Bevezetés

Öreg Rákóczy György erős, buzgó kálvinista volt. Hite erejével vívta ki uralkodása eredményeit: élete minden válságos perczében érezte, látta, hogy vele van Dávid istene, védi, oltalmazza, perczre sem hagyja el. Tudta, hogy ez az ő istene, ez az ő saját istene praedestinálta őtet, hogy fejedelemmé legyen, dynastiát alapítson, befejezve a Bethlen Gábor által kezdett munkát, örök időre biztosítva vallása szabadságát a császár birodalmában s háza uralkodását a maga országában.

S ha öreg Rákóczy György hitt a kálvinista praedestinatioban, mennyivel inkább kellett abban hinnie fiának, II. Rákóczy Györgynek, ki tanúja volt annak, hogyan sikerűlt egymásután minden terv, melyhez atyja fogott. S valóban ifjú György is erős kálvinista volt, egészen atyja iskolájából, ugyan annyi hittel, épen oly erős meggyőződéssel - de több önbizalommal s kevesebb óvatossággal. Az öreg György tudta, hogy Jehova vele van, de aztán el is készített mindent úgy, hogy Javének ne legyen oka elválni tőle. Az ifjú György már nem is képzelte másként, mint hogy Jehova elválhatatlanul hozzá van kötve, akár mit is csináljon ő. Az ő dicsőségére s a maga dynastiája emelésére csillogó és merész terveket készített, s minthogy az elsők e tervek közűl sikerültek, elhitte, hogy Jahve fel fogja azokra tenni a koronát. Csak hogy ő nem tanulta meg atyjától, hogyan kell Jahvét magához lánczolni...

Az öreg György is meg volt győződve, hogy emelkedésével az isten országa terjed, de a jövendő kilátásaiért soha sem tette koczkára azt, a mit már istenétől megkapott. Az ifjú György áldozatkészebb és követelőbb volt: ő sokért mindent koczkára tett, csak előre tekintve, a végczél felé tartva s nem ügyelve a jobbra-balra levő akadályokra. De a Rákóczyak istenének jobban tetszett az, ki jobbról-balról elhárítva az akadályokat halad, mint az, ki ezeket érintetlenűl az útban hagyja - s az ifjú Györgynek szomorúan kelle tapasztalnia, hogy mennél jobban halad elé a kitűzött czél felé, mögötte ezek az akadályok mind óriásibb dimensiokat öltenek, annyira, hogy többé képes sem lesz azokkal megküzdeni.

Elborították, eltemették: egy gyászos nap félszázad munkáját tarolta le. De a bukás tanúlságai sem fordították el őtet az ő Jehovájától; hű maradt hozzá végig, utolsó lehelletéig, áldva, imádva ostorozó kezét, s alázattal fogadva bűneinek, gyarlóságainak bűntetését.

S még halála, hősies vértanúi halála sem volt elegendő bünhődés. Tartott az azután is, a íron túl is. Csak gyarlóságainak, gyöngeségeinek, tévedéseinek emléke élte őt túl s nem egyszersmind erényei- s jó tulajdonaié is. S csak azt a végetlen nyomort és szenvedést látták, melyet országára hozott s nem egyszersmind alkotásait, melyekkel képessé tette azt, kiállani a megpróbáltatások napjait.

Megpróbálom tragoediájának történetét megírni. Festeni fogom gyarlóságaival, gyöngeségeivel, de egyszersmind nemes és jó tulajdonaival. Bemutatom fenkölt terveit, melyből nem hiányzott az idealismus: de a módokat is, melyekkel életbe akarta léptetni azokat, s melyek, minthogy a létező viszonyok tekintetbe vétele nélkűl készűltek, magukban rejték a jövendő bukás csíráját. Mint Icarus emelkedett feljebb, feljebb - de bukása is Icaruséhoz hasonlított. Csakhogy utolsó küzdelmeiben, ez egyenetlen küzdelemben a becsületért, a családért, a hazáért, érvényesültek legfényesebben jó tulajdonai.

Már későn. Ugy lőn, mint akarta. Halálával expiálta gyarlóságait.