Korszakalkotó eseménye a XVI. századnak a mohácsi vész. Társadalmunk, culturánk, jogi állapotunk állami, nemzeti létünk történetében oly viszonyok kezdetét jelzi, melyek minden egyes vonatkozásaikban a közállapotokra érdekessé teszik a kor szereplő egyéneit, vezérférfiait. S ha szemléljük a catastropha után beálló helyzetet, melynél kétségbeejtőbbet alig egyszer jegyzett föl a történelem: azt bizonyára fölötte megrendítőnek látjuk. Európa vezéreszméivel, társadalmi vallási állapotával ingadozik, s bárha a renaissance mindenütt reformál, a középkorból kibontakozó új-kor még magán viseli foszlányait a megromlott erkölcsiségnek, melyeket a középkorból öröklött át.

A jogczím, melylyel a trónkövetelők II. Lajos halála után igazaikat támogatni vélték, a nemzet zöménél nem sokat nyomott a mérlegen. A magyarságot délről fenyegető veszély elhárítása volt az indító erő, mely a királyválasztási mozgalmakat vezette, s míg I. Ferdinánd párthívei szerződési jogokkal sánczolták körül jelöltjük igényeit, Zápolyai János választói annál szívósabban védelmezték a szabad választás jogát. Bár a pártok mindenikénél közös vala a veszély tudata, nem hatott ama hatalmas párt érvelése, mely Ferdinánd személyében a német birodalom által vélte a hazát megmenthetni; nem ért czélt a nemzeti párt nézete, mely Zápolya Jánossal a korona tekintélyének helyreállításában kereste a menekülést.

S ime! az események színpadára kilépett, feltünt a homályból Maylád István, a politikai pálya eme sphynxe, a ki szereplésével mélyen belemarkol Erdély történetébe, s küzdelmes életén át, ellentétbe helyezvén hazafiságát egyéni aspiratióival, hajthatatlan akaratát ingadozásaival: felidézi a nemzeti élet mozgalmas hullámzását, teremt és rombol. Vezérli a hazafias áramlatot, egy oly életpálya küzdelmei között, melynek rejtélyét az egyén psychologiája, végzetes tragikumát jelleme talányának megfejtése tárja fel; és érdekessé teszi ama drámai összeütközés, melynek a történelem szolgáltat igazságot.