NEGYEDIK KÖNYV.
WERBŐCZI NÁDOR.
1525-1526.


I.



A hatvani országgyűlés. Werbőczi beszéde. A köznemesség ingerültsége Szalkai prímás és Báthori nádor ellen. Báthori elmozdíttatása a nádori székből. Werbőczi megválasztása. Az országgyűlés végzései.



Az 1525-ik év június végén mintegy tizennégyezer nemes gyűlt össze Hatvanban. Werbőczi azon volt, hogy a tanácskozások nyugodt lefolyását biztosítsa; hiveiben a király iránt bizalmat igyekezett ébreszteni, a kit viszont üzeneteiben megnyugtatott az iránt, hogy ha a gyűlésben megjelenik, tiszteletteljes fogadtatásban részesül. Erőfeszítéseiben legbuzgóbb támasza: atyai barátja, Szobi Mihály volt.

Lajos király, mikor a köznemesség hatvan tagbál álló küldöttsége a gyűlésbe meghivta, kinyilatkoztatta, hogy meg fog jelenni. A pápa és a. lengyel király követei, számos főpap és világi úr kiséretében, július 3-ikán érkezett Hatvanba. A következő napon, a szabad ég alatt deszkakerítéssel körülvett mezőn tanácskozó nemesség körébe jött, melynek kívánatait Werbőczi két óráig tartó magyar beszédben adta elő.

Az ország veszélyes helyzetéről, az elhatalmasodott zavarokról, a bajok orvoslására tett sikertelen kisérletekről szólott. «Jól tudjuk – mondá egyebek között – hogy mindennek nem oka ő felsége, kinek kegyességét ismerjük; hanem okai az urak, kik az ország javával nem törődve, kielégíthetetlen birvágytól elvakítva, helytelen tanácscsal tévútra vezették a királyt. Ő felsége és az ország java egyaránt követeli, hogy azokat, kik neki hűtelenül szolgálnak, hivataluktól mozdítsa el és helyükbe hű hazafiakat rendeljen. Ha ezt megteszi, be fogjuk bizonyítani, hogy a magyar vitézség, mely hajdan rettegéssel töltötte el az ellenséget, még nem halt ki». Beszéde végén a nemességhez fordult azzal a kérdéssel, vajjon nézeteit és óhajtásait híven tolmácsolta-e? Zajos helyeslés volt a válasz.

Utána Szalkai László emelkedett föl és igazolni igyekezett, hogy mint kanczellár, hiven teljesítette állása kötelességeit. Ismételten sértő közbeszólások szakították félbe. Mikor pedig utána Báthori István nádor és Sárkány Ambrus országbíró szólaltak föl, hogy eljárásukat védelmezzék, beszédeik alatt magasan csapkodtak föl az indulatok hullámai.

Végre Ártándi Pál, a köznemesség egyik vezére, indítványnyal állott elő: «Ne várjunk, ne halogassunk semmit, holnap gyűljünk össze, válaszszunk új nádort és kérjük meg ő felségét, hogy erősítse meg». Az indítványt élénk helyesléssel fogadták. «Úgy, úgy kell – mondá egy más szónok – és ha valaki ellenkezik, mind fejenként haljon meg. Báthori István menjen ki, az országban visszavonást ne tegyen; ha nem akar menni, szállásán konczoljuk fel».


70. SZALKAI LÁSZLÓ NÉVALÁÍRÁSA.[306]


A király ezen jelenetek néma tanúja volt és azzal a nyilatkozattal, hogy határozatát másnap tudatja, eltávozott.

A következő napon a király Szalaházi Tamás veszprémi püspököt és Drágfi János tárnokmestert azzal az izenettel küldé a gyűlésbe, hogy a törvényes formák mellőzésével hivatalától senkit sem foszthat meg; de azok ellen, a kik vádoltattak, vizsgálatot indít és a bűnösök irányában az igazság követelései szerint jár el. A köznemesség ebben nem nyugodott meg és a nádorválasztást azonnal meg akarta ejteni. Ezt Werbőczi akadályozta meg és indítványára követek küldettek a királyhoz, hogy fölhatalmazását kieszközöljék. Azzal a válaszszal tértek vissza, hogy a nádorválasztás ellen nincs kifogása.

Határtalan lelkesedés ragadta meg ekkor a gyülekezetet. A megválasztandó személyre nézve nem létezett véleménykülönbség. Zápolyai János most már a nádori méltóságra nem tartott igényt.

Egymásután több szónok kelt föl, hogy Werbőczit ajánlja. «Kit tehetnénk – mondá az egyik – kit választhatnánk jobbat és kegyelmesebbet, igazabbat és vigyázóbbat, kinek az ország és a közönség romlása inkább fájna, a ki az ország szabadságát és törvényét jobban tudná, mint Werbőczi uramat? Mi szükség nádorispánná mindig olyat tennünk, kinek még tanulni kell? Nem jobb olyant tennünk, ki mindent tud és mást taníthat? Válaszszunk valahára a mi tagunkból is, nemcsak mindig a régi nemzetségekből. Válaszszunk olyant, kinek a szegény nemes nyomorúsága fáj!»

A mikor a szónokok elhallgattak, Werbőczi közfelkiáltással nádorrá megválasztatott. Rögtön küldöttség ment a királyhoz, hogy a választás megerősítését kérje és azzal a feleletével tért vissza, hogy a választást helyesli, és másnap a gyülekezet színe előtt ünnepélyesen megerősíti.

Eközben a gyűlésbe hurczoltatott két nemes, kik egy Sibrik nevezetű úr szolgálatában állottak s azzal vádoltattak, hogy Werbőczi ellen orgyilkos merényletet terveztek. A tömeg föl akarta őket konczolni. Werbőczi mentette meg életüket, igérvén, hogy törvényszék elé állíttatja.

Július 5-ikén a király, az uraktól kísérve, a nemesség közé jött. Nevében Korlátkövi Péter, királyi főudvarmester közlé, hogy a választáshoz az urak hozzájárulnak és a király megerősítését adja.

Viharos éljenzés üdvözölte az új nádort, ki elérzékenyülve fejezte ki háláját a király kegyelméért, az urak jóindulatáért, a nemesség szeretetéért; azonban könyörgött, hogy a súlyos terhet ne hárítsák rá. «Neki – úgymond a magas méltóság betöltésére elég érdeme, kellő képessége nincs. Vegyék tekintetbe eddigi hű szolgálatait, ne kívánják romlását; mert ő a király és az ország várakozásának megfelelni nem bir.»

«Nem akarjuk! – kiálták pártfelei – mást sem ő felsége, sem az urak, sem az ország nem választanak. Ha tudnák, hogy kegyelmed nem elég rája, nem választanák kegyelmedet; ne vonja meg magát kegyelmed az ő felsége és az ország szolgálatától.»


71. WERBŐCZI NÁDORI ALÁÍRÁSA.[307]

A köznemesség kéréseit a jelenlevő urak támogatták. Végtére Werbőczi kinyilatkoztatta, hogy a király és az ország akaratának meghódol. Letette az esküt, a király és az urak kezet szorítottak vele és ő elfoglalta helyét a trón jobbján.

Ekkor előadta a köznemesség kívánatait, hogy a király nyolcz köznemes ülnököt vegyen föl tanácsába, a főpapokat és zászlósurakat banderiumaik kiállítására szorítsa, az egyházi tizedeket honvédelmi czélokra fordítsa, az országos hivatalokra olyanokat nevezzen, kik a haza védelméről és a fenyegető veszélyek elhárításáról hiven fognak gondoskodni; kanczellárrá Várdai Pál egri püspököt, országbíróvá Drágfi Jánost, horvát- és tótországi bánokká Frangepán Kristófot és Bodó Ferenczet nevezze ki. Kincstárnokká Szerencsés Imrét ajánlották, ugyanazt, ki egy év előtt a köznemesség gyűlöletének czélpontja volt, ma pedig kedvenczévé lett, mert az elkövetett sikkasztások fölfedezésére és új jövedelmi források nyitására ajánlkozott.

A király, szemben a félelmes tömeggel, nem vesztette el bátorságát. Azt válaszolta, hogy miként ő a rendek szabadságait tiszteletben tartja, tiszteljék ők is a korona jogait és az országos hivatalok betöltése tárgyában a rendelkezést bizzák rá. Az önérzetes szavak megtették a várt hatást.

Sokan a köznemesség köréből helyeslő nyilatkozatokat hallattak: «Cselekedjék tetszése szerint ő felsége, mi nem akarunk jogaiba avatkozni!»

Hasonlóképen, mikor a király folytatólag hangsúlyozta, hogy a koronázási esküvel az egyház jogainak védelmére lévén kötelezve, az egyházi tizedek lefoglalásához hozzájárulását nem adhatja: a köznemesség elejtette ezt a kívánságát.

Végre azon fölszólítására, hogy a gyűlés adót ajánljon meg, a köznemesség egy forintot vetett ki minden jobbágytelekre, olyképen, hogy három negyed része a királyt illesse; egy negyed része pedig az új nádornak jusson. Mindamellett Werbőczi az ajánlatot nem fogadta el, arról lemondott a királyné javára, a ki iránt – mint mondó – a nemesség hálával tartozik, mert ő volt az, a ki a királyt a hatvani gyűlésen való megjelenésre birta.

Az új nádor e szerint életének ezen nagy pillanatában az önzetlenség és önmegtagadás sugallatait hallgatta meg. Azonban ezt a nyilatkozatát, melylyel föltárta, hogy a királyt a királyné, ezt pedig ő nyerte meg a köznemesség kívánságának és elárulta, hogy néhány ezer forinttal a királynét még inkább lekötelezhetni reméli: ildomosnak, tapintatosnak tartani nem lehetett.

A király, a nemesség hódolatának tüntető nyilatkozataitól kisérve, távozott Hatvanból és tért vissza Budára. A gyűlés pedig, Werbőczi vezetése mellett, a végzemény formulázásához fogott. Ebbe fölvette a szent György napi országgyűlés határozatait. A lutheránusok ellen hozott végzéshez azt a toldalékot csatolta, hogy azoknak jószágait, kik máglyán végeztetnek ki, ha nemesek, a kincstár, ha jobbágyok, a földesúr foglalja le. A királyi tanácsot oly módon szervezte, hogy rendes tagjai: a nádor, az országbíró, a kanczellár, a kincstartó és a köznemesség köréből minden országgyűlésen választandó nyolcz ülnök; a főpapok és országnagyok az üléseken megjelenhetnek, a tanácskozásokban részt vehetnek, de szavazattal nem birnak. A köznemesség, mely ezzel a királyi tanácsban a túlsúlyt újból a maga részére biztosította, arról is gondoskodott, hogy a vármegyékben korlátozás nélkül foglalja el az uralkodó állást.

Egyik czikkely megállapítja, hogy a főispáni tisztre, a vármegye folyamodása alapján a nemesség előtt kedvelt egyént nevezzen a király. Egy másik a megyei kapitány tisztét szervezte, melynek betöltése a megyei nemesség szabad választásának tartatott fönn és hatáskörébe épen a legfontosabb teendők utaltattak, úgymint a hadi adó kivetése, behajtása és kezelése, zsoldosok fogadása és annak ellenőrzése, hogy a megye területén birtokos főpapok és urak honvédelmi kötelezettségeiket lelkiismeretesen teljesítsék.[308]

A végzemény keretében foglalt s a királyhoz intézett kérelmek között van egy (XXXIX. cz.), a mely az 1521-iki országgyűlésen hűtlenségben elmarasztalt Hédervári Ferenczet, Nándorfehérvár elestének okozóját, a király kegyelmébe ajánlja, azzal a megokolással, hogy «ő felsége a többieknek, kik Nándorfehérvár és Szabács elestében részesek valának, már is megkegyelmezett». És pedig a rendek nemcsak azt kérik, hogy a király a bűnös bánt ezentúl «hivei sorába számítsa»; hanem azt is, hogy összes birtokait adassa neki vissza azoktól, kiknek eladományozta volt s a kik között éppen az udvari párt leggyűlöltebb tagjaival: Korlátkövi Péterrel és Sárkány Ambrussal találkoztunk.

Arról, vajjon ez a végzés mindjárt foganatosíttatott-e, nincs tudomásunk. Azonban tudjuk, hogy kevéssel utóbb, közvetlenül a mohácsi vész után, Hédervári Ferencz várainak és uradalmainak már békés birtokában volt. És tudjuk azt is, hogy 1531-ben alkotott végrendeletében Hédervári Ferencz a somogymegyei Lak várat, a tolnamegyei Tamási várat és a Moriban fekvő nemesi curiát a hozzájuk tartozó uradalmakkal együtt Werbőczinek hagyományozta, a kit a végrendelet egyik végrehajtójává is kijelölt;[309] sőt vele olyan egyességre lépett, melynek erejénél fogva egymást kölcsönösen testvérekül fogadták és egyik a másiknak magtalan halála esetén az örökösödést biztosította.[310]

Vajjon ez az egyesség a hatvani végzésnek oka vagy okozata volt-e, el nem dönthetjük, hogy azzal összefüggésben állott, kétséget nem szenvedhet.

II.



Werbőczi mint nádor. Czíme. Magatartása a köznemességgel szemben. Szalay véleménye Werbőczi nádorságáról. VII. Kelemen szerencsekívánó levele Werbőczihez. A politikai helyzet nehézségei. Báthori küzdelme a nádori székért. Összeütközése Werbőczivel a királyi tanácsban. A királyi tanács tevékenysége. Werbőczi levele a pápához. Az Ujlaki-per. Báthori tiltakozása a Werbőczi bíráskodása ellen. Werbőczi itélete.

A HATVANI országgyűlés után Werbőczi azon volt, hogy a köznemesség körében netán felmerülhető azt az aggodalmat, hogy a «honores mutant mores» rajta is valósulni fog, eloszlassa. Meg akarta mindjárt mutatni, hogy mint első zászlósúr sem lesz hűtelen elveihez, irányához, modorához. Mint ma mondanók, demokratikus elveiről ünnepélyesen tanúságot akart tenni. Erre meglepő formát választott. «Magyarország nádora és szolgája» (Regni Hungariae palatinus et servus) czímet vett föl és használt mind hivatalos okiratokban, mind magánlevelekben.[311] E mellett nemcsak az utóbbiakat kivétel nélkül, hanem gyakran a hivatalos természetű okiratokat is egészen sajátkezűleg irta,[312] a mivel a különbség közte és néha írni sem tudó nagyúri elődei között még szembetünőbbé vált.

Nagynevű történetírónk, Szalay László elítéli Werbőczit azért, hogy «ő, az egyszerű ugocsai nemes, a soha fegyvert nem öltött nótárius, utóda vágyott lenni a Zápolyáknak, Perényieknek, Báthoriaknak a nádori méltóságban, balgán megfeledkezvén arról, hogy a nádor nemcsak első bírája az országnak, hanem egyszersmind fővezére a hadaknak s hogy közbenjárásának korona és nemzet között csak dynastai állása adhat súlyt».[313]

Azonban Werbőczi teljes joggal foglalhatta el a nádori méltóságot, melyre elődei között nem egyet szintén egyszerű köznemesből emelt föl a királyi kegy. A hadak vezetésében való járatlanságát pedig senki sem tekinthette olyan fogyatkozásnak, mely a nádori méltóságból kizárhatná; mivel előbb is, utóbb is sűrűn fordulnak elő esetek, a mikor külön kinevezett országos főkapitányok állottak a seregek élén.

Werbőczi nádorrá választatásában senki sem ütközött meg; senki sem gondolt arra, hogy őt származása vagy egyéni tulajdonságai alkalmatlanná teszik rá. Tanúskodik erről Kassa városának fönmaradt üdvözlő írata[314] és az a tény, hogy a szentszék magyarországi követének ajánlatára VII. Kelemen pápa megtisztelte szerencsekívánó levelével. Erre Werbőczi a következő – forma és tartalom tekintetében egyaránt jelentéktelen – iratban küldötte válaszát Rómába:

«Szentséged levele, melyet Brodarics István királyi követ meghozott, a legnagyobb örömmel töltött el. Nem ismeretlen előttem az a kegyesség és nyájasság, melyet Szentséged legalsóbbrendű szolgái irányában is tanúsítani szokott; élénk emlékezetemben van az a jóság, a melylyel engem, mikor mint királyi követ Rómában jártam, fogadni méltóztatott; mindazáltal a legnagyobb gyönyörűségemre szolgál tapasztalhatni, hogy azóta, oly hosszú időn át, szentséged részemre kegyeit és jóakaratát megőrizte, sőt még növelte. Szentséged ezen kegyeire érdemesnek bizonyítani magamat, mig életem tart, minden módon iparkodni fogok. Ezen hivatalomra való fölemeltetésem alkalmából Szentségednek kifejezett szerencsekívánatai annál kedvesebbek, minél magasabban, sőt a legmagasabban álló fejedelemtől származnak és minél megtisztelőbbek és kitüntetőbbek az okok, a melyek miatt szentséged az én felmagasztaltatásomon örvend. Látom ugyanis, hogy Szentséged az én felmagasztaltatásom fölött örvendve, ugyanakkor épen mindig hőn szeretett hazámnak javát melegen óhajtja, sőt ezen czímen örvend annak, hogy erre a méltóságra emeltettem. Mi sem lehet nekem kedvesebb, a kereszténység legfőbb pásztorához és fejedelméhez illőbb, mint Szentséged az az eljárása, mely szerint mindent a kereszténység javával, mely ezen haza javától függ, kapcsolatba hozni méltóztatik. Ezért ismételem, hogy Szentséged szerencsekívánatai csodálatos és hihetetlen módon örvendeztettek meg. Legbölcsebb tanácsait és igazán atyai intelmeit, buzdításait, – úgy legyen boldog a hazám, melyért Szentséged annyit fáradozik, – a legkészségesebb lélekkel karolom föl most és követni fogom, míg élek; éjjelt és nappalt azon gondolatoknak és cselekedeteknek fogok szentelni, melyekkel ezen ország üdvét, becsületét, javát és nyugalmát előmozdíthatom; azon leszek, hogy Szentséged szerencsekívánatai ne maradjanak eredménytelenek és Szentséged ne csalódjék bennem. Szentségedet pedig úgy fogom tisztelni, parancsainak és rendeleteinek úgy fogok engedelmeskedni, hogy bennem olyan szolgáját ismerje föl, a kit nem ok nélkül tartott méltónak kegyeire és jóságára. Ezen ügyben behatóan tárgyaltam Szentséged követével, legjobb barátommal és Brodarics István úrral. Ezek tanúságot tehetnek és hiszem, fognak tenni hűségem és igaz szolgálatkészségem felől, melylyel ő felsége, az én legkegyelmesebb uram, Szentséged és az apostoli szentszék iránt viseltetem, úgy szintén állandó és számtalan fáradozásaim és virrasztásaim felől, melyeket ezen ország javának szentelek. Magamat és szerény szolgálatomat Szentséged kegyeibe mély alázattal ajánlom.»[315]


72. BRODARICS ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.[316]


Werbőczi egyéni hivatottsága a nádori méltóság betöltésére kétségtelen volt. Mégis más kérdés az: vajjon az elvállalt politikai missió betöltésére, az országban új rend, új szellem meghonosítására képes volt-e? Erre tagadólag kell válaszolnunk és így válaszoltak mindjárt megválasztatása után azok, kik tehetségeinek és jellemének, valamint nemes szándékainak a legteljesebb elismeréssel adóztak. Köztük Burgio, a pápai nuntius.

Éles tekintetével fölismerte, hogy a helyzet ura nem Werbőczi lesz, hanem Zápolyai János, ez pedig hatalmi czéljait fogja előtérbe helyezni. Rómába küldött egyik jelentésében a maga nézetét így adja elő: «Annyi bizonyos, hogy az erdélyi vajda hatalma nagyobb lesz, mint a királyé; a nádor az ő teremtménye; az esztergomi érsek tőle függ; kanczellárrá a veszprémi püspököt teszik, kincstárnok az lesz, a kit ők akarnak; a királyi tanács köznemes ülnökei a vajda hivei és állandóan az ő pártjához csatolják a nemességet a megyei hadak élére állítandó kapitányok. A vajda lesz tehát tényleg király, ha nem is kiáltatja ki magát azzá. A végeredmény pedig az lesz, hogy ezt a szegény országot ezentúl még inkább nyúzzák és koppasztják, mint ekkorig.»[317]

Valóban, a hazafias buzgalom és államférfiúi bölcseség legnagyobb mértéke sem lehetett elegendő arra, hogy Werbőczi a helyzet nehézségeivel győzedelmesen megmérkőzzék. A bajok gyökerei nem egyes irányadó emberekben voltak, kiket el lehetett távolítani, sem egyes intézményekben, melyeket át lehetett alakítani, hanem belemélyedtek a nemzet összes rétegeinek talajába. Az erkölcsi érzet és az áldozatkészség hiányát egy ember nem képes pótolni. E mellett Werbőczi igyekezeteit három szirt fenyegette hajótöréssel.

Az egyik saját pártjából emelkedett ki, mely azt kívánta tőle, hogy érdekeinek szolgáljon. A másik a legyőzött párt gyűlölete volt, melynek sugallatára minden eszközt fel volt használandó, hogy a szenvedett megaláztatásért boszút álljon s az elvesztett hatalmat visszaszerezze. A harmadik, a legveszélyesebb, a király megbizhatatlansága.

A gyenge és ingatag uralkodótól nem lehetett várni, hogy őszintén csatlakozik azokhoz, kikben gyermeksége óta megszokta személye és koronája ellenségeit látni. Mária rokonszenvét sem nyerhette meg az a párt, mely családja örökösödési igényei ellen küzdött, kedvelt udvari embereit elűzte. Félelem vitte őket Zápolyai táborába és kényszerítette lealázó szerep eljátszására. Még Hatvanban, a pápai és lengyelországi követek előtt kinyilatkoztatta Lajos, hogy az engedményeket a nemesség fenyegető magatartása csikarja ki tőle. Ezt a nyilatkozatot tíz nappal utóbb Budavárában, a királyné, a lengyelországi követ és Bornemisza jelenlétében azzal a hozzáadással ismételte, hogy a hatvani végzésekben a királyi tekintély ellen intézett merényletet lát és azokat csakis azért hagyta helyben, hogy lázadás kitörését akadályozza meg. A lengyel királytól pedig segítséget kért, hogy a veszélyt, mely «országait, állását, sőt életét is fenyegeti,» elháríthassa.[318]

A királyi pár érzelmeit és terveit ismerve, Báthori fennen hirdette, hogy őt a törvény és igazság sérelmével fosztották meg hivatalától; fenyegetődzött, hogy a következő országgyűlés a hatvani gyűlés rendezőit lázadóknak nyilvánítja.

Szövetség létesült, mely «kalandosok társulata» nevét vette föl és a hatvani végzések megsemmisítését tűzte ki czélúl. Szalkai érsek és Thurzó Elek titkos összeköttetésben állottak vele és most a maguk tervei javára, miként néhány hét előtt Werbőczi czélzatai érdekében, elvállalták a közvetítést az udvarral.[319]

Ekképen a hatalom birtokáért újabb elkeseredett harcz nyílt meg.

Mindjárt a királyi tanács első ülése július 11-ikén kínos jelenetre adott alkalmat. Werbőczi, a mikor a tanácsterembe lépett, ott találta Báthori Istvánt a nádort megillető helyen. Éles szóváltás támadott közöttük. Báthori követelte, hogy mivel letételénél a törvényes formákat nem tartották meg, most szolgáltassanak neki igazságot; ha – úgymond – ő felsége előtt bebizonyítják, hogy letételét megérdemelte, önkényt visszalép; de ártatlanúl nem fogja szenvedni gyalázatát.


73. BÁTHORI ISTVÁN PECSÉTJE.[320]


Werbőczi így válaszolt: «Azok, kik téged két ízben nádorrá választottak: most másodszor letettek és helyedbe engem választottak. Az okokat, a mik őket vezették, nem vagyok köteles sem kutatni, sem néked föltárni. Fordulj hozzájuk, tőlük követeld okaik előterjesztését».

A vita mind hevesebb lett. A király és a tanácsosok egymás után távoztak a teremből; magukra hagyták a két nádort. Báthori egy ideig makacsúl ragaszkodott ahhoz az elhatározásához, hogy csak ha a hűtlenség bűnét rábizonyítják, engedi át helyét vetélytársának. Utóbb barátai megértették vele, hogy czélja elérésére nem választotta a helyes útat s hogy ha egy időre visszavonul, biztosabban ér czélt. Rábírták, hogy Budáról távozzék.[321]

Ekkor a királyi tanács, Werbőczi elnöklete alatt megkezdette tevékenységét. Mindenekelőtt, a kincstári számadásokat vette vizsgálat alá, hogy felderítse a csalásokat és sikkasztásokat, melyekről az országgyűléseken ismételve szó volt és a kártérítés czímén várható összegekkel a kincstár szükségleteit fedezze. De a vádlók nem birták állításaikat igazolni, a vizsgálat eredményre nem vezetett. Ezalatt a kincstár üresen állott és Dóczi János, az új kincstárnok, Zápolyai János udvari embere, a legmagasabb kamatok mellett sem birt kölcsönöket szerezni. Ezért a tanács augusztus 26-án Thurzó Elekkel és a Fuggerház ügynökeivel egyességre lépett, melynek értelmében ők a számadás terhe alól felmentetvén; lefoglalt javaikat és a tőlük elvett bányákat (a beszterczebányaiak kivételével) visszakapták; ennek fejében a királynak ezelőtt kölcsönzött összegeket elengedték és négy részletben kétszázezer forint fizetésére kötelezték magukat.

Ezen összegből csak az első részlet fizettetett le; mert a Fuggerház feje a szerződést meg nem erősítette. Így a kincstár ismét nagy zavarba jutott.

Ugyanis a hatvani vívmányok a nemzet áldozatkészségét nem élesztették föl. A megajánlott adó behajtásának több vármegye nemessége ellenszegült, arra hivatkozván, hogy a király még nem teljesítette igéreteit: a németeket nem távolította el mind az udvarból. «Külföldiek javára nem fizetünk», – volt a népszerű jelszó. Sok helyen a jobbágyok tagadták meg az adófizetést. Egy gazdatiszt irja földesurának: «Valóban nem tudom, milyen módon jutott uralomra ez a nagy szabadság; a királyi felség és nagyságod rendeleteit semmibe sem veszik».

A következmény az volt, hogy a hatvani adó megajánlásából várt összegnek fele sem folyt be. A pápai követ, a szűkkeblű önzés nyilatkozatainak tanúja, fölháborodásában túlozva ugyan, súlyos ítélettel sújtja a nemzetet. «Ha Magyarországot – úgymond – a veszélyek örvényéből három forinttal ki lehetne ragadni: azt hiszem, három ember sem találkoznék, a ki magát erre az áldozatra elszánná!»

Werbőczi csakhamar arra a meggyőződésre jutott, hogy tekintélye és ereje a honvédelem és pénzügy terén elhatalmasodott zavar megszűntetésére elégtelen. E mellett nem maradt előtte titok, hogy az ellenpárt megfeszített erővel működik megbuktatásának előkészítésén; mindinkább megingott lelkében a bizalom a király és a királyné őszinteségében.

Az év utolsó napjaiban a pápához intézett levele visszatükrözi csüggedését.

«Én – úgymond – a nádori hivatalra soha sem vágytam, elnyerésén soha sem fáradoztam, sőt azt akaratom ellenére, könyezve fogadtam el, a miről ezen esemény szemtanúja, Szentséged követe tanúságot tehet; én ugyanis Magyarország jelen válságos helyzetében a súlyos teherviselésére magamat elégtelennek tekintettem. Most igaz, hű és őszinte lélekkel igyekezem Magyarország ügyeit intézni, az apostoli szentszék méltóságát, kiváltságait és tekintélyét megoltalmazni. De sokan vannak közöttünk, kik a maguk és nem az ország javát tartván szem előtt, inkább az irigység, mint az igazság sugallatait követvén, engem hivatalomból kizavarni törekednek és nem arra gondolnak, hogy az ország belső békéjét biztosítsák és a külső ellenség fölött diadalmaskodjanak, hanem hogy belső lázadásokat támaszszanak. Ezeket megalázni, Isten segítségével, nem volna nehéz feladat; de én hivatalommal megférőnek nem tartom, hogy velük a küzdelmet felvegyem. A királyi felség, ha az ország és a maga érdekeit meg akarja óvni, a miben nem kételkedem, köteles a viszályok és lázadások gyökereit kiirtani, a mit, ha a helyes és józan tanácsot elfogadja, egy szavával elérhet. A bajok gyógyszerei felől Szentségedet értesíteni fogja kiváló becsületességű és az ország körül érdemesült követe. Én magam akár ezen hivatalomban, ha Szentséged kívánja, akár azonkivül is szolgálatára állok; kész vagyok az apostoli szentszék méltóságának megóvásáért véremet ontani, életemet feláldozni».

Ezen alkalommal azon kérelemmel fordult a pápához, hogy a keresztény hitért hősi halállal kimúlt vértanúk egyikének, szent Sebestyénnek ereklyéjét küldje meg neki,[322] a melynek birtokában és a szentnek pártfogásában a mennyei oltalom biztosítattására nem utasította el a földi érdekekben kinálkozó eszközöket sem, a mire alkalmat nyújtott neki egyebek között egy nevezetes per, a mely az ő döntésére várakozott.

Ujlaki Lőrincz herczeg 1524-ben gyermektelenül szállott sírba. Gazdag hagyatéka a koronára szállott. II. Lajos az uradalmak egy részét a saját és neje kedvenczeinek Batthyányi Ferencznek és Thurzó Eleknek adományozta; a többit ideiglenesen az özvegy kezén hagyta, míg az ő és a leányág igényei fölött a törvényszék dönt. De ekkor a Zápolyai testvérek egy kölcsönös örökösödési szerződést mutattak föl, a mit harmincz év előtt atyjuk Ujlaki Lőrinczczel kötött és II. Ulászló megerősített ugyan, de II. Lajos érvénytelennek tekintett, mivel az örökösödési szerződés megerősítése után Ujlaki lázadás miatt jószágvesztésre ítéltetett és jószágait csak azon föltétellel kapta vissza, hogy halála után a koronára szálljanak.

Az ügy 1525 tavaszán a királyi törvényszék elé került és a Zápolyaiak javára döntetett el. De a korona ügyésze módot talált a per megújítására. A hatvani gyűlés azt a kérelmet intézte a Zápolyaiak érdekében a királyhoz, hogy a pert szüntesse meg.

Ennek daczára az 1525-ik év vége felé Ujlaki Lőrincz özvegyének nevében második férje, More László lépéseket tett, hogy a per újabb törvényszéki tárgyalás alá bocsáttassék. Szalkai László, kinek tanácsát és támogatását kikérte, ez ügyben az 1526-ik év második napján a következő levelet intézte Werbőczihez:

«More László úr felkeresett minket és tanácsunkat kérte ki az iránt, hogy ügyében mit kelljen tennie. Mi azt mondottuk, hogy véleményünk szerint jobb volna a vajda úrral valami módon kiegyeznie, mint perbe bonyolódni; ha pedig ki akar vele egyezni, ítéletünk szerint Nagyságod a legjobb és legalkalmasabb közbenjáró. Ő most személyesen megy Nagyságodhoz, a kiben nagy bizodalma van. Ajánljuk őt Nagyságodnak s felkérjük, adjon neki jó tanácsot, a lehetőséghez képest segítse őt és karolja föl ügyét. A mivel Nagyságod nekünk is kedves dolgot cselekszik».

Az idegen kézzel írt levélhez a primás sajátkezűleg a következő utóiratot csatolta: «Ez az ember nagy bizodalommal van Nagyságod iránt. Buzgón kérem tehát Nagyságodat, hogy ha valami módon lehetséges, egyeztesse ki őt a vajdával, a mit Nagyságod könnyebben eszközölhet ki, mint bárki más s ezen jótéteményért azt hiszem, nem lesz háladatlan».[323]

Ezen utóbbi czélzás értelme elég világos, valamint a levélírónak az a felfogása is, hogy ha perre kerül a dolog, More László ügye veszve van, mert Werbőczi föltétlenül Zápolyai javára fog dönteni.

Szalkai csalódott. Az Ujlaki ügyben Werbőczi nem támogatta Zápolyait. Néhány héttel az ismertetett levél kelte után a nádor nyiltan hirdette, hogy a vajdának nincs igaza és az Ujlaki jószágokból egy talpalatnyit sem fog kapni.[324]

Mennyiben gyakoroltak az ő bírói fölfogására a politikai tekintetek, állása megszilárdításának érdekei befolyást? nem lehet eldönteni. Annyi valószínű, hogy az az adomány, a mit kevéssel az itélet meghozása előtt a felek egyikétől elfogadott, a megvesztegetés intentiójától nem volt ment.

Az 1525-ik év deczember első felében, Miletinczi Miklós, a királyi személynök itélőmestere megjelent Battyányi Ferencz körösmegyei topolóczi kastélyában, hol ennek a főúrnak felesége hiteles bevallást tett arról, hogy megjutalmazni kívánván «azt a sokféle jóakaratot és őszinte kedvezést, a mivel őt némely ügyei elintézésében Werbőczi István nádor mindig készséges buzgalommal és becsületes állhatatossággal támogatta»,[325] a veszprémmegyei Vázsony várát összes tartozékaival neki adományozza.


74. MAGYAR FŐURAK A XVI. SZÁZADBAN.[326]

Ez nem titkon, hanem a törvényes formaságok megtartásával, előkelő hivatalos személy közbenjöttével történt meg. Mivel pedig az adományozás jogerőre a királyi jóváhagyás nélkül nem emelkedhetett, ezt is kieszközölte Werbőczi. II. Lajos az 1526-ik év junius 6-ik napján, Budán állította ki a megerősítő oklevelet.[327]

Werbőczi ezalatt az ügynek saját elnöklete alatt tárgyalására január utolsó napját tűzte ki.

Ekkor Báthori István megbizottai a király elé járulván, óvást emeltek az ellen, hogy az ő előtte megindított perben Werbőczi itéljen, mivel nádorrá választatását újból törvénytelennek, érvénytelennek tekintették.

«Kegyelmes urunk! – így szóltak magyar nyelven a megbizottak – Értvén ezt a mi urunk, hogy az herczeg urunk jószágáról való pert, ki ő előtte kezdetett volt, te Felséged mással akarná elvégeztetni; azért kenyereg te Felségednek, hogy te felséged az te királyi méltóságod szerént és igazságod szerént, ezzel ne nyomorojtanád.

«Kegyelmes urunk! Továbbá a mi urunk te Felségednek ezt izeni: Emlékezhetik ő Felsége, én kegyelmes uram, az hatvani gyűlésben, ki ő Felsége akaratjának és parancsolatjának ellene lévén, minemű hatalom és törvéntelen való nyomorúság esék én rajtam, ő Felsége királyi méltóságának és országod szabadságának, törvényének és régi szokásának ellen, melyet én szenvettem az ő Felsége fejének szabadulásáért és megmaradásáért, kiért soha sem féltettem volna, miképen most sem félteném elvesztenem életemet is; mert én és sok atyámfiaival és barátaimmal támaszthattam volna az én igaz dolgomat, de én az ő Felsége feje megmaradásáért békességes voltam, kit ő Felsége jól tud.

«Kegyelmes urunk! Nyilvánvaló az is te Felségednek, hogy te felséged között és országodbeli hivei között nádor espánnak kell tervényt tenni; az kediglen a ki ez és az én tisztembe ártotta magát, nem országodnak törvénye szerént való szokás szerént lett; mert az ő felsége akaratja ellen lett gyülekezetben, nyilvánvaló pártoskodással való hatalommal lett; jóllehet, kegyelmes uram, egyéb okul vette vala fel az én uraimat és atyámfiait az nemességnek jó részét, hogy valamelyünknek tisztit kívánja. Tehát ottan gyülekezet gyütt, ezt kediglen minemű szín alatt szokta legyen, azt ő maga tugya nyilvában; de maga ezt a hatvani gyülekezet az én uraimat és atyámfiait az nemességnek egy részét evvel vette volt fel: hogy ott lenne újonná az magyarok nemessé; ezt is mondta ott nyilván: hogy abból az gyülekezetből ez országnak java jűne, hogy nem lenne továbbá szíkség egy ház jobbágyokat is megrónunk, ez is ezenfelől házunkat is ezösttel béllelnők meg.

«Azért a mi urunk tiltja őtet felséged előtt és mind az urak előtt, hogy semmibe magát bele ne bocsássa, mint a ki a te királyi méltóságodnak és az egész országodnak régi szabadságának, tervényének és szokásának ellene lett.

«Továbbá pedig kenyereg az mi urunk te felségednek, hogy az te királyi méltóságod szerént és országodnak régi szabadsága szerént, kinek megtartására felséged tartozik mentől kisebb nemes ember gyermekének is ez országba, szabadítsa meg te felséged őtet is az ő régi jó nemességét, ki ez országnak sok halálokkal és vérök hullásával szolgáltak ez országnak. Ne engegye felséges urunk és király, hogy mondhassák azt jevendébe az te felségedről: „a vót a királ, ki idejébe az magyar paraszt jobbágyságnak rendinek feje és eleje ez nemes tiszt, az nádrespánság megromlott”. Ne menjen ő is az ő koporsójába ezzel, hogy ő idejében történt ez nemes tisztnek romlása, mert az mi urunk semminek okot nem adott.»[328]

A letett nádor óvását és esdekléseit a király nem hallgatta meg. Azonban Báthori felhivására rokonai és szövetségesei, kiknek a törvényszékben helyük volt, vonakodtak Werbőczi elnöklete alatt a tárgyaláson megjelenni. Csak két héttel utóbb ülhetett egybe a törvényszék, és néhány napi tanácskozás után, az Ujlaki Lőrincz és Zápolyai István között kötött örökösödési szerződést érvénytelennek nyilatkoztatván, a korona és a királyi adományosok igényeit az örökségre jogosaknak ismerte el.[329]

III.



Werbőczi itéletének következményei. A Zápolyaiak haragja. Werbőczi kiméletlen fellépése a lutheranusok ellen. A beszterczebányai zavargások. Werbőczi itéletlevele.

ENNEK az itéletnek válságos következményei voltak Werbőczire, a ki azzal felingerelte maga ellen a Zápolyaiakat, a nélkül, hogy kiengesztelte volna a Báthoriakat. Ugyanekkor magára vonta a királyné neheztelését.

Mária ugyanis a lutheránus mozgalmakat nyiltan pártfogása alá fogadta; ellenben Werbőczi az új tanok terjedésének meggátlására használta fel hatalmát. Kétségkivül az ő befolyásával történt, hogy Buda város törvényszéke, néhány héttel a hatvani gyűlés után, egy lutheránust halálra itélt. Ez a kínpadon kierőszakolt vallomásaiban a királyné több bizalmas emberét nevezte meg, mint Luther követőit, a kik ellen most a vizsgálatot szintén meg akarták indítani. Azonban a királyné közbelépett és a halálítélet végrehajtását is megakadályozta.[330]


75 MÁRIA MAGYAR KIRÁLYNÉ.[331]

Ennek daczára Werbőczi a királyné jegybéréhez tartozó bányavárosokban kiméletlen erélylyel lépett föl a lutheránusok ellen.

Beszterczebányán, Körmöczön, Selmeczen a bányákat bérlő Fuggerek Németországból számos bányatisztet és munkást telepítettek meg, a kik nagyrészt Luther követői voltak s tanainak terjesztése körül nagy buzgóságot fejtettek ki, Az 1525-ik év tavaszán Beszterczebánya plébánosa panaszkodik, hogy a városban a katholikus vallás általános megvetés tárgya lett.

Egyidejűleg a bányavárosok zavargások színhelyeivé lettek. A bányamunkások a rosz érczpénzt vonakodtak elfogadni, munkabeszüntetéssel fenyegetődztek és a kamarai tisztviselőktől az engedelmességet megtagadták.

Az 1526-ik év márczius havában, mikor Budára híre jött, hogy Beszterczebányán mintegy négyezer munkás fegyvert ragadott és kisérletet tett a bér felemelése kierőszakolására: Werbőczi elszánta magát, hogy személyesen közbe lép. Őt és Raskai Gáspárt, a temesi grófot bizta meg a király azzal, hogy a nyugalom állandó biztosítására a szükséges intézkedéseket tegyék meg és a lutheránus eretnekséget irtsák ki. Ápril 3-ikán érkeztek meg Beszterczebányára, hol zólyommegyei nemesekből rendkivüli törvényszéket állítottak össze, melynek színe elé mind a bányavárosok bíráit és esküdteit, mind a bányamunkásokat megidézték. A vizsgálat kiderítette ugyan, hogy az utóbbiak némely panaszai és követelései jogosultak, de ennek daczára a törvényszék az erőszakos föllépést lázadásnak bélyegezte és vezéreit halálra itélte; a lázadás többi részeseinek, mivel «a műveletlen tömeget izgatók ármányos rábeszéléssel és fenyegetéssel csábították lázadásra és a lutheránus eretnekség befogadására», bocsánatot helyezett kilátásba, ha esküjöket, melylyel az összeesküvéshez csatlakoztak, érvénytelennek nyilvánítják, Luther tanaitól elállanak, egyúttal lelkészeik, a királyi és városi tisztviselők irányában engedelmességet fogadnak.

A lázadás néhány vezérén a halálbüntetés haladék nélkül végrehajtatott.[332]

Ápril 13-ikán állította ki Werbőczi ezt a zord itéletlevelet. Három hét sem fog elmúlni és hasonlót fognak kibocsátani – Werbőczi ellen!

IV.



A Báthori-párt machinatiói. Az 1526-iki rákosi országgyűlés. Megfosztja Werbőczit a nádori méltóságtól. Vádak ellene. Menekülése. A személynök előterjesztése Werbőczi és Szobi ellen. Báthori a nádori székbe visszahelyeztetik. Werbőczi életmódja Dobronyán. Levele Derencsényihez. Készülődés újabb mérkőzésre. A mohácsi katasztrófa.

EZALATT az ellenpárt sem pihent. Báthori István és társai nagy számú köznemest fogadtak zsoldba és megnyertek többeket Werbőczi legbizalmasabb emberei sorából is. Igyekezeteiket a király és királyné szívesen látták; de mivel attól féltek, hogy az ellenpárt erőteljes ellenállást fog kifejteni, azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy a két vetélytársat kibékítik, úgy, hogy Báthorit a temesi grófsággal, vagy Werbőczit a kanczellársággal kárpótolják a nádori méltóságért.[333]

Azonban a Báthoriak engesztelhetetlenek voltak. Pártjuk meglepő gyarapodása a királyt és a királynét is bizalommal töltötte el, mely elbizakodottsággá fajult. Fenhéjázó nyilatkozatokat hallattak, hogy «Werbőczit megnyúzatják», Zápolyait az erdélyi vajdaságtól, Szalkait az érsekségtől megfosztják, azután pedig az országgyűlésen a negyven esztendő óta elhatalmasodott bajokat tizenöt nap alatt megorvosolják, új adók megszavazását eszközlik ki s ezentúl csak ritkán, legsürgősebb esetekben hivják össze a rendeket.

«Felségtek – inté őket a pápai követ – sok fát raknak a tűzre, a mely azután tovább fog harapózni, mint kívánnák. A dolog nem fog jól végződni!»[334]

Az országgyűlés megnyitására kitűzött határnapon, ápril 23-ikán, Báthori István vezetése alatt, hivei nagy számban, jól felfegyverezve vonultak a Rákosra. E napon Werbőczi is Budán volt és «kikerülhetlen szükségtől sürgetve» a 600 forintot kölcsönözött,[335] kétségkivül oly czélból, hogy fegyvereseket toborzzon, vagy párthiveit szaporítsa. Bár csakhamar belátta, hogy a túlnyomó többséggel szemben erőfeszítéseik sikerre nem vezethetnek, de azért tétlenül nem maradt.

Ugyanis Zápolyai János nem jelent meg. Elejtette Werbőczit, a kinek oldala mellett csak Szobi Mihály tartott ki hiven, megosztva vele az udvar és a Báthori-párt gyűlöletét.

Ápril 27-ikén Báthori István küldöttei megjelentek a Rákoson és előadták, hogy küldőjük, kit a hatvani gyűlés ártatlanúl és törvénytelen módon fosztott meg a nádori méltóságtól, visszahelyeztetését kéri. A nemesség a felszólítást rokonszenvesen fogadta és követeket küldött az udvarba, hogy a király véleményét megtudja, illetőleg hozzájárulását kieszközölje.

Werbőczi, erről értesülvén, a királyhoz ment, a hol kinyilatkoztatta, hogy a nádori tisztről, melyet különben is kényszerítve fogadott el, lemond. Lajos fölszólította, hogy várja be, míg vele elhatározását közli.

Következő napon a király biztosokat küldött a Rákosra. Előadta, hogy az elmúlt esztendőben, tilalma daczára tartotta meg a nemesség Hatvanban a fegyveres gyűlést, a melyre ő, miután biztosítást nyert, hogy a rendek engedelmeskedni fognak neki, megjelent; de az igéretet meg nem tartották, sőt kényszerítették, hogy az ország legelső tisztviselőit letegye; ezen súlyos vétségért a nemességnek megbocsát, mert tudja, hogy a felelősség a csábítókat terheli; azonban a hatvani végzéseket érvényteleneknek nyilvánítja, Werbőczit a nádori méltóságtól megfosztja és abba Báthorit visszahelyezi.

A köznemesség ezt az üzenetet olyan lelkesedéssel fogadta, mint tíz hónap előtt Báthori letételét. Mire tömegesen Budavárába vonult föl, hogy az alkotandó végzések ügyében a királylyal és urakkal tárgyaljon. Egyebek között kívánta, hogy Werbőczi és Szobi a királyi törvényszék elé idéztessenek; ha pedig meg nem jelennek vagy magukat a vádakkal szemben igazolni nem képesek, a hűtlenség bűnében marasztaltassanak el.[336]

A király teljesítette a kívánatot. Turóczi Mihály személynök – Werbőczi hivatali utódja, ki kétségkivül az ő pártfogásának köszönhette emelkedését – kiállította az idézőlevelet, mely május 3-ik napját tűzte ki a megjelenésre: A budai káptalan fölhivatott, hogy, szokás szerint, egyik kanonokja által, az idézőlevelet kézbesítse.[337]

Werbőczi, miután az idézést átvette, értesülvén arról, hogy nemcsak állását, hanem életét is veszély fenyegeti, a következő éjjel, Szobi Mihály társaságában, titkon elhagyta a fővárost és zólyommegyei birtokára, Dobronya várába menekült; de megbizta egyik bizalmas hivét, hogy távozásukat a királynak és a pápai követnek tudomására hozza.

E szerint a kitűzött határnapon a királyi személynök itélőszéke előtt meg nem jelentek és így a törvényes eljárás távollétükben volt megindítandó. Erre a király tanácsadói a legünnepélyesebb formát hozták javaslatba. Abban történt megállapodás, hogy a király személyes elnöklete alatt az egész országgyűlés fog ítélni.

Május 4-ik napján az ország rendei körében megjelenvén a király, előlépett a személynök és mindenekelőtt bemutatta a budai káptalan jelentését arról, hogy Werbőczi és Szobi szabályszerűen megidéztettek. Ezután a következő előterjesztést tette:

«Urunk királyunk gondosan és szorgosan megfontolta, hogy milyen nagy veszedelemmel fenyegeti az országot a külső ellenség támadása és ő felsége némely alattvalóinak lázadása; továbbá, hogy az utóbbi esztendőkben mennyire csorbíttatott a királyi tekintély és az ország szabadsága, főképen a mikor a lázadás fejei Werbőczi István és Szobi Mihály, az országot fenyegető veszélyekkel nem törődve, a múlt esztendő május 7-ikére egybehivott országgyűlést, az ország közállapotát illető ügyek elintézése előtt, igaz ok nélkül feloszlatták; azután pedig, király urunktól nyert bőséges jótéteményekről, ezenfelül a nevezett Werbőczi István, egykor királyi személynök, a hűségről és hódolatról, melylyel hivatalánál fogva és egyébként is ő felségének tartozott, megfeledkezve, – a király parancsa és úgyszólván az összes rendek akarata ellenére, a közjó és az ország állapota javításának örve alatt, Hatvanba országgyűlést hirdetni, királyunk urunk és a korona ellen feltámadni nem rettegtek; a nevezett lázadók ekkor Budára ő felségéhez küldött követeik által azt üzenték, hogy ha ő felsége Hatvanban megjelenni vonakodik, ők mennek fegyveres hatalommal ő felségéhez; mire ő felsége tőlök biztosító oklevelet kapván, az oldala mellett levő egyházi és világi urakkal Hatvanban megjelent, a mit a lázadás kitörésének elhárítása végett meg kellett tennie; de Hatvanban az összes rendekre és méltóságokra mérték nélkül szórt gyalázaton felül, Werbőczi István és Szobi Mihály ösztönzésére, nagyságos Báthori István úr megfosztatott nádori méltóságától, melyre a nevezett Werbőczi István, nem az ország szavazatai, hanem párthiveinek zajos felkiáltásai által választatott meg; továbbá mielőtt urunk királyunk Hatvanba ért, az ország némely előkelőit és nemeseit, kik állhatatos hűségükben a királyi felség parancsainak engedelmeskedve, Hatvanban megjelenni vonakodtak és másokat is a megjelenéstől visszatartottak, gyalázattal illetvén, a hűtlenség büntetéséről alkotott törvények sérelmére, hűtlen árulóknak nyilvánítottak.


76. DOBRONYA-VÁR ROMJAI.[338]


«Ő felsége belátja, hogy mindez a királyi tekintélynek és az ország ősi szabadságainak sérelmére szolgál. Ezért nem engedheti, hogy az, a mit a főpapok, zászlósurak, előkelők és egyéb hű rendek ellen pártütők, zavarok között, véghez vittek, bűntetlenűl maradjon; mert különben a királyi tekintélyt és az ország szabadságát ilyen pártütők jövőben is megvetés tárgyává tehetnék.

«Mivel pedig a nevezett Werbőczi István és Szobi Mihály azon a napon, a melyre megidéztettek és a rá következő napon, a királyi személynök és az országgyűlés színe előtt megjelenni, a mint a törvény értelmében kötelesek lettek volna, elmúlasztották: király urunk részéről az ország rendei fölkéretnek, hogy a nevezett Werbőczi István és Szobi Mihály ellen a jog és igazság követelései szerint járjanak el.»[339]

A tárgyalásról, mely ezen előterjesztés meghallgatása után következett, emlékeink nem tartottak fönn tudósítást. Csak az eredményt ismerjük, az itéletet, mely a következőképen hangzott:

«Mivel Werbőczi István a jelen országgyűlés megnyitása előtt, itt Budán, ő felségének a nádori méltóság és a hatvani gyűlés tárgyában előterjesztést tett, azután pedig ő felsége elhatározását be nem várván, Szobi Mihály társaságában, éjnek idején eltávozott és megszökött; ő felsége pedig őket, nehogy az ország törvényei és szokásai ellen véteni látszassék, kegyelmének túlságából, a budai káptalan útján megidézte, de Werbőczi István és Szobi Mihály… meg nem jelentek: ezzel bűnösségüket világosan kitűntették, magokat az igazság és jog elől elvonták.

«Ennek következtében, az ez ügyben fennálló törvényeknek megfelelően, Werbőczi Istvánt és Szobi Mihályt, a király urunk és a korona ellen irányuló lázadásukért, úgy szintén elmondott egyéb különféle gonosz, tiltott, méltatlan tetteikért, mint a királyi tekintély ostromlóit, a közállapot, a béke és a szabadság nyilvános megzavaróit, jogosan és törvényesen, éretten megfontolt egyértelmű elhatározásunkkal, a körünkben törvényt ülő király urunk kegyes beleegyezésének és éretten megfontolt elhatározásának hozzájárulásával, országunk nyilvános ellenségeinek és hűteleneknek nyilatkoztatjuk; úgy hogy ingó és ingatlan javaik a királyi kincstárra szálljanak; feleségük és gyermekeik jogai különös királyi kegyelemből épségben föntartatván.


WERBŐCZI DOBRONYÁN, 1526 SZEPT. 23-ÁN KELT LEVELE.

«Nem engedhetjük ugyanis, hogy az a mi a királyi tekintély és méltóság, úgy szintén az ország szabadsága csorbítására, zavarok és pártütés közepett, helytelen módon történt, büntetetlen maradjon. Nehogy tehát ezen pártütők példájára mások is a fejedelem és az ország szabadsága ellen hasonló támadást és merényletet elkövetni merészeljenek szükségesnek tartjuk, hogy az ő bünhödésük elrettentő példája hasonló pártütőlázadások támasztásától mindenkit elvonjon és elrettentsen.»[340]


77. BÁTHORI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.[341]


Ezen ítéletben az a körülmény, hogy Werbőczit «egykor királyi személynöknek» czímezte, azt akarta jelezni, hogy Werbőczi a nádori czímet és méltóságot bitorolta volt, a mi azonban a királyt is, a ki megválasztatását helybenhagyta és hónapokon át törvényes nádornak ismerte el, megbélyegezte.

A nádori méltóságba Báthori Istvánt visszahelyezték. Erről a király állított ki okiratot, a melyben, mind a személynöki előterjesztésben, mind az országgyűlési ítéletlevélben, a Werbőczi és Szobi ellen emelt vádakat felsorolja, és őket a maga nevében is az ország ellenségeinek nyilvánítván, a száműzetés büntetésével sújtja. Azután így folytatja:

«Nehogy a nádori hivatal, mely a király után a zászlósurak sorozatában az első méltóság, jövőben is pártütők támadásainak ki legyen téve: a főpapok, zászlósurak, előkelők és egyéb rendek egyértelmű tanácsára elhatároztuk, hogy a nádori hivatal Báthori Istvánnak, ki attól ok nélkül, igazságtalanúl és helytelen módon megfosztatott, visszaadassék; jövőben pedig tőle és bármely más nádortól csak főbenjáró büntett miatt vétessék el; azon hozzáadással, hogy országunk nádora miként országgyűlésen, az ország összes rendeinek szavazataival szokott megválasztatni: szintúgy, mielőtt büntett miatt hivatalától megfosztatnék, az országgyűlésen együtt levő főpapok, zászlósurak és nemesek ítélőszéke elé állíttassék és ha törvényes úton elmarasztaltatik, hivatalával fejét is veszítse; máskülönben pedig hivatalát élte fogytáig tartsa meg.[342]

Miként az országgyűlésen egy hang sem emelkedett Werbőczi védelmére, úgy országszerte közönyösen fogadták letételének hírét.

A köznemesség politikai jellemét sötét színben állítja elénk bálványozott két vezérének elejtése; a mely esemény Zápolyai Jánosra is árnyékot vet.

Joggal írhatta, egy évvel utóbb, a magyarokról egy lengyel főúr, hogy «ez a nemzet a becsület és a hírnév tisztaságával semmit sem gondol».[343]

De nemcsak a személyi kérdésben, hanem az országgyűlés egyéb végzéseiben is hűtelenné lett a köznemesség az eszményekhez, melyekért negyedfél évtizeden át küzdött; a mit eddig alkotott, önkezével rombolta le.

Ugyanis az ország rendei, végzeményük élén, azt a kérelmet intézik a királyhoz, hogy ezentúl az ország kormányzásában «éljen tekintélyével és hatalmával; mind a királyi jövedelmek szaporítását és kezelését, mind az ország szabadságát, védelmét és összes szükségeit illető ügyekben, érett megfontolás után, maga rendelkezzék». Kinyilatkoztatták, hogy a főpapokból és országnagyokból a király tetszése szerint alakíthatja meg tanácsát és a nyolcz köznemes ülnököt is ő maga választhatja meg.

E mellett egy czikkely elpanaszolja, hogy a «folytonos országgyűlések a szegény nemeseket egészen kimerítették, úgy hogy többen közülök a nagy költségek miatt jószágaikat elzálogosítani kényszerültek és paraszt állapotra jutottak»; ennélfogva a királyt arra kéri, hogy jövőben «csak nagy szükség esetén hivja egybe a köznemességet».

Általán úgy fogták föl a helyzetet, hogy az országgyűlés végzései Lajos királyt «korlátlan hatalmú uralkodóvá» tették.[344]

Werbőczi, ámbár politikai pályája összes vívmányainak megsemmisülése és a csalódás érzése, a mit mind az udvar, mind saját pártjának magatartása fölidézett, lelkét keserűséggel töltötte el: nem csüggedett el. Erőt talált magában új küzdelmekre.[345]

A nádori hivatal czímét letette; de továbbra is «Magyarország szolgájának» czímezte magát.[346] Ezzel jelezte, hogy nem személyes érdekek lebegnek szemei előtt, nem az elvesztett s magas méltóság visszaszerzésére törekszik, hanem hazája szolgálatának kívánja erejét szentelni ezentúl is.

Zólyom megyei menedékhelyén zavartalanúl tehette meg az előkészületeket az új actiora. Az uralomra jutott párt megelégedett azzal, hogy őt megbuktatta; nem gondolt arra, hogy az ellene hozott itéletből a következményeket levonja. Birtokait a király el nem adományozta. Személyes szabadságát senki sem fenyegette.

Pártfelei, barátai között pedig találkoztak, a kiknek ragaszkodása a szerencsétlenség napjaiban nem csökkent s most fölkeresték, hogy kitartásra buzdítsák és szolgálatukat neki fölajánlják. Csak háromnak ismerjük nevét; ezek Derencsényi Miklós tornamegyei főispán, Giczei Albert és Szini István. Ezek biztosan számítottak arra, hogy különösen az ország felső részeiben Abaúj-, Borsod-, Gömör-, Torna-, Zemplén- és Ungmegyékben a köznemesség csatlakozni fog hozzájuk és így megállapodásra jutottak az iránt, hogy hiveikkel gyűlést fognak tartani.

Érdekes világosságot vet ezen tervre Werbőczi levele, melyet (1526) június 9-ikén (latin nyelven írt) Derencsenyihez, néhány órával azután hogy ez tőle Dobronyából eltávozott volt:

«Nemzetes uram, kedves testvérem. Üdvözletem előrebocsátása után. Ma megállapodásra jutottunk az iránt, hogy a leveleket, a miket néhány vármegyéhez intézek, szolgám Szőlősy Miklós személyesen vigye meg. De ettől elállottam; mert Miklóst, kire úgyszólván minden órában szükségem van, olyan hosszú időn át nem nélkülözhetném. Elhatároztam tehát, hogy leveleimet Zemplén- és Ungmegyékhez, azon megyékben birtokos egyik emberem által küldöm, a ki ha jónak látja a szomszédvármegyéket is bejárhatja. De nehogy e közben az idő felhasználatlanúl múljék, a Borsod- és Abaújmegyékhez szóló leveleket nemzetes uraságodhoz küldöm, kérvén és esedezvén, méltóztassék ezen összes leveleket saját embere által eljuttatni csáti Szini Istvánhoz, ki azokat a czímzettnek kézbesíteni fogja. Ezenkivül a Gömör- és Tornamegyékbe szánt leveleket is küldöm, a melyeket ma újból írtam; kérem nemzetes uraságodat, méltóztassék azokat a nevezett vármegyék jegyzőinek átadni és azokat, melyeket ma reggel nemzetes uraságodnak kézbesítettem, tőlük még abban az esetben is, ha már elolvasták volna, visszavenni és elégetni; mert hanyagságból kis hiba került beléjük.

Minden egyebet élő szóval közöltem nemzetes uraságoddal. Újból kérem, hogy dolgaimban és ügyeimben, a melyeket szóval tárgyaltunk, buzgón járjon el és a saját s a többi testvéreim belátása szerint a szomszéd vármegyékbe követeket küldjenek; mindazt pedig, a mit azokban a megyékben különösen a helyre nézve, a hol a gyűlés megtartandó volna, határozni fognak, mielőbb tudomásomra hozzák. Uraságodnak boldog életet kívánok.»

És a levél alján ez az utóirat áll:

«Nemzetes uraságodat kérem, gondoskodjék arról és a két vármegye jegyzőit is szólítsa föl arra, hogy leveleim másolata ellenségeim kezeibe ne járjon.»[347]

Két héttel utóbb Giczei Albertet küldötte Werbőczi a tornamegyei főispánhoz «fontos közlésekkel», melyek kétségkivül a tervezett gyűlés megtartásának siettetésére vonatkoztak.[348]

A mozgalmat csirájában megakasztotta az a hír, hogy Szolimán szultán Magyarország ellen megindult. Werbőczi hazafias érzése visszariadt attól, hogy a válságos helyzetet, melybe az ország jutott, a saját czéljai javára kizsákmányolja.

A pártküzdelemben fegyverszünet állott be. De az erőfeszítésekben, melyeket a király és a nemzet az ország védelmének biztosítása végett tett, Werbőczi nem vett részt. Szolgálatát sem az udvar, sem az erdélyi vajda nem vette igénybe. Dobronya várában várta be a válságos harcz kimenetelét, ott kapta meg a mohácsi katasztrófa hírét.

A legelső gondolat, mely lelkén uralkodott: az önfentartás ösztönének sugallata volt. Nem kereste föl sem a királynét, sem Zápolyait. Annak a területnek, a hol családjával menedéket talált, biztonsága fölött őrködött és önfeláldozó tevékenységet fejtett ki, a végből, hogy a török hadak előnyomulása a bányavárosokat az ellenállásra felkészülve találja.[349]

Erre nem volt szükség. A török császár szeptember 26-án kivonult Budavárából és seregeit visszavezette birodalmába. Ekkor Werbőczit újból a politikai küzdtérre hivták az események.






ÖTÖDIK KÖNYV.
WERBŐCZI ISTVÁN
JÁNOS KIRÁLY KANCZELLÁRJA.
1526-1528.



I.



A nemzeti párt a mohácsi vész után. Werbőczi Zápolyai Jánoshoz csatlakozik. Politikai eszményei. Egyengeti Zápolyai útját a trónra. A tokaji értekezlet. Werbőczi beszéde. Buzgólkodása Zápolyai mellett.

AZOKAT a körülményeket, a melyek között az országot a mohácsi vereség szerencsétlensége érte, a nemzeti párt a saját politikai czéljainak szempontjából, kiválóan szerencséseknek tekinthette. Vezérei Zápolyai János és Werbőczi a csatában nem vettek részt. Életben maradtak és a katasztrófáért nem terhelte őket a felelősség, sőt ennek egész súlyát az udvari pártra háríthatták. Mivel pedig, a pápa kivételével, a külső hatalmasságok az országot a válságos helyzetben magára hagyták: még nagyobb határozottsággal, mint 1505-ben, hirdethették azt, hogy a nemzet csak saját erejére támaszkodva, csak saját kebeléből választott uralkodótól várhatja fönnmaradását.

Zápolyai János két évtized óta a nemzeti párt trónjelöltje volt. Most tehát a királynak, fiörökös nélkül bekövetkezett halálával megüresedvén a trón, tartózkodás nélkül tette meg a lépéseket, hogy királylyá megválasztatását előkészítse és biztosítsa.

Alighogy szeptember végén a törökök Magyarországból kivonultak, az ország rendeit október 14-ikére tokaji várába hivta meg a végre, hogy ott «arról, a mit a haza védelme és megmaradása tekintetében cselekedni kell, tanácskozzanak».[350]

Werbőczi, feledve a történteket, eszményeinek és érdekeinek vonzó erejét követve, egyike volt a legelsőknek, a kik szolgálatukat neki fölajánlották. Még mielőtt vele találkozhatott volna, azzal igyekezett a közvéleményt számára megnyerni, hogy őt az ország szabadítója gyanánt tüntette föl. Október harmadikán a hontvármegyei Nyékről Selmecz városát arról értesíti, hogy Szolimán azért határozta el magát az ország elhagyására, mert tudósításokat kapott, hogy az erdélyi vajda hadai, Mayai Lukács sebesi kapitány vezérlete alatt, Törökországba törtek és nagy dúlásokat visznek ott véghez.[351]

Ugyanakkor Werbőczi más irányban is igyekezett a trónra vezető utat Zápolyainak előkészíteni. Nem lehetett kétsége az iránt, hogy Mária királyné, az udvari pártnak életben maradt tagjaival egyetértőleg, testvérbátyja Ferdinánd főherczeg királylyá megválasztatása érdekében fog működni, támaszkodva azon szerződésekre, melyek a Habsburgdinasztia örökösödési jogát megállapították. Mindazáltal hozzá lévén szokva, hogy hiú remények bolygó tüzeinek nyomában járjon, meg akarta kisérleni, hogy őt elhatározásától eltérítse és így az országtól a polgárháború veszélyét távoltartsa.

Egyik bizalmas emberét, Bekényi Benedek ítélőmestert, Pozsonyba küldötte, hogy az oda vonult Mária környezetében tartózkodó magyar urakkal érintkezésbe lépjen s az özvegy királyné és Zápolyai János között létesítendő házasság gondolatát szőnyegre hozza. Bekényi Pozsonyból, október közepe táján, Haimburgba ment, a hol Ferdinánddal Mária éppen a magyar trón elfoglalása tárgyában tanácskozott. Azonban az ifjú özvegy, egyéni büszkeségének és dinasztikus politikájának sugallatára, a legnagyobb határozottsággal utasította vissza a tervet. Egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy «inkább kolostorba lép vagy akár koldulni megy, mintsem hogy Zápolyai János nejévé legyen».[352]


78. I. FERDINÁND.[353]


Ezen tárgyalásokkal egy időben, október közepén, a tokaji vár, melyet a Tisza és Bodrog összefolyásánál Hunyadi János épített volt, Mátyás király pedig Zápolyai Istvánnak adományozott, nagyszámú előkelő gyülekezetet fogadott falai közé. A főpapok rendjéből csak Várdai Pál egri püspök, a zászlósurak sorából egyedül Perényi Péter temesi gróf és koronaőr jelentek meg. A régi nemzetségeket Báthori Endre szatmári főispán, a nádor testvéröcscse, Dóczi János királyi kincstartó, Drágfi János és Homonnai Drugeth Ferencz főispánok képviselték. Tömegesen jöttek össze a nemesség kiváló tagjai. Ott voltak azok, kik a megelőző országgyűléseken a nemzeti párt élén állottak Ártándi Pál, Bodó Ferencz, Glésán Pál és Szobi Mihály. A jelenlevők között az Ábrahámfi, Bajoni, Csaholi, Csáki, Czibak, Derencsényi, Gerendi, Ibrányi, Jakcsi, Jaksics, Kátai, Kenderesi, Kismarjai, Maczedóniai, Matusnai, Patócsi, Petrovics, Pöstyéni, Várdai, Vidfi, Vitéz családok sarjaival találkozunk.


79. MÁRIA KIRÁLYNÉ NÉVALÁÍRÁSA.[354]

Pest, Szatmár, Turócz, Ung és még néhány vármegye, az erdélyi három nemzet, Kassa és több más város követeket küldöttek.[355]

Mindannyian találkoztak abban a felfogásban, hogy «a haza védelme és megmaradása» érdekében legsürgősebb teendő Zápolyai Jánost a megüresedett trónra emelni.

Alig volt arra szükség, hogy Werbőczi hatalmas rábeszélő és szónoki tehetségét értékesítse.

Ő volt a vezérszónok. Beszédében – melyet Istvánfi Miklós történeti munkájában föntartott – az 1505-ik évi végzésből merítette a leghatásosabb érveket annak bebizonyítására, hogy a királyválasztásnál idegen uralkodóházak igényeit tekintetbe venni nem szabad. Mind II. Ulászló, mind II. Lajos uralkodását kiméletlenűl bírálta. «Az idegen származású királyok – így szólott – többnyire fösvénységükkel, kegyetlenségükkel vagy hanyagságukkal gyűlöletessé tették magukat, súlyos csapásokat hoztak az országra. Ime, példa rá Ulászló, ki tunyán és dicstelenűl, mint vén asszony ült a trónon. Nem akarok szólani szerencsétlen fiának vakmerőségéről, melylyel hadseregünk virágát, egykor ellenségeink között félelmet és rettegést gerjesztő erőnk és vitézségünk babérjait ocsmányúl és gyalázatosan feláldozta. Valóban az irgalmas Isten különös gondviselésének és kegyének bizonyítékát láthatjuk abban, hogy a gyászos emlékű harczmezőtől az erdélyi vajda urat, ezt a bátor és jeles férfiút távoltartva, életét megmenteni méltóztatott. Ekképen föntartotta számunkra azt, ki hanyatló hazánkat, ezen siralmas időben, bölcs tanácsával és győzhetetlen fegyverével megoltalmazni és fölvirágoztatni képes is, kész is».[356]

A jelenlevők egy része azt óhajtotta, hogy a királyválasztást azonnal végre kell hajtani. A hevesebbek már lelkesen éltették «János királyt».[357] Valószinűleg Mátyás megválasztatása lebegett előttük példa gyanánt.

Azonban Werbőczi tisztában volt azzal és meggyőzte a többieket is arról, hogy a királyválasztás csak a végre külön összehivott országgyűlésen foganatosítható. Erre nézve kétség nem merülhetett föl. Csak azt a kérdést kellett még eldönteni, hogy a királyválasztó országgyűlés összehivásának joga és kötelessége kit illet meg?

Törvényeink gyűjteményében egy 1485-ik évi végzemény foglaltatik, mely a nádor hatáskörét szabályozza és egyik czikkelyében megállapítja, hogy valahányszor a király fiörökös nélkül hal el, a királyválasztó országgyűlést a nádor hivja össze és a választásnál az első szavazatot ő adja. Azonban kétségtelen, hogy ennek a törvénynek létezéséről a mohácsi vész után semmit sem tudtak, és hogy a jelezett végzemény emlékirat természetével bír.[358]

Az utolsóelőtti királyválasztó gyűlésre, V. László halála után, négy főpap, a nádor és hat zászlós úr; a legutolsóra, Mátyás halála után, az özvegy királyné, a környezetében levő főpapokkal és zászlósurakkal, bocsátották ki a meghivó leveleket.

Most Zápolyai János eleinte azt a nézetet vallotta, hogy a királyválasztó országgyűlés kihirdetésére Mária királyné van hivatva és ezért azzal a kérelemmel fordúlt hozzá. hogy ezt mielőbb tegye meg.[359] Azonban ettől a felfogástól a tokaji értekezleten – kétségkivül Werbőczi tanácsára – eltért és a körüle egybegyűlt rendekkel abban állapodott meg, hogy ők hirdetik ki a királyválasztó országgyűlést, melyet november 5-ikére, Fehérvárra hivtak egybe.

«Egybegyűltünk, – írják a meghivólevélben, – hogy az ország védelméről, oltalmáról, a ránk nehezedett csapás és a közveszély elháritásáról tanácskozzunk. Azonban többszöri tárgyalás és értekezés után úgy találtuk, hogy fejedelem és igazgató nélkül… állandó és érvényes, az országra nézve jó és üdvös rendelkezéseket nem tehetünk.»

Mindazáltal érezték azt, hogy az országgyűlésnek az özvegy királyné és a nádor mellőzésével történt kihirdetése nem tekinthető kifogástalannak és párthatározat színét viseli magán; minélfogva attól kellett tartaniok, hogy a kihirdetett országgyűlést az ellenpárt körében törvénytelennek fogják tekinteni. Szükségesnek látták tehát gondoskodni arról, hogy a megjelenésre azokat is késztessék, a kik különben felhivásukat követni nem volnának hajlandók. Azokra, kik «akár makacsságból, akár hanyagságból» a királyválasztó országgyűlésen meg nem jelennek, súlyos büntetést határoztak, a melyet azonban nem írtak körül elég szabatosan. Olyan büntetésről beszélnek, «mely az ország pártütő és elszakadt tagjait megilleti, az ő unokáikra is gyalázatot hoz és a megválasztandó király által meg fog erősittetni.»[360]

Ezen eljárásuk az eddigi gyakorlattól eltért, anélkül, hogy az óhajtott eredmény elérésére biztosítékot képezhetett volna.

A meghivólevelet a jelenlevők közül a legelőkelőbbek, számszerint harminczan írták alá. Élükön János vajda áll. Utána következnek: Eger főpapja, Perényi Péter, Báthori András, Homonnai Ferencz, Drágfi Gáspár és (a hatodik helyen) Werbőczi István «Magyarország szolgája.»[361]

Eszerint ő nem tartott igényt arra, hogy pártfelei nádornak ismerjék el. Az utolsó országgyűlés határozata által teremtett helyzetet bevégzett tény gyanánt elfogadta. Mint hivatalt nem viselő úr szerényen elsőbbséget adott még a főispánoknak is. De csorbítatlan tekintélye az első helyet szerezte meg részére a köznemesség sorában.

A tokaji értekezlet szétoszlása után Werbőczi buzgó tevékenységet indított meg nemcsak a fehérvári országgyűlés sikerének előkészítése érdekében, hanem a végből is, hogy az urak mielőbb és pedig fegyveres, erővel csatlakozzanak a trónjelölthöz. A levelek, a miket szerte küldözött, mind elvesztek. Az azokra érkezett válasziratokból is csak egy kerülte el az enyészetet: Ráskai Gáspáré. Ez jelenti neki, hogy több jó barátja, sőt maga Mária királyné, nagy igéretekkel iparkodnak őt rábirni, hogy Ferdinánd főherczeg mellé álljon; azonban ő mégis kész mindent feláldozni és kétszáz lovassal fog a vajdához csatlakozni. Csakhogy ajánlatának értékét kétségessé teszi azzal a vallomással, hogy nem indulhat meg, mert pénze nincs, még húsz forinttal sem rendelkezik; egyúttal kifejezi azt a reménységét, hogy szolgálataiért a jutalom el nem marad; végül biztosítja, hogy Werbőczi annak, a mit érette tenni fog, úgy veszi majd hasznát, mintha közvetlenül a saját érdekében tenné.[362]

II.



Ferdinánd főherczeg pártja. Kisérletek Werbőczi megnyerésére. A fehérvári országgyűlés. Zápolyai királylyá választása. Az országgyűlés végzései. Werbőczi főkanczellár lesz. Megjutalmazása.

EKÖZBEN Ferdinánd érdekében is megindult az actio. Mária királyné november 25-ikére Komáromba országgyűlést hirdetett; egyúttal nyílt levelekben az ország rendéit fölszólította, hogy a törvénytelenül egybehivott fehérvári országgyűlésre ne jelenjenek meg. Ferdinánd pedig, míg házának régi hiveit adományokkal és igéretekkel ragaszkodásukban megszilárdítani igyekezett, kisérletet tett, hogy ugyanezen eszközökkel az ellenpárt vezérférfiait megnyerje. Természetszerűen a legnagyobb fontosságot arra helyezte, hogy Werbőczit a maga részére vonja. Október 30-ikán Bécsben levelet írt alá, mely «őszintén kedvelt tekintetes és nagyságos Werbőczi Istvánhoz» volt czímezve.[363] Tartalma rövid, de világos. Értesíti, hogy Batthyányi Ferencz bán üzenetét viszi neki s kéri, adjon neki hitelt. Batthyányi arra volt hivatva, hogy vele átpártolásának árát megállapítsa. Az a körülmény, hogy a levél eredeti példánya a Batthyányi herczegek családi levéltárában őriztetik, kétségtelenné teszi,[364] hogy a czímzettnek át nem adta a megbizott és pedig azért nem, mert a legcsekélyebb reménysége sem lehetett arra, hogy ajánlatai kedvező fogadtatásra találnak.

Ugyanakkor Ferdinánd a fehérvári országgyűlésre küldvén három osztrák tanácsosát, ezeket megbizta, hogy Werbőczivel tárgyalásokat indítsanak meg.[365]

A fehérvári országgyűlés létrejöttét ugyanis Ferdinánd és Mária erőfeszítései nem akadályozhatták meg. Azonban az ország rendei csekély számban jelentek meg ott. A szellemekre leverő és zsibbasztó hatást gyakorolt annak az előérzete, hogy két trónkövetelő állván egymással szemközt, két király megválasztásával az országra még nagyobb veszedelem várakozik annál, a miből imént menekült meg.

Fehérvárra csak az ország felerészéből, huszonhét vármegyéből gyűlt egybe a köznemesség.[366] Az országnak életben maradt zászlósurai közül a nádor, a horvátországi bán, a tárnokmester távoltartották magukat. Ellenben a főpapok többsége, hét püspök jelent meg. Ugyanannyi királyi város küldött követeket.[367]

November 10-ikén tartatott meg a királyválasztó ülés. A főpapok, az országos méltóságok viselői és az előkelő nemesek a prépostság épületében tanácskoztak. Felolvastatott az 1505-ik évi végzés. Mire a jelenlevők egyhangúlag Zápolyai Jánosra adták szavazatukat.

Ezt az eredményt Werbőczi István vitte meg a város falain kivül szabad ég alatt táborozó köznemességnek. «Uraim, magyarok! – így szólott hozzájuk – tudjátok, hogy fejedelem és kormányzó nélkül vagyunk, országunk pedig elpusztulva áll; tudjátok azt is, hogy Ferdinánd osztrák főherczeg kíván királyunk lenni. Mondjátok meg, akarjátok-e őt királyúl vagy nem?»

Egyhangúlag zúgott föl a válasz: «A világért sem akarjuk!»

«Kit akartok tehát királyúl?» kérdezé tovább. Egyhangúlag felelték, hogy János vajdát kívánják. Ekkor előlépett Ferdinánd biztosainak egyike és arra kérte a gyülekezetet, hogy mivel az ország rendeinek nagy része meg nem jelent, a trón betöltését halaszsza el. Azonban Werbőczi figyelmeztette a nemességet, hogy minden nap, minden órán az ellenség újból megtámadhatja az országot, mely e szerint egy pillanatig sem maradhat király nélkül. És az 1505-ik évi végzést tartalmazó pecsétes okiratnak hosszú dárdára tűzött példányát mutatván föl, így szólott: «Ime uraim, itt van a fogadás, az esküvel megerősített végzés, melyben a vármegyék és az urak mind arra kötelezték magukat, hogy idegent soha többé nem fognak királyúl megválasztani.»

«János vajda legyen a király», hangoztatta újból a tömeg.[368]

A következő napon Zápolyai János Magyarország királyává koronáztatott.

Eszerint a nemzet által saját kebeléből választott uralkodó ült ismét a magyar trónon. Magyarok, a nemzeti eszmék leglelkesebb hirdetői, környezték őt mint tanácsadók. Az országgyűlés osztatlanúl párthíveikből állott; ellenzéknek nyoma sem volt. A hatalom teljességének birtokában be kellett most bizonyítaniok, hogy az ország megmentésének és hatalma, fénye, jóléte visszaállításának feladatát megoldani képesek.

Azonban már a legelső lépések, a miket tettek, vészjóslóan jelezték a csalódást, a mi az országra várakozik, hirdették tehetetlenségüket.

Az országgyűlés végzései egyáltalán nem állottak a válságos helyzet színvonalán. Az ország védelméről a török támadás megujulása esetén, állami egységének biztosításáról, a rendes kormányzati és közigazgatási viszonyok helyreállításáról egyáltalán nem gondoskodtak. A Mátyás király halála óta kiküzdött politikai vivmányok, érvényesítésével sem foglalkoztak.

Sőt megfeledkeztek a tokaji meghivóiratban foglalt fenyegetésről is, melynél fogva most azok ellen, kik az országgyűlésen meg nem jelentek, eljárniok kellett volna. Ellenben azt hitték, hogy újabb fenyegetésekkel a Mária által kihirdetett országgyűlést meghiúsítják. A főpapokat és zászlósurakat, a kik ott megjelennek, előre hűtleneknek nyilatkoztatták és János királyt felhivták, hogy azokat javadalmuktól, illetőleg hivataluktól foszsza meg.

A rendek adót szavaztak meg, de azzal a sajátszerű hozzáadással, hogy csak öt hónap eltelte után fogják behajtatni. Addig a mohácsi mezőn elesetteknek hagyatékaiban, a templomoktól elszedett kincsekben és a megüresedett egyházi javadalmakban jelölték ki a jövedelmi forrásokat, a melyekből a király meríthet.

János király ezeket a végzéseket nem erősítette meg, sőt kijelentette, hogy a templomoknak a II. Lajos rendeletére elszedett kincseket vissza fogja szolgáltatni.[369] Az egyházi javadalmakat sem hagyta üresedésben és a legelőkelőbbet, az esztergomi érsekséget, mindjárt Várdai Pál egri püspöknek adományozta.

A nádori méltóság betöltéséről nem rendelkezett; ámbár azt a reménységet, hogy Báthori Istvánt kimélve megnyerheti, bizonyára nem táplálta.

Werbőczit nem az üresedésben levő országbírói méltóságra emelte, hanem főkanczellárjává nevezte ki. Ekkorig ezt a tisztet mindig főpap viselte. A nemzeti párt – mint láttuk – kezdettől fogva oda hatott, hogy az egyháziakat a világi állásokból mindinkább kizárja, és saját valláserkölcsi hatáskörük határai közé utalja. Valószinűleg ez a törekvés érvényesül Werbőczi kineveztetésében, a mely őt a király oldala mellett a legbefolyásosabb politikai állásra helyezte.

Az ő szolgálatait János király más módon is jutalmazta. Néhány nappal a koronázás után, több adománylevelet állított ki javára. Saját családi javaiból Tornavárát a hozzátartozó uradalmakkal, Nógrád megyében agárdi curiáját és Budavárában a ferencziek temploma mellett álló házát; továbbá Szalkai László prímás hagyatékából Borsodmegyében Nyárád falut és Budán a zsidó temető mellett álló házat kerttel; végre Batthyányi Ferencz hűtlensége következtében Veszprémmegyében Vázson várát, a hozzá tartozó uradalommal,[370] a melyre – mint láttuk – alig egy év előtt már más szerezett jogczímet. Ezekhez kevéssel utóbb járultak más adományok: Tornamegyében Szárd vára tartozékaival és Erdélyben három falu, melyek a Ferdinándhoz csatlakozott Besztercze város tulajdonát képezték volt.[371]

III.



Zápolyai János egyénisége. Határozatlansága. A Ferdinánd-párt szervezkedése. Harrach levele Werbőczihez. Werbőczi válasza. Ferdinánd követe Werbőczihez. Werbőczi levele. Az 1527. évi országgyűlés. Tüntető bizalomnyilvánítás Zápolyai iránt. Az országgyűlés végzései. Szobi Mihály halála. Werbőczi elveszíti nejét.

FEHÉRVÁRI országgyűlés után országszerte lelkes hangulat emelkedett uralomra. A lengyel király követe jelenti, hogy «a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna»; továbbá, hogy «letették az idegen, főképen a német viseletet, és a szittya szokásokhoz tértek vissza.»[372]

Az a remény dobogtatta meg a szíveket, hogy a magyar királyi udvar, mint Mátyás trónraléptekor, újból a hatalom és dicsőség áldásaival fogja az országot elárasztani.

Csakhamar a gyászos csalódás érzete eloszlatta az ábrándokat.

János királyban hiányozott a leglényegesebb tulajdonság: az erély, a határozottság. Egyéniségének ezt a fogyatkozását nem pótolhatta Werbőczi, a ki a gyakorlati államférfiú ezen kellékét szintén nélkülözte.

Bátor föllépéssel megsemmisítheti Ferdinándnak szervezkedő pártját. Frangepán Kristóf ajánlkozott is, hogy négyezer emberrel Pozsonyt hatalmába ejti. De a keresztény vér ontását kerülni óhajtván, tervét el nem fogadta; és így a pozsonyi országgyűlés megtartását, Ferdinándnak magyar királylyá megválasztatását, az országnak két uralkodó között megoszlását nem akadályozta meg.

Valószínűleg ezen habozó magaviselete keltette föl Ferdinánd környezetében azt a reményt, hogy János királyt visszalépésre lehet birni s hogy ez a czél éppen Werbőczi útján érhető el.

Az 1527-ik év elején Ferdinánd osztrák kanczellárja, Harrach Lénárd, levelet írt magyar hivataltársához. Abból indul ki, hogy ők ketten, legközelebb állván uralkodójuk szívéhez, arra vannak hivatva, hogy a közöttök fennálló ellenségeskedés megszüntetésére törekedjenek, a mi legbiztosabban úgy érhető el, ha Zápolyai János nőül veszi Mária királynét; felszólítja tehát Werbőczit, értesítse őt, vajjon uralkodója hajlandó-e ezen frigy megkötésére; ha igen, ő képes létrejöttét biztositani; egyúttal a részletes tárgyalások végett személyes találkozást javasolt.[373]

Nem merülhet föl kétség a felől, hogy Harrach ajánlatának nem volt komoly alapja és csak az lehetett czélja, hogy Werbőczit tárgyalásokba vonja, a mire kiindulási pont gyanánt azért választatott a házassági terv, mert – mint láttuk – éppen ezen az alapon kisérlette meg Werbőczi néhány hónap előtt az ellentétes érdekek kiegyenlítését.

János udvaránál hittek az ajánlat komolyságában, de a nélkül, hogy azt nagy lelkesedéssel fogadták volna. János király a lengyel király tanácsát kérvén ki, az azon aggodalmakat tolmácsolta, a melyeket Máriának terméketlensége és első férje életében kitűntetett uralomvágya támasztanak, minélfogva kijelentette, hogy erre a házasságra csak «a keresztény vér ontásának megakadályozása érdekében szánhatná rá magát».[374]

Werbőczi bizonyára szintén ilyen formában írta meg válaszát Harrachnak, és Trencsént jelölte ki találkozási helyűl. Itt, a Zápolyaiak fényes kastélyában február közepetáján jött össze a két államférfiú.


80. JÁNOS KIRÁLY PECSÉTJE.[375]


Az osztrák kanczellár most a házassági terv megújítása mellett azt a javaslatot tette, hogy Ferdinánd elismerné János királyt Magyarország uralkodójának és a maga örökösödési jogait csak azon eshetőségre tartaná fönn, ha János fiörökös nélkül hal meg; viszont János király a magyar korona igényeiről Morvaország, Szilézia és Lausitzra, váltságdíj követelése nélkül mondjon le.

Harrach hangsúlyozta ugyan, hogy ezen javaslatot Ferdinánd király tudta nélkül teszi; de ezen állításban Werbőczinek szükségkép diplomatikus fogást kellett látnia, a melylyel az osztrák kanczellár szabad kezet kívánt biztosítani uralkodójának.

Werbőczi nem érezte magát feljogosítva arra, hogy ezen tervvel szemben határozott állást foglaljon. Válasza úgy hangzott, hogy jelentést tesz uralkodójának, és válaszát rövid idő múlva Trencsénbe meghozza neki.[376]

Azonban alighogy Esztergomba visszaérkezett Werbőczi, felkereste őt Ferdinánd hivatalos küldötte. Ez egy egészen ismeretlen és jelentéktelen állású bécsi polgár, Schwarcz János volt, kit az osztrák helytartók arra a czélra szemeltek ki, hogy üzenetüket megvigye.

Werbőczi, mikor február 19-ikén Schwarcz átnyújtotta néki Ferdinánd királynak február 3-ikán kelt megbizólevelét, az iratot figyelmesen elolvasván, a Ferdinánd használta czímekre vonatkozólag megjegyezte, hogy őt Magyarország királyának, Morvaország őrgrófjának, Szilézia herczegének el nem ismerheti.[377]

A követ erre a megjegyzésre nem fektetett súlyt. Megbizatása értelmében, a helyett, hogy a szokásnak megfelelően, élő szóval adta volna elő azt, a mit utasítása tartalmazott, ezt egyszerűen felolvasta:

«Ferdinánd király üdvözli Werbőczit, biztosítja kegyelméről, örömét fejezi ki jó egészségben léte fölött. Visszaemlékezve arra, hogy a nürnbergi birodalmi gyűlésen vele megismerkedett és érintkezésbe lépett, bizalmat táplálván iránta, «az erdélyi vajda érvénytelen országgyűlésére küldött követeinek és biztosainak meghagyta volt, hogy hozzá is forduljanak. Ő azonban akkor a veszély miatt, mely fenyegette volna, nem karolta föl úgy az ügyet, mint óhajtotta. Ennek daczára bízik igazságszeretetében, és újból kéri, fontolja meg, hogy az igazság és a méltányosság mit követelnek». Azon jogokon kivül, a miket ő maga és neje a magyar koronára tartanak, tekintetbe veendők a szerződések, a mik Frigyes császár és Mátyás király, azután Miksa császár és Ulászló király között jöttek létre. Ezek alapján választották meg őt királylyá. Ha az ország békés birtokába juthat, a maga, a császár és a német birodalom egész erejét Magyarország megoltalmazására fordítja. Ellenben ha az erdélyi vajda makacsúl ragaszkodik elhatározásához, a törökökkel szégyenteljes béke megkötésére kell magát elszánnia, a miből az országra és a kereszténységre nagy veszedelem háramlik. Reméli tehát, hogy Werbőczi mindezt megfontolván, az ő jogát a magyar trónra elismeri és erről levélben tudósítani fogja. Biztosítja, hogy a vajda hívei ellen nem szándékozik kiméletlenűl föllépni; sőt ellenkezőleg a megtérők irányában kegyelmességet fog tanusítani. Werbőczi tehát, mivel irányában különös kegyelmével fogja elismerését kitűntetni, a maga és övéi javát s díszét mozdítja elő, ha a jog és igazság követelései szerint jár el.[378]

Werbőczi az utasítás meghallgatása után megütközését fejezte ki azon, hogy Ferdinánd őt uralkodójától való elpártolásra szólítja föl és tüzetesen kifejtette, hogy János királyt Magyarország törvényes uralkodójának kell tekinteni.

Majd bizalmas társalgásba bocsátkozva, kérdezé, hogy Ferdinánd udvaránál milyen külföldi uralkodók követei tartózkodnak? És mikor Schwarcz az angolországi követeket említé, a magyar kanczellár megjegyezte, hogy tudomása szerint azok János királyhoz voltak küldve és erőszakkal vitettek Prágába. Azután felhozta, hogy a pápai és velenczei követektől kapott értesítések szerint a pápa igen válságos helyzetbe jutott. Ezzel az ügynököt elbocsátotta.

Werbőczi egyébiránt a hozzá intézett felhívásra egyenesen Ferdinándhoz intézett levélben válaszolt.

«Tudja meg Felséged, – úgymond – hogy én kész vagyok Felségednek hódolni és szolgálni, ha a szolgálat, a mit tőlem kíván, Magyarország felséges királyának, az én legkegyelmesebb uramnak méltóságát és tekintélyét nem sérti, az én becsületemet és ő felsége iránt tartozó hűségemet nem érinti. Ebben az esetben, ha Felséged azt hiszi, hogy szolgálatára lehetek, értesítsen engem, parancsoljon velem; rendeleteinek engedelmeskedni fogok. De oly dologban, a mi az én kegyelmes uram méltóságát és tekintélye gyarapodását, az én saját becsületemet és hűségemet sértheti, Felségednek engedelmeskedni nem tartozom s nem akarok. Én Magyarország szent koronájának hű és állhatatos szolgája voltam, vagyok és maradok holtomig. Ez a korona az én kegyelmes uram felkent fejére olyan erősen rá van illesztve, hogy míg ő él, tőle el nem választható. Nem volna igazságos és tisztességes dolog, de nem is lehetséges, hogy elszakadjak attól a koronától, melyhez elődeim szintén megingathatatlan hűséggel ragaszkodtak. Ha azonban tapasztalni fogom, hogy Felséged a béke, a kölcsönös barátság és jó szomszédság helyreállítására irányozza szándékát,… az országban levő nagyszámú atyámfiaival és barátaimmal együtt, minden igyekezetet és fáradságot arra fordítok, hogy… Felségednek szolgáljak, úgy hogy Isten segítségével nemcsak Felségednek, hanem országainak és az egész kereszténységnek a béke és nyugalom bőséges gyümölcseit biztosíthassuk.»

Ámbár a bécsi ügynök hozta üzenet és Harrach közlései között éles ellentét mutatkozott, Werbőczi a tárgyalások sikerének lehetőségét nem látta kizárva és kijelentette, hogy Ferdinánd kanczellárjával a megállapított helyen találkozni és tárgyalni kész.[379] Azonban levelének határozott hangja meggyőzte Ferdinándot arról, hogy Werbőczi közreműködését János király lemondásának kieszközlésére nem fogja megnyerhetni. Ezért a Harrach kanczellárral való újabb találkozás nem jött létre.


81. TRENCSÉN VÁRA.[380]


Ilyen körülmények között Werbőczi jónak látta János király politikájának oly irányt adni, mely Ferdinándot az engedmények térére való lépés szükségességéről fölvilágosítsa.

Erre kedvező alkalmat nyújtott az 1527-ik év márczius 17-ikére János királytól egybehívott országgyűlés. Feladatáúl a meghivólevél általánosságban «az országot naponkint fenyegető veszélyek elhárításáról és a bajok gyógyszereiről» való tanácskozást tűzte ki; de a mellett utalt arra, hogy «számosan találkoznak, kik jó mag helyett konkolyt hintenek, az ország védelmének és megmentésének színe alatt a magyar nemzetnek és nyelvének kiirtásán fáradoznak». Ezzel János király jelezte, hogy Ferdinánd erőfeszítéseivel szemközt a nemzeti érzés fölélesztésében keres támaszt s e végből a köznemességet fejenként való megjelenésre szólította föl. Mindkét mozzanat Werbőczi befolyására vezetendő vissza és hatásosnak bizonyult.


82. A ZÁPOLYAI-PÁRT ORSZÁGGYŰLÉSI MEGHÍVÓJÁNAK ZÁRADÉKA.
1526 október 9-én kelt eredeti okirata a herczeg Batthyány-család körmendi levéltárában.[381]


Az országgyűlés tüntető nemzeti bizalomnyilvánítássá alakult. Kilencz püspök és a legelőkelőbb családok sarjai mellett a köznemesség 53 vármegyéből, Erdélyből és Slavoniából tömegesen gyűlt egybe.[382]

Hűségüket és ragaszkodásukat János király iránt az áldozatkészség olyan tényével tűntették ki, a melyre az 1521-ik évi országgyűlés adott példát. Az ország védelmének czéljaira, minden nemes és nem-nemes lakos részéről ingó vagyona értékének tizedrészét ajánlották föl, oly módon, hogy azt a királyi kincstárnoktól kiküldendő adószedők mindenkitől, eskü alatt tett vallomása alapján, már egy hónap mulva hajtsák be. Mindazok pedig, kik ezen adó alól magukat ki akarván vonni, az országból távoznak vagy a királytól fölmentést eszközölnek ki, honárulóknak nyilváníttattak.

A király viszont igéretet tett, hogy a rendeket soha máskor ilyen tized fizetésére kötelezni nem fogja; továbbá fölmentette őket mindennemű egyéb közterhek viselésétől; úgyszintén a közfelkelés kötelezettségétől, azt az esetet kivéve, ha netán a német császár vagy a török szultán személyesen vezetne sereget az országba. A király, kire a tized fizetésének kötelezettsége nem terjesztetett ki, fölkéretett, hogy magánvagyonából rögtön fogadjon hadakat, melyekkel a németek kezein levő várakat szerezze vissza.

Az ország rendei a nemzeti királyság eszméjéhez való ragaszkodásukat a királyhoz intézett és a végzeménybe iktatott azon kérelemmel is tolmácsolták, hogy «az ország okiratát, mely az idegeneket a királyválasztásból kizárja, erősítse meg».

Ezen az alapon mindazokat, kik Ferdinánd megválasztásában részt vettek, «hűteleneknek, a haza közjava, az ország szabadsága és a szent korona ellenségeinek»; mindazokat; kik Ferdinánd iratait, «melyekkel a köznyugalmat felzavarja», elfogadják és terjesztik, tőle követségeket vállalnak, felségsértőknek bélyegezték.

Mivel pedig Ferdinánd az országgyűléshez intézett levelében a rendeket fölszólította, hogy örökösödési jogait és királylyá történt megválasztatását tekintetbe véve, hódoljanak meg neki: ezek álláspontjukat, Werbőczitől fogalmazott levélben, erőteljes szavakkal közölték vele.

Csodálkozásukat fejezik ki azon, hogy őket alattvalóinak, magát Magyarország királyának, János királyt pedig erdélyi vajdának czímezi. «Tudja meg Felséged, hogy Magyarország minden külső hatalmasságtól független ország; mely jegyajándék vagy hűbér gyanánt el nem adományozható; melyet sem királyaink, sem a saját őseink, a közszabadság sérelmével, bárkinek örökségűl átengedni nem voltak feljogosítva; sőt a magunk, őseink és elődeink egyértelmű végzésével megpecsételt okiratában megállapítottuk, elrendeltük, esküvel fogadtuk, hogy külföldi fejedelmet királyunkká soha el nem fogadunk, a mely végzés ellen cselekedni nem szabad és nem is akarunk.»


83. JÁNOS KIRÁLY KETTŐS ARANY PECSÉTJE. ELŐLAP.[383]


Ennek következtében kérik Ferdinándot, ne czímezze magát magyar királynak, az ország kormányzásába ne avatkozzék, az elfoglalt helyeket adja vissza, királyukkal lépjen barátságos viszonyba, egyesüljön vele a kereszténység közös ellenségének leküzdésére.

Ezen levelet hogy súlyát növeljék, az országgyűlésen jelenlevő főpapok, zászlósurak és számosan a köznemesség soraiból is aláírták.

Az aláirók között foglal helyet Szobi Mihály, mint Erdély rendeinek egyik követe. Azonban már néhány nappal utóbb váratlanúl elhúnyt. Összes birtokait, melyek magtalan halála következtében a koronára szállottak, János király azonnal Werbőczinek adományozta, ki az egész hagyatékot az özvegynek engedte át haszonélvezetűl élethossziglan; csak az egyházasnyéki birtokrészre nézve tett kivételt, melyet «szent Adalbert iránt viseltető tiszteletétől indíttatva», az esztergomi káptalannak ajándékozott.[384]


84. JÁNOS KIRÁLY KETTŐS ARANYPECSÉTJE. HÁTLAP.


Egy időben atyai barátjával vesztette el Werbőczi feleségét, Katalin asszonyt, ki őt négy fiú- és két leánygyermekkel ajándékozta volt meg.[385] Ez a haláleset nem ejtett gyógyíthatatlan sebet Werbőczi szívén. Alighogy a gyászszertartásról elszéledtek a vendégek, már hire járt, hogy Werbőczi új hitvest keres. Szemét egy gazdag özvegyre, Ormosdi Székely Magdolnára, Szécsi Tamás hátrahagyott nejére vetette,[386] a ki mindazáltal Thurzó Elekkel lépett házasságra. Werbőczi pedig, mint látni fogjuk, egy másik gazdag özvegy kezét nyerte el.


85. TAMÁSI VÁR.[387]

IV.



Ferdinánd készülődései Zápolyai ellen. Az olmüczi értekezlet. Sikertelensége. Ferdinánd foglalásai. Werbőczi levele Tomiczki Péterhez. Ennek válasza. János király levele az ország rendeihez. A Ferdinánd-pártiak budai országgyűlése. Werbőczi levele Kassa város polgárságához. Frangepán levele Werbőczihez.

A BUDAI országgyűlés nagyhangú végzéseiben a «Si vis pacem, para bellum» (Ha békét akarsz, háborúra készülj) elve talált alkalmazást. Mert azok megalkotásával egy időben János király, sógorának Zsigmond királynak közbenjárása mellett azon fáradozott, hogy béketárgyalásokat indíthasson meg.

Ferdinánd nem utasította el az erre vonatkozó ajánlatot és megnyugodott abban, hogy junius első napján Olmüczben találkozzanak az ő és János biztosai, kik között a lengyel király küldöttei fognák megkísérleni az egyesség létrehozását. Ezzel azonban csak időt akart nyerni. Bizalmas emberei előtt nem titkolta elhatározását, hogy fegyver hatalmával fog János király ellen föllépni, a kinek készületlensége a siker biztos reménységével töltötte el őt, annyira, hogy már eleve eladományozta híveinek a János pártján álló előkelő urak, köztük Werbőczi birtokait; így ápril 11-ikén Podvinnai Tamásnak Vecs várát és tartozékait; két nappal utóbb ugyanennek és Kecseti Balázsnak Torna és Szárd várakat, uradalmaikkal;[388] Mária királyné pedig május 15-én Túróczi Miklóst biztosította, hogy Ferdinánd, mihelyt Magyarországot meghódította, Szobi Mihály összes hagyatékát neki fogja adományozni.[389]

János király az olmüczi értekezletre biztosaiúl Werbőczi Istvánt, Bánffi János verőczei főispánt, Szerecsen Jánost és Chesius András esztergomi prépostot jelölte ki.[390]

Azonban az utolsó órában Werbőczit betegség akadályozta, hogy Olmüczben megjelenjék.[391] Helyét a biztosok élén Frangepán Ferencz kalocsai érsek foglalta el.

Ferdinánd részéről Salzai Jakab boroszlói püspök, Thurzó Elek, Harrach Lénárd osztrák kanczellár és Widman Beatus jogtudós voltak a biztosok.

A lengyel király a közbenjáró és közvetítő tiszt viselésére Krziczki András plocki püspököt és Schidlovieczki Kristóf kanczellárt küldötte, kik a tárgyalásokat oly módon vezették, hogy a két fél biztosai egymással személyesen nem találkoztak, hanem csak írásban közlekedtek.

Ferdinánd biztosai abból indultak ki, hogy urok a szerződések és törvényes választás jogczímén Magyarország királya, míg János király megválasztatása a törvényesség kellékeit nélkülözi. Ezért azt követelték, hogy János a koronáról mondjon le, a behajtott országos adót szolgáltassa át Ferdinándnak és e mellett háromszázezer forint kártérítést fizessen; viszont csak azt ajánlották, hogy uralkodójuk megbocsát néki és feledi a történteket.

Ezzel szemben János király biztosai azt vitatták, hogy Ferdinándnak a magyar koronára semmiféle joga nincs s hogy az ő uralkodójuk megválasztatása a törvényesség minden kellékeit egyesíti magában, tüzetesen czáfolván azon érveket, a mik ellene felhozattak. Válasziratuk, melyen meglátszik, hogy szerkesztésében Werbőczinek nem volt része, a magyar közjog és történelem fogyatékos ismeretét árulja el; formai tekintetben is elég gyenge mű.

Mindazáltal kétségtelen, hogy íratuknak, ha az érvek súlya és a logika élessége a legmagasabb színvonalra emeli is, nem lett volna nagyobb hatása.


86. TORNA VÁRA.[392]


Az ellentétes álláspontok áthidalása lehetetlen volt. Ezt csakhamar mind az egymással szemközt álló felek, mind a közbenjárók belátták. Junius közepe táján szétoszlottak, a nélkül, hogy értekezletüknek a legcsekélyebb eredménye is lett volna.[393]

A budai udvarnál csak most, az olmüczi értekezlet feloszlása után, ismerték föl a helyzet válságos voltát, melyet Ferdinánd nagymérvű hadi készületei teremtettek.

Werbőczi ekkor oda hatott, hogy János király a támadást ne várja be, hanem előzze meg. Erőteljesen sürgette, hogy haladéktalanúl indítsa meg a hadi munkálatokat és seregét vezesse Ausztriába. De szavai hatástalanúl hangzottak el.[394] Uralkodója a «keresztény vér ontásától való irtózásával» fedezte tehetetlenségét.

Igy történt, hogy Ferdinánd, mikor augusztus első napjaiban személyesen seregei élére állván, Magyarországba nyomult, Győrt, Komáromot, Tatát, Esztergomot, Visegrádot úgy szólván harcz nélkül ejthette hatalmába. Ellenben János még Buda megoltalmazására sem érezte magát képesnek és augusztus 12-ikén kivonulván, a pesti partra költözött át. Innen fordult a lengyel királyhoz segélykérő levéllel.

Werbőczi is írt Tomiczki Péter krakói püspöknek és kanczellárnak. Közbenjárását kérte ki, de egyúttal a felelősséget a történtekért elhárítatta magáról. «Elcsépelt közmondás az, – úgymond, – hogy a bajt, mikor keletkezőben van, kell orvosolni, nehogy későn alkalmazzuk a gyógyszert. Sokkal könnyebb lett volna megtartani azt, a mi birtokunkban volt, mint most visszaszerezni, a mit elvesztettünk. Isten előtt én nem vagyok hibás. Eleget kiabáltam, sürgettem, unszoltam, késztettem ezt a felséget; a módozatok és teendők iránt javaslataimat is előterjesztettem; de semmire sem mentem.»[395]

Azonban a lengyel király nyíltan kijelentette, hogy segítséget nyújtani nem képes; csak közbenjárását ajánlotta föl újból békealkudozások érdekében. Tomiczki szintén üres szavakkal vigasztalta Werbőczit:

«Megértettem Nagyságod leveléből – úgymond – milyen okos és előrelátó módon fogja föl Magyarország és felséges királya helyzetét; a tények és az emberi értelem igazolják azt, a mit Nagyságod mond, hogy könnyebb a meglevőt megoltalmazni, mint az elvesztettet visszaszerezni. Azonban Isten, minden reménységünk és bizalmunk forrása, gyakran másképen rendelkezik és kamatostul visszaadja az elvesztettet; a minthogy az enyészetnek szélére jutott számos országnak sikerült, Isten segítsége mellett, megújult erővel az elvesztettet visszaszerezni és az ellenséget visszaűzni. Ezért remélem, hogy Nagyságodat lelki nagysága, tapasztaltsága és királyához való hűsége a csüggedéstől visszatartván, olyan elhatározásokra fogják vezetni, melyek lehetővé teszik, hogy az ellenállást a jövő télig folytassák. Addig talán isten segítségével az országra és a királyra valamely kedvező fordulat áll be és az én uralkodómnak is kínálkozik alkalom, hogy Magyarországnak segítségére legyen; mert most belső nehézségek és akadályok miatt nem teheti azt, a mit tenni kívánna.»[396]


87. I. FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.[397]


János király ellenállás kifejtésére kisérletet sem tett. Míg Ferdinánd augusztus 20-ikán bevonult az ország fővárosába s ide országgyűlést hívott egybe, ő a Tisza vidékére menekült. Arra szorítkozott, hogy Váradról Werbőczi fogalmazta levélben az ország rendeit az elpártolástól visszatartani igyekezett.

«Köztudomású dolog – úgymond – hogy Ferdinánd csehországi király, személyünk és a magyar nemzet ellensége, milyen ármányos módon rontott fegyveres erővel országunkra. Kezdetben azt terjesztette, hogy nem a maga, hanem a kereszténység érdekében keresi a magyar trónt és csak a török kézre került végvárak visszafoglalása után kíván megkoronáztatni. Most pedig nyíltan látható, hogy tettei ellentétben állanak nyilatkozataival. Minden törekvése oda irányul, hogy az országot fegyver hatalmával meg hódítsa és titeket örökös szolgáságba hajtson. A keresztény vallást, melyet szabadságtokkal együtt tönkre akar tenni, gyalázattal illeti. Zsoldosai, nemzetünk örökös ellenségei, mindenütt, hol alkalom kinálkozik, mészárlásokkal elégítik ki régi gyűlöletüket és a nyomorba jutott magyar nemzet kiirtásán fáradoznak.»

Ezután köztudomásra hozza, hogy a magyar rendek csatlakozását és a külföldi segélyhadak megérkezését Váradon várja be. Felhívja a rendeket, ne engedjék magukat félelemből vagy rábeszélés által eltántoríttatni, nehogy «a hazát, mely elődeiktől mint szabad állam szállott rájuk, szolgaságban hagyják utódaikra». Emlékezteti őket az 1505-ik évi végzésre és arra a válaszra, a mit a fehérvári országgyűlésből Ferdinándnak adtak. Ha szabadságuk és hazájuk kedves előttük, a határozathoz híven ragaszkodjanak. Ne adják soha sem beleegyezésüket ahhoz, hogy Ferdinánd magyar királylyá koronáztassék. Biztosítja őket, hogy rövid idő alatt serege élén védelmükre megjelenik és a míg él, nem engedi, hogy a «magyarokon, szabadságuk sérelmére, németek uralkodjanak»[398]


83. TOMICZKI PÉTER.


Ennek daczára a budai országgyűlésen nemcsak azok jelentek meg, kik egy év előtt Ferdinánd megválasztatásában részt vettek, hanem számosan János király hívei közül is. Ferdinánd Magyarország törvényes királyának elismertetvén, november 3-án Székesfehérvárt a szent koronával, melyet őre Perényi Péter kiszolgáltatott, Podmaniczky István által, ki azt egy év előtt Zápolyai János fejére helyezte, ünnepélyesen megkoronáztatott.


89. BÁNFFI JÁNOS NÉVALÁÍRÁSA.[399]


Az ez alkalommal alkotott országgyűlési végzemény legelső czikkelye felszólította «a nemeseket, kik a vajda pártján állanak és vele az erdélyi részekben tartózkodnak, úgyszintén Erdődi Simon zágrábi püspököt, Bánffi Jánost és Antalt, Tahi Jánost és Homonnai Ferenczet, kik az egyházi és világi urak rendjéből egyedűl vonakodtak ekkorig ő felségének a királynak a hűségi esküt letenni, végre az összes főispánokat», hogy november 25-ig a hűségi eskü letétele végett Ferdinánd király előtt jelenjenek meg, különben a felségsértés bűntetését vonják magukra.[400]

Werbőczit a törvényczikkely nem nevezi meg; kétségkivül azért, mert rá föltétlenül kívánta Ferdinánd a hűtlenség következményeit alkalmazni.

Ő annak daczára, hogy János király magatartásával elégületlen volt, híven követte az erdélyi részekbe és csüggedetlen kitartással fáradozott azon, hogy a bizalmat ügyük diadala iránt föntartsa, az ingadozókat megerősítse, az elpártoltakat visszahódítsa.

Tevékenysége életének ezen szomorú napjaiban főképen levelek írására irányult. Ezek közül csak egy maradt fönn, az, a melyet (1527 deczember 1-én) Tasnádról Kassa városához intézett:

«Fájdalommal és szomorúsággal vettem a felőletek forgalomban levő híreket, a melyek szerint a királyi felséget, legkegyelmesebb urunkat elhagytátok, úgy, hogy nevét sem akarjátok hallani. Ha Ferdinánd királyhoz járultatok és koronázásán jelen voltatok, ezt nem vehetem még rossz néven és nem tekinthetem vakmerő hűtlenség bűne gyanánt. Mert az urak és nemesek közül számosan, inkább félelemből mint szeretetből jelentek meg ott, a kikre azért nem lehet a hűtlenség bélyegét sütni. Miután azonban szabadon hazatértetek és többé kényszerítő körülmények nem forognak fönn, ha most már, mint a hír szól, lázadást támasztottatok és legkegyelmesebb urunktól a királyi czímet megtagadjátok: ezzel elismeritek, hogy a koronázáson való megjelenéstek és átpártolástok nemcsak szabadon és önként, hanem szándékosan és rosszakaratúlag történt. Hogy ezt miért kellett cselekednetek, fel nem foghatom; miután tudom, sőt kézzelfoghatóan tapasztaltam, hogy a királyi felség titeket és városotokat mindig szeretettel és jóakarattal karolt föl.

Ezért uraságtokat, mint szeretett testvéreimet és barátaimat, kiknek mindig őszinte szívből szolgáltam, kérem, gondoskodjanak buzgó igyekezettel arról, hogy a város híre, mely ekkorig mindig dicséretesen, fényesen, sértetlenül, mint az igaz erény és hűség tüköre, az ország összes városai, sőt az egész nemesség között dicsőségesen ragyogott, a mi időnkben el ne homályosíttassék, a becstelenség foltjával be ne szennyeztessék. Ha uraságtok akarják, még találhatunk módot arra, hogy a város mocsoktalan maradjon. Ha ellenben makacskodni fognak, ne nékem, ki, Isten látja, szívem sugallatára szólalok föl, hanem magatoknak tulajdonítsátok a hátrányokat és veszélyeket, a miket a városra és mindnyájatokra fölidéztek.»[401]

Hűsége és buzgósága a főkanczellárt nem óvta meg attól, hogy pártjának kiváló férfiai ő rá hárítsák a felelősséget a mulasztásokért, melyek ügyük szerencsétlen állását vonták maguk után. Igy Frangepán Ferencz egri püspök, ki Brodarics Istvánnal 1527 végén Lengyelországba küldetett követűl, hozzá intézett egyik levelében kíméletlenűl fejezi ki elégületlenségét.


90. FRANGEPÁN ÉRSEK NÉVALÁÍRÁSA.[402]

«Nem győzöm eléggé csodálni – úgymond – mit akar a ti veszélyes és átkos hanyagságtok, melyhez ti, különben vajmi bölcs férfiak, olyan következetességgel ragaszkodtok, mintha véleményetek szerint abban állana a fő állambölcseség, hogy semmit se tudjatok arról, a mit mások rólatok végeznek. Számos levelet intéztem a királyi felséghez és Nagyságodhoz, kinek tiszte volna azokra felelni; de hiába. Mi legyen a gyáva hanyagság oka, nehéz megértenem. Gyanítom mégis, hogy egy a kettő közül. Ti ugyanis, a kiket nem akarok fából vagy kőből gyártottaknak tartani, de talán balgáknak kell mondanom, vagy azért nem közöltök velünk semmit, mert nem bíztok bennünk s azt hiszitek, hogy mihelyt ügyeitek állását tisztán látjuk, árulókká válunk; vagy pedig, Nagyságod engedelmével legyen mondva, fogalmatok sincs róla, hogy államférfiak miképen szoktak országos ügyeket tárgyalni. Ha az első eset forog fönn, méltatlanúl bántok velünk és mégis ebben akarom eljárástok magyarázatát keresni; mert erős dolog volna a másik okot tenni fel rólatok… Ezentúl jobban, nagyobb éberséggel gondoskodjatok ügyeitekről, mert fenmaradástok forog kérdésben… Néked uram, ki ő felsége oldalánál vagy, a közügyeket inkább kellene szíveden viselni… Ha nincsen pénzetek futár fizetésére, fordítsd uram e czélra azt, a mit egy szombati napon az ebédre vagy vacsorára fordítanál; hiszen e napon kis pénzen vett kenyérrel és ingyen merített vízzel is beérhetnéd.»

Ugyanezen levélben említi, hogy Erdődi Simon zágrábi püspököt, ki Ferdinándhoz pártolt el, minden áron vissza kell vezetni pártjukra; s e végett kilátásba kell neki helyezni az esztergomi érsekséget, a melyre – úgymond – ő (Frangepán) nem vágyódik.[403]

V.



János király a töröktől kér segélyt. A török segély veszélyei. Laszki Jeromos közvetítő szerepe. János király a török szultán mohácsi táborában. Az 1530. évi februári budai országgyűlés. Alkudozások János és Ferdinánd között. A pózeni értekezlet. Sikertelensége.

JÁNOS király, mikor hiveitől elhagyatva, azoktól a keresztény uralkodóktól, kik őt jó indulatukról biztositották, támogatást hiába várt: merész elhatározással arra szánta el magát, hogy segítségért a törökökhöz fordul. Erre az impulsust a velenczei köztársaság adta meg, a mely barátságos viszonyban állott a portával és még mielőtt az olmüczi értekezlet eredménytelenségéről értesült, azon volt, hogy Szulejmán szultánt Ferdinánd ellen hadjárat indítására bírja, a mivel nem annyira János királynak, mint a császártól fenyegetett szövetségeseinek: a pápának és Ferencz franczia királynak óhajtott szolgálatot tenni. Előterjesztései kedvező fogadtatásra találtak és a signoria augusztus első felében örömét fejezi ki a követétől érkezett tudósítás fölött, a mely szerint a szultán János király segítségére sereget készül küldeni.[404]

Ezen lépéseket a magyar udvar tudta és beleegyezése nélkül tette meg, mert előrelátta, hogy azokhoz a hozzájárulást kieszközölni nem lesz lehetséges.

A nemzeti párt a magyar faj rendeltetését látta abban, hogy a kereszténység védbástyájáúl szolgáljon. Politikájának egyik főczélja az volt, hogy az országot a török ellen intézendő támadó hadjáratra képessé tegye. Ennek az eszmének Werbőczi egész pályáján lelkes apostola volt. Vallásos és nemzeti érzései egyaránt felháborodtak arra a gondolatra, hogy a Hunyadiak szent hagyományai irányában hűtelenné váljék nemzete. Mikor tehát (1527) február havában Esztergomba Ibrahim nagyvezértől egy küldött érkezett, ezt János király titokban fogadta és – mint Lengyelországba jelentette – a kanczellárnak sem tett róla említést.[405] Ennek a találkozásnak nem voltak következményei. Sőt épen ekkor a német birodalom fejedelmeit, hozzájuk küldött követei által, lelkes szavakkal hívta föl, hogy egyesüljenek vele a török elleni harczra; részletesen kidolgozott haditervet mutatott be és kilátást nyújtott arra, hogy ha negyvennyolczezer fegyverest kap segítségül, Belgrádot visszafoglalja.[406]


91. I. FERENCZ FRANCZIA KIRÁLY.[407]


De mikor meggyőződött arról, hogy trónjának megmentésére a török segítségen kivül más eszköz nem kinálkozik, nem habozott ezt igénybe venni. Werbőczi megnyugodott benne. A felfogásában és irányában beállott ezen fordulatot nem nehéz megmagyarázni. Az a meggyőződés vezérelte, hogy a török szövetség nélkül Magyarország az osztrák ház uralma alá jut, mely a török hódítást fogja maga után vonni s így az országot nemcsak a magyar nemzet, hanem a kereszténység is elveszti.

Mindazáltal magyar államférfiú, a ki a portával megindítandó tárgyalások gyűlöletes szerepére vállalkoznék, nem találkozott. Egy előkelő lengyel úr, Laszki Jeromos küldetett Konstantinápolyba, hová (1527) deczember végén érkezett meg. Itt a franczia és velenczei diplomatia által előkészítve találta már a talajt és Gritti Lajosnak, a doge természetes fiának, közbenjárása gyors sikert biztosított tevékenységének. Január 27-ikén a szultán személyesen kijelentette előtte, hogy Magyarországot átengedi János királynak és segítséget küld neki Ferdinánd ellen; a nélkül, hogy viszont akár adófizetést, akár más természetű szolgálatot kötött volna ki.

Laszki ezzel az eredménynyel 1528 február végén indult el Konstantinápolyból. Jánost már nem találta Magyarországon, hanem lengyel területen, Tarnov várában, a hová neki, Ferdinándnak egész Magyarországot diadalmasan elárasztó hadai elől márczius végén menekülnie és szeptember végeig meghúzódnia kellett.

Werbőczi követte őt a száműzetésbe és így felelősséget vállalt politikájának új fordulatáért; a mennyiben most már maga is tevékeny részt vett azon tárgyalásokban, melyek a portával folyamatban voltak.


92. KONSTANTINÁPOLY.[408]

Tanuskodik erről az a körülmény, hogy mikor 1528 julius második felében János király a portára követül küldötte titkárát, Berekalji Lukácsot, Werbőczi Ibrahim nagyvezérhez intézett, szivélyes hangon irt ajánlólevéllel bocsátotta őt útjára, a mi arra a következtetésre jogosít, hogy köztük már előbb összeköttetés állott fönn.[409]

Az ősz folyamán török segélyhad érkezvén a déli határszélekhez, János király november elején elhagyta Tarnovot és egyelőre Lippán telepedett meg, a hol csaknem másfél esztendeig tartotta udvarát. Két nappal megérkezése után, deczember 1-én Werbőczit a Ferdinánd pártján álló Dobraviczkiak pestmegyei birtokaival adományozta meg.[410]

Míg most az ország visszafoglalásának és a kormányzat újjászervezésének munkája lassan folyt, Szolimán szultán előkészületeket tett személyes vezérlete alatt indítandó hadjáratra, melynek czélja az volt, hogy Ferdinánd hatalmára halálos csapást mérjen, osztrák fővárosát megvívja.

1529-ik év május 10-ikén indult meg Konstantinápolyból. Augusztus 18-ikán a mohácsi mezőn ütött táborában fogadta Jánost, a ki Frangepán Ferencz kalocsai érsek, Statileo erdélyi püspök, Werbőczi István, Bajoni Benedek és más urak fényes kiséretében tisztelkedett nála. Szeptember 3-ikán kezdette meg ostromolni Budavárát s azt, mikor néhány nap múlva kapuit megnyitotta, János királynak adta át. Ellenállást nem találva nyomult előre Bécsig, de az ostromot csakhamar abbahagyván, visszatért birodalmába.

Azalatt, míg a szultán Bécs alatt táborozott, János király Budára országgyűlést hirdetett, melyet 1530 február közepén nyitott meg.

Ez alkalommal végre elhatározta magát a nádori méltóság betöltésére, miután arról a reménységről, hogy Báthorit a maga pártjára vonhatja, le kellett mondania.

Werbőczi kétségkivül nem vágyott rá és belátta maga is, hogy az ország első állását a régi előkelő nemzetségek sarjai vannak hivatva betölteni s hogy ez a szempont kétszeresen figyelemre méltó akkor, mikor az uralkodó nem dicsekedhetik magasra nyúló nemzetségfával. Igy tehát a János király pártján álló urak legelőkelőbbjére, Lindvai Bánffi Jánosra esett a választás.

Az ország rendei adót szavaztak meg János királynak hadak fogadására. A pénzverés jogát kizárólag a király részére biztosították. Az ellenkirály leveleinek elfogadására szabott fő- és jószágvesztés bűntetését megújították.[411]

Erre szorítkozott az országgyűlésnek egész törvényhozói munkássága, mely egyáltalán nem árulja el azt, hogy az ország legnagyobb jogtudósa vezérelte.

A szultán hadjárata nagy előnyöket hozott János királyra, de a török szövetség hátrányos következményei sem maradtak el. VII. Kelemen pápa 1528 deczember 21-ikén kelt bullájában egyházi átokkal sújtotta János királyt.

Ez a tény még a pártján levő főpapokat sem bírta ugyan rá, hogy őt elhagyják; azonban hatalmas ösztönűl szolgált nekik és a mélyen vallásos érzésű Werbőczinek, hogy a török barátság kétélű fegyverét a Ferdinánddal való kibéküléssel nélkülözhetővé tegyék.

Újból Zsigmond lengyel király közbenjárását kérték ki. Hogy Werbőczi a békepárt egyik vezére volt, mutatja a Krakóba küldött követekhez intézett egy levele. «Lelkemből kívánom, – írja – hogy a kereszténység javáért és mindnyájunk nyugodalma érdekében, annyi viszontagság után végre Istennek szolgálhassunk és szorongatott országunk helyreállításán munkálkodhassunk».[412]

A lengyel király készséggel ajánlotta föl szolgálatait és a Ferdinánd előtt nagy tekintélyben álló György szász herczeg közreműködését is kieszközölte, oly módon, hogy mindketten biztosaik által együttesen tennének kisérletet a két fél között az egyesség létrehozására. Ferdinánd nem utasította vissza az ajánlatot. Az értekezlet augusztus 15-ére Boroszlóba hivatott össze. Azonban János király a hely ellen, mivel a város Ferdinánd király jogara alatt állott, kifogást emelt és a közbenjáró fejedelmek területén kívánta az összejövetelt megtartani. Erre ezek Pózent jelölték ki és a határnapot szeptember 29-ikére tűzték ki. Ehhez Ferdinánd, ámbár biztosai már Boroszlóban megjelentek volt, hozzájárult.[413]


93. JÁNOS KIRÁLY NÉVALÁÍRÁSA.[414]


A közbenjáró fejedelmek és Ferdinánd biztosai október legelső napjaiban már Pózenben voltak.[415]

János király ez alkalommal Frangepán Ferencz kalocsai érseket, Kecseti Márton veszprémi püspököt, Werbőczit és Laszki Jeromos erdélyi vajdát rendelte biztosokká. Ezek október 14-ikén érkeztek meg.[416]

Pózen a lengyel királyság egyik legrégibb és legjelentékenyebb városa, a XI. században a lengyel királyok, később nagylengyelországi herczegek székhelye volt és a XVI. században harminczezer lakost számított.

A tárgyalások Pózenben ugyanazon módon folytak, mint Olmüczben. A két fél biztosai külön-külön értekeztek a közbenjárókkal. A kedvező kimenetelre éppen olyan kevéssé volt kilátás most, mint harmadfél esztendő előtt; mivel Ferdinánd az örökösödési szerződésekre támaszkodva, azt kívánta, hogy János király a kezei között levő országrészt adja neki át; ez pedig a törökök irányában fönálló kötelezettségeire hivatkozva, lehetetlennek mondotta, hogy Magyarországból akár csak egy talpalatnyi földet is átengedjen Ferdinándnak. A közbenjárók a tényleges birtokállomány alapján és János király magtalan halála esetén a Habsburgház örökösödésének biztosításával kísérlették meg a két ellentétes álláspont áthidalását. Igyekezeteikkel János király biztosainál részben czélt értek.


94 BOROSZLÓ.

Ezek november 9-én javaslataikat emlékiratban formulázva mutatták be a közbenjáróknak.

Ebben ünnepélyesen kinyilatkoztatták, hogy uralkodójukat a török szövetség megkötésére semmi egyéb nem késztette, mint az a szándék, hogy Magyarországot épségben és szabadságban megtartsa a magyar nemzet számára. Ehhez azt a kijelentést csatolták, hogy János király Ferdinánddal csak olyan egyességet köthet, a melylyel a törököket meg nem sérti, mivel a törökökkel szembeszállani még Ferdinánddal egyesülve sem képes; már pedig a török szövetség lehetetlenné teszi neki, hogy Magyarországot, vagy akár csak egy részét, Ferdinándnak átengedje.

A mi a királyi czím használatát és az örökösödési jog biztosítását illeti, ámbár éppen az ez irányban elődei részéről tett engedmények képezik a jelen bonyodalmak forrását és helyes volna azokat most elejteni; mindazáltal a közbenjárók javaslatára és tekintettel a közérdek követeléseire, János király megnyugszik benne, hogy a Mátyás király és Frigyes császár között kötött egyesség megújíttassék, azaz János király fiörökös nélkül bekövetkező elhunyta esetén a magyar korona Ferdinándra, illetőleg örököseire szálljon és rajta lesz, hogy ehhez a magyar rendek hozzájáruljanak.

Viszont azonban kívánja, hogy Ferdinánd mindazt, a mi Magyarországból kezei között van, adja át. Kárpótlásra pénzben igényt nem tarthat; tekintettél arra, hogy Jajcza és hat más végvár elestének oka volt, hadai pedig sok kárt okoztak. Mindazáltal kész lemondani arról a négyszázezer forintról, a mit Morvaország és Szilézia átengedése czímén régi szerződések értelmében követelhetne és Mária királynénak hitbére fejében százezer forintot fizetni. Végűl a biztosok még azzal a föltétellel is előállottak, hogy Ferdinánd azon sérelmekért, a melyekkel János királyt manifestumaiban illette, elégtételt nyújtson és jó hírnevét állítsa helyre. A mennyiben ezen föltételeket Ferdinánd király deczember 6-dikáig elfogadja, kötelezi magát János, hogy a török császárt a jövő tavaszra tervezett hadjárattól visszatartja; a miben az a fenyegetés foglaltatott, hogy ellenkező esetben a törökök egész hatalmát Ferdinándra zúdítja.[417]

Ferdinánd biztosai egész határozottsággal elutasították ezen föltételeket,[418] valamint a közbenjáróknak azon javaslatát is, mely szerint Ferdinánd a tényleg kezei között levő országrészt addig megtartaná, míg János király azért a megfelelő váltságösszeget lefizeti és ez olyan magasra tétetnék, hogy azt tényleg lefizetni képes ne legyen.[419]

A közbenjárók ekkor arra voltak kénytelenek szorítkozni, hogy egy esztendőre terjedő fegyverszünetet hoztak létre.[420]

Azon íratok egyike, a miket az Augsburgban tartózkodó Ferdinánd király pózeni biztosaihoz intézett, azt az utasítást foglalja magában, hogy Werbőczit és Laszkit, kik János királyra legnagyobb befolyással bírnak, igyekezzenek megnyerni, biztosítván őket arról, hogy az ő szolgálatában nagyobb előnyök és kitüntetések várakoznak rájuk, mint azok, a melyekben jelenlegi urok részesítheti őket.[421]

A biztosok válaszukban kilátást nyújtanak arra, hogy igyekezeteik Laszki Jeromosnál sikerre fognak vezetni, felemlítik, hogy Frangepánnál kísérletet tesznek; Werbőcziről hallgatnak; mert nem is gondolhattak arra, hogy az ő hűségét próbára tegyék.[422]

Frangepán érsek önzetlensége szintén kizárta a siker lehetőségét. Csak Laszki Jeromos engedett a kisértés csábításainak és titkon felajánlotta szolgálatait Ferdinándnak.[423]

VI.



Az 1531 november havi országgyűlés meghívója. Gritti levele az ország rendeihez. A török hadjárat. A pozsonyi értekezlet. Werbőczi konstantinápolyi követsége. Utjának sikere.

JÁNOS király a pózeni értekezlet megnyitása előtt, 1530 november első napjára országgyűlést hirdetett. A meghívólevél feltűnően eltér minden más ilyen okirattól és megdöbbentő módon jellemzi azt, hogy a királyi kanczelláriában, melynek Werbőczi volt a feje, a régi történeti hagyományok és a nemzeti önérzet szava rövid két esztendő alatt egészen elnémult.

«A leghatalmasabb (török) császár elrendelte, – írja a magyar király – hogy mindazok, kik nékünk nem hódolnak, javaikkal és alattvalóikkal együtt megfenyíttessenek és megsemmisíttessenek, a mint ezt Mehmet bég szendrei vezérbasa megjelenéséből megérthettétek; sőt el van tökélve, hogy ha ellenségeink szokott féktelenségükkel fel nem hagynak, tavasz nyíltával egész hatalmával ide jő és őket, a területekkel együtt, a melyeken laknak, tűzzel-vassal feldúlja, miként a felső vidékkel megcselekedte volt. Ezért az Istenre kérlek benneteket és szigorúan meghagyjuk néktek, hogy ellenségeinkre ne hallgassatok, azokat körötökben meg ne tűrjétek, hanem ellenük mindnyájan fogjatok fegyvert és hozzánk csatlakozzatok. Mert ha ellenségeinkre ezentúl is hallgattok s azokat, miként ekkorig tettétek, magatok között megtűritek, a mindenható Istent hívjuk tanúságúl, hogy a veszedelem, a mit magatokra vontok, nem a mi hibánkból, hanem a saját makacsságtok következtében ér titeket. Azt is meghagyjuk nektek, hogy mindenszentek ünnepére vagy fejenként jelenjetek meg itt, vagy pedig teljes hatalommal felruházott követeket küldjetek ide. Tudni akarjuk ugyanis, hogy kik a mi híveink s kik a hűtelenek».[424]

Még súlyosabb megaláztatás természetével bírt a magyar nemzetre nézve egy másik levél, melyet ugyanilyen hangon Gritti Lajos intézett az ország rendeihez.[425]

Ez a hatalmas kalandor 1529-ben Szolimánt Magyarországba kisérvén, itt János király szolgálatába lépett, kincstárnokká neveztetett és adományúl kapta a gazdag egri püspökséget, melyet később kiskorú fiára ruházott át. János király az ország kormányzójának méltóságát ruházta rá. Az ország rendei pedig külön okiratot állitottak ki, melyben őt kormányzói hivatala betöltésében támogatásukról biztosítják.[426] Feltűnő, hogy a harminczkilencz előkelő férfiú között, kik ezt a kötelezettséget elvállalták, Werbőczit, a ki ekkor Pózenből már visszatért volt, nem találjuk.

Bizonyára azt a szégyent, a mit a nemzeti párt vezéreire és tagjaira, a zászlaikon tündöklő eszmék megtagadása, az idegeneknek az egyházi és világi hivatalokból kizárására czélzó, általuk indítványozott és nem egyszer erőszakkal kiküzdött törvények arczúlcsapása hozott, neki kellett legmélyebben átéreznie!

Egyébiránt az országgyűlésnek volt egy nevezetes törvényalkotó ténye, melylyel Werbőczi és pártfelei a tizenhét esztendő előtt elkövetett bűnt jóvá kívánták tenni.


95. LASZKI JEROMOS NÉVALÁÍRÁSA.[427]


Az ország rendei a hazájukra nehezedő szerencsétlenségek egyik okát az 1514-ik évi országgyűlés azon végzésében keresték, mely a jobbágyosztályt szolgaságra kárhoztatta s ezzel Isten haragját és büntetését vonta rájuk. Ezért a jobbágyok szabad költözésének jogát visszaállították. A mely végzés azoknak, kik indítványozták és megszavazták, egyaránt becsületére válik.[428]

Az 1531-ik évben egymást érték a legkülönbözőbb kisérletek a magyarországi trónviszály békés megoldására. A pápa, a császár, a lengyel király foglalkoztak vele. De az ügy egy lépéssel sem közeledett a siker felé.

A következő (1532.) esztendőben, tavasz elején, Ferdinánd a portához fordult és adófizetést ajánlott, akár az egész országért, akár a tényleg hatalmában levő országrész békés birtokáért, sőt végső esetben örökösödési jogának biztosítása mellett kész volt az egész országot Jánosnak élethossziglan átengedni. Azonban követei elkéstek, a szultánt Szerbország területén találták, útban Magyarország felé. Azt a választ nyerték, hogy most már az alkudozások ideje elmúlt.

Ez a hadjárat sem hozta meg a döntést. A roppant török haderőt, a mely hivatva lett volna Ausztriát, Morvát, Sziléziát megtámadni, Jurisics Miklós hősi ellenállása, Kőszeg, a jelentéktelen erősség falai alatt, négy hétig föltartóztatta. Ezalatt Bécs közelében 86,000-nyi német sereg gyűlt össze, melylyel a szultán megmérkőzni nem volt hajlandó. Ausztriába nyomult ugyan, de csakhamar Stirián keresztül visszatért birodalmába.

A szultán kivonulása után mind Ferdinánd, mind János udvarában a tárgyalások megújítására meg volt a készség. Az 1532-ik év utolsó napjaiban Megyeren, a Csallóközben találkoztak a Ferdinánd részéről megbízott Kaczianer tábornok és több német tanácsos János király követeivel: Frangepán érsekkel, Werbőczivel és Nádasdi Tamással. Új év napján négy hónapig tartó fegyverszünetet kötöttek és megállapították, hogy az állandó béke megkötése végett, teljes hatalommal felruházva, közelebb újból találkozni fognak.

Ez az értekezlet Pozsonyban február végén jött létre. János király Frangepánt, Werbőczit és Brodaricsot küldötte. Ferdinánd biztosaival két császári követ is jött: Wese János lundi érsek és Schepper Kornél, kiknek közbenjárók gyanánt kellett volna működniök. Azonban a tárgyalások alig hogy megkezdődtek, mindjárt felbomlottak, mert Konstantinápolyból tudósítás érkezett, hogy Ferdinánd követének előterjesztésére a szultán Magyarország kettéosztásába belenyugodott és a tényleges birtokállomány alapján békét köt azon föltétel alatt, ha Ferdinánd hódolata jeléül Esztergom várát rendelkezésére bocsátja és kulcsait a portára küldi, V. Károly pedig Corone városát Görögországban visszaadja.[429]

Ferdinánd király ekkor császári bátyjánál kieszközölvén Corone visszaadását, Esztergom kulcsaival Schepper Kornélt küldötte Konstantinápolyba.

Már előbb, márczius végefelé utazott el oda a szultán kívánságára Gritti, hogy a béketárgyalásokban részt vegyen.[430]

Zápolyainak elég oka volt attól tartani, hogy rá nézve most a portánál a helyzet kedvezőtlen fordulatot vehet. Aggodalmait növelte az a körülmény, hogy Gritti megbízhatósága iránt alapos kétségek merültek föl. Így tehát szükségesnek látszott, hogy Konstantinápolyba követet bocsásson, a ki iránt föltétlenül bizalommal viseltethetik.

Werbőczi vállalkozott a nehéz missióra. És mivel a királyi kincstár üres volt, a költségekről hitelművelet útján maga gondoskodott.

Egy negyed század előtt – mint láttuk volt – kapta Szobi Mihálytól Vecs várát, a hozzá tartozó uradalommal, a melyet az 1529-ik év nyarán János királynak rendelkezésére bocsátott, hogy Ártándi Balázs és Pál testvéreknek adományozhassa.[431] Ezeknek 1531 elején Gritti parancsára történt kivégeztetésük után Werbőczi visszakapta a várat és uradalmat.[432]

Most, 1533 márczius 26-ikán, Werbőczi okiratot állított ki, melyben elmondja, hogy konstantinápolyi útja költségeinek fedezésére 6000 forintot vett kölcsön Kendi Ferencztől, az erdélyi alvajdától s neki ennek fejében Vecs várát és tartozékait zálogba veti.[433] Azonban elutazása haladékot szenvedett.[434] Junius 9-ikén még Budán időzött Werbőczi s ezen a napon ugyancsak konstantinápolyi útjára 4000 forintot vett kölcsön Balassa Imre honti főispántól.[435]

Néhány nappal azután elútazott. Nyolczvanezer forintot aranyban, egy drága nyerget, melynek értékét negyvenezer forintra becsülték és száz darab aranyból készült edényt vitt magával.[436]

Az út iránya Magyarországból Konstantinápolyba nagyjában megegyezett a mostanival. Főállomásai voltak: Karlócza, Zimony, Belgrád, Szendrő Nis, Pirót, Szófia, Filippopolisz, Musztafapasa. Az utazás a XVI. században körülbelül annyi napig tartott, a mennyi órát ma vesz igénybe.

Verancsics Antal egri püspök, mint Ferdinánd király követe, Belgrádból a török fővárosba 1552-ben huszonöt, 1567-ben 33 nap alatt ért el.


96. ZSIGMOND LENGYEL KIRÁLY.[437]

Mikor Werbőczi Konstantinápolyba érkezett, a tárgyalások Ferdinánd követével rég be voltak fejezve. Julius 5-dikén Ferdinándot fiává fogadta a szultán, országainak békességet, alattvalóinak török területen szabad közlekedést biztosított, egyúttal akképen rendelkezett, hogy közte és János király között Magyarország megosztassék, a határvonal megállapítását pedig Grittire bízta, a kit e végből Magyarországba küldött.

Gritti mindazáltal – bevárta Werbőczi megérkezését,[438] a kit buzgó támogatásban részesített. Egyesült igyekezeteik nem maradtak eredménytelenek.

Az örök béke és barátság föntartására vonatkozó általános igéretek mellett, a szultán kijelentette, hogy azokat a területeket és végvárakat, a melyeket II. Lajos uralkodása alatt és halála után Magyarországon elfoglalt, úgymint a Szerémséget, Péterváradot, Szalankement, Titelt, Eszéket János királynak visszaadja.

A szultán Grittit még ezután is magánál tartotta. Ellenben Werbőczi csakhamar visszatérhetett uralkodójához, és deczember közepe táján már Budán volt.[439]

János királynak néhány héttel utóbb kiállított adománylevelében, melynél fogva Szomszédvári Hennig Ferencz magvaszakadtával Szomszédvárát, Szelin és Sztubicza kastélyokat uradalmaikkal, Zágráb megyében, Werbőczinek engedi át, a konstantinápolyi út alkalmával tanúsított áldozatkészsége jutalmát láthatjuk.[440]

Az elért sikerre méltán büszke lehetett. De ennél még nagyobb reményeket hozott magával. Gritti biztatásaiból azt a meggyőződést merítette, hogy a szultán János királyt egész Magyarország urává fogja tenni. Ezt hirdeti érdekes levelében, melyet 1534 márczius 6-ikán írt Erdődi Simon zágrábi püspöknek, ki ekkor azzal fenyegetődzött, hogy Ferdinándhoz pártol. «Jogosúltnak tartja – úgymond – panaszát, hogy őt János király nem részesíti kellő oltalomban; de szándékát nem javalhatja. Úgy tűnik föl előtte, mint az az ember, ki a bőjtöt, miután egész napon át megtartotta, este megszegi. Különben is, ha mindent elvesztettünk, legalább becsületünket mentsük meg.[441] Felszólítja, jöjjön mielőbb az udvarhoz, hol minden ügye kedvező elintézést nyer. Nemsokára megérkezik Gritti, a béke Ferdinánd és János között létrejő, mire az ő követelései szintén kielégíttetnek s azonfelül magának az egész nemzetnél népszerűséget, életében és halála után nevének dicsőséget biztosít. Ne kételkedjék abban, hogy a béke most végre létrejő; mert Ferdinánd, miután a török császárral egyességre lépett, olyan bizonyos, mint az, hogy Isten van az égben, hogy egész Magyarországot a mi felséges királyunknak engedte át».[442]

VII.



Werbőczi második házassága. Lakadalmi meghívója. Gritti megöletése. Werbőczi vagyoni gyarapodása. Bécsi követsége. Alkudozások. A tárgyalások megszakítása.

WERBŐCZI türelmetlenűl nézett Gritti visszatérése elé; mert – mint a zágrábi püspökhöz intézett levelében jelezte – tőle várta a végleges béke létrehozását s azzal egész Magyarországnak János király kormánypálczája alá jutását. Míg így félszázad óta ápolt politikai eszményeinek küszöbén vélt állani: elérkezettnek hitte azt az időpontot is, a mikor a családi boldogság kapui újból megnyílhatnak előtte.

Azon veszteség után, mely 1527-ben neje elhunytával érte, egymást érték házában a halálesetek. Négy fia közül csak egyetlen Imre maradt életben.[443] Ámbár a hetven esztendőt jóval meghaladta, kivételes egészség és erő kedvezéseiben volt része. Az a reménység kecsegtette, – ő maga hirdeti ezt – hogy második házassággal élte alkonyán nemcsak gondos háziasszonyt és gyengéd ápolónőt nyerhet oldala mellé, hanem még gyermekekkel is újból benépesítheti megüresedett házát.

Miután Szécsi Tamás özvegye, kire szemeit vetette volt, a Ferdinánd pártján álló Thurzó Elek országbírónak nyújtotta kezét, ő egy másik előkelő özvegy, a nem rég elhunyt Szerecsen János főispán hátrahagyott hitvestársa, szekcsői Herczeg Kata kezét kérte meg s el is nyerte.

Az egybekelést ősi szokás szerint nagy fénynyel és vígsággal óhajtotta megünnepelni. Ezért be akarta várni azt az időpontot, a mikor egyéni boldogsága a nemzet örömével találkozhatik. Végtére azonban türelme elfogyott. 1534 julius 22-ikén szétküldötte meghívóleveleit.

«A jövendő békesség reményétől vezéreltetve – úgymond – életem nagy részét özvegységben töltöttem. Mivel azonban látom, hogy a méltóságos kormányzó úr (t. i. Gritti) visszatérésének késedelme miatt a békesség létrejötte szintén haladékot szenved, azalatt pedig az aggkorhoz napról-napra közelebb jutok; nehogy hazám, magam és örököseim javára elviselt sok fáradozásom után magtalanúl találjak kimúlni»,[444] a menyegzőt augusztus 17-ikére tűzi ki.[445]


97. BÉCS A XVI. SZÁZADBAN.[446]


A menyegző a menyasszony tolnamegyei birtokán, Döbrőközben tartatott meg.

A megújult családi boldogságból mindjárt a legelső hetekben felriasztotta Werbőczit egy véres katasztrófa, mely emberektől és viszonyoktól szenvedett számtalan csalódások között épségben maradt optimismusát alkalmas volt megingatni.

Gritti Alajos, a várva várt békeangyal, tíz nappal a menyegző előtt, augusztus 7-ikén Erdély területére lépett s mintegy kétezernyi török csapattal, melyet magával hozott, Brassó alatt ütött tábort. Az erdélyi rendek nemcsak azért, mert idegen létére a kormányzói méltóságra tolakodott föl, hanem elbizakodott, zsaroló, önkénykedő magatartásáért is gyűlölték őt. Czibak Imre, az alvajda, egyúttal váradi püspök, szította az elégületlenséget; a mivel magára vonta Gritti boszúját s az elfogatására küldött fegyveresektől vitéz ellenállás után megöletett.

Ezen gyilkosság hírére egész Erdély fegyvert fogott. Maylát István állott a mozgalom élére és mintegy negyvenezer emberrel vonult Gritti ellen, ki Medgyes városába zárkózott el; de rövid ellenállás után a benyomuló ostromlók kezébe került, és szeptember 29-én lefejeztetett.

Ezen véres esemény a budai udvarnál mély megdöbbenést idézett elő; mert félni kellett, hogy kegyeltjének kivégeztetése miatt a szultán megvonja János királytól pártfogását.

Ilyen körülmények között udvaránál felmerült újból az az óhajtás, hogy Ferdinánddal a béketárgyalások megújíttassanak. Ezen irányban döntő hatást gyakorolt III. Pál pápa követe, Rorario Jeromos, ki ez időtájt érkezett Budára.[447] Ferdinánd szintén hajlandó volt a békére; de most azt követelte, hogy az ő udvarához, osztrák fővárosába járuljanak az ellenfél biztosai. János király ettől sem idegenkedett; sőt éppen a legtekintélyesebb államférfiak vállalkoztak rá, hogy őt az alkudozásokban képviseljék. Köztük Werbőczi is, ki éppen ekkortájt uralkodója változatlan kegyeinek újabb bizonyítékát kapta egy fejedelmi értékű adományban, melylyel a fiörökös nélkül elhunyt Szécsi Tamás hagyatékából Vasmegyében Szigetvárt a hozzátartozó uradalommal, Zalamegyében Letenye mezővárost, Gömör-, Nógrád- és Pestmegyékben számos falut, pusztát, birtokrészt engedett át neki.[448]


BERÉNY BENEDEK JANUS PANNONIUS-KIADÁSÁNAK CZIMLAPJA.



98. III. PÁL PÁPA.[449]


Vagyonának ilyen nagy arányokban való gyarapodása daczára Werbőczi most, mikor mint királyi biztos Bécsbe volt menendő, a felszerelés költségeinek fedezése végett ismét kölcsönhöz kényszerült folyamodni. 1535 márczius 12-ikén 1500 forintot vett föl Zendi Horvát Györgytől, kinek Abauj- és Zemplénmegyékben négy falut vétett zálogba.[450]

Ugyanis éppen azért, mivel az osztrák fővárosban kellett megjelenniök, ő és társai – Frangepán érsek, Brodarics püspök, Bekényi Benedek királyi személynök és Rohmann Zsigmond királyi tanácsos – nagy fénynyel kívántak föllépni.

Csakugyan, Bécs város lakosságának újból – 1515 óta először – szemkápráztató látványosságot nyújtott a magyar követek május 10-ikén tartott ünnepélyes bevonulása. Gazdagon öltözött kétszáz huszár nyitotta meg a menetet. A biztosok még nagyobb számú kísérettel kívántak volna megjelenni; hanem az udvar megtagadta beleegyezését. A lovasok után hatfogatú, biborszínű, nyolcz díszfogat következett; az elsőben Frangepán érsek űlt, két ferenczrendű szerzetessel, a másodikban Werbőczi, a következőkben a követség többi tagjai és kíséretük foglaltak helyet.[451]

Ferdinánd Cless Menyhért trienti biboros-püspököt, Szalaházi Tamás egri püspököt, magyar kanczellárt és Hoffmann tanácsost bízta meg, hogy a magyar biztosokkal tárgyaljanak. Legelső teendőjük volt a fegyverszünet megkötése, mely a békealkudozások befejezése után huszonöt napig volt tartandó.

János király biztosai kezdetben azzal a követeléssel léptek föl, hogy nemcsak a tényleg birtokában levő országrészt tarthassa meg, hanem Ferdinánd a kezeiben levő terűlet egy részét is engedje át, a mit ez «szemérmetlen és hallatlan» (impertinente et etrangére) eljárásnak bélyegez meg nővéréhez intézett levelében és megbízottai is határozottsággal utasítottak vissza.

Mire Frangepán, Werbőczi és társaik alább szállították igényeiket, oly módon, hogy urok megelégszik azzal az országrészszel, a mely őt uralja, a béke és baráti viszony zálogáúl pedig Ferdinánd egyik leányának kezét kéri; viszont megnyugszik benne, hogy Miksa főherczeg már most magyar királylyá koronáztassék.

A bécsi udvar erről sem akart hallani, mire a magyar biztosok Anna királyné közbenjárását kérték ki. Megjelentek előtte és arra utalva, hogy Magyarország az ő szülőföldje, hazájuk szenvedéseinek ecsetelésével igyekeztek rá hatni. Kegyes fogadtatásban részesültek, de a válasz, a mit kaptak, nem elégítette ki őket. Ez úgy hangzott, hogy Ferdinánd király melegen óhajtja a békét, de ahhoz, hogy Magyarországon két király uralkodjék, nem járulhat beleegyezésével; János tehát a nádori vagy alkirályi méltósággal és megfelelő évdíjjal elégedjék meg.

Junius első napján Werbőczi és Brodarics uralkodójukhoz utaztak Váradra, hogy jelentést tegyenek és újabb utasítást hozzanak. Mikor négy hét múlva Bécsbe visszaérkeztek, Ferdinánd királylyal közölték urok azon elhatározását, hogy a kezei között levő országrész fölött a királyi hatalomról nem mond le. Ferdinánd hidegen azt válaszolta, hogy ha más közlendőjük nincs, ám hazatérhetnek.

Julius 15-ikén Werbőczi és Brodarics másodízben mentek Váradra s augusztus első napjaiban azzal a nyilatkozattal jöttek meg, hogy uralkodójuk nem vonakodik bizonyos tekintetben Ferdinánd (önhatóságát elismerni és néki évi adót fizetni. Ferdinánd biztosai készek voltak hozzájárulni ahhoz, hogy János élethossziglan királyi hatalommal uralkodjék az ő országrészében; de követelték, hogy Budát, Fehérvárt több más helylyel szolgáltassa ki Ferdinándnak. Ilyen alapon a tárgyalások folytatására János király küldöttei nem voltak hajlandók és miután a fegyverszünet a következő év márczius első napjáig meghosszabbíttatott, augusztus 24-ikén Bécsből véglegesen elútaztak.[452]






Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre