Előszó

Azóta, hogy a mohácsi csata után a Habsburg-házra szállott választás, majd öröklés útján Sz.-István koronája, Magyarország viszonya uralkodóihoz megváltozott. Idegen származásúak voltak az Anjouk, a Luxemburgok, a Jagellók is, de mihelyt magyar királyokká lettek, Buda lett fővárosuk; innét intézték nemcsak hazánknak, hanem többi tartományaiknak is ügyeit. Együtt éltek, együtt gondolkodtak a nemzettel. Ferdinánd óta ellenben a régen oly hatalmas királyság, ha nem is közjogilag, de tényleg a habsburgi monarchiának egy provinciája lett, melyet a többinek pénzével és erejével kellett megvédeni a töröktől, és melyet e védelem fejében Bécsből igazgattak: idegen vezérek, idegen tanácsosok. Nem használt a viszonyok vas kényszere ellen sem hitlevél, sem szerződés. Hiába írták a királyok: ismeretes, hogy Magyarország többi tartományaik előtt bizonyos elsőségnek örvend, a régi főkirályság már csak név szerint volt független. Uralkodója első sorban császár - idegen - volt, csak koronázásakor és más ünnepélyes alkalommal lépett érintkezésbe a nemzettel.

Nemcsak vallásos meggyőződés, nem is a külföldi soldatesca garázdálkodása szólította annyiszor fegyverre a magyart királyai ellen, hanem mindenek fölött a király idegen volta nemzettől való eltávozása. Minő ömlengések fogadják őt mindig e loyalis, a koronában nem csak fényt hanem állami symbolumot tisztelő nemzet részéről, ha körében megjelenik! hányszor ismétli törvénykönyvünk azt a panaszos óhajt: lakjék a király hű magyarjai között!

Az ily viszony zsarnoki uralom alá hajtja a magát megadó népet, rebellissé teszi a szabadon érzőt. Két századon át Magyarországon soha sem volt biztos birtoka a dynastiának.

Még szomorúbbá látszott fordulni hazánk sorsa a XVIII. század dülőjén. A császári sereg kiűzte a törököt, legyőzte a felkelőket. A császári udvar már nemcsak a hadseregben látja támaszát, hanem a központi igazgatásban, mely a fejedelmi akaratból folyó törvénynek veti alá az egyes országok közjogát. Ki védi már most meg a magyar korona függetlenségét? Nem jut-e Magyarország is mint meghódított tartomány Csehország sorsára?

Más történik. A régi Habsburg-ház utolsó ifjú hajtása nemcsak név szerint magyar királynő. Jó magyarnak nevezi magát, szíve tele van méltó hálával e nemzet iránt. A magyarnak ismét van szeretett és őt megbecsülő uralkodója. Midőn vérét ontja az örökös tartományok megmaradásáért nem idegent szolgál. Sz.-István koronája, annyi viszontagság után, megújult fénynyel ragyog Márai Terézia fején.

Bárminő nagy is Mária Terézia jelentősége világtörténeti tekintetben: még abban is a Magyarországhoz való új viszony megteremtése a legfőbb tényező, mint egyáltalában az a monarchia és a dynastia újabb fejlődésének alapja. Mint a nemzet vezetőjét történetének egy újabb maradandó stadiumában, mint oly uralkodót, ki szívvel lélekkel él a nemzet javának, Mária Teréziát bizvást tisztelhetjük magyarnak.

És viszont: magára a nagy királynőre, nemcsak hatalmára, hanem lelki életére is minő lényeges ez a viszony Magyarországhoz! Nemcsak lelkesedést talál itt, azon pillanatban, midőn lángoló lelkével egyedül áll, hanem egész életén át sympathiát is nemcsak törekvései, hanem, mi nála tán még fontosabb, érzelmei iránt. Mert ha értelme őt a modern állami berendezés követésére kényszerítette, szívének hajlandósága egy régibb fejlődési fokhoz vonta, mely egyházi és rendi tekintetben akkor már csak hazánkban állott fenn. Ez az ellentét átvonúl hosszú uralkodásán.

És ha néha ki nem kerülhető alkotmányos nehézségek lazítják is a belső egyetértést uralkodó és nemzet közt: a viszony lényege - egyrészt lovagias hódolat, másrészt hálás anyai szeretet - mindvégig változatlan marad.

Az a nemzet, mely kardot rántott annyiszor a Basták, Caraffák és Heisterek ellen, most nemcsak meghódolt királyának, hanem mi több és mi napfényt derített addig oly zivataros sorsára: meg is hódította királyát.

Nem lehet czélja e lapoknak, Mária Teréziának, a császárnénak és királynőnek kimerítő történetét nyújtani. Több volna az korrajznál, több még az egész monarchia akkori történeténél is, mert hatása egész Európára kiható. Egyéniségének rajzán kívűl nem akar lenni más, mint a királynő és a nemzet, illetőleg annak egyes rendjeihez való viszony fejlődésének feltűntetése. Több mint egy század múlt el azóta: de a mint az a törvény, a mely Mária Teréziának biztosította a magyar trónt, viharokkal daczoló állami alaptörvényünkké lesz még messze századokra kihatólag is, a körűlmények változandósága daczára, a király s nemzet közti viszony megállapítása, úgy a mint akkor létrejött, el nem veszhető tanulságokat rejt magában késő nemzedékekre is.