Bevezetés

Tinódi Lantos Sebestyén hányatott életét ismertetjük e műben. A legjelesebb magyar énekmondóét, a kit Toldy és utána mások tévesen neveztek el "utolsó magyar dalnoknak vagy lantos"-nak.

A tizenhatodik század az igazi magyar lovagkor. A végvárak mind megannyi lovagiskolák, a hol vitézségre nevelték, bajnoki életre szoktatták a magyar ifjakat, a honnan folyvást rajzottak az olyan vitézek, a kik a jó hírnévért, dicsőségért mindig készek voltak vérüket ontani, a kik keresve keresték az alkalmat, hogy éles fegyverüket az ellenségével összemérhessék. És hogy ezt elérhessék, nem is kellett nagyon messze menni. Az országban mindenfelé rabló török csapatok kóboroltak, közelben, távolban mindenütt az ellenség által megszállott várak emelkedtek. Soha annyi hősi tett, vitézi bajvívás, a rettegést nem ismerő bátorságnak és vakmerőségnek annyi felemelő példája, mint e században!

A magyar vitézek, kik minden pillanatban koczkáztatták életüket, szerették a víg életet, a múlatságot, a tánczot, a zenét; ezek a bajnokok, kik a hősi hírnevet mindennél többre tartották, nagyrabecsülték az énekmondót, a ki bátorságukat, győzedelmüket vagy hősi halálukat az utókornak követendő példaképpen magasztalja. Soha annyi énekmondó, lantos és hegedős, soha annyi historiás ének, mint e hősi korban.

Valóban e századot méltán nevezhetnénk a magyar vitézek és lantosok századának.

Valamennyi között a legkíválóbb, a leglelkesebb és legmunkásabb Tinódi volt. Czímerében a kard és a lant mintha e század szellemének jelképe lenne!

...