I

2. BITSE: ÉS ÁRVA VÁRA.

Thurzó Imre születése. Gyermekévei. Neveltetése Bitsén a szülői háznál. Első nevelői. Spiegel Jeremias mester és tanmódszere. Tanuló társa. Museumgynecaeum. Thurzó elutazása Wittembergbe.

BETHLENFALVI gróf Thurzó Imre született Bitsén Trencsénmegyében 1598-ik évi szeptember hó 11-én. Apja bethlenfalvi gróf Thurzó György, Magyarország nádor-ispánja, anyja czoborszentmihályi Czobor Erzsébet, Czobor Mihály nádori helytartó leánya volt. ^[1] Mint a nagyhírű nádor egyetlen fia, Thurzó Imre bölcsőjétől fogva a leggondosabb szülői ápolásban és kora igényeit messze fölülmúló neveltetésben részesűlt, kezdetben – a főúri házaknál maig is dívó szokáshoz képest – szülői házánál, Bitsén majd a wittembergi akadémián, mely ez időtájt a németországi felsőbb tanintézetek között a legkitűnőbb helyet foglalta el. Első nevelői között több kiváló férfiú nevével találkozunk, kik közül egykorú levelek nyomán Nozitius János és Lányi Illés, bitsei lelkészeket és a Thurzó György által alapított bitsei iskola igazgatóit, továbbá Hermann és Paludinus János mestereket különösen ki kell emelnünk. A nevezettek közül az első kettő az evangelika vallásban, az utóbbiak a latin és német nyelvben, valamint a többi tudományokban oktatták. Mindezek felett maga a nádor volt az, ki gondos szemmel őrködött egyetlen fia rangjához illő, keresztény szellemben tartott nevelése felett, mitsem mulasztván el, hogy az nagy neve, fejedelmi vagyona s azon szerephez, melyet egykor betölteni hivatva lesz, minden tekintetben méltó legyen s benne a haza, a kereszténység, főleg pedig a protestans hitfelekezet oszlopot, támaszt nyerjen.^[2]

A haza és a keresztény hit, e két nagy fogalom, mely a török elleni százados harczokban e hon fiait hős tettekre ösztönzé, a reformatió óta a protestans vallás elterjedésével, más alakban új életre ébredt az új tan követőiben. Nemzeti és vallásszabadság lett a jelszó, mely a protestans felekezethez tartozó honfiakban annál mélyebb gyökeret vert, mennél inkább meg kell vala győződniök, hogy az ellenreformatió nagytehetségű előharczosai buzgóságukban a protestans vallásszabadságon kívül a nemzeti szabadságot is veszélyeztetik. Thurzó György, a keresztény türelem eme prototypje, mérsékletével s nagy tekintélye által a felekezeti viszályok fel-fellobbanó lángjait mindenkor el tudta oltani, de működése közben a közpályán lehetetlen volt, főleg élte végső szakában fel nem ismernie a veszélyt, mely felekezetét érheti, ha nem lesz majd, ki azt mint ő, oly szívós kitartással védje. Ezen százszor bevallott czél lebegett a nagy nádor szemei előtt, midőn egyetlen fiába már korán csepegteté a honszereteten kívül azon tántoríthatatlan felekezeti buzgalmat is, mely életében őt magát lelkesíté. S valamint az ital üdítőbb, ha azt a forrásból merítjük, úgy az eszme is mélyebben hat az ember kedélyére ott, hol megszülemlett. A keresztény hivők a szent földre zarándokoltak, Mekkába az izlam követői: az ágostai hitvallás hívei csak a protestantismus bölcsője: Németországban kereshették az új tan hivatott hirdetőit. Onnan kerűltek az első protestans hittanárok hazánkba, ott nevekedtek később saját honfiaink lángbuzgalmú hitszónokokká a hitfelekezet világi bajnokai is csak ott nyerhettek méltó felavattatást. Ez volt hazánkban a XVII. század elején az általános felfogás, melynek Thurzó György, mint felekezetének első bajnoka, inkább hódolt, mint bárki más. Ő, ki a hittanban már maga is németországi nevelőtől nyert oktatást, ki a kegyurasága alá tartozó egyházak részére saját költségén annyi derék hitszónokot, az általa alapított iskolák számára annyi hivatott tanárt és tanítót képeztetett már a németországi egyetemeken: nagyreményű fiának is csak ott adathatta meg a tudományos felavattatást.

THURZÓ IMRE GYERMEKKORI LEVELE ATYJÁHOZ.
(Az árva-váraljai levéltárból)

Ez elhatározás már korán érlelődött meg Thurzóban,^[3] s mert meg volt győződve a felől, hogy fia az egyetemi tanfolyamot csak úgy fogja óhajtott sikerrel végezhetni, ha a nélkülözhetetlen előismereteket már itthon megszerzi, részére – alig hogy az elemi iskolákat bevégezte – egy, a kor műveltségének színvonalán álló tanítót szerze a tudós Spiegel Jeremiás mester wittenbergi egyetemi tanár személyében, kinek gondos vezetése alatt az ifjú Thurzó oktatása a vallás- és szónoklattanban, logikában, történelemben, szám- és szókötéstanban ezentúl egész rendszeresen folyt. Mindezen tantárgyak oktatásában következő módszer szolgált zsinórmértékűl:

A vallásosság (pietas), mint az államok alapja, talpköve, ájtatos imádságok elmondása és a szent írás olvasása által gyakoroltatott; naponként alvás előtt és után, azonkívűl pedig a héten át is bizonyos erre határozott órákban. Vezérfonalúl a vallás oktatásánál Hutter D. «Compendium locorum Theologiae» czímű műve szolgált, melyből az ifjú nemcsak a protestans vallás tételeit tanúlhatta meg, hanem az ellenkező véleményeket is s a módot, mikép kellessék ez utóbbiakkal szemben felfegyverkeznie.^[4]

A szónoklattan (Rhetorica) tanítása tekintetében Keckermann rendszere fogadtatott el, melyet az ifjúnak rövid kivonatba foglalva adtak elő s magyaráztak meg. Hogy pedig a szónoklattan szabályait gyakorlatilag is elsajátítsa, Cicero és más classicus írók műveinek olvasása s elemzése mellett maga is az ékesszólás utánzására és kisebb beszédek szerkesztésére ösztönöztetett. Ezenkívűl, hogy a nyelv ama kellemetlen, főleg magyar ajkúaknál gyakran tapasztalható hadarástól megszabadúljon s lassanként tisztává, tagozottá, ékessé, méltóságteljessé váljék, Ciceronak, Muretusnak s más ujabb szerzőknek szónoklatait helyesen hangsúlyozva, ékes kézmozdulatokkal kísérve, olvastatták vele.

A logikában az ifjú Thurzó csak fölűletes oktatást nyert s csak annyiban, amennyiben az a szónoklattanhoz megkívántatott. Annál nagyobb gond fordíttatott a történelem, ezen örökös tanácsadónk, oktatására. Kezdetben az általános történelemben (chronica) nyert az ifjú oktatást bizonyos erre rendelt napokon, mindenkor ebéd és vacsora után, sőt ebéd és vacsora alatt is. Azután következett a történelem különös részének, vagyis bizonyos kor- és államok történetének előadása, melyekkel kapcsolatban kitűnő férfiak életrajzai, mondásai vagy az államkormányzatra vonatkozó egyéb tanácsadások olvastattak fel. Vezér-fonalúl elsőben is Wankelius János «Horologium Principum» czímű műve, később Zwinger «Theatrum» és Rotterdami Erasmus «Apophthegmata»-i szolgáltak.

3. WANKELIUS JÁNOS ALÁIRÁSA.

A számtanban naponként gyakorolták.

Az előadottakon kívűl a tantervben még a szókötéstanról is említés történik, ennek további tanítását azonban a tudós Jeremias mester határozottan mellőzendőnek vélte, mert – úgymond – csak gyermekes, sőt szolgai módon erőltettetik meg a szabályok által az, kinek ezentúl a rendes megszokás törvényűl szolgálhatna.

Ezen gondos magánoktatás mellett a tehetséges ifjú alapos kiképeztetését nagy mértékben mozdította az apja által alapított bitsei iskola is elő, mely ez időtájt Lányi Illés superintendens igazgatása alatt már javában virágzott. Thurzó Imre ez iskolát rendesen nem látogatta ugyan, de mégis gyakran eljárt az előadásokra, sőt az akkor dívó scholastikus vitákban nem egyszer maga is részt vett.^[5] Ezen iskolalátogatás sok tekintetben hasznára vált az ifjúnak nemcsak azért, mert, alkalma nyílván nagyobb hallgatóság jelenlétében szólani, ez által önbizalma fokozódott, hanem főleg, mert az iskolát látogató kitűnő ifjak példája versenyre is ösztönzé. A nádor ugyan már különben is gondoskodott arról, hogy fia, mint magántanuló versenytárs nélkűl ne maradjon, de unokaöcscse, Zrínyi György, kit fia számára tanuló-társúl választott, sokat betegeskedvén, nem tudott Imrénkkel lépést tartani s inkább csak játszótársa volt.

4. LÁNYI ILLÉS ALÁIRÁSA.

Ha Thurzó György már a tanítók megválasztására és a nevelésnél követendő rendszerre kezdettől fogva a gondolható legnagyobb gondot fordította, nem mellőzhették figyelmét a taneszközök sem, melyekkel bitsei vára bővebben volt felszerelve, mint némely korabeli felsőbb tanintézet. Ezen időre esik könyvtárának és múzeumának rendezése is Hamell Samu kassai tanár által. Könyvtárról, múzeumról szólva, ne képzeljünk afféle gyüjteményeket, mint a milyenekkel mai nap akárcsak a főúri házak dicsekedhetnek. A könyvtár összesen három nagyobb és egy kisebb állványban (theca) volt egy erre rendelt szobában – mely egyszersmind a nádornak dolgozó szobájáúl szolgált – elhelyezve, oly formán, hogy az első nagy szekrényben a jogi és történelmi művek egymástól elkülönítve, a második nagy szekrényben kizárólag csak theologiai művek, a harmadikban pedig a könyvek nagysága szerint az orvosi, természettani, bölcsészeti, szónoklati, nyelvtani és költészeti művek valának elhelyezve. A negyedik szekrény végűl mindazon könyveket foglalta magában, melyek az előbb nevezett szekrényekben elhelyezhetők nem voltak. A könyvek feltalálását szám- és betűrend szerinti tárgymutató könnyítette.^[6]

A múzeum (palaestra musarum) oly nagyobb termet jelent, mely a múzsáknak volt szentelve, s hol az ifjak tanúltak, szónokoltak, énekeltek, zenéltek, szóval a múzsáknak áldoztak, téli időben pedig testgyakorlatokat is tartottak. Megkülönböztetésűl ettől ama terem, melyben a leányok neveltettek, gynecaeumnak neveztetett, hol egyébiránt az ifjak is – gyakran a leányokkal együtt – nyertek oktatást. Míg a múzeumban a tanító vitte a felügyeletet, a gynecaeumban a gondos anya, «szolgáló leányaival» maga is versenyt varrva, hímezve, őrködött a rend felett, a szabad órákban szívesen vévén részt a gyermekek játékában. S a befolyást, melyet e női szentély látogatása Imrénkre gyakorolt, tévedés volna kicsinylenünk; mert ha a múzeumban értelme, itt kedélye képeztetett a gondos, gyöngéd anya által, kinek intései akkor sem tévesztették el hatásukat ha apja hónapokon át távol volt házától. A jó apa ilyenkor fiához intézett leveleiben atyailag intené őt, hogy szorgalmatos s anyja iránt szófogadó legyen. «Szerelmes fiam – úgymond – jól tanúlj, az anyádat tiszteljed és szavát fogadjad és főképen örömest imádkozzál, kit ha megcselekeszel, én is jó apád leszek és mindeneket, valamelyeket fogsz kívánni, nagy örömest megveszem és megszerzem ».^[7]

5. THURZÓ IMRE: ALÁIRÁSA.

És a gondos apa be is tudta váltani igéretét. Kezdetben játékszerekkel, majd egy-egy olvasó könyvvel, később karddal, sőt paripával is jutalmazá fia szorgalmát. Mindezeknél nagyobb örömet okozott azonban a serdülő Imrének, ha apját olykor hosszabb utazásain kísérhette. Béke idején ezt a nádor örömest megengedte, s hol Nagyszombatba, hol Tokajba, sőt egy ízben Pozsonyba is magával vivé, hol alig 10 éves korában azon kitűntetés érte, hogy a m. Mátyás királylyá koronáztatása alkalmával rendezett díszebédnél mint étekfogó szerepelhetett.^[8]

A példás szülők gondos felügyelete alatt, bálványozva nevelői, irigyelve társai által, így látjuk testben, lélekben lassankint növekedni a gyermeket erőteljes ifjúvá s csakhamar bekövetkezett az idő, hol neki neveltetése befejezése végett el kell vala hagyni a szülői házat.

Kedves ifjú! Nehéz lesz megválnod a háztól, melyhez annyi varázs bilincsel, szerető szülőidtől, társaidtól; de még százszorta nehezebb szülőidnek, kiknek szeme fénye vagy, tetőled! ... Az új, az ismeretlen, mely az ifjú eleven képzeletére sajátszerű varázst gyakorol, a gondos szerető szülőkben csak kételyeket, aggodalmakat ébreszt; de mindegy, az elválásnak, bár mily keserű legyen az, meg kell történnie s az ifjú hosszas előkészűletek után 1615 julius elején útra kél, vele társai: eddigi nevelője Spiegel Jeremiás mester, a pozsonyi származású Armpruszter Ferencz,^[9] Thurcsányi N., Lányi Izsák, Illés fia, Bartossovitz Sámuel, Molitorisz Miklós és Paulinyi Dániel alumnusok, valamint nagy számú kíséret.

6. ARMPRUSZTER FERENCZ ALÁIRÁSA.

A nagyhírű nádornak ajánló levelei, de főleg magának Mátyás királynak meleg pártfogása,^[10] az ifjúnak, hol megszállt, útjában mindenütt már előre is a legszívesebb fogadtatást biztosították. Bécsben Scultéty Márton, a nádor ottani titkára, Prágában Henkel Lázár és Ferenczffy Lőrincz udvari agensek, Drezdában a választó fejedelem János György távollétében ennek titkárai dr. Koppely és dr. Hoë, sőt maga a választó fejedelem testvére: Ágost herczeg, ki meg is vendégelé, – fogadák Thurzót. Útjában az ifjú nem mulasztotta el a nagyobb városok nevezetességeit megtekinteni. Így Prágában kiséretével együtt szorgalmatosan látogatta a templomokat, a császári palotát s más kitűnő épűleteket, nagy örömére apjának, ki hírét vevén fia szerencsés utazásának, megdícséré, hogy nem maradt közönséges útasok módjára fáradt volta daczára szálló helyén, csupán ínyének áldozván, hanem ottani látásának rövid idejét is hasznos ismeretek szerzésére fordítá.

II.

Thurzó megérkezése Wittembergbe. Tanárai. A kezdet nehézségei. Előmenetele a tanulmányokban. Thurzó az egyetem rectorává választatik. Tudományos vitatkozásai. Magyar ifjak a német egyetemen, Szúnyogh, Osztrosith, Paczóth. Mulatságaik. Thurzó a rectoratusról lemond. Az egyetemet megvendégeli. Spiegel Jeremias mester kézfogásánál mint kérő szerepel. Haza utazik.

Hosszú, fárasztó útazás után végre július utolsó napjaiban társaival együtt szerencsésen Wittenbergbe ért, hol már július 27-kén az akadémiai polgárok sorába is felvétetett.^[11] Az előkelő ifjú eljövetele valóságos esemény volt a wittembergi egyetemre nézve. Az akadémiai tanács és a tanárok, kik között első sorban Spiegel Jeremiást, Thurzó Imre volt nevelőjét és tanítóját, azután dr. Forster Vilmos igazgatót, Hutter Lénárdot, Meisner Boldizsárt, Schmidt Erasmust, Balduin Frigyest, Wankel Jánost, Martini Jakabot és Siber Tódor Ádámot kell felemlítenünk, sietve siettek jó szolgálataikat felajánlani a nagyhírű nádornak, s őt biztosítani a felől, hogy egyenként és összesen minden igyekezetöket reá fordítandják, hogy a nemes ifjú sikerrel folytathassa az akademiai tanfolyamot.^[12] Hogy a tanárok eme rendkívüli szolgálatkészségéhez a nádor hírnevén kívűl annak nem mindennapi bőkezűsége is hozzájárúlt, – tán felesleges említenünk. A szép körmöczi aranyok, melyeknek hazánkban némelyek még ma is bizonyos csáberőt tulajdonítanak, a német egyetem tanáraira a XVII. század elején átaljában valóságos varázserőt gyakoroltak, mely annál mélyebbre hatott, mennél ritkább vendég volt a szép czikk e tudós férfiaknál, kiknek évi fizetésök alig közelítette meg azon összeget, melylyel napjainkban csak az utolsó falusi tanító is díjaztatik.^[13]

7. HUTTER LÉNÁRD ALÁIRÁSA.

8. MEISNER BOLDIZSÁR ALÁIRÁSA.

9. BALDUIN FRIGYES ALÁIRÁSA.

10. MARTINI JAKAB ALÁIRÁSA.

11. SIBER TÓDOR ÁDÁM ALÁIRÁSA.

Mindazon jóakaratú támogatás daczára azonban, melyben tanárai részesítették, az ifjú Thurzónak kezdetben sok mindenféle akadálylyal kell vala megküzdenie; mert bár míly szép előképzettséggel bírt is, a tanulás a német nyelvben való járatlansága miatt kezdetben nem kis nehézséggel járt. Az előadási nyelv ugyan főleg a latin volt, mindamellett ez időtájt a protestans egyetemeken még a német nyelv sem hanyagoltatott el annyira, mint csak nehány évtizeddel később, midőn a jezsuiták befolyása alatt álló katholikus egyetemek mintájára a német nyelv a protestans felsőbb tanintézetekből is teljesen kiküszöböltetett. A német nyelvben való eme járatlansága Thurzónknak az egyetemen kívűl is sok kellemetlenséget okozott a mindennapi érintkezésben társaival, kik pajzánságukban idegenszerű magaviselete és ruházatja miatt is gúny tárgyává tették. Pedig hát e jó német úrfiaknak, kik széles karimás, hosszú strucztollal ékesített kalapjaikban, a szélben lengő rövid köpenyükben, térden alúl összekötött esztelenűl bő nadrágjaikban, lehajtott bőszárú, lábikráikat meztelenűl hagyó sarkantyús csizmáikban, – körűlbelől úgy nézhettek ki, mint a madárijesztők, – nem volt mit gúnyolódniok Thurzó magyaros viselete felett, mely a jelenleg is általánosan szépnek elismert magyar dísz-öltözettől legfeljebb csak a ruhakelmék elevenebb színei által különbözött.

De mindezen külső kellemetlenségek, melyeket Thurzónknak el kell vala szenvednie, csak ideig-óráig tarthattak. Az ifjú nem mindennapi szellemi tulajdonai, szeretetreméltó s a mellett előkelő magaviselete csakhamar elnémították a gúnyolódókat, mihez egyébiránt nem kis mérvben hozzájárúlt a választó fejedelemnek az akademiai tanácshoz intézett levele, melyben a pártfogása alatt álló ifjat kíséretével együtt a tanárok különös figyelmébe ajánlván, szigorúan parancsolá, hogy a pajkos ifjúságot komolyan óvják a gúnyolódástól.^[14] Erre különben, mire az ajánló levél megjött, már szükség sem volt, mert az ifjú bőkezűséggel párosúlt nemes magaviselete következtében már nehány hét múlva bálványa lett tanárainak és tanulótársainak egyaránt.

THURZÓ IMRE EGYETEMI BIZONYÍTVÁNYA.

Az általános tiszteletet, mely Thurzónkat mindenfelől környezé, nagy mértékben fokozá nem közönséges ügyessége az ékesszólásban, melyről kezdetben saját házánál nagyobb hallgatóság jelenlétében tartott beszédeiben, majd az úgynevezett Frigyes-féle teremben nyilvánosan elmondott szónoklatával bő alkalma nyílt tanúbizonyságot adnia.^[15]

A dicsfény, melyben Thurzó György, a protestantismus eme rendíthetetlen bajnoka az orthodox egyetem tanárai előtt ragyogott, fejedelmi bőkezűsége a tanárok és az alumnusok irányában, önkénytelenűl Imrénkre is bizonyos fényt áraszta, mely fokozva saját szellemi és testi tulajdonai, valamint a választó fejedelem hatalmas pártfogása által, alkalmas volt tanárait is elvakítani, kik az ifjú iránti odaadásuknak, – s tegyük hozzá: a választó fejedelem iránti engedelmességüknek – kifejezést adandók, Thurzó Imrét már 1615 október elején az akademia igazgatójának megválasztották.^[16] A legnagyobb kitűntetés ez, melyben az «Alma Mater» egyik polgárát részesitheté, s bízvást hozzá tehetjük, oly kitűntetés, a milyenben német egyetemen Thurzó Imrén kívűl magyar ifjú ritkán részesűlt.

13 THURZÓ IMRE RECTORI ALÁIRÁSA.

Gyarlósága tudatában az ifjú soká szabadkozott a díszes hivatalt elvállalni, annyival inkább, mivel nem tudhatta, édes apja mily néven venné elhamarkodott eljárását. De ez oly távol lakott, s a kitűntetés annyira hízelgett hiúságának, hogy a felajánlott tisztet, tanárai folytonos rábeszélései által legyőzetvén, elvégre is elfogadá, még mielőtt apja beleegyezését vehette volna.

Az ünnepélyes felavattatás a vártemplomban a szokott szertartások között nagy pompával október hó 18-dikán ment végbe. «Már ha vétettem e részben valamit, – írja apjának október 30-kán – mint engedelmes fiú örömest szenvedem a dorgálást. » De a rendkívüli kitűntetés a nádornak is hízelgett, ki nem késett fia levelére válaszúl adni: hogy a tisztet, melyet előtte már nem egy gróf, sőt fejedelem is dicsérettel tölte be – ha arra alkalmasnak ítéli magát – elfogadhatja.^[17]

A kitűntetés, mely egynémely előkelő hivatalbeli elődjének csak arra szolgált, hogy az egyetemi közönségnek bebizonyítsa, mennyire lehet a zúgás-zajongás, a verekedés és dőzsölés mesterségét vinni,^[18] Imrénknek újabb ösztönűl szolgált tanúlmányait annál nagyobb szorgalommal folytatnia, úgy hogy ez időtájt tervezett kirándulását Lipcsébe és Hamburgba is elhalasztá. Most főleg a német nyelv volt az, melynek elsajátítására annál nagyobb gondot fordított, mennél inkább ösztönöztetett erre apja által, ki e nyelv tudására nagy súlyt fektetett, s leveleiben nem szűnt meg azt fia különös figyelmébe ajánlani. Az eredmény ez irányban is kielégíthette a nádort, mert Imrénk a pozsonyi Armpruster magán oktatása és a folytonos gyakorlat által a német nyelvben csakugyan szép előmeneteleket tőn.^[19] «Ha – úgy mond – e nyelvet nem fogom is teljesen elsajátíthatni az idő rövidsége miatt, reménylem mégis, hogy annak oly alapjait teszem le, melyekre később derekasat fogok építhetni».

THURZÓ IMRE LEVELE A WITTEMBERGI EGYETEMBŐL ATYJÁHOZ.
(Az árva-váraljai levéltárból.)

E közben nem szűnt meg szónoklati gyakorlatait folytatni, mire most, mint az egyetem igazgatójának, már tiszténél fogva csak annál több alkalma nyílt. Majd ezen, majd amazon tárgyról nyilvánosan is vitatkozott, sőt «disputatióit» a nádor nem kis örömére, nyomtatásban is kiadta. Beszéde, melyben dr. Hutter Lénárdnak 1615 november 6-án a Luther és Kalvin tanai között való syncretismusról tartott vitatkozása alkalmával e kitűnő tudós tanait vitatta, oly rendkívűli hatást gyakorolt, hogy híre még a szomszéd egyetemeken is elterjedt.^[20]

Hogy a rendkívüli haladás, melyet Thurzónk a németországi egyetemen tett, de főleg a sokféle kitűntetés, mely ott magyar létére érte, bent az országban sem maradhatott titokban, az csak természetes, s így a felett sincs mit csudálkoznunk, hogy hova tovább számos más előkelő szülőkben is felébredt a vágy hasonkorú fiaikat ezen egyetemre kűldeni. Így még ugyanazon évben Paczóth Ferencz,^[21] 1616 elején pedig Osztrosith János^[22] is Wittembergába zarándokoltak, hogy az ifjú Thurzó igazgatása alatt álló egyetemet látogathassák. Ha elgondoljuk, hogy ezen úrfiak sem útaztak nevelők, kísérő társak nélkűl, lassanként egész kis magyar telepet látunk alakúlni a wittembergi egyetemen, örömére az akademia tanárainak, kik a magyar ifjak ezen sűrű látogatását méltán ama vonzerőnek tulajdonítván, melyet Thurzónk honfitársaira gyakorolt, annál nagyobb odaadással viseltettek ifjú igazgatójuk iránt. Ez utóbbi maga is örömmel látta honfitársainak Wittembergbe érkezését, s ismervén saját tapasztalásából a kezdet nehézségeit, minden befolyását a legnagyobb készséggel felhasználta, hogy társai az idegen városban mielőbb otthonosan érezzék magukat. Az ifjú Osztrosith és kísérete részére ő maga szerzett közvetlen szomszédságában szállást, sőt – nem lévén apja ellenére – megengedte, hogy asztalt vele együtt tarthasson.^[23]

14. WITTEMBERG.

Mint az egyetemet látogató magyar ifjúság vezére, Thurzó Imre minden tekintetben mintaképűl szolgálhatott társainak, kik fennsőbbségét készséggel elismervén, nemcsak baráti tanácsait fogadták szívesen, de az általa előírt fegyelmi rendszabályokat is szigorúan megtartották. Thurzó ezt határozottan követelte társaitól, annál is inkább, mert midőn Wittembergbe ért, sajnosan tapasztalá, hogy a magyar név jó híre némileg meg van ingatva. Történt ugyanis, hogy kevéssel Wittembergába érkezése előtt, egy az ottani egyetemet látogató magyar úrfi, Szunyogh Gáspár^[24] nevű, a német úrfiakkal versenyt dőzsölvén, visszaélt hitelével, s hazatérvén sem rendezé adósságait. A csorbát, melyet ezen könnyelmű ifjú a magyar név jó hírén ejtett, Thurzónknak – ki Szunyoghnak megyebeli honfitársa és rokona is volt – mindenkép helyre kellett ütnie; a miért míg egy felől minden igyekezetét arra fordítá, hogy a magyar ifjak részéről újabb panaszra ez irányban semmi ok se szolgáltassék, apjához írt leveleiben váltig sürgeté, hogy a szennyes adósságok a magyar név jó híre érdekében mihamarébb rendeztessenek.

Azon szigorú fogalmak daczára, melyekkel Thurzó a tisztességes magaviseletről bírt, távol volt tőle minden ridegség vagy korához nem illő erkölcsbíráskodás. Ellenkezőleg valamint ő maga is fogékony volt az élet örömei iránt, úgy azokat társaitól sem kívánta megvonni. A hosszú téli estéken szállásán ő maga nem egyszer rendezett társas összejöveteleket, melyekben nemcsak barátai, hanem gyakran tanárai is részt vettek. Ilyenkor jó zerbsti sör s tüzes rhenusi mellett, a komoly tudományos vitatkozáson kívűl a tréfának is tág tere nyílt, mely – ha az egykorú számlákban felsorolt törött kancsók és poharak után ítélhetünk – olykor széles jókedvbe is átcsapott.

Ezen kedélyes, honi zamatú társas összejövetelek jóformán egyetlen szórakozásúl szolgáltak Thurzónknak, ki bár hova-tovább honosabban érezé magát a jó német városban, de annak közmulatságaiban, sőt az egyetemi ifjúság összejöveteleiben (az ú. n. commersekben) is mennél ritkábban vett részt. Közünnepélyeken, melyekben az egyetemi ifjúság testűletileg jelent meg, természetesen ő sem hiányozhatott, sőt ily alkalmakkor, mint az egyetem igazgatója, kötelességéhez képest még akkor is helyt állott, midőn az ünnepélyen való részvétele némi kényelmetlenséggel járt. Így – példáúl – midőn 1616 febr. elején az elhúnyt Ágost szász herczegért – mint az egyetem pártfogójáért (protector) gyászszertartás tartatott, Thurzónk – nem lévén gyászruhája, sem szabó Wittembergában, ki magyar ruhát tudott volna készíteni – hogy a szertartásnál jelen lehessen, a magyar alumnusoktól kikölcsönzött egyszerű fekete ruhába öltözött, felöltőűl éjjeli köntösét használván, melyet ily czélból feketére festetett. «Ekkép – irja február 6-án apjának – habár nem is, a mint óhajtottam volna, de mégis a mint lehetett, összeállítottam a ruhát.»^[25]

Folytonos megfeszített szorgalom és munka között hamar múlt el a tél, s állott be a tavasz s vele a vágy Imrénkben még az elmúlt őszszel tervezett utazását Hamburgba foganatosítania. Annyi mindenfélét hallott a gazdag kereskedelmi város szépségeiről, az ott összesereglő idegenekről, a tenger nagyszerűségéről, hogy leveleiben nem szűnt meg kérve-kérni apjától a beleegyezést ez utazáshoz, melyet megtennie – úgymond – többé soha életében jobb alkalma nem lesz. – Átlátta ezt a nádor maga is, s örömest adta volna beleegyezését, de ekkor köszvényes nyavalyája is már egyre súlyosbodott, s mennél inkább látta hanyatlani egészségét, annál komorabb szinben tűnt fel előtte a százszoros veszély, melynek fia az utazás által kitétetnék. Hosszas habozás után megtagadta tehát fia kérését, válaszában azzal vigasztalván, hogy majd később inkább Velenczébe utaztatja, hova – úgymond – egész odáig rokonainál szállva, biztosabban utazhat, mint Hamburgba. – Míg fiát engesztelő szavakkal ekkép igyekezett megnyugtatni, addig mestereit – bár igaztalanúl – nem egy kemény szemrehányással illette a nádor, hogy fiát már eleve nem tudták lebeszélni utazási szándékáról.

Szokva édes apja parancsait ellenvetés nélkűl teljesíteni, Imrénk most is – bár csak szíve fájdalmával – megnyúgodott akaratában, annál is inkább, mert mire a nádor tagadó válasza Wittembergába ért, az idő is elközelgett, a midőn az akademiát el kell vala hagynia. A nyári félév ugyan még korántsem ért véget, minthogy azonban apja, – egyre sulyosbodó köszvényes baja miatt – már korábban hazaszólítá: Imrénk Wittembergből való elutazásának határidejét május 1-jére tűzvén, ez időben tisztéről is, mint egyetemi igazgató, lemondott.

Ily körűlmények között neki immár külömben sem lévén maradása a külföldön, most minden igyekezetét arra fordítá, hogy elutazása Wittembergből a kitűzött időben minden akadály nélkűl, illő módon megtörténhessék. – Az előkészűletek ily hosszú útra, mely legalább 24 napot volt igénybe veendő,^[26] nem kis gondot okoztak nemcsak a nádornak, de Imrénknek is, ki a kitűzött napon túl semmi esetre sem akarván Wittembergben maradni, leveleiben váltig könyörgött apjánál, hogy az ígért kocsit az istenért ne késleltesse, hanem azon legyen, mikép az még május elseje előtt Wittembergába érhessen; mert lemondván tisztéről – úgymond – a tisztesség sem engedné tovább ott maradnia. – A nádor örömest tett volna eleget fia kívánságának, mert hiszen mielőbbi hazaérkeztét ő maga is mily türelmetlenül várta; de hát hogyan engedhetné fiát útra kelni, mielőtt biztos utazásáról minden irányban kellően gondoskodott volna? Irnia kellett tehát mindenekelőtt minden irányban lakó főember ismerőseinek, kérvén, hogy fiát, ha nálok szállana, kíséretével együtt szívesen fogadják, sőt szükség esetében kísérettel is lássák el. Aztán az ily alkalmakkor szokásos ajándékok sem maradhattak el. Már hetekkel előbb útnak indítá Prága felé jobbnál-jobb tokaji borokkal terhelt társzekereit Mátyás király és a szász választó fejedelem számára. Imre házigazdájának egy szép kárpitot, Spiegel Jeremiás mesternek egy paripát ígért, – ezekről is gondoskodnia kellett, nos aztán a szép új körmöczi aranyokról, (feltesszük ugyanis, hogy régi arany csak akadt mindenkor a nádor tárházában). Végűl még a gondos anya mi mindent készített elő a hosszú útra, hogy kedves egyetlen fia szükséget semmiben se szenvedjen! – Szóval, mindezen előkészűletek sokkal több időt vettek igénybe, mint a nádor maga is gondolta volna, úgy hogy már april hó vége felé járt az idő, midőn Thedy István és Liptay Márton udvari emberei kíséretében valahára útnak indíthatta a várva-várt kocsit, mely aztán körülbelől csak május 12-ke táján ért Wittembergbe.

Thurzó Imrét, ki igazgatói hivatalát eredeti megállapodásához képest május elsején csakugyan letevé, a késedelem rendkívűl kellemetlenűl érinté, annál is inkább, mert visszalépése napján az egész egyetemet fejedelmi módon megvendégelvén,^[27] tanárai- és tanulótársaitól forma szerint is búcsút vőn. – Csaknem két heti tétlenségre kárhoztatva, a büszke ifjú helyzete csakugyan kényelmetlen lesz vala, ha egy kedvező véletlen által Wittembergben való mulatása utolsó napjaiban még egy tiszt nem hárúl reá, melyben eljárni szintoly szigorú, mint kedves kötelességének ismerte. Történt ugyanis, hogy hív nevelője, Spiegel Jeremiás mester, kinek ez időben a szónoklati tanszéket (oratoria professiót) szerezte meg, nősülni óhajtván, kérő gyanánt Imrénket kérte fel. Elválása utolsó pillanatában mi kedvesebb kötelesség hárúlhatott volna Thurzónkra, mint az, hogy e csekély szolgálat elvállalása által is újabb tanújelét adhassa mélyen érzett hálájának tanítója iránt, ki annyi éven át oly híven és jámborúl forgolódott körülötte.^[28]

15. SPIEGEL JEREMIÁS ALÁIRÁSA,

Alighogy Imrénk ezen ujabb tisztében a legjobb sikerrel eljárt s Jeremiás mester kézfogója a város legerkölcsösebb «emberűl feltartott» hajadona – Schmidt Erasmus tanár leányával illő pompa és szertartások között megtörtént,^[29] a várva-várt kocsi is valahára megérkezett, meg a különféle ajándékok, Fluth uram kárpitja, – az aranyok, és egy egész csomó levél a nádortól az egyetemhez s külön-külön valamennyi tanárhoz. – Bezzeg volt is dolga Imrénknek, míg apja kívánságához képest mindeneket illő módon elintézett, s anyja részére is beszerzé a házi gyógytár számára megrendelt szereket, úgy hogy ismét nehány nap telt, mígnem valahára végbúcsút vehetett tanáraitól, tanulótársaitól és a kedves helytől, melynek vendégszerető falai között csaknem egy teljes éven át annyi s oly sokféle kitűntetésben részesűlt, a mennyi egy korabeli ifjút egyátaljában érhet.

16. SCHMIDT ERASMUS ALÁIRÁSA.

III.

Thurzó Imre wittembergi iskoláztatásának költségei. Ajándékok.

Mialatt az ifjú Thurzó kísérő-társaival akadálytalanúl folytatja útját Silezián keresztűl hazája felé, talán nem lesz érdektelen egy rövid pillantást vetni ama költségekre, melyekbe tiz és fél havi iskoláztatása kerűlt. Kezdjük mindjárt az útiköltségen. Midőn Thurzó György fiáért kűldött Wittembergbe, 80 magyar forintot adott át szolgáinak, meghagyván fiának, hogy emberei megérkezése után ezekkel a költségekről számadást tétessen, a fenmaradt összeget vegye át, és saját utazási költségeire fordítsa.^[30] Minthogy feltehető, hogy a nádor inkább nagyobb, mintsem a szükségesnél is kisebb összeggel látta el embereit, következik, hogy ez összeggel az oda- s visszautazás költsége tökéletesen fedezve volt; mihezképest a Wittembergbe való kétszeres utazás költsége összesen 160 frtra tehető.

Az ifjú Thurzó élelmezési költségei felől házigazdája Fluth Gáspárnak négy eredeti számlája maradt fel napjainkra, melyekben a tartási költségek hetenkint – négy személy számára – átlag 42 tallérral számíttatván, az összes költség 42 hétre teszen 1764 tallért. Ez összegből esik a szoros értelemben vett élelmezésre hetenkint

Ezen költségösszeállításból következik, hogy ifjaink élelmezése naponkint átlag 1 tallérba kerűlt, az elfogyasztott italok ára pedig személyenkint 11 garasba, melyből esik:

Ezen költségösszeállításból következik, hogy ifjaink élelmezése naponkint átlag 1 tallérba kerűlt, az elfogyasztott italok ára pedig személyenkint 11 garasba, melyből esik:

Ha veszszük, hogy ez időtájt egy kupa (Kanne = itcze) rénusi bor 6 garasba kerűlt, egy kupa sör pedig átlag (minthogy a drágább zerbsti sörön kívűl wittembergi is fogyott) 7 denárba,^[31] kitűnik, hogy egy-egy ifjú naponkint másfél kupa bort és közel három kupa sört fogyasztott. Ezen mennyiség után ítélve, valóban nem a legjobb fogalmat alkothatnánk magunknak ifjaink mértékletességéről; ne feledjük azonban, hogy – mint már fentebb is megjegyeztük – gyakrabban rendeztek társas összejöveteleket, hogy e szerint az elfogyasztott italok egy része a vendégekre esik. Étkezés közben – a számlák tanúságaként – naponkint rendszerint csak négy kupa bor, s ugyanannyi sör jött az asztalra; mihez képest fel kell tennünk, hogy ifjaink naponkint csak egy-egy kupa bort s ugyanannyi sört fogyasztottak.

A fentebbiekben felsorolt rendes költségek mellett legyen szabad még a rendkívüliekről is megemlékeznünk. Hogy ezek között az egyetemi tanároknak s más befolyásos egyéneknek adott ajándékok képezhették a legfőbb tételeket, az elmondottak után felesleges említenünk, azok magasságát azonban legfeljebb csak hozzávetőlegesen vagyunk képesek meghatározni. – Tény, hogy az ifjú Thurzó már Wittembergbe utaztakor dr. Koppely udvari tanácsosnak személvesen kedveskedett egy kis ajándékkal, apjára bízván az előzékeny dr. Hoenek megajándékozását, mert – úgymond – napjainkban az ajándékok még az isteneknek is tetszenek.^[32] Az egyetemi tanárok a nádorhoz intézett leveleikben szintén gyakrabban mondanak köszönetet nagylelkű ajándékaiért; s bár a kapott összegről nem tesznek említést, mindamellett megközelítőleg ez ajándékok összegét is meghatározhatjuk. Tudjuk ugyanis, hogy a nádor, midőn fia Wittembergből távozott, Spiegel Jeremiás mesternek 20 körmöczi aranyat küldött ajándékúl; minélfogva felette sokban aligha tévedünk, midőn felteszszük, hogy a többi tanárokat egyenkint legalább is a fentebbi összeg felével s így az egész tanári testűletet összesen 100 aranynyal díjazta.

Az ajándékokról szólva, ne feledjük a Mátyás királynak és János György szász választó fejedelemnek ismételve kűldött tokaji fő-borokat sem, melyeknek hazánkban már ez időtájt is nagy értékük volt.^[33]

17. JÁNOS GYÖRGY ALÁIRÁSA.

Az ifjú Thurzó Imre zsebpénzéről némi tájékozásúl szolgálhat egy későbbi keletű okírat,^[34] melyben a nádor 500 frtot rendel hazatérő fiának mindennapi költségére s ugyanannyit ruházatjára. Ehhez képest költségét e két czímen bízvást 1000 frtra tehetjük. Igaz ugyan, hogy a tanulmányaival elfoglalt ifjúnak Wittembergben időzése alatt kevesebb alkalma nyílt a költekezésre, de hogy mindamellett voltak mellékes költségei is, bizonyítják apjához intézett levelei. Igy például 1616 január elején társai kíséretében Lipcsébe utazott, hová a múlt évben Lyserus Polycarp menyegzőjére hívta meg, s hol a lipcsei tanuló ifjúság által testűletileg fogadtatott, alig gondolható, hogy a bőkezű ifjú a szíves fogadtatást a szokásos «commers» rendezésével ne viszonozta volna. Tudjuk továbbá azt is, hogy nyilvánosan elmondott beszédeit kinyomatatta, könyveket szerzett, a szegényebb sorsú ifjakat vitatkozásaik közrebocsátásában gyámolította stb.

18. LYSERUS POLYCARP ALÁIRÁSA.

Említést kell még végűl tennünk azon költségekről, melyekbe Imrénknek az egyetem megvendégelése kerűlt, midőn az egyetemi rectoratustól megvált. Az eredeti számla szerint ezen vendégség költsége 155 tallér és 15 garasra rúgott. Szem előtt tartván ama számítást, mely szerint ifjaink tartása itallal együtt naponként 1 tallér és 11 garasba kerűlt, következtethető, hogy Thurzónk az nap körűlbelűl 80 személyt fogadott vendégűl. Mert habár a számlában az egyetemről tétetik említés, ez alatt a tanári testűletet s legfeljebb még az ifjúnak nehány barátját kell értenünk, s nem az egyetemi ifjúságot is, melynek száma akkor 2000-nél többre ment.

Az elmondottak után Imrénk 10 és fél havi wittembergi mulatása költségei megközelítőleg tettek:

mely összeghez hozzáadván a levélhordók és lovas küldönczök utazására fordított költségeket, Thurzó Imre magán nevelőinek díjait, nó és még a jó tokaji főborok árát, az összes költség túlzás nélkűl kerekszámban 5000 frtra tehető, oly összeg, mely ha még napjainkban is tetemesnek látszik, akkortájt egész kis vagyont képviselt.^[35]

IV.-V.

Thurzó Imre megérkezése Bitsére. Atyjával töltött utolsó napjai. A nádor meghal. Előkészületek a temetéshez. A nádor temetése. Thurzó Imre új házrendet hoz be. A jószágokat és az árvamegyei főispáni méltóságot átveszi. A nádor végrendelete felbontatik s végrehajtatik.

Thurzó Imre hazatérte örömnap volt Bitsén, mely isteni tisztelettel ünnepeltetett. Ott voltak egybegyűlve a számos rokonok, a környékbeli nemesség, sőt nagy számmal a főúr jobbágysága is, mely lovas banderiummal kíséré az ifjat a jablonkai határszéli erdőtől. Maga a gyengülő nádor, ki egészsége helyreállítása végett a közel eső rajeczi hévízben időzött, e napra visszatért házához, mert hogyan is engedhette volna, hogy más legyen első, ki karjaiba zárja kedves gyermekét. Bezzeg volt is miben gyönyödködnie az alig 18 éves ifjú testben, lélekben csaknem férfiúvá növekedett s a nádor hova-tovább nagyobb örömmel tapasztalá, hogy nem méltatlanra pazarlá a nagy költséget. A viszontlátás öröme mintha hanyatló egészségére is kedvező benyomást gyakorolt volna s a megelégedés, a lelki nyúgalom, habár ismét csak rövid időre, visszaadta testének is az elvesztett erőt, ruganyosságot, úgy hogy a megkezdett fürdői idény befejezte után újult erővel kelhetett útra Árva felé nehány határvillongási ügyét személyesen elintézendő. Imre úgy a fürdőbe, mint Árvába kísérő társúl csatlakozott apjához, ki ezentúl nem is vált meg többé egyetlen fiától ép a sírig, mely fájdalom, már oly hamar tárúlt fel előtte. Javúlt egészsége daczára a nádor, mintha érezte volna közeli halálát, sietett még hátralévő napjait fia társaságában tölteni s őt mintegy az életbe bevezetni, sőt a körűlményekhez képest még életében önállóvá is tenni. Innen magyarázható, hogy kevéssel fia hazatérte után ez utóbbinak egy ünnepélves okmánynyal közel 4000 frtnyi évdíjat rendelt tokaji jövedelméből, ezen felűl pedig szabad ellátást váraiban 32 lovasból álló kísérete s udvarnépe számára.^[36]

19. RAJEC.

Életében ez volt a nádor utolsó intézkedése, melylyel egyetlen fia iránti véghetetlen szeretetének még egyszer tanújelét adhatta. Ezentúl megtört egészsége, mely a gyógyvíz hatása alatt rövid időre némileg helyre állott, az őszi zordonabb időben ismét hanyatlani kezdett, ereje egyre fogyott s még mielőtt az év véget ért volna, a nagy férfiú megszűnt élni.

***

Ezerhatszáztizenhatodik évi deczember hó huszonnegyedikén «az szegény üdvözűlt úr ő nagysága múlt ki ez árnyék világból, nagy karácson estve, fertály híján tíz órakor». E szavakkal jegyzé fel Thurzó Imre a gyászeseményt 1617-iki naptárának külső lapján ... Keserves pillanat, midőn a szerető gyermek véghetetlen fájdalmában önmagát csak ama kézzelfogható tény feljegyzésével kénytelen megnyugtatni, hogy az, ki eddig mindene volt, örökre megszűnt lenni ... De nem; hisz ott van anyja, a szintoly forrón szeretett drága lény, kinek még az övénél is égetőbb fájdalmát enyhíteni első sorban most ő van hivatva. Az ifjú csakhamar leküzdi tehát saját fájdalmát, s hozzálát derekasan elvégezni mindazt, mit a gyermeki kötelesség ily körűlmények között elodázhatatlanúl parancsol. Míg a környéknek a bitsei vártorony fokára tűzött gyászlobogó hirdeti a hatalmas nádor halálát, Imrénk az író-deákokkal versenyt irja a gyászleveleket, szétkűldvén azokat az ország minden irányába, sőt messze annak határain túl is. A nagy férfiú halála felett méltán gyászolhat az egész ország, mert a nádorban legjobb fiainak egyike szállott sírba. Érzi is a súlyos veszteséget mindenki s a nádor ravatala nyolcz héten át búcsú-hely, hova közelről-távolról nagy számmal zarándokol barát és ellenség egyaránt.

20. THURZÓ IMRE ALÁIRÁSA. 1617-IKI NAPLÓJÁRA.

KÖNYVTÁBLA THURZÓ IMRE KÖNYVTÁRÁBÓL.

Miután a nagyszámú rokonság január hó 5-én hosszas tanácskozás után a temetési szertartás határidejét közakarattal február hó 19-dik napjára tűzte, a következő napon a nádor végrendelete is első ízben nyittatott fel Beniczky Márton al-nádor által. Ez főkép azért történt, mert tudni kellett, mi volt az elhúnyt végakarata a temetési szertartások tekintetében. A nádor eltemettetése helyéűl a bitsei parochialis egyházat jelölvén meg, óva inti övéit, hogy arany- vagy ezüstneműt vele együtt el ne temessenek; azt mindazonáltal kívánja, hogy temetése tisztességes legyen. Híven végakaratához tehát, egyszerű bíborköntösbe öltöztetve, fekete kolcsag-tollas süveggel fején, bal felől kardja, jobb felől buzogányával helyeztetett el a nádor teteme az egyszerű feketére festett fa-koporsóba,^[37] mely nehány nappal később az Olmützben megrendelt ón-koporsóba záratott. Időközben megtétettek a temetési szertartáshoz megkívántató többi előkészűletek is s a sok szolga jött, ment a gyászlevelekre adott választételekkel s a megrendelt gyászczikkekkel. Bezzeg volt is mit megrendelni, előkészíteni. Ott a családtagok számára a sok gyászruhához való kelmét, amott fekete posztót a cselédség, udvarnép, hajdúk és 100 lovas számára; itt a gyászzászlót, emitt a sok viasz-gyertyát, szövétneket, dárdákat^[38] s ki tudná, mi mindent, hogy a gyászszertartás a kitűzött időben illő rendben s tisztességesen történhessék. Hát még az élelmi szerek! A bitsei és liethavai várak élelem-tárai bőven fel voltak ugyan szerelve, de ily rendkívüli alkalomra, midőn előreláthatólag ezerekre volt menendő a gyászvendégek száma, rendkívüli segédeszközökhöz kell vala nyúlni s a tiszttartóknak volt dolguk a sok ökröt, borjút, lúdat, kappant, csibét, foglyot, tojást, zabot, szénát, szalmát, haláleseteknél szokásos adóként, a bitsei és liethavai uradalom s aztán a hricsói és gajdeli jószágokhoz tartozó jobbágyoktól behajtani.^[39] Vad és hal végett maga az ifjú Thurzó fordúlt a szomszédos urakhoz, kik nem is késtek e tekintetben legjobb tehetségök szerint szolgálni.^[40]

21. THURZO GYÖRGY A RAVATALON.

Ily sokféle előkészűlet után végre felvirradt a gyásznap, melyen a nádor hűlt tetemei örök nyugalomra voltak elhelyezendők. A bitsei várkastély, mely az ország minden részéből nagy számmal odasereglett vendégektől egyidőre némileg megélénkűlt, február 19-én ismét néma lőn, sőt a fekete posztóval bevont várpalota alatti udvaron is, hol a gyászravatal fel volt állítva, síri csend uralkodott. Mintha a nagy halottal a vár minden lakója kihalt volna, bent a palotában is oly néma minden, s csak midőn reggeli fél hét órakor megkondúltak a szentegyház tornyában az összes harangok, mint raj tódul a gyászvendégek serege a palota előtti térre, hol gyászba öltözött udvarnokok jelölik ki – előre kidolgozott terv szerint – kinek-kinek helyét. Élénk álomkép gyanánt tűnnek fel lelkünkben mind az alakok, melyek e napon a nagy halott ravatala köré csoportosúltak. Ott látjuk mindenek előtt fájdalomdúlt arczvonásokkal a gyászoló özvegy tört alakját, kísérve ősz anyja, Prényi Borbála, s árván maradt gyermekei Imre, Katalin, Mária és Anna által; utána veje Jakussith András,^[41] majd kor szerint a nádor többi leányai: Zsuzsanna – özv. Czobor Mihályné, Ilona – Illésházy Gáspárné, Borbála – Erdődy Kristófné, ez utóbbiak férjeik és felserdűltebb gyermekeikkel. Kissé távolabb ezektől a nádor távolabbi rokonai: a Zrínyiek, Batthyányak, Révayak, Thurzó Szaniszló, Czobor Imre, Wesselényi Ferencz, Ostrossith, a Forgáchok és Balassák. Ismét tovább ott látjuk Miksa főherczeg, a tescheni herczeg, a főpapság és főnemesek követeit, a megyebeli nemességet s tiszti kart, majd a szabad kir. városok és testűletek küldöttségeit, kikhez a boldogúlt főúr s családja nagyszámú tisztviselői s jobbágyai csatlakoztak.

22. A BITSEI VÁR BEJÁRATA
A VÁR UDVARA
A BITSEI TEMPLOM.

A gyászruhába öltözött 100 lovas és a várhajdúk körben foglalnak állást, távol tartva a hivatlan kíváncsiak ezerekre menő tömegét, melyen keresztűl feketébe öltözött lovas drabantok tartják nyitva az útat a város felé, honnan nemsokára jő a papság, élén Abrahamides Izsák superintendenssel, majd a bitsei iskola tanárai tanítványaikkal párosan. Ekkor ismét mély csönd áll be, s midőn a lelkész a gyászravatalhoz ér, csak a gyászolók halk zokogása hallatszik. Rövid az ima, melyet a lelkész elmond, de minden szava a vesékig hat, s midőn befejezte imádságát, a gyászolók ezreinek szemében köny ragyog. Még egy rövid ének, aztán ismét megkondúlnak a harangok, a nehéz koporsót száz kar siet leemelni a ravatalról s a gyászmenet, – mely előtt magasan leng az e czélra rendelt óriási gyászzászló – ünnepélyes lassú léptekkel megindúl a templom felé. Itt az egyszerű oltár előtt egy más ravatal van felállítva, melyen a koporsó elhelyeztetvén, ismét előírt rendben kiki elfoglalja helyét: az első padokban az özvegy és gyermekei, tovább a rokonság és a többi vendégek.

A gyászszertartás a templomban az ágostai evangelikusoknál máig is dívó szokás szerint ment véghez. Nehány zsoltár eléneklése után Abrahamides Izsák superintendens két más lelkész kíséretében az oltár elé lépett s rövid ima után elmondta az annál hosszabb gyászbeszédet,^[42] melynek befejezésével a koporsó a lelkész által megáldva, a ravatal előtt tátongó sírboltba örök nyugalomra tétetett.^[43]

Régi jó szokás szerint a temetési szertartást, mely teljes hat órát vett igénybe,^[44] gyász-tor követte. Az előkelőbb vendégek számára a várban, a kisebb rendűek részére a város több helyén voltak az asztalok felállítva; úgy hogy kiki, előre megállapított rend szerint, rangja és állásához illő ellátásban részesűlt.^[45]

A szigorú rend, mely a bitsei várban uralkodott, a nádor életének végső napjaiban, de főleg halála után a temetési szertartáshoz való nagyszerű előkészűletek miatt is teljesen felbomolván, Thurzó Imre már a temetés utáni első napokban minden erejével azon volt, hogy az oly fájdalmasan megzavart házi rend valahára helyre állíttassék. Bezzeg volt is zavar mindenfelé jószágaiban, melyeknek tiszttartói, tán számítván új urok ifjúsága s tapasztalatlanságára, aljas indokokból még szándékosan is fokozák a zűrzavart. De ez emberek csalódtak számításukban; mert Imrénk ifjúságához illő erélylyel, de egyszersmind korát felűlmúló értelemmel s helyes tapintattal csakhamar bebizonyítá, hogy a reá szállott fejedelmi vagyon igazgatásával járó terhes feladatnak minden irányban nemcsak akar, de tud is megfelelni. Miután Bitsén az új házrendet (instructio aulica) már a temetés utáni harmad napon felolvastatta s kihirdettette, liethavai jószágba ment, hol a várnagy hűtlenségét tapasztalván; azt pörbe fogatta, s fejés jószágvesztésben elmarasztaltatta.^[46]

Árvában a régi tiszttartót, kire ocsmány cselekedetek bizonyúltak, korára való tekintetből s mert mellőzni kivánta a nagyobb botrányt, egyszerűen elbocsátotta s helyébe mást fogadott.^[47] Majd a várat vizsgálta meg, s annak felszerelése felől új leltárt készíttetvén, a vár tisztjeit saját hűségére esküdtette meg.

Magán ügyeit Árvában ekkép rendbe hozván, a közügyekre fordúlt figyelme, és pedig első sorban a szegény pórnépre, melynek nagy számban felszaporodott panaszait mindenekelőtt felűlvizsgálta s eligazította. De itt mindezeknél fontosabb teendők is vártak Thurzóra. Ugyanis apja halála után Árva várával a hasonnevű megye örökös főispáni méltósága is reá szállott; ily minőségben tehát a törvény által előírt hitet kell vala letennie. Az ünnepélyes székfoglalás, melyhez Thurzónk az árvamegyei Karok és Rendek által már korábban meghivatott,^[48] a megye akkori fővárosában, Nagyfalván, 1617 martius hó 15-kén történt, mely napon az ifjú főispán csaknem az összes nemességet díszlakomával is megtisztelé.

Visszatérve Bitsére, újabb meg újabb fontos teendők vártak az ügyei elintézésében fáradhatlan buzgalmú ifjúra. Itt némely határvillongásokat kell vala eligazítania, amott ismét egy előfordúlt hatalmaskodási esetet; majd az apja után maradt hivatalos iratok átadásában, majd ismét a nádor hosszabb idő óta hátralévő fizetésének megadásában fáradozott. Mindezeknél fontosabb vala azonban a nádor végrendeletének kihirdetése, illetőleg végrehajtása. A nevezetes okmány, mely már két ízben megnyittatván, csak részben hirdettetett ki, april hó 26-kán harmad ízben volt megnyitandó s forma szerint is ünnepélyesen kihirdetendő. A kitűzött napon újra megnépesedett a bitsei vár, s közelről-távolról sereglett oda ismét a számos rokonság. Mint első két ízben történt a végrendelet részleges hirdetésekor, most is Beniczky Márton alnádor volt a végrendelet megnyitója. A hivatalos személyek közül kívüle még jelen voltak Thurzó Szaniszló és Révay Péter főgyámok^[49], továbbá Szirmiai Theodosius, Sándor János, Abaffy György, Abaffy Miklós, Gyurcsánszky György, mint a javak felügyeletével megbízott gondnokok. Mindezek jelenlétében a végrendelet ünnepélyesen kihirdettetvén, nyomban végre is hajtatott.

23. HRICSO VÁRA.

A végrendeletet magát már más alkalommal bőven ismertetvén,^[50] e helyütt elegendőnek véljük kiemelni, hogy a nádor valamennyi várát, nevezetesen: Liethavát, Bitsét, Hricsót, Tokajt és Árvát az azokhoz tartozó uradalmakkal együtt egyetlen fiának, Imrének hagyományozá, oly kikötéssel mindazonáltal, hogy a javak haszonélvezete nejét: Czobor Erzsébetet illesse mindaddig, míg él s nevét viseli. Neje iránti határtalan szeretetétől indíttatva, a nádor még tovább is ment, midőn annak tetszésére bízta, mit és mennyit adjon át a javakból fiának azon esetre, ha az meg találna nősülni. Hét leányának a kiházasításon kívül egyenként 10,000 forintot hagyományozott a nádor oly feltétel alatt, hogy valamennyien az «igaz» (orthodox) ágostai evangelikus hitvalláson maradjanak meg. Minthogy az összeg, melyet Thurzó leányainak hagyományozott, (72,000 frt), halála után tárházaiban különféle aranyokban készpénzűl feltaláltatott; a végrendelet ezen pontja is azonnal végre volt hajtható,^[51] úgy hogy Imrénk a reá szállott fejedelmi vagyont tehermentesen vehette át.

VI.

Thurzó Tokajba utazik. Kirándulása Kis-Várdára. Eljegyzése Nyáry Krisztinával. Visszautazása. Látogatása Rimajéknál Sztregován. Anyja betegségének hírére lóháton Vittenczre vágtat.

Mire Thurzó Imre családi ügyeinek rendezését a felföldön befejezé, elmúlt a nyár, sőt az ősz is elközelgett, s a szüret ideje, mely legalkalmatosabbnak látszék Imrénknek alföldi birtokai megszemlélése, illetőleg átvételére. Miután september első napjaiban még Árvába rándúlt ki s itt némely ügyeit rendezé, e hó 11-kén a szükséges előkészűletek után nagy számú kísérettel útra kelt Tokaj felé, hova ugyanazon hó 20-kán kíséretével együtt szerencsésen megérkezett. Útjában betért Nagyidára is, hol nagyanyját Prényi Borbálát látogatá meg. Megemlítendőnek véltük ezen magában véve csekélynek látszó körülményt, mert úgy látszik, az Thurzónkra nézve felette fontos vala, a mennyiben alapos okunk van feltenni, hogy itt szövődtek ama gyöngéd viszony első szálai, melyek Imrénket rövid idő múlva e vidék legbájosabb hölgyével valának egybefűzendők.

24. TOKAJ VÁRA.

Csak nehány mértföldre Tokajtól fekszik Kis-Várda, ez időtájt Várday Katalin, a hős Nyáry Pál özvegyének és családjának rendes tartózkodási helye. A vár, mely ma romjaiban immár alig vonja magára az útas figyelmét, ez időtájt méltó versenytársa volt a körűlfekvő váracsoknak s úri lakoknak. Fehérre meszelt falai, érczfedelű tornyai messze fénylettek vendégszerető vidámsággal köszöntve az elmenőt. A gyászt, melyet az özvegy tulajdonosnő hős férje halála után magára öltött, az idő mindent enyhítő befolyása rég elhalványítá, s felserdűlt bájos leánya Krisztina s kis fia István pezsgő vidámsága nemcsak az anyára, de az egész környezetre is átment. Ily vendégszerető fényes vár közelében lévén, ki is múlaszthatta volna el annak vendégszeretetét igénybe venni, kedves lakóit megismerni? ...

25. KIS-VÁRDA ROMJAI.

Betért tehát Imrénk is Kis-Várdára. Csak egy rövid napot töltött ott, mely azonban elegendő volt ifjú szívét örökre ama kedves lényhez bilincselni, mely kiváló szellemi és testi tulajdonai által már első pillanatban valósággal elbűvölé. «Jézus, örök jóságod és kegyelmedért engedd, hogy az egyesség, melyet itt kötöttem, boldog lehessen,» így kiált fel másnap, midőn Kis-Várdáról távozék. A koczka vetve van. Alig tizenkilencz éves, minden kívánható testi és lelki tulajdonokkal pazarúl megáldva, egy fényes név és fejedelmi vagyon tulajdonosa, az ország legbájosabb hölgyének jegyese, kihez az első szerelem mámorító kéjes érzete egész hatalmával fűzi gondolható-e még boldogabb halandó Imrénknél? Bizonyára nem. Ám ürítse ki szinűltig a boldogság kelyhét, melyet a sors úgy is csak egyszer nyújt ez életben minden halandónak, – talán csak azért, hogy azt nemsokára s akkor midőn legédesebb, ismét elszakíthassa kéjsóvár ajkáról.

***

Miután ügyeit Tokajban a következő napokon rendbe hozá s a körűlfekvő gazdaságokat személvesen is megtekinté, october 2-án ismét útra kelt. – Ha hazánk eme vidéke ma sem dicsekedhetik fokozott igényekhez mért vendégfogadókkal, ez időtájt erről meg éppen szó sem lehetett; ezért Imrénk mint jövet, úgy most is hazafelé utaztában a lehetőség szerint főember ismerőseinél szállott, kiknek várai- és kastélyaiban nagyszámú kíséretével nemcsak szíves fogadtatásra, hanem minden kívánható kényelemre is számíthatott. Így első nap Regécz várában Alaghy Menyhértnél, a következő napon Kassán Tattay György házánál, harmadnap Nagy-Idán nagyanyja Prényi Borbálánál szállott, honnan útját, nem mint jövet Szepes-, hanem Torna- és Gömörmegyének vevé. Az ok, mely ezen aránylag hosszabb út választására ösztönzé, részben az vala, hogy hazánk ezen előtte eddig ismeretlen vidékét és annak lakóit megismerje, részben és tán főleg az, hogy útjában a Thurzó-ház egyik kiváló hívét, később legbizalmasabb emberét és titkárát: Rimay Jánost meglátogassa. A derék költő, kit neje nemrég egy leány-magzattal áldott meg, komáúl kérte fel Imrénket, ki a felhívásnak annál nagyobb készséggel engedett, mert a falu, hol Rimayek laktak (Sztregova), éppen az útjába esett. A kitűntetést, melyben Thurzó a költő házát látogatása s a komaság elvállalása által részesíté, Rimay a legnyájasabb vendégszeretettel s előzékeny fogadtatással igyekezett meghálálni, s midőn Imrénk odaérkezte után való napon (oct. 9.) Sztregováról távozott, méltán dicsekedhetett a szíves látással, melyben ő és kísérete Rimay házánál részesült.

Ily, s ezekhez hasonló nem éppen kellemetlen meg-szakításokkal, Thurzónk lassan ugyan, de eddig folyton kedvező körűlmények között folytatta útját egész october 12-ikéig, midőn alig félnapi járó földre Vittencztől, sógora Erdődy Kristóf várától, Emőke nevű falunál egy lovas futár által szíve fájdalmával értesűlt, hogy Vittenczen időző anyja veszélyesen megbetegedett. Az aggasztó hír villámként sújtotta Imrénket. Hirtelen elhagyja kényelmes bőrszekerét, s felpattan nyergelt paripájára, melyet sarkantyúba fogván, torony irányban Galgócz felé vágtat, hová – két óra alatt négy mértföldet futván be – már délelőtti 11 óratájban érkezik. Az ifjú aczél izmai még korántsem lankadtak, s útját bizonyára megszakítás nélkűl tovább is folytatná: de tajtékzó paripája nem győzi, a miért postalovat fogadván, rövid pihenés után ismét tovább szágúld, úgy hogy már délutáni egy órakor Vittenczre ér, hol anyját harmadnapos hideglelésben súlyos betegen, de mégis valamivel jobbacskán találja.

A következő napokat Imrénk félelem és aggodalom között anyja betegágyánál tölté Vittenczen, honnan – bár ügyei sürgősen haza szólíták – nem távozott, míg csak 14 nap múlva anyja annyira magához nem tért, hogy kíséretében maga is útra kelhetett.

VII.

Visszatérés Bitsére. A reformatio százados évfordultának ünnepe s annak politikai jelentősége. A benyomás, melyet az az udvarra tett. Az 1618-ki országgyűlés. A csehországi protestansok fellázadnak. II. Ferdinánd királylyá koronáztatik. Thurzó Imre szereplése ezen gyűlésen. Előkészületei menyegzőjéhez. Nászvendégek. Indúlás Király-Helmeczre. Thurzó egybekelése Nyáry Krisztinával. Lakadalmi ünnepek Tokajban és Bitsén.

Mire Thurzó több mint két havi távollét után nov. 9-én valahára hazatért Bitsére, meghagyásából itt már javában folytak az előkészűletek az ünnephez, mely a reformatió százados évfordúlója alkalmából a magyar- és erdélyországi protestánsok közmegegyezésével Márton napján, november 11-én vala megünneplendő.

Ha Thurzó Imre, szülei példája által indíttatva,^[52] már első gyermekségétől fogva ájtatos szeretettel csüngött hitvallásán, e kegyeletteljes ragaszkodás nevelői által is folytonosan ápolva, idő folytán még öregbedett s annál mélyebb gyökeret vert az ifjú szivében, mennél inkább meggyőződhetett ő maga is ama sokféle veszélyekről, melyek hitvallását minden oldalról fenyegeték. Az idő, melyet Wittembergből hazatérvén apja oldalánál töltött ennek haláláig, e tekintetben oly gyakorlati iskoláúl szolgálhatott Thurzónknak, mely alkalmas vala tudós tanárai czélzatos izgató előadásait megerősíteni, felekezeti buzgalmát a rajongásig fokozni. Vagy tán gondolható, hogy a hitvallására féltékeny apa, ki már végrendeletében oly szigorú feltételekkel igyekezett gyermekeit felekezetének megtartani, élte végszakában eltitkolhatta volna fia előtt ama veszélyeket, melyeknek bekövetkeztét előrelátta? Bizonyára nem; sőt ellenkezőleg, Thurzó György, ki a protestantismus ellen intézett támadásokról Wittembergben időző fiát folytonosan értesítette, azt e tekintetben hazatérte után még bővebben fölvilágosította. A szívósság, melylyel az udvar a katholikus Homonnay Györgyöt – a béke veszélyeztetésével is – Erdély fejedelmi székébe igyekezett emelni; a sokféle kísérlet, melyet az udvar részéről elkövettek, hogy e tervhez a nádor beleegyezése is megnyeressék; Pázmány Péter és Forgách Zsigmond látogatása Bitsén kevéssel a nádor halála előtt mind ez már Imrénk szeme láttára történt, s alkalmas vala fogékony lelkűletére kitörűlhetetlen benyomást gyakorolni. Pázmány bitsei látogatásáról nem bírunk ugyan bővebb tudomással; de ha megtörténhetett, hogy – midőn Thurzó Imre Wittembergből haza térvén, megérkezését levélileg adá tudtúl a ház barátainak s más befolyású előkelő férfiaknak, – válaszában egy oly kiváló jellemű egyén, mint Napraghy Döme kalocsai érsek, sajátkezűleg azon kérelmet intézze a még gyermekifjúhoz, hogy katholikussá legyen: ^[53] akkor bizonyára megtörtént az is, hogy az ellenreformatió legügyesebb nagytehetségű bajnoka Pázmány sem múlasztá el, a kiválóan kedvező alkalmat, hogy Thurzó Imrét, sőt tán magát a haldokló nádort is saját felekezetének megnyerje.^[54]

26. A THURZÓ OLTÁR OSZLOPA.

Mindezt összevéve, csaknem a más felekezeten lévők elleni gyűlöletig fokozá az ifjú Thurzó ragaszkodását saját felekezetéhez, melynek közvetlen következményéűl vehetjük ama buzgóságát, melylyel már politikai működésének kezdetén minden alkalmat felhasznált, hogy ezen ragaszkodásának külsőleg is kifejezést adjon buzdító példáúl hitsorsosainak, kik hova-tovább nagyobb örömmel tapasztalhaták, hogy az elhúnyt nádor egyetlen fiában új, hatalmas védurat nyertek.

A reformatio százados örömünnepe több volt egy felekezeti emlékünnepnél. Tűntetés volt ez, az országban megindúlt ellenreformatio elleni tűntetés, mely az által, hogy az ünnepélyben a helvét hitvalláson lévő protestansok is részt vettek, politikai jelentőséget is nyert. Méltó ünnep rendeztetett tehát Bitsén is, s a reformatio százados évfordulója a környékbeli nemesség és a nép nagy részvéte mellett oly fényes szertartások között tartatott meg, a milyeneket az evangelikus hitvallásúak eddig nem is ismertek. Ünnepi szónoklatok, orgona és egyéb hangszerek kíséretében előadott alkalmi énekek közt három napon át istenitiszteletek tartattak, melyeket vidám lakomák, sőt ünnepi játékok is követtek, úgy, hogy a reformatio évszázados emlékünnepe valóságos örömünneppé lőn.^[55]

Ezen ünnep méltán okozott feltűnést nemcsak az országban, hanem az udvarnál is, s főleg II. Mátyás királynál, ki már hosszabb idő óta a trónöröklési rend megállapításában fáradozott s Ferdinánd főherczeget fiává fogadván, azt csak az imént Csehország királyává koronáztatta, – igen alkalmatlanúl jöve. A katholikus érzelmeiről ismert főherczeg királylyá koronáztatása ugyanis már a csehországi protestáns urak ellenzésével találkozván, Mátyás méltán még nagyobb nehézségektől tarthatott Magyarországon, hol a protestantismus ellen intézett sokféle támadások, különösen pedig a Bethlen ellen intézett fondorlatok miatt különben is forrongásban voltak a kedélyek.

Khlesel bíbornok és Molarth János, Mátyás mindenható miniszterei, kik Thurzó György nádor életének végszakában s főleg halála után már megszokták Magyarországot osztrák örökös tartományúl tekinteni, a magyarországi protestansok nagyszerű tűntetését magok is rossz előjelűl vették, s általános volt a nézet, hogy a magyar országgyűlés, melyet Mátyás a rendeknek Pozsonyba deczember hó 13-ik napjára hirdetett, fegyverben fog megtartatni.^[56] És valóban mind több jel mutatott erre. Khlesel bíbornok, ki a magyarországi rendek hangulatának kipuhatolása végett, már october havában tőn némi lépéseket, sőt ily kűldetésben – úgy látszik – titkon személyesen is megfordúlt Pozsonyban,^[57] azt tapasztalá; hogy Ferdinánd királylyá választatása esetleg még a katholikus rendek ellenzésével is találkozhatik. Ily körűlmények között tehát az udvarnak minden eshetőségre el kellett vala készűlnie, s míg Mátyás meghívó leveleiben szép szavakkal igyekezett a rendeket az örökösödési rend megállapításának, s Ferdinánd elismerésének szükségéről meggyőzni,^[58] addig tanácsosai abban fáradoztak, hogy a császári hadsereg, mely a Velencze ellen folytatott háborút csak az imént diadalmasan befejezé, Olaszországból visszahívassék s ezen a vidéken összpontosíttassék.^[59]

Az országgyűlés, mely mint már fentebb említtetett, 1617 deczember 13-kára hivatott össze, Mátyás betegeskedése miatt csak martius 18-kán nyittatott meg és pedig Ferdinánd főherczeg s cseh király által, kit Mátyás helyetteséűl küldött a rendek közé.

Thurzó Imre az árvamegyei követek: Baitsy Péterrel és Meskó Györgygyel 125 lovas és 50 gyalog kíséretében martius 16-kán még éppen elég korán ért Pozsonyba, hogy Ferdinánd főherczegnek ünnepélyes fogadtatásában (martius 18.) és a rendeknek ugyanaz napon tartott űlésében is részt vehessen.^[60] Vele volt anyja is Czobor Erzsébet. A gyűlés folytán ugyanis az üresedésbe jött nádori tiszt is betöltendő lévén, a Thurzó György nádor után maradt hivatalos iratok átadása szintén ez időre halasztatott; minélfogva az özvegy jelenléte szükséges vala.^[61]

Khlesel bíbornok, Molarth János és Ulm Lajos császári alkanczellár, kiket Mátyás biztosokúl adott volt Ferdinánd mellé, martius 23-kán adták elő mind élőszóval, mind írásban a királyi propositiót, mely szerint Mátyás azon kívánságát terjeszté a rendek elé: hogy unokaöcscsét és fogadott fiát, Ferdinánd cseh királyt ismerjék el s koronázzák meg Magyarország királyává. A rendek a király kívánsága felől már az első királyi meghívó levél szétkűldése alkalmával kellően értesítve s előkészítve,^[62] Ferdinánd megválasztatása ellen nem is tettek volna kifogást, kívánták azonban, hogy a törvény értelmében előbb a nádor választassék meg, az ország szabadságai biztosíttassanak, s a sokféle sérelmek orvosoltassanak. Okúl ezen nehézségekre főleg ama körűlmény szolgált, hogy a királyi előadásban az ország királyválasztási jogáról említés sem tétetett. Jóllehet ezen sérelem a felíratban, mely martius 27-kén terjesztetett Mátyás elé, hallgatással mellőztetett; a király mindazonáltal zokon vette a rendek kívánságát, s válaszában neheztelőleg hangsúlyozá, hogy illő, mikép a királyválasztás a nádorválasztást megelőzze. Egyébiránt kijelentette, hogy mihelyest Ferdinánd megkoronáztatik, azonnal tárgyaltatni fogja a nádorválasztás ügyét és a sérelmeket.

Ezen újabbi leírat hosszas vitára szolgáltatott okot, melynek eredménye lőn, hogy a rendek beleegyeztek ugyan Mátyás kívánságába, de csak súlyos feltételek alatt, melyek ismét hosszas tárgyalásokat vontak magok után egyfelől a király és annak biztosai, másfelől ez utóbbiak és az ország rendei között, míg végűl május 15-kén a felavatási oklevél elfogadtatván, Ferdinánd május 16-kán királylyá kiáltatott. Ugyanaz nap a nádorválasztás is megtörtént, s az ezen tisztre kijelölt urak közül szótöbbséggel Forgách Zsigmond országbíró választatott meg.

A király- és nádor-választás ekkép megtörténvén, még ugyanaz nap felolvastattak a királyi másod propositiók; minthogy azonban a rendek korábbi határozatukhoz képest előbb az ország sérelmeit kívánták tárgyalni, a királyi előterjesztések egyelőre félretétetvén, mindének előtt az ország sérelmei írattak össze, s 46 pontba foglalva Ferdinánd elé terjesztettek.

Újra megindúltak a hosszas, éles viták a rendek és a királyi biztosok között, melyek négy egész héten át folytatva, bizonyára még tovább is fűződnek vala, ha egy váratlan, meglepő esemény az udvart engedékenyebbé nem teszi, s az országgyűlés lefolyását nem sietteti. A csehországi protestans rendek ugyanis, kik királyi hitlevéllel biztosított jogaik sokféle sérelme s a jezsuiták erőszakos hittérítései miatt már hosszabb idő óta elégületlenek valának, összeesküvést forraltak, mely május 23-kán Slavata Vilmos fő-kanczellárnak, Clam Martinitz tanácsúrnak és egy jegyzőnek a prágai tanácsterem 27 rőf magas ablakából történt kidobásával nyílt lázadásban tört ki.

Ezen sajátságos esemény, melynek híre csakhamar elterjedt, a magyar ügyekre sem maradhatott visszahatás nélkűl, s míg a magyarországi rendeket ama határozott kijelentésre bátorítá, hogy a koronázáshoz mindaddig nem fognak, míg sérelmeik nem orvosoltatnak, – addig az udvart engedékenységre ösztönzé. Ily előzmények után Ferdinánd – a körűlmények parancsoló befolyása alatt – a rendek által megalkotott 77 törvényczikket végül elfogadván, július 1-én a szokott ünnepélyességek között királylyá koronáztatott, s három nappal később a törvényczikkelyek Mátyás által is szentesíttetvén: az országgyűlés eloszlott.

Minthogy az országgyűlésen jóformán minden kérdés a rendek kivánsága szerint intéztetett el, s a sérelmek és magán ügyek is kívánt megoldást nyertek, a hangulat, melyben a rendek Pozsonyból távozának, általában kedvező vala. Még a protestans valláson lévő főuraknak is, – habár némileg zokon vehették, hogy az ország főhivatalai a gyűlés folyamán nagyobbára katholikus urak által töltettek be s amaz óhajtásuk, mely szerint az 1608-ki k. e. törvényczikkelyt azzal kívánták pótolni, hogy a protestansok a katholikusok által elhagyott templomokat szabadon használhassák, a katholikus rendek heves ellenzése következtében nem teljesűlt, – panaszra nem lehetett okuk.

Általában Thurzó Imre is meg lehetett elégedve úgy az országgyűlés lefolyásával, mint ama szereppel, mely neki ifjú kora daczára kijutott. Ő az ország ügyeinek intézésében való járatlansága miatt ezen gyűlés tárgyalásaiban kiválóan tevékeny részt nem vett ugyan: a közfigyelmet mindazonáltal kiváló szellemi és testi tulajdonai által már akkor nagy mértékben magára voná. Előkelő származásán kívűl ezen tulajdonainak köszönheté, hogy – bár mint említők – a közhivatalok nagyobbára katholikus urak által töltettek be, ő protestans létére a rendek közakaratával királyi táblabíróvá neveztetett ki.^[63] A fény, melyet az ifjú az országgyűlés folyamán a király- és nádorválasztás, s egyéb ünnepélyességek alkalmával külsőleg is kifejtett, a szertartások rendezőinek figyelmét sem kerűlte el, s így történt, hogy a Ferdinánd tiszteletére rendezett ünnepélyekben kiváló részt vehetett, sőt a Pázmány által (május 27.) rendezett díszlakoma alkalmával, az újonnan megválasztott királynak ő nyújthatta a kézvizet.^[64]

A vészteljes felhők, melyek Csehország felől tornyosúlva már-már Magyarországot is elborítással fenyegették, a pozsonyi országgyűlés határozatai által legalább pillanatra elháríttattak, s a béke reménye tölté el az utána sóvárgók szíveit. Ezek közé tartozott Thurzónk is, ki egybekelését Nyáry Krisztinával már előbb Márton napjára tűzvén, örömmel üdvözlé a pillanatnyi derűt, mely megengedé a nászünnepélyhez való előkészületeket nyugalomban megtehetnie.

A mily nagy volt a szerelem, mely szíve választottjához fűzé, oly méltó ünnepélyességekkel kívánta a pompakedvelő ifjú élete örömnapját megünnepelni; a miért már hónapokkal előbb mindenfelé folyamatba tevé az előkészűleteket menyegzőjéhez, melynél fényesebbet magyar főúr bizonyára sem azelőtt, sem azután nem rendezett. Figyelme első sorban a bitsei várkastélyra fordúlt. Itt már a tavasz nyiltával megindúltak a sokféle javítások. A nagyobb termek díszesen kifestettek, s a «vendégházak» is alkalomszérűen rendeztettek be. Különös gond fordíttatott a várkastély előtti tér délnyugati oldalát elfoglaló úgynevezett «nászpalotára» vagy – egyszerűen – palotára (pallatium), mely még a gondos Thurzó György idejében épűlt, s kizárólag menyegzői czélokra szolgált. ^[65] Ez egy 42 méter hosszú s 34 méter szélességű, egészen külön álló egy emeletes épűlet, melynek egész első emeletét az óriási tánczterem foglalja el. Pusztán a mint ma áll, e teremben már csak a bejárat felett elterűlő kő-párkányzattal ellátott karzat töredezett reliefjei, s a palota déli oldalát elfoglaló, díszesen faragott kettős kőoszlopokon nyugvó nász-fülke^[66] hirdetik annak egykori fényét. Történetünk idejében a palota még teljes díszben ragyogott ugyan, mindamellett a gyakori nászünnepélyek, melyeknek színhelye volt, nem zajolhattak le benne minden nyom nélkűl, s a fal-freskók s aranyozás megújítása sok dolgot adott. De Thurzó Imre folytonos ellenőrködése mellett, mint a vár többi részében, itt is serényen folyt a munka, úgy hogy mire Pozsonyból tizenhét heti távollét után julius 6-án hazatért, jóformán már csak a külső díszítés s a falaknak kárpitokkal való bevonatása volt hátra.

Mindezeknél több gondot adtak Thurzónak a menyegzőhöz megkívántató másnemű előkészűletek. Kétszázra szaporított lovassága, ötven gyalog katonája, a sok inas, «virginás», lakáj, csatlós, drabant, várhajdú, zenész s egyéb udvari cseléd számára új egyenruhát, zászlókat, féllobogókat, a hosszú útra alkalmas új konyha- és társzekereket, ládákat, bőrzsákokat, «vaad» (wedgewood?), kő- és vasfazekakat s egyéb konyhaeszközöket, a menyasszony számára «oszlopos kocsit», a kocsilovak számára új díszes hámot kell vala rendelnie. E két utóbbi tárgy, mely iránt Thurzó még Pozsonyból is sűrű levelezést folytatott ott lakó titkára s ügynöke Scultety Mártonnal, különösen igénybe vevé figyelmét, s a jó ügynöknek ugyan meggyűlt a baja, hogy mindeneket ura kívánsága szerint végezzen. A dúsan aranyozott menyasszonyi oszlopos kocsi természetesen nem lehetett czímer nélkül, melyet, hogy annál tündöklőbb legyen, Thurzó érczből kívánt öntetni. Scultety meg is rendelte azt ura kívánsága szerint: történt azonban, hogy a Thurzó-czímer sisak-koronája felett lévő oroszlán és egyszarvú oly súlyosakká lettenek, mikép azokat – tekintettel az akkori döczögős útakra – az egyensúly veszélyeztetése nélkűl egyátaljában nem lehetett a kocsi tetejére erősíteni. Ezen «fontos» állatok helyett tehát hirtelen újakat kell vala fából készíttetni Thurzó nem kis boszúságára, ki a 100 forint értékű vadakat immár legfeljebb valamely oszlop- vagy kapu díszitésére fordíthatta.^[67]

27. A BITSEI NÁSZ-ÉPÜLET BEJÁRÓJA.

Szokásban lévén, hogy lakodalomkor a vőlegény menyasszonyának és közelebbi rokonainak ajándékokkal kedveskedjék, Thurzó ezekről sem feledkezett meg, s gondoskodott róla, hogy a nagyobbára Bécsben megrendelt értékesnél értékesebb tárgyak idejekorán megérkezzenek. ^[68]

Míg Thurzó Imre mindezeknek beszerzésében fáradozott, addig anyja, a bitsei tárházak és éléskamarák ellátásáról gondoskodott. Szokott módon most is az árvai és liethavai uradalmakból szállíttattak az élelmi szerek Bitsére, oly mennyiségben, mintha csak egy hadsereget kellett volna ellátni. De hát megfelelhetett-e mindez a rendkívüli alkalomnak? Czobor Erzsébet, ki immár öt leány át adta férjhez, a lakodalom-szerzésben elegendő tapasztalattal bírt ugyan, a mi azonban most volt készülőben házánál: messze fölűlmúlta még az ő gazdag ismereteit is. Oly hosszú útra, a milyen Bitsétől Tokajig, innen Helmeczig és vissza – terjed, annyi nép számára élésről gondoskodni: ehhez már valóságos hadvezéri tehetség kellett. Beérte tehát azzal, hogy a vendégségekhez megkívántató fűszereket, confecteket s egyéb konyha-szereket feljegyzé,^[69] fiára bízván azok beszerzéséről s a násznép ellátásáról útközben gondoskodni.

Thurzó Imre derekasan felelt meg ezen feladatnak is, s részletesen megállapítván az indulás rendét, írásban adta ki tokaji praefectusának a szálló-helyeket, az azokon való tartózkodás idejét, a beszerzendő élés és bor mennyiségét, szóval mindazon intézkedéseket, melyek a vendégek és kíséretök kényelmes ellátása tekintetéből szükségeseknek látszottak.^[70] Hogy pedig a rend és fegyelem annál szigorúbban tartassék fenn, udvarmestereket (Hopmester), szállásosztókat, a konyha- és társzekerekhez gazdákat, pohárnokokat és tálnokokat rendelt; ezeket is külön-külön írásbeli utasítással látván el.^[71]

Időközben a meghívók is szétkűldettek országszerte a főurakhoz, kiknek száma a családhoz tartozókon kívűl 103-ra ment.^[72] Meghívatott nagy számmal közelről-távolról a középosztályú nemesség is, melynek soraiból rang és állás szerint toborzá Thurzó a lovas- és gyalog-legénység kapitányait, hadnagyait, a féllobogók vivőit, továbbá a főgazdákat, asztalnokokat, pohárnokokat, étek-fogókat, szállás-osztókat stb.

Hátra volt még az esketési szertartás rendjének megállapítása. E tekintetben Thurzó Alvinczy Péter Pál kassai prédikátorral lépett érintkezésbe, kit az esketés teljesítésére már előbb felkérvén, most a hitforma előleges közlésére is felszólítá. Mátkája ugyanis Kálvin felekezetéhez tartozván, Thurzó, ki már korábban is annyi erélylyel fáradozott a két felekezet egyesűlésén, most is azt kívánta, hogy az esketés saját felekezetének szertartásai szerint történjék. A híres hitszónok nem késett a válaszszal, s míg egyfelől fellengző szavakban adott kifejezést örömének a felett, hogy ő adhatja az isteni áldást egybekeléséhez, másfelől az esketési forma iránt is – mely, úgymond, közönségesen ismeretes – megnyugtatá, ígérvén, hogy azt vele még a menyegző előtt írásban fogja közölni.^[73]

28. ALVINCZY PÉTER PÁL ALÁIRÁSA.

Ily sokféle előkészűletek között gyorsan telt az idő, s csakhamar bekövetkezett az elindulás napja, mely november elsejére tűzetett. A bitsei várkastély már october utolsó napjaiban élénkűlni kezdett a mindenfelől odasereglő nászvendégektől, kik a vőlegényt ép Tokajig, illetőleg Helmeczig valának kísérendők. A nagyságos urak a várban, nagyszámú kíséretök, valamint «nemes uraimék» is a városban szállásoltattak el, ki-ki rangja és állásához mérten.

Tán nem lesz érdektelen a díszes vendég-koszorún futólag végig tekintenünk. Ott látjuk mindenekelőtt Thurzó sógorait: Erdődy Kristófot, Illésházy Gáspárt, Jakusith Andrást és Vizkelety Mihályt, rokonát Osztrosith Jánost, a főurakból; Sibrik Istvánt, Soós Istvánt, Fáncsy Ferenczet és Gáspárt, Palásty Pált, Gyürky Benedeket, Simonyi Gábort, Jakabffy Ferenczet, Csörgő Mihályt, Csutyt, Rimayt és Borit a nemesek közül. Thurzó szolgái, – kiknek nem jutott hely a városban, – a szomszéd Kottesó és Hlinik községekben szállásoltattak el.

November elsején korán reggel trombitaharsogás hirdeté az indulás idejét. Bár az indulás rendje – mint már fentebb említők – előre meg volt állapítva s írásban is kiadva, a sorakozás mindamellett sok nehézséggel járt s a rendezőknek nem kis fáradságot okozhatott a vendégek sokasága miatt könnyen támadható zavarnak elejét venniök. De elvégre is ki-ki megtalálja helyét s megindul a nászkíséret végtelen sora. Kísértsük meg az érdekes menetről egykorú adatok nyomán némi képet nyújtani.

Az előcsapatot a szállásosztók: Pongrácz, Dávid Zsigmond és Hrabóczky képezék, kikhez mindenik úrnak egy-egy lovasa csatlakozott oly czélból, hogy a szállásokat idején meglássák. A fő-menet csak több órával indult meg ezek után, következő sorrendben:

valamennyien kísérve fő-ember szolgáik és lovas nemesek által.

Ezek után díszesen felszerelt paripákon hét nemes ifjú (Justh, Gussith, Bogády, Dalos, Meskó, Bornemisza és Magossy); utánok

Az 5-ik szekéren Thurzó Imre, Chuty Gáspár főudvarmesterrel, az ablakban egy-egy nemes, egy lakáj és egy drabant.

A 6-ik szekéren Czobor Erzsébet háza népével. Egy lakáj, egy drabant.

A 7-ik szekéren Erdődyné háza népével.

A 8-ik szekéren Wizkelethyné háza népével.

Ezek után következtek Thurzó Imre portékás szekere főember szolgáival aztán Illésházy Gáspár és Wizkelethy Mihály bőrszekerei főember szolgáikkal és végűl gróf Thurzó Imre két leeresztős szekere főember-szolgákkal inasok és drabantokkal.

Ezek után Thurzó Imre vezetéklovai, aztán három trombitás és a féllobogók vivői: Tolnay és Zmeskal, utánok Thurzó Imre főember-szolgáinak lovasai, szám szerint 36, kik a szekerekkel együtt jártak.

Következtek a kocsik, és pedig elsőben Thurzó Imre kocsija a szekerekre ügyelő főember-szolgákkal, aztán Csúty Gáspár kocsija. A harmadik kocsin Illésházy Gáspár szolgái. A negyedik kocsin a muzsikusok (virginás, lantos, hegedős és kis virginás). Az ötödik kocsin a konyhához látó gazdák. A hatodik kocsin a pohárnokok és tálnokok. A hetedik kocsin Thurzó Imre szakácsai (vice konyha-mester, 3 szakács és 2 szakács-inas). A kocsik sorát Erdődy, Illésházy, Jakusith és Wizkelethy konyha-kocsijai zárták be.

Ezek után a társzekerek jöttek és pedig: Egy a menyasszony számára, egy-egy a vőlegény, öröm-anya, Erdődy és Wizkelethy portékájival; egy a konyha-eszközökkel; egy a pohárnok és a tálnok portékájával.

A társzekereket mindenik úrnak a maga szolgái közül arra rendelt felügyelők kísérték, azon kívűl pedig Thurzó Imre 50 kék gyalog katonája, kik a kiadott rendelet szerint szintén a társzekerekkel jártanak.

Végűl a lovasság következett. Főkapitánya valamennyinek Bory István, Thurzó Imre lovasságának hadnagya volt, mellette főlegények: Illey János, Palásthy, Kováts János és Horváth János. Ezeknek vezérlete alatt ment legelőbb Thurzó Imre 200-ra menő lovassága, aztán «nemes uraimék» lovasai, szám szerint 96. Ezek után külön hadnagyok vezérlete alatt Erdődy Kristóf, Illésházy István és Wizkelethy Mihály lovassága, szám szerint összesen 140 lovas.

Az utócsapatot képezék az ily alkalmakkor nélkülözhetetlen mesteremberek: lakatosok, kovácsok, felcserek, szekérgyártó, szíjgyártó és a lovászmester vezetése alatt 25 csatlós drabant, mely utóbbiaknak kötelességök volt a szállóhelyeken az asztalokhoz látni s a pohárnokok, tálnokoknak bortöltőkűl, étekfogókúl szolgálatjokra lenni.

Hosszú sorban így látjuk kígyóznia Vág-völgyön fölfelé a döczögős út miatt csak lassan haladó nászmenetet, mely útjában hova tovább ér, hógörgetegként nagyobbodik a minden megyéből nagy számmal csatlakozó vendégekkel, úgy hogy mire a násznép Zemplénbe ér, az úri hintók fentebb felsorolt száma már 63-ra szaporodott.^[74]

Magáról az esketési szertartásról, mely november 15-én Helmeczen ment véghez, csupán annyit tudunk, hogy azt Alvinczy Péter, kassai prédikátor végezé. Annyi kétségtelen, hogy ezen szertartásnál is a szokottnál nagyobb pompa fejtetett ki. Bizonyítják ezt a szertartáshoz megrendelt nagyszámú aranyozott és színes szövétnekek, füstölő, paraszt-tafota s egyebek.

Az esketés megtörténtével a násznép azonnal Tokajra ment, honnan három napi vigalom után némileg megfogyva, de még mindig nagy számmal indúlt meg a nászkíséret Bitse felé.

Annyi pompa és fény után, melyet az ifjú Thurzó már eddig is kifejtett, azt kellene hinnünk, hogy azt még ezentúl is fokoznia lehetetlen vala. De csalódnánk, ő leleményességben kifogyhatatlan volt. Szepességben, Lucsivnán alól nemesi lovas banderium s száz gyalog puskás várta^[75] a nászmenetet, mely 10 napi utazás után nov. 28-án szerencsésen Bitsére ért.^[76]

Voltaképen csak itt kezdődött meg a dáridó, mely régi írók tanúságaként egy hónapig,^[77] a hagyomány szerint egy egész évig tartott volna. Hogy ez állítások közül csak az első közelíti meg a valót, tán felesleges említenünk. A hagyomány abban találja magyarázatát, hogy ugyanezen évben febr. havában Thurzó Mária menyegzője is itt ünnepeltetett meg nagy ünnepélvességgel Wizkelethy Mihálylyal, minek következtében jóformán az egész 1618-ik év a lakodalmakhoz való rendkívüli előkészűletek között folyt le. A vendégségek tartamának megítéléséhez némi támpontokat szolgáltat az elfogyasztott italok és élelmi-szerek mennyisége. Kiadatott pedig a fűszerszámon kívűl 1079 szapu különféle liszt, 191,1/2 akó bor, 160,1/2 akó sör, 6,1/2 akó boreczet, 2,1/2 akó söreczet, 17 ökör, 60 bárány, 241 juh, 20 borju, 50 malacz, 300 kappan és tyúk, 75 lúd, 1000 tojás, 70 császármadár, 2 süket fajd, 50 nyúl, 2 szarvas, 1 őz (!), 55 csuka, a 169 ponty, 100 pisztráng, 500 fehér hal, 600 hering, 8 oldal szalonna, 54 itcze főtt vaj, 29,1/2 itcze írósvaj, 283 szapu zab, 60 szekér széna, 100 szekér szalma. ^[78]

A vendégségeknél követett szertartásokról csak kevés részleteket találunk itt-ott elszórtan; mégis megkísértjük ezekről egykorú feljegyzések nyomán némi képet nyújtani.

Figyelmünket első sorban a már fentebb leírt nászpalota s főleg annak első emeleti nagyszerű terme köti le. A terem ez alkalommal teljes fényben ragyog. A falak díszes kárpitokkal, a körűlfutó tölgyfa-padok nehéz török s persa szőnyegekkel borítvák. – Szemben a bejárattal, a háttérben van a főasztal felállítva, közel hozzá oldalt jobb és balfelől egy-egy, arany és ezüst serlegekkel s edényekkel dúsan megrakott pohárszék, melyek körűl az asztalnok és pohárnok, az étek-fogók, bortöltők s egyenruhás lakájok sürögnek. A terem hossz-fala közepén a nászfülke. Aranyozott homlokzatáról nehéz kettős függönyök lógnak, eltakarva a kandi szemlélő elől a mennyezetes násznyoszolyát. Szemben a nászfülkével egy állvány az ifjú pár, a két öröm-anya, násznagy, vőfélyek, nyoszolyólányok s egyéb lakodalmi vendégek számára. A terem középső része a tánczolók számára üresen áll. – Lenn, közel a bejárathoz «nemes uraimék» asztala két sorban akként, hogy a terem benső részével a közlekedés teljesen szabad. Ezen asztaloktól oldalt ismét egy-egy pohárszék áll, üveg és agyag, sőt fa-edényekkel is.^[79] A felügyeletet ezen pohárszékek körűl az alsóbbrendű vártisztek viszik, a szolgálatot drabantok és várhajdúk teljesítik. – A karzatra vezető lépcső fordulója alatt az óriási kandalló, melynek lángjai a terem alsó végét megvilágítva, a teremben kellemes meleget terjesztenek.^[80] A terem egyébként számos szövétnek és viaszgyertyával, az akkori igényekhez képest fényesen van kivilágítva. – A karzaton végűl a muzsikusok: a lantos, virginás és hegedűs foglalnak helyet.

Képzeljük már most az ekkép feldíszített termet a mint az a nagy számmal egybesereglett előkelő vendégektől megnépesűl, a mint a gyémánt, rubin, zaphir s egyéb drágakövekkel s gyöngygyel dúsan ékesített színes bársony ruhába öltözött urak, kócsag-tollas, bogláros süvegeiket bal kezökben tartva, jobbjukon a szintoly drága ékszerekkel dúsan behintett bársony, atlasz és selyem ruhájú hölgyeket kísérik, a mint az ünnepi rithmusban megszólaló zene mélabús hangjainál méltóságteljesen lejtik a lassú palotást; a mint később az élénkülő zenénél ki-ki csap a jó kedv, s a társaság egy ragyogó kaleidoskoppá alakúl: akkor egy oly meglepően szép kép tárúl fel lelki szemeink előtt, mely egy Rubens ecsetére érdemes. Képzeletünk által tovább ragadtatva, leírhatnók az első díszvacsorát, leírhatnók, szerelme mámorában önfeledten miként foglalja el az ifjú pár az asztalnál a főhelyet, körülötte mily renddel sorakozik a nászvendégek serege, elmondhatnók, a lakoma befejeztével mily rendben kezdődik és foly a táncz és vígalom; el továbbá, éjfélkor mily szertartások között veszik le az ifjú hölgy pártáját, hogy azt főkötővel helyettesítsék az arra hivatott személyek; el azt, mily szertartások között vonúl félre a titokteljes fülke nehéz redőnyzete; ünnepi hangon hogy olvassa le az ünnepélynél jelenlévő lelkész a fülke homlokzatán olvasható emlékezetes felírást s hogyan vonúl végűl az ifjú pár a szentélybe ... De – költők nem vagyunk, mind e szertartásokról – fájdalom – nincsenek egykorú megbízható feljegyzéseink s azért nem is bocsátkozunk azok részleges leírásába, a nyájas olvasó eleven képzeletére bízván a valóban elragadó kép kiegészítését.

VIII.

A cseh lázadás visszahatása a magyarországi ügyekre. Az 1619. országgyűlés. Ferdinánd segítségre hívja fel a magyarokat a csehek ellen. Thurzó ezt a többi protestans urakkal ellenzi. Ferdinánd veszedelme. A magyarok a csehekkel szövetkeznek s Bethlent behívják. Thurzó Bethlen pártjára áll. Bethlen kijön, Pozsonyt a szent koronával együtt hatalmába ejti, s Magyarország fejedelmévé választatik. Ferdinánddal fegyverszünet köttetik. A csehekkel a szövetség forma szerint is megköttetik. Az országgyűlés eloszlik. Bethlen Kassára vonúl s oda gyűlést hirdet. Ferdinánd a cseheket megveri. Ezek Fridriket királyukká választják. A kassai gyűlés. A követségek megválasztatnak. Thurzó Imre prágai küldetésében eljár s visszatér. Találkozása Bethlennel a schavniki várban.

Mialatt Thurzó házassága mézesheteit öröm és vígalom közt háborítlanúl élvezé, a német birodalom politikai láthatárán vészteljes felhők tornyosúltak. A csehek lázadása, melyet Ferdinánd gróf Bouquoi és Dampierre tábornokok által erőhatalommal hasztalan igyekezett elfojtani, nemsokára Ausztriába is átcsapott, s minthogy a német birodalmi rendekből is mind többen állottak a csehek pártjára, félő volt, hogy a lázadás Magyarországon is elterjed. A túlbuzgó katholikus érzelmeiről híres II. Ferdinánd valóban itt is elég okot szolgáltatott az elégületlenségre az által, hogy elnézte a protestansok biztosított szabadságai mikép sértetnek, egyes katholikus urak mikép foglalják el a protestans templomokat, a hittérítés mily kíméletlen eszközökkel folytattatik.

Maga a király az eretnekség kiirtását tűzvén zászlajára, nem csoda, ha az általa világgá bocsátott jelszó, főleg II. Mátyás király 1619 martius havában bekövetkezett halálával az ellenformatió buzgó bajnokait vérlázító nyilatkozatokra, sőt tettekre is ösztönzé, melyek a csacska hír által nagyítva, a protestans hiten lévőket valósággal elkeseríték. Itt egy protestans lelkész szeme világától fosztatott meg; amott egy pék, ki szűz Máriát káromolta, a hóhér szekerén a vesztőhelyre vitetett oly czélból, hogy nyelvét kivágják, s kegyelmet csak úgy kapott, hogy a katholikus hitre tért.^[81] Ily s ezekhez hasonló esetek, melyek az osztrák örökös tartományokban napirenden valának. Magyarországon is rémületet, ingerűltséget szültek, s okozák, hogy egyes protestans urak jószágaikból a katholikus papokat szintén elűzték s evangelikus lelkészeket adtak jobbágyaiknak.

A kudarcz, melyet a király hadvezérei Csehországban vallottak, Ferdinándot is gondolkodóvá tette, s minthogy nem lehetett titok előtte, hogy a szövetkezett cseh, morva és osztrák rendek a magyarokat is csatlakozásra hívták fel, attól tartott, hogy a lázadás a felvidéki magyar protestans rendek között is kitörhet, főleg ha Bethlen Gábor is – a vele csak az imént kötött nagyszombati szerződés némely pontjainak meg nem tartása miatt – hozzájok csatlakozik. Ennek elejét veendő, sőt hogy a magyaroktól a fellázadt csehek ellen segítséget is eszközöljön, Ferdinánd, míg egyfelől Bethlennel újabb alkudozásba bocsátkozott, másfelől a magyar rendeknek május 26-ikára Pozsonyba országgyűlést hirdetett. De valamint a Bethlennel folytatott alkudozás a nagyra törő fejedelmet ellenséges terveinek tovább fűzésében meg nem akadályozta, úgy a magyar országgyűlés sem eredményezé az óhajtott sikert, sőt a válság kitörését Magyarországon is csak sietteté, mert alkalmat szolgáltatott a fellázadt osztrák-cseh-morva rendekkel különben is rokonszenvező magyar protestans uraknak az érdekközösséget amazokkal és a lázadást folyton éber figyelemmel kísérő Bethlennel felismerniök, egyszersmind pedig jövendőbeli maguktartása tekintetében egymás között is egyetértést hozniok létre.

Midőn Thurzó Imre május 28-án a rajeczi fürdőből, hol a királyi meghívó találta, Pozsony felé elindult, ifjú szíve még a béke reményével volt tele s bizonyára nem is sejté, az ügyek rövid idő múlva hova fognak fejlődni. A fejedelmi vagyonnal dicsőűlt édes atyjától ennek az uralkodó ház iránti hűségét is öröklé. Ugyanazon érzés, mely apját a legválságosabb pillanatokban sem hagyta el, benne is elevenen élt. De ha nagy volt a koronázott király iránti hűségérzete, még ennél is nagyobb volt hitvallásához való ragaszkodása, s rajongó protestans létére lehetetlen volt a hitsorsosai iránt tanúsított türelmetlenséget közönynyel néznie, s a szomszéd osztrák tartományokban fellázadt protestansok ügye iránt rokonszenvvel nem viseltetnie.

Ily érzelmektől áthatva ért az ifjú Thurzó junius 3-án Pozsonyba, hol ekkor a még csak csekély számmal egybegyűlt nagyobbára katholikus rendek között már javában folytak a tanácskozások Ferdinánd azon leirata felett, melyben a rendeket a cseh-morva lázadok elleni segélynyújtásra felhívá. Egyes túlbuzgó katholikus urak sürgetésére a «pápás tanácsurak közől némelyek – írja Thurzó máj. 31-én anyjának – már is segítséget ígértek ő felségének, de a mi vallásunkon valók nem, s amazok is nem mindnyájan, sőt a kik ígérték is volt, látván, hogy az evangelikus urak ahhoz nem accedálnak, ezt a czikkelyt hozzáadák: ha az ország reá megyen».

Thurzó Imre és rokona Thurzó Szaniszló épen elég korán jöttek Pozsonyba, hogy a határozatnak oly értelemben való meghozatalát, a mint azt némely katholikus urak sürgeték, meghiúsítsák. Nagymértékben mozdíták elő e tekintetben való egyértelmű igyekezetöket az időközben kifejlett események. A csehek ugyanis Thurn gróf vezérlete alatt ép Bécsig hatoltak, s annak kijáratait elfoglalván, a «bécsi Hostadban», alig kétszáz lépésnyire a vártól, sánczokat is hányattak.

Ferdinánd helyzete mind válságosabbá lőn. A csehek száma, mely kezdetben tizenháromezerre ment, hova-tovább szaporodott, míg Ferdinánd hada – noha fogadtan-fogadták, fogyton-fogyott, s bent a városban is nagy egyenetlenség uralkodott. Mindezen események, melyeknek híre nap nap mellett a legkülönfélébb változatokban jutott a Pozsonyban tanácskozó rendek tudomására, ezek között rémületet, zavart idéztek elő. Hol ezen, hol amazon határozatot hozák, a nélkül, hogy a követendő útak iránt tisztába jöhettek volna. Ehhez járúlt, hogy a főrendek közül számos nagybefolyású egyén a gyűlésből távol maradt, a katholikus főpapok közül pedig többen, be nem várva az események fejlődését, Pozsonyból eltávoztak. Ezek közé tartozott maga az érsek is, kinek távozása annál feltűnőbb vala, mert a rendek közötti egyenetlenségek főokozójáúl ő tekintetett. «Békességben az országnak hasznát elvette, s most a szükségnek idején ... . elmene.» Ily szemrehányással illették Pázmányt főleg a protestans hiten lévő főurak. De gondolkodásba ejtette az érsek távozása a hazafias érzelmű katholikus rendeket is, kik hova-tovább inkább hajoltak a protestans rendek azon nézete felé, hogy Ferdinándnak a segélyt mindaddig nem lehet megígérni, míg a csehek szándéka iránt teljes biztossággal tájékozva nem lesznek. Az ország védelméről, megmaradásáról gondoskodni, lett a jelszó, mely pillanatra megszűnteté a felekezeti viszálkodásokból eredő nézetkülönbözeteket is, úgy hogy midőn Ferdinánd jun. 8-án Lépes Bálint kancellár által újabban is segélynyújtásra hívá fel a rendeket, közakarattal elhatároztatott elébb a Bécs alatt táborozó csehekhez küldeni követséget; Ferdinánd felhívására pedig csak ezen követség visszatérte után a körülményekhez mérten válaszolni. Ők csak a viszály lecsendesítésére – mint közbenjárók – ajánlhatták fel mind a felkelőknek, mind Ferdinándnak szolgálataikat, s ily utasítással látták el a felkelőkhöz küldött követeiket is.

De még mielőtt a követek Thurn táborából visszatértek volna, a helyzet is tetemesen változott. A szorongatott Ferdinánd a legválságosabb pillanatban kívülről Dampierre előre küldött hadai, benn a tanuló ifjúság által megsegíttetvén, miután a Mansfeld vezérlete alatt álló cseh-morva hadakon viszont Bouquoi győzedelmeskedett, Thurn gróf is kénytelen volt Bécs alól elszállani.

Alig hogy a közös veszély, mely hazánkat oly közelről fenyegeté, némileg tovább vonúlt, az egyetértés is, mely a rendek között egy ideig uralkodott – újra felbomlott. Az országgyűlésen, melynek vezetését a német császári korona elnyerésében fáradozó Ferdinánd a nádorra bízta, ismét a vallási sérelmek kerültek szőnyegre, és – bár Forgách minden telhetőt megtett, hogy az egységet helyreállítsa, – a gyűlés ingerült viták után aug. 13-án csaknem eredmény nélkűl oszlott el.

Jóllehet a magyarországi rendek követeik által a felkelőknek csak közbenjárásukat ajánlották fel a béke helyreállítására, – mindamellett a követségben járt uraknak a felkelők vezéreivel folytatott bizalmas tanácskozásai már akkor azon meggyőződést érlelék meg azokban hogy érdekeik a felkelőkéivel azonosak, s hogy, ha a békét helyreállítani nem sikerül, nekik is múlhatlanúl a felkelők pártjára kell állaniok. Ily meggyőződésben tehát egyes protestans urak még a gyűlés tartama alatt felhívást intéztek Bethlen Gáborhoz, hogy a magyarországi protestansok élére állva a cseh-morva felkelők segélyére siessen, mitől a lángbuzgalmú fejedelem nem is idegenkedett.

Hogy Thurzó Imre a protestans urak bizodalmas tanácskozásaiban már az országgyűlés tartama alatt is részt vett, s a nagyfontosságú tervekbe be volt avatva, az minden kétségen kívűl áll; de kétségtelen az is, hogy ez urak szándékait egyelőre mindenekben nem osztotta. Mint buzgó protestans, felekezete érdekében mindent kész vala ugyan megtenni, mint jó keresztény azonban irtózott a vérontástól. Nézete még mindig az volt, hogy a keresztények közötti viszály kölcsönös engedékenységgel békésen eligazítható; a miért kezdetben, követve otthon aggódó anyja folytonos tanácsait s rokona Thurzó Szaniszló példáját, úgy nyilatkozataiban, mint tetteiben óvatos, tartózkodó volt.

De az események csakhamar más irányt adtak az ő gondolkodásának is. Mit a lelkes protestáns urak Széchy György, Rákóczy György és mások rábeszéléseik által az országgyűlés tartama alatt nem tudtak elérni: elérte maga Bethlen Gábor ki miután egyszer elhatározta a felkelők mellett fegyvert ragadni, gondoskodott arról is, hogy az ügynek országszerte a tekintélyes protestans urak között őszinte, odaadó pártfeleket szerezzen. Hogy ezek között figyelme első sorban a nagy nádor fiára: Thurzó Imrére fordúlt, csak természetes. A dúsgazdag főúr nagy befolyása, tekintélye a felvidéken, nem mindennapi készűltsége egyaránt tudva volt Bethlen előtt, ezt teljesen megnyerni tehát első feladatai közé tartozott. A fejedelem, ki már politikai ellenfele, a dynastikus érzelmű Thurzó György nádor annyi barátságát, őszinte rokonszenvét tapasztalá, felekezeti buzgalmáról híres fiában még kevésbé csalatkozhatott; a miért azt aug. vége felé hozzá intézett levele s követe által is nyiltan csatlakozásra szólítá. ^[82] Mentségéűl, hogy már korábban nem fordúlt levelével Thurzó Imréhez, Bethlen a finom diplomata ügyességével – ráutal azon viszonyra, melyben már «az szegény istenben elnyugodt jó emlékezetű» (Thurzó György) az osztrák házhoz állott; – a miért – úgymond – nem akarta írásával annál is nagyobb suspicióban ejteni, melyben eddig volt s vagyon az Austriacusoknál és az római valláson lévő officialisoknál» .

Jóllehet Thurzó most is elég óvatos vala Bethlen fentebb idézett levelét válasz nélkűl hagyni; mindamellett a fejedelem küldötte előtt szóval tett nyilatkozatai nem hagytak fenn kétséget az iránt, hogy az ifjú főúr Bethlennel egyetért, s kész az ő terveit «többi keresztény úr atyjafiaival» tehetsége szerint előmozdítani.

Ekkor azonban Bethlen, ki időközben Konstantinápolyba küldött követe által a török pártfogását kieszközlé s a cseh-morva lázadókkal is teljes egyetértésbe lépett, már el is indúlt hadával Erdélyből, s mire sept. 12-én Debreczen alatt táborba szállott, az egész felvidéki protestans nép teljes lázadásban vala, az alföldi várak sorban meghódoltak, sőt Kassa városa is, hova Bethlen a felvidéki megyéknek sept. 21-kére gyűlést hirdetett, önként megnyitá kapuit.^[83]

A dolgok ily hirtelen fejlődése Thurzó Imre látszólagos habozásának is véget vetett, s midőn Bethlen kevéssel a kassai gyűlés után, hol a protestans rendek fejökké, előljárójukká s főgondviselőjükké választák, győzedelmes fegyvereit Pozsony felé vezeté, az ifjú Thurzó is teljes lélekkel csatlakozott hozzá,^[84] s ezentúl a fejedelem leghívebb, legodaadóbb pártfelévé lőn. – Saját benső meggyőződésén kívűl ebbeli elhatározására döntő befolyást gyakorolt azon rendkívüli bizodalom, melyet a fejedelem Thurzó irányában kezdettől fogva tanúsított s mely az ifjú főúr hiúságának oly nagy mértékben hízelgett. – Bethlen még nem is bírta Thurzó nyilatkozatát, midőn már is olyanúl tekinté, mint ki «az igaz ügyért» vele együtt élni, halni kész. Hozzá intézett leveleiben, mint a felvidéki protestansok «fő oszlopát» nemcsak a leghízelgőbb szavakkal árasztja el, de rendkívüli hatalommal is ruházza fel, s midőn példáúl a debreczeni táborban kelt levelében kijelenti, hogy «valakivel mit végez ... azt oly ratumnak, firmumnak tartsa minden rend », mintha vele magával végezné, a fejedelem oly bizodalmának adá tanújelét, mely az alig húsz éves Thurzót valóban büszkévé tehette.

De Bethlen sem csalódott számításában. Thurzó a fejedelem rendkívüli bizodalma által lekötelezve, sietett odaadásának jelét adni. A felvidéki urak közül sokan, bár különben rokonszenveztek Bethlennel, nyiltan még mindig nem mertek pártjára állani s inkább semleges magaviseletet tanúsítottak, sőt egyes megyék is haboztak, nem tudva, mitévők legyenek. Thurzó határozott fellépése mindezen tétovának véget vetett, s a fejedelem kétségkívűl nagyrészben az ő erélyes közbenjárásának köszönheté, hogy a felvidéken átvonúltában mindenütt tárt karokkal fogadták, s a megyék részéről is minden támogatásban részesűlt. Csak így történhetett, hogy a fejedelem seregének egy részével már october 9-kén Nagyszombatnál s nehány nappal később Pozsony alatt állapodhatott meg.

Leopold főherczeg passaui püspök, kit a Frankfurtban időző Ferdinánd helytartóúl hagyott Bécsben, Bethlen közeledtének hírére Tieffenbach Rudolf vezérlete alatt nehány ezernyi német hadat küldött Pozsony védelmére. De a német hadat sem a polgárok a városba, sem a nádor a várba nem bocsátották be; a miért Tieffenbach csak a külvárosban szállhatott meg. A fejedelem, ki ekkor már Szempcznél táborozott, rögtön egy dandárát kűldé Tieffenbach ellen, ki october 14-kén virradóra megtámadtatván, miután seregének egy része levágatott, maga is csak élete veszélyével menekűlhetett. A város ekkor önként megnyitá kapuit, s Bethlen 15,000-re menő hadával a polgárság által tárt karokkal fogadtatván, még ugyanaz nap vonúlhatott be a városba, sőt a várba is, mely utóbbit Forgách nádor, miután a fejedelem biztosítá, hogy csak nemzete szabadságainak helyreállítása végett fogott fegyvert, s hogy az ő jogait sincs szándéka csorbítani, sőt mindent csak az ő megegyeztével kíván tenni, – az ott őrzött magyar szent koronával együtt szintén készséggel adott át.

BETHLEN GÁBOR.
(Kilián eredeti metszvénye után.)

Jóllehet Bethlen előtt nem lehetett titok, hogy a nádor csak a szükség előtt hajlik meg, látszólagos csatlakozását mindamellett örömmel vette, mert abból nem kis előnyt várt ügyeire nézve. Nagy súlyt fektetett egyebek között arra is, hogy az országgyűlést, melynek megnyitását Szent-Márton napjára tervezé, ne ő, hanem a nádor hívja össze, mert csak így remélhette, hogy a gyűlésben a katholikus urak – ezek között az udvarnál oly nagy befolyású Esterházy Miklós – és a főpapok is részt fognak venni, mit hogy a gyűlésen hozandó határozatoknak nagyobb súlyt szerezzen, mindenképen óhajtott. De bár a kényszerhelyzetbe jutott nádorral megegyezett abban, «hogy ő publicálja a gyűlést,»^[85] s bár maga is minden vármegyére íratott, «hogy inkább el merjenek jönni minden statusok,» – miután Ferdinánd a maga híveinek megtiltotta a gyűlésbe menetelt:^[86] arra sem a főpapok, sem Esterházy Miklós, kinek részvéte különösen szívén feküdt – nem akartak megjelenni; a miért az országgyűlés is, bár űlései november 18-kán megnyíltak, nem mutathatott fel nagyobb eredményt.

Mialatt Bethlen magyarországi pártfelei által melegen támogatva, lelkesűlt hadaival csaknem egész Felső-Magyarországot hatalmába ejté, Ferdinánd sem maradt tétlen, s míg egyfelől sógorát Zsigmond lengyel királyt segélynyújtásra ösztönzé, másfelől mint megválasztott német császár mindent megtőn, hogy a németországi katholikus rendeket egy szövetséggé egyesítse a cseh-morva lázadókkal egyesűlni törekvő német protestansok ellen. Ezen kívül attól tartván, hogy Bethlen könnyen Bécset is megszállhatná, ennek védelmére Bouquoi és Dampierre tábornokokat Bécs fedezésére rendelé, Althannak és Homonnaynak meghagyá, hogy Lengyelországban gyűjtött hadaikkal Felső-Magyarországba törjenek.

És csakugyan Bethlen november vége felé már Schönbrunnál táborozott hadaival. Ekkor azonban híre jövén, hogy Homonnay a lengyel király által melléje adott több ezerre menő kozákkal az országba tört, s Rákóczy Györgyöt, ki a felvidéki nemesség hadával útját állotta, megverte, a fejedelemnek is fel kell vala hagynia szándékával, s beérni az eddigi eredménynyel, mely abból állott, hogy a király vezéreit, kiket ütközetre nem bírhatott, a bécsi hidakon átnyomta, Ebersdorfot megvevé, s hajdúival a Bécs és Német-Újvár közt fekvő vidéket felprédáltatá.

Mire Bethlen, ki november 30-kán Sopronyba tette át főhadiszállását, innen ismét Pozsonyba visszatért, az országgyűlés, bár ülései mint már fentebb említők, november 18-kán megnyíltak, semmi eredményt sem tudott felmutatni. Annál munkásabb volt ezalatt a nádor, ki kezdettől fogva a közbenjáró szerepét vállalván magára a király és nemzet között, nem szűnt meg úgy Bethlennél, mint Ferdinándnál közreműködni, hogy őket a békeértekezletek megkezdésére hajlandóvá tegye. A pillanat erre épen alkalmas vala, mert míg Bethlent Homonnaynak Rákóczy felett vett győzelme s a török nagyvezérségben szintén ez időtájt történt változás nyugtalaniták, addig Ferdinánd, a birodalomból semmi vagy igen kevés segedelmet nyerhetvén, méltán tartott attól, hogy az alatt, míg a katholikus fejedelmek szövetsége létesül s hadaik a spanyol királynak ismételve megígért segélyhadával táborba szállanak, a birodalombeli protestansok is egyesülnek. Ehhez járúlt még az is, hogy kész hadai Bouquoi és Dampierre alatt napról-napra kevesbedtek; a miért ő is nagy készséggel fogadta Forgách indítványát.

De a felek még a békealku megkezdésének módozatai iránt is alig egyeztek meg, midőn a helyzetben már is nagy változás, a kedélyekben heves forrongás állott be. Bethlen midőn Homonnay betörésének hírét vette, hadainak egy részét Széchy György vezérlete alatt rögtön a felföldre indítá Rákóczy segélyére. Konstantinápolyban lévő követeinek pedig meghagyá, hogy az esetet a nagyvezérnél bejelentvén, ezt a lengyelek megfenyítésére indítani igyekezzenek. S az ügyes fejedelem intézkedései mindkét irányban kedvező eredményre vezettek. A lengyel had, mielőtt még Széchy megérkezett volna, nemcsak kitakarodott, hanem követ is érkezett a rendekhez, ki által Zsigmond lengyel király kijelenteté, hogy az ország ellen semmi ellenséges indulatot nem táplál. Hasonló kedvező hírek jöttek a portán székelő erdélyi követtől is, kinek tudósításai szerint a porta kész Bethlen szándékait támogatni.

Hogy mindezen hírek a Pozsonyban ülésező rendeket, kik már hetek óta hasztalanúl várták Ferdinánd biztosait, mindinkább feltüzelték, csak természetes. A vallási és nemzeti sérelmeket újra s mind élesebben hangoztatták. Ingerűltségökben a rendek már-már trónvesztettnek nyilvánitják vala Ferdinándot s Bethlent választják királyukká, ha Forgách Zsigmond erélyes közbenjárásának az utolsó pillanatban nem sikerül a dolgot oda vinni, hogy a királyválasztás Ferdinánd biztosai megérkezteig halasztassék el. Ez utóbbiak deczember utolsó napjaiban meg is érkeztek, de a királyi előterjesztések nem voltak alkalmasak arra, hogy a felzúdúlt kedélyeket lecsillapítsák. Válaszukban hosszasan felsorolják a rendek mindazon régibb sérelmeiket, melyeket ő felsége orvosolni elmulasztott, valamint az újabbakat is, melyek kényszeríték Bethlent segítségül, hívni. Végül kijelentik, hogy a királyi propositió késön jön, ők sem a Bethlennek beadott «conditiók»-tól nem léphetnek vissza, sem a szövetséges tartományok mellől nem állhatnak el; egyébként ha a biztosok a béke megkötésére fel vannak hatalmazva, adják elő megbízatásukat.

Ily körűlmények között félő volt, hogy a megindúlt béketárgyalások ismét zátonyra kerűlnek. De a királyi biztosok még alig értek a válaszszal Bécsbe, midőn hírül hozok, hogy egy csausz érkezett a portáról, ki hit alatt állítja, hogy Bethlen a porta híre nélkül fogott fegyvert. Ezen hír a Bécsben időző Bethlen-párti túszok által is megerősíttetvén, nem kis búsulást okozott Pozsonyban, s alkalmúl szolgált, hogy a rendek a királyválasztást a jövő országgyűlésre halasztván, egyelőre beérték azzal, hogy Bethlent Magyarország teljhatalmú fejedelmévé választották.

A rendek ezen lépése magának Bethlennek tanácsára történt, mert a fejedelem egyelőre, míg a törökkel teljesem tisztába nem jött, végleg nem akart Bécscsel szakitani. És csakugyan a királyi bíztosok 1620 január 20-kán kelt levelökben oly ajánlatokat tettek a fejedelemnek, melyeket ez nem késett elfogadni s azok alapján a fegyverszünetet Szent-Mihály napjáig megkötni. E szerint az országból a ki mit bír, azt teljes hatalommal megtartja. Május 31-én Beszterczebányán országgyűlés fog tartatni, melyen a rendek és ő felsége s az egyházi rend közt támadt nehézségek lesznek eligazítandók. A közlekedés az országban akadálytalan legyen. Homonnay lengyel zsoldosai azonnal takarodjanak ki, stb. Ezeken kivűl a fejedelem egy külön okmányban még azt is fogadta, hogy a neki felajánlott koronát visszautasítja, a hatalmában nem háborgatja, s a béke helyreállítását mind Magyar- mind Csehországban minden erejével előmozdítandja.

Ezen feltételek az ország rendei által is megerősíttetvén, a fejedelem 1620 jan. 19-én még a cseh-morva rendekkel folyamatba tett alkudozást is befejezte, s elkészűlt az okmány, mely szerint egy részről Bethlen és Magyarország rendei, más részről Fridrik, mint cseh király, és Csehország s a hozzákapcsolt tartományok, valamint Austria rendei közt újabban örökös szövetség köttetett.

Mindezeknek megtörténtével Bethlen be sem várván az okmányok kicserélését, s a nélkül, hogy a szövetséges tartományokkal kötött szerződést megerősítette volna, útnak indúlt Kassa felé, innen lévén megerősítendő a rendek által magalkotott törvényczikkelyeket is.

A fejedelem útja diadalmenet volt. Kíséretében a felvidéki főnemesség színe, virága, köztük a két Thurzó Szaniszló és Imre, ez idő szerint főtanácsosai, versenyre keltek egymással a váraikban szálló Bethlent királyi pompával fogadni. Táncz, vígalom, lakmározás, melyekből a fejedelemnek már Pozsonyban mulatása utolsó napjaiban is bőven kijutott, ez útjában is napirenden valának.^[87]

De ezeknél fontosabb dolgok foglalták el Bethlen elméjét. A rendek határozata szerint a német birodalom egyesűlt fejedelmeihez és a cseh-morva tartományokba, továbbá Lengyelországba és a fényes portához, ünnepélyes követségek lévén küldendők, a fejedelem hosszabb ideig sehol sem mulatott, s fennakadás nélkűl folytatta útját Kassa felé, hova már kevéssel megérkezése után gyűlést hirdetett főpárthíveinek marczius 8-ikára, hogy «az közönséges megmaradásról és ... . a követségeknek rendelése és jobb módjával való expediálása felől» egy értelemből végezhessenek.^[88] És a fejedelemnek egynél több oka volt ezen gyűlés összejövetelét siettetnie; mert a fegyverszünet bár megköttetett, a béke korántsem állott helyre. Eziránt különben kezdettől fogva egyik fél sem táplált vérmes reményeket, s valamint Bethlent főleg az indította a fegyverszünet megkötésére, hogy időt nyerjen viszonyait a portához tisztázni; úgy viszont Ferdinánd engedékenységének főindoka az vala, hogy Bethlent a szövetséges tartományok segélyezésétől legalább egy időre tartsa vissza s módot találjon a cseh lázadást elfojtani. A fegyverszünetre vonatkozó okmányok még ki sem cseréltettek, midőn Ferdinánd, nem ügyelve az okmány ama pontjára, mely szerint a fegyverszünet a szövetséges tartományokra kiterjesztendő lett volna; nem Bethlen közbenjárására, hogy legalább egy havi fegyverszünetet engedjen szövetségeseinek, – a cseheket Bouquoi által megtámadtatá s megveré. Egyébiránt a viszonyok különben is odafejlődtek már, hogy békéről egyátalában szó sem lehetett többé. Csehország és a hozzákapcsolt Morva és Silézia a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánítván, Fridrik pfaltzi grófot választotta királyává, s mig Ferdinánd a német kath. fejedelmeket egy nagy szövetséggé – ligává – alakítá, addig a németországi protestans fejedelmek – unio név alatt – szintén egy szövetséggé egyesűltek s Fridrik pártjára állottak, mi által a cseh-morva lázadás európai vallásháborúvá lett.

V. FRIGYES, PFALZI VÁLASZTÓ, CSEH KIRÁLY.
(Egykorú rézmetszet után.)

Jól érezé Bethlen, hogy ha Ferdinándnak sikerűl a cseh-morva lázadást elfojtani, azután Magyarországra kerűl a sor, s azért mihelyt a béke megháborításáról értesűlt, rögtön gondoskodott róla, hogy Magyarország se maradjon készűletlenűl, s mig Haller Istvánt újabban is Bécsbe kűldi követűl, hogy Ferdinándnál komolyan szorgalmazza a csehek számára a fegyverszünetet, addig Thurzó Szaniszlónak, mint a dunáninneni részek főkapitányának meghagyja, hogy «mindjárást írasson a vármegyékre és a végekbe is ... . mihelyt ... . második parancsolatja közükben érkezik, mindjárást a hova kívántatik, megindúlhassanak».^[89] Mert – úgymond – «könnyen tördelhetni el az nyilat egyenként, ha nem tudom mennyi volna is, de csak egy marokban befogható nyilat sem törhet senki egyszersmind el».^[90] Rosszra magyarázta Bethlen azt is, hogy többen a Ferdinánd pártján lévő főurak közül, kik, külföldön időzvén, a rendek határozata szerint a jövő országgyűlésig száműzettek, alattomban ismét visszatértek az országba. Ezeket tehát megintette, hogy vagy visszatérjenek, vagy azonnal jelentkezzenek nála, hogy «állapotjok s megmaradások felől» vele végezzenek: Azokat pedig, kik ezen felszólítása ellen cselekednének, elfogatni s Ujvárba csukatni rendelé. Ezenkívűl titkos utasítást adott Thurzó Szaniszlónak, hogy Pázmányt, ki a rendek által örökre száműzetett, elfogassa s Kassára vitesse.

Mialatt Bethlen ügye érdekében ekkép fáradozott, lassanként elközelgett az idő is, melyre, mint már fentebb érintők, gyűlést hirdetett Kassára párthíveinek, hogy a küldöttségek dolgában határozzanak. A fejedelem tanácsosai – daczára azon nehézségeknek, melyekkel az utazás ezen évszakban járt – közelről-távolról szép számmal jelentek meg, s rögtön hozzá is láttak a tanácskozásokhoz, melyeknek első és főtárgyát most a csehekhez küldendő követség megválasztása képezé. A megjelent főurak között latjuk Thurzó Imrét is, ki azóta, hogy Bethlennel Pozsonyban személyesen érintkezhetett, valóságos lelkesedéssel ragaszkodott hozzá, mint olyan férfiúhoz, ki láthatóan minden tulajdonságot egyesített magában arra, hogy vezetése alatt a lelkiismereti szabadság az országban megállapittassék. – De a fejedelem is sokat tartott a fényes nevű, nagy vagyonú s szép készűltségű fiatal főúrra, s bizonyára az ő akaratára történt, hogy midőn a csehekhez küldendő követek megválasztása szóba jött, a követség fejéűl egyhangúlag Thurzó Imre választatott meg. Rendes lakóhelyének s nagy kiterjedésű uradalmainak a morva határszélekhez való közelsége, a nyelvekben való jártassága, szép szónoki tehetsége, előkelő modora, fényes fellépése, egyaránt alkalmassá tevék Thurzónkat e tisztre, melyet ő nem is késett elfogadni. Követtársakúl Thurzó mellé a nemesek közül Bossányi Mihály, a polgári osztályból Magdeburger Joachim kassai polgár választatván meg, kidolgoztatott az utasítás is, mely szerint a követeknek el kell vala járniok.

A terjedelmes okmány bevezető része főleg azon indokok felsorolásával foglalkozik; melyek a magyarországi rendeket a Ferdinánddal való fegyverszünet megkötésére késztették, s melyeknek előadásával a szövetséges tartományok rendei meggyőzendők volnának, hogy a fegyverszünet csak a közbéke helyreállása, a keresztény vérontás meggátlása végett köttetett, nemcsak a fejedelem és a magyarországi rendek, hanem a szövetséges tartományok érdekében is. És ha megtörtént, hogy a fegyverszünet áldásai a szövetségesekre is ki nem terjesztettek, ezt ne a magyaroknak, hanem saját Pozsonyban jelen volt követeiknek tulajdonítsák, kik megfelelő utasítás híján csak egy havi fegyverszünetbe egyeztek, mint ez a velök kötött szerződés illető pontjából is kitűnik. Áttérve a szövetséges tartományok követeivel Pozsonyban kötött szerződés egyes pontjaira, utasításúl adatott a löveteknek, hogy Sileziát s mindkét Lusatiát, melyeknek követei annak idején nem voltak Pozsonyban, szintén foglalják be a szövetség-okmányba; hogy a szövetséges tartományok részéről fizetendő évenkinti segély-összeg iránt, utalva a hatalmas török szomszédságára, mennél kedvezőbbet végezzenek, a magyarok részéről azonban legfeljebb 10.000-nyi segélyhadat ígérjenek, annak kijelentésével mégis, hogy a magyarok végső szükség esetén velök élni halni készek. Felhatalmaztatnak a követek továbbá, hogy a szövetségbe esetleg a körűlfekvő szomszédos tartományok közül másokat is befoglalhassanak, de egyszersmind utasíttatnak, hogy e tekintetben óvatosak legyenek, s ha látnák, hogy az illető tartományok követei nem volnának kellő hatalmazással ellátva, ezeket a jövő beszterczebányai gyűlésre utasítsák. Különben a pozsonyi szerződés több pontja érintetlenűl hagyatván, az utasítás fonalán még a végházak javítására fordítandó segély-összeg fizetési módozatairól, a törökhöz és a beszterczebányai gyűlésre küldendő követekről, a pénzláb szabályozásáról, s más kevésbbé fontos részletekről történik említés.^[91]

Ez utasítás tárgyalása alkalmával szóba hozatott a portai követség ügye is, minthogy azonban a követeknek adandó utasítás az idő rövidsége miatt nem dolgoztathatott ki, a gyűlés abban állapodott meg, hogy az utólagosan közöltessék a követekkel. Egyelőre is Szt.-György napja határoztatván a követség elindulásának határidejéűl, a szövetséges tartományok rendei is felhívatni határoztattak, hogy követeiket illő ajándékokkal ellátván, azon időre Kassára küldjék. – Minthogy pedig a magyarok részéről nyújtandó ajándékról is eleve gondoskodni kellett, Thurzó Imre külön ünnepélyes okmánynyal felhatalmaztatott, hogy útjában alkalmilag ily czélból mintegy 50 ezer forint értékű ékszereket s ezüst-művet vásárolhasson.

Ezen okmány marc. 16-án a nádor és a rendek által aláíratván, miután időközben Fridrik menevéd-levele is megjött, Thurzó már a következő napon útnak indúlt Prága, felé, hova megszakítás nélkül folytatván útját – követtársaival ugyanazon hó 30-án szerencsésen megérkezett, nagy örömére a szövetséges tartományok egybegyűlt rendeinek, kik a követeket a város falain kívűl küldöttségileg üdvözölvén, nagy fénynyel és pompával kísérék Prága várósába.^[92]

Mielőtt Thurzónk fontos politikai kűldetésében eljárt volna, még egy más – magában véve ugyan kevésbbé fontos, de mert rendkívüli, feljegyzésre méltó magán megbízatásban kell vala eljárnia. Fridrik cseh királynak ugyanis nemrég fia születvén, komáúl Bethlent kérte meg, ki a kereszt-apai tisztet elfogadván, helyettesévé Thurzó Imrét nevezé ki. Marcz. 31-ik napján volt a keresztelés, melynél a fejedelem képviseletében Thurzó emelé ki az ujdonszülött kir. herczeget – Róbertet – a pólyákból. Még ugyanaz nap magánfogadtatáson is részesűlt, mely alkalommal illő hódolattal mutatá be a fejedelem és fejedelem-asszony által küldött ajándékokat is, nevezetesen: Fridrik királynak egy keleti díszes nyeregtakaróval felszerelt fehér ázsiai lovat; fiának egy türkisekkel diszített drága török kardot; a királynénak különféle finom török hímzéssel ellátott tárgyakat, s igen szép keleti kárpitokat. Az örömnapot fényes lakoma zárta be, melyre Thurzó is hivatalos volt.^[93]

FRIGYES CSEH KIRÁLY FIÁNAK KERESZTELŐJE ALKALMÁVAL ADOTT LAKOMA.
(Egykorú rézmetszet után.)

29. PRÁGA A HRADCSINNAL.

A követek ünnepélyes fogadtatása a következő napon történt. Thurzó egy jól átgondolt ékes szónoklat kiséretében adta elő küldetése czélját és pedig külön előbb Fridrik cseh király, azután pedig a szövetséges tartományok rendei előtt is, egyszersmind benyújtván Bethlen Gábor fejedelemnek és a magyar országos rendeknek írásba foglalt feltételeit, melyek alatt a szövetséget végleg megkötni, illetőleg megújítani óhajtanák.^[94] A terjedelmes írat, melyben kellő óvatossággal mindaz egybefoglaltatik, mi a követeknek utasításúl adatott, hosszas tárgyalásokat s ismételt üzenetváltást vont maga után, míg végre több mint három heti tárgyalás után elkészűlt az okmány,^[95] melylyel a korábbi szerződések, s nevezetesen a legutóbbi pozsonyi szerződés feltételei, nehány új ponttal megtoldva, Fridrik által is elfogadtattak s megerősíttettek.

Egészben véve a szövetséges rendek a magyar követekkel minden pontra nézve megegyeztek. A tárgyalás folyamán nagyobb nehézséget csupán a segélynyújtás kérdése okozott. Ugyanis míg a csehek nagyobb hadi segélyt sürgettek, mint a milyet a magyar követek a nekik adott utasítás értelmében ígérni jogosítva valának, addig ez utóbbiak követelése a pénzsegély tekintetében oly túlcsigázottnak látszott, hogy arra a szövetséges tartományok rendei semmikép sem akartak hajolni. – Midőn Bethlen a tárgyalások folyamán felmerűlt nehézségekről értesűlt, Thurzóhoz intézett levelében kijelenté, hogy kész ugyan a szövetségeseket, ha úgy kívántatnék, bár 12,000-nyi haddal megsegíteni, de kívánja, hogy ők viszont legalább 300 ezer forintot küldjenek; mert különben – úgymond – «kényszeríttetünk az békességről gondolkodni». Hogy pedig Fridriket és a csehországi rendeket a kívánt pénzsegély engedélyezésére annál hajlandóbbá tegye, levelében némi nyomatékkal hangsúlyozá, hogy a béke Ferdinánd és a csehek között soha helyre nem áll, hacsak Fridrik a királyságról le nem mond. Ám gondolja meg, ez mint lehetne meg «rettenetes és örökké való gyalázatja nélkűl ő felségének», s nem volna-e jobb meghalni, «hogysem örökké maga és minden posteritása, egész familiája gyalázódnék?» ^[96]

Mindez okok bizonyára nem tévesztették hatásukat sem Fridrikre, sem a csehországi rendekre; de a szövetséges tartományok annyira ki voltak már merülve, hogy a Bethlen által szorgalmazott összeget a legjobb akarat mellett sem igérhették meg. Elvégre abban történt megállapodás, hogy a magyarok háromszori felhívásra négy-négy ezer vagyis összesen 12 ezernyi részint lovas, részint gyalog hadat küldjenek a szövetséges tartományok segítségére, s hogy viszont emezek a magyar végházak fentartására a korábban ígért összegek beszámításával összesen 128.000 tallért (= 134,384 forintot) legyenek kötelesek fizetni.

Miután ezen, valamint a szövetség-szerződés végrehajtására vonatkozó többi feltételek egy külön okmányba foglaltattak, az okmányok kicserélése aprilis hó 25-ik napján Fridrik és a szövetséges tartományok rendeinek jelenlétében a prágai vár-templomban nagy ünnepélvességgel megtörtént. Mindenek előtt isteni tisztelet tartatott, melynek befejeztével előbb a magyar, majd a cseh okmány nyilvánosan felolvastatván, amaz a cseh királynak, emez pedig Thurzó Imrének ünnepélyesen kézbesíttetett, s a szövetség szentsége kézszorítással is megerősíttetett, mire az ünnepély a «Te Deum laudamus» eléneklésével véget ért.^[97]

Időközben Thurzó a portára küldendő ajándékok bevásárlásáról sem feledkezett meg, s azt, a mi ékszerekben s ezüst-mívekben Prága városában egyátalán kapható volt, megvevé. Minthogy készpénzzel, melylyel a 15,223 magyar forintnyi értékű tárgyakat kifizethette volna, nem rendelkezett, az illető ékszerárusok követelésének kielégítését a cseh rendek vállalták magokra oly módon, hogy ez összeg annak idején a szövetséges tartományok által fizetendő segélyösszeg meghozatalakor a cseh kir. biztosok kezeihez tétessék le, vagy ha ez bármi oknál fogva nem történhetnék, a magyar segély-hadak fizetése fejében beszámíttassék, a mire Thurzó megbízói nevében, s hivatkozással meghatalmazására egy külön okmányban ünnepélvesen kötelezte magát.^[98]

Mialatt Thurzó hármas küldetésében ekkép fáradott, Bethlen sem maradt tétlen, s míg a portán lévő követe által a török pártfogását váltig sürgeté, addig a szerződés megkötését a csehekkel az által igyekezett megkönnyíteni, hogy Ferdinándnál harmad, sőt negyedízben is közbenjárt a szövetséges tartományoknak adandó fegyverszünet érdekében.

De a fejedelem igyekezete ezúttal egyik irányban sem szűlt nagyobb eredményeket. A portáról, hol Ferdinánd követei a magyarok befolyását teljesen egyensúlyozák, csak nagy későn kaphatott némi kitérő választ; Ferdinánd pedig, ki a német kath. fejedelmek segítségével a csehek feletti győzedelmet már bíztosnak hivé, ezeknek nemcsak hogy a kért egy havi fegyverszünetet nem engedélyezé, hanem Bethlen követét Bécsben visszatartván, e helyett Laminger Farkas személyében saját követét kűldé Bethlenhez, hogy a fejedelmet a fegyverszünet megtagadásának indokairól szóval felvilágosítsa.

Mindezekből, de különösen Ferdinánd követének néha «csuda képen» ejtett szavaiból^[99] Bethlen mindinkább átlátta, hogy a béke csak fegyverrel lesz megszerezhető.

Midőn tehát Thurzót apr. 27-kén hozzá intézett levelében ismételve utasítá, hogy Fridriket és a csehországi rendeket a dolgok állásáról világosítsa fel s nagyobb segélyösszeg fizetésére ösztönözze, ő maga komolyabban látott a hadi. készűletekhez, sőt rögtön némi hadat is indított a morvaországi határszélekre.^[100] Okot erre most egy más körűlmény is szolgáltatott. Történt ugyanis, hogy ez időtájt egy kozák had Lengyelországból Sileziába tört; minthogy pedig nem lehetett tudni, a rabló csapat merre veszi útját, szükségesnek látszott az ország határának biztosságáról gondoskodni.

Thurzó, ki ekkor már útban volt hazája felé, csak kelletlenűl értesűlt a fejedelem hadikészűleteiről, főleg pedig közbenjárásának eredménytelen voltáról, mely hír némileg nyugtalanítá. Ő ugyanis Prágában időzése alatt midőn a szövetség létrehozásán fáradozott, híven utasításához nem szűnt meg Fridriket és a szövetséges rendeket a Ferdinánddal való megbékülésre is rábeszélni s őket biztosítani, hogy ha méltányos békefeltételeiket Bethlen által a császár elé terjesztendik, a fejedelem kétségkívűl részökre is megszerzi a fegyverszünetet. És csakugyan a rendek, kiknél a hajlandóság a békére nem hiányzott, elvégre is engedtek Thurzó rábeszélésének; minthogy azonban Ferdinándtól csak a megigért egy havi fegyverszünetet sem nyerhették meg, méltán kételyek támadtak bennök, vajjon Bethlen valóban annyi őszinteséggel jár-e közben érdekökben Ferdinándnál, mint ezt Thurzóhoz intézett leveleiben váltig állítja.

Ha Thurzó, ki a békét maga is melegen óhajtá, annak idején már a cseh rendeket is csak nehezen tudta a fejedelem «sinceritásáról» meggyőzni s őket békefeltételeik előterjesztésére rábírni, most benne is némi kételyek ébredtek. Midőn tehát május elején prágai kűldetéséből hazatérvén a fejedelmet követe Szalay György által eljárása eredményéről értesíté, azt Fridriknek adott szavához képest is ismételve kérte, hogy közbenjárását Ferdinándnál ne vonja meg a szövetségesektől.

A hallgatag szemrehányás méltatlanúl érte Bethlent, mert ez egyszer csakugyan nem az ő közbenjárásán múlt, hogy Ferdinánd a cseheknek adandó fegyverszünetre nem hajlott. Nem is késett a fejedelem Thurzót ez irányban felvilágosítani, s midőn május 10-kén hozzá intézett levelében újabban is biztosítá, hogy ő a szövetségesekkel élni halni kész, egyszersmind felhívá, hogy a dolgok bővebb és alaposabb megbeszélése végett Kassára rándúljon. Alájövetelét saját tetszésére bízza, mert – úgy mond – «tudom, mind maga, szolgái, lovai nyugodalmat kívánnak hosszú útról való megérkezések után», mindamellett – így folytatja – «ha ... nem difficultálja csak posta-képen egy hintón alájönni ... igazán írom, felette igen kívánnám s akarnám».^[101]

Jóllehet Thurzó a hosszú utazás fáradalmait még nem pihené ki, a fejedelem kívánságának annál kevésbé állhatott ellen, mert a prágai követségről való jelentéstételen kívűl a küszöbön álló beszterczebányai gyűlés ügyében is kívánatosnak látszott a fejedelemmel személyesen érintkeznie. Május 15-kén tehát ismét útban volt. – Találkozása a fejedelemmel nem is Kassán, hanem sógora Tököly István szepesmegyei Schavnik nevű várában történt, melyet Bethlen, hogy a találkozás lehetőségét megkönnyítse, az összejövetel helyéűl utóbb tűzött volt ki.

A schavniki találkozásról hiányzanak bővebb tudósításaink, de annyi tény, hogy az ügyes fejedelemnek sikerűlt ez alkalommal Thurzó aggodalmait az ő békés szándékai felől eloszlatni, s az ifjú főurat még szorosabban fűzni személyéhez. A tanácskozásokban Forgách Zsigmond nádor is részt vett. Ez utóbbi Ferdinánd idézésére épen útban vala Bécs felé; a miért szükségesnek látszott őt mindezekről bőven értesíteni, hogy tiszte szerint annál könnyebben bírja rá a császárt a gyakran sürgetett fegyverszünetre és «az igaz okok alatt való» békességre.^[102]

De valamint Ferdinánd követe Bethlent a fegyverszünet megtagadásának szükséges voltáról meg nem győzheté, s őt abban, hogy a szövetségeseket segítse, nem akadályozhatá, úgy Bethlen követei, sőt maga a nádor sem voltak képesek Ferdinándot a sokszor sürgetett fegyverszünet megadására bírni. A császár most inkább remélhette, mint valaha, hogy a német kath. liga segítségével, melyhez a protestans vallású György szászországi és Lajos hesszeni fejedelem is csatlakozának, sikerűlni fog a csehek lázadását elfojtania, a miért a beszterczebányai gyűlésre menendő cseh követek részére még csak menedéklevelet sem volt hajlandó kűldeni.

IX.

A beszterczebányai gyűlés. Ferdinánd követei a magyarokat a csehektől el akarják választani. Ez nem sikerűl, mire az alkudozások megszakíttatnak. Bethlen Thurzó sürgetésére királylyá választatik.

Ily körűlmények között nyílt meg az ország rendeinek nagy részvéte mellett a máj. 31-ére hirdetett beszterczebányai gyűlés, melyre a szövetséges cseh-morva-sléz- és osztrák rendek képviselőin kívűl Fridrik cseh ellenkirály és Zsigmond lengyel király, valamint a török császár követei is megjelentek. Ferdinánd, ki előtt nem maradhatott titokban, hogy Bethlen Konstantinápolyban lévő követei által a török segítségén kívűl annak beleegyezését is sürgeté Magyarország királyává leendő megválasztatásához, a beszterczebányai gyűléshez már eleve sem fűzött különös reményeket. Ő egyelőre csak időt kívánt nyerni, míg a szövetséges fejedelmek által ígért hadak mellette lesznek, s azért érdekében állott a gyűlést lehetőség szerint halasztani. Azon ürügy alatt tehát, hogy követei számára nem kűldettek meg a menedéklevelek, ezek helyett David Pál knini czímzetes püspököt, Teuffel Györgyöt és a Bethlen által mindvégig letartóztatott Laminger Farkast kűldé a gyűlésre, általok kijelentendő, hogy bár rossz néven veszi, hogy Bethlen a fegyverszünet ellenére segélyt kűldött a cseheknek, követeit mindamellett hajlandó útra bocsátani, mihelyt a menedéklevél megkűldetik. Figyelmezteti továbbá a rendeket hűségesküjökre hazájok javára, melyet tekintve, abbeli reményének ad kifejezést, hogy a rendek minden igyekezetöket a béke helyreálltára fordítandják, annál is inkább, minthogy ő is kész sérelmeiket megorvosolni, méltányos kívánalmaikat teljesíteni. Kívánta végűl, hogy a mühlhauseni német ligának a rendekhez intézett békére intő levele is olvastassék fel.

De mind a császár üzenete, mind a levél csak vajmi kis hatást gyakorolhatott az egybegyűlt rendekre azon hírrel szemben, mely szerint junius elején egy kozák had Ferdinánd hadaival egyesülendő, Árva- és Trencsénmegyén át tűzzel, vassal pusztítva vonúlt végig, Miksa bajor király pedig a császár szövetségeseinek hadával Ausztriába tört.

A fegyverszünet ily nyilván való megszegése a rendeknél nagy méltatlankodást szűlt, mely szinte ingerűltséggé fokozódott, midőn Bethlen jul. 3-án tartott előadásában számot adván a pozsonyi gyűlésen reáruházott kormányhatalom kezeléséről, egész meztelenségében adta elő Ferdinánd eddigi eljárását, melyből csak vajmi kevés reményt lehet meríteni arra nézve, hogy a béke háború nélkűl megszerezhető legyen. Szükséges tehát, hogy az ország is védelméről, megmaradásáról kellően gondoskodjék. Tudván, hogy a rendek között számosan vannak, kik Ferdinándhoz szítanak, a fejedelem alkotmányos szabású beszédében finom tapintattal hangsúlyozá, hogy a tanácskozások szabad folyását mindenképen meg fogja védeni. Gondja lesz rá, hogy az ellenkező vélemények is szabadon nyilvánúlhassanak, egyedűli kívánsága csak az, hogy egy értelemben végezzenek: ha lehet a békét, ha kell a háborút, melyre minden körűlmények között készűlniök kell. Előadása fonalán számot adott továbbá a három főkövetségről, mely a pozsonyi gyűlés határozata értelmében a csehekhez, a lengyel királyhoz és a portára volt kűldendő. A cseh követségről már korábban tett Thurzó Imre személyesen jelentést, azt tehát előadásában csak futólag említé a fejedelem. A lengyel követség a viszonyok kedvezőtlen volta miatt elmaradván, szükségesnek látszik, hogy a lengyel király jelenlévő követei illő válaszszal bocsáttassanak el. A török követséget illetőleg, melyről Korláth István tett jelentést, hangsúlyozá, hogy a már korábban megválasztott követeknek a szövetséges tartományok követeivel együtt leendő mielőbbi útnak indítása annál szükségesebbnek látszik, minthogy Ferdinánd is «Caesar Gált nagy sok ígéretekkel, kincscsel, ajándékokkal sietve bocsátotta be a fényes portára» nyilván nem oly szándékból, hogy ott «Magyarországnak csendes állapotát tractálná ő felsége». Szükségesnek véli továbbá a fejedelem, hogy a gyűlésen jelenlévő számos idegen követségekkel való fontos tárgyalásokra szűkebbkörű bizottságok választassanak, melyeknek jelentése után – főleg, ha a szövetséges országok követei a lengyel király és Ferdinánd követeivel a tárgyalásokon együtt jelen nem lehetnének – könnyebb leend a rendeknek egy értelemben határozniok. Végűl ajánlja a rendeknek, hogy azon személyekről, kiknek ügye a pozsonyi gyűlésről a mostanira halasztatott, s kik azóta is – daczára a fegyverszünetnek – nem szűntek meg az ország ártalmára működni, végleg határozzanak.^[103]

A fejedelemnek ezen előadásai felett rögtön megindúltak a tárgyalások, melyeknek legközelebbi eredménye az vala, hogy a fejedelemmel újabb szoros szövetség köttetett, s egyszersmind határoztatott, mikép mindazok, kik a szövetséghez járúlni nem akarnának, száműzettessenek, javaik elkoboztassanak, a kath. papság pedig a világi ügyekbe való befolyástól megfosztassék. Minthogy pedig Ferdinánd követei, bár részökre időközben a menedéklevél is megkűldetett, még sem jelentek meg, a rendek a háború folytatásához megkívántató eszközöket is tanácskozásaik körébe vonák. Ezt most annál készségesebben tehették, mert csak az imént érkezett egy török követ Budáról, hírűl hozó, hogy a szultán kész a magyarokat és szövetségeseiket minden erejével segíteni, mihelyt Bethlent királylyá választják.

Ennyire haladtak az ügyek, midőn végre julius utolsó napjaiban megjöttek Ferdinánd meghatalmazottjai: gróf Collalto Raimbold, Cziráky Mózes tanácsos és Ferenczffy Lőrincz kir. titkár, kikhez a császár előbbi küldöttei David, Teuffel és Laminger is csatlakozának. A követek augustus 1-én jelentek meg a gyűlésen, hol a király képviseletében gróf Collalto foglalta el a királypártiak helyeslése közt kivont karddal a fejedelem számára készített menyezetes széket. Habár ezen esemény határozott visszatetszést szűlt a rendeknél, annak semmi további következménye nem vala. Maga Bethlen a császár méltósága iránti tiszteletének kifejezést adandó, fedetlen fővel hallgatta végig Collalto előadásait. Minthogy azonban a követek megbízó levelében a szövetségesekről, említés sem tétetett s a rendek Collalto előadásából is világosan érthették, hogy Ferdinándnak czélja nem egyéb, mint az, hogy őket a csehektől elszakaszsza, a tárgyalások csakhamar ismét fennakadtak. Néhány nappal később Ferdinánd a megbízottak számára s felterjesztésükre újabb felhatalmazványt kűldött ugyan, követeit azonban ebben sem hatalmazá fel a csehekkel való alkudozásokra; a miért a dolog ez által sem nyert lendűletet. Míg a magyarok határozottan kijelentették, hogy szövetségeseik nélkűl semmiféle alkudozásokba bocsátkozni nem akarnak, addig a császár megbizottjai váltig azt vitatták, hogy a csehek ügye a birodalmi gyűlés elé tartozik, s hogy valamint Pozsonyban is csak a magyarokkal folyt az alku, úgy a fegyverszünetre vonatkozó okmány hatodik pontja értelmében itt is az ügyek csak velök lettek volna tárgyalandók és elintézendők. De a magyarok a külön alkudozásba semmikép sem akartak ereszkedni, minélfogva a megbízottak végűl kijelentették, hogy a gyűlést a király nevében feloszlatják, annak határozatait érvényteleneknek nyilvánítják, isten és az egész keresztény világ előtt óvást tévén az ártatlan vérontás és a dolgok el nem intézéséből eredhető minden rossz ellen.^[104]

A császár megbízottjainak ezen kijelentésével vége szakadt az alkudozásoknak s a béke reményének utolsó szikrája még azok keblében is kialudt, kik annak lehetőségében mindeddig hittek. Ezek közé tartozott maga Thurzó Imre is. Ő, ki már a csehekkel folytatott tárgyalások alkalmával Prágában időzése alatt sem tudta sehogysem felfogni, hogy Ferdinánd a csehek számára sürgetett fegyverszünetet ezektől megvonhatná; ki e miatt – mint láttuk – már-már maga is kételkedni kezd vala a fejedelem közbenjárásának őszinteségében; ki az utolsó pillanatig remélte, sőt meg volt győződve, hogy a császár, ha látja a cseheknek hajlandóságát a békére, ennek létrehozása érdekében a fegyverszünetet elvégre is engedélyezni fogja: most személyesen győződhetett meg a császár makacsságáról, meg arról, hogy Bethlen helyesen ítélt, midőn hozzá intézett leveleiben váltig állítá, hogy a béke tisztességes feltételek mellett csak a háború által lesz megszerezhető. Ferdinánd ezen következetes makacssága, meghatalmazottjainak fennhéjázó magaviselete a büszke főurat valósággal fellázíták. Ő reá nézve kiválóan becsületbeli dolog volt, hogy a csehekkel kötött szövetségszerződésben foglalt feltételeknek foganat szereztessék. Valamint tehát azokkal szemben, kik Ferdinánd meghatalmazottjaival külön alkuba bocsátkozni készek lettek volna, főleg ő vala, ki a szövetség szoros megtartásának szükségét hangsúlyozá, úgy a királyi biztosok távoztával ismét főleg az ő erélyes sürgetésére történt, hogy Bethlen, miután az eleibe terjesztett feltételeket elfogadta, augustus 25-én királylyá választatott.

X.

Bethlen királylyá avattatása. Thurzó azon van, hogy meg is koronáztassék, de ezt maga a fejedelem ellenzi. A beszterczebányai gyűlés határozatai. Előkészületek a háborúra. A csehekkel kötött szövetség megújíttatik. A portára közös követség indíttatik. Thurzó némely más urakkal titkos szövetségre lép Bethlennel. Ferdinánd szerencsés háborút folytat a magyarok szövetségesei ellen. Ez Bethlent is gyors cselekvésre ösztönzi. Thurzó Bethlen seregének egy része felett vezényletet vállal. Hadjárat. Thurzó Batthyány Ferenczet Bethlen pártjára hajlítja. Dampierre halála. Ferdinánd a cseheket a Fehérhegynél megveri. A catastropha visszahatása a magyar ügyekre. Békekötési kísérletek a franczia követek közbenjárásával. Ferdinánd rideg magatartása Bethlen pártfeleivel szemben. Sokan ezek közül a császárhoz hajolnak. Thurzó is ingadozik. Összekocczanása Bethlennel, s ennek okai. A fejedelem ismét megbékélteti. Thurzó a jägerndorfi őrgróf kijövetelén fáradozik s a pártos nemeseket Bethlen hűségére esküdteti.

A szerény felvidéki bányaváros e napon nagy horderejű események, soha nem látott ünnepélyességek színhelyévé lőn. A rendek már reggeli hét órakor a nádor palotájában egybegyűlvén, rövid tanácskozás után Ferdinándot trónvesztettnek nyilváníták s helyette közfelkiáltással Bethlen Gábort választották Magyarország királyává. Voltak ugyan, kik a királyválasztást ellenezték, de gyönge szavuk a nagy többséggel szemben, mely ingerűltségében az ellentartókat már Slavata és Clam-Martinitz cseh tanácsurak sorsára emlékezteté, csakhamar elnémúlt. «Éljen a király!» hangzott a rendek lelkes szózata, mely a palota előtt egybegyűlt polgárság által ezerszeresen viszhangoztatva, csakhamar elhatott a város legutolsó zugába is. Ennek megtörténtével a rendek a fejedelem palotájában gyűltek össze; mire Bethlen belső lakosztályából, a szövetséges tartományok követei által kísérve, a tanácskozási terembe lépett, s az ott felállított bíborpiros selyemmel bevont arany mennyezetű trónt elfoglalá. Alighogy a lelkes éljenek, melyek között a fejedelem bekísértetett, elhangzottak, a rendek sorából kilépett THURZÓ IMRE, ki Bethlent egy hosszabb, magyar nyelven tartott ékes szónoklattal üdvözölvén, a rendeknek mint az ország új királyát bemutatá. Utána Péchy Simon cancellár emelt szót, s az újonnan megválasztott király nevében a rendek szavazatát és a megválasztást megerősíté; «Éljen felséges Gábor király!» hangzott fel ismét Thurzó harsány szava, mely a jelenvoltak által lelkesen visszhangoztatva, kezdetét vette az ily alkalommal szokásos kézcsókolás.

Ezen ünnepélves királylyá avattatás után Bethlen a rendek által kísérve, lóháton a templomba ment, hol ének és zeneszó kíséretében ünnepélyes isteni tisztelet tartatott. Innen a fejedelmi csapatok sorain át a polgárság örömriadásai közt palotájába visszatérvén, száz ágyú és taraczk üdvlövése hirdeté az eseményt, melynél nevezetesebbet Beszterczebánya sem az előtt, sem azután nem látott soha. Az ünnepélyt dísz-lakomák, táncz és játék rekeszték be.^[105]

A királyválasztás ekkép megtörténvén, Thurzó Imre, az utóbbi események főintézője még tovább is akart menni, s némelyekkel, kik vele egy értelemben valának, azt kívánta, hogy az új király azonnal meg is koronáztassék. De a túlbuzgók eme szándéka, jóllehet a magyar szent korona Bethlen birtokában volt, magának az új királynak mérsékletéről tanúskodó határozott ellenzésén, hajótörést szenvedett.

Alighogy az ünnepélyek, melyek a királyválasztás alkalmából rendeztettek, lezajlottak, a rendek 54 törvényczikket terjesztettek az új király elé, ki nem is késett azokat megerősíteni. Az új viszonyok az eddigi intézményekkel ellentétben álló reformokat tettek szükségessé – s az új törvények ennek alapját vetették meg. Ezek szerint a három vallás egyenjogúnak nyilváníttatván, az ország négy kerűlete számára bizottságok neveztettek, melyeknek feladatúl tűzetett a vallások szabadságára ügyelni. Továbbá rendeltetett, hogy az egyházi tizedben mind a három vallás lelkészei részesűljenek, s hogy úgy, mint a protestáns felekezeteknek csak három főfelügyelőjük van, a katholikusoknak is csak három püspökük legyen, kiknek évdíja 2000 forintban állapíttatott meg. A jezsuiták újra kitiltattak az országból. Az egyházi javak a korona elidegeníthetlen tulajdonáúl nyilváníttattak, s jövedelmeik a végházak fentartására rendeltettek. Tekintettel a rendkívüli szükségre, felhatalmaztatott mindazonáltal az új király, hogy egyes javakat árúba bocsáthasson. Ezen kívűl a jobbágyokra telkenként 12 forintnyi, a földesurakra pedig minden kapu után 16 forintnyi adó vettetett ki, az utóbbiakra nézve egyszersmind határoztatván, hogy ha a szükség úgy kívánná, a haza védelmére személvesen is felűljenek. Azon esetre pedig, hahogy Ferdinánd békét akarna kötni, biztosokúl a nádoron kívűl THURZÓ IMRE és Szaniszló, Széchy, Rákóczy, Batthyány Ferencz, Nádasdy Pál, s több mások választattak. Pázmány Péter, mint a közbéke háborgatója, nemkülönben Balázsfy Tamás bosniai püspök is, örökre száműzettek. Esterházy Miklósnak, ki a pozsonyi gyűlés határozata szerint eljárásáról számot adandó a jelen gyűlésben személye szerint megjelenni elmúlasztotta, Szent-Mihály napjáig terjedő határidő tűzetett, oly határozattal, hogy ha ezen idő alatt a fejedelem és ország hűségére nem térne, ő is száműzessék. A további czikkelyek közül elegendőnek véljük azt emelni ki, hogy az új király felhatalmaztatott, mikép a jelen háború alkalmából kiadandó pénznemek értékét ő maga határozhassa meg.^[106]

BETLEN GÁBOR BIBORZÁSZLAJA.
(Egykorú metszvény után.)

A viszonyok átalakítására irányzott eme sokféle törvényes intézkedése kívűl Bethlen és a rendek mielőtt eloszlottak volna, más irányban is megtették a kellő intézkedéseket, hogy Ferdinánd ellen az immár elkerűlhetetlen háborút több nyomatékkal folytathassák. Így a cseh követekkel mielőtt Beszterczebányáról távoztak volna, a szövetség megújíttatván, míg ezek a háború czéljaira még ez év folytán 300,000 forint lefizetését ígérték, addig Bethlen kötelezte magát, mikép saját vezérlete alatt 25,000-re menő sereget vezetend Ferdinánd ellen. A portára közös követség indíttatott 70,000 forintnyi értékű ajándékkal a szultán és főbasái számára. Minthogy pedig a szultán a segélynyújtás dijáúl már korábban Vácz átadását követelte, Bethlen a követek részére kiadott közös utasításon kívűl a magyar, követeket, Dóczy Istvánt és Rimay Jánost még külön utasítással is ellátta, mely szerint végső esetben felhatalmaztatták bizonyos feltételek alatt Váczot is megígérni.

Az ország védelme és megmaradása érdekében tett eme sokféle intézkedések között végűl nem hagyhatjuk említés nélkül azon titkos szövetséget sem, mely itt (1620 július 2.) a fejedelem és némely kiváló párthívei, nevezetesen: Széchy György, Rákóczy György, THURZÓ IMRE és Illésházy Gáspár között köttetett. A gyűlés folyama alatt tartott bizalmas tanácskozásukban ugyanis sok szó ejtetett, melynek titokban tartása a közös ügy és az egyesek érdekében egyaránt szükséges vala, s azért semmikép sem árthatott, ha az illetők írásban is, hitök és nemesi becsületökre fogadják, hogy a mondottak közül semmit el nem árulnak, s «hazánk szabadsága, megmaradása mellett együtt élni halni akarnak».^[107]

Mialatt Bethlen és a magyarországi rendek ügyök érdekében ekkép fáradoztak, Ferdinánd sem maradt tétlen, s míg a portára kűldött követe által egész erejével oda működött, hogy Bethlentől a törökök barátságát elfordítsa, addig idebent javában folytatta a háborút a magyarok szövetségesei ellen. Miksa bajor herczeg a «liga» seregeinek élén Ausztriát már engedelmességre kényszerítette, s most Csehország ellen készűlt végcsapást mérni. September elején Bouquoi tábornagy is a bajor herczeggel egyesűlvén, ez utóbbinak hadteste 30,000 emberre szaporodott. Ugyanily haderővel várták a spanyol király részéről Spinolát, kinek serege ez időtájt Frankfurt táján táborozott.

A szerencse, mely Ferdinánd seregeinek fegyvereit kísérte, Bethlent is gyors cselekvésre ösztönzé. A fegyvernyugvás határideje még le sem járt, midőn seregének egy részét Haller György és Fekete Péter vezérlete alatt a Dunán átszállíttatván, a dunántúli vidéket egész a Dráváig saját hűségére esküdtette. Ő maga is már september első napjaiban megindúlt Beszterczebányáról s miután útközben Nyitrát meghódoltatta, ugyanazon hó közepe táján már Nagyszombatnál táborozott. Itt csatlakozott a fejedelemhez THURZÓ IMRE is,^[108] ki Bethlen seregének egy része felett a vezényletet elvállalván, ezentúl a háború minden fordúlatában tevékeny részt vett.

Az ekkép egyesűlt hadak sept. 28-kán Pozsonynál a Dunán átkelvén, míg a fejedelem a lovassággal és a gyalogság egy részével, valamint három nagyobb ágyúval Német-Óvárt szállotta meg, addig Thurzó Szaniszló a hajdúság többi részével, két zászlóalj cseh gyaloggal és négy agyúval Haimburg alatt szállott táborba. Vele volt THURZÓ IMRE is,^[109] kinek lovassága Fáncsy Ferencz vezénylete alatt már korábban Ausztriába törvén, itt nem kis kárt tett a szász választó fejedelem hadi-szállítmányát kísérő német csapatokban.^[110]

THURZÓ SZANISZLÓ.
(Khevenhüller Conte fet Kupferstichje II. kötetéből.)

A mindenfelől ellenséges hadakkal környezett város ijedtségében követet küldött Thurzó Szaniszlóhoz azon kérelemmel, halasztaná el az ostromot egy nappal, mert ők készek a magyar urakkal a város feladása iránt barátságosan megegyezni. A fővezér készséggel engedett a jó haimburgiak kívánságának. A polgárság meghunyászkodása azonban csak színlett volt. Ők csak időt akartak nyerni, hogy a város helyenként rongált falait hirtelen kiigazítsák. S midőn másnap előbb a fővezér, majd THURZÓ IMRE által a fejedelem nevében felszólíttattak: hogy valahára nyilatkozzanak, válaszúl azt adák: hogy lévén saját urok és császárjok, kit elárulniok nem szabad, készek inkább magukat védve meghalni, mintsem a várost feladni.

30. HAIMBURG.

Bethlen, midőn a cselről értesűlt, nem kis haragra lobbant, s a várost rögtön kétfelől lövetni rendelé, sőt – látva, hogy a lövetéssel nem sok kárt tesz az erős falakban, lajtorjákat készíttetett, melyek segítségével az ostromot sikerrel reméllé végrehajtani. És vitézségben, lelkesedésben a magyar had részéről csakugyan nem volt hiány, mit eléggé bizonyít ama tény, hogy a fejedelem és Thurzó Imre lobogói egyízben már a falakra is tűzettek. De a létrák szűk és rövid volta miatt, szemben a nem kevésbé vitéz őrség elkeseredett védelmével, nehéz volt az egyszer kivívott állásokat megtartani, s a fejedelem hadai négyszer ismételt sikertelen roham után a város falai alól elvégre is nagy veszteséggel vissza kényszerűltek vonúlni.^[111]

Mialatt Bethlen a két Thurzóval Haimburgot sikertelenűl ostromlá, hadainak egy másik osztálya Huszár és Petneházy István vezérlete alatt Lakompakon Esterházy Miklóst fogta ostromzár alá. De ezen vállalatnak sem volt sikere. Hasonlóan a haimburgiakhoz, Esterházy is a kastély megadásával kecsegtetvén a megszállókat, időt nyert a császári hadak egyik osztályával Soprony felé vonuló Dampierre-t segítségűl hívni, – ki is Lakompaknak fordítá seregét, s Huszárt a vár alatt meglepvén, egy véres ütközetben megveré, s a szorongatott Esterházyt megszabadítá.

Nehogy immár Dampierre Soprony felé vezesse győzedelmes seregét, Bethlen, mihelyt a lakompaki kudarczról értesült, rögtön Soprony felé nyomúlt, hol különben is szándéka volt a dunántúli nemességgel gyűlést tartani, hogy, mint egyik levelében ő maga mondja «megrostálja a hűséget az emberekben». Miután útjában Lakompakot feldúlatta, okt. 10-én már Kőszeg és Szombathely között táborozott hadaival. Az utóbbi önként meghódolt, Kőszegen azonban Hagymássi Kristóf vitézűl ellentállott s a várat feladni vonakodott. Bethlen ezúttal nem vesztegette idejét a vár ostromára, melynek meghódolását a császárpártiak birtokában lévő végházakkal együtt különben is bizton remélte az esetben, ha az ezen vidéken nagy befolyású, hatalmas dynastát, Batthyány Ferenczet – Német-Újvár urát – ki eddig teljesen közönyösen viselte magát – ügyének megnyernie sikerűl. Mielőtt tehát seregét Soprony felé visszavezetné, nem akarta a kínálkozó alkalmat elszalasztani s Kőszeg alól éjnek idején THURZÓ IMRÉT kűldé Német-Újvárra, hogy Batthyányt, kivel Thurzó különben is közel rokonságban állott,^[112] minden úton és módon a fejedelem pártjára hajlítsa.^[113] – Thurzó derekasan megfelelt feladatának, s az ő ügyes rábeszélésének köszönhető, hogy a hatalmas főúr s vele nemsokára ezen országrész egész nemessége, Esterházy és Bánffy Kristóf kivételével, Bethlen pártjára állott. A következő napon Batthyány személyesen is találkozott a fejedelemmel Rohonczon, hol «mindenről beszéltettenek, a miről szükséges volt»,^[114] egyebek között Kőszegről is, melyet Batthyány nemsokára csellel megvevén, annak kapitányát Hagymássyt fogva kűldé Sopronyba a fejedelemnek.^[115]

GRÓF DAMPIERRE DUVAL HENRIK.
(Khevenhüller Conterfet Kupferstichje II. kötetéből.)

E közben Dampierre Pozsony felé vezette nemrég diadalmas seregét, s a várost október 8-kán reggel egyfelől szárazon, másfelől pedig vízen megtámadá. De vesztére – írja Thurzó okt. 11-kén – mert «nagy szégyenvallással megverettetett, és ő magának is feje vétetett ... Ennek fölötte sok fő német is esett fogolylyá, és a vízen való népe is három hajóval, petardájokkal és ágyúikkal együtt csak ... elszélyedett, úgy, hogy azokban egy sem mehetett ki». – Ugyanis Rákóczy György «szintén akkor érkezett volt Pozsonyban, az ő népével, a midőn Dampierre a várost megütötte, és így nyolcz órától fogva, délutáni négy óráig tartott a harcz köztök, úgy hogy az ellenség elég nagy kárt és szégyent vallott».^[116] – Nem több szerencsével járt Collalto, ki a várost a Duna jobb partjáról támadta meg. Ez Petneházy István és Török István által űzőbe vétetvén, okt. 11-én Petronell mellett még erősebben megveretett.

Bethlen, ki ezalatt Sopronyhoz ért, Rákóczy szolgája Ibrányi Mihály által még útközben vette a diadalhíreket, melyek annál inkább megörvendeztették, mennél aggasztóbb színben látta a csehországi állapotokat fejlődni. Ez ország helyzete, főleg mióta bajor Miksa szept. közepe táján Bouquoival egyesült, a spanyol hadak pedig Spinola alatt Fridrik rajnai tartományaira ütöttek, csakugyan mind válságosabbá lőn. Bethlen, midőn még a nyáron Karnis és Bornemisza vezénylete alatt hatezernyi segélyhadat indított a csehek mellé, nem múlasztotta ugyan el ezeket figyelmeztetni, hogy Ferdinándot, mielőtt hadainak egyesülése a bajorokkal megtörténhetnék, megtámadják; de a szövetségesek az élesen látó fejedelem tanácsát nem fogadták. Mióta azon reményök is meghiúsúlt, hogy Miksa, kinek országába időközben az unio hadai becsaptak, annak védelmére fog sietni,^[117] a katasztrófa elkerülhetetlen volt, és az – bár Bethlen a csehek felszólítására október vége felé újabban 500 kopjást küldött segítségökre – be is következett. A császári hadak november 8-kán Prága előtt a Fehérhegynél Fridriket megtámadván, egy diadalmas ütközetben véget vetették királyságának és Csehország szabadságának. Prága elestével valóságos rémület fogta el a szövetségeseket s Bethlen minden bátorítása, segélyígéretei daczára a csehek, morvák, siléziaiak egymásután meghódoltak.

A prágai ütközet szerencsétlen kimenetele nem maradhatott visszahatás nélkűl a magyarországi ügyekre sem. Újra bátorság szállott az utóbbi ütközetek következtében némileg megfélemlített császári hadak szívébe. A Dunán túl, alig hogy onnan Bethlen ismét Pozsony felé vezette vissza seregét, Prainer tábornok az imént elesett Lakompakot, Csepreget, Kőszeget ismét visszafoglalá. Ehhez járult, hogy a töröknél sürgetett segély is, melynek fejében a fejedelem Váczot csak az imént megígérte, még mindég késett, sőt a történt, hogy Vácz nov. elején a budai basa által megtámadtatván, annak kapitánya által némi ellentállás után a töröknek általadatott.

31. A MAGYAROK MEGFUTAMODÁSA A FEJÉRHEGYI CSATÁBAN.

Bethlen csak bosszúsággal értesűlt a törökök hűtlen eljárásáról, és e végett nem is mulasztá el keserves szemrehányással illetni a portát, kijelentvén követei által, hogy a magyarok megingatott bizodalma csak úgy állhat helyre, ha a porta az ígért segélyt immár tüstént megadja. De – jóllehet a budai basa maga is váltig hirdeté, hogy «a király (Bethlen) és a magyar urak adták neki Váczot» s ígéré, hogy «ő is immár a portára ment követink végezéséhez tartja magát híven ezután mindenből»^[118] – a várva várt kedvező válasz még mindég késett.

Ily körűlmények között nem csoda, ha a magyarokon is némi félelem vett erőt, s az urak közül is mind többekben felébredt a vágy Ferdinánddal békés úton megegyezni. Erre e pillanatban kiválóan kedvező alkalom kinálkozott. Ugyanis a franczia király (XIII. Lajos) attól tartván, hogy a Németországban mindinkább elterjedő vallásháború könnyen a francziaországi hugenottákat is fölkelésre indíthatná, már előbb utasítást adott Bécsben székelő követeinek, hogy közbenjárásukat a béke érdekében felajánlják. Ferdinánd akkor – valószínűleg a magyarok által csak az imént kivívott diadalok befolyása alatt – szívesen fogadta az ajánlatot, s beleegyezésével a franczia követség tagjai: az angoulesmei herczeg, Bethune gróf és De Préaux úr, már okt. 18-án csakugyan Pozsonyba rándúltak, hogy Bethlent békealkudozásokra bírják.

Kezdetben – úgy látszott – egyik fél sem idegenkedett a békealkútól. Minthogy azonban Ferdinánd azt kívánta, hogy az időközben meghódolt tartományok az alkúból teljesen kizárassanak, Bethlen pedig határozottan kijelentette, hogy az egyezkedésbe csak a cseh rendek és Fridrik beleegyezésével léphet, a franczia követek jóakaratú közbenjárása sem eredményezé az óhajtott sikert.

Az angoulesmi herczeg mindazonáltal nem ejtette el az alkudozások fonalát, s deczember elején Croisilles urat kűldé Nagy-Szombatba oly utasítással, hogy a fejedelmet mindenkép engedékenységre bírja. A feladat nem volt könnyű. Ugyanis ép ez időtájt Morvaországból is követek érkeztek Bethlenhez oly üzenettel, hogy bár a békességhez ők is készek, nélkűle végezni semmit nem akarnak, sőt elhatározott szándékuk vele élni halni.^[119] De a követek, kik Bethlent a szövetségesekkel szemben elvállalt kötelezettségeire ekkép figyelmeztették, a csehországi eseményekről is kimerítő hírt hoztak. A véginségre jutott ország gyászos állapotát élénk színekkel ecsetelvén, elmondták, hogy míly kíméletlenűl járnak el a győzők a letiport nemzettel szemben, el, hogy a parasztság is «mintegy Ziska idejében, mind a császár részén valókat, mind pedig egyéb rendeket egyaránt ölik, fojtják, sőt a szentegyházakat is törik».^[120]

Mind e hírek, ha Bethlenre – ki a törökök támogatását még mindig remélte – nem is, de annál nagyobb hatással voltak a környezetében lévő pártjabeli főurakra, s ezek között első sorban Thurzó Imrére is, kinek nagykiterjedésű uradalmai nagyrészt a morvaországi határszéleken feküdvén, attól tartott, hogy ha a császár arra felé fordítja győzedelmes seregét, őt és birtokait is hasonló sors éri. S méltán, mert csakugyan nem hiányzottak, kik az ifjú főurat Ferdinánd szemeiben nem szűntek meg olyanúl feltűntetni, ki Bethlen felkelésének nemcsak egyik főokozója, hanem egyszersmind leghatalmasabb támasza is. Esterházyn kívűl főleg Pázmány volt az, ki e tekintetben fáradhatatlanúl működött. Az ő kezdeményezésére nov. elején a püspökök egy emlékiratot nyújtottak be Ferdinándnak, melyben hivatkozva azon sok kárra és költségre, melyet annyi idő óta szenvednek, egyebek között arra kérik a császárt, hogy Thurzó Imre bécsi házát nekik adományozza. Ezen, epébe mártott tollal írt nevezetes íratban Thurzót valamennyi felkelők között a legveszedelmesebbnek, legvakmerőbbnek mondván, olyanúl tűntetik fel, ki semmit sem mulaszt el, sőt mindent kigondol, sürget és tesz, a mi a császár romlását, a katholikus felekezetnek Magyarországból való kiküszöbölését s az osztrák ház tekintélyének aláásását előidézhetné.^[121]

Bármily kézzelfogható a túlzás, mely a püspöki kar ezen emlékíratában foglaltatik, az mindamellett nem téveszthette hatását sem a császárra, sem környezetére, de még a közbenjáró franczia követségre sem. Midőn tehát Croisilles Nagy-Szombatba ért, első feladatáúl tekinté Thurzót s Bethlen más befolyásosabb pártfeleit a békének megnyerni. E tekintetben a követ – úgy látszik – külön titkos utasításokkal is el volt látva, melyek szerint a békefeltételek tekintetében positiv javaslatok tételére is felhatalmaztatott – oly czélból, hogy Bethlent és pártfeleit a szövetségesek kizárásával való egyezkedésre hajlítsa. – «A császár – írja Thurzó decz. 8-án anyjának – noha még semmit sem tractáltunk vele, de immár is megengedi Pozsonytól fogva Magyarországot, és a Dunán túl való földnek is egy részét ő felségének (Bethlennek), ha pedig a tractához hozzákezdünk, hiszem istent, hogy ennél is többet enged.» Ezen ígéretek nyilván csak a franczia követektől eredhettek, kik a közbenjárók szerepét egyszer elvállalván, a nádor s más a Bethlen pártján lévő kath. urak által is folyton ösztönöztetvén, minden eszközt felhasználtak, hogy a fejedelmet a béketárgyalások megkezdésére hajlandóvá tegyék.

Hogy ily körűlmények között Croisille sem fukarkodott az ígéretekkel, az kétségtelen, s ennek tulajdonítjuk, hogy az ügyes férfiú fáradozása ezúttal sem maradt teljesen sikertelen. Miután előzőleg Thurzó Imrét és Péchy Simon cancellárt egy velök tartott értekezletben a békealkudozásokra hajlandókká tennie sikerűlt, Bethlen is engedékenyebbnek mutatta magát, s abbeli – csak a szövetségesek érdekeinek feladásával teljesíthető – kívánságát, hogy fegyverszünet köttessék, elejtvén, beleegyezett, hogy a béketárgyalások csak Magyarországra terjesztessenek ki.^[122]

Ferdinánd a fejedelem ezen üzenetét, jóllehet az Bethlen ama szándékának világos kifejezése mellett történt, hogy a tárgyalások folyamán szövetségesei érdekeit nem fogja szem elől téveszteni, – szívesen fogadta, s a tárgyalások helyéűl egyelőre Leitha melletti Bruck városát tűzvén, kijelenté, mikép kész oda öt biztost kűldeni, mihelyest Bethlen a maga biztosait megválasztja.

De a dolgok most sem fejlődtek oly símán, a mint azt a békepárti urak és a közbenjáró franczia követek óhajtották volna. A fejedelem, ki már a tárgyalások folytatására kitűzött hely ellen annak nagy távolsága miatt kifogást emelt, azt kívánta, hogy a Ferdinánd részéről választandó bizottságban magyarok egyátaljában ne vegyenek részt, s nevezetesen, hogy abból a magyarok legnagyobb ellensége Esterházy Miklós zárattassék ki. Minthogy pedig Ferdinánd éppen ennek részvétére fektette a fősúlyt, félő volt, hogy a béketárgyalások ismét zátonyra kerűlnek.

Messze eltérnénk feladatunktól, ha a békeértekezleteket megelőzőleg felmerűlt sokféle – bár magokban véve eléggé érdekes – apró akadályokat részletesen akarnók ecsetelni, s azért mellőzvén ezt, elegendőnek véljük megjegyezni, hogy a fejedelem elvégre is engedékenységet tanúsítván, bíztosaiúl a nádoron és cancelláron kívűl Batthyányt, Jakussith Endrét (Thurzó Imre sógorát), helyettesekűl Apponyi Pált és Sándor Jánost nevezé,^[123] s egyszersmind belenyúgodott, hogy Ferdinánd részéről Meggau, Preiner és Solms német urak mellé Esterházy és Dallos pécsi püspök is bíztosokúl neveztethessenek. A találkozás helyéűl a Bruckban kiütött ragadós betegség miatt előbb Bécsújhely, majd ismét hosszas tárgyalások és ismételt üzenetváltás után közakarattal Haimburg tűzetett ki.

De az utasítások, melyekkel mindkét fél követei 1621 január vége felé Haimburgba érkeztek, már előre is kevés kilátást nyújtottak a béketárgyalások sikerére. A császáriak utóbbi diadalai s Morvaország eleste szinte elszédítették az udvari köröket s mindinkább elterjedt a hit, hogy immár Magyarország is fegyverrel lesz nyugalomra hajlítható. Az engedmények, melyekre Ferdinánd hajlandónak mutatkozott, oly távol estek a másik fél túlhajtott követeléseitől, hogy azokkal előreláthatólag sem a fejedelem, sem a magyarországi rendek nem lehettek megelégedve. Egyébiránt valamint Ferdinánd részéről az ajánlatok csak színleg tétettek, hogy időközben új erőt gyűjtsön az országnak meghódítására s katholikussá tételére, úgy Bethlen is – bízva külföldi összeköttetéseiben, főleg pedig a török segítségében – inkább csak időnyerés kedvéért folytatta az alkut.

Hogy ily körűlmények között a béketárgyalások már kezdetben nem szakíttattak meg, leginkább a franczia követeknek köszönhető, kik befolyásukat az alkú létrejötte érdekében a körűlményekhez képest hol az egyik, hol a másik félnél használták fel kellő nyomatékkal. Csak így történhetett, hogy a tárgyalások harmadfél hónapon át folytattattak, s hogy Ferdinánd ismételt üzenetváltás után végre april elején ultimatum gyanánt két okmányba foglalva körvonalozta feltételeit, melyek – habár a fejedelem és párthívei tetszésével feltétlenűl nem találkoztak is, mégis a megbékülésre való hajlandóságról tanúskodnak. A császár ugyanis kijelentette, hogy Bethlennek az oppelni és ratibori herczegségeket örökre, valamint a négy tiszántúli megyét életfogytiglan átengedi, s a birodalmi herczegi czím adományozása mellett 100,000 frtot készpénzben, a munkácsi uradalmat pedig 300,000 frton a császár örökösei által visszaváltható zálog gyanánt általadja. Ennek ellenében követelé, hogy Bethlen a királyi czímről végkép lemondván, a koronát is szolgáltassa ki, a magyarországi ügyekbe többé ne avatkozzék, s hogy a Homonnay-örökösöktől s Ferdinánd más egyházi és világi híveitől elkobozott javakat ezeknek adja vissza.

Kevésbbé mutatta magát engedékenynek Bethlen pártfeleivel szemben. Ezeknek csak általánosságban tett ígéretet, a nélkűl, hogy a koronázási hitlevélben foglalt régi szabadságaikat s az általános bűnbocsánatot feltétlenűl biztosította volna. Ez, valamint ama körűlmény, hogy a császár oklevelében a magyarországi rendekről mint lázadókról szól, s feltétlen megkegyelmeztetésöket is csak oly feltétellel volt hajlandó megígérni, ha a végházakba német őrséget fogadnak be, elegendőképen bizonyítja, hogy a császár Bethlen pártfeleivel szemben szabad kezet kívánt magának fenntartani, s azért nem csoda, ha a békefeltételek ez utóbbiaknál általános elégedetlenséget szűltek.

Ferdinánd eme rideg magatartásának egyik fő oka főleg ama változásban találja magyarázatát, melyet utóbbi időben Bethlen némely párthívei részéről tapasztalt. Számos főúr ugyanis – egyrészt megfélemlítve a császári hadak által legutóbb kivívott győzelmektől, másrészt látván, hogy a törökök segítségében Bethlen folytonos dicsekvései daczára sincs mit bízni, – a császárhoz hajlott: a ki nem is késett a megtérőket kegyelmében részesíteni. Első ezek között maga a nádor volt, ki alighogy a béke-értekezlet eredmény nélkűl eloszlott, nyiltan elpártolt a fejedelemtől.

Követték példáját nemsokára Széchy György, Apponyi Pál, a két Pálffy: István és Miklós, Bosnyák Tamás, Balassa Zsigmond és Péter, Daróczy István és mások.

Egy pillanatra – úgy látszik – maga THURZÓ IMRE is ingadozni kezdett.^[124] Ő, ki eddig a fejedelem leghívebb követője, legfőbb támasza, sőt mondhatnók, vak eszköze volt: utóbbi időben maga is kezdett kételkedni Bethlennek váltig erősített «sinceritásában». Okot erre a haimburgi békealkudozások vontatott menetéről érkező híreken s némely befolyásos urak rábeszélésén kívűl Bethlennek Thurzóval szemben tanúsitott követelő magatartása is szolgáltatott. Ugyanis Thurzó, ki a békealkudozások közben is folyton folyó ellenségeskedések alatt a morvaországi határszéleken elszállásolt hadak jó rendben tartása körűl, miként alább fogjuk látni, annyit fáradott már s költött is, – ebbeli fáradságát és költségét megúnván, e miatt ismételve panaszt emelt a fejedelem előtt, s mert bensőleg meg volt győződve, hogy a béke egy kis jóakarat mellett könnyen létrejöhetne, már szemrehányással is illette, hogy a békét Ferdinánddal megkötni vonakodik. Bethlen – ki úgy látszik máskülönben sem sietett az ifjú főúr odaadó hűségét megjutalmazni, kezdetben csak szép szóval válaszolt, s biztosítván Thurzót, hogy «ha az úristen jó végét engedi dolgának, ő sem lesz feledékeny állapotjának elrendelése felől s nem utolsó leszen az urak és grófok között tiszti szerint is »^[125] – a béke megkötését illetőleg is lehetőleg megnyugtatni igyekezett. Midőn azonban látta, hogy mézes szavai nem idézték elő az óhajtott hatást, sőt ellenkezőleg Thurzót csak arra ösztönzék, hogy a fejedelem követelő fellépése miatt újabban is, s most már némileg ingerűlt hangon adjon kifejezést elégületlenségének: Bethlennek is megszakadt türelme. « ... . Isten én nem vagyok – úgymond – és nem én hatalmomban vagyon az országok békessége, mert ha én rajtam állana, bizony régen végben vittem volna ... . . eddig is nagy bolondság volt tőlem, hogy itt Kegyelmetek között tekergettem ... . melyet azért én soha bizony nem cselekedtem volna, és bogár után nem indúltam volna, de az Kegyelmed és egynehány urak felől való nagy reménységadás (melyet hittel asseráltak az urak) indíta meg... . . Erővel édes öcsém Kegyelmeddel semmit ez ideig nem cselekedtem, mert az nem is illett volna hozzám, ezután annál inkább elkerűlöm; ha mit Kegyelmed eddig fáradott, költött, én azt tudtam, hogy hazájához való szeretetéért cselekedte gratis, sőt tudja isten, dicsekedtem az Kegyelmed magaviseletével az emberek között, és sokszor példáúl hoztam elő Kegyelmedet, hogy csak Kegyelmedet látom egyedűl, ki a privatumot nem követi. »

A felindulás e keserű hangján folytatja tovább is levelét a fejedelem, s elpanaszolván, hogy «a rendek is haza kéredzenek,» végűl kijelenti: « ha Kegyelmeteknek maga országa nem kell, azt hiszem, hogy a kinek szüksége vagyon reá, hozzá nyúl; engemet az úristen úgy éltessen, hogy ilyen állapottal, a mint Kegyelmetek viseli magát, német császár ha éppen nálam hagyná is, meg nem maradnék uram köztetek, jobb volna nekem egy jó nemes emberségben élnem, hogysem ilyen visszavonó nagy reputatiójú országban szamárkodnom.»^[126]

Habár a fejedelem eme nevezetes levelének sorai között a jóakarat is félreismerhetetlen, Thurzó abból csak a fenyegetést tudta kiolvasni; a miért aztán ismét rajta volt a sor Bethlent keserű szemrehányásokkal illetni.

A fejedelem sajnálattal értette Thurzó felháborodását, nem is késett kemény szavainak oly magyarázatot adni, hogy intéseit csak «tiszti szerint» cselekedte, nehogy isten és világ előtt gondviseletlenséggel vádoltathassék.^[127]

De a fejedelem békítő szavai csak kevéssé tudták megnyugtatni a büszkeségében sértett, rátartó főurat, s minthogy sem az annyira óhajtott béke meg nem lőn, sem a vitézlő népnek gyakran sürgetett s megígért hópénze meg nem kűldetett: Thurzó ragaszkodása is a fejedelemhez, mely a beszterczebányai gyűlés óta csaknem a rajongásig fokozódott, némileg alább szállott. Ez időtájt egyébiránt más körűlmények is járúltak hozzá, hogy ama szíves – mondhatnók – baráti viszony, mely e két férfiút az első pillanattól fogva összefűzte, kevéssé lehűljön. Ezen körűlmények magukban véve ugyan inkább csak alárendelt s magán természetűek; mind a mellett Thurzó és Bethlen között – bár csak pillanatra – majdnem meghasonlást idéztek elő.

Az ellenségeskedések Bethlen és Ferdinánd között – mint már fentebb futólag érintők – a béketárgyalások alatt sem szüneteltek, s minthogy Ferdinánd hadseregének egy részét Bouquoi vezérlete alatt már január elején a Morva folyóhoz szállítá, Bethlen is gondoskodott róla, hogy a határszélek védtelen ne maradjanak, s lovasságának egy részét a hegyen át Morvaországba vezeté. De Thurzó Szaniszló,^[128] kit a fejedelem Sztraznicza várában hagyott volt vissza, feladatát itt rosszúl oldotta meg; mert az őrséget magára hagyván, nemsokára ez is kivonúlt,^[129] s Bouquoi ellentállás nélkűl vette hatalmába az erősséget.^[130] Hasonló sorsban részesűlt nehány nappal később Szakolcza. Itt egy gyalogvajda a kapitányára, Kasza Györgyre támadván, okává lőn, hogy a város az őrség árulása következtében január 25-én szintén Bouquoi hatalmába esett.

Thurzó Imre, kit ez időtájt egy várandó örömteljes esemény családja körébe szólított, itt vevé hírét a német hadak gyors előre nyomulásának, az árulásnak s az általános rémületnek, melyet a két vár eleste nemcsak a lakosságnál, de az e vidéken elszállásolt magyar hadak között is előidézett. A kettős veszély, a mely hazáját és kedves otthonát egyaránt fenyegeté, gyors elhatározásra ösztönzé, s Thurzó félretévén magánügyeit, még mielőtt a fejedelem megbízását vette volna, lovasságával a morvaországi határszélekhez közel eső Jabloniczán termett. Megjelenése csakugyan új bátorságot öntött a csüggedők szívébe, s minthogy az árulók közül is többeket elfogatott, a már-már bomló félben levő rend és fegyelem a vitézlő nép között is csakhamar ismét helyreállott. Egyes kapitányok nemsokára már kísérletet is tettek, s nem minden eredmény nélkűl, az elvesztett állomások visszafoglalására. Így Horváth István nehány gyalog zászlóaljból álló hadával a hegyen átkelvén, az ellenség által megszállott helyekre ütött, s azokat tűzzel-vassal pusztítván, nem kis zsákmányra tett szert, s foglyokat is ejtett, mely utóbbiakkal aztán első áldomás gyanánt Thurzó Imrének kedveskedett.^[131]

Bethlen örömmel értette Thurzó «szorgalmatos vigyázását,» de egyszersmind figyelmeztette, hogy az árulókat ne kímélje. «Az mely vajda Kasza Györgyre támadott, az istenért édes öcsém, ölesse mindjárt meg Kegyelmed az többinek jelenlétekben in exemplum, el ne szenvedje Kegyelmed, mert ha meg nem büntetünk az árulókban, soha tisztességet senki vélek nem vall.»^[132]

De Thurzó, bár Bethlen ismételve sürgeté a büntetést, vonakodott azt végrehajtani, az e miatt bosszús fejedelem előtt azzal mentvén magát, hogy a vajda nemes ember. «Az gyalog vajdát hogy Kegyelmed meg nem bünteti, mert nemes személy ... . írja egy későbbi levelében a fejedelem – én nem erőltetem arra is Kegyelmedet, hozzák által uram ide, lássuk, mint igazítják el dolgát, bűntelen én sem szoktam öletni senkit ... . Hogy pedig Kegyelmednél más följebb akarja az dolgot, azt nem tudtam, és bizony bánom, mert én két gárgyánt nem rendeltem volt az klastromban. »^[133]

A gúny, mely Bethlen eme szavaiból kirí, a leczkéztető hang, eléggé bizonyitják a fejedelem felindúlását, de egyszersmind indokolják Thurzó neheztelését is, mely tetőpontját érte, midőn nemsokára teljesen ártatlanúl még sokkal érzékenyebb szemrehányásokat kell vala hallania. Történt ugyanis, hogy a legutóbb ejtett foglyok közül a kapitányok tizenhárom hitvány rabot a fejedelemnek küldtek volt, míg a javát, egy főember gyermekeit, – köztük egy hajadon leányt – magoknak tartották. Ezt értvén a fejedelem, rögtön meghagyta Thurzónak, de a kapitánynak is, hogy a visszatartott rabokat neki kűldjék, mert – úgy mond – «a barátimtól, az kapitányoktól nem emberség, hogy magoknak tartják a javát, s nekem kocsisokat kűldenek.» Intézkedett-e Thurzó, hogy a fejedelem parancsa végrehajtassék, vagy nem, – azt nem tudjuk; de tény, hogy a kapitány (Borbély Ambrus) még csak választ sem adott a fejedelem levelére, «hanem váltságra tartván az leányzót,» Thurzóval mentette magát. Ha Bethlen már e miatt felindúlt, még inkább fájlalá, hogy az emberek azt beszélték egymás között, mintha Thurzó olyat mondott volna felőle (Bethlen felőli), « mely ha úgy vagyon – mondja ő maga – bizony igen szégyenlem és csudálom.»^[134]

Válaszában Thurzó mentette ugyan magát, hogy a ráfogott gyalázó szavakat nem ejtette, de boszúságában azt is hozzá tette, hogy «illetlen dologból való kedveskedéssel» ne bántsa Ő felsége, «mivel affélében eddig része nem volt.

Ónsúlylyal nehezedtek e szavak Bethlen lelkére. Úgy vette azokat, mintha Thurzó is valónak tartaná a vádat, melylyel rossz nyelvek szeplőtlen erkölcsösségét megszenynyezék. Első felindúlásában tehát alig talált szavakat, melyek elég élesek volnának méltó felháborodásának kifejezésére, s az alaptalan gyanú eloszlatására. «Akarom – úgy mond – hogy Kegyelmedtől nem hallatott az én gyalázatomra való szó, de bizony akartam volna azt is, ha kitől estek afféle szók, megbüntette volna avagy bekűldte volna Kegyelmed ... Veszesse isten az rossz ebeket. Ezer németért sem vettem volna fel, az úristen úgy éltessen, csak ez egy írását is Kegyelmednek, hát ott mit beszélhetett Kegyelmed?»^[135]

Hogy ezen, kölcsönös elkeseredettséggel elég soká folytatott levelezés nem volt alkalmas arra, hogy Thurzóban a fejedelem iránt való bizodalmat megerősítse, az kétségtelen. Ehhez járúlt még, hogy többen legközelebbi rokonai közül, kik részint nyiltan Ferdinándhoz hajoltak, részint elpártolásra gondoltak, most minden eszközt felhasználtak, hogy Thurzót is az átállásra bírják. S míg egyfelől bizonyítani igyekeztek, hogy Bethlen nem lesz képes a császárnak ellentállani, másfelől keresztény emberhez nem illő eljárásnak tűntették fel előtte, hogy a fejedelem a török-tatár segítségre támaszkodik, s ezáltal nemcsak az országot, hanem az egész keresztény világot is a legnagyobb veszedelemnek teszi ki: mind ez összevéve okozá, hogy Thurzó is, legalább egy pillanatra, csakugyan ingadozni kezdett hűségében.

De Bethlen sokkal tapasztaltabb ember, sokkal ügyesebb diplomata volt, hogysem a dolognak még az utolsó pillanatban más fordulatot ne tudott volna adni. Hogy Thurzó a hadviselés mesterségét még nem sajátította el, azt a fejedelem már eddig is eléggé tapasztalhatta, de szép tehetségeit, nagy befolyását kezdettől fogva felismeré, s azért – bár leveleiben úgy tűnteti fel a dolgot, mintha nélkűle is el lehetne – elpártolását méltán a legnagyobb veszteségnek tekintette. Midőn tehát neszét vette, hogy Thurzó is elpártolási gondolatokkal tépelődik, sietett minden rábeszélő tehetségét felhasználni, hogy ifjú barátja lelkébe újra bizalmat, s szívébe pedig bátorságot csepegtessen.

Nem volt titok Bethlen előtt, hogy Thurzó egy ízben valaki előtt oda nyilatkozott, hogy a török segítségében maga a fejedelem sem bízik, s hogy e miatt bátyjával (Thurzó Szaniszlóval) elvégezték, mikép végső esetben Újvárott elzárkóznak s a várat addig fel nem adják, míg a császár meg nem kegyelmez nekik. Első feladatáúl tekinté tehát Thurzót a törökök barátságáról meggyőzni s minthogy épen ez időtájt a portán lévő követeitől kedvező hírek érkeztek, sietett a követek leveleit lemásoltatni s Thurzónak megkűldeni. Azonban mind e hírek ezúttal nem idézték elő a kívánt hatást, sőt épen ellenkezőleg, Thurzó, bár a török segítséget azelőtt maga is váltig sürgeté, most szinte megrettent a pogányokkal való szövetségtől, s a fejedelemnek adott válaszában egyenesen kijelenté, hogy ő inkább akar a keresztényekkel élni halni.^[136]

A fejedelem látván, hogy a szer, melylyel Thurzó ingadozó elméjét megerősíteni igyekezett, nem használ, csakhamar más eszközhöz folyamodott s újabban is biztosítván ifjú barátját a béke megkötéséhez való hajlandóságáról, komolyan figyelmezteté: hogy meg ne engedje magát csalni az szép szónak ígéretivel, hitnek ne higyjen, jusson eszébe azon egyezmény, mely ötjük között Beszterczebányán «privatim» köttetett, «a német ellen való cselekedeti, magára (Thurzóra) való neheztelése, szegény atyjára való gonosz szándékjok...» Hogy pedig a császár részéről teendő kegyelmi ígéretekre se igen támaszkodjék, felhozá Csehország esetét, hol a nemesség Ferdinánd ígérete ellenére birtokaitól megfosztatik, sőt a vesztőhelyre is hurczoltatik.

Ezen következetes érvelés kétségkívül nagy hatást gyakorolt Thurzóra, de egyszer megingatott bizodalmát a fejedelemhez teljesen helyre mind a mellett sem állítá. Ő a Ferdinánd által szabott feltételeket egyáltalában nem tekintette olyanoknak, hogy azok alapján a békét ne lehetett volna megkötni, s bensejében meg volt győződve, hogy a császár, ha a békealkú még tovább folytattatik, Bethlen pártfeleivel szemben is engedékenyebbnek mutatta volna magát. Ily feltevésben zokon vette tehát Bethlentől, hogy a béketárgyalásokat megszakította, de még inkább, hogy midőn kevéssel a béketárgyalások megszakítása után hadainak nagy részével Kassa felé vonúlt, a Zólyomban őrzött szent koronát is magával vitte. – E mellett boszantotta Thurzót, hogy Bethlen a béketárgyalások folyamán egyebek között a tokaji vár és uradalom átadása iránt is alkudozásba bocsátkozott Ferdinánddal, sőt hogy már e vár praefectusát is saját hűségére eskettette. S mert nem hiányzottak olyanok, kik a fejedelem eljárását önzőnek, az országra nézve veszedelmesnek igyekeztek előtte feltűntetni, nem csoda, ha a bizalmatlanság mind mélyebb gyökeret vert ifjú szivében.

Bethlen őszintén fájlalta ifjú barátja ezen tépelődését, vagy – mint ő maga mondja – «búsulását», s ezentúl leveleiben csak annál szívósb kitartással igyekezett őt szándékai tisztaságáról s a békére való hajlandóságáról meggyőzni. «Az koronát – úgy mond – nem akarván ellenségnek kezében ejteni, azért vöttem fel, és elhoztam, de nem azért, hogy eltulajdonítsam, és más országba vigyem ... ótalmazzon isten annak csak gondolatjától is, hiszem ha megtarthatom az országnak, nem szidnak meg érte, de ha elveszteném tőlök, méltán érdemleném a büntetést.»^[137] – A mi pedig a békességet illeti, biztosítja Thurzót, hogy ő attól egyáltalán nem idegenkedik, de kívánja, hogy az tisztességes és biztos is legyen. Egyébiránt jun. 1-jére gyűlést hirdet Eperjesre, hol a diplomát előterjeszti, s ha a rendek elfogadják, ő ellentartó nem lesz. – Végűl pedig, minthogy úgy vette észre, hogy Thurzó, ki a fejedelem távozása óta liethavai várába zárkózott, ott – főleg mióta a szomszéd urak közül sokan Ferdinándhoz hajoltak – némileg kényelmetlenűl kezdi magát érezni, az iránt is sietett őt biztosítani, hogy, ha a várat ellenség szállaná meg, mindenkor kész segítséget kűldeni.

Ily s ehhez hasonló tartalmú leveleivel legalább egy pillanatra csakugyan sikerűlt Bethlennek ifjú barátját némileg megnyugtatni, s meggyőzni a felől, hogy tartós béke csak fegyverrel lesz szerezhető. Újra remény és bátorság száll Thurzó szívébe. Váraiban az őrséget megkétszerezi, hadi szerekről gondoskodik, sőt ő maga is harczra készül. Kardot a fejedelem kűld neki, fegyverderekat nyakvassal (vértet) ő maga rendel tokaji praefectusa által Kassán; «mert – úgy mond – a mennyire én veszem eszemben, német és az hitetlen magyar uraimmal még ez esztendőben meg kell marakodnunk».^[138] És bár a nádorral a béke megkötése iránt ezentúl is folyton levelezésben áll, a fejedelem számára is katonaságot fogad, sőt Bethlen megbízásából a jägerndorfi őrgróffal is alkúba bocsátkozik.

32. LIETAVA VÁRA.

Bethlen örömmel értette Thurzó eme serény forgolódását, s gyakori leveleiben ezentúl sem szűnt meg őt bátorítani, kitartásra ösztönözni. De a bekövetkezett események nemsokára ismét más irányt adtak a fiatal főúr gondolkodásának. Az ellenségeskedések, melyek már a békeértekezletek tartama alatt is folyton folytak, azoknak megszakítása után, s főleg miután Bethlen hadaival elvonúlt, mind élesebbekké lőnek. Ferdinánd magyarországi párthívei, ezek között főleg Esterházy Miklós és Pázmány Péter által ösztönöztetvén, nemcsak hogy a Bethlen által szorgalmazott fegyverszünetet megadni vonakodott, hanem egyenesen elérkezettnek vélte a pillanatot, melyben a felkelésnek Magyarországon is egy csapással véget vethet. S fegyvereit szerencse kísérte. A Bethlen-pártiak hatalmában volt várak sorban megvétettek. A Dunán túl Kőszeg, Körmend, Rohoncz, majd Óvár is elestek. Pozsony Bouquoi hadai előtt önként nyitá meg kapuit, mire rövid vívás után a vár is megadta magát. Hasonló sorsban részesűltek nemsokára Nagy-Szombat és Nyitra, melyeket Bouquoi és Forgách megvevén, nemsokára Érsekújvárt is megszállották. Besztercze és a többi bányavárosok meghódoltak, Fülek elesett. Trencsény, miután Szúnyogh Mózes, Bethlen hadainak kapitánya, gyáván megfutott, Balassa pedig elpártolt, szintén Ferdinánd pártjára szándékozott hajolni, sőt attól lehetett tartani, hogy példáját a szomszéd megyék is követni fogják. Nemsokára maga Illésházy, habár eddig Thurzó rábeszéléseire Bethlenhez hű maradt, a fejedelemnél hitétől való felmentését kérte.

Ily körűlmények között nem csoda, ha Thurzó, kit Forgách ezentúl sem szűnt meg leveleiben Ferdinánd pártjára édesgetni, s őt a császár kegyelméről s adott szavának hűségéről biztosítani,^[139] – ismét ingadozni kezdett.

Helyzete csakugyan válságossá lőn, s ha a fejedelemhez való hűségében mind a mellett kitartó maradt, ez kétségkívűl inkább Bethlen rendkívüli ügyességének, rábeszélő tehetségének, mintsem Thurzó jellemszilárdságának tulajdonítható. Jól tudta Bethlen, mivel lehet ifjú barátjára leginkább hatni; azon eszközhöz folyamodott tehát ez úttal is, melylyel Thurzó ingadozó elméjét már annyiszor sikerűlt megerősítenie. Ismételve figyelmezteti a Beszterczén «privatim subscribált rettenetes reversalis»-ra, melyet nem is ő, hanem Thurzó maga szerkesztett s diákjával íratott, továbbá a Fridriknek Prágában tett hitére, melyet – úgy mond – nem illik ily könnyen megszegnie. Bouquoitól nincs mit tartania, Inert annak ő maga lesz útjában, a mi pedig a pártos megyét illeti, annak ugyan könnyen ellentállhat. Különben ígéri, hogy Abaffy Miklóst 2000 lovassal felkűldi, hogy kitisztítsa az útat Tessen felé, s a jägerndorfi herczeg biztos bejöveteléről gondoskodjék... «Uram, édes öcsém, nem in secundis, hanem in adversis ismerhetjük egymást valóságosan meg, nem illik Kegyelmednek mindjárt megijedni».^[140]

Habár Thurzó némileg zokon vette a fejedelem ezen kissé élesebb hangon tartott levelét, annak bátorító szavai, – főleg miután a fejedelem egy későbbi levelében biztosította, hogy a fenyegetés, melyet abból Thurzó kiolvas, eszeágában sem volt – most sem tévesztették hatásukat. Egyébiránt innentúl, s azon pillanat óta, hogy Bethlen hosszú készülődések után hadaival maga is megindúlt, s a pártos urak közül többeket megfenyített, Thurzó ingadozása is megszűnt. – Híven a fejedelem utasításaihoz, most főleg két dologra fordítá figyelmét. Az egyik volt a jägerndorfi őrgróf kijöveteléről s hadainak ellátásáról gondoskodni, a másik pedig a megyét és a pártos urakat a fejedelem hűségére hajlítani. Thurzó mindkét irányban derekasan s az őt jellemző körűltekintő óvatossággal felelt meg feladatának. Minthogy az összeg (50,000), melyet Bethlen Ormánközy által már előbb oda küldött volt, az őrgróf hadainak fizetésére nem volt elegendő s még 10 ezer forint kívántatott volna, Thurzó pillanatig sem habozott ez összeget hajadon nővérének a liethavai tárházban őrzött atyai örökségéből pótolni.^[141]

Bethlen nagy súlyt fektetett ezen 7-8000-re menő segélyhad mielőbbi kihozatalára, s azért nagy hálával vette Thurzó ajánlatát. Sietett is ifjú barátját eme készségéért megdicsérni, fejedelmi hitével fogadván, hogy az előlegezett összeget, mennél előbb lehet, pótolni fogja. – Hogy pedig az őrgróf hadaival annál biztosabban jöhessen ki s Thurzó se veszélyeztessék, jun. közepe táján Abaffy Miklós vezénylete alatt csakugyan 3000 hajdút kűlde Trencsénbe.^[142] – Ezen fölűl nyilt parancsot íratott «minden vármegyére generaliter, és privatim commissiót», hogy minden rend Thurzótól függjön s ahhoz tartsák magokat a mit nekik a fejedelem nevével parancsolni fog.^[143]

Bethlen ezen intézkedései a fejedelem iránti bizalmatlanság utolsó szikráját is kioltották Thurzóban. Újra lángra gyúlt benne azon ifjúi lelkesedés, melylyel a fejedelem iránt kezdetben viseltetett, s vele a bátorság és a tetterő.

A fejedelem azt kívánta volna, hogy Thurzó, bevárva a jägerndorfi őrgrófot, vele együtt egyesült volna saját hadaival Lévánál vagy más alkalmas helyen. De Thurzó már megúnta a hosszas várakozást, s a fejedelem leveleiből értvén annak megindulását, miután előzőleg a megyebeli pártos urak közül többeket Bethlen pártjára hajlított,^[144] s a nemességet is a fejedelem hűségére esküdtette,^[145] julius elején ő is megindúlt, s ugyanazon hó 20-ika táján Érsekújvárnál Bethlennel egyesűlt.

XI.

Bethlen 1621-ki hadjárata. Az érsekujvári diadal. Bouquoi halála. Thurzó Nagyszombat átvételénél mint biztos szerepel. A jägerndorfi őrgróf hadaival kijön. Thurzó Vágujhelynél fogadja s a fejedelemmel való szövetségre előkészíti. Thurzó önszántából folytatja a békealkut, s levelezésbe bocsátkozik Dietrichstein bibornokkal. Erdődy Kristóf bécsi küldetése s halála. Thurzó utolsó találkozása anyjával és nejével Trencsénben. Thurzó sikerrel folytatja a békeelőzményi tárgyalásokat. Utazása Ravensburgba. Betegsége. A béketárgyalás Nikolsburgban megkezdetik. Thurzó újra megbetegszik s meghal.

Mire Bethlen julius hó derekán Újvár alatt táborba szállott, egyes kapitányai már a diadalmas ütközetek egész sorát vívták ki. Egri István Pálffy Istvánt és Bosnyákot Zólyom táján megveré, s mindkettőt el is fogá. A dunántúl Batthyány Ferencz az imént elesett várakat nagyobbára ismét visszafoglalá, sőt az eredménytelenűl ostromlott Kőszeg alól elvonulván, Ausztriába tört s azt egész Bécsig dúlta. – Mindezeknél fényesebb vala azonban a győzelem, melyet Horváth István Bouquoi hadain Érsekújvár alatt vívott ki. A harczban Bouquoi maga is elfogatott, s mielőtt felbőszűlt táborából segély érkezhetett volna, megöletett. – A vezér eleste valóságos réműletet terjesztett a táborban. A német had ágyuit is hátra hagyván, futásban keresett menekvést, de «elveszvén Bouquoi – írja Thurzó anyjának – elveszett vele a császár hadának is alkalmas része ... . úgy hogy csak a vízben is több veszett nyolczszáznál... . Annakutána is pedig veszten-veszett, fogyton-fogyott a császár hada, s bátorsága sem volt, mert azután nyolczad napon való szombaton ugyan teljességgel el is futott az had... . Innét a ki közűlök elmehetett – írja tovább Thurzó – Gutához szállott ... . és így valóban immár is megbüntette az űristen császárnak fölfúvalkodott dölyfös hadát.»^[146] Forgách nádor már nem lehetett a catastropha tanúja. Ő még juniusban megbetegedvén, Nagyszombatba vitette magát, hol kevéssel azután (jun. 30.) meg is halt.^[147]

Bethlen, ki már csak az ütközetek derekán érkezett Újvár alá, még tovább is üldözteté a megfutamodott német hadat, mely aztán «a Dunán hidat csináltatván, Csallóközre általköltözködött».^[148]

Újvárt ekként az ellenséges hadaktól megtisztítván, a fejedelem jul. 28-án Nagy-Szombat alatt szállott táborba. A város kezdetben keményen ellentállott; miután azonban «Bornemisza hada a nagyszombati németekben négyszázig aprított le s nyolczvan elevent is fogott ... . estve (jul. 29-kén) szót adtanak ki, s megígérték a várost».^[149] – Bíztosúl a város átadásához Bethlen THURZÓ IMRÉ-t rendelé, ki azt a következő napon (jul. 30-kán) annak rendje szerint át is vette. «A városbelieknek megkegyelmezett ő felsége (Bethlen) mindeneknek, ... . hanem a pártos nemeseknek dolgokat az ország meglátására halasztotta.» A német őrség egy része Bethlenhez állott, a többi hitlevél mellett szabadon bocsáttatott. A jezsuiták kiűzettek, s három szekéren mentek el. Kísérőjük maga a fejedelem volt, a ki úgy látszik szívesen használta fel az alkalmat, hogy ez urakkal a béke felől «bölcsen és okosan» beszélgessen, mert hármat közűlök « az maga szekerében űltette vala, úgymint a két Káldyt és Ferenczffy öcscsét... . «Talám – mond Thurzó – azoknak intéseket inkább megfogadja császár, mintsem az több tanácsinak.»^[150] Nem keveset számíthatott Bethlen azon benyomásra is, melyet szép számmal felszaporodott hadai a jezsuitákra fognak gyakorolni, ha őket végig kíséri táborán, mert «soha senki mi időnkben – mond Thurzó – ennyi magyarságot egyűve nem látott. Vagyon e fölött németünk, s vagyon törökünk is».^[151] ... . «Ha a császár – így folytatja Thurzó – különben nem akarná a békességet, talán az félelem megenyhiti » .

33. BOUQUOI ELESÉSE.

LONGUEVAL BONAVENTURA GRÓF BOUQUOI.
(Khevenhüller Conterfert Kupferstichje II. kötetéből.)

Mialatt Bethlen ekként diadalról-diadalra vezeté hadait, valahára megindúlt a régen várt jägerndorfi őrgróf is 8-9 ezerre menő hadával. Bethlen, midőn a német had alájöveteléről értesűlt, Thurzó Imrét kűldé eleibe Vágújhelyre, hova az őrgróf aug. hó 4-kén szerencsésen meg is érkezett. – A pompakedvelő főúr valósággal fejedelmi fogadtatást készített az őrgrófnak, kit az nap meg is vendégelvén, «a mennyire az alkalmatosság engedte», a Bethlennel való találkozásra és megegyezésre is előkészítette. A hadakat a körűlfekvő falukba szállíttatta, «mert ők magok is inkább akarták, mintsem a sáros mezőn lettenek volna». Másnap azután csak «mintegy három compania» fegyveres által kísérve, a herczeget «szemben juttatá» a fejedelemmel, kivel nemsokára meg is lőn az egyesség, «az igaz ügyet oltalmazó isten ... . szent nevének tisztességére s megromlott hazánk szabadságának épűletére, és ellenségeinknek gyalázására».^[152]

Nap nap mellett így értesíti Thurzó édes anyját a hadi eseményekről, fontos kűldetéseiről s a sok kitűntetésről, mely személyét éri. De bezzeg otthon aggódó édes anyja sem fukarkodik a levélírással s nem is kíméli író diákjait. Olykor egy napon három levele is érkezik, úgy hogy Thurzó sok dolgai között alig győzi már a válaszadást, de gyakran még az olvasást is.^[153] – Veres fonalként mind e leveleken a forró anyai szereteten kívűl egy gondolat fűződik: a béke. Ez után sóvárog, ezt ajánlja kedves fiának még akkor is, midőn a pillanatnyi harczi szerencse mámorában mindenki elbizakodik s csak újabb diadalokra gondol.

Thurzó Imre határozottan nem tartozott ezek közé. Ő, ki kezdettől fogva a békés kiegyezés mellett volt, azt most sem tévesztette szeme elől, s mert a pillanat erre épen kedvezőnek látszott, minden befolyását felhasználta, hogy a béketárgyalások megszakított fonala újra felvétessék. Ily czélból már jul. utolsó napjaiban menedéklevelet eszközlött ki sógora Erdődy Kristóf számára, ^[154] sőt – minthogy ennek kikűldetésétől heves természete miatt már előre sem várt sokat, a békeértekezletek megindítása végett egyidejűleg Dietrichstein Ferencz bibornokkal is érintkezésbe lépett.^[155] Óhajtása az lett volna, hogy a bibornokkal személyesen találkozzék; minthogy azonban ez utóbbival a találkozás helye iránt hirtelen nem tudott megegyezni, s ezenfölűl a Dietrichstein által másolatban közölt menedéklevél fogalmazata sem felelt meg kívánságának: Bethlen egyetértésével august. 15-kén egyelőre csak sógorát Erdődy Kristófot kűldte Bécsbe oly czélból, hogy Ferdinándot a béketárgyalások tekintetéből szükséges előzetes intézkedések megtételére indítsa.^[156]

Ferdinánd válasza, melylyel Erdődy aug. hó 17-kén visszatért, sem a fejedelmet, ki időközben Pozsonyt. szállotta meg, sem Thurzót nem elégíthette ki.^[157] A császár most is késznek nyilatkozott ugyan a béke-alkúra; de kijelentette azt is, hogy biztosait mind addig nem fogja megválasztani, míg a már előbb tervezett összejövetel Dietrichstein bibornok és Thurzó Imre között, kinek már a menedéklevelet is megkűldte, létre nem jön, s előzetesen meg nem győződik, hogy Bethlen feltételei méltányosak s elfogadhatók.^[158] Egyébiránt a császár beleegyezett, hogy a találkozás Thurzó és Dietrichstein között Szakolczán történjék.^[159]

Ily körűlmények között Bethlen az alkudozások folytatását ezentúl teljesen Thurzó Imrére bízta. Az éleslátású fejedelem, ismerve Ferdinánd czéljait s azon fortélyokat, melyekkel az a béke-tárgyalások sikerét eddig is mindenkor meg tudta hiúsítani, most is csak a dolog elhúzására irányzott «praktikának» tekinté a császár kitérő válaszát, s szinte örűlt rajta, hogy Thurzónak alkalmat nyújthat közvetlenül megismerkedhetni a békeszerzés körűl felmerűlő sokféle nehézségekkel, melyeket ezen bizalmatlan párthíve soha sem akart valóknak elismerni. – De a fejedelem csalódott számításában. Thurzó nemcsak hogy örömmel vállalta magára a feladatot, hanem annak derekasan meg is felelt.

34. DITRICHSTEIN FERENC BIBORNOK

Hogy a Dietrichsteinnal való találkozást mielőbb lehetővé tegye, Thurzó, alig hogy Erdődy kűldetéséből visszatért, rögtön mindenfelé leveleket intézett a Ferdinánd pártján álló legbefolyásosabb férfiakhoz, kérvén, hogy a békeelőzményi tárgyalások megkezdését előmozdítani igyekezzenek. – A találkozás helye iránt elég hamar megegyezett a bibornokkal, a menedéklevél is a szerint adatott ki, a mint azt ő maga kívánta, de a feltétel, melyet saját személyének biztossága érdekében tett, s mely abból állott, hogy Dietrichstein « a maga öcscsét valamely más úrral együtt zálogúl oda bocsássa»^[160] – szinte elfogadhatatlan vala. – Maga Pázmány, kinek közbenjárását Thurzó ez ügyben kikérte, bár a békesség megszerzéséhez minden készségét ajánlotta, sőt ezen fölűl azt is megígérte, hogy a megállapítandó napon ő maga is kész Szakolczára menni, e feltételt olyannak tűnteté fel, «a mely császár urunk ő felségének méltósága ellen való volna».^[161]

De Thurzót, ki a császárpártiak iránti bizalmának ily csekély jelét adta, otthon aggódó anyja s szeretett hitvese intésein kívül ez időtájt még egy más ok is készteté arra, hogy egyelőre súlyos feltételénél megmaradjon. Történt ugyanis, hogy sógora Erdődy Kristóf, ki már Bécsből némileg beteges állapotban tért vissza,^[162] aug. 26-kán «ez árnyék világból kimúlt».^[163] Halálát általában mérgezésnek tulajdonították, és bár orvosa határozottan állítá, hogy «étetés nem volt benne, hanem febris pestilentialis miatt holt meg», végperczeiben ejtett szavai nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy ő maga is abban a hitben volt, hogy mérgezésnek esik áldozatúl. Az élő istenért kéri Thurzót, hogy magát oltalmazza, s «ha szintén a császártól száz levelet hoznának is, de ne higyjen neki s oda ne menjen, holott bizony szintén úgy jár mint ő. – Ez volt legutolsó szava szegénynek.» ^[164]

Hogy a haldoklónak végórájában ejtett eme szavai megrendítő mély hatással voltak Thurzóra, de még inkább a fiáért különben is örökös aggodalomban lévő Czobor Erzsébetre, s hitvesére, csak igen természetes. De Thurzó nem tartozott azok közé, a kik az árnyéktól is megijednek, s azért, bár valamennyi rokona kérve kérte, hogy magát a veszélynek ne tegye ki: sem rokonának gyászos halála, sem az intő szavak nem tudták visszatartani, hogy a megkezdett művet ereje szerint ne folytassa. – A gyászeset mindamellett némi késedelmet hozott a tárgyalásokba, mert sógorának a végső tiszteletet megadni szintoly szent kötelességének tartotta Thurzó, mint anyja s szeretett nénje keserű fájdalmát személyes jelenlétével enyhíteni. Be sem várva a fejedelem engedelmét, alig hogy a gyászhír tudtára esett, sógorával – Illésházyval – együtt csak egy kis kocsikán, és nehány lovassal» elhagyta a tábort s elhúnyt sógora ravatalához sietett. E mellett nem múlasztotta el anyjának is írni, s az istenre kérni, hogy alá ne jőjjön, s főleg, hogy feleségét magával ne hozza, «holott a minémű állapotban vagyon, egy ijedtség, egy rándúlás, avagy egy dűlés – úgy mond – nekem örökké való bánatot és gyászt szörzene». – Ha pedig mindenképen alá akarna jönni, akkor ám hozza magával feleségét is, de ne jőjjenek tovább Trencsénynél, s ne a szükséges kíséret nélkűl. «Nám – úgy mond – elegendő jobbágyink vagynak, három vagy négyszáz puskás is legyen Nagyságoddal, a kik Ngdat kísérjék, és a szekeret is tartsák; de nekem inkább tetszenék, hogy Ngod szálakon jönne, s Drozdik is ott legyen négy vagy ötszáz puskással; fele menjen szálakon Ngod előtt, és fele az Ngod szála után. Nagyságodat pedig mégis ugyan az istenre is kérem, ne adja Ngod fölötte való bánatnak magát, sőt enyhítse keserűségét.»^[165]

De Czobor Erzsébet sem volt ama nő, a kit vissza lehetett volna tartani akkor, midőn anyai kötelességét kell vala teljesítenie. Még nem is vette fia levelét, s már útban volt menyével együtt Trencsény felé, – hol nemsokára még egyszer, és – a végzet úgy akarta – utólszor egyesült kedves fiával. A súlyos veszteség feletti mély bánatában vajmi keserű lehetett az elválás kedves gyermekétől, de bizonyára ennek is szeretett anyjától s reményteljes állapotban lévő drága hitvesétől! De bármi szent a szeretet, mely a férfit családjához fűzi; szentebb ennél a hazaszeretet. – Veszélyben a haza, ilyenkor nincs idő gyáva könyeket hullatni!

Thurzó is kibontakozik hát az ölelő karokból s miután nénje várait, a mennyire az idő rövidsége engedte, rendbe hozá, s tisztviselőit annak hűségére megesküdtette, ismét visszasietett a táborba. Ezt a fejedelem, miután Pozsony ostromával a német segélyhad daczára sem boldogúlhatott, időközben Szemptére tette át. Átlátván ugyanis, hogy a várost, míg a német hadakat a Csallóközből ki nem űzi, s a Dunát is hatalmába nem ejti – hasztalan vívja, czélszerűbbnek vélte Morvaország felé intézni támadást. Ehhez járúlt, hogy hadainak közelsége a helyhez, hol a békeértekezletek valószínűleg meg fognak tartatni, ez utóbbiak menetére káros befolyással semmikép sem lehet.^[166]

Thurzó Imre alig hogy a temetésről visszatért, rögtön ismét derekasan hozzálátott a rövid időre akaratlanúl megszakított alkudozásokhoz, mire csakhamar igen kedvező alkalma is nyílt. Ő már augustus hó végével, midőn a Dietrichsteinnal tervezett összejövetel érdekében fáradozott s feltételeit előadta, a bibornokhoz kűldött követei által egyebek között azt is kijelentette, mikép «igen szükséges és igen hasznos is volna, hogy ő nagysága (a bibornok) meghitt követeket kűldene, s ... . az békességnek és tractának mediumit s módjait» megüzenné, hogy aztán, értvén a bibornok akaratát, ő is gondolkodhatnék felette, s szemben lévén, annál könnyebben s annál hamarább fognának a dologhoz.^[167]

Dietrichsteinnak tetszett Thurzó ajánlata, s minthogy Pázmány is teljesen egyetértett vele abban, hogy a kölcsönös kívánalmak és feltételek még a formaszerű béketárgyalások megkezdése előtt tisztába hozassanak, – september hó első napjaiban úgy a bibornok, mint Pázmány követeket küldtek Thurzóhoz – (Custrier Sebestyén és Verebélyi András személyében), hogy vele a béke alapjai felől értekezzenek.^[168] – Thurzó oly ügyesen vezette a tárgyalást, hogy már harmad napon jó formán minden előzetes kérdés tisztába hozatott. «Mindenen már megegyesedtünk – írja ő maga – vagyon csak hátra a zálog dolga, de azon is megalkuszunk, mert azon vagyunk, hogy minden, valamiből disputálás támadhatna, elsőbben így eligazítjuk, s ha együtt leszünk, akkor osztán kötekedés nélkűl mindjárt az derék dologhoz kezdjünk. A szemben létel Ravenspurgban leszen.»^[169]

Az üzenet, melylyel Thurzó a császári biztosok küldötteit és saját szolgáját Illavay Jánost sept. hó 11-én visszabocsátá, úgy látszik, igen kedvező benyomást tett úgy Dietrichstein bibornokra, mint Pázmányra. Némi nehézség csupán még a béke-értekezlethez kinevezendő bíztosok személyeire nézve forgott fenn. Bethlen ugyanis azt kívánta, hogy Ferdinánd részéről csakis német urak neveztessenek bíztosokúl, míg ellenben ez utóbbi Dietrichstein bibornok, Preiner Siegfried és Collalto mellett még Pázmány és Esterházy Miklós által is kívánta magát képviseltetni. Azonban ezen nehézség is csakhamar eltávolíttatott, s midőn nemsokára azután (sept. 17.) Dietrichstein küldötte, Custrier, másodízben is megfordúlt^[170] Bethlen táborában, a felek közt e tekintetben is teljes megegyezés jött létre. – Bethlen beleegyezvén Ferdinánd kivánságába, a maga részéről Thurzó Imre mellé Sándor Jánost, Kassai Istvánt és Beelmezey Istvánt nevezé bíztosaiúl.^[171]

35. DIETRICHSTEIN ALÁIRÁSA.

36. COLLALTO ALÁIRÁSA.

A békeértekezlet megkezdése tekintetéből szükséges előleges intézkedések ekkép megtörténvén, Thurzó sem késedelmeskedett, s miután kényelmesebb utazása tekintetéből «általülő kis bőrszekerét, minden bársonyával, kamukájával ... . s vele hat lóval» már előbb aláhozatta^[172] s a többi szükséges előkészűleteket is megtette,^[173] sept. hó 21-kén társaival együtt útra kelt.^[174] – Óhajtása vala, hogy immár megszakítás nélkűl folytathatná útját ép Ravensburgig, hova a találkozás napjáúl közakarattal okt. hó 4-ike tűzetett. Azonban Thurzó már elindulásakor a szempczi táborból némileg rosszúl érezte magát, s mire Nagyszombatba ért, szinte láz fogta el. Grymelius Márton orvos, kinek tanácsából itt köpölyöztette magát s hajtószereket is vett, egyidőre némileg helyreállitá ugyan gyöngélkedő egészségét, úgy, hogy ismét folytathatta útját Hradiscséíg, itt azonban ismét súlyosbodott nyavalyája s harmadnapos hideglelés miatt jobb szeme is annyira meggyúladt, hogy szinte látását is nehezítette. Mindennek daczára Thurzó, nem ügyelve bajára, Berencsbe rándúlt (Nyáry Lajoshoz), itt lévén bevárandó a császári követek megérkezését. ^[175]

E közben Bethlen hadait a hegyen átvezetvén, Morvaországba tört s útjában Szakolczát, Strazniczot, Holicsot megvevén, Osztrót és Veszelét is megszállotta: «Ezt hallván a császár commissariusi, bezzeg ők is elhagyták az helyről való disputálást, hanem mint Collalto, Mekao (Megau) Prainer, a cardinal (Dietrichstein) s Pázmány és a többi jöttön jöttenek Ravensburgban. Ott immár – úgymond – én is bátorságosbban lehetek, szabadosbban is tractálhatok, holott csak két mélyföldnyire leszek a mi táborunkhoz.» ^[176]

37. PREINER SIGFRID ARCKÉPE.

38. SZAKOLCZA VÁRA.

De a dolgok most sem fejlődtek oly gyorsan, a mint azt immár valamennyi fél oly igen, óhajtotta volna.^[177]

Thurzó, bár nehány napi veszteglés után ismét folytatta útját, megújúlt betegsége miatt csak Szobotiscseig érhetett;^[178] a császár biztosai pedig, kik időközben Nikolsburgba értek, Thurzóhoz intézett levelökben most azt kivánták, hogy a fejedelem megbízottjai is oda jőjjenek.^[179] Kívánságukat Dietrichstein és Collalto betegeskedésén kívűl azzal indokolák, hogy a fejedelem hadai, az egyezmény ellenére, ép Ravensburg tájáig folytatják rablásaikat.

39. MEKAO (MEGAU) ALÁIRÁSA.

Thurzó, ki a Nagyszombatból magával vitt orvossággal élve ismét némileg könnyebben érezte magát, szívesen engedett volna a császári bíztosok kívánságának; minthogy azonban nem tudhatta, vajjon a fejedelem beleegyezik-e, hogy a békeértekezlet Nikolsburgban tartassék, e tekintetben újabb utasítást kért.

Bethlen csak kelletlenűl értesűlt az újabb nehézségekről. A vád, mintha hadai a Morván átkeltek, s Ravensburg közelében dúltak volna, méltatlanúl érte, s azért kifogást emelvén a császári bíztosok indokolatlan kívánsága ellen, boszúságában már némi szemrehányással is illette Thurzót, hogy a találkozás, késedelmes indulása miatt mind ekkoráig meg nem történhetett. Ily körűlmények között tehát Thurzó is, a kötelesség-érzet és a hazaszeretet által egyaránt indíttatva, bár súlyos betegen, folytatta útját s az elejébe küldött császári hadak fedezete alatt október 7-kén Ravensburgba ért, hova másnap Pázmány, Collalto és Esterházy is megérkeztek.^[180]

Thurzó társaival együtt okt. hó 9-ikén kereste fel először a császár biztosait, kik a látogatást még ugyanaz nap délután viszonozván, a találkozás helye iránt rögtön hosszabb értekezlet tartatott.^[181]

Minthogy a béketárgyalások helyéűl határozottan Ravensburg volt megjelölve, s a császári menevéd-levelek is ezen helyre szólottak, Thurzó Bethlen utasításához képest kezdetben azt kívánta, hogy a békeértekezletek is itt folytattassanak. Azonban csakhamar ő maga is meggyőződött a hely alkalmatlan voltáról; s mert méltányosnak tartotta, hogy a gyengélkedő bibornok, kivel Thurzó atyafiságban is állott, a Ravensburgba való utazás fáradalmaitól megkíméltessék, végűl – a császári biztosok rábeszélései által is indíttatva – beleegyezett, hogy a tanácskozások Nikolsburgban tartassanak, hova másnap, úgymint okt. hó 10-kén – fegyveres kíséretét visszahagyva – társaival együtt csakugyan el is útazott.

A két fél biztosainak első találkozása a bibornok palotájában okt. hó 11-kén történt.

Az előzmények után azt lehetett volna várni, hogy a béketárgyalások most már fennakadás nélkűl s gyorsan fognak folyni. Azonban máskép történt. Mindkét fél részéről ismét oly kérdések vettettek fel, melyeknek megoldására egyik fél sem érezte magát feljogosítva.

Thurzó kezdetben azt kívánta, hogy a béketárgyalások a szövetséges tartományokra, majd – miután ezen követelése a császári bíztosok határozott ellenzésével találkozott – legalább a jägerndorfi őrgrófra s más másodrendű személyekre is kiterjesztessenek, úgy azonban, hogy kárpótlásúl a fejedelem, mint a császár hív szövetségese, az uralkodást egész Magyarország felett megtarthassa. Később ugyan még ebből is engedett, s a fejedelem részére csak a Dunáninneni országrészt követelte Pozsonynyal együtt; minthogy azonban ezen ajánlata is elutasíttatott, végűl felhívá a másik fél biztosait, hogy hát- adják elő az ő ajánlataikat.

A császár biztosai most is csak régi követeléseikkel állottak elő. Kívánták ugyanis, hogy Bethlen Magyarországból takarodjék; ki, s a királyi czímről is mondjon le. Kárpótlású) csupán pénzt és jószágokat ajánlottak, s midőn Thurzó az ígért kárpótlás közelebbi megjelölését kívánta, kijelenték, hogy ők addig, míg Bethlen a királyi czímről világosan le nem mond, semmiféle ajánlatokat nem tehetnek.^[182]

Thurzó, értvén a császári bíztosok kívánságát, minthogy annak érdemére nézve nem nyilatkozhatott, Sándor Jánost és Kassai Istvánt kűldé a Magyar-Bródban időző fejedelemhez oly czélból, hogy az további utasítással ellássa.

Itt azonban megszakadt a tárgyalások fonala. Thurzó, ki már a két napon át folytatott tárgyalások alatt is szenvedő vala, újra súlyosan megbetegedett, s mire követtársai kűldetésökből visszatértek, már halálos ágyán találták. – Az alig 23 éves férfiú október hó 19-kén reggeli öt órakor, családja, hitsorsosai és a haza pótolhatatlan veszteségére megszűnt élni.^[183]

40. THURZO IMRE SEPT. 30-IKI UTOLSÓ LEVELE ANYJÁHOZ.

***

Távol övéitől, csak szolgái által környezve, vajmi nehéz lehetett Thurzónak a végelválás kínos pillanata ... Lelkében kedves álomkép gyanánt tűnt fel családja, szeretett hitvese, s tán még ezeknél is drágább édes anyja. – Oh, csak követte volna intő szavát! ... A mérgezés gyanúja, mely környezetében hangosan nyilvánúl, eszébe juttatja sógora esetét, végperczeiben ejtett végzetteljes jóslatát. Gyötri a gondolat; de tiszta lelke irtózik a hamis vádtól s halálos ágyán ő maga inti szolgáit, hogy halála miatt senkit ne vádoljanak^[184] ... És mégis ... tán nem kellett volna oly ifjan meghalnia! ... Ha kiszólítja isten a világból, lesz-e aki meg tudja oltalmazni kedveseit s megtartani valamennyiöket a hitben, melyen ő maga annyi kegyelettel csüngött? ... Gyenge reménysugárként egy édesen fájó gondolat is fel-fel villant lázas agyában: neje várandó gyermeke s atyja végrendeletének szigorú szavai, melyek szerint utódjai közül azokat, kik az «igaz» ágostai hitvallástól eltérnének, örökre kitagadja ... Ez megnyugtatta ... Majd számot vet önmagával is. Lelke nyugodt. Ó hív maradt hitvallásához, ellentállott a sokféle kísértéseknek. Talán hogy utódjait is megóvja isten a tévelygéstől ...

41. ERDŐDI KRISTÓF ALÁIRÁSA.

42. NYÁRY KRISZTINA UTOLSÓ LEVELE FÉRJÉHEZ.

ÁRVA VÁRA
(Dörre Tivadar eredeti felvétele után.)

«Én igaz ágostai vallású vagyok!» E szavakat ismételte többször súlyos betegségében s utolsó mondása is ez vala.^[185]

Erőteljes ifjú teste soká küzdött a halállal. Egykorú írók tanúságaként öt nappal halála előtt szavát, hallását, sőt látását is elveszítette^[186] ... s aztán – «mint gyertya, másoknak világítva, önmagát emésztve»^[187] örökre búcsút mondott e világnak.

XII.

Thurzó végperczei. Halálos ágyán ejtett utolsó szavai. Thurzó hűlt teste haza vitetik. Előkészületek a temetéshez. Temetése. A család gyásza. Nyáry Krisztina egy leány-gyermeket szűl. Thurzó Imre végrendelete. Aggodalmak a fiágat illető birtokok iránt. Egyenetlenségek Czobor Erzsébet és Nyáry Krisztina között. Nyáry Krisztina anyjához utazik Helmeczre. Thurzó Szaniszló nádor a gyermekek feletti gyámságot Czobor Erzsébetre ruházza. Nyáry Krisztina kézfogója Esterházyval. Versengés a jószágok és az árvák kiadása iránt. Czobor Erzsébet ismételt kir. parancs daczára vonakodik az árvákat kiadni. Az ügy az országgyűlésen is Nyáry Krisztina javára döntetik el. Czobor Erzsébet ezzel is daczol. Megbetegszik s meghal.

Meghalt ... Kinyújtóztatva ott fekszik ő is a ravatalon. De nem soká. Családja haza hozatja s Liethava várába viteti azt a mi halandó volt benne: a drága testet ... Öltsetek gyászt, borúljatok reá ... sírjatok, zokogjatok mindnyájan soká, soká ... S aztán válaszszátok meg jól a helyet, hova örök nyugalomra teszitek majd földi maradványait! . .

Tán Bitsére! Hadd nyugodjék atyja oldalánál ama templom sírboltjában, melyet a nagy nádor felekezeti buzgalmában maga építtetett családja és hitsorsosai számára, hogy hamvai felett dicsérjék benne az isten szent nevét... De még sem. A templomok most nem eléggé biztosak. Kézről-kézre járnak mint hitvány portéka, melyet adnak és vesznek, olykor – rabolnak is. – Az is jól megfontolandó dolog: kinek leszen erősebb joga a fiágát illető öröklött birtokhoz: a nagy-asszonynak, az özvegynek, vagy a fiscusnak? . . .

Hanem tán még korán is van már most lemondani minden reményről? ... Hátha a méhben hagyott gyermek fiú lesz?

Mindegy. Rejtett barlangjában könnyebben védheti meg elejtett kölykét az oroszlán ... Vitessük Árvába! ... Ezt még a fiscus sem pörölheti magához. Vérével, halhatatlan érdemeivel szerezte azt a nagy nádor ... Bizony jobb volna még az ő testét is ide átvitetni a díszes márvány-szoborral együtt ...

Jó lesz különben más jóakaró atyafiakkal tanácskozni, s jogtudó férfiak véleményét meghallgatni. Thurzó Szaniszló uram, Czobor Imre, a vén Chuty Gáspár, Rimay s mások, hadd nyilatkozzanak! De még a megyéknek is kell írni, s pártfogásukat, a miben szükséges, kikérni ...^[188]

43. CZOBOR IMRE ALÁIRÁSA.

S foly a levelezés, sűrűn érkeznek a részvétnyilatkozatok is. Egy követ jön, a másik megy; mert e közben az előkészűleteket sem szabad elmulasztani. Hozzák a sok gyászposztót, tafotát ... Készűlnek a zászlók ... A nagy gyászlobogóra az ifjú úr ő nagysága czímerét Szvoboda Ulászló lipniczai művész festi, aranynyal, ezüsttel és sok mindenféle színekkel, szépen, díszesen. Ő készíti a drága halott arczképét is ...^[189]

Élést is kell rendelni mindenfelé, bőven, vadat, halat, zabot^[190] s aztán fő-gazdákat, hogy «az szegény idvezűlt ... utolsó tisztessége annál jobb módjával lehessen».^[191]

Meglőn ez is ...

Három hónapi előkészűletek után Thurzó Imre hűlt tetemei 1622. évi január hó 19-én az árvai. vár kápolnája alatt lévő sírboltban tétettek örök nyugalomra.^[192]

***

Mély gyász borúlt a Thurzó-családra, s fájdalmában az egész ország osztozott. Thurzó Imrével egy hatalmas nemzetség utolsó reménye, az evangelikusok legfőbb oszlopa, a nemzeti és vallásszabadságért küzdő pártnak legtekintélyesebb, legtehetségesebb híve szállott a sírba.

Nyáry Krisztina 1622 márczius 25-én egy új magzattal vígasztalta meg a gyászoló családot; ennek reménye azonban nem teljesűlt: az újdonszülött ismét leány volt. Nagyanyja után. Örzsikének hívják az elsőszülöttet: kereszteljük ezt az anyja után Krisztinkának! Hadd legyen mindkét anyának a maga vigasztalója! S aztán neveljük szépen mindkettőt az «igaz» vallásban. Abban tudniillik, melyet mi hiszünk s «igaznak» tartunk; a minthogy a nagy nádor is nemzedékekre kiható végrendeletében az ő vallását tartotta igaznak ...

Hanem istenen kívűl «aki a veséket vizsgálja», ki láthatna be szívünk mélyébe, s ki ismerhetné fel már előre, mi a «mi» hitünk?

Czobor Erzsébet az ő tiszta, csalárdságot, képmutatást nem ismerő nagy és nemes szívével, bizonyára elhihetjük, csak azt tarthatja «igaznak», amit az ő szerelmes ura is annak tartott, sőt végrendeletében is olyanúl megjelölt ...

44. NYÁRY KRISZTINA NAPLÓ-JEGYZETEIRŐL.

És Nyáry Krisztina?

Még nem tudjuk. De meg fogjuk tudni nemsokára. Egyelőre elég annyit megjegyeznünk, hogy halálos ágyán az ő ura is « igaz ágostai vallású»-nak vallotta magát, s hogy a végső küzdelem keserű pillanatában ejtett szavai nem kevésbbé szolgálhatnának szigorú intésül utódjainak, mint a milyenűl a nádor végrendeletében foglalt kitagadási záradék vehető.

Egyébiránt Thurzó Imre sem költözött el a világból végrendelet hátrahagyása nélkűl. Hanem voltaképen miről is végrendelkezhetett ő? Nem úgy intézkedett-e a fejedelmi vagyonról már az ő atyja, hogy az utódok intézkedése szinte felesleges? Tán szerzett vagyonáról, melyet hív szolgálatai fejében Bethlentől nyert adományúl?

Kétségkívűl. Csakhogy nagy kérdés még az is, volt-e joga ezen jószágról végrendelkezni?

A béke, melynek előzményeit oly ügyesen vezette, még mielőtt az 1621. év véget ért volna, Thurzó Szaniszló nem kevésbbé engesztelékeny közreműködésével meglőn; a szerződésben a zálogos birtokokról s Bethlen adományairól is megfelelő intézkedések tétettek; csakhogy ez utóbbiakat még egy bizottság fogja fölűlvizsgálni. Attól függ tehát minden, kik lesznek ezen bizottság tagjai s miként fognak azok határozni?

Mindegy; a végrendeletet meg kell nyitni. Össze kell hívni ismét a nádor által kinevezett főgyámokat s más rokonokat, Várday Katát is, Nyáry Krisztina anyját, mert hiszen az árva gyermekek sorsa reá nézve sem lehet. közönyös.

A 100,000 forintban elzálogosított Tokaj visszaváltása iránt már javában foly az alku. Thurzó György bécsi házát, melyet a nádor világosan hű nejének hagyományozott, egyszerűen elveszik. A bitsei és hricsói várak és uradalmak megbecsűltetésére császári bíztosok kűldetnek ki. De még a zólyomi uradalom birtoka iránt is versengés támad, s csodálatos, Thurzóné szolgái egyenetlenségbe ereszkednek Esterházy Miklós szolgáival, egyenetlenségekbe, melyek tettlegességgel végződnek.

Ki fog gátat vetni az árnak, mely szinte elborítással fenyegeti már a családot?

Nyáry Krisztina? Nem. Ő nem igen járatos az efféle dolgokban. Gyenge, betegeskedő ...

Anyja is feljön Helmeczről. Thuróczba száll, szucsáni házához. Tanácskozik leányával. Úgy látszik némi érdekösszeütközés van az «ifjú asszony» és Czobor Erzsébet között. Bizony egyikőjök sem alkalmas arra, hogy ily nagy dologban eljárjon. Erősebb kéz kell ahhoz.

Meglesz az is ... Addig pedig csak hagyjuk fáradni Czobor Erzsébetet. Gyenge nő ő is, de ne kétkedjünk erélyében. Lám, mint Árvamegye örökös főispánja már «installáltatta» magát, s aztán hatalmas pártfogói is vannak. Ott van mindjárt Thurzó Szaniszló uram! kit csak az imént választottak nádornak 80 szavazattal 75 ellen, mely Esterházyra esett, – mit jó lesz megjegyeznünk!

Hanem azért még sem árthatna, ha az «ifjú asszony» gyermekeivel s hozományával együtt már most ott hagyhatná Liethavát s ő maga gondoskodhatnék gyermekei neveltetéséről.

Nyáry Krisztina félénk: nem meri kivánságát Czobor Erzsébet elé terjeszteni. De miért ne tenné meg anyja? És Várday Kata megteszi. Levelet ír Czobor Erzsébetnek. Mézes szavakkal panaszkodik a szegény árvák elhagyatott sorsa felett, s aztán csakúgy odavetőleg hozzáteszi hogy leánya haza jöhetne, gyermekeit pedig ő felsége udvarához adhatná neveltetés végett. Lám – úgy mond – «ő felségek udvarában sok grófok gyermeki vagynak, és szolgálják ő felségeket, az kik kiváltképen az ő vallásokon vagynak.»

Hogyan? Elválni fia árváitól? Mások kezére bízni a kedves gyermekek gondviselését, kik mély fájdalmában egyedűli vigasztalói? – Soha ... míg ő él.

Még visszatartja méltó haragját, de felháborodását el nem rejtheti.

Várday Kata megnyugtatni igyekszik. Biztosítja, hogy «csak tréfálván beszélt» levelében felőlök. «Mostan is azért édes szerelmes asszonyom én az Nagyságod édes anyai gondviselésére, mint magam szemeimre úgy bízom az én szerelmes árván maradott leányomat édes gyermekivel együtt, és kérem igen szívem szerint Nagyságodat, hogy ezután is előbbi rajtok megmutatott anyai szeretetét s gondviselését ne vonja meg tőlök.»^[193]

Az ő szeretetén bizonyára nem fog múlni! . . Czobor Erzsébet csak még szorosabban öleli keblére a kedves gyermekeket, de a mézes szavak fokozzák szívében az aggodalmat, élesztik a gyanút, mely egyenesen menye ellen fordúl.

Mert csodálatos dolog, hogy az idő, mely az ő gyászát mind sötétebbé és sötétebbé teszi, a Nyáry Krisztináét mintha lassanként elhalványítaná, elenyésztetné. Kényelmetlenűl kezdi magát érezni az elhagyatott sziklafészekben. Haza vágyik, anyjához, s el is utazik Király-Helmeczre, Czobor Erzsébetre bízván gyermekei gondozását.

Nyugodtan elmehet. Gondviselésben nem lesz hiány. Czobor Erzsébet a jószágok visszaszerzésében is meg fog tenni mindent, ami egy gyenge asszonytól kitelik.

Tokajt elfoglalták, de a 100,000 forintnyi zálogos összeget még mindég nem adták meg. Pedig az «articulus» elég világos. Valjon mi lehet az oka?

Ő felségének a császárnak egyre megy, akár Bethlennek adja meg a pénzt, akár a nádor özvegyének. De félő, hogy a fejedelem, ki a várat birtokba vette, a pénzt is visszatarthatná. Nem szükséges azért a pénz lefizetésével annyira sietni; bár nyilvánvaló dolog, hogy ezáltal Bethlennek újabb alkalom adatik, a békefeltételek meg nem tartása miatt panaszt emelni, sőt újra fegyvert is ragadni.

Bitsét, Hricsót, sőt bizton mondják még a zólyomi portiót is Esterházy Miklósnak adja ő felsége adományúl.

Bizony szomorú dolog, hogy a magvaszakadt család öröksége «istenben elnyugodt szerelmes fia» legnagyobb ellentartójának kezére kerűlhet.

De mit tehet ez ellen egy gyenge nő?

Térítse meg ő felsége legalább a beruházásokat! Járjon közben «palatinus uram» ő felségénél!

Az ő jóakaratán nem múlnék ... Hanem – mégis tanácsosabb: egyezzék meg e tekintetben «hugom asszony» magával Esterházyval.

A bécsi házat sem adták meg. De bizonyára kezéhez fogja adni a «gróf».

Tehát ezt sem! Holott méltó dolog volna, hogy ő felsége ne nézné Thurzó Imre vétkét, hanem «atyjának ... jámbor, hűséges szolgálatját, amely Thurzó György Luther emberben jámborúl hiven, sokat szolgált az austriai háznak.»^[194]

Ily körűlmények között csakugyan nem csuda, hogy egy szegény elhagyatott özvegynek a gyásza szinte korom feketévé változik.

De nem minden özvegyé ... A Nyáry Krisztináé – mint említők – egyre haloványúl.

És csodahírek szárnyalnak. Szinte lehetetlennek látszik. Esterházy Miklós megkérte Nyáry Krisztina kezét. «Bizonyosan immár elkűldte az ajándékot is, egy lánczot, gyűrűt, kézrevalót.»

Nem. Az nem lehet! «Mennyit esküdt az az asszony mi előttünk, s ... mit irt palatinusné (Thurzó Szaniszlóné) asszonyomnak is ... ha meg leszen, bizony nagy botránkozást szerez az jó asszony.»^[195]

Pedig ebben immár semmi kétség sem lehet ... Az «ifjú asszony» maga is tudtára adja Czobor Erzsébetnek a szerencsét», melyet neki az ő istene gyámoltalan árva állapotában mutatott.^[196]

Még csak beleegyezését sem kéri! Ez már csakugyan botrány! Meg is ütközik rajta s bánja is mind ki az «igaz» ágostai valláson van, nem csak Czobor Erzsébet miatt, «de az isten igéjeért is, az kit azután kergetni fognak».^[197]

Mi történik már most azokkal a szegény elhagyatott árvákkal?

Egyelőre ne legyen gondunk reájuk. Thurzó Imre végrendeletét felbontják, fel újra az elhúnyt nádorét is. Semmi kétség benne ... a gyámság a gyermekek nagykorúságáig Czobor Erzsébetet illeti, s Thurzó Szaniszló – tekintettel az egyezményre is, mely a nádor özvegye és Nyáry Krisztina között jött létre – a gyámságot, valamint az összes javak kezelését formaszerint is reá ruházza.^[198]

Kezében ez okirattal ki volna az, akivel szemben ne tudná megvédeni az árvákat és vagyonukat?

Hátha Esterházy maga járna a gyámi tiszt után?

Ám kisértse meg! . .

Annyi bizonyos, hogy a bitsei jószág dolgában igen forgolódik az udvarnál, s a csacska hír még azt is tudja, hogy a lakodalmat Nyáry Krisztinával Liethaván akarja tartani.

Tán hogy a várat elfoglalja?

Csak jőjjön! Czobor Erzsébet résen van, s ha kell meg tudja oltalmazni – a várat és a gyermekeket.

Mégis nem árthat megtudni: mi véleményen van a palatinus. Bebocsáthatja-e Nyáry Krisztinát, ha oda akarna jönni? «Ha az ifjú asszony özvegy állapotjában Nyáry István urammal az várban akar bemenni, Kegyelmed tized, huszad vagy harminczad magokkal bebocsáthatja, akikkel Kegyelmed emberi bírhatnak ... Ha Szuchánt vagy másutt akarják, hogy a lakadalom legyen, azzal szabadok.» ^[199]

Az egybekelést tehát meg nem akadályoztathatja! Nem. Semmiképen. De szolgáit, amint az ifjú asszony kívánná, még sem küldheti elejébe?

A palatinus javaslatára ezt is megteszi. De nincs köszönet érte.

Nyáry Krisztina Czobor Erzsébet szolgái kíséretében julius 17-én Szuchánba érkezik. Esterházy nagy pompával fogadja; de kísérőivel kezet sem fog, s annyi emberségük sincs – irja Czobor Erzsébet egyik főemberszolgája: Szentiványi Menyhért – hogy az egész úton csak «egy czipót» is adtak volna nekik.

De úgy vagyon, hogy a szerencse felfúvalkodottakká teszi az embereket.

Kicsoda is voltaképen az az Esterházy Miklós? ... Köznemes, olyan mint mi. Tán még olyan sem. Jól ismerjük. Ifjú legénykorában itt nevekedett Liptóban sógora: Kubinyi Lászlónál a madocsányi kastélyban. Hanem most felvitte isten a dolgát!

Fel ám! És meglássátok az ő nemzetségét is nemsokára ízről-ízre a vezérek koráig fogják fölvinni; ha lehet, még azon is túl – Noéig ...

S miért irigyelnők az ő szerencséjét?

Távol legyen tőlünk ... Hanem « kegyelmes asszonyom, az emberek csoda-gondolatban vagynak. Nagyságod jól vigyáztasson Bitsére!» ^[200]

Ne tartsatok semmitől jó emberek. «Csak gondolatjában sem volt, hogy ezzel mocskolódjék, hogy ez lakadalom színe alatt a jószághoz nyúljon. »^[201]

Bizony jó lett volna erről mindjárt «reversalist» venni ő kegyelmétől! De ki merne a szóban kétkedni, melyet az ország birája a nádornak ad? ...^[202]

Isten ments! Mi csak úgy gondoltuk, hogy jó lett volna ...

A kézfogás megtörtént. Sietve, s nem sok készülődéssel julius 21-én. – Még csak táljuk sincsen, abroszuk elegendő. «Most futkosnak fel-alá az falun.»^[203]

45. RÉVAY FERENCZ ALÁIRÁSA.

Hej! Máskép volt ez Thurzó uram idejében! ...

Hanem azért díszes társaság gyűlt egybe Szucsánban ...

Mind az «igaz» katholikus valláson lévők ... «Az Réwai Ferencz dolga pápistasága után igen előmene, főgazda ő; Bosnyák Tamás vőfély; Bosnyák kisasszony nyoszolyó ... s ami fő – ne feledjük – Pázmány maga adja az áldást az új párra ... sőt lám ez alkalomból a másik érsek is – a kalocsai – oda fáradott.^[204]

46. BOSNYÁK TAMÁS ALÁIRÁSA.

Tehát megtörtént ...

A kézfogó után Nyáry Krisztina szívesen felmenne Liethavára gyermekeit meglátni. De nénje határozottan ellenzi. – Jobb is. Ne keserítsük még inkább a szegény nagyasszonyt s haragját se hívjuk ki!

Kérésére tán elkűldi Czobor Erzsébet az árvákat Zsolnára! Lám elég közel van Liethavához. S ha nem lehetne mind a kettőt, legalább az idősebbet – Örzsikét!

Nem, egyiket sem ... A hitehagyott asszonynak még lehellete is megmérgezhetné a szegény gyermekeket. Tehát legalább «néminemű marháit» adja ki!

De ezt már csakugyan nem lehet az ifjú asszonytól megtagadni. Maga Thurzó Szaniszló uram is azon a nézeten van.

Kiadja hát, bár ezt sem szívesen; de kiadja annak rendje szerint jegyzék mellett s törvényes bizonyság jelenlétében,^[205] sőt «ex superabundanti» jogtudók tanácsára, megkínáltatja a maradék portékával, a pásztói birtokért járó ezer forinttal, és «az dotalitiumnak» fölvételével is.^[206]

De a gyermekeket ... azokat ne kívánja tőle ... mert «mióta az úr isten azon egyetlen egy szerelmes fiát elvette, ezekben vagyon csak isten után minden gyönyörűsége.»^[207]

Nyáry Krisztina nem feszegeti tovább. Erősebb kéz kell ahhoz az övénél! Megtalálta isten segítségével azt is s meg nemsokára még az ő saját «igaz» hitét is, mely megerősíti a türelemben, kitartásban.

És csakugyan erősebb kéz nyúlt a dologhoz ...

September vége felé királyi parancs érkezik Czobor Erzsébetnek szóló, hogy a gyermekeket Nyáry Krisztinának, mint az árvák természetes és törvényes gyámjának adj a ki.^[208]

Azonban neki is törvényes «igaz ratiói» vannak, amelyekre támaszkodván, az árvák kiadását megtagadja.^[209] Azután még egy második és harmadik kir. parancs is érkezik;^[210] de Czobor Erzsébet nem tágít. Hadd hozzon az országgyűlés határozatot ebben a fontos ügyben. Már csak az ő ura érdemeiért is bizton reményli, hogy a gyűlés nem hoz sérelmes határozatot, s aztán ott lesz «palatinus uram», az ő befolyásától is sokat vár!

Jó asszony! A nádorba ne vesd reményed horgonyát! ... Thurzó Szaniszló igen elnehezedék, s aztán mielőtt az országgyűlés megnyílt volna, elhala.

Most már minden attól függ, ki lesz az új nádor! Írni kell ismét a megyékre, s az uraknak mindenfelé ajánlani ügyét; de még leánya Erdődy Kristófné ügyét is, mert Joókő s Szomolány is veszélyben forog! S ajánlják is magokat sokan.

Azonban ne feledjük, hogy már Thurzó Szaniszló uram is csak 80 szavazattal választatott meg 75 ellen, mely Esterházyra esett.

És most? Eszterházyra 125-en fognak szavazni, a protestans Nádasdy Pálra csak 25-en.

Csakugyan ...

Ezzel el van döntve a dolog. Az országgyűlés meghozza a határozatot. Ha Czobor Erzsébet az árvákat egy hónap lefolyása alatt ki nem adná – a kir. személynök az ügyben soron kívűl s decretalis büntetés terhe alatt törvényt láthat s ítéletét végre is hajthatja.^[211]

Tehát való? S ezen többé változtatni sem lehet?

Nem ám! Császár ő felsége december vége felé (1625) már meg is erősítette az «articulust».

És csoda dolgokat beszélnek az emberek. Az ő ügye legutoljára kerűlt napirendre. Az urak nem is voltak együtt teljes számmal. Sőt az özvegy barátai közül is többen, midőn ezt a fontos dolgot tárgyalták, kisompolyogtak a tanácsteremből.^[212]

Oh, hogy e bút, e bánatot és a gyalázatot meg kellett élnie!

Azonban még ne mondjunk le minden reményről. Nem kell a gyermekek kiadásával felette sietni! Lám, a négy hét letelt, s még semmi híre, hogy Esterházy a megidéztetés iránt, mely pedig világosan bennfoglaltatik az articulusban, lépéseket tett volna. Az idő sem igen alkalmas most arra, hogy a gyenge gyermekek alászállíttassanak. S aztán még az is kérdés: lesz-e Esterházynak bátorsága erőszakhoz nyúlni? Nem az ellenkezőt bizonyítják-e Nyáry Krisztinának sűrűn érkező levelei, melyekben oly édes szavakkal könyörög Czobor Erzsébetnél, hogy legalább Örzsikét alákűldje? Esterházy is »fiúi alázatossággal» ajánlja szolgálatát, s kéri is «reá ne vessen» ha konoksága által kényszerítve, törvény útján igyekszik jogait megoltalmazni.^[213]

Mégis mi véleményen vannak az atyafiak ezen dolog felől, de még a bitsei és hricsói uradalmak felől is, melyeket bizonyosan Esterházynak «conferált ő felsége?» oly feltétellel, hogy a zálogos összeget Thurzó György maradékinak lefizesse. – Lám, már meg is kínáltatta Czobor Erzsébetet a zálogos summával a pozsonyi kamara által.

Zsuzsanna, Judith, Ilona, Bora, Kata, Mária, Anna, a nádor leányai, mind nyilatkozzanak!^[214]

A nézetek eltérnek. De egészben véve mégis azt tanácsolják anyjuknak, egyezzék meg békésen Esterházyval. Nem tanácsos az olyan hatalmas emberrel kikötni. Adja ki legalább Örzsikét, s vegye fel a bitsei és hricsói jószágért ajánlott 40,000 forintot.

47. A THURZÓ LEÁNYOK ALÁIRÁSA.

Jól van, tehát Örzsikét ki fogja adni ... bizonyosan. Csak javúljon az idő ... Már alá is hozatta a gyermekeket leányához Erdődynéhez Szomolányba. A bitsei jószágot azonban a kastélylyal, melyhez élte legkedvesebb emlékei fűződnek, legalább míg él, nem szeretné kiadni ... Inkább ő fizet Esterházynak 40,000 forintot, csak hagyja nála s adjon «reversalist», hogy sem őtet, sem gyermekeit a birtokban többé háborgatni nem fogja.

Esterházy hajlandó az alkura. A nádor leányai is készek, ki két, ki ötezer forinttal hozzájárúlni, de – az alku nem jön létre ...

A bú, a bánat, a sok gond a nádor özvegyét is ágyba terítik ... Sebzett oroszlánként küzd, daczol, fárad a végső pillanatig szeretett gyermekeiért ... Végre kimerűl. Gonddal ápolják, orvost is hozatnak ... de a szív fájdalmára nincsen orvosság. 1626. márczius 30-án ő is jobb létre szenderűlt.^[215]

Elviheti immár Esterházy a «gyermecskéket» s neveltetheti az « igaz vallásban».

Mindkettőt?

Nem. Csak az egyiket. Krisztinka, szegény, meghal tíz éves korában. De Örzsike az élni fog, s gazdag hozományával együtt neje lesz Esterházy Istvánnak, a nádor legidősb fiának.^[216] Ennek egyetlen leányát Orsolyát később a nádor másik fia veszi el: Pál, ki szintén nádor lesz s az Esterházy-család maig is virágzó herczegi vonalának megalapítója.

Mert ilyen a világ folyása: nagy birodalmak hamvain új nemzetek, kihált családok sírjain új nemzetségek ébrednek. S ha igaz, amit a költő mond, hogy: «a sírt, hol nemzet sűlyed el, népek veszik körül», csak költői phantasia, hogy «a népek millióinak szemében gyászköny űl».

48. ÁRVA VÁRA.

49 SZONOLÁNY S A CZOBOR-CZÍMER.

Czobor Erzsébettel az ő «korom fekete» fátyolát is sírba tették. Ezentúl nincs senki, a ki az ő «egyetlen istenben elnyugodt» fiát gyászolná! ...

Senki? ... Hát nem gyászolunk-e mi is! S harmadfél század múlva felidézvén a múlt emlékeit, nem gyászolsz-e te is kedves olvasó, a ki nem kímélted a fáradságot, hősünket velünk együtt bölcsőjétől ép a sírig elkísérni.

Oh ne kételkedjék senki a mi részvétünkben!

Nézeteink a pályája küszöbén elhalt férfiú jelleme, tettei, törekvései iránt eltérők lehetnek; hanem az ő sorsa, gyászos kimúlta, nem hagyhatnak érintetlenűl, nem az a tiszta anyai szeretet, az az őszinte, mély fájdalom....

Ha kidől a fa s pusztán marad a díszétől megfosztott mező: ki rejthetné el akkor bánatát!

Ne szégyeneljük hát mi sem a részvétet!

Ma, harmadfél század múlva bizonyosan mondhatjuk, hogy ama másik vessző is, melyet a nemes sarjba oltottak, szépen kizöldűlt s terebélyes fává fejlődött, mely nem kevésbbé nemes gyümölcsöket hozott. Ez azonban nem változtat semmit a szomorú tényen, hogy Thurzó Imrével egy kitűnő faj, egy hatalmas nemzetség utolsó életképes fi-sarja sírba szállt.^[217]

Thurzó Imre határozottan űrt hagyott maga után!

A család hamar vigasztalódott; az ország rá sem ért a veszteséget mérlegelni; de az «igaz ágostai» hitvallásúak csakhamar tapasztalhatták, hogy Thurzóval csakugyan az ő «legfőbb oszlopuk» dőlt ki.

A béke újra és újra megköttetett, de a nyugalom az országban és a felekezetek között helyre nem állott ... Az ellenreformatió nagy tehetségű, hatalmas férfiaival szemben nem volt a ki az ellensúlyt tartotta, a ki az ellenzék nagyra törő aspiratióit mérsékelni tudta volna.

S valjon Thurzó Imre ha életben marad, más fordulatot tudott volna adni a dolgoknak?

Nehéz volna erre határozottan «igen» -nel felelni. De ha nehány évtizeddel visszamegyünk a történelemben s azt látjuk, hogy Thurzó György, a nagy nádor, az ő bölcseségével és mérsékletével a politikai és felekezeti viszályokat mindenkor el tudta igazítani: akkor ne kétkedjünk benne, hogy e tekintetben az ő fia is nagy szolgálatokat tudott volna tenni a hazának, főleg pedig saját felekezetének.

Thurzó Imrének eszményképe atyja volt. Ennek nyomdokait, példáját követte mindenben. Az ő nagy nevével, vagyonával szép tehetségét s erényeit is teljes mértékben örökölte, s nincs kétség benne, hogyha életben marad, ideálját nemcsak megközelíti, de tán fölűl is múlja.

Első fellépése a politika mezején nélkülözi ugyan azt a higgadtságot, önmegtagadást, mérsékletet, mely atyja eljárását jellemzi. De hiba volna tőlünk, ha reá is ugyanazon mértéket alkalmaznók, melylyel atyja tetteit ítéljük meg. – Ne feledjük, hogy csak gyermek-ifjú volt még, midőn atyja halálával a politika küzdterére lépett, s ha ifjuságához illő hévvel rögtön ama szélső párthoz csatlakozott, mely az ő saját eszményeinek megvalósítását tűzte zászlajára, azon egyáltalában nincs mit csodálkoznunk. Az ő tapasztalatlansága, ártatlan idealismusa, felekezeti lángbuzgalma mellett nem ismerhette fel azonnal az embereket az ő gyarlóságaik –, nagyravágyásuk- s önzésükkel.

Azonban szemei már is nyílni kezdtek. Bethlen, a finom diplomata az ő rendkívüli ügyessége, rábeszélő. tehetségével még vissza tudta tartani ifju barátját egy oly lépéstől, mely ha megtörténik, annak politikai jellemére kétségkívűl árnyat vet vala; de nem attól, hogy a békés kiegyezést Ferdinánddal – ha kell, saját felelősségére is – legjobb tehetsége szerint előmozdítsa. És benső meggyőződésünk, hogy Thurzó, ha a béke az ő közbenjárásával megköttetik, a szerződési feltételek szigorú megtartását csak oly erélylyel követelte volna pártja fejétől, mint a császár pártján levőktől.

Vannak emberek, kik az örökös harczra, mások ismét, kik a békeszerzésre szinte születnek. Ez utóbbiakhoz tartozott Thurzó Imre is. Míg Bethlen az elért sikerrel mindig elégűletlen, lángoló hazafisága s felekezeti buzgósága által ösztönöztetve mindig új meg új terveken, szövetkezeteken töri a fejét: addig Thurzó alig várja a pillanatot, hogy valahára meglegyen a béke, a «secura pax», melynek szárnyai alatt lassan bár, de következetesen s biztosan folytathatná az épűletet, melynek alapjait már az ő atyja tette le.

S nagy ügyessége az ellentétek kiegyenlítésében, engesztelékeny természete, méltányossága már a béke-előértekezletek alkalmával is elegendőképen tűnik ki. Hogy a császár biztosaival való találkozást, melytől a legjobbat remélte, lehetővé tegye, levelezésbe bocsátkozik Dietrichsteinnal, Pázmánynyal, de még az annyira gyűlölt Esterházyval is. Az elsővel atyafiságát állítja előtérbe, Pázmánynyal szemben hivatkozik ama jóakaratra, melylyel még boldogúlt atyja iránt viseltetett; Esterházynak pedig egyenesen szeme közé veti, hogy ha őszintén akarja a békét, ám ne legyen kétszínű, kinek «szájában más forog, hogysem mi szívében van». ^[218] S levelei, mint láttuk, minden irányban megtették a kívánt hatást. – Erdődy Kristóf bécsi kűldetése egyenesen Thurzó műve volt, s gyakran csakugyan azt a benyomást veszszük, mintha az alkudozás nem is Bethlennel, hanem közvetlenűl Thurzóval folytattatnék, mintha Thurzó nem is a fejedelem alárendeltje, hanem csak szövetségese volna.

Maga a fejedelem bizonyos tekintetben elismeri Thurzó fölényét. Hol a fény, a pompa által hatni akar, őt állítja előtérbe. Érzi ifjú barátja európai műveltségét, finom modorát; az övé kissé ázsiai zamatú. Mint elkényeztetett gyermekkel, úgy bánik vele. S ha a pillanatnyi szenvedély által elragadtatva, a nem mindég és mindenben símulékony ifjú dynastával szemben olykor keményebb szót használ, csakhamar megbánja, menti magát, ki igyekszik engesztelni, mert érzi, hogy leghatalmasabb, legbefolyásosabb párthíveinek egyike.

S ama fényes tulajdonok, az az előkelő modor, melyeknek varázshatása alól a fejedelem sem tudja magát teljesen kivonni, Thurzó közvetlen környezeténél szintúgy érvényesűlnek, mint a vele egyrangú uraknál. Erkölcsi tulajdonait, melyek által oly előnyösen tűnik ki társai között, szívesen elismernék; de miért akar külső megjelenése által is többnek látszani náloknál? Udvarmesterek, főlovász-mesterek, komornyikok, egy sereg bejáró inas, lakáj sürög körülötte merre fordúl^[219] – még a táborban is.

Ez szokatlan, s azért sokaknál szemet szúr. Hiúnak, kevélynek tartják.

És a vád, melylyel az azóta hiressé vált egykorú «pasquillus» is sújtja,^[220] – miért tagadnók – nem egészen alaptalan.

Thurzó csakugyan kissé sokat tartott előkelő születésére, nagy vagyonára, rangjára. Aristocrata volt szívében és szavában, gyakran még ott is, a hol az kevésbbé volt helyén. Így – alig hihető – de tény, hogy egy izben egy oly magas állású, nagy tehetségű férfiúnak, mint Esterházy Miklós, ki már akkor gróf, országbíró s első neje Dersffy Orsolya (Mágócsy Ferenczné) révén fejedelmi vagyon birtokosa volt, alacsonyabb leszármazását vetette szemére.

S vajjon birt-e Thurzó tiszta fogalommal saját leszármazásáról? Aligha.

És Esterházy? Ő igen. Ismerte jól nemcsak saját nemzetségét, hanem Thurzóét is. Bezzeg nem is maradt adósa. «Az én szegény atyám, édes Thurzó uram – úgy mond – az mi hazánkban nagy főember vala, s legközelebb való sógora az ő ideje után igen hamar lött palatinusnak (Illésházy István), ez mellett édes hazájának hasznos szolgája s fia, kinek nemzetsége ezelőtt negyedfélszáz esztendővel is szép nemességben fénylett, kit még akkor vérekkel és hazájoknak szolgálván, nyertek s nem pénzen vettek, mint sokan ... . s nem is valami idegen és jövevény nemzetből, hanem hazájában igaz magyar vérből való volt».^[221] S így folytatja tovább a sértett büszkeség keserű hangján.

Az éles összekocczanásnak nem volt további következménye; de Thurzó, ha akarta, kiolvashatta ellenfele gúnyos szavaiból az igazságot, melyet saját környezetében bizonyára ritkán volt alkalma hallania. Ő bölcsőjétől fogva nagy úrnak neveltetett. Apja is az volt. Hízelgés vette körűl már mint gyermeket; koldus alumnusok sürögtek körülötte az egyetemen; nagytudományú, szegény tanítói, tanárai a nádor tekintélye s aranyainak fénye által elvakítva, meghajoltak előtte. Csoda-e tehát, ha, különben józan felfogása daczára, olykor túlbecsűlte saját értékét s azon javakat, melyekkel a jó sors megáldotta.

Azonban könnyelműen ne hozzunk felette mi se túlszigorú ítéletet. Nagyon fiatal volt még. És ha látjuk másfelől rendkívüli igazság-érzetét, méltányosságát, ne kétkedjünk benne, hogy az élet iskolája ez irányban is kijózanította volna. A rang-előítélet az ő korában jogosúlt vala, s ha büszke volt nevére, fényes leszármazására, nem nélkülözte a többi tulajdonokat sem, melyek a valódi aristokratát jellemzik. Nemes volt ő a szó valódi értelmében, nagylelkű, bőkezű, igazságszerető. A valódi érdemet még szolgájánál is elismerte s mások által is tiszteletben tartatta. A vén Csúthy Gáspárt, ki még atyjánál teljesített hű szolgálatokat, «atyja gyanánt» tisztelte s többi szolgáitól is szigorúan követelte, hogy «ő kigyelmét mindenek felett megböcsűljék». Nemkűlönben «szerető jóakaró szolgáját» Rimaj Jánost, Bory Istvánt s más főember szolgáit.^[222]

50. CSÚTHY GÁSPÁR ALÁIRÁSA.

Jobbágyival szemben nagylelkű úr volt, s valósággal atyailag gondoskodott róla, hogy «az szegénység ne pusztúljon».^[223]

Nemes szívének egy további bizonyítéka ama háladatosság, ragaszkodás, melylyel egykori tanítói és tanárai iránt viseltetett. Az egyetemet már régen elhagyta; de a levelezést nagyhírű tanáraival mindvégig folytatta. A felekezeti viszályok, az az éles irodalmi polemia, mely hazánkban akkor a két párt között folyt, mindig új meg új tápot adtak a levelezésnek s alkalmat Thurzónak felekezete nagy tudományú harczosait bőkezű ajándékokban részesíteni. – Pázmány éles tollal írott röpiratai Bethlen és a magyarországi protestansok ellen egymást érték; s mert nem volt az országban senki, a ki a nagy tudományú érsek epés kifakadásait méltóan tudta volna visszaútasítani: Thurzó Wittenbergbe kűldte az iratokat tudós tanárainak, hogy ők írják meg a czáfolatot.^[224]

51. BORY ISTVÁN ALÁIRÁSA.

E mellett az alumnusokról sem feledkezett meg. Mint atyja idejében, úgy alatta is folyton több ifjú látogatta költségén a wittenbergi egyetemet.^[225]

THURZÓ GYÖRGY SÍREMLÉKE.
(Árva várában, Dörre eredeti felvétele után.)

Felekezetének általában hatalmas kegyura, patronusa volt. A bitsei gymnasium, melyet még a nádor alapított, soha nem látott virágzásnak örvendett; de a többi iskolák és egyházak is nagy kiterjedésű uradalmaiban hova tovább jobb tanítókat, predikátorokat nyertek a Wittenbergből hazatérő alumnusokban.

52. HUTTER LEONHARD AJÁNLÓ LEVELÉNEK ELSŐ LAPJA.

Azon csaknem a rajongással határos szeretet daczára, melylyel Thurzó saját felekezete iránt viseltetett s melyben őt a wittenbergi egyetem orthodox tanárai is folyton megerősíteni igyekeztek, távol volt tőle ez utóbbiak fonák pedanteriája. E tekintetben legfényesebb bizonyságúl szolgálhat a két protestáns vallásfelekezet egyesűlése körűl kifejtett fáradhatatlan tevékenysége. Ő, ki már mint a wittenbergi akadémia igazgatója elegendő bátorsággal bírt a két felekezet egyesűlése érdekében egy oly nagy hírű theologussal, mint Hutter Lénárd, síkra szállani,^[226] e tekintetben később sem szűnt meg buzgólkodni s ha nagy szabadelvűségről s helyes politikai érzékről tanúskodó igyekezete nem vezetett sikerre, az bizonyára csak a mindkét felekezetű orthodox theologusok szőrszálhasogatásán múlt.

A gyöngéd viszonyt, mely Thurzót családjához fűzte, már történetünk fonalán igyekeztünk kiemelni; mind a mellett legyen szabad e tekintetben még itt is utalnunk szüleihez intézett kiadatlan leveleire, melyek mindennél hangosabb bizonyságot tesznek a leggyöngédebb fiúi szeretetről s tiszteletről.

S ugyanazon szeretettei csüngött nején is. Hozzá intézett levelei közül a család gazdag levéltárában ugyan egy sem őriztetik; ^[227] de gyakori üzenetei, a gyöngéd, szeretetteljes szavak, a melyekkel anyjához intézett leveleiben «szerelmes atyjafiáról» mindenkor megemlékezik, semmi kétséget sem hagynak fenn az iránt, hogy lángoló szerelme, melylyel Nyáry Krisztinához az első pillanattól fogva viseltetett, soha sem hűlt el. Ezt bizonyítják Nyáry Krisztinának férjéhez intézett s máig megőrzött levelei is.

CZOBOR ERZSÉBET A RAVATALÁN.
(Az Árva-Váralján levő eredeti olajfestmény.)

Thurzó Imre tehát e tekintetben is hasonmása volt nagynevű atyjának. Az ő eszményképe is a család volt, a családi élet, melynek vonzó példáját saját szülői házánál látta, s melynek boldogító légkörében ő maga is felnövekedett. Ez vonzotta folyton övéihez; ezért óhajtotta oly nagyon a békét, ezért küzdött, ezért élt és ezért halt meg ... « in silentio et spe » – csendben és remélve. Mi pedig elmondhatnók róla a költővel:

Különben atyja jelszavát követve, ő is azért élt: hogy éljen. Ezt jelenti a három V betű, melylyel czímerein, naplóján, könyvein mindenűtt találkozunk:

S csakugyan elhihetjük, hogy bár már oly korán szállott a sírba; emléke él s élni fog, míg ember él, ki a lángoló hazafiságot, a tiszta erkölcsöt, a polgári erényeket tiszteletben tudja tartani.

Thurzó Imre külső alakját illetőleg csak írott kútfők adnak némi tájékozást, melyek egyaránt szépen megtermett férfiunak mondják. ^[228] Arczképe tudtunkkal nem maradt fenn, – ha csak a gyarló karczot, melyet ime itt vesz az olvasó, olyanúl nem tekintjük.

Termetére nézve némi felvilágosítást nyújthatna még az árvai vár kápolnájának sírboltja. Szüleinek hamvai mellett ott nyugszik teste még ma is, úgy, a mint azt harmadfélszáz év előtt letették.

A büszke sziklavár azóta több ostromot, pusztító tűzvészt s nem egy vihart látott; kápolnájából a régi oltárt később a katholikus hitre visszatért Thurzó-ivadékok egy, az ő régi hitüknek inkább megfelelő új oltárral helyettesitették,^[229] a nádor koporsójából az aranyozott sisakot kivették:^[230] de a drága hamvak érintetlenűl maradtak s a nádor márvány-szobra is ott díszlik még a vár kápolnájában. Ezt megkímélték. Mert szent a holtak emléke, még ha nem a «mi» hitünkön voltak is, s az ősök iránti kegyelet nem halt ki az utódok szívéből. ^[231]

53. A THURZO CZÍMER.

HASONMÁSOK SZÖVEGE.

I. 1606. JUN. 15. THURZÓ IMRE LEVELE ATYJÁHOZ.

1. Eltemigh ualo zolgalatomnak, Ayanlasa utan aldgiameg az

2. ur Isten Nadat minden iokal sok estendeigh kiuanom.

3. Azoniom Aniam, Neneim hugaim, es magham felölis azt

4. Irhatom Istennek Neue dichertesek mindniaian is ege

5. segbe uagiunk, es en magam eöreömestis tanulok az haigmis (hajam is t. i.)

6. maar zepen all, Cziak Naod az Igert Aÿandekreöl

7. el ne feletkezek ezel Istennek aldasa legien Nagdal

8. Keölt Lethawam 15 Juni Anno 1606

9. Nagod alazatos fia es szolgaia

10. Migh el zolgall Nagdak

11. Emericus Turzo

12. mppria

II. 1615. OCT. 31. THURZÓ IMRE LEVELE ATYJÁHOZ.

1. Hochgebohrner Graff, freunndtlicher Herzlieber

2. Herr Vatter, Euer Gnaden seindt Meinne

3. schulldige gehorsamme Diennsst mit wüntschung

4. von dem Allmechtiger aller glüklicher wolfahrt

5. zueuorn bereit

6. E. G. Vätterlichen Befelch, das nämblich Dieselb auch

7. ferrnersz mit meinnen Schreÿben Ich offt gehorsamisst

8. besuechen solle, habe ausz dero den achten tag 8bris gegebe-

9. nem schreÿben Ich djemutiglich verstanden; vndt mit sonder-

10. licher freudt uernomen das E. G. mein Teutsches schreyben

11. so lieb undt angenehm gewesen ist. Wesz wegen

12. Ich denn E. G. abermal mit diszem Teutschen Briefl, onter

13. tenigist zue begrüessen, vndt wie Gott dem Herrn seÿ es

14. höchlich gedankht, Ich mich noch beÿ gewinntschter gesund-

15. hait befinden thue, zue berichten, verursacht worden

16. binn. Was Ich sonsten E. G. verstöndigen wollen

17. dasz werdn Sy ausz meinem anndern schreyben mit

18. mehrern vernehmen. Damit E. G. Ich Gottes beschir-

19. mung befehle. Geben ausz Wittemberg den leczten

20. Octob: Anno 1615

21. E. G.

22. gehorsamer diener

23. undt sohn

24. Graff Emerich Thurso Rector mp.

III. 1621. OCT. 2. NYÁRY KRISZTINA FÉRJÉHEZ THURZÓ IMRÉHEZ.

1. Szolgálatom ajánlom Kdnek mint szerelmes 2. lelkem uramnak Istentől kivánok Kdnek 3. minden kivánsága szerént való jókat jó 4. egéssegöt megadatni Kdnek Édes szivem 5. uram kérem Kdet irjon Kd maga 6. állapotja felől mint vagyon és könnyeb 7. ben vagyon-e Kd az vagy mégis csak 8. alig. Édes szivem uram, magam felől 9. Kdnek azt irhatom az én 10. állapotom szerént most Istennek hálá jobban va 11. gyok.

Innen közölve a szövegben:

11. Isten szegitsegebül szent mihal

12. niapian az germeket meg erzetem nia

13. lam Ciak engege Isten bekeuel hordoz

14. hatnom imár az en kis ersikkem is

15. Istennek hal iol uagon eszik is imar szepen

16. Ciak Kdet tarcsa meg Isten szok esz

17. tendeig es mostis giolgicsa meg Kdet

18. ü szent felsege s engegen minden is

19. hirt halanunk Kdtek felöl kőt lito

20. uan 2. Oktober 1621

21. Kdk igaz szibil

22. szeretetel szolgal mig el

23. Niari Christina mp.

Külczím: Az tekintetes és nagyságos gróf | Thurzo Imre uramnak nekem | mindenkorony szivem uram | nak adassék ez levél kezébe.

IV. NYÁRY KRISZTINA FÖLJEGYZÉSE.

1. Az én szerelmes Grof Thurzo

2. Christinamot atai Isten ez uilagra

3. az 1622 esztendöben 25 napian

4. aprelisnak ug mint Nag Pinteken

5. melet eltessenaz Vr Isten szent neue

6. nek dicseretir s nekünk örömünkre

7. az igaz hitben szok esztendeig neue

8. len.

BETHLEN VÖRÖS ZÁSZLÓJÁNAK ALÁIRÁSA.

FÜGGELÉK.

Memoriale seu instructio pro gnoso.
do. Thoma Debreczeny praefecto nro Thokaien.

1. A szállásokat azoknak rendelje ő kegme, a kiknek neveket ő knek irva adtuk sub litera A. Kik jőjjenek pedig azok közül velünk Bychéről, és kicsodák ismégenten Thokajba hivatalosok, és kicsodák lesznek Zerdahelben, azoknak is ő kegme neveket az föllyűl meg jegyezett irásban meglátja. Kivántatik azért, hogy ő kme mint itt Thokajban mint Zerdahelyben kinek-kinek méltósága és állapatja szerint, a mentől illendőbb és alkalmatosb szállása lehet, olyat rendeltessen, czedulákat is ragasztatván titulusokat a házakra avagy ajtókra.

2. Miképpen leszen indulásunk es jövetelünk Bytchéről Thokajig, s Thokajból Helmeczig, és megszálló helyemig, azt is im irva adjuk ő knek sub litera B., hogy ugy inkább tudhassa ő kegme rendit utunknak, és jövetelünknek is napját jobban eszében vehesse.

3. Az föllyebb is megnevezett derekas szálló helyeken, ugymint Thokajban és Zerdahelyt azon legyen ő kegme, hogy mindenféle élést mentől többet lehet, szörözzön egyben, bort, kenyeret, szénát, szalmát, zabot és egyebet, hasonlóképpen asztalt, széket és egyéb afféle lakodalomhoz szükséges eszközöket. Hogy pedig ő kegme tudhassa, minemű instructiójok legyen az árvai és lethavai gondviselőinknek az élésnek megszörzéséről Bytchétől fogvást Eperjesig való megszálló helyeinken, azt ő kgnek sub litera C. pro majori informatione megadtuk; ehezképpest ő kegme is mentől jobban lehet alkalmaztassa ahoz magát.

4. Thokaiban alájövet mintegy negyed avagy ötöd napra való élése legyen ő Kegnek, ebédre s vacsorára való; följövet is hasonlóképpen.

5. Zerdahelyt pedig egy derekas vacsorára való élésről provideáljon ő kegme; visszajövet is hasonlóképpen, de úgy, hogy . ... . ből álló más napra fölöstökömre való is elégséges legyen az élés és bor, melyet a szekerekre szokás szerint osszanak.

6. Ő kegme adja írva minekünk, mit köllessék fűszerszám nélkül (mert affélét magunkkal elégségest hozunk) küldenünk elől ide Thokaiban, hogy ahozképest elrendelhessük idején, az fölső jószágunkból mivel provideáljanak ide alá.

7. Vaad, kő- és vas fazekak segítségeért kit köllessék solicitálnunk, azt is irva adja minekünk ő kegme.

8. Azon kivül ha még valamiben kivántatnék ő knek az informatio, adja tudtunkra vagy most, vagy az után hozzánk irandó levelei által, hogy úgy mindeneket jobb rendben állapattathassunk.

(Egykorú példány, kelet és aláírás nélkül, az árvai vár levéltárában.)

MEGJEGYZÉSEK A KÉPEKRŐL.

ÖNÁLLÓ KÉPEK:

Thurzó Imre naplójegyzeteit az 1617-iki «Kereszturat Farkas Imre által nyomtatattot» «Calendariumba» jegyezte fel. E naptár két részből áll. Minden hónap négy oldalt foglalt el, melyek közül két oldal (mindenütt a jobb oldal felől levő) nyomtatott jegyzetek számára s ezenkívül még két levél van közbe szúrva ezeken vannak Thurzó nagybecsű jegyzetei. A második része a naptárnak a Prognosticon. A kötés kétségtelenűl magyar munka. A táblára nyomott betűk magyarázata: Comes Georgius Thurzó De Bethlen-Falva Regni Hungariae Palatinus. A naptár egyetlen teljes példányát az árvai vár levéltára őrzi.

Bethlen Gábor arczképét Kilián Farkas metszette, ki korának egyik ismert metszője volt, Olaszországban képezte ki magát s társai közt jó hírnek örvendett. Született 1581-ben Augsburgban. Meghalt Augsburgban 1662-ben.

V. Frigyes cseh király az úgynevezett «hókirály» arczképét Crispin van der Queborn festette s metszette. E kép azon idők jobb munkái közzé tartozik s Frigyes képét a festő egyik mesterművének tartják.

V. Frigyes fiának keresztelője egykorú példányról vétetett, mely gróf Apponyi Sándor tulajdona. E jellemző historiai képnek ez valószinűleg egyetlen példánya, mely tudtomra egyetlen nyilvános képtárban sincs meg – legalább ez irányban indított kutatásaim nem vezettek eredményre. – Kiváló érdeme, hogy egy azonkori lakomáról világos képet ad.

A Bethlen Gábor által Beszterczebányán Thurzónak átnyújtott zászló egykorú példányról vétetett, mely Lanfranconi Enea tulajdona.

Thurzó Szaniszló, Dampierre és Bouquoi arczképei Khevenhüller Conterfet Kupferstich II. kötetéből vannak véve.

Thurzó Imrének két levele az árvai vár levéltárában levő eredeti után közöltetett.

«Thurzó György szobra» és «Czobor Erzsébet a ravatalon» az árvai várban levő eredetiekről Dörre által másoltattak.

A SZÖVEGBE NYOMOTT KÉPEK:

Az aláírások mindnyájan az árvai vár gazdag levéltárában levő eredeti levelekről vétettek, melyek mind Thurzó Györgyhöz vannak czímezve: Wanckel János, Wittemberg 1615 sept. 5-én. – Lányi Ilyés superintendens, Bitse 1615 aug. 14. – Thurzó Imre fiatalkori levele, Bitse 1611 oct. 17. – Armpruszter Ferencz Wittemberg 1615 sept. 5. – Hutter Leonhárd, Wittemberg 1615 martius 15. – Meiszner Boldizsár, Wittemberg 1615 maj. 20. – Balduin Frigyes Wittemberg 1615 maj. 21. – Martini Jakab, Wittemberg 1615 sept. 21. – Sieber Theodor Adam, Wittemberg 1615 oct. 21. – Thurzó Imre rectori levele Wittemberg 1615 decz. 12. – Spiegel Jeremiás, Wittemberg 1615 oct. 21/31. – Schmidt Erasmus, Wittemberg 1616 maj. 4/14. – A szász választó aláírása, Drezda 1616 maj. 31. – Lyserus Polycarp, Lipcse 1615 oct. 20. – Alvinczi Péter Kassa 1618 sept. 3. Ezek az árvai vár levéltárból vétettek s mind Thurzó Györgyhöz vannak czímezve. – Cardinális Dietrich. stein Nikolsburg 1611 jun. 19. Orsz-Ltár. – Collalto Reimbold Beszterczebánya 1620 jul. 31. Orsz. Ltár.- Meggau Leonhard Prága 1617 nov. 5. árvai vár levéltára. – Gróf Thurzó Imre Zobotische 1621 sept. 30. árvai vár ltára. – Gróf Erdődy Kristóf Szomolán 1621. máj. 20. Gróf Batthyáni J. köpcsényi ltára. – Czobor Imre Sasin 1626. ma csötörtökön árvai vár ltára. – Révay Ferencz Stawniczka 1619 jul. 19. árvai vár ltára. – Bosnyák Tamás Surám 1620 sept. 3. Orsz. Ltár. – Thurzó lányok: Susánna Nagy-Szőllős 1626. febr. 1. Judit Pruzkó 1626 mart. 1. Borbála Zomolán 1626 jan. 10. Ilona Soffia (Rózsahelyi) kastély 1626 febr. 24. Kata Kézsmárk 1626 febr. 20. Mária Seprencz-Ujfalú 1626 mart. 23. Anna Bilic vára 1626 jan. 11. Mind az árvai vár ltárából. – Csúthy Gáspár Vosomberken 1625 nov, 18. – Bory István Korpona 1625 jun. 26.

Nyáry Krisztina naplókönyve a kismartoni ltárban őriztetik.

A Thurzó Imre számára kiállított fölvételi bizonyítvány eredetije az árvai vár levéltárában őriztetik.

A czímkép a bitsei nászépület fülkéjének bejáróját ábrázolja, melyben a menyegzői ágy volt elhelyezve. – A kezdő vignetten felűl Bitse vára, balra tőle a Thurzó-czímer ez alatt Árva-Váralja láthatók. – A rajeczi fürdő, a bitsei vár bejárata, udvara és temploma, a három hely, mely Thurzó György temetésén szerepelt, Hricsó vára, a bitsei nászépület bejárata, Lietava vára, Árva vár latkepe, Árva vára (záró kép), Szomolán a Czobor-czímerrel (kezdőrajz) s a Thurzó-czímer (zárókép ), mind Dörre Tivadar által, saját eredeti helyszíni felvételei nyomán készültek.

«Thurzó György a ravatalon» az eredetiről vett fénykép után készűlt. «Kis-Várda romjai» a «Vasárnapi Ujság» 1868. évf. 7-ik számában közölt rajz után készűlt.

Tokaj város Bodenehr «Das durch den römischen Adler von den Türken befreite Ungarn»-ból vétetett.

«Wittemberg» Merián Topographia Superioris Saxoniae Frankfurt 1601-ben megjelent rajzáról vétetett.

«Prága a Hradzsinnal» Merián Topographia Bohemiaejából vétetett. «Haimburg» Vischer Tobias Topographia Archiducatus Austriae inf. czímű művéből vétetett. A metszés Tobias Sadler által készűlt.

A magyarok megfutamodása a fehérhegyi csatában a Theatrum Europaeum (411. l. I. kötet) után készűlt.

A «Blutfahne» egykorú s valószínűleg Prágában készűlt.

Bouquoi elesése Khevenhüller Annales IX. kötet 1341-ik lapja vétetett. Dietrichstein Ferencz bibornok Khevenhüller Conterfet Kupferstich II. k. 55-ik lapjáról, Prayner Sigfrid ugyan e munka II. k. 89-ik lapjáról közöltetnek.

Thurzó György az oltárt, melynek egyik oszloprajzát közöljük, 1611-ben kétségtelenűl hazai művészek és mesteremberek által készíttette, ezen oltárkép eredetileg az árvai várban volt, melyet onnan e század elején Justh János szerzett meg a neczpályi evang. község számára. Az oltárkép maga a «speculum justificationis», az ó- és újtestamentomból vett képeket ábrázol. Az oltárkép két díszes oszlop közt nyugszik. Az elsőnek tetején a Thurzók, a második tetején Czobor Erzsébet czímerével, mindenik oszlopon három csoportban őt arczkép van, legfelűl egy férfi, azután egy gyermek s alul három leány, a másodikon egy nő, egy gyermek és három leány. A monda azt tartja, hogy ezek Thurzó Györgynek, nejének, két fiának és hat leányának arczképei volnának; de ez csak monda. Az oltárkép felirata: «Ill. Dnus Comes Georgius Thurzó de Bethlehemfalva, Comes de Arva, ejusdemque Cottus supremus Comes perpetuus, Regni Hungariae Palatinus, Iudex Curiae Sacrat. Regiae (Mattis) consiliarius Intimus, ac per Hungariam Locum tenens, pro ornamento Capellae noviter extructae in arce Arvensi hoc altare fieri curavit 1611».

Hutter Leonhard «Irenicum vere Christianum» czímű 1616-ban Wittembergben nyomtatott munkája ajánló levelének első oldalát azon példányról készíttettük, mely jelenleg a Nemzeti Muzeum tulajdonát képezi s mely eredetileg magának Thurzó Imrének volta példánya. Saját kezüleg írta rá nevét: In silentio et Spe V. V. V. Comes Emericus Thurzó de Bettlenfalwa Comes pp. hereditarius Supremusque Comitatus et bonorum Arwensium Dominus in Lethawa Tockey et Bittczhae; Sacrae Caesareae et regiae majestatis utriusque tabulae judiciariae baro et assessor; possessor libri Scribebam haec 20. Augusti anno 1618. m. p» A könyvnek, bár rongyollott állapotban, megvan eredeti kötetése; fekete bársony arany sarkokkal és közép díszszel s vékony arany szegélylyel. A könyv többször cserélt urat; 1729-ben Dobai Székely Sámuel, utóbb keresztesi Fejérváry Károlyé s később Jankoviché lett.