a péterváradi Novoszti cikke Jókainak a külföldön legnépszerűbb regényei között tartja számon A kőszívű ember fiait.

Göde Ferenc (Jókai élete és költészete. Veszprém 1894. febr. 3. 5. sz. 1.) a magyar elbeszélő irodalom remekei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

Beöthy Zsolt (Jókai. Egy kis cikk újabb irodalmunk történetéből. Képes Folyóirat. A Vasárnapi Ujság füzetekben. Szerk. Nagy Miklós Bp. 1894. 1. füzet 7–8.) a regény témáját emeli ki, s általában foglalkozik Jókai regényeivel.

Szívos Béla (A Jókai dolgozószobája. Uo. 26.) a címadó szereplőkről ír.

A Képes Folyóirat szerkesztőségi cikke (Jókai írói működése. 1894. II. füzet. 69.) írónk legelterjedtebb művei közt említi.

Zlinszky Aladár (Ünnepi beszéd Jókai Mór ötven éves írói jubileumán. Zombor 1894. 12.) szerint a szabadságharcról szóló regényében „A szemtanú elevenségével, a hazafi igazságával, a ki ott lelkesedett, ott szenvedett, ott győzött és bukott, rajzolja a nemzeti hadsereg csodás föltámadását, Buda ostromát és annyi más örökké nagy diadalt, halált és mártiromságot”.

Futó Mihály (Jókai Mór ünnepén. A H.-M.-Vásárhelyi ev. ref. főgymnasium 1893–94. tanévi értesítője. H.-M.-Vásárhely 1894. 32.) írónk nagyszerű tájrajzai mellett ragyogó csataképeiről (a bécsi utcai harc, Budavár ostroma), majd Rideghváryról emlékezik meg.

Vajda Emil (Dr. Jókai Mór. Kolozsvár 1894. 38–39.) Baradlayné alakjával foglalkozik.

Sárffy Aladár (Jókai írói jellemzéséhez. Két felolvasás. 1. Jókai és az iskola. 2. Jókai mint regényiró. A lőcsei magy. kir. állami főreáliskola értesítője az 1896–97-ik tanévről, XXVIII. sz. Közli Kardoss Gusztáv igazgató-helyettes. Lőcse 1897. 11.) szerint Jókai legkedvesebb regénytémája volt a szabadságharc. Írónk összegyűjtötte az 1848/49-re vonatkozó „legendákat és megírja belőlük szabadságharcunk eposzát prózában, de oly költői fölszárnyalással, mely a nemzeti erények találó föstésével fölülmul minden más írót”. Később Jókai ábrázoló művészetéről (12.) s Baradlayné hősi alakjáról (15.) ír.

Kecskeméti Ármin (A zsidó a magyar regényirodalomban. Magyar Zsidó Szemle 1897. 135–45.) Salamon zsibárus szerepét kiemelve, röviden emlékezik meg a regényről.

Granowski (Przedmova. = Serce kamienne. Warszava 1899. 3-7.) az 1899-es lengyel kiadás előszavaként Jókai életművének bemutatásával együtt ismerteti a regényt.

Bicknell, Percy Favor (Translator's Preface. = The baron's suns. 1900. 3–4.) az 1900-as angol nyelvű kiadás előszavaként ismerteti A kőszívű ember fiait.

Az 1900-ban megjelent első angol kiadás aránylag széles visszhangot keltett a sajtóban. Négy folyóirat is foglalkozott a regénnyel, s a bírálatok adatai a következők: Spectator, 1900. okt. 20. 531.; Publisher's Citcular, 1900. nov. 17. 521.; Athenaeum, 1901. jan. 5. 3819. sz. 13.; Saturday Review, 1901. jan. 19. 84. Mind a négy ismertetés megjegyzi, hogy Favor Bicknell erősen lerövidítette a regényt, de ezt a tényt különféleképpen kommentálják. Míg a Publisher's Circular dicséri a fordítók hozzáértéssel és elfogulatlanul készült összevonásait, addig az Athenaeum erősen bírálja ezt az eljárást, s megjegyzi, hogy Bicknell amerikai, s az amerikai fordítók gyakran nem vallják be ezt a „szabadosságra való hajlamukat”. Mind a négy kritika hangja elismerő, s elsősorban a Baradlay fiúk alakjával foglalkoznak; különösen meleg szavakkal emlékezik meg a Spectator cikkírója Baradlay Jenő önfeláldozó tettéről. Az Athenaeum és a Spectator viszonylag részletesen kitérnek a huszárok hazaszökésére, s míg a Spectator némi iróniával köszönetet mond a fordítónak azért, hogy csorbítatlanul meghagyta ez izgalmas történelmi epizódot, az Athenaeum névtelen szerzője rámutat arra, hogy a regény ilyesfajta történelmi vonatkozásai mind tényeken alapulnak. A Spectator mint a lovagias magyarságra jellemző egzotikus cselekedetet emeli ki a két Baradlay hősies párbaját Budavár ostromában. Hibáztatást Jókaival szemben csak elvétve mondanak, így a Spectator megjegyzi, hogy Jókai „ábrázolás módja” talán nem mindig eléggé finom, de utánozhatatlan ötleteivel… mindig elkápráztatja az olvasót. Az Athenaeum valamivel szigorúbb hangon kommentál: a kőszívű ember legidősebb fiának – különösen a fiatal diplomata szentpétervári életének – ábrázolása számára eltúlzottnak és irreálisnak tűnik. Az öreg Baradlayt ez az ismertetője ahhoz a típushoz hasonlítja, amelyről Petőfi sok szatírát írt. A Saturday Preview ismertetésének utolsó mondatát érdemes teljes szövegében ideírni: „Baradlay báróné és három fiának kitűnő ábrázolása, mint a Grachusok klasszikus története, történelmi és politikai érdekessége mellett mély emberi érdeklődést is kelt.” A Spectator és a Publisher's’ Circular általában is felhívja az angol olvasóközönség figyelmét Jókai regényeire.

Beöthy Zsolt (Jókai Mór és a regény. = A magyar irodalom története Kisfaludy Károly felléptétől a kiegyezésig. Képes díszmunka két kötetben. 2. k. Második kiadás. Bp. 1900. 492.) a regény témájáról emlékezik meg.

Thury Zoltán (Magyarország kincse. Könyves Kálmán Értesitője. Szerkeszti: Petrik Géza. Bp. 1901. febr. 1. 2. sz. 8–9.) lelkes szavakkal ír a Baradlay-fivérekről,

Breznay Imre (Jókai regényalakjai. Hevesvármegyei Hírlap 1902. dec. 24. 154–55. sz. 4–6.) a regény szereplőiről emlékezik meg.

Rákosi Viktor (Legkedvesebb könyveim. Összegyűjtötte: Gyalui Farkas. Bp. 1902. 129.) legkedvesebb könyvei közt tartja számon A kőszívű ember fiait.

Szomaházy István (Jókai. Pesti Hirlap 1904. máj. 6. 126. sz. 3.) a regény megragadó csataképeit emeli ki.

A Magyar Állam (Idők Tanúja) c. napilap Sz. J. kézjegyű tárcaírója (Jókai Mór. 1904. máj. 7. 104. sz. 4.) Jókai legemlékezetesebb regényei között említi A kőszívű ember fiait.

Vajda Béla (Jókai Mór. Magyar Zsidó Szemle 1904. 343, 346.) a regény zsidó szereplőiről, a hűséges Salamonról s a menekülőknek ruhát adó asszonyról emlékezik meg.

Beöthy Zsolt (Jókai a magyar szellemi életben. = Jókai Mór Önmagáról. Bp. [1904.] Bevezetés 13. – Jókai emlékezete. Bp. 1905. 21., 30) Baradlay Richárd alakjáról ír. Ugyanő emlékezik meg egyik

beszédében (Jókai Mórról. Budapesti Napló 1904. máj. 7. 127. sz. 3.) a regény témájáról. Ugyancsak Beöthy Zsolt (Jókai Mórról. Tanulók Lapja 1904. máj. 15. 7. sz. 104.) írja, hogy Jókai legkiválóbb műveiben – pl. A kőszívű ember fiaiban–a „nemzet fejlődését kiséri végig”.

Solymossy Sándor (Jókai írói egyénisége. Tanulók Lapja. Felelős szerk.: Gaal Mózes. Bp. 1904. jún. 26. II. félév 13. sz. 203.; júl. 3. 14. sz. 219.) a Baradlay–fivérekről és a regény valóság-alapjáról számol be.

Mészáros Sándor (A női ideál Jókai regényeiben. Soproni Napló 1904. dec. 25. 5–8.) a női szereplőkről emlékezik meg.

Szabó László (Jókai élete és művei. Bp, 1904. 237.) szerint a regény a „forradalmi életet” jeleníti meg.

Eötvös Károly (A nagy év. Bp. 1908. 217–18.) a Jókai halálának esztendejében írt, Százhetvenöt huszár c. elbeszélésének bevezetőjeként ismerteti a Baradlay-huszárok hazatérésének történetét, majd Jókairól megállapítja, hogy „Istenerő van képzeletében. Szomoru a történet; fekete mint az éjfél, melynek nincs csillaga. De a költő képzelete ragyogóvá teszi az éjfél sötétségét is. Az olvasónak szinte remeg a lelke a fájdalomtól, s a dicsőség érzetétől, a mint a huszárcsapat halálos küzdelmeit a költő szemein át maga előtt látja.

Nem mese ez. Nem a költő álmodta ezt a történetet. Igaz történet ez. Minden szomoru részlete ugy folyt le, a hogy leirja a hires regény. Csak a Baradlay Rikhárd neve költött. És csak a történet helyszine van más vidékre áthelyezve. Nem Bécs alól menekült a huszár s nem az osztrák rónán, nem a March-folyón, s nem a pozsonyi és terencséni Kárpátokon törtetett keresztül. De részletekben még gazdagabb, még szomorubb az eset, mint a hogy a költő elbeszéli. A regénynek nem volt szüksége az egészre.”

Ezután részletesen leírja a Vilmos-huszárok hazatérésének történetét.

Kapossy Lucián (Jókairól. Pápai Hirlap 1905. dec. 9. 49. sz. 1–3.) bőséges tartalmi ismertetéssel, részletesen elemzi Baradlaynét az „erkölcsi fenségnek valódi mintaképét”. Gondosan fejtegeti Edit hősiességét is.

A Patria kiadó gondozásában megjelent kiadvány (Jókai emlékezete. Bp. 1905. 9–10.) Baradlay Richárdék hazatéréséről ír lelkes sorokat.

Berta Ilona (Emlékezés Jókairól. Nemzeti Nőnevelés 1905. 5. máj. füzet 200.) a „honszerelmet lehelő igazi nagy regényei” között említi A kőszívű ember fiait, mely „a béke és a nemzeti élet” eszméinek hódol.

Garzó Béla (Jókai regénytárgyai. A kecskeméti áll. segélyezett evang. reform. főgimnázium értesítője az 1904–1905-ik iskolai évről Kecskemét 1905.) a regény témájáról (17.), majd Ramiroffról {22.) ír.

Madarász Flóris (Jókai Mór regényei. Két előadás az egri kath. főgimnázium 1905/6. tanévi ismeretterjesztő előadásainak sorozatából. A ciszterci rend egri kath. főgimnáziumának értesítője az 1905-1906. tanévről. Eger 1906.) Jókai alkotómódszeréről emlékezik meg. (5.) Felhívja a figyelmet arra, hogy ebben a regényben a szabadságharcra vonatkozó adatok merőben különböznek a Politikai divatok c. regényben leírtaktól. (22.) Írónk legkiválóbb művei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

Mikszáth Kálmán (Jókai Mór élete és kora. 2. k. Mikszáth KrK 19. k. Bp. 1960. 72.) Jókai kiváló művei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

A BpSz k. f. kézjegyű recenzense (Jókai életrajzáról. BpSz 1907. 129. k. 363. sz. 456.) Mikszáth Kálmán monográfiáját bírálva a Politikai divatokkal hasonlítja össze A kőszívűi ember fiait, s megállapítja ez utóbbi elterjedettségét és népszerűségét.

Prónai Antal (Jókai Mór: 1848. Nagy idők emlékei. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta – – Olcsó Jókai 151. sz. Bp. é. n. 4.) legnevezetesebb szabadságharcos írásai között említi a regényt.

Gerő Ödön (A dicsőség útján. = Jókai Album. Képek, adatok, okmányok Jókai Mór életéből. Bp. [1909.] 74.) szerint A kőszívűi ember fiait – a Mire megvénülünk és A szerelem bolondjai c. regényekkel együtt – lázas érdeklődéssel fogadták” az olvasók.

Vnutsko Berta (Jókai Mór drámai munkássága. Bp. 1914. 56.) a Keresd a szíved c. színdarabról megemlékezve írja, hogy a dráma „Nem nyújtja azt a harmonikus hatást, amelyet a regény. Hiányzik belőle az a hatalmas aláfestés, ami A kőszívű ember fiait túlzásai ellenére is olyan kiváló alkotássá teszi.”

Gulyás József (Jókai kacér női. Sárospataki Ifjusági Közlöny 1918. máj.–jún. 9–10. sz. 119–21.) nagyon részletesen ír Plankenhorst Alfonzine-ról, Palvicz Ottó szeretőjéről.

Zsigmond Ferenc A szabadságharc hatása Jókai írói egyéniségére c. dolgozatában (It 1918. 40.) a regény eposzi hatását vizsgálja. (L. Tárgyi és nyelvi magyarázatok 1. k. 506.)

Szendrey Zsigmond (Népbabonák Jókai műveiben. Ethnographia A Magyar Néprajzi Társaság értesítője. Szerk. Solymossy Sándor. 1920. 115–26.) szerint „Egész kis népköltési gyűjtemény telnék ki a [Jókai] műveibe szőtt népdalokból, gyermekjátékszövegekből stb., melyeknek nagy része gyüjteményeinkből sem ismeretes… A felhasznált népbabonák tömege pedig egyenesen bámulatraméltó bizonyítéka Jókai megfigyelőképességének s emlékezőtehetségének.” Tanulmányában a Jókai műveiből kiollózott népbabonákat csoportosítja Szendrey.

Zsigmond Ferenc a Jókai regényhősei c. cikkében (BpSz 1922. szept. 547. sz: 70–71.) Edit alakjával részletesen foglalkozik.

Császár Elemér (A magyar regény története. Bp. 1922. 188., 191.) szerint A kőszívű ember fiai c. regény „egy nagyszabású korkép a szabadságharc idejéből… Jókainak egyik legkalandosabb, legszertelenebb, de legmegkapóbb regénye”, melynek „a magyarság legnagyobb erőfeszítésének, legdicsőbb korszakának, a szabadságharcnak magasztalása a célja”.

Király György (Tompa, Arany, Kemény, Jókai, Madách… Nyugat 1922. 1. k. 707.) szerint Jókai a reformkort, a szabadságharcot és a Bach-korszakot megjelenítő műveiben – közte A kőszívű ember fiaiban – a saját „korát ábrázolja, saját gyermek- és ifjúkori emlékeit eleveníti föl, innen a hatás közvetlensége, a nagyobb melegség és a valószerűség fokozottabb érvényesülése: kétségtelenül ezek Jókai legmaradandóbb értékű művei”.

Zsigmond Ferenc a centenáriumi ünnepségekre kiadott Jókai-monográfiájában (Jókai. Bp. 1924.) mindenekelőtt megállapítja, hogy A kőszívű ember fiai c. regényt „ugyanaz az exaltált felfogásmód jellemzi a közelmult korszak szemlélése terén, mint a Politikai divatokat. Sőt az eposzias rajongó mult-kultusz tekintetében” e műve felül is múlja első szabadságharcos regényét. Szerinte A kőszívű ember fiai „prózában írt hősköltemény… Az 1848–49-iki szabadságharc nagy eposza… s az egész koncepció kigondolásában van valami a népmesék és ősi hitregék apotheózisra hajló naiv világnézetéből”. (188.) Tartalmi és jellemzésbeli motívumokkal bizonyítja a regény eposzi jellegét (188-91.), majd így folytatja: „A terjedelmes epizódok is, melyeket a regény nagyvonalú folyama magába fölvesz, a regény-műfaj eposzi eredetének jellegzetes bizonyítékai. Ödön és Richárd hazajövetele külföldről, kísértések és halálos veszedelmek között: valóságos Odysseia, melyben az emberi derékség ügye fölött a gondviselés szeme virraszt.” (190.) A Baradlay-család „olyanformán tűnik fel előttünk, mint valami felsőbbrendű emberfaj. De ezeket a magasabbrendű emberpéldányokat, ha ünnepélyes emelvényre állítja is Jókai, nem szakítja el a közönséges emberektől, a hősök emelvényéhez vezető lépcsőket megrakja pompás élethűségű mellékszemélyekkel… A mellékalakok rajzának kitűnő sikere rendkívüli esztétikai fontossággal bír Jókai regényeiben.” Pl. Boksa Gergő, a béledi kortesek, Mausmann, Mindenváró Ádám, Tallérossy Zebulon. (191–2.) A kőszívű ember fiaiban „meglepő módon meg tud férni egymás mellett a mithosz-alkotó képzelet és a reális megfigyelőképesség… A magyar olvasóközönség lázas gyönyörűséggel ismert rá a mesébe illő csodatettek közepette a saját tapasztalatai emlékkészletének számos mozzanatára s amit a maga saját szemének nem hitt volna el, annak valóságáról meggyőzte ezt a nemzedéket Jókai fantáziájának varázsló ereje.” (192.)

Gábor Gyula (Jókai és a zsidók. Egyenlőség 1925. jan. 24. 4. sz. 10–11.) szerint Jenőy, Baradlay, Szentirmay, Berend Iván személyében „Jókai az irásmüvészet szabályai szerint kifogástalan regényalakoknál sokkalta nagyobb értékeket alkotott, Jókai ideálokat teremtett, amelyeket megközeliteni, amelyekhez felemelkedni törekszik majdan a jövő ivadék… Ám legyen idealizált a regény alakja, csak a tanulságok megismerése legyen igaz és akkor az író teljesítette hivatását… Jókai nemcsak felismerte, ki is mondta az igazságot.”

Szabó Aladár (Jókai reformátussága. Kálvinista Szemle 1925. febr. 14. 7. sz. 56.) Baradlaynét az „igazi református keresztyén mintaképének” tartja.

Putnoki Béla (Miskolci Napló 1925. febr. 18. 39. sz. 2–3.) szerint – bár Jókai a „l'art pour l'art híve – a regény legfőbb értéke a „forradalmi élet ábrázolása”.

Csüry Bálint (Jókai a világirodalomban. Pásztortűz 1925. febr. 22. 4. sz. 81.) szerint Jókai regénye azért nem keltett különösebb hatást a franciáknál, mert Madame Adam „Jókai lelkes ismertetője” 1886-ban Az új földesúr és a Szabadság a hó alatt c. regényeivel egyetemben „másodkézből, németből készültek megrövidítve és megcsonkítva” fordította. Mint látjuk a fordító nem az itt közölt mme Adam.

A Jókai politikai csillaga c. cikkben (Világ. 1925. febr. 22. 43. sz. 8.) a napilap tudósítója arról emlékezik meg, hogy hiába igyekeznek Tisza Istvánék kisajátítani maguknak Jókait Habsburg-barát megnyilatkozásai miatt, az igazi Jókai „marcius 15-én Petőfi mellett állt… A Politikai Divatok-ban, a Kőszívű ember fiai-ban, az Enyém, tied, övé-ben a 48-as gondolatok apotheozisát hirdette, a Dózsa Györgyben megeszményítette a magyar jobbágy első szabadságharcát”. E művek „a földi salak apró béklyóitól mentes poéta képzeletének és képzetének visszfényét tükrözi”.

Buday Dezső (Jókai lelke. Nyugat 1925. 5–6. sz.) röviden jellemzi a Baradlay fivéreket, (328.), megemlékezik Salamon zsibárusról (334.), Pál huszárról (334.) és Baradlaynéról. (337.) Buday Dezső szerint Jókai nagyasszony alakjai mutatják legjobban, hogy Jókai lelke mennyire gazdag volt a jellemfestésben, és hogy a tudatalattian egyhangú megrajzoláson kívül nem volt egyoldalú és nem volt életnemismerő, mint ahogy eddig szerették a félhivatalos kritikusai ráfogni. (337.)

Elek Oszkár (Jókai és az oroszok. BpSz 1925. 571. sz.) szerint A kőszívű ember fiaiban jelenik meg először a „muszkavezetők” gyűlölt képe. (117.) Megemlékezik Elek a Lánghy-epizódról is. (118.)

Solymossy Sándor (Jókai és a magyar nép. Népélet 1925. 1–6. füzet. 3-4.) Tallérossy Zebulon alakjáról és a regény „közhonvéd*’ szereplőiről emlékezik meg.

Gulyás József (Jókai és a népdalok. Népélet 1925. 7–12. füzet. 140., 143.) a Jókai életművében – közte A kőszívű ember fiaiban – szereplő népdalokkal és nótákkal foglalkozik.

Bernstein Béla (Jókai és a zsidók. Zsidó vonatkozások és alakok Jókai összes műveiből. Bp. 1928. 33–35.) részletesen jellemzi Salamont, az öreg zsibárust, kinek „csak a külseje kopott; de a lelke csupa ékesség, ragyogó szinarany”.

Gál János (Jókai élete és írói jelleme. Berlin 1925. 201–02.) szerint az Egy magyar nábobot, a Kárpáthy Zoltánt, Az új földesúrt és A kőszívű ember fiait ma is úgy olvassuk „mint egészükben vagy részletükben ódai szárnyalású vagy elégikus elmélyedésű magasztalását az új Magyarországot megalapozó nemzeti küzdelemnek. Hát még akkor, a szenvedés és gyász néma napjaiban micsoda eleven erővel hatottak e munkák, mikor kétszeresen érezték a sebeket és kétszeresen bizakodtak a legkisebb remény megcsillanására! El kell csak képzelni az ötvenes évek bilincsbe vert Magyarországát.”

Az Est hármaskönyve (A százéves Jókai emléke az Est, Pesti Napló, Magyarország előfizetőinek. Bp. 1925. 23.) a „legdúsabb fantáziára valló regények” közé sorolja A kőszívű ember fiait.

Zsigmond Ferenc (Jókai humora. = Jókai emlékkönyv születésének százéves évfordulójára Rákosi Jenő előszavával. Szerk. Kőrösi Henrik. Bp. 1925. 36.) szerint „Kakas Mártonhoz méltó furcsa alakot többet is teremtett Jókai találékony képzelete. Legismertebbek közülök a tótos szórenddel és akcentussal beszélő Tallérossy Zebulon, a jellemét már nevében is mutató Mindenváró Ádám és a politizáló varga. Mindegyik egy-egy jóízű adomai alak. A két elsőt Jókai A kőszívű ember fiai cimü regény szereplői közé is beeresztette. Ezek a torzitott, bohókás jellemek érdekes alkalmat nyujtanak Jókainak arra, hogy a különféle nézőpontokra való helyezkedéssel az eszmék relatív voltát éreztesse, ami a humornak éltető levegője.”

Kőrösi Henrik (Jókai pályája. = Uo. 58.) Jókai legnagyobb hatású regényei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

A Ványi Ferenc szerkesztette Magyar Irodalmi Lexikon (Átnézték: Dézsi Lajos és Pintér Jenő. Bp. 1926. 33.) tartalmilag ismerteti a regényt.

Borbély István (Jókai emlékezete. Kolozsvár 1926. 6., 12.) a regényről, mint a „szabadságharc halhatatlan körképéről” emlékezik meg, majd A kőszívű ember fiai szereplőivel foglalkozik.

Hajdu Lukács (Jókai és a magyar történelem. Előadás a Jókai Egyesületben. Komárom 1925. 33–34.) a Baradlay-testvéreket jellemzi.

Kőrös Endre (Jókai nemzeti jelentősége. Ünnepi beszéd a százados évfordulón. Pápa. 1925. 13.) szerint a regényben a „szabadságharc legmegrázóbb és legfelemelőbb eseményeit vonultatja el szemünk előtt”.

Nagy Sándor (Jókai. Jubileumi kiadás az író születésének századik évfordulója alkalmából, Brassói Lapok könyvosztálya kiadása 1925.) szerint írónk „A történeti szinek közül főkép a saját kora jellemző vonásait tudja kiváló sikerrel kidomboritani. Kiválasztja korának nagy és jellemző eszméit, törekvéseit s ezeket nagy költői erővel rajzolt alakokban személyesiti meg”, mint Kossuth korszakát A kőszívű ember fiaiban. (40.) Megemlékezik a regény epizódalakjairól és (68.) Jókai címadó fantáziájáról. (75.)

Részletes tartalmi ismertetés közben írja Nagy Sándor: „A Baradlay-családdal, a magyar hazafias erőfeszités és feláldozás példáival szemben áll a bécsi Plankenhorst-ház, az ármány, az árulás, a reakció fészke.

A három fiu szerelmi története, más-más változatban gyönyörüen fonódik össze a főtárggyal…

Részletes, jellemző és eleven vonásokkal van megörökitve a bécsi forradalom…

Az iró vásznán tömérdek korjellemző alak mozog…

A költő lelkesedve rajzolja a magyar hősiség, lovagiasság, egyenesség csodatetteit, s erős gunnyal bélyegzi meg az ingadozást, az árulást.

A regény a magyar szabadságharc örökéletü hőskölteménye.” (89–90.)

Szini Gyula (Jókai. Egy élet regénye. Nyugat 1928.; Bp. 1934. [A lapszámot a kötetből idézzük.] 163–64.) a regény népszerűségéről ír. Szerinte Tisza Kálmán adta A kőszívű ember fiainak a témáját, s ezért cserébe kérte a balközép számára Jókainak a „regényen nyert népszerüségét”. (L. Keletkezése, forrásai 346–49)

Bernfeld Magdolna (A németség Jókai Mór megvilágításában. Bp. 1927.) a bécsi forradalom megfestéséről ír. (68.) Szerinte Goldnert és Mausmannt bécsi ismerősei nyomán személyesítette meg Jókai. (69.) Megemlékezik Plankenhorstné, Alfonsine és Palvicz Ottó alakjáról is. (69.)

Ferenczi Zoltán (Jókai. = Emlékkönyv dr. Klebelsberg Kuno negyedszázados kulturpolitikai működésének emlékére. Születésének ötvenedik évfordulóján. Bp, 1925. 636.) a legjobb szabadságharcos regénynek tartja.

Illés Endre (Jókai és Hevesi, [A kőszívű ember fiai] = Krétarajzok. Bp. 1957. 442.) Hevesinek A kőszívű ember fiai c. regény alapján készült színdarabjáról írva 1934-ben a regényről is megemlékezik, amikor megállapítja, hogy a dramatizáló „csak megnagyítja, reflektorfénybe mártja, kézzelfoghatóvá teszi mindazt a lélektani, meseszövési hibát és gyöngeséget, amit Gyulai és Péterfy annak idején oly keményen megrótt, de amit a regényben a megvesztegető írásművészet könnyedén ellensúlyozott”.

Pintér Jenő (Magyar irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés, 7. k. A magyar irodalom a XIX. század utolsó harmadában; Bp. 1934. 320.) a regény tartalmi és jellemzésbeli motívumainak ismertetése után írja, hogy „A szabadságharc dicsőítésében, a lelkesítő mozzanatok feltárásában, a katonai képek festésében önmagát múlja felül az író”.

Szira Béla (A hónap művészete. Színház. Katholikus Szemle, felelős szerk. Mihelics Vid 1935. január. 56.) A Magyar Színházban bemutatott színdarabról megemlékezve Jókai regényével is foglalkozik. Kiemeli a jók és gonoszak, a kőszívűek és puhaszívűek közti regényes ellentétet, a mű etikai gazdagságát, a képzelet szín- és hangulatszövő játékát”, a könnyed humorizálását és elringató romantikáját.

Nagy Sándor (A hírlap hatása Jókai társadalmi regényeinek anyagára. It 1937. 148.) szerint Jókai 1860 után egyre inkább felhasználta az aktuális témákat, bár a szabadságharcról csak a kiegyezés után írhatott „egészen kedvére és szabadon”. Új aktualitást adott regényének a Baradlay-család szerepeltetése, melyben a közönség a Tisza-családra ismert. Márpedig a legaktuálisabb ember akkor Tisza Kálmán a „bálványozott ellenzéki vezér” volt Magyarországon.

Kosztolányi Dezső (Lenni vagy nem lenni. Bp. [é. n.] 268–70.) szerint a „tündöklő” részletek feledtetik olvasóival a regény szerkezetbeli gyengéit.

Vajthó László (Halhatatlan magyar irodalom. Bp. [é. n.] 179.) Jókai legjobb művei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

Hankiss János (Jókai a nagy magyar regényíró. Bp. 1938. 21–23.) a szereplők gondos jellemzése mellett részletes tartalmi motívumok felhasználásával, hogy A kőszívű ember fiai „a nagy magyar mesemondó egyik legmerészebb és mégis – érezzük – oly gyökeresen igazmondó regénye”.

Benedek Marcell (A magyar irodalom története. Bp. 1938. 215.} szerint „A szabadságharc korát az elnyomatás fájdalmának s a maga élményeinek kettős sugártörése távolítja el a realitástól. (A kőszívű ember fiai s az önéletrajzi elemekkel átszőtt Politikai divatok és Tengerszemű hölgy.)”

Pongrácz Alajos (Újabb adatok Jókai forrásaihoz ItK 1939. 71–72.) Baradlay Richárdék hazatérésének forrásáról ír. (L. Keletkezése, forrásai 370–71)

György Lajos (Magyar nábob. Erdélyi Múzeum 1940. 220.) Józsai Gyuri adomáival részletesen foglalkozva érinti A kőszívű ember fiait.

Révész György (A zsidó Jókai regényeiben. Nyíregyháza 1940.). Salamon alakjáról (16., 17., 21., 23.), üzleti berendezéséről (18–19.), kiváló üzleti érzékéről (23–25.), becsületességéről (28–29.), nyelvi sajátságairól (31–32., 44.) és világnézetéről (35–36.) emlékezik meg. Kitér a szabadságharcban részt vevő zsidó kocsmárosokra (20.) s a 19. gyerekét szoptató kocsmárosnéra is. (53.)

Dezső Gyula (A református Jókai. Kecskemét 1941. 10.) megemlíti, milyen szeretettel ír Jókai a református lelkészről.

Török Pál (Jókai-regény mint történeti forrás. Protestáns Szemle 1943. 203.} szerint az angyalcsináló – Jókai oly sok megrajzolt figurájához hasonlóan – nem „kitalált alak”, mintáját az életből vette.

Hegedüs Lóránt (Jókai és kora. Koszorú 1943. 4. sz. jún. 200–01.) azt említi, hogy A kőszívű ember fiai „teljesen magukon viselik a későbbi korszakokban is Jókai figuráit”. Különösnek tartja, hogy „bár Jókai egész politikai működése alatt a Deák-párthoz tartozott és szívvel lélekkel küzdött a 67-es eszmékért, titokban mindig valami lelkes rajongás volt benne Kossuth eszméi iránt, mintegy transparensen keresztül úgy törnek a szabadságharc álmodozásai minden munkáján keresztül”.

Voinovich Géza (Jókai Mór. = Irók és költők. Bp. 1943.) szerint e regény „örök eposa a szabadságharcnak”. (36.) Megemlékezik Tallérossy Zebulon és Mindenváró Ádám alakjáról is. (39.)

Zsoldos Jenő (Magyar irodalom és zsidóság. Bp. 1943. 66.) a regény zsidó motívumairól emlékezik meg.

Kozocsa Sándor (Kis magyar irodalomtörténet. Bp. 1944, 141.) röviden ír a regény témájáról.

Az 1944-es kiadás címtelen és aláíratlan előszava és a borítólapon levő fülszöveg röviden bemutatja a regényt.

Németh László (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Irodalmi Olvasmányok 8. sz. Bp. 1948. 3-4.) szerint A kőszívű ember fiai hátterét Jókai élményei adják. „… e regény a költői lélek boldog ráfelejtkezése valami olyan időre, midőn valaki az ifjú álmok idején találkozik a nagy idők nagy eszméivel és nagy eszményeivel. A mű alapja, talaja, forrása maga a történelem, fényes és sötét lapjaival… egy történelmi korszak bemutatása a főcél, ebben a műben valahogy túlszáll önmagán az író, itt nemcsak gyönyörködtetni akar, hanem meg akar éreztetni valami nagyon szépet, valami igen magyart, valami igazán emberit. Érezzük mint omladozik a kiváltságosak, a nemesi rend világa és csak a kiválasztottak, címen és rangon felülemelkedni tudó értékes emberpéldányok maradnak fenn az alulról diadalmasan előretörő és jogait követelő nép megrázó szabadságharcában.” A szereplők „mind csak költői külsőségek, szükségszerű meseképek, kellékek, felbomlott színek, csupán csak azért, hogy légkörükből kibontakozhassék a nagy történelmi festmény, a nép szabadságának forró levegője, égő városok a multból, lángoló lapok a történelemből, szóval maga a történelem költői tálalásban”.

A varsói Trybuna Ludu 1949. 66. sz. a B. D. tollából hoz ismertetést Jókai ez alkotásáról Wegry XIX w. Walce o wolnosc címmel (L. Slaski i. m.)

Nagy Miklós (Jókai Mór. Művelt Nép 1951. január 1. sz. 25.) arról emlékezik meg, hogy a Baradlay-fivérek a hazaszeretet példaképei, a regény pedig a magyar honvédség hőskölteménye.

A Szabad Szó az Új könyvek c. rovatában (1951. ápr. 15. 15. sz. 6.) röviden ismerteti a regény legújabb kiadását, mely a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg.

Nagy Miklós a Köznevelés Könyvszemle c. rovatában (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. 1951. jún. 15. 12. sz. 555–56.) írja, hogy a regény a szabadságharc „leghaladóbb és legművészibb ábrázolása a XIX. században”. Szerinte Jókai, ki ekkor már „feladta forradalmi nézeteit, itt a kiegyezés miatti friss elégületlenségében a nemzeti függetlenség és a társadalmi haladás akkor ismert legnagyobb példájához nyult, hogy tettre buzdítsa megalkuvó korát.”

Lukácsy Sándor (Bevezető. = Kossuth zászlaja alatt. Írások a szabadságharcról. Bp. 1951. XII.) szerint a „szabadságharc forradalmi romantikájának megteremtője irodalmunkban Jókai, s ha igazán fantáziamozdító, szívetdobogtató irodalmat akarunk olvasni 48-ról, ma is esősorban az ő műveit kell fellapoznunk”.

Kiemeli a mű eszmeiségét, s részletesen jellemzi a központi szereplőket. Külön értékeli Jókai kiváló meseszövését. Megrója Jókai „osztályhelyzetéből és liberális meggyőződéséből” fakadó korlátait: a bécsi proletariátus bemutatását s a szabadságharc „szűk népi bázisát”.

Sós Endre (Az élő Jókai. Magyar Nemzet 1951. júl. 28. 174. sz. 3.) a Csataképek és A kőszívű ember fiai népszerűségéről emlékezik meg. Kiemeli, hogy Jókai életművében központi helyet kap a szabadságharc. Külön foglalkozik a budai vár ostromával. Szerinte Jókai a hazafiság és hősiesség költőjeként mutatkozik be ezekben a kötetekben.

Bóka László (A kőszívű ember fiai. Csillag 1951. 893–98. Tegnaptól máig. Válogatott tanulmányok, esszék, cikkek. Bp. 1958.} szerint „Jókainak talán egy műve sem áll ily mértékben a haladás szolgálatában, mint ez”. Jókai 1869-ben, a mű megírásának idején „állt népszerűsége tetőpontján. Az 1848–49-es forradalom alatti ingadozásait jóvátette már” (155.) Szerinte „A kőszívű ember fiainak megjelenése ekkor még az ellenzék helyzetét erősíti az uralkodó politikával szemben”. (156.)

Zsigmond Ferenc megállapításait bíráló megjegyzésekkel illeti. Zsigmond Ferenc, Jókai életművének legalaposabb ismerője, kénytelen elismerni, hogy A kőszívű ember fiai Jókai legnagyobb közönségsikerei közé tartozott, s hogy olvasóiban azt tudatosította, amit a maguk korlátai között nem mertek és tudtak fölismerni” (157.)

A regény „tárgya Jókai forradalmi, szabadságharcos emlékeiből és a kiegyezés bírálatából fakad, Jókai azt mutatja meg, hogyan válik a nemesi Magyarországból demokratikus Magyarország, hogyan váltja fel a gyarmati sorsba belenyugvó aulikus főuri politikát a nemzeti függetlenség politikája…

A regényben a reakció és a haladás erői állandó dialektikus feszültségben állnak szemben egymással. A regény belső köre egy családnak, a Baradlay-család tagjainak egyéni sorsa s szembenállása családjuk konzervatív hagyományával, nagyúri környezetük reakciós cselszövényeivel, a regény külső köre… a szabadságharcos néphadsereg küzdelme… a dinasztikus hadseregek szövetséges hadaival.

A regény eszmei tartalmát Jókai emberábrázoló módszere is kifejezi. A regény haladó hősei a regény folyamán fejlődnek a társadalmi harc során hősökké, s egyikük mártírrá nő, a reakció képviselői merev állandósággal ragadnak meg aljasságuk sarában. A haladó hősök fejlődése nemcsak a megadott történelmi eseményekben való részvételükben nyilvánul meg, hanem legszemélyesebb viszonylataikban is.” (158.) Azzal „hogy legegyénibb viszonylataikban is megmutatja hőseinek fejlődését, sikerül politikai fejlődésüket emberileg valószínűsíteni…

A társadalomábrázolás életteljességét szolgálja a regény sok, jellegzetes egyéni vonásokkal megrajzolt mellékalakja. A főhősök egyéni fejlődése köré… nem egy elnagyolt társadalmi körkép kerekedik, hanem számtalan színes személyiségen keresztül személyes kapcsolatban állnak a társadalommal. A társadalmi harc ezeknek a mellékalakoknak rajzában is tükröződik. A rokonszenves hétköznapi hősök mellett ott vannak a reakciós figurák is. A társadalomrajz a mellékalakok ábrázolásában nem válik sematikussá… Jókai nemcsak fehérrel és feketével ábrázol ebben a regényében: a rokonszenves és gyűlöletes regényalakok között nevetséges és együgyű szereplők is akadnak. A sok regényalak elevenné, változatossá teszi a regény társadalomrajzát, de ez a sokszínű tarkaság nem mossa el soha a regény alapeszméjét… s nem hagy kétségben a tekintetben sem, hogy hol dobog az író szíve. Jókai pártosan ábrázol…

A regény meséjét is úgy bonyolítja Jókai, hogy ez bontakozzék ki belőle, a sokféle szál végül egybefonódik. (158–59.)

Bóka László szerint „Az alapeszme dialektikus megfogalmazása az ember és társadalomábrázolás realista biztonsága, a függetlenségi harc leírásának hősi romantikája, a mű eszmei és művészi egysége, teljessége a legnagyobb értéke Jókai regényének. (Ez a teljesség azért bámulatra méltó, mert Jókai a legfinomabb árnyalatokig pontos ebben a regényben”. S itt Ramiroff rokonszenves tettét hozza fel példának. (162.)

A kőszívű ember fiainak kétségkívül meglevő hibái Bóka László szerint „Jókai nemesi osztály-kötöttségéből s a század második felének polgári liberalizmusából erednek…

A regény nyelve méltó a remekműhöz. Színes, változatos, fennkölt szárnyalást, nemes egyszerűséget s ízes humort tudó nyelv ez… Névadása is nyelvünk játékos gazdagságát dicséri…

Méltó emléke ez a regény függetlenségi harcunknak, s annak bizonysága, hogy lángelméjű szerzője akkor tudott igazi remekművet alkotni, mikor ihletését szabadságharcos emlékei gyújtották föl…” (163–64.)

Bóka László tanulmányáról írja Sőtér István, hogy „az irodalomtörténeti népszerűsítő munka egyik legszebb példája”. (Két esztendő irodalomtörténeti munkássága a Petőfitől Adyig korszak területén. It 1953. 271.) Sőtér István ugyanitt azt is megemlíti, hogy A kőszívű ember fiai c. regény politikai célzatát „mellyel Jókai az önálló nemzeti hadsereg mellett érvel” hírlapi írásai fejtik meg számunkra. (272.)

Illés Jenő (A kőszívű ember fiai. Színház- és Filmművészet 1952. nov. 11. sz. 523–26.) a győri színház előadásáról írva részletesen foglalkozik Jókai regényeivel is. Véleménye szerint „Jókai egy szégyenteljes egyességre, 1867-re, 1848-nak, a magyar nemzet dicsőséges korszakának a felidézésével süti rá a szégyen bélyegét”.

Részletesen elemzi, kiegészíti s cáfolja Zsigmond Ferenc bizonyos megállapításait. Illés Jenő szerint a regénybeli szereplők sorsát „a társadalom fejlődése, a forradalmi helyzet határozza meg, s az alakok a forradalmi helyzet felvetette konfliktusban állnak helyt, így fejlődnek, magasodnak előttünk nagy, példamutató hősökké”. Megemlékezik Illés a regény eposzi hangvételéről is.

Nagy Miklós (Jókai Mór. Vezérfonali városi előadók számára. Bp. 1952. 6–10.) szerint Jókai e regénnyel „emlékeztet rá, hogy szükségünk volt és van nemzeti hadseregre. (7.) … A ‚Kőszívű ember fiai’ annak ellenére, hogy gazdag változatosságban sorakoztatja fel a legkülönfélébb osztályok fiait, akiknek mindegyike a maga jellegzetes, félreismerhetetlen egyéni vonását viseli, mégsem válik egyszerű krónikává, széteső vázlattá! A Baradlay-család sorsán keresztül tükröződik mindaz, amit látunk, az ő emberré válásuk fogja össze a szétfolyó szálakat…

Jókait liberális köznemesi szemlélete nem egy tekintetben meggátolta a forradalom és függetlenségi harc lényeges mozzanatainak felismerésében… A köznemesség vezetőszerepe eltakarja előle a népi erőket, amelyeket ismer, dícsér, de művészileg ábrázolni nem tud. Ezek a ferdítések, egyoldalúságok azonban csaknem kivétel nélkül jellemzők 48–49-ről szóló regényirodalmunkra a század második felében.” (10.)

Vészi Endre (A kőszívű ember fiai. Szinház és Filmművészet 1953. 8–9. sz. 372–75.) szerint „A kiegyezés langyos, opportunista állóvizében Jókai volt az, aki megírta és közzétette a szabadságharc nagy romantikus eposzát, ‚A kőszívű ember fiai’-t. Sokkal több ez a mű mint családregény. A Baradlayak sorsának tükre nemzeti perspektivává tárult ki. S ha vannak is e könyvnek lényeges fogyatékosságai – mint például a bécsi tömegmozgalom lebecsülése –, Jókai mégis el nem múló, halhatatlan rajzban örökíti meg az egész magyar nép ellenállását, egységét, szabadságharcos fellángolását 1848–49 történelmi napjaiban. S erénye e műnek, hogy éles ellentéteket állít szembe egymással, amikor a haladás és a reakció erőit ábrázolja.” A továbbiakban kiemeli Vészi a mű nemzeti jelentőségét.

Z. Lukasiewicz, Wspominajac Jókaia. Dzis i Jutro c. folyóiratban (Warszawa 1953. 5. sz.) recenziót írt a regényről. (Vö. Slaski, Jan: Jókai lengyelül. Világirodalmi Figyelő 1958. 57.) Dicsérő hangon említi a mű számos esztétikai értékét. Megállapítja, hogy az irónia sem hiányzik belőle, s tragikus kicsengésével is optimista mű.

Zeromski, Stefan naplójának tanúsága szerint (Dzienniki [Naplók]. Warszawa 1953. 2. k. 161–62. 1883. máj. 10. – Slaski, Jan: Jókai lengyelül. Világirodalmi Figyelő 1958. 49.) fiatal író korában különösen két Jókai-regény, A kőszívű ember fiai és A fekete gyémántok került közel szívéhez. A szabadságharc leírása lelkesedést váltott ki, Zeromskiból. „Úgyszólván hallom azokat az örömújjongásokat; melyeket oly mesterien rajzol a szerző, mikor a magyarok elfoglalták Pestet. ‚Éljen a haza!’ Istenem, Istenem! ha mi is egyszer így kiálthatnánk szabad kebellel. Hogy mit jelent az ilyen kiáltás az olyan kebel számára, mely hosszú időn át a zsarnok csizmája alatt nyögött, csak az értheti meg, kinek mellén az ellenség csizmája véres nyomot hagyott.”

Hegedüs Géza Az élő Jókai c. cikkében (A könyvtáros 1954. jan. 1. sz. 17.) Jókai legnépszerűbb művének tekinti A kőszívű ember fiai c. családregényt”.

Semsei Jenő (A kőszívű ember fiai. Művelt Nép 1954. jan. 1. sz. 19.) bőséges tartalmi ismertetés mellett állapítja meg, hogy „Ebben a regényben családi keretben két világ csap össze és vív élethalálharcot: a haladás és a reakció; a hazafiasság és a nemzetárulás, a jövő és múlt”.

Kanizsai-Nagy Antal (Jókai Mór. Köznevelés 1954. ápr. 15. 8. sz. 2. borítólap.) Baradlayné és Ödön hősi jelleméről emlékezik meg.

Bárdos László (Mit olvassunk Jókaitól. Komárom megyei Dolgozók Lapja 1954. ápr. 17. 4.) szerint A kőszívű ember fiai „a reakció és a haladás erőinek ellentétét és összecsapását mutatja be; a szabadságharcról szóló legszebb irodalmi alkotás”.

Nagy Miklós (Jókai Mór. 1825–1904. Irodalmi Ujság 1954. ápr. 24. 9. sz.) főleg a főszereplőkről emlékezik meg.

Hegedüs Géza (A halhatatlan Jókai. Természet és társadalom 1954. [ápr.] 4. sz. 196.) az 1848-at felidéző legjobb regényei között tartja számon A kőszívű ember fiait. A hűbéri világgal szembenálló hőseiről is megemlékezik.

Boldizsár Iván (A mi arany emberünk. Béke és Szabadság 1954. máj. 4. 18. sz. 6.) Jókai legkiválóbb művei közé sorolja A kőszívű ember fiait.

Illés Endre (A világhír. Uo. 15.) idézi az Illustrated London News véleményét A kőszívű ember fiairól (L. 382.)

Hegedüs Géza (Jókai, a nevelő. Szabad Ifjúság 1954. máj. 4. 104. sz. 2.) Jókai hazafiasságát emeli ki.

Sőtér István (Jókai Mór [1825–1904] Szabad Nép 1954. máj. 5. 125. sz. 3.) írja: „Jókai ‚aranykorának’ az 1867 utáni korszakot szokták nevezni – és e korszak regényei még világosabban harcolnak egy-egy nagy eszméért, célért, mint a korábbiak. A kőszívű ember fiai (1869) célzata Jókainak abban a törekvésében keresendő, hogy ‚kiszélesítse’ az 1867-es alapot, s még többet próbáljon visszakövetelni 1848 vívmányaiból. Ez a regény – hősköltemény, amely valóságos himnuszi hangnemben eleveníti föl a szabadságharcot, s borítja harcosait a dicsőség fényözönébe.”

Bóka László (Jókai halálának félévszázados emlékünnepére. Népszava 1954. máj. 5. 105. sz. 2.) találó szavakkal emlékezik meg a regény eszmei mondanivalójáról.

Hegedüs Géza a Magyar Nemzetben (Jókai. 1954. máj. 5. 105. sz. 3.) Jókai hőseinek – közte Baradlay Richárdnak – lelkesítő hatásáról emlékezik meg.

Hegedüs Géza (Ötven év után. Új Világ 1954. máj. 6. 18. sz. 6.) azt írja, hogy az Arany emberrel együtt valamennyi európai országban megjelent A kőszívű ember fiai. Később Baradlay Richárdról mint a Berend Ivánhoz és Kárpáthy Zoltánhoz hasonló pozitív eszményképről emlékezik meg, míg Rideghváry Bencét – Kárpáthy Abellinóval, Krisztyán Tódorral és az Egy az Istenben szereplő Vajdál Benjaminnal együtt – „az emberi gonoszság felnagyított példájaként” emlegeti. Kiemeli a regény hazaszeretetre nevelő hatását.

Veres Péter (Mi a titka Jókainak? Művelt Nép 1954. máj. 9. 9. sz. 1.) Jókainak a Bach-korszak idején elért nemzetnevelő szerepét emeli ki, majd megállapítja, hogy a népszerű regényíró Arany Jánosnál is többet tehetett a magyarság talpraállásáért. „Arany a legjobbakon keresztül hatott a népre; Jókai közvetlenül, úgyszólván négyszemközt [állt] az olvasó magyarral. Nekik köszönhető, hogy a Tiszák idejére kicsit már megerősödtünk a magyarságunkban is, még mielőtt az igazi nemzeti politikusok szóhoz juthattak volna is. Mert azok csak kerülgetőzve és hangfogóval beszélhettek, de a Baradlay Richárdok és a többi Jókai-hősök megdobogtatták az emberi szíveket. És úgy tudták megdohogtatni, úgy tudta Jókai a magyar embert lelkesíteni, hogy nem keltett gyűlöletet más nemzetek iránt. Ez pedig nagy dolog.”

A nyíregyházi Néplap Sz. M. kézjegyű cikkírója („A kőszívű ember fiaiCsengerben. 1954. jún. 19. 144. sz. 4.) a csengeri pedagógusok előadását méltatva bőséges tartalmi elemekkel átszőve viszonylag részletesen ír a regényről. Szerinte családi keretben vív egymással élethalálharcot a haladás és a reakció.

Kárpáti Aurél (Jókai regényalakjai a valóságban. Irodalmi Ujság 1954. aug. 28. 24. sz. 4.) a regény főszereplőiről emlékezik meg. (L. Keletkezéstörténet 347–49)

Hegedüs Géza A kőszívű ember fiai-ról c. tanulmányában (Új Hang 1954. 5. sz. 93–104.) az egyik legnépszerűbb magyar regénynek tartja. „1848 emlékét talán egyetlen más prózai mű nem idézte és nem idézi oly szemléletesen, s oly lelkesítően, mint ez. A hazafias nevelés egyik legnélkülözhetetlenebb eszköze… Jókai emberábrázolási módszereinek úgyszólván valamennyi lehetőségét megtaláljuk benne… Egyes képei megvilágítják Jókai legnagyobb – és talán az egyetlen soha kétségbe nem vont – erényét: a szemléletes és életteljes leírás művészetét… itt tűnik ki legjobban, miként ragadja meg Jókai a valóság összefüggéseit, hogyan sűríti az eseményeket… milyen módszerekkel éri el azt a szinte kézzelfogható plaszticitást, amely az olvasó számára egy életen keresztül személyes ismerősökké közelíti a kitalált alakokat, és sajátos élménnyé varázsolja az egykori történelmi eseményeket…” (93.) Megemlékezik Hegedüs a színpadi feldolgozásokról (93) A regény keletkezéstörténetéről eszmei mondanivalójáról (93–95.), és igen részletesen ír a mű kompozíciójáról (95–97.) és jellemeiről. (98–104.)

Kelemen János (A kőszívű ember fiai. Művelt Nép 1954. szept. 5. 26. sz. 6.) szerint a regény nemcsak foglalata annak, amit Jókai a szabadságharcról addig alkotott, de „egyben mitoszi arányú, hősi pátoszú felnagyítása is a ‚Csataképek’, a ‚Politikai divatok’ – a regény két legfontosabb előzménye – szemléletének… tudatos szembefordulás a kiegyezés korával…

A Baradlay-család alakjaiban a 40-es évek Magyarországának típusai kelnek életre… Pál úr… a megalkuvásnélküli plebejus forradalmiság megtestesítője…

‚A kőszívű ember fiai’ a forradalom nagy embereinek és nagy eseményeinek époszi dicsőítése. De nem a forradalomé. Jókai nagy távlatú képben rajzolta meg például a bécsi forradalom eseményeit, de belső, nem is igen leplezett ellenérzéssel ír a forradalmi tömegről.

Sarkadi Imre (Jókai ürügyén. Művelt Nép 1954. okt. 10. 31. sz. 4–5.) Jókai szabadságharcos munkáiról szólva állapítja meg, hogy „Legkiválóbb e nemben ‚A kőszívű ember fiai’. Méltatlan dolog lenne e regény nagyszerű érdemeiről nem beszélni, említés nélkül hagyni, hogy izzó hazafiságra nevel. De Jókai jegye ezen is rajta van: ez a csodálatos Baradlayné nem a szabadsággal, nem a győzelem utáni nagy remények csillogtatásával tudja hazavinni Jenő fiát, hanem éppen az ellenkezőjével: légy bátor velünk osztozni a bukásban. Légy jellemes, légy férfi – ne hagyd el azokat, akik a bukást vállalták. Igaz, hogy a szabadságharc elbukott, de a bukás későbbi, utólagosan ‚előrelátott’ igazolása bizony az író önigazolása:” (Vö. Politikai divatok. JKK 555.)

Barta János (Jókai. Megemlékezés halálának ötvenedik évfordulójáról. Építünk 1954 nyarán. 2. sz. 3.) szerint az „eposzi nagyszerűség a szabadságharc ábrázolásában A kőszívű ember fiaiban éri el eszmei és művészi tetőpontját”. Részletesen elemzi Jókai hazaszeretetre lelkesítő, művészileg is hiteles művét.

A Magyar Néphadsereg irodalmi és művészeti folyóirata, a Szabad Hazánkért (1954. okt. 10. sz. 30.) a Mit olvassunk c. rovatban az Erdély aranykorán kívül A kőszívű ember fiait is ismerteti: A „szabadságharc csodálatos eposzának” tartja e művet. Kiemeli, hogy a Baradlay-fiúk „történetén keresztül Jókai megragadó képet ad a szabadságharc koráról”. Nagyra értékeli a regény szereplőinek lélekrajzát.

Szebényi Géza (Jókai és A fekete gyémántok néhány kérdése. It 1954. 26.) Király Istvánnal vitázva állapítja meg, hogy Jókai 1867 után keletkezett munkáiban nemcsak a győzelmi illúziók fénye világit, de ott van a kiegyezés bírálata is. „Sőt – folytatja tovább –: a Fekete gyémántok, A kőszívű ember fiai, A jövő század regénye elsősorban a gyarmati függés bírálata. Jókai ugyanis csak annyiban tekintette első lépésnek ekkor a kiegyezést, amennyiben az abszolutizmus helyett alkotmányos viszony jött létre, de különben a kiegyezés egyetlen pontját sem fogadta el.

Barta János (Jókai és a művészi igazság. It 1954. 413–16.) szerint Jókai az erősen átélt eszmei tendenciákat szokatlan erejű felnagyítással – mely csaknem a szimbolum zártságáig is tömörségéig emelkedik – fejezi ki. Legszebb példa erre Baradlayné alakja és szerepe. Foglalkozik a regényen végighúzódó „motívumlánc” (Baradlayné férje arcképe előtt) jelentőségével, a cselekménynek nagy csomópontokba, nagy drámai jelenetekbe való összefogásával, kiemelve: a hatásos nagy jelenetek rajza általában gyengéje Jókainak, s ennek kedvéért sokszor a művészi igazságot kockáztatja. (Pl. ez történik meg a Plankenhorstéktól Richárdnak kiszolgáltatott Edit esetében, s amikor a leány a magyar táborban történt látogatását szerelmi kalandnak hazudja a második alkalommal is.)

Megemlékezik változatos esztétikai hatást ébresztő romantikus kompozíciójáról, a főhősök mellett szerepeltetett jelentéktelenebb – de rikító színekkel megfestett – mellékalakokról: Tallérossy Zebulon, Mindenváró Ádám, Boksa Gergő és Palvicz Károlyról.

Apáthi Imre (Jókai, Hevesi, Földes és „A köszívű ember fiai”. = Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Színmű 4 felvonásban. Színpadra írta Földes Mihály. Népszerű drámák. 1. sz. Bp. 1954. 11.) A kőszívű ember fiai három dramatizálásának vizsgálata során a regény szereplőiről és az osztályharc ábrázolásáról ír.

Ruttkay Kálmán (Utószó. = Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Bp. 1954., 1958., 1960. 559–61.) a szereplők mintáival foglalkozik (L. Keletkezéstörténet 347.), majd megállapítja, hogy a regény „legfőbb értéke a ‚dicsőséges és reményekkel teljes korszak’ hangulatának művészileg hiteles érzékeltetése.”

Lengyel Dénes (Jókai Mór [1825–1904.] Nagy magyar költők. 2. k. Segédkönyv az általános iskolában tanító magyar szakos nevelők számára. Tankönyvkiadó Vállalat. Bp. 1955. 150–57.) a kiadvány jellegének megfelelően igen részletesen ismerteti a regényt.

Barta János (Különvélemény az Eppur si muove ügyében, It 1956. 82.) a regény egyes alakjait, szerkezetét és életanyagát az És mégis mozog a földdel veti egybe, s az összehasonlítások nyomán A kőszívű ember fiait amannál sokkalta értékesebb alkotásnak ítéli.

Sőtér István (Jókai útja. Csillag 1954–55., valamint Romantika és realizmus. Bp. 1956. [lapszámok az utóbbiból]) szerint „Fenséges hősi romantika és mosolygó, humoros genre-realizmus párosodása hozza létre A kőszívű ember fiai… (425)

A kőszívű ember fiai a Nábobban kialakított irányzatosságot folytatja tovább. 67 után úgy nyúl most vissza Jókai 48-hoz, mint egy kivívott eredmény alapvetéséhez: És úgy is, mint aki még ki akarná szélesíteni ezt az eredményt. A nemzeti hadsereg mellett folytatott hírlapi agitációnak megfelel A kőszívű ember fiai képe 48 honvédeiről, s a regény még hatásosabban érvel a szabadságharc e nagy szülöttének, az önálló, nemzeti hadseregnek újrateremtéséért. Viszont a forradalom képe ebben a regényben teljességgel a 48-as hírlapi cikkek forradalomszemléletéhez igazodik…” (426.) (l. bécsi jelenetek)

A kőszívű ember fiai a nemesség vezette szabadságharcot mutatja be, és ezt a nemesi vezetést dicsőíti meg. A regény ezt a vezetést hitelesen képes nagynak, lelkesítőnek láttatni, s az egész nemzet harcát, az egész nemzet-nagyságot mutatni meg mögötte. A 60-as évek végén Jókai még reménykedik, hogy újból támadhatnak Baradlayak… Jókaiban még élhet a bizakodás, és A kőszívű ember fiai éppen nem ‚önigazolás’…, – hanem a hit és a lelkesedés hőskölteménye. Ez a hősköltemény azonban – épp a nemes vezetés előtérben állása miatt – nem nyújtja a szabadságharc teljes, széleskörű ábrázolását. A Baradlay-fiúk szerepe szerkezetileg sem teszi lehetővé, hogy a szabadságharcban résztvevő tömeg mozgását, harcait egészükben áttekinthessük. A szabadságharc szélesebb rétegeit még típusok sem képviselik – vagy ha itt-ott felbukkannak is ilyenek, mennyivel halványabban az egyébként művészileg alacsonyabbrendű Politikai divatok Kapor Andrásánál, vagy Tuba Jánosánál. A táblabíra-világ genre-figurái… mellett háttérbe szorulnak a Mihály mesterhez hasonló alakok, akik a szabadságharc plebejus szárnyát képviselik… A szabadságharc népi, nemzeti nagyságát nem annyira a mellékalakok, mint inkább a romantikus-költői szárnyalású betétek éreztetik (pl. az Egy nemzeti hadsereg című fejezet), vagy az olyan hőskölteményi epizódok, mint a huszárok átkelése a Kárpátokon… (426–27.)

A kőszívű ember fiainak ábrázolásában kevesebb szerep jut az illúzióknak – itt kétségtelenül érezzük, hogy Jókai a valóságot romantizálja… (427.)

A pátosz és tragikum, melynek jegyében Jókai ezt a réteget látja – a Bárdyak, Baradlayak, Jenőyék rétegét – nem kiagyalt és nem mesterséges. És az, hogy ily patétikus-tragikus hősöket tud kiszemelni, eleve megszabja e korszak regényeinek jellegét is… Ezek a regények szükségszerűen a hősköltemény és a legenda irányában fejlődnek… (429.)

A kőszívű ember fiai jelentőségét Révai József világítja meg, amikor arra mutat rá, hagy a forradalmat, szabadságharcot kiábrándultan szemlélő Keménnyel szemben, Jókai lelkesülten hirdeti, hogy 48, igenis, hőskor volt!…

Amikor Jókai a 48-as nemesség legjobbjainak pátoszát mutatja meg – és amikor hőskornak mutatja 48-at: szinte szükségszerűen jut el… az eposzi csodálatosságnak igényéhez… Ebből a csodálatosságból még hiányzik az egzaltáltság és irracionalitás, mely már A fekete gyémántoktól kezdve mind gyakrabban bukkan elő… A kőszívű ember fiai is a tiszta, éles konfliktusok regénye. E konfliktusok közül a legfontosabb – és a leginkább ‚csodálatos’: Kazimír és Baradlayné nagy ‚túlvilági’ összecsapása… (430.)

A regény sajátos szépségét az anyagát képező elemek különböző volta, és mégis harmonikus összesimulása adja meg. Fennköltség és humor, kaland és bensőség, romantikus felnagyítás és ismét csak a realista genre-kép: íme a regény összetevői.” A kompozíció rapszódiához hasonlítható. „E rapszódia felemelő és megnevettető részletek freskószerű csataképek és az életképszerű jelenetek egymást váltásából alakul ki. Sokkal inkább, mint bármelyik más művében, Jókai itt nagy tablók teremtésére törekszik” (megyegyűlés, bécsi forradalom, Királyerdő stb.) (430–31I.).

A továbbiakban azt állapítja meg Sőtér István, hogy „Jókainak talán egyetlen művét sem járja át ily erőteljes líraiság – egyetlen alkotása sem emelkedik a költőiségnek oly erőteljes szárnycsapásaival, mint A kőszívű ember fiai.

Ez a líra: a valóságból fakad. És a pátosz, a nagyság is, amely a regényből sugárzik: egy romantizált valóság legfontosabb elemét képezi. De a valóság egy másféle, genreszerű ábrázolásával is sűrűn találkozunk itt, sűrűbben, mint a korábbi művekben. A kőszívű ember fiai bővelkedik a genre-alakokban, melyek némelyike éppúgy a regény születésének korához szól, akárcsak előbb pl. Kőcserepy alakja.” A genrealakok közt megemlékezik Tallérossy, Mindenváró Ádám, Mausmann, Goldner, Boksa Gergő, Lánghy Bertalan pályájáról. (431–32.)

A kőszívű ember fiai hitet tesz 48 hőskor-volta mellett. E hittevés: nagy és lelkesítő cselekedet. De Jókai szándéka szerint semmiképp sem a jövőben követendő út szózata.” (432.)

Kanizsai-Nagy Antal (Jókai Mór regényei. Útmutató a Társadalom- és Természettudomámyi Ismeretterjesztő Társulat előadói számára. Bp. 1954.) szerint a „regény felelet a kiegyezésre (5.)… A kőszívű ember fiai a 48-as forradalom és szabadságharc ragyogó, romantikus színekkel alakított éposza. Jókai célzata nyilvánvaló: tükröt tart a középnemesség elé, hogy az meglássa benne kiegyezéskori elvtelenségét. Ugyanakkor tartalmazza az eposz mítoszi, antireális elemeit is: ez a hősiesség mindörökre a múlté. Jókai nem újabb szabadságharc kirobbantását akarja, hanem a kiegyezésen túlmenő politikai engedmények kiharcolását… Jókai állásfoglalása világos. Regényében azonosul a szabadságharc hősi és forradalmi eszméivel és éppen ezért elítéli a kiegyezés korának üzletező-alkudozó álhazafiságát. (8.)

Később részletesen foglalkozik a regény meseszövésével (8–10.), a szereplők jellemével (10–18.), a tájrajzaival (18–19.) és nyelvezetével. (19–20.)

Katona Piroska (Jókai Mór. Bács-Kiskun megyei füzetek. 2. sz. Kecskemét 1954. 14–17.) részletesen s főleg tartalmilag ismerteti a regényt és szereplőit.

Lengyel Dénes (Az Aranyember. Bp. 1954. 464.) szerint A kőszívű ember fiai c. regényben „A kiegyezés megalkuvásaival a szabadságharc eszményeit állította szembe” Jókai.

Szilágyi Péter (Jókai Mór. = A szabadságharc és az elnyomatás kora irodalmának középiskolai tanítása. Szocialista Nevelés Könyvtára. 124. sz. Bp. 1956. 167–75.) főleg Sőtér István tanulmányai alapján ismerteti a regényt.

Szekeres László (Jókai „forradalom alatt írt műveinek” utóéletéhez. ItK 1957. 439.) írja, hogy „A kőszívű ember fiai c. regényének igen sok apró mozzanata fedezhető fel Jókai szabadságharc alatt vezetett folyóirataiban. A Csehországon keresztül hazaérkező nádorhuszárok útja ezer veszélyen keresztül’ (Ék. okt. 22. 541.) Baradlay Richárd és huszárjai kalandos hazatérésében jelenik meg. Az Életképek szeptember 10-i számában javasolja Jókai, hogy a divatos párbajok helyett az ellenségre lőjenek, s harcban vitézkedjenek (350.). A kőszívű ember fiai ezt a párbajt mutatja be. Buda ostromának leírása számos cikkében jelentkezik (PH. máj. 15. 57.)

Nagy Miklós idevágó tanulmányában (A kőszívű ember fiai. ItK 1959. 231–46.) – melyet több szempontból a keletkezéstörténet felvázolása során és a Tárgyi magyarázatok között is felhasználtunk – részletesen kifejti a regény keletkezésének körülményeit, azt, hogy milyen élményforrásokból merített Jókai A kőszívű ember fiai megírásakor. Később a családregényre és az eposzra jellemző motívumokat vizsgálja meg. A szerkezetre kitérve állapítja meg, hagy „elemzése nemcsak az irodalomtudomány magától értetődő feladata hanem speciálisan is fontos, mert a mű gyakran figyelmen kívül hagyott regényszerű vonatkozásaira világít rá. Az első köteten vörös fonálként húzódik végig a Baradlay-fiúk visszahódításának története. A legkevesebb szó Ödönről esik… Richárd meg Jenő sorsa… egészen új környezetet és helyzeteket biztosít számára, amelyek írói becsvágyát ugyancsak felkeltik. Általában Richárd látszik az író kedvencének…

Richárd hazajövetelétől kezdve megsokasodnak az epizódok. Zebulon nemcsak a társaság mulattatójaként jelenik meg, hanem igazi humoros regényhőssé válik, akinek megvan a maga összefüggő története. Sőt. valóságos kis udvar kerekedik köréje… ő maga pedig közéleti férfiú lesz, csaknem beleszól Ödön életébe is. Az anekdotai mellékcselekmény ilyen felduzzasztása első látásra aggasztónak látszik. Valószínűleg erre gondolhatott Kosztolányi Dezső is, mikor Jókairól írt esszéjében (lábj. Lenni vagy nem lenni. Bp. [é. n.] 268–70.) hangsúlyozta: A kőszívű ember fiai nem a legkerekebb Jókai művei között s csak ‚tündöklő életteljes’ részleteiért felejtjük el ‚a szerkesztés egyenetlenségeit’. Ez. az aránytalanság alapjábanvéve nem bántó, ha Ödönről és a szabadságharc előkészítéséről több szó esnék, aligha vennők észre. Inkább az a kérdés, van-e e cselekményszálnak sajátos mondanivalója? Kétségtelen, hogy a Tallérossyval lepergő jelenetsornak elsősorban esztétikai jelentősége van. Igazat adhatunk Barta Jánosnak, ha Jókai ‚esztétikai kompozíciójáról’ beszél, s megállapítja róla: ‚Fő elve (ti. az esztétikai kompozíciónak) az, hogy az író egy műben különféle, egymástól elütő, változatos esztétikai hatású elemeket vegyít össze, mintha sötét és világos színeket, komor és derűs akkordokat fűzne össze tarkán, mégis bizonyos számítás szerint’. (lábj. It. 1954. 4. sz. 416.) Baradlayné és a harcok fenséges emelkedettsége, majd tompa elégikus fájdalma, Alfonzine cselszövésének izgatott hangulata mellé Zebulon és társai hozzák a komikus, groteszk, sőt szatirikus légkört.

De nincs-e Tallérossynak egyéb funkciója is, korlátolt elvtelensége nem vet-e fényt egyfajta birtokos nemesi magatartásra? Lehetetlen tagadólag felelni minderre. Már csak azért sem tehetjük ezt, mert az író nyilvánvalóan a magyar közélet jellegzetes képviselőjének tartotta a mulatságos kisnemest, azért vette be az Üstökösbe figuráját, ahol elmaradhatatlan levelezőtársa lett Mindenváró Ádámnak…

Az anekdotai realizmust mindenütt fenyegeti a kuriózumok elburjánzása. A jól megfigyelt jellemet olyan különleges helyzetbe állítja az író, ahol sehogy sem tudja kibontani az általánosabb érvényű mondanivalót. Még a mértéktartóbb Mikszáthnál sem ritka az efféle eset… A hordóba bujtatott, vagy inkognitóját zsidó gyermek keblén viselésével biztosító Zebulon már csak a nyúlszívűség karikatúrája, egy embertípus, egy réteg társadalmi útjához a szabadságharc alatt nem sok köze van.

A szatírának ártalmatlan nevettetéssel való felcserélése többféle feltevésre adhat okot. Egyesek azt hiszik, hogy olyan igényes és illúzióromboló tényeket, mint a muszkavezetés; nem is lehetett volna más formában az akkori közvéleménynek elmondani. Csakhogy Jókai a nemesi köpönyegforgatásról a Szerelem bolondjaiban már olyan szatirikusan emlékezett meg, hogy az effajta feltételezésnek kicsiny a valószínűsége. Inkább arra gondolhatunk, hogy Jókai eszményítő törekvései következtében inkább humorral enyhítette az alacsonyrendű, szégyenletes motívumokat Tallérossy esetében.” (239–42.)

Részletesen foglalkozik Nagy Miklós a regény jellemeivel. „A Jó és Rossz csatájának pátoszát Rideghvárynál jobban hordozhatja szenvedélyességénél fogva a Plankenhorst-család. Jókai törődik azzal, hogy lényüket ne lássuk a ‚vegytiszta’ gonoszság megtestesülésének, hanem emberi közelségbe kerüljenek…

Tagadhatatlan van igazsága Sőtér Istvánnak abban (lábj. i. m. 427.), hogy A kőszívű ember fiai szórványosan előforduló napi hősei halványabbak; patriarchálisabbak, mint a Politikai divatok Tuba halásza, vagy Kapor fuvarosa. De azért csinján csak az öreg Pál úr patriarchális magatartásával! Sok mindent eltűr ő urától; de a legválságosabb órákban hazafias öntudata nagyobb, mint Richárdhoz való ragaszkodása. Hazaszökés közben szemébe mondja kapitányának: ha nem tartott volna a századdal, már nem élne, ő és társai végeztek volna vele. Romantikusan nagyszerű szerep jut Mihály mesternek is, amikor tűzbe veti az áruló Szénást. Nehéz elhinni azonban, hogy a Tallérossy Zebulonnal való huzakodásban oly kacagtatóan gyávának mutatkozó Szalmás ily vakmerő kémmé változzék. A Jókai-irodalom az ilyen töréseket többnyire ötletek felmerülésével szokta magyarázni, Péterfy esszéje óta. Ha azonban ezt általános magyarázó elvnek tekintjük, akkor túlzott fontosságot tulajdonítunk a cselekmény fordulatosságára való törekvésnek, s megfeledkezünk a Jókai regény erősen affektív jellegéről, érzelmi, hangulati tarkaságáról. Véleményem szerint a korábban említett esztétikai kompozíció gyakran fő forrása a jellemzésbeli következetlenségeknek.” (244–45.)

Szent-Iványi Béla (Nachwort. = Jókai Mór, Die Baradlays. Leipzig 1958. 624–44.) a német nyelvű kiadás utószavaként részletes életrajzi és történelmi tárgyalás segítségével értékeli Jókai forradalomszemléletét. Megemlíti, hogy a magyar polgári irodalomtörténetírás „mítosszá” bagatellizálta A kőszívű ember fiait, szabadságeposznak mondotta, hogy reális voltát elmossa. Vannak ugyan eposzi motívumai; de ezek nem azonosak a regény eszmei mondanivalójával. Szent-Iványi felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy milyen sikeresen mutatja be Jókai az osztrák és a magyar nagykapitalizmus, nagybirtok, a haladás és konzervatív erők egykorú működését. Hangsúlyozza továbbá, hogy kézenfekvő a mű kompozíciójának dialektikus volta: a haladás és a reakció párharca – amellett a társadalmi és egyéni jellemzés reális megalapozását mindvégig elkíséri az író egyéniségéből fakadó nagy etikai erő: a szerelemnek, becsületnek, barátságnak, hazafiságnak folytonos jelenléte.

A regény ismertetését olvashatjuk az 1958-as kiadás (Szövetkezeti Kiskönyvtár) „fülszövegében”.

Rónay György (Petőfi és Ady között. Az újabb magyar irodalom életrajza. (1848–1899.) Bp. 1958. 99–100.) szerint „Jókai alkotóképzelete nem a jellem lényeges vonásainak megragadására törekszik, hogy azután átadja e jellemet önnön törvényeinek, belehelyezze korának légkörébe, sajátos viszonyai közé. Ő a kor elvont eszméjéből indul ki, annak eszményi törekvéseit személyesíti egyetlen magasrendű hőssé, aki azután, reális küzdelem helyett, mintegy varázscsapással fölrántja magához a kort is, legyőzve annak – ugyancsak elvont eszméiből intrikus ellenféllé személyesített – maradi, gátló, káros erőit. Így zsúfolódik össze a reformkor minden kiválósága Kárpáthy Zoltánban, és minden cselszövő sötétsége Abellinóban, így a szabadságharcé egyrészt a Baradlay-fivérekben, másrészt Rideghváryban.”

M. Kondor Viktória (Megjegyzések Jókai Mór politikai szerepéhez Történelmi Szemle Szerk. H. Balázs Éva és Laczkó Miklós. 1958. 129.) Jókainak a kiegyezés fordulópontján vallott politikai állásfoglalását igyekszik ismertetni. A kőszívű ember fiairól megállapítja, hogy benne a középnemességnek és a népnek, tehát az egész magyarságnak állít emléket Jókai.

Kiss Ferenc (Jókai Mór: Az új földesúr. It 1958. 71.) Baradlay Richárd alakját Garanvölgyi Aladárral hasonlítja össze.

Kónya Judit (Utószó. = Enyim, tied, övé. Szépirodalmi Kiadó. 1959.) írja A kőszívű ember fiairól, hogy az „Jókai 48-as hitének töretlenségével készült”.

K. Bibikov (Mór Jókai c. utószavában az 1959-es ukrán nyelvű kijevi kiadás lapjain Jókai életútjának felvázolása közben ismerteti a regényt. (509–12.)

Hegedüs Géza (Baradlayék hőskölteménye. = Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. 3. k. Bp. 1959. Olcsó Könyvtár. 313–18.) szerint e regényben töretlenül vitte tovább a forradalom és szabadságharc emlékeit” Jókai. Úgy látja, hogy A kőszívű ember fiai „talán szerkezetileg és emberábrázolás tekintetében is, a legjobban sikerült műve”, mely „egyszerre prózai eposz, és minden romantikája mellett mindmáig a legjobb magyar családregény… egy egész korszak nem sokoldalú, de amennyit megmutat annyiban hiteles képe”. A regény alakjai „valóban megfeleltek az ábrázolt kor igazi típusainak… Történelmi realitása van… annak, hogy itt a forradalmi kor három típusát három egymástól nagyon különböző egyéniségű fiatal nemesúr képviseli, s ezek rokonilag igen közel állnak a legszélsőbb reakció képviselőihez is. Igy volt ez akkoron a valóságban is.”

Lippai Ibolya Mór Jókai c. utószava az 1959-es és az 1961-es moszkvai kiadásban (3–8.) részletesen ismerteti Jókai életét és a regényt.

Lengyel Dénes (Jókai Mór. = A kultúra világa. 5. k. Bp. 1960. 409.) összefoglalólag ír a regényről.

Somogyi Sándor (Nacionalizmus az önkényuralom korának magyar irodalmában. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei. 16. k. Bp. 1960. 409.) szerint A kőszívű ember fiai – Barta János szavaival élve – a nemzeti romantikának ‚legtisztább, művészi szempontból legértékesebb alkotása’ lett. Ugyanő mondja azt is: ‚Az ilyen alkotással szemben nem járhatunk el, mint Gyulai a Jókai-regényekkel, hogy t. i. a realizmus mértékével méri őket: A kőszívű ember fiai a maga egészében nem realista alkotás – de valósággal iskolapéldája annak: hogyan tudja Jókai a romantika eszközeivel is megvalósítani a műalkotás legfőbb követelményét: a művészi igazságot’, mely az adott esetben a korszak nacionalista jellegéből is következő igaz hazaszeretettel, népünk féltésével, a múlt becsületes szándékú ébrentartásával is párosul. E korszak különben is Európaszerte még nagy értékeket táplált; olyan országokban is, hol hozzánk hasonlóan a fejlődés a nacionalizmus útját járta:”

Szauder József (A magyar irodalom a XIX. században. = Klaniczay Tibor, Szauder József, Szabolcsi Miklós: Kis magyar irodalomtörténet. Bp. 1961. 230.) szerint ez a regény „a szabadságharc legragyogóbb hőskölteménye prózában, a XIX. század egyik legszebb, legizgalmasabb elbeszélő műve”.

Forgács László (Jókai és az orosz irodalom. = Tanulmányok a magyar-orosz irodalmi kapcsolatok köréből. Szerk. Kemény G. Gábor. 1. k. Bp. 1961. 505–06.) összeveti A kőszívű ember fiait a Szabadság a hó alatt c. regénnyel, s megállapítja, hogy Jókai e regényben „még a szabadságharc hőseit heroizálta, s a mű történelmi tartalma nem engedte meg, hogy a társadalmi összeütközéseket a magánélet konfliktusaira szűkítse le”.

Csire Gabriella (Utószó. = Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Irodalmi Könyvkiadó. Bukarest 1961. 455–57.) szerint a regény „az 1848-at felidéző irodalomból… mint az egyik legélőbb, a nagy forradalmi korszakot leginkább átfogó alkotás emelkedik ki”. Ír az író regénybe szőtt személyes élményeiről. Úgy látja, hogy a „48-as polgári demokratikus forradalmat osztálytartalmától megfosztva, csak nemzeti függetlenségi harcnak tekintette. Ebben a forradalom következetes véghezvitelét megtagadó Jókai megalkuvó békepárti szemlélete nyilvánul meg. A fegyvert fogott nép érdekeit azonosnak vélte a nemesi vezetők érdekeivel. Ezért nem értette s ezért dermedt rémületbe a felszabadulásukért küzdő elnyomott tömegek láttán.” Később a regény szereplőiről, a „valóságban gyökerező romantikus hősökről” ír Csire Gabriella. Úgy véli, hogy Jókai A kőszívű ember fiai c. regénnyel „a negyvennyolcas eszméket megcsúfoló sötét korszak idején is tovább vitte a harcot a magyar polgári fejlődésért. Tagadta vele a megalkuvást hintő reakciós irodalmat, és bizonyos mértékig saját ‚labanc’ szellemű írásait is.”

Nagy Miklós a Jókai Mór. 1825–1904. c. rövid utószavában (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Az én könyvtáram. Az ifjúsági irodalom remekei. Bp. 1962. 482–84.) korábbi lírásainak az ifjúság számára hozzáférhető főbb megállapításait adja elő.

A Móra Ferenc kiadónál megjelent kiadvány utószavában Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Ifjúsági Kiskönyvtár. Bp. 1963. 3. k. 277–79 olvashatjuk, hogy a három Baradlay fiú és az anya „méltó kifejezője az író magasrendű eszmei mondanivalójának”. A kőszívű ember fiai romantikus alakjai ellenére „hűen ábrázolja a választott hősi kort”; s választ ad „a kor nagy kérdéseire”. S bár „itt-ott tükröződik is a kiegyezés szelleme”, a regény a „hazaszeretet felemelő hőskölteménye”.

Barta János Irodalom és realizmus. (Alföld 1963. 7. sz. júl. 57.) szerint „Nem. érezzük zártnak és motiváció szempontjából hézagtalannak azt a világot, amelyet Jókai... A kőszívű ember fiai című regényében ábrázol. A regény cselekményében nemcsak az anya (Baradlayné), három fia és a mellékszereplők vannak jelen, hanem ott kísért állandóan az elhalt apa is. Mintha szelleme és végakarata nemcsak tudatkép gyanánt, hanem valami túlvilági erő gyanánt állandóan jelen volna és érvényesülne, az anyának valóságos küzdelmet kell vele folytatnia, amíg végül legkisebb és legkedvesebb fiának halála után a sírontúli szellem megengesztelődik.”

A Berei Andor szerkesztésével megjelent Új Magyar Lexikon (Bp. 1963. 519.) szerint A kőszívű ember fiai „a forradalom hőskölteménye. A nemzeti dicsőség nagyszerű napjainak megörökítésével a kiegyezés, a magyarság nemzeti jogainak elárulása ellen tiltakozik” benne a szerző.

Gyergyai Albert (Introduction. = Maurice Jókai: Les Baradlay. Bp.–Paris 1962. I–XVI.) a francia nyelvű kiadás bevezetéseként ír a regényről.

A bevezetésben az olvasó megismerkedhetik főbb vonásokban az író életével, korával; megjelöli a bevezetés Jókai helyét a magyar és a világirodalomban is. Az utóbbit tekintve írónk Victor Hugo, ill. a romantika legjobb magyar tanítványa. A túlsúlyban romantikus, helyenként realista író értékelésekor idézi Sőtér István és Nagy Miklós vonatkozó irodalmi tanulmányait.

Gyergyai kiemelte a mű reformkori gyökereit is, Széchenyi István és Kossuth nagy szerepét. Az író értékelésekor végső következtetésképpen A kőszívű ember fiai nagy jelentőségét abban látta, hogy így nehéz politikai és társadalmi viszonyok között Jókai vigaszt nyújtott, irányt mutatott nemzetének, nevelte honfitársait, és miképpen Balzac írásai nyomán: nála is hősei példamutatókká váltak, és az újabb nemzedékben megvalósultak.

A fordító arra törekedett, hogy igen olvasmányossá tegye regényünket, és ezért eltekintett helyenként a szöveghűségtől, közelebbről a tejességtől, ha nagy kitérőket elhagyott az események zavartalan, lüktetőbb gördítése kedvéért. A mű külső megjelenésével kiadónak, illusztrátornak az volt a célja, hogy a regény korát, hangulatát, stílusát is tükrözze.

Stil, André (Könyvek és élet. L'Humanité 1963. ápr. 4. 2.) írja: A Corvina Könyvkiadó társult az Amis du Livre Progresstiste-tel, hogy kiadják Jókai Mór – akit hirtelenében a magyar Victor Hugónak nevezhetnénk – egyik nagy regényét Aurelien Sauvageot francia fordításában. A regény most A Baradlayak címen jelent meg.

Kétségtelen, hogy 1963 francia olvasója azt gondolja, ez a regény nem a legjobb Victor Hugók közül való. De talán nem is a legjobb Jókai? Valószínű, hogy a magyar mű igen jelentős része elsikkad a fordításban annak ellenére, hogy az kitűnő.

Mindez nem akadályozza meg az olvasókat; hogy e nagy regény felfedezésének örvendjenek.

Egyesek különösen értékelni fogják a hosszabb-rövidebb romantikus részleteket, amelyek igen elütnek a szokásosaktól. Például ilyen egy szörnyű „buránának”, hóviharnak a leírása, melynek kellős közepén hirtelenül megjelenik a döbbenetes „lovasszobor”: az útszélen állva megfagyott ló és lovasa; a szánon való menekülés a farkasok elől; mentés a jég alól; a puskacsövet kettévágó kardcsapás.

Mások viszont – akik Hugónál sem annyira a „sisaktaréj” romantikát keresik, hanem mindazt, ami Balzac és Stendhal realizmusához közelíti – az egykorú magyar társadalmi képeket részesítik majd előnyben.

Mások vagy ugyanazok viszont legmagasabbra fogják helyezni Jókainak az 1848-as bécsi és pesti forradalmak melletti szenvedélytől fűtött tanúskodását. Közismert, hogy az író ebben az időben Petőfinek elv- és sorstársa volt… és az olvasó nemcsak látja a bécsi forradalom néptengerét, de ott sodródik, kiemelkedik, majd visszahull vele együtt maga is. A regény második részének nagy témája a nemzeti mozgalom egysége, ereje és gyengesége, a nemzeti hadsereg felállítása, a hadi események, a nagy tettek és kudarcok. Egészen 1849-ig, Buda bevételéig majd szörnyű visszavételéig halad a történet menete. A mű a „szegény magyar nemzetnek jobb időkbe vetett reményével” fejeződik be.

Nagy Miklós (A magyar irodalom története 1849–1905. Írta: Diószegi András, Király István, Mezei József, Nagy Miklós, Sőtér István. Bp. 1963. 161–63.) összefoglaló jellemzése során a közelmúlt kutatásainak, elsősorban saját cikkének eredményeire támaszkodik. Hangoztatja, hogy sok a meglepő fordulat a cselekményben, de ez nem rutinos játék általában.

Varga János kiadás előtt álló kéziratos tanulmánya („A kőszívű ember fiai”-nak történeti mintái és forrásai) az eddigi irodalomnál lényegesen részletesebben foglalkozik a regény központi szereplőinek élő mintáival, a nagy port felvert közgyűlésnek, a hazatérő huszárok kalandjainak és Palvicz Ottó halálának történeti megfelelőivel. Kutatásának eredményeit a Keletkezése, forrásai és a második kötetben szereplő Tárgyi és nyelvi magyarázatok c. fejezetekben használtuk fel.

Varga János szerint: „A cselekményeknek és történéseknek, az életre keltett személyeknek többségéről kimutatható, hogy nem puszta fantázia szülöttei, hanem igenis több-kevesebb közük van 1848–49 reális valóságához, vagy legalábbis a valóság nyomán támadt és a közhiedelemben tényekként jelentkező legendákhoz. Az egykorú olvasóközönségnek bármelyik rétege vagy csoportja a regény egy-egy, vagy esetleg egész sor mozzanatában felfedezhet olyan eseményeket, amelyeknek ő maga is közvetlen vagy közvetett tanúja volt, és olyan alakokat, amelyeknek egy vagy több jellemvonását hordozó, pályájuknak bizonyos szakaszán az övékével számos vonatkozásban azonos utat járó történeti mintáival maga is találkozott…

Jókai a meseszövés során a történeti valóságban egymással ok és okozati összefüggésben nem álló eseményeket fűzött láncolatba, alakjait pedig ahelyett, hogy egyetlen valóságos személyt másolt volna át regényébe, mindig több történeti minta jellegzetes vonásainak egyesítése útján teremtette meg. Mégsem utalható megszorítások nélkül e regény a romantikus írásművek kategóriájába. Nemcsak azért, mert a cselekmény a forradalom és a szabadságharc mozgalmas időszakában játszódik, amikor a békés periódusokban nehezen elképzelhető helyzeteket – sőt jellemeket! – produkál az élet, azaz szükségképp kitágulnak a történések lehetőségeinek határai, hanem azért sem, mert az egymással kapcsolatba hozott események közt nincs feltűnő logikai ellentmondás, végeredményben tehát a sokszínű valósággal szembesítve sem minősíthetők fantasztikusnak és hihetetlennek.”

*

Alig van regényírónk, aki Jókai közvetlen hatása alól egész pályáján ki tudta volna vinni magát. (L. Egy magyar nábob JKK 2. k. 342–43.) A kőszívű ember fiai különösen a kiegyezés másnapján és a század vége felé elszaporodott szabadságharcos novellákra, és regényekre hatott. E hatással az irodalomtörténetírás azonban alig foglakozott. Császár Elemér A kőszívű ember fiai, ill. Pálffy Albert Anya és grófnő (valamint Az új földesúr, ill. az Egy mérnök c. regények hasonlósága alapján állapítja meg, hogy „Jókai költészetének fénye Pálffyra is ráégette bélyegét”. (A magyar regény története. Bp. 1922. 248.) Nagy Miklós Rákosi Viktornak a Korhadt fakeresztek (i. m. 235.) és a Hős fiúk c. regényét (i. m. 238.) említi. Jan Slaski szerint „T. T. Jez Ezek és amazok c. regénye A kőszívű ember fiai nyomait viseli magán”. (Jókai lengyelül. Világirodalmi Figyelő 1958. 50.)




Hátra Kezdőlap Előre