BEVEZETŐ

Üdvözlet a Nyájas Olvasónak, kinek azon minutában neki is szegezném a kérdést: miért is ír az ember verset?

Ám ahelyett, hogy megkopottnak tűnő szavakkal próbálkoznék, szóljanak helyettem nagy elmék, múlt ködébe nem vesző, igen bölcs gondolatokkal.

Első "beszélgetőpartnerem" Mr. Keating, a lánglelkű irodalomtanár, kinek ugyan személye csupán a képzelet szülötte - részemről mégis a tökéletes pedagógusnak tekintendő.

"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert az menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság, ezek mind nemes dolgok, kellenek a létfenntartáshoz. De a költészet, a szépség, a romantika, a szerelem. Ezek azok, amiért érdemes élni. Hogy Whitmant idézzem. Oh én! Oh élet! Kérdések nem szűnő árja. Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok. Mi jó ezek közt? Oh én! Oh élet! Válasz. Az, hogy itt vagy, hogy van élet, és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték, s te is hozzáírhatsz egy sort."

Ki a következő? Nézzük Shakespeare mester sorait (akivel, és erre nagyon büszke vagyok, egy napon születtem), az 1. szonettjéből, Szabó Lőrinc fordításában:

"A gyönyörűt szaporítani vágyunk, hogy így örökké rózsálljon a Szép"

Mely "Szép" fogalmába részemről a szellemi gyermekek is beletartoznak, így megállja helyét itt az idézet, tökéletesen kifejezve abbéli érzéseim, amelyek versírásra késztetnek: valami szépet létrehozni s úgy láttatni, ahogyan más azt nem látja meg.

C. E. Shepherd
(alias Juhász Klaudia Erika)

Hajdúszoboszló, 2007. október 30.