Előszó

Kant a Pölitz-féle metafizikai előadások bevezetőjében azt írja, hogy a filozófia iskolás szempontból az észhasználat eszközeire, "in sensu cosmopolitico" pedig a hasznosságra irányul. De hogy ne valamiféle szimpla pragmatizmusra gondoljunk, mindjárt hozzáteszi azt is, hogy itt a bölcsességről van szó. Vagyis a tulajdonképpeni filozófus a gyakorlati filozófus. Még pontosabban: a filozófia arra hivatott, hogy felmutassa előttünk az emberi ész végső céljait. Ez a típusú filozófia Kant szerint négy alapkérdésre vezethető vissza: mit lehet tudnom?, mit kell tennem?, mit szabad remélnem?, mi az ember? Mivel pedig az első három kérdés az utolsóra vonatkozik, az "in sensu cosmopolitico" filozófiát joggal nevezhetjük antropológiának. Ha pedig így viszonyulunk a bölcselethez, akkor annak története és a benne felbukkanó rendszerek már nem csupán önmagukban hordozzák értéküket, hanem abban is, ahogyan megválaszolják az "antropológia" kérdéseit. Már nemcsak az ész és annak kritikai képessége, hanem az életbölcsesség is érdeklődésünk tárgyává válik.

De mi is ez a bölcsesség? Karel Capek egyik kis novellájában Agathon, a filozófus boiotiai előadása során boncolgatni kezdi a ravaszság, az ész és a bölcsesség viszonyait. Arra az eredményre jut, hogy a ravaszság bizonyos adottság, amely könyörtelen mind tárgyával, mind az emberekkel szemben, tehát önző, és ezért sikerre vezet. Az eszesség a lélek ereje, amelyet hidegen hagynak az egyéni érdekek - tehát ez is könyörtelen az emberrel szemben -, de mindig igazságos a kitűzött célhoz; ezért javulásra vezet. A bölcsesség nem adottság, nem is lelki erő, hanem erény, mert mindig a jószándék, a rokonszenv, a megbocsátás és a szeretet vezeti. A bölcsesség valamiféle szorongó vágyakozás a bennünket meghaladó, de mégis emberléptéki tökéletesség iránt. A ravaszság és az eszesség ezért a tettekben, a bölcsesség az átélésben nyilvánul meg.

Capek Agathonja - miután így eljutott fejtegetése végére - nem is olvassa fel előkészített előadását, hiszen az (Kant szavait használva) csupán "kritikai képességeink gyakorlása", de nem a lét átélése. Persze itt ismét pontosítanunk kell, nehogy az átélést a misztikával azonosítsuk. A pontosítást pedig hadd végezze el egy másik irodalmár, mégpedig Anatole France, aki - Capekhez hasonlóan - szintén szívesen egyensúlyozott a művészet és a bölcselet között alig megrajzolt határvonalon. A az értelem segítőtársaiként az iróniát és az együttérzést nevezte meg. Az első az életet kedvessé teszi, a másik pedig áhítatot ébreszt iránta. Ez az irónia azonban nem könyörtelen: nem teszi nevetségessé sem a szerelmet, sem a szépséget. Mosolya enyhíti a haragot, és arra tanít bennünket, hogy nevessük ki azokat a rossz és buta embereket, akik iránt gyengeségünkben nem éreznénk semmi gyűlöletet.

A bölcsesség nem nélkülözheti a tudást, de meghatározó vonása mégis a sóvárgás, az együttérzés és az irónia, némi túlzással tehát azt mondhatjuk, hogy a bölcs ember nem számító, hanem játékos, nem egyoldalúan racionalista, hanem empátiával teljes. A sorsot nem vele szemben álló idegen erőnek, hanem kihívásnak, lehetőségnek tekinti abban az értelemben, hogy csak általa és rajta keresztül valósítható meg az egyén személyes eszkatológiája.

A bölcs ember - élete rosszrafordultakor - nem a sorsot vádolja, hanem önmagáról állapítja meg, hogy "rosszul játszott". A bölcs ember - annak ellenére, hogy a transzcendencia világát komolyan veszi - élete és az erkölcsösség értelmét evilági keretekbe: az ember iránti áhítatba helyezi.

A filozófia ilymódon már nem rendszerformájában és nem a rendszerek változásaiban kap szerepet. A gyakorlati filozófia, az életbölcsesség a mi személyes viszonyulásunk a világmindenséghez. Az alábbi írások ezt a személyes attitűdöt és ennek változatait követik nyomon. Másszóval: bizonyos emberi alapállások filozófiai előképeire kérdezünk rá ("antropológia"?). A filozófusok név- sora nem reprezentatív, hanem - mint mondtam - személyes viszonyuláson alapuló; és mint ilyen, a kronológiai összefüggésen túl, egymás-mellett-létüket tételező. Hiszen kortársaink ők mindannyian.