A fölújulás korának tehetséggel gazdagon megáldott költője, Ányos Pál, szerencsétlen életével, korai halálával, költészetének őszinteségével korán magára vonta az irodalomtörténetírók érdeklődését s azóta is egyre ingerli a kutatókat. Batsányi már 1798-ban megírta életrajzát, a XIX. század közepén Toldy foglalkozott vele több ízben, majd gyors egymásutánban jelentek meg Ballagi Aladár (1872), Endrődi Sándor (1875 és 1883), Koltai Virgil (1881), Gellért Jenő (1895), Sulyok Károly (1901), Kelemen Béla (1906) és Horváth Dezső (1906) életrajzai. Mindezek az életírások, Sulyoké és Horváthé kivételével, Batsányi alapvető munkálatára támaszkodnak, kiegészítik egy-két adattal, vagy színekkel töltik ki a Batsányi nyujtotta vázlatos, csupán nagy vonásokkal megrajzolt arczképet. E színes képek kétségtelenül hatásosabbak, mint Batsányi tollrajza, de gyakran túlságosan élénkek, nem felelnek meg a valóságnak. Sulyok Károly visszatért az első biographus ábrázoló módjához, puszta életrajzot ad, de részletesebbet. Sok új adattal gazdagítja eddigi tudásunkat, Ányos életének problemáit azonban nem mindig, költészetének vitás kérdéseit meg épen nem vizsgálja. Horváth Dezső pótolja ugyan ezt a mulasztást, de ő meg új adatok hiányában a költemények elemzésére fordítja főgondját. Sem ő, sem a többiek nem aknázták ki azt a gazdag anyagot, a mely Ányos költői műveiben található, úgy hogy még mindig nincs olyan monographiánk, a mely az eddig fölkutatott adatok alapján és Ányos költeményeinek elemzésével rajzolná meg Ányos életpályáját, értetné meg lelki világát és költészetét.

Megkísértem tehát, a mennyire erőm és forrásaim engedik, híven és teljesen megírni Ányos életrajzát, eloszlatni a homályt, a melybe ennek a szomorú életnek egyes mozzanatai burkolva vannak, s természetes világossággal pótolni azt a mesterséges világítást, a melyet a nem "sine ira et studio" dolgozó utókor rajta elöntött.