FÜGGELÉK.
Weiss naplójának és a Brevis Consignationak
kritikai méltatása.




WEISS politikai és kereskedelmi elfoglaltsága mellett kiváló előszeretettel foglalkozott az irodalommal, s bár korán elhagyta az iskolát, megszerezte azt a képzettséget, mit kora egy mívelt embertől követelt. Három nyelven: latin, német és magyar nyelven beszélt és írt, s mint fönmaradt latin költeményei és magyar beszédei mutatják, a költészet és a szónoklat terén nem közönséges ügyességre tett szert. Ránk nézve érdekesebbek, mert Erdély történelmére rendkívűl becsesek, azon töredékes följegyzések, melyeket Weiss kora eseményeiről ránk hagyott, s melyek Liber Annalium czím alatt a «Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens» új folyamában 1860-ban láttak napvilágot.

Külalak tekintetében ez évkönyv vagy napló a legszerényebb igényeket sem elégíti ki. Három nyelven, fölváltva latinúl, németűl és magyarúl íratott; levelek, beszédek és okiratok egész terjedelemben közölve szakítják meg az elbeszélést; minden rend nélkűl, össze-vissza papirra vetve találjuk az író családi eseményeit, magán ügyeit, élményeit, a város és az ország nevezetes eseményeit, mely utóbbiakban is többnyire cselekvő része volt. Látszik, hogy e könyv csak anyaggyűjtemény akart lenni; alapvető munka kora történelmének rendszeres megírásához, miben őt az 1611. és 1612-dik viharos évek eseményei és kora halála meggátolták. De, bár mint irodalmi mű forma tekintetében számba nem jöhet, tartalma e munkát a szerző kiváló szerepénél fogva Erdély történelmére elsőrangú forrássá emeli. Az 1593-tól 1611-ig terjedő időszakot foglalja magában chronologiai rendben, évek, hónapok és napok szerint, de nem egyforma terjedelemben, s nem is egyenlő értékkel. Oly arányban, a mint az író politikai állása emelkedik, bővűlnek a följegyzések, növekedik a hozzá csatolt okmányok és levelek száma, s növekedik ezekkel együtt természetesen a napló történelmi értéke is. Hogy minő szellem lengi át följegyzéseit, az elbeszélt események után fölösleges volna fejtegetni; politikai nézetei és törekvései híven visszatükröződnek bennök; de bár egy pár esetben őszinteség hiányával vádolhatjuk, általában elbeszélésének hitelessége ellen a legszigorúbb kritika is alig tehet kifogást.

A Liber Annaliumon kívűl e kor történelmének még egy másik általánosan ismert és méltányolt forrása is, mint a Weiss munkája említtetik. Ez Brevis Consignatio tumultuum bellicorum in Transsilvania motorum, ab Anno Christi 1610. usque ad annum 1613. completum, ambitione et inquietudine Gabrielis Bathorei, Principis Transsilvaniae czímet visel.[408] Az első, ki e munkát Weissnak tulajdonította, Seivert volt,[409] s utána elfogadták e föltevést Trausch,[410] és mindazon szász és magyar írók, kik e kor történelmét tárgyalták. Hogy minő alapon tulajdonította Seivert a Brevis Consignatiót Weissnak, nem tudtam rájönni. Két munkájában[411] állítja Weisst e munka szerzőjének; de egyikben sem indokolja állítását, mely nézetem szerint nem is egyéb puszta föltevésnél. Nincs semmi ez elbeszélésben, mi a Weiss szerzőségére vallana; ellenben több körűlmény határozottan a Seivert állítása ellen bizonyít.

A Brevis Consignatio egy teljesen befejezett és nagy gonddal készített leírása Brassó fölkelésének, tehát oly munka, minőnek elkészítésére Weissnak ideje nem lehetett. Hiszen a Báthory ellen megindított actio fősúlya az ő vállaira nehezedett, s hogy mennyire elfoglalták ezen években a város, s általában a fölkelés ügyei, mutatja az, hogy naplója is 1611 közepén a papirosmalomnál vívott ütközettel hirtelen megszakad, s a későbbi időből egy pár jegyzeten kívűl csak nehány levelet találunk. Még arra sem volt ideje, hogy naplójában töredékesen papirra vesse a legkiválóbb eseményeket, hogyan ért volna tehát arra, hogy a fölkelésnek történetét úgy kidolgozza, mint azt a Brevis Consignatióban találjuk.

E külső ok mellett belső okok is szólanak a mellett, hogy a Brevis Consignationak szerzője Weiss nem lehetett. Az 1610 végén történt eseményeket: Szeben bevételét és a havasalföldi hadjáratot mind a Weiss naplója, mind a Brevis Consignatio elbeszélik; de oly módon, hogy a napló a Brevis Consignatio írójának alapúl nem szolgálhatott, mint azt természetszerűen föl kellene tennünk, ha a Brevis Consignatiót is Weissnak tulajdonítjuk. A fölsorolt részletek nem egyeznek a két munkában; a Brevis Consignatióban nem találunk oly adatokat, miket Weiss naplójában megemlít, és mikre épen ebből kifolyólag, úgy látszik súlyt fektetett. Szeben bevételének részleteiről a napló egész positiv adatokat beszél el nekünk, míg a Brevis Consignatio írója csak általánosságokban mozog. A napló szerint a fejedelem 52,000 frtot vett föl a szebeniektől; de a Brevis Consignatio szerzője az összeg nagyságát nem tudja;[412] a napló írója azt is tudja, hogy Báthory 500 főből álló őrséget helyezett el Szebenben; de a Brevis Consignatio írója itt is megelégszik egy általános és határozatlan kifejezéssel.[413]

Feltünő, hogy a Weiss naplója és a Brevis Consignatio nem egyeznek oly pontban, melyben netalán feledékenységből eredett tévedésről is alig lehet szó. Midőn Szeben bevétele után Báthory Radul ellen Havasalföldre indúlt, Weiss – mint naplójában elbeszéli – városát Szeben sorsától féltve, a fejedelemnek a város nevében 4500 aranynyal kedveskedett, s ugyanakkor Imrefinek a fejedelem tudta nélkűl 2500 aranyat adott. A Brevis Consignatio írója mitsem tud a fejedelemnek adott ajándékról; szerinte az egész összeget 14,000 frtot (= 7000 arany) Imrefi egyedül kapta. Ily eltérés ugyanazon szerzőtől nem eredhetett.

Tévedések is fordulnak elő a Brevis Consignatióban, még pedig oly természetűek, melyek azon föltevést, hogy Weiss követhette volna el, egyenesen kizárják. Pl. a Brevis Consignatio azt beszéli, hogy Giczy azért kímélte a székelyeket, mert ő maga is székely eredetű volt. Ily állítás Weisstól, ki a fejedelem-jelöltet elég közelről és elég jól ismerte, érthetetlen volna. Ép oly kevéssé volnának érthetők a város ügyeinek mindenható intézőjétől a Brevis Consignatio és a városgazdai számadások között észrevehető eltérések, melyek a Brevis Consignatio írójának hiányos informatiójáról tanúskodnak. Ilyen pl. midőn 1612 juliusban Mehemed bégnek Konstantinápolyba történt küldetése után egy pár nappal Horváth Györgyöt és Ibrahim csauszt is, elég indokolatlanúl, egy újabb követségben szintén Konstantinápolyba utaztatja, ellentétben a városgazdai számadással, mely szerint Horváth György és Ibrahim csausz a szilisztriai basához és a tatár kánhoz küldettek. Hogy a városgazdai számadások e pontban is, mint általában, több hitelt érdemelnek, mint a Brevis Consignatio, nem szorul bizonyításra, annyival inkább, mert Horváth György e küldetésből csakugyan tatár kísérettel tért vissza; de épen ebből természetszerűen következik az is, hogy a Brevis Consignatio szerzője, a város ügyeinek legfőbb vezetője, Weiss Mihály nem lehetett.

A bibliai reminiscentiák és a bibliából vett hasonlatok, mik a Brevis Consignatio írójának irályát jellemzik; a kenetteljes hang, mely az elbeszélést átlengi, a szerző föltünő érdekeltsége az egyházi vagyon ügye iránt, pap szerzőre vallanak. A Brevis Consignatio szerzője tehát minden valószínűség szerint az akkori első brassói pap, Fuchs Márkus volt, kinek évkönyveiben foglaltatik e kisebb tévedései mellett is értékes – s talán épen csakis ezért Weissnak tulajdonított – elbeszélése Brassó viszontagságos történelmének 1611-1613-ig.





Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre