Bevezetés

Zay Ferencz életpályája igen érdekes. Katona, diplomata, űzér, gazda s író egy személyben. Katonai s diplomácziai működése szerencsés. A hadvezér Zayban mindig megvolt a tapintat, meddig mehet, s a diplomácziai ügynök sohasem felejté el, mikor ér véget a szóbeszéd. Gazdagnak születvén, pályája kezdetén tönkrejutott, mikor behunyja szemét: vármegyék siratják a dúsgazdag földesurat. S ez eredmény eltérésében eszének is nagy része volt. Tollát több nyelven forgatta, mindig ügyesen. A XVI. század azon szereplő egyéniségei közé tartozik, a kiket manapság európai embereknek szokás nevezni. Az Oláh Miklósok, Brodaricsok, Verancsicsok, Martinuzziak, Nádasdyak, Révaiak, Zayak nemcsak a mieink; a Szajna partjától, a távol Bosporusig ismerik hazánk e neves férfiait. Csodáljuk munkaképességüket. Annyit dolgoztak, hogy két nemzedék is beérhetné azzal. Abban a században, mikor a magyar társadalom mélyreható forradalmat él át, a felső tízezernek bizonyára egyharmada idegen ellenség elől menekűl, lelkesűlt tanulók s prédikatorok más módra tanítják az isten hitét, s két királyt ural a nemzet: nehéz volt megtalálni azt a személyt, azt az eszmét, a kihez, vagy a melyhez, azután hű legyen az ember. Ebben a században sok új sebet ütnek a nemzeten, melyeket a XVII. század harczai s a XVIII-iknak alkotmánysérelmei még fájóbbakká tesznek. Az a magyar társadalom, melyet a XV. század megteremt, a reá következőben elzüllik, új pedig nem alakúlhatott. Alkatrészeire bontja a pártviszály, keleti mérget ölt belé a török uralom. A XV. század olygarchája önző volt, de érdeke összeforrt az országéval. A Serédyek, Bebekek és Balassák kiváltak közülök, ők csak önzők. Az emberekből nagyon kiveszett az eszmény kultusa. Szondy önfeláldozása, Dobó vitézsége, Losonczy hősiessége s Zrínyi halála villámok, azért oly fénylők, mert teljes sötétségben czikáznak.

Ilyen világban élt Csömöri Zay Ferencz, az első magyar bárók egyike. Azok közé tartozik, kik sohasem változtatták pártállásukat. Élte fogytáig a Habsburgok híve csakúgy mint Bodó Ferencz a Szapolyai Jánosé. Viszontagságos élete egyetlen pillanatában sem tántorodott meg, habár különben korának hű fia. Szereti a vagyont, a pénzt, bosszúálló, kíméletlen a hol érdeke kívánja. Bálványozza királyát, kivált I. Ferdinándot, életét százszor is koczkára teszi érette; de míg egyik kezével ellenségére üt, a másikat már nyújtja a jószágért, mely után régóta eseng.

Nincs meg benne Zrínyi antik hősiessége, nagy csatát nem nyert, híjával van Verancsics európai nagy és alapos készültségének, de folyton fejlődő ember. Szívós, sohasem csüggedő. Alkalmazkodik minden körülményhez. Huszárjaival együtt nyomorog a táborban, érintkezik II. Szulejmán basáival, tömérdek barátja van Bécsben, a lengyel udvarnál s Moldvában. Mint szerző ember fösvény, s még sem sajnálja embereitől a falatot. Életében csak egy ember járt túl az eszén: Heraclides moldvai vajda. S ez az egy csalódása sem őt terheli, királya kedveért fogott a kalandos vállalatba, mely kudarczával ért véget.

Hősöket, királyokat, főpapokat már ismerünk a XVI. századból, lássunk most egy magyar diplomatát. A másodrendű szereplők nem oly fényesek ugyan, mint a herosok, de csak oly közelről érdekelnek bennünket, mert az azok által felmutatott eredményekben ezeknek is van részök.

A bemutatás íme megtörtént s most beszéljük el hősünk életét.