ELSŐ FEJEZET.
ELŐDÖK ÉS GYERMEKKOR.


I.



Thököly Sebestyén élete. Idősb Thököly István élete. Ifjabb Thököly István élete. Thököly Imre gyermekkor 1657-1670.


2. THÖKÖLY CZÍMER A KÉSMÁRKI VÁRON.


THÖKÖLY Imre holtteste már rég porlott idegen földben, már sokat veszített régi fényéből a Thökölyek késmárki vára, midőn a késmárkiak még mindig emlegették a várnak egy hajdani urát, az apáikat sanyargató Thököly-család alapítóját. Még a múlt század közepe táján is regéltek a késmárkiak Thököly Sebestyénről, ki lócsiszár volt hajdanában s úgy szerezte volna nagy vagyonát, hogy gyalázatosan visszaélt egy szegény török basa bizalmával, ki a keresztyénségre készűlvén áttérni, Sebestyénre bízta kincseit. E történet tudós könyvekbe is átment és ott meg nem érdemelt figyelemben részesűlt.

Mikép szerezte Thököly Sebestyén vagyonát, nem tudjuk, de az eddig ismert hiteles adatok szerint már 1569 körűl vagyonos kereskedő volt Nagy-Szombaton. 1569-ben a magyar kamara kötözve hozatja Semptéről Pozsonyba Thököly Sebestyént. Valószínűen csempészettel volt vádolva, mert az elfogatási parancs a dugárúk elhozatalát is elrendeli. Nem lehetetlen, hogy alaptalanúl vádolták; a legrosszabb esetben ügyének más komoly következése nem lehetett, mint hogy árúit elkobozták. Ha volt vesztesége, hamar kiheverte, mert sokat és ügyesen fáradozott vagyona gyarapításán. Messze kiterjedtek kereskedelmi összeköttetései. Debreczenben ügynöke volt, nürnbergi kereskedők is hiteleztek neki. De a pénzzel be nem érte, a társadalomban tisztelt állást is óhajtott kivívni. Agilis volt, azaz nemes anyától származott, de mint nem-nemes apának fia, maga sem volt nemes ember, mi bizonyára nyomasztó helyzet volt reá nézve. Nagy, noha nem váratlan öröm érte tehát 1572 október 27-én, midőn ő maga és általa Gábor nevű fia s testvére Vincze fölvétettek a nemesek sorába Tekelháza előnévvel. Az új nemes folytatta űzleteit. Úgy látszik, hogy főleg borral és marhákkal kereskedett. Továbbá szívesen hitelezett a gyakran megszorúlt kincstárnak. Nem mindig készpénzt adott, de szállitott olykor bort s talán más egyebet is a végvárak számára. Szállítmányait mint tűrelmes hitelező jól megfizettette, szerencséjének irigyei űzleteit kemény kifejezésekkel jellemezték, de úgy gondoljuk, hogy noha meg nem felejtkezett a saját hasznáról, bizonyos úrias engedékenységgel is igyekezett lekötelezni az előkelő köröket.

Mert a nemesség elnyerése nem volt legfőbb czélja a hajdani kereskedő nagyravágyásának. A főurak társaságába vágyódott, előkelő birtokra óhajtván szert tenni. 1578-ban megveszi a Fuggerektől Vöröskőt százezer tallérért, azonban Rudolf király nem hagyja jóvá a vételt, de megígéri Thökölynek, hogy ha más jószágot vesz, még pénzzel is fogja segíteni. Az udvarnál nem nézték jó indulattal az űzér ambitióit, bár nem akarták kedvét szegni a készséges hitelezőnek. Azonban nehéz volt kifogni Thököly Sebestyénen. Ez időtájt özvegygyé lett, lehet hogy neje és fia korán elhaltak, szóval Thököly most jó házasság után nézett. Majdnem negyven éves lehetett, midőn 1580-ban nőűl vette Dóczy Zsuzsánnát, Nagylucsei Dóczy Gábor tizenöt éves leányát. Így a Dóczyak; Forgáchok s Nyáryak családjába jutván, az udvarnál ezentúl nagytekintélyű rokonai befolyását is latba vetheté. Pedig szüksége volt e befolyásra egy ügyben, melybe még házassága előtt nem annyira bonyolódott, mint bonyolította magát.

Késmárknak ura ugyanis, Laszky Albert, a hírneves Jeromos fia, könnyelműen bánt a pénzzel és szorúltságában Rueber János főkapitánynak negyvenkétezer forintért zálogba adta a késmárki várat, az ottani urodalommal és Styavnikkal együtt. 1579-ben Rueber is megszorúl és Thököly Sebestyénnek adja át a zálogot, ugyancsak negyvenkétezer forintért. Thököly nem szívesen bocsátotta volna ki kezéből a szép ingatlanokat. Laszkyval találkozott Bécsben s noha az első találkozáskor a gőgös főúr hevesen összeszólalkozott az ügyeibe hivatlanúl avatkozott tőkepénzessel, nemsokára más hangon beszélt és tizennyolczezer forintot vett kölcsön Thökölytől oly föltétel alatt, hogy ha három év múlva a most már hatvanezer forintra rúgó kölcsönt vissza nem fizeti, Késmárk és Styavnik a Thököly birtokában maradnak zálogjogon. Thököly jól ismerhette Laszkyt, tudhatta, hogy nem három év fog eltelni, míg a könnyelmű lengyel pénzt szerez apai öröksége kiváltására. Valóban Laszky miatt könnyen boldogúlhatott volna, ha Rueberrel s az udvarral meg nem gyűl a baja. Az udvar jobb szerette a hű főkapitány birtokában tudni a Báthory Lengyelországával határos várat, azonban pénzben nem bővelkedvén nem bírta magát elhatározni, hogy Ruebert segítse a kiváltásban. Rueber erőszakhoz folyamodik, a fiatal nejével Késmárkra siető Thökölyt kizárja a várból, hanem a magyar ügyek vezetője, Ernő főherczeg, helyteleníti eljárását. Hosszas alkudozások folynak, az udvar ingadozik, Thökölyvel különösen az országgyűlés hangulatára való tekintettel nem merészel jogtalanút bánni, másrészt nem szívesen bízná Késmárkot a protestáns parvenure. Végre Thököly győz s 1583 elején Késmárkra vonúl. A következő évben Laszky vakmerő támadást intéz a vár új birtokosa ellen a városi lakosok egy részétől támogatva, de az oda siető császári csapatok kiűzik. Ezentúl Thököly háborítatlan ura marad Késmárknak s eddigi szerény elő-nevét szebben hangzóval cseréli föl.


3. KÉSMÁRK: A THÖKÖLY VÁR.


E változás nem tetszett a késmárkiaknak. Laszky kegyes urok volt s ritkán is fordúlt meg köztök. Elhagyta őket az okosság, midőn alig titkolt ellenszenvvel, sőt egy részök nyílt támadással fogadta az új várurat, kinek származása nem gerjesztett bennök tiszteletet s ki kapzsinak volt híresztelve. Meg is lakoltak ezért. Thököly alig hogy biztosnak érezte magát új fészkében, bosszút akart állani a hajdani rangjához tartozókon és tűntetően villogtatta újdonatúj úri hatalmát. A polgárok nemsokára jogtalan pénzkövetelések és személyes szabadságok durva megsértése miatt emeltek panaszt. Csak akkor mutatkozott Thököly kegyes pártfogónak, midőn idegenek sértették a polgárok érdekeit. Egy fenmaradt adoma jellemzi a késmárkiak akkori hangulatát. Midőn 1591-ben ágyúdörgés hirdette, hogy a vár űrnője fiút szűlt, egy polgár azt találta mondani: «Kis megváltó szűletett,» – «az ám» felelt a másik, «de ördög az apja.» – Így hozták hírül a párbeszédet a vár urának. De azért nem szükséges ördögi zsarnoknak képzelnünk Thököly Sebestyént, sőt fontolóra kell vennünk, hogy ingerűlt kedélyét a visszaélésekre mintegy kihívta a határozatlan jogviszony, mely közte és a város közt fenállott. Késmárk szabad községnek hitte magát és felfogását Rudolf király udvarában is helyeselték. De midőn a régi királyok a késmárki várat és urodalmat egyes főuraknak ajándékozták, veszedelmes rést ütöttek a város szabadságán. Thököly előzői sem hagyták érintetlenűl e rést, s midőn ő azt kíméletlenűl tágította, csak a polgárok érzéseit és érdekeit sértette s nem egyszersmind a korabeli főurak nagy többségének jogérzetét. Az erőszakosságai vizsgálatára kiküldött királyi bizottság bár nem merte minden tartalék nélkűl helyeselni eljárását, a polgárokat inkább korholásban, mint védelemben részesíté.

Bizonyos, hogy Thököly ez ügy miatt nem játszotta el a főurak becsülését. Eleinte ugyan mintha ezek körében sem találta volna el a kellő hangot, legalább Nogarolli főkapitány 1584-ben rendre utasítja gőgös modora miatt. De akkor némi ingerűltség játszott közbe mind a két fél részéről. A magyar főurak közt azonban csakhamar oly otthonos volt Thököly Sebestyén, mintha köztök nevelkedett volna. Vagyona, kiváló értelmessége, rokoni összeköttetései és rátartós magaviselete egyaránt elősegíték tekintélye öregbedését. Három országgyűlés nevezetes bizottságok tagjává nevezi ki. A tizenöt éves török háborúban gyakran találkozunk nevével. Részt vett Győr diadalmas ostromában Schwarczenberg oldala mellett. E hadi ténye miatt bárói rangot kapott s most már a vagyonnal szerzett nemesség tekintélyének foltjait megaranyozta a katonai dicsőség. A harczmezőn inkább eszélyes tanácsai, mint merész kezdeménye által vonta magára a figyelmet. Majd Bocskay táborához csatlakozik s ekkor már nevét az ország legelőkelőbb főuraiéval együtt emlegetik; a bécsi béke előkészítésében is részt vesz, mint Bocskay egyik küldöttje.


4. THÖKÖLY SEBESTYÉN ALÁIRÁSA.


A fölkelők táborába főleg erős protestáns érzelmei vezették. Kalvin tanaihoz hajlott, valószínűen az általa igen kedvelt Lám, vagy Ambrosius Sebestyén késmárki papnak tanácsai következtében. A tudós Ambrosiusnak akkortájt híres nyilvános vitái voltak a késmárki várban a lutheránus Grawerus Alberttel az ubiquitás tanáról. Thököly különben is becsűlte a tanúltságot s gyermekei taníttatására nagy gondot fordított. Családi életének boldogságát csak legtöbb gyermekének kora halála zavarta meg. Neje 1596. évben meghalt s Thököly egy nem egészen hiteles adat szerint harmadszor is házasodott volna. Hatvanadik évét rég betölthette, mikor 1607-ben meghalt. Bár utolsó éveiben egyik szemére vak volt, tevékeny maradt mindvégig. Föltehetjük, hogy elégűlten töltötte utolsó éveit, hisz gyermekei maradtak, kik rangját s vagyonát örökölték s így legfőbb kívánságait teljesítette az élet. Érdekes alakja családja történetének küszöbén mint ösztönző példa áll, mely hirdetni látszik, hogy nagy világi sikerek járnak a szívós kitartás és ügyes alkalmazkodás nyomán.[1]


THÖKÖLY ISATVÁN ÉS FIA.
Eredeti olajfestményről, mely Poprádon a Kárpát-egylet múzeumában őriztetik.)

II.



Örökösei közől Thököly István gondoskodott a család fentartásáról és tekintélye fejlesztéséről. 1581-ben szűletett s Késmárkon, Lőcsén majd Sárospatakon is taníttatták. Tizennégy éves korában Lám Sebestyén kikiséri a külföldre, hol István nyolcz évig tanúlt és útazott. A briegi középiskolában tanúlt vagy két évig, 1596 szept. 17-én iratkozott a heidelbergi főiskola anyakönyvébe. Negyedfél évnél tovább tartózkodott Heidelbergben némi megszakításokkal, melyeket messze földre tett kirándúlásai okozhattak. Valószínűen jogot tanúlt, a szaktudományokban miként haladt előre, arról nincs tudomásunk, de a görög nyelvben való jártasságát dicsérte az egyetem nagy tekintélyű rectora, Stenius Simon, ki két zsoltárnak görög versekben készűlt fordítását neki ajánlotta. Szegény Szenczi Molnár Albert is ugyanekkor tanúlt Heidelbergben s Thököly jó indulata jeleivel s pénzzel is enyhítgette a nemes buzgalmú ifjú nyomorát . 1600-ban április 24-én valószínűen Károlyi Mihály társaságában elhagyja Heidelberget és 1603-ig folyvást útazik. Így Németországon kívül beútazta a Svajczot, s Olaszországot, ellátogatott franczia, angol s németalföldi városokba is. Huszonkét éves korában Mátyás főherczeg udvarába kerűlt, s több évig maradt itt.


5. STENIUS MŰVENEK CZÍMLAPJA.



6. AZ AJÁNLÓ LEVÉL ELSŐ LAPJA.


Ily nevelés elégséges előkészítés lett volna fényesebb szerepre is, mint a minőt Thököly István játszott. De ő nyugalmas és hosszú életet élt, noha családja történetében mély nyomokat hagyott hátra ez okosan nyugalmas élet. 1610-ben Miklós testvérével együtt a Rueberek jogát Késmárkra és Styavnikra családja részére kiváltja 13,000 forintért. Miklós kora halála után (1617) István egyedüli ura a birtokoknak. A következő évben fia szűletik Hoffmann Zsófiától, Hoffmann György kamarai tanácsos leányától, ki elhalt a szűlés utóbajaiban. Azt kell hinnünk, hogy e házasság előnyös volt Thököly Istvánra nézve. A jó házasságok kötése házi politikája volt a Thökölyeknek, mint sok más családnak, noha kevesen használták ki annyi ügyességgel az emelkedés ez eszközét, mint a tekintélyben oly hirtelen gyarapodó Thökölyek. Két évvel Hoffmann Zsófia halála után Thököly nőűl veszi Thurzó György nádor leányát, Katalint. 1626-ban a nádor özvegye is elhalván, hét leányára szállottak a Thurzó birtokok s e leányok utódai még ma is bírják azokat osztatlanúl. Ez örökség jelentékenyen gyarapította a Thököly ház vagyonát s tekintélyét még nagyobb mértékben emelte az új rokonság a Thurzókkal. Vígan és fényesen folyt az élet a késmárki várban, melyet a világlátott várűr kiépített és feldíszített. Nemcsak maga akart gyönyörködni termeiben, bútoraiban, festményeiben, szerette azokat előkelő vendégeknek mutogatni. Nem egy hirneves vendég töltött ekkor jó napokat a késmárki várban. Kemény János 1644-iki táborozásakor egy szombat napján ért Késmárkra és a várúr sok kérésére betért hozzá lakomázni. Noha fogadása tiltotta Keménynek szombat napján a boritalt, a tábori fáradalmak után kétszeresen jótékony hatású kényelem, «a sok szép szók, kénálások, köszöngetések, az bor és musika s az jó izgató, az ördög» arra bírták Rákóczi György vezérét, hogy fogadását megszegje. Saját szavai szerint lelkiismerete nem- engedte e miatt csendesnek lennie, de úgy látszik, hogy azért nem neheztelt a Thökölyekre.


7. IDŐSB THÖKÖLY ISTVÁN ÉS THÖKÖLY ZSIGMOND ALÁIRÁSA.



8. A KÉSMÁRKI VÁRTEMPLOM.



9. A SZÓSZEK A VÁRTEMPLOMBAN.



A THÖKÖLY-VÁR KÉZSMÁRKON.
(Forberger eredeti felvétele után.)


Annál inkább nehezteltek rájok a késmárki polgárok, a gyakori vendéglátások miatt is, de sokkal jobban más okokból. Rosszabb időket nem értek a késmárkiak, mint Thököly István urasága alatt. Jobbágyainak tekintette őket, nem elégedett meg az évi adóval, melyet pontosan fizettek, mivel azt hitték, hogy csakis ezzel tartoznak az uraságnak, hanem borát mérette velök, a városi malom jövedelmét követelte tőlök, vendégeit szállásoltatta nálok, mesterembereikkel ingyen dolgoztatott, személyes szabadságukat semmibe vette. A késmárkiak királyi oltalomlevelet kérnek s az 1646/7-iki országgyűlésre követeket küldenek. De nem sokra mennek panaszaikkal. A rendek ez országgyűlésen méltatlankodva emlegetik általában a városok túlkapásait a nemesség jogaival szemben, azt meg épen nehezen tűrik, hogy Késmárk szabad királyi városnak kívánja magát elismertetni s hogy királyi oltalomlevelet kapott. A királyi válasznak Késmárkra vonatkozó pontja a rendek érzéseit nem akarja sérteni, de egyszersmind a város bizonyos jogaira is hivatkozik, melyeket igaz, hogy jogi úton s nem erőszakkal kellene védelmezni. Ez országgyűlés koronázta meg IV. Ferdinándot. Hogy gondolt volna a kormány arra, hogy Késmárk miatt kedvetlenítse a rendeket? Azért az 1647-iki 118-ik törvényczikkely megsemmisiti az említett királyi oltalomlevél érvényét és teljesen Thököly kényére bízza Késmárkot. A polgárok a mind komolyabb sérelmek s fenyegetések ellenében tettleges védelemre szánják el magokat. Egész kis háború kezdődik a várúr és alattvalói közt. Thököly gyalogságot hozat árvai jószágaiból s Abaffy András, az árvai kapitány szívesen hozta őket. Ismételten fosztogatták az árvaiak a polgárokat s a prédából jutott egy rész Abaffynak is. 1647-ben kezdődött e háborús állapot s eltartott jó ideig, a késmárkiak ez alatt sokat szenvednek, de megtagadnak minden jogtalan követelést s még a jogosat is, bizonyára nem mindig daczból, hanem olykor pénztelenség miatt. Azonban 1648 vége felé Thököly erélye lankadni kezd, megelégli Abaffy hadi vállalatait ennek nem nagy örömére. Egészsége is hanyatlott, de, főleg az a megfontolás lágyitotta szívét, hogy viselt dolgai rossz vért szűlhetnek Bécsben, miből végre is családjának kára lehet, pedig egy okos alkú Késmárk városaival érdekeit nem sérti. Még életében köttetik meg Bécsben a város előljáróival a szerződés, mely kijelöli a földbirtokos és az alattvalók tulajdonának határait s bő anyagi kárpótlást biztosítván a Thöhöly-családnak, előkészíti a város felszabadulását.

A politikai életben a protestáns s alkotmányos ellenzék táborához tartozott. Még apja oldala mellett részt vett a bécsi béke előkészítésében. Majd Bethlen Gábor hívei között találjuk. Eszterházy Miklós azok közé sorolja, kik Bethlent hívták vagy kedvvel fogadták. Bethlen valóban jó hasznát vette Thököly eszélyének s néha elegendő biztosíték mellett adott kölcsöneinek is.[2] Thököly viszonya Rákóczy Györgyhöz még bizalmasabb és meghittebb volt. A fejedelem békét kötvén a császárral, sokat fáradozik azért, hogy Thököly visszahelyeztessék a zavarok alatt elfoglalt lengyelországi jószágának birtokába. A Krakkóhoz közel eső és Thökölynek inscribált blasovai jószágot ugyanis IV. Ulászló lengyel király 1645-ben elvette Thökölytől átruházván azt Wesselényi Ferenczre. Azonban a linzi béke után a Rákóczy által kivívott császári közbenjárás visszaszerezte Thökölynek Blasovát s Wesselényi hiában panaszkodott, hogy «az eretnek lázadót» az udvar inkább támogatja, mint őt, a hű alattvalót.[3] Különben nemcsak a protestánsok táborában voltak Thökölynek barátjai. Az országgyűlések több ízben választják meg a királyi tábla ülnökévé s talán föltehetjük, hogy ezzel ismereteibe és igazságszeretetébe vetett bizalmuknak akarták jelét adni. 1651-ben halt meg s így hetven évet élt a késmárki vártemplom egy felírása szerint jámborúl, békésen és dícséretesen.[4]


10. THÖKÖLY-BÁSTYA KÉSMÁRKON.

III.



Fiai közől a Hoffmann Zsófiától született Zsigmond volt az idősebb, de a családi és az országos történetben az öt évvel ifjabb Istvánnak, Thurzó Katalin gyermekének jutott a kiválóbb szerep. Zsigmondról itt csak annyit említünk meg, hogy az 1655-iki országgyűlésen, midőn Wesselényi választatott nádorrá, Csáky Istvánnal s Rhédey Ferenczczel együtt őt is nádorjelöltnek szemelte ki III. Ferdinánd, mi eléggé mutatja a Thököly család akkori tekintélyét, azonban István Zsigmondnál többet fáradott az apai név fényének emelése érdekében.

István 1623-ban szűletett, neveltetéséről csak annyit tudunk, hogy a lőcsei gymnáziumban tanúlt. Nem csupán életrajzi szempontból érdekes megjegyeznünk, hogy idősb Thököly István, ki kalvinista felügyelet alatt, majd kalvinista főiskolán tanúlt, fiait lutheránusokká nevelteti.

István még apja életében tevékeny részt vett a Késmárk elleni küzdelemben s most atyja halála után némileg folytatta azt. Mert a bécsi szerződéssel nem volt vége a viszálynak. Ki voltak jelölve a felek tulajdonának határai a papíroson, de a város nemsokára határok megsértése miatt panaszkodott. Nemcsak vagyoni sérelmekről volt szó, a várúr emberei a polgárokkal gyakran kötekedtek, sőt komolyan összetűztek, s a csatatéren halott is maradt. A sérelmek vizsgálatára kikűldött bizottságok nem minden részben a városiak ínye szerint intézkedtek ugyan, de vigasztalta őket a tudat, hogy a végleges szabadúlás órája közeledik. A nem gazdag és takarékos lakosok a kincstárnak és Thökölynek fizetett jelentékeny összegek árán vívták ki az 1655-iki 65-ik törvényczikkelyt, mely a szabad királyi városok sorába igtatja Késmárkot. Ugyanez évben III. Ferdinánd adománylevele Thökölyt és fiágon születendő utódait elismeri a késmárki vár és uradalom örökös urainak, ellenben nőági utódainak a várat és urodalmat 46,000 tallérban inscribálja. Ezzel még nem volt vége a város és várúr víszályának. Thököly a birtokába jutott házakból földesúri hatósága alatt egy kis Késmárkot alapít, a városiak kárára és bosszantására. A városiak panaszai nem szűnnek meg s bizonyára nem voltak alaptalanok, de egy elfogúlatlan s inkább a polgárokat kedvelő akkori útazónak úgy rémlett, mintha a polgárok sem volnának ártatlanok a viszályok felidézésében.

Azonban Thököly István többnyire szolgáira bízta a késmárki bosszantások megtorlását s nagyravágyásának országra szóló színhelyet választott. Nagyobb vagyon s méltóságok szerzéséhez látott. 1651-ben nőűl veszi Ráthóti Gyulaffi Máriát, Iktári Bethlen István unokáját, Gyulaffi Sámuelnek, a dobokai főispánnak, majd kővári kapitánynak alig tizenöt éves leányát. E házasság a Bethlen-örökség részeinek megszerzésére nyitott útat Thökölynek. Szerette nejét, mondják, hogy beteggé lett kora halálán érzett bánatában, de a vagyoni szempont nem volt előtte másodrendű a házasság megkötésekor. Így lett erdélyi úrrá s mily következései voltak mindennek. Vajon e nélkűl talált volna e bujdosó fia második otthont Erdélyben s ha talál is, felküzdhette volna e magát oly könnyen kiváló állására? De 1651-ben nem gondolta Thököly, hogy esetleges utódának menedékre lesz majd szüksége, jó előre akart gondoskodni róla. 1652-ben a Thurzó örökség igazgatójává választják. Ő volt a harmadik igazgató, Illésházy Gáspár és Gábor lévén elődei. 1654 november 7-én eddigi és még ezután szerzendő érdemeiért őt, nejét s törvényes örököseit mind a két ágon a grófok sorába igtatja a király.

Ez nem volt elég. Talán tíz éven át mozgásba hozta befolyásos ismerősei körét és költségbe is verte magát, csakhogy megszerezze Árvamegye örökös főispánja czímét a maga s mindkét ágbeli utódjai részére. Azért volt oly nehéz e kitűntetés kivívása, mert az ily természetű örökös főispánság a Thurzó örökösök jogaiba ütközött, kik szabadon választották az osztatlan örökség igazgatóját s e méltóság tartozékának tekintették az örökös főispáni hivatalt. Igyekezett is Vitnyédy István, Thököly bizalmas embere, a decretumot úgy szerkesztetni, hogy «valamely nyughatatlan elméjű ember az kákán jövendőben ne keressen csomót». Végre 1666 február 18-án kiadatik a várva várt s a Thököly kívánsága szerint fogalmazott decretum, azonban a Thurzó örökösök keresvén s találván is rajta nagy csomót, 1668 juniusában egy királyi rendelet, miután éles szavakkal jellemezte Thökölynek ez ügyre vonatkozó sürgetését, megfosztja utódjait a két évvel előbb adományozott méltóságtól. Az 1669-iki eperjesi gyűlésen a protestánsok e rendeletet is felemlítették sérelmeik közt. Több szerencsével gondoskodott Thököly örököseiről más úton módon. Örökös jószágait új szerzeményekkel s a felesége után való birtokokkal gyarapítván, Rákóczy Ferencz után a felvidék leggazdagabb főura lett.


11. VITNÉDY ISTVÁN ALÁIRÁSA.


Nagy vagyona s grófi rangja természetes súlyt adtak politikai pártállásának. A vasvári béke előtt Zrinyi Miklós eszméi hatottak reá. Az erős s lehetően önálló erdélyi fejedelemség, a török elleni harcz a vallási viszály mellőztével nem voltak szívétől idegen eszmék. Érintkezését Zrinyivel Vitnyédy közvetítette, a nagy hős e hű tanítványa, kinek lelkében mély viszhangot keltettek a mester szavai. De a tűz, mely Zrinyi lelkét emésztette, csak gyönge lobbot vetett az óvatos természetű Thökölyben. Meglehetős lanyhán viselte magát az 1662-iki országgyűlés s a török háború folyamában, ez időben az árvai főispánság s a huszti örökség ép oly erősen foglalkoztatták lelkét, mint a protestáns ügy védelme, vagy a török vész elhárítása.

De a közügyek szomorú fejleményei reá is leverően hatottak. A vasvári béke után írja sógorának, Petrőczy Istvánnak: «Ha többször is ily haszonnal hadakozunk, békét csinálunk, hamar végét érhetjük édes hazánknak». E hamar végnek előérzete töltötte el keserűséggel a kedélyeket. Oly kétségbeesett tervek szűlettek, mintha nem volna mit veszteni többé. Azok, kik azelőtt a török vésznek elhárítása végett minden áldozatot csekélylettek, most magok hívják segítségűl a törököt. Thököly is részt vett a tervelgetésekben. Pénzt adott kölcsön a fölkelés czéljaira, az erdélyiekkel közvetítette az érintkezést s fegyveres ellenállás esetén ő is vezérszerepre volt kijelölve. Azonban nem is gondolt a fegyveres ellenállásra oly körülmények közt, midőn ily mozgalmat hirtelen el lehetett fojtani a részvevők és a közügy nagy veszedelmére. Fentartotta összeköttetéseit az udvarral, még 1669 végén is ki szeretné kérni a király segítségét erdélyi birtokszerzései ügyében. Azonban ekkor már nem sokat tehetett sem a maga, sem a közügy érdekében. Negyvenhetedik évében volt, de mértéktelen életmódja korán aláásta egészségét s már szemlátomást fogyott, maga is érezvén halála közeledtét. 1670 elején Árva várába költözik, honnan többé ki nem mehetett. Juniusban szeretett volna Bethlen Drusiánna temetésére Husztra menni, hogy a hagyatékra jogait megóvja, de a kormánytól már nem kapott engedélyt az útazásra. E tagadó válasz kissé megrendíté bizalmát, noha nem szűnt meg remélni. Felfogása szerint politikai tervei nem testesűltek meg bűntetendő tényekben, az országba küldött csapatok jó ideig békében hagyták, azért minden eszélye mellett is hiszékeny természete el elfordúlt a fenyegető csapás gondolatától. Azonban nem annyira vétkes volta, mint nagy vagyona hozta reá a veszedelmet. November 19-én felszólítás érkezik a várba, hogy Thököly fogadjon be német őrséget. Ép e napon írta meg végrendeletét. Oly erőtlen volt már, hogy maga le nem tisztázhatta. A felszólítás felháborítá, tagadólag válaszolt, de még mindig bízott befolyásos ismeretsége segítségében. Írt mentegető levelet a királyhoz, írt Eszterházy Pálnak, Szelepcsényinek, Rottalnak, kérte őket, hogy ne tegyenek rajta ily gyalázatot s engedjék meg, hogy gyermekei körében végezhesse el kevés hátralevő napjait. Mind hasztalan, az ostromló csapat november 28-án Heister és Esterházy vezérlete alatt az árvai vár alá érkezett. Thököly többé nem könyörgött, halálos betegen erőt meritett sértett jogainak érzetéből s büszke nyugalomba öltözött az erőszakkal szemben. Lelkiismerete tiszta – így lelt az ostromlók felhívására – nem részes semmi összeesküvésben, ártatlanságát kész kardjával, vére hullásával az egész világ színe előtt bebizonyítani. Egyedüli vétke, hogy nem katholikus, de az nem bűn az ország törvényei szerint. Deczember 3-ikán meghalt, 10-kén már német őrség volt a várban. Holtteste majdnem háromnegyed évig hevert temetetlenűl, s akkor sem a késmárki sírboltba vitték, hanem Árvában temették el.


12. HEISTER ALÁIRÁSA.



13. ÁRVA VÁRA.

Talán hosszasan időztünk Thököly Imre elődeinél, kiknek az országos történetbe is átszövődő viszontagságai érdekeltek bennünket. De úgy gondoltuk, hogy ezzel elősegítjük feladatunk megoldását. Reméljük, hogy hősünk szándékaira nézve útba igazít majd egy-egy elődeiben feltalált jellemvonás. Itt csak egy családi vonást akarunk kiemelni. Azt a mohóságot értjük, melylyel a társadalmi rangfokozat legfelsőbb lépcsői felé törnek. Mennyi ügyességet és szívós kitartást fejtenek ki e harczban, de távol vannak attól, hogy elvtelen kalandorokká sűlyedjenek, hiszen kimutattuk, hogy apáról fiúra a protestans ellenzék hagyományaihoz ragaszkodtak. Láttuk a hirtelen lecsapott s végromlással fenyegető katastrophát, de a fenmaradt utódban a családi törekvések a körűlmények nyomása alatt megedzett erővel törvén ki, részleges okozói lesznek világtörténelmi jelentőségű küzdelmeknek, melyek romok alá temetik a nagyratörő család utolsó sarjának szerencséjét.[5]

E nevezetes utód történetét akarjuk most elbeszélni.

IV.



Thököly Imre 1657 szeptember 25-én született, egy keddi napon a hajnali szürkületkor, mint azt édes anyja írva hagyta, ki ép oly pontosan jegyezte fel gyermekeinek szűletése és halála idejét, mint később Thököly Imre a maga mindennapi élményeit.[6] Gyulaffy Máriának hat gyermeke közől Imre volt az ötödik, két bátyja igen korán elhalt, két nénje s egy húga vele együtt nevelkedtek.[7]

Két éves korában elvesztette anyját, az akkor még alig huszonkét éves szép nőt, ki torokbajban halt el.[8] Voltak elegen, kik anyja helyett gondját viselték és már korán éreztették vele rangja kiváltságait. Be sem töltötte nyolczadik évét, midőn Apafy Mihály kinevezi Mármarosmegye főispánjává (1665 márczius 20).[9] A Bethlenek utódjának szólt e kitűntetés. Nemsokára apja révén Árvamegye örökös főispánjának is czímezgetik. A mármarosi főispánság administratorává a gyermek nagykorúságáig Thököly István beleegyezésével Teleki Mihály választatott, kinek beigtatása 1668 augusztusában ment végbe. Itt érintkeztek először Teleki és Thököly a nyilvános pályán és jellemző, mit ifj. gróf Csáky István jósolt ez alkalomból. Az eszes főúr előre megmondta, hogy Teleki többé ki nem adja kezéből a főispánságot.[10] Úgy is történt, de Csáky még nem sejthette, hogy a gyermek, kiről most mintegy szánakozva szólt, egykor veszedelmes versenytársa lesz Telekinek s nem csupán a mármarosi főispánság ügyében.

A kor szokása szerint korán taníthatták Thököly Imrét a rangjához illő testi gyakorlatokra. A vallásos ájtatosságok pontos elvégzéséhez is hozzá szoktatta buzgó környezete, noha az apai házban a vallásos gyakorlatok időközeiben tanúja lehetett igenis világi jeleneteknek, úgymint hosszú és zajos tivornyáknak, melyek feltűnést keltettek ama nem a mértékletességről nevezetes korban is.[11]

1667-ben megnyílt az eperjesi új collegium, a lutheránusok főiskolaszerű intézete, melynek felállítását Thököly István is elősegíté jelentékeny áldozatokkal. Imrét eleinte nem akarta oda kűldeni, nagyon szerette egyetlen fiát s azt kívánta, hogy az otthon kezdett tanúlást otthon folytassa, azonban Vitnyédy és Osztrosith sürgetéseire mégis elküldötte.[12] 1668 január 22-én este érkezett Imre Eperjesre, másnap délre magához hívta a tanári kart ebédre. A tanári kar megjelent a kitűzött órában s Pomarius Sámuel, a Magdeburgból behívott igazgató, egy hódolattól áradozó beszédben üdvözölte az iskola leggazdagabb patrónusának fiát. Másnap, azaz 24-dikén Vitnyédy, Keczer András, Fejérpataky, a gondnokok s felügyelők s az egész tanári kar elkísérik Thökölyt a grammatikai osztályba, hol Pomarius Szánthó András osztálytanárnak egy újabb szónoklatban bemutatja a két haza és az evangelikus vallás ifjú reményét.[13]


14. GRÓF CSÁKY ISTVÁN ALÁIRÁSA.


E részletekből eléggé látszik, hogy örvendetes hódolattal vettek tudomást a tanárok az ifjú gróf legcsekélyebb haladásáról. Különben többnek vehetjük üres bóknál mind azt, mit Thököly korai értelmességéről és biztos fellépéséről beszéltek akkortájt. Egész kis udvart tartott Eperjesen; rögtön oda érkezte után levélben jelenti Teleki Mihálynak, atyja barátjának, hogy megérkezett s kéri, hogy látogassa meg, ha arra viszi útja.[14]


15. POMARIUS SÁMUEL TANÁR.


Eperjesi életének emlékezetes napjai lehettek 1668 október 13-ika s 1669 október 4-ike, mely napokon az ünnepélyes közvizsgák befejezéseűl előadott iskolai drámákban ő is játszott szerepeket. Ladivér Illés tanár volt az iskola szinműírója, 1668-ban Állhatatos Eleázárját, a következő évben Erőslelkű Papanianosát játszották. A két czím rokonértelmű jelzői is sejtetik már a két szinmű tartalmi rokonságát. Eleázárt és Papinianost dicsőíti bennök Ladivér, két vértanút a Makkabeusok és a római császárok korából, kik közől az egyik vallása törvényeit, a másik jogérzetét nem akarta hajlítani a zsarnokok kénye szerint. E bibliai és classikai pathos, azután a változatos és látványos jelenetek, a kis kedvenczek szereplése s végűl az itt ott feltűnő antikatholikus czélzások alighanem tetszettek a közönségnek. Thökölynek aránylag könnyű és mégis fényes szerepeket juttatott a szerző. Különösen Papinadnosban Imre magyar király szerepét egészen Thököly számára írta Ladivér, mert Gryphius András Papinianusából, melynek az övé csak átdolgozása, hiányzik Imre király és a mesének az a fordulata is, melyet Imre szerepéhez fűzött Ladivér. Érdekes, hogy Thököly Imre a magyar király szerepében a bujdosó római császárt nem akarja országába ereszteni. Talán visszaemlékezett e szerepre évek múlva, midőn valóban királynak czímezgették s midőn a római császár és magyar király többé nem akarta hazájába bocsátani.[15]

A syntaxista osztályban félbeszakadt eperjesi tanulása, mert a beállott zavarok miatt apja haza hívatta.[16]


16. LIKAVA VÁRA.


Midőn 1670 novemberében a német csapatok Árvát is fenyegették, atyja a liptómegyei Likavába küldötte a családnak hívei kíséretében. Likavát az Illésházyaktól szerezte Thököly István és sok költséggel hozta jó karba erődítéseit.[17] Imrét azonban környezete itt is féltette, azért deczember 4-én; vagyis nyomban apja halála után két hű emberének kíséretében kibocsátják Likavából, mielőtt ennek ostroma megkezdődött. Thököly álruhában bujdokolva, már 13-án Husztra érkezett, tehát erdélyi terűletre.[18] Szomorú útazás lehetett; a fényhez és hódolathoz szoktatott gróffiúnak örülnie kellett, hogy puszta életét megmenthette. Nem tudta, mi történt leánytestvéreivel és Keczer Ambrussal, apjának az önfeláldozásig hű emberével, ki éveken át kezére lábára bénán egész önzetlen odaadással igazgatta a Thököly ház ügyeit s kit Imre Lázár apámnak nevezett. Husztra érkezését rögtön jelentette Telekinek, ajánlva magát Apafynak kegyeibe, kinek udvarlására szeretne sietni.[19] Deczember 27-én a tizenhárom éves bujdosó Erdélybe indul.


17. HUSZT VÁRA.





Jegyzetek




KezdőlapElőre