ELSŐ KÖNYV
A VÁNDORLANTOS


I.



Bevezetés. – Tinódi születési helye és éve. – Olvasmányai. – Az íródeák életmódja. – Martonfalvay Imre, Török Bálint íródeákjának példája. – Tinódi Dombováron. – Török Bálint jellemzése. – Pártállása. – Bornemisza Török Bálintról. – Vitézsége.


2. XVI. SZÁZADI LANTOS.[2]


TINÓDI Lantos Sebestyén hányatott életét ismertetjük e műben. A legjelesebb magyar énekmondóét, a kit Toldy és utána mások tévesen neveztek el «utolsó magyar dalnoknak vagy lantos»-nak.

A tizenhatodik század az igazi magyar lovagkor. A végvárak mind megannyi lovagiskolák, a hol vitézségre nevelték, bajnoki életre szoktatták a magyar ifjakat, a honnan folyvást rajzottak az olyan vitézek, a kik a jó hírnévért, dicsőségért mindig készek voltak vérüket ontani, a kik keresve keresték az alkalmat, hogy éles fegyverüket az ellenségével összemérhessék. És hogy ezt elérhessék, nem is kellett nagyon messze menni. Az országban mindenfelé rabló török csapatok kóboroltak, közelben, távolban mindenütt az ellenség által megszállott várak emelkedtek. Soha annyi hősi tett, vitézi bajvívás, a rettegést nem ismerő bátorságnak és vakmerőségnek annyi felemelő példája, mint e században!

A magyar vitézek, kik minden pillanatban koczkáztatták életüket, szerették a víg életet, a múlatságot, a tánczot, a zenét; ezek a bajnokok, kik a hősi hírnevet mindennél többre tartották, nagyrabecsülték az énekmondót, a ki bátorságukat, győzedelmüket vagy hősi halálukat az utókornak követendő példaképpen magasztalja. Soha annyi énekmondó, lantos és hegedős, soha annyi historiás ének, mint e hősi korban.

Valóban e századot méltán nevezhetnénk a magyar vitézek és lantosok századának.

Valamennyi között a legkíválóbb, a leglelkesebb és legmunkásabb Tinódi volt. Czímerében a kard és a lant mintha e század szellemének jelképe lenne!

* * *

Tinódi származása helyéről és idejéről nincsenek adataink. Polgári rendű családból származott s maga szerezte meg családjának a nemességet. Később ismertetendő nemeslevele világosan mondja, hogy «tisztességes és szégyenére semmi esetre nem váló szülőktől vette ugyan eredetét, de olyanoktól, kik a polgári állapotból nem léptek ki s a nemesség fényéig nem jutottak el».[3] Születése helyéről, Tinódról vehette nevét. De melyik Tinódról, az Élesdhez közel eső biharmegyei oláh faluról, vagy a Győr-, vagy a Fehér-, vagy a Baranyamegyében egykor létezett ilyen nevű községről? Ma már nem lehet megállapítani. Abból, hogy Dombováron, Tolnamegyében tünik fel először, s azután hosszú ideig a közeli Szigeten vagy Szigetváron tartózkodik, nagy valószínűséggel következtethető, hogy talán az ezekhez legközelebb fekvő baranyamegyei Tinód községben (ma puszta) született.[4] Születése évét körülbelül 1505 és 1510 közé tehetjük.[5]


3. TINÓDI NÉVALÁÍRÁSA.[6]


Hol tanult, azt sem tudjuk, de latinúl az iskolában, talán Pécsett, jól megtanult, erről művei is tanuságot tesznek. Olvasmányaiból ismerjük Virgiliust, idéz egyszer az Aeneis első énekéből: «Tanubizonyság erről az tengör vizébe Éneás társait mint biztatja volt, hogy az ott való nyomorúságok végre emlékezötre öröm lészön»,[7] Turóczi Krónikáját és Bonfinius Decasait, Guido de Columna «Historia Troiana»-ját, a «Gesta Romanorum»-ot. Hogy latinúl tudott, ezen kívül az is bizonyítja, hogy legtöbb énekének versfejeibe latin mondatokat foglalt.


4. SZIGETVÁR MAI KÉPE.[8]


Már ekkor kellett zenei képzettségre szert tennie, a mire vallanak énekeinek maga által szerzett változatos dallamai.

Rendes szokás volt ez időben, hogy a szegény deákok házról házra jártak énekelni, vagy a lakodalmakra s ott mondták el tanítóik «lelki tanusággal tellyes» énekeit.[9] Tinódi már deákkorában megkedvelhette az énekmondást, mely azután holtig tartó foglalkozása lett.


5. TINÓDI CZÍMERE.[10]
(1544-iki metszet után.)


Az iskolából kikerülve, hol volt első állomása, meghatározni nem lehet. Talán először a katonai pályán próbált szerencsét, vagy íródeáknak állott be. Ez esetben is volt alkalma vitézi érdemeket szerezni Kortársának, Martonfalvay Imre deáknak, Enyingi Török Bálint hű emberének élettörténetéből következtethetjük ezt,[11] a ki «igen ifjucska» korban állott ura szolgálatjára, azután számtartó viczeudvarbíró, végre udvarbíró lett s mint maga elbeszéli, a Török Bálint parancsára többször kellett mennie várostromra.[12] Egyszer példáúl a Dombayakat, a kiknek Dombovár volt Tolnamegyében a főfészkük,[13] meghódoltatá Ferdinánd királynak, Ozora várát azonban fegyverrel kellett elfoglalni s Martonfalvay «egész éjjel nagy hideg deres üdőben» a maga szolgáival «strázsát állott»; ott volt a Kápolnai Ferencz emberei ellen való hadakozásban s Gerennás közelében (Tolna m.) jobb kezét átlőtték, «ki miatt nagy nyomorúságot kellett szenvednie, mert halálos seb vala rajta, közel két esztendeig gyógyították külömb-külömb mesterborbélyok» s azután még meg sem gyógyult a keze, midőn ura Szigetbe, azaz Szigetvárba hivatta s onnan, noha kezét «nyakba kötve viselte», Szegliget (a. m. Szigliget) vára megszállására küldte; mentegette ugyan magát azzal, hogy ott atyafiai vannak, de magamentése nem használt s mivel ismerte, hogy parancsának nem tanácsos ellenszegülni, elment oda «gyalogaival és lovagival», s megvette a várat. Azután neki kell ott maradni s a várat rendbe hozni. Közbe meglátogatá Török Bálint s «nagy vigan lakék egy nap».[14] Ilyen volt Török Bálint deákjainak élete.


6. II. LAJOS KIRÁLY[15]


Tinódi nevével is hasonló körülmények között találkozunk először. Első műve latin versfejében ezt írta: «Tinódi Sebestyén deák készítette, midőn balkezét Dombováron nehéz seb gyötörte.» Önkénytelenül a Martonfalvay esetére gondolunk, hogy Tinódi is valamely várostrom vagy apró csatározás alkalmával, melyeket ura Török Bálint akár a törökkel, akár szomszédaival birtokfoglalgatásai közepette folytatott, sebesült meg. Talán a czímerében lévő kard is arra czéloz, hogy kardforgató ember volt, nemcsak kobozverő. De kaphatta nehéz sebét betegségtől is s a czímeres levél kardja énekei tárgyára (arma virumque cano) emlékeztethet. De valószínűbbnek tartjuk az előbbit. A lelkesedés, a melylyel a hősök hadi tettein csüng, a csaták, bajvívások részletes leírása, a várerődítés, várostrom pontos rajzai arra mutatnak, hogy szerzőjüknek gyakorlati jártassága is volt az ilyen dolgokban.


7. MÁRIA KIRÁLYNÉ.[16]


Mikor lépett Török Bálint szolgálatába, nincs rá adatunk. De a dombovári sebesülést megelőzőleg már régóta szolgálhatta gazdáját. Dombovár Dombai János tolnamegyei főispán egykori birtoka, szomszédos volt a Török Bálintéval s mint láttuk, kettőjük között komoly összeütközésre is került a dolog. Dombainak felesége Werbőczi Erzsébet, a Werbőczi István leánya volt;[17] Werbőczi Imre testvére, a kinél Tinódi később huzamosabban tartózkodott. Talán a dombovári tartózkodás idejéből ered a vele való ismeretség. Különben ez is Török Bálint közeli szomszédja volt. Török Bálint udvarában mint íródeák kezdhette pályáját, a mellett e kor szokása szerint sok egyéb teendőkkel is megbízták, minő lehetett Török két fiának, Ferencznek és Jánosnak tanítása is.

Török Bálint, Imre horvát bánnak a fia, 1503 körül született[18] s miként később Zrínyi, már ő is gyermekifjú korában magas katonai tisztséget viselt; 17 éves lehetett, midőn Nándorfehérvár egyik vajdája lett. A török ostrom alá fogván a kellőképen meg nem erősített várat, a két vajda meg sem várta az ostrom kimenetelét, elhagyta azt. Mind a ketten hűtlenség bűnében marasztaltattak el s birtokait is elvesztették. De a gyermekifjú ki tudta engesztelni ellenségeit s midőn Pemfflinger Márk leányát, Katalint, Mária királyné udvari kisasszonyát feleségül vette (1523), a királyi kegy ismét rásugárzott.[19] Későbbi élettörténete mutatja, hogy a félelmet nem ismerte, így tehát a várat sem gyávaságból hagyta oda. Vitézségének élete későbbi folyamán, pl. mikor Szigetváron Szapolyai ostrom alá fogva, és ő kirohanva, egy csapatot az ostromlókból elevenen elfogott, eléggé jelét adta. A török is jól ismerte nevét és rettegett tőle, különösen azután, mikor Kászon basa seregét Bécsújhely közelében szétverte.[20] Állítólag Szulejmán azt mondta volna neki később: «Nem tudom, jó Bálint, te féltél-e én tőlem, vagy nem, de az igaz, hogy én még otthon Konstantinápolyban is te veled álmodtam.»[21]

Főtörekvése volt birtokait folyvást gyarapítani s az eszközökben nem volt válogatós. A pártváltoztatást, a szerint a mint érdekei kívánták, nem tartotta bűnnek. Hol a Ferdinánd, hol a Szapolyai pártján volt és nemcsak egyszer hagyta el őket. Egy kortársa, Bakics Pál, a ki állítólag bérgyilkost is fogadott fel megölésére, de merénylete meghiusult, így jellemezte őt egy hozzá írt levélben:[22]

«Hallottam, hogy gőgösen hánytorgattand, hogy házamban vagy Raro nevű udvarházamban felkerestél, hogy ott megvívj velem. Másodszor megtudtam, hogy becsületem és emberségem ellen rágalommal támadva ez ország árulójának, török császár kémjének és hitetlen pogánynak neveztél. Mindezen felül, hogy én téged kétízben akartalak elveszíteni…


8. BAKICS PÁL NÉVALÁÍRÁSA.[23]


Te három királylyal szemben voltál hitszegő és áruló. Először Lajos király szolgálatára rendeltettél, de midőn fegyverre és összecsapásra került a dolog, te akkor betegnek tettetted magadat… Másodszor János királynak kétszer esküdtél fel és fogadtál hűséget és mégis mindig hitszegő lettél. Mindezen gonoszságaidon kívül Ferdinánd uramnak és királyomnak néhányszor felesküdtél és hasonlóképen hitszegő lettél… Mennyi árulásodról és gonoszságodról tudok eddigelé. Példáúl többek közt, midőn Budát ostromoltuk, tárgyaltál ott velem, hogy éjszaka kiáltsunk be Buda városába, hogy vitézűl védelmezzék magukat, mivel a német kutyák három nap mulva megfutamodnak. Én pedig megintettelek, hogy ne tégy becsületed ellen és emlékezzél fogadásodra és esküvésedre, melyet uradnak és királyodnak Ferdinándnak stb. tettél. Hányszor tárgyaltál velem, hogy uramtól és királyomtól János királyhoz hajolnék. Tehát gondold meg, ha én meg akartalak volna ölni, akkor az említett dolgok miatt egyetlen szóval törvény szerint királyom előtt megölhettelek volna. Mégis, te nyomorult és becstelen, ezen gonoszságaidért és árulásaidért, melyeket elkövettél, nem kerülöd el Isten ítéletét. Mennyivel jobb lett volna, ha téged Lajos király, a mohácsi gyűlésen, mikor menekültél, az urakkal együtt darabokra vágott volna, mint hogy még most is élsz…»


9. A RÉGI FEHÉRVÁRI KAPU TÖRÖK BÁLINT MONOGRAMJÁVAL.[24]


Ezt a jellemzést kétségtelenűl elvakult harag mondta tollba s Bakics maga is aligha tartotta Törököt ilyen félénk természetűnek, máskülönben kiállott volna vele párviadalra. Másfelől, mint Nádasdy Tamás esete is bizonyítja, a pártváltoztatást akkor nem ítélték el olyan szigoruan.

Török Bálint ekkor férfikora virágában volt. Tinódi szerint a törökök is megcsudálták «szépön termött voltát»[25] s Memhet basa, mikor termetét és személyét szemlélte, összehasonításúl szemlét tartott udvara népe fölött is és «szebben termett embert soholt ő nem lele», pedig a törökök közt is voltak jól termett deli szál legyének.


10. A FEHÉRVÁRI KAPU ZÁRÓKÖVE.[26]

Egy túlbuzgó kálvinista prédikátor pedig így rajzolta le őt:[27]

Török Bálintot igen megvakult embernek mondták az sok bün miatt, igen torkosnak, részegesnek, kegyetlennek, parázna lator életünek, nyuzó, fosztó koborlónak. De mégis igen tisztelte az barátokat és odajárt az misse[28] hallásra és meg is gyónt husvétra, hogy a kokonyát[29]« megehesse. Ez penig minemü gyónás és oldozás volt, megtetszik imezből. Az ő régi szolgái mondták énnekem, hogy egy husvét fele titkon a clastromba megyen gyónni: ott meg óldozzák és nagyobb szentségnek okáért és büne bocsánatjának bizonyságáért felöltözik barátruhába és haza eresztik, hogy azban tartson poenitentiát. Noha rajta volt az kápa, de az latorság benne maradt szívébe és az kitört belőle. Azért mikor jünne az piaczon, latorságába megfutamodik egy asszonra… A község és szolgáló nép véli hogy barát és rajta, de hogy látják urokat, csak nevetik. Ennyi hasznát vötte az kápa szentségének Török Balint.»

Fentebb láttuk, hogy Török Bálintról egy udvarbírája is emlékezetben hagyta, hogy tudott nagyvígan lakozni. Egyszer Ferdinánd előtt is lerészegedett s jó tanácsokat adott a királynak, a ki azt felelte rá, hogy majd ha józan lesz, akkor beszéljen.[30]

Kétségtelen, hogy ilyen életvidám, mulatkozni szerető vitézember udvari lantos nélkül nem lehetett el. Lantosa vagy kobzosa (lutinista) volt Tinódi Sebestyén deák, a ki otthon a családi körben bibliai vagy történeti, vagy klasszikus mondai tárgyú énekeket mondott az asztalnál, de elment Török Bálint hadi kirándulásaira is s ekkor maga is kardot kötött, s mikor a hadakozás szünetelt, urát és mulatozó vitézeit harcra tüzelte énekeivel, múlattatta tréfás verseivel. Talán Török Bálint egyik-másik harczi kalandját is (pl. hogyan fogta el Nagy Györgyöt 25 vitézével Szigetvár ostroma alkalmával) megénekelte, csakhogy ezek közül egy sem maradt ránk.[31]

II.



Tinódi első irodalmi fellépése. – A Trója-monda. – «Jason király szép históriája.» – Tartalma. – Forrása. – Jelentősége.

Tinódi első irodalmi fellépése a Trója-monda egy részletének verses feldolgozása. A trójai historiának nem első magyar fordítása, mert az nem maradt reánk, szerzőjét sem ismerjük. 1530-40 közt írhatta azt névtelen szerzője, mert Szkhárosi Horvát András 1544-ben írt «Kétféle hitroe[32] és Fekete Imre 1546-ban «Samsonrol historia»[33] czímű munkája nótáúl választják.[34] Verses fordítás volt ez is, 12 szótagú Zrínyi-sorokban írva. Ezután következik a trójai mondával, annak előzményeivel kapcsolatba hozott Jason-monda feldolgozása, az első magyar széphistoria, melyet Tinódi dolgozott át «Igen szép ének Jason király szép historiájáról» vagy talán csak egyszerűen Jasonról és Medaáról czímmel.[35] Későbbi írók «Jason éneke» néven is emlegetik.[36] A Csereyné-codex tartotta fenn több becses XVI. századbeli költeménynyel együtt.[37] A mű már bevezetésében világosan utal a Trója-mondára:

Sok böcsek írtanak az meglött dolgokról,
Jelesben Trójának ű nagy romlásáról;
Én is szólok romlásának fondamentomáról,
Hogy kétség ne légyen ennyi sok írásról.

TINÓDI CZÍMERE.[38]


A Trója- és Jason-monda közti kapcsolatot az képezi, hogy az aranygyapjú megszerzése Kolkosba [Kolkis] indult sereg kis Trójánál pihenőt akart tartani, de Lamedon [Laomedon] király ellenséges indulata továbbmenésre kényszerítette.

És lőn eredeti mind az két Trójának,
Fondamentomából el-kiromlásnak,

t. i. az aranygyapjúval visszatért sereg bosszút állott s a kis vagy első Tróját feldúlta.

A széphistoria tartalma: Thessalia királya Peleus [Pelias] mindenáron meg akar szabadúlni az erős Jasontól, kitől királyságát féltette. Ezért «új udvar»-t hirdet s az összegyűlt vitézek előtt felbiztatta Jasont a mesés aranygyapjú megszerzésére. Kolkos [Kolkis] szigetén «lángrabocsátó» ökrök és egy sárkány őrizték azt a kost, kinek az ű gyapja szép sárarany vala. Csakhogy előbb a sárkányt meg kellett ölni, fogait a lángos ökrökkel felszántott földbe vetni s úgy lehetett az aranygyapjúhoz férkőzni. Jason készségesen vállalkozik a veszedelmes kalandra, Herkules és más vitézek társaságában hajóra száll s hosszú út után, melyet csak a trójai pihenés szakít meg, megérkezett Kolkosba, melynek királya Ohetes [Aeetes] oly barátságosan fogadta, hogy a tiszteletükre rendezett vendégségben leányát, Mediát [Medea] Jason mellé ültette. Medea, az igen szép és ördöngős leány, heves szerelemre gyulad Jason iránt s előbb le akarja beszélni veszedelmes vállalkozásáról s mikor minden fáradozása hiábavaló volt, a szerelmi légyotton átadta neki azokat a varázsszereket, kenetet és láthatatlanná tevő «akates» követ, a melyek segítségével csakugyan sikeresen szembeszállott a kosőrző sárkánynyal és ökrökkel s lefosztotta az aranygyapjút a kosról. Visszatérve a királyi udvarba, Ohetes [Aeetes] kénytelen-kelletlen nagy vígassággal ünnepelte a hősi vállalkozás sikerét, a mit Jason azzal hálált meg, hogy egy éjjel megszöktette a király leányát, Mediát, a kinek közreműködése nélkül nem sikerült volna a veszedelmes kaland, a kivel később mégsem úgy bánt, a mint megérdemelte volna.


11. RÉGI MAGYAR HEGEDŐS SZOBRA.[39]
A XI. századi pécsi székesegyház romjaiból.


A Jason-mondát már a legrégibb görög költők, Homeros, Hesiodos emlegetik.[40] Rhodosi Apollonios és a latin Valerius Flaccus eposban, Euripides és Seneca drámában dolgozták fel.


12. XVI. SZÁZADI MAGYAR LANTOS A FRICSI VÁRKASTÉLY PÁRKÁNYZATÁRÓL.[41]


A középkornak is kedvelt mondája volt s az aranygyapjasrend alapítása is fokozta iránta az érdeklődést.

Újabb feldolgozásai közül nevezetes Raoul Lefevre († c. 1467) «Roman de Iason et Medee»,[42] Corneille, Pellegrin, Clément, Hoffmann, Gotter, Glover, Klinger, Soden, Marbach, Grillparzer, Niccolini, Leguové stb. színművei,[43] Dugonics latin regénye: «Argonauticorum libri XXIV.» (Pozsony-Kassa, 1788) s ugyanannak magyar átdolgozása: «A gyapjas vitézek» I., II. kötet (Pozsony, 1794).

Mint már említettük, a magyar Jason király széphistoriájának forrása a Trója-monda feldolgozásai közt keresendő, a mire maga a mű szolgál útmutatással. A Trója-monda olyan feldolgozása, mely az aranygyapjú megszerzéséből származtatja Trója veszedelmét. Ilyen a Dares Phrigiusnak tulajdonított «De excidio Trojae historia»[44] czímű munka. A középkorban ez a mű folyton bővült, úgy hogy a későbbi feldolgozásokban már alig lehet ráismerni az alapmunkára. Talán a legnagyobb szabadsággal bánt el vele a XIII. században élt Guido de Columna messinai városbíró, ugyanaz, a kit nálunk régebben megtettek Anonymusunk plagisatorának[45]. Guido Trója-historiája is Jason és Medea romantikus szerelmével kezdődik, benne a fősúly nem is annyira az aranygyapjú megszerzésére, mint inkább Medea szerelmére van helyezve. A magyar irodalomban Haller «Hármas Istoriá»-jából (1695), melynek ez a harmadik része, eléggé ismeretes. A latin szöveg nyomtatásban Strassburgban 1477-ben jelent meg először.

Guidónak ez a munkája szolgált forrásúl a magyar széphistoriának. Az átdolgozó Tinódi Sebestyén a versfőkben nevezi meg magát. Tinódinak valószínűen első munkája, melyet Dombováron 1537-1538 körül vagy még előbb írhatott. 1541-ben Tar Benedek a «Házasságról való dicsíret»-hez nótáúl választja,[46] tehát néhány évvel előbb szereztetett.

Ha a magyar átdolgozást forrásával összevetjük,[47] meglep bennünket az az önállóság, melyet azzal szemben Tinódi tanúsít. Nincs meg benne az a bőbeszédű áradozás, sem tudákosság, melyet Guido annyira fitogtat: rövidít a hosszú párbeszédeken. Pl. Guidónál a trójai kiszállás alkalmával előbb Jason, azután Herkules izennek a követtől, Tinódinál az igen búsúló vitézek együtt izennek a királynak. Elmarad a hosszú kitérés a mirmidonokról, a napfogyatkozásokról, kimarad Ohetes kincse őrzésének rationalis magyarázata, Peleus [Pelias] megifjodása, Herkules hősi tettei, a hajózás feltalálása, a Nagy- és Kis-Medve-csillagról, az Aenas-mondáról, a női nem állhatatlanságáról és kéjvágyáról szóló hosszadalmas és unalmas magyarázatok. Ez a magyar szerző finom erkölcsi érzékéről tanuskodik. Az «Effectus amoris» szerzője bezzeg kapott volna Jason és Medea éjjeli találkozásának érzékies jelenetén, Tinódi röviden átsiklik rajta. A morális elmélkedés különben megegyezik a Tinódi ízlésével, követi is ebben forrását, de túlságai nélkül.


13. HALLER «HÁRMAS ISTORIÁJÁ»-JÁNAK CZÍMLAPJA.[48]

Tárgyi eltérések is vannak közte és forrása közt. Pl. Medea Guidónál egy vénasszony (anus), Tinódinál kis apród által hivatja meg Jasont a szerelmi találkozóra. Tinódi különben az események sorrendjében híven követi forrását, de nem szóról-szóra fordít. Tizenkét szótagú, egyrímű, négysoros strófái nem jobbak s nem rosszabbak, mint alább ismertetendő históriás énekeiben. Szilády ugyan megjegyzi róla, hogy «nyelvén s verselésén nem találjuk azt a gyakorlottságot és megállapodottságot, melyet többi énekén tapasztalunk».[49] E miatt helyezi e művet a fejlődés első stádiumába.

A «Jason és Medea» jelentőségét az adja meg, hogy első képviselője nálunk a verses regényes elbeszélésnek. Bizonyára voltak már előbb is, a középkorban is ilyen «széphistoriák», ilyen volt a fentebb említett Trója historiája is, de ezek mind elvesztek s a fentmaradtak közötti Tinódi e műve áll a csakhamar virágzásnak indult műfaj élén, mint a sor megkezdője.

III.



Tinódi Szigetváron. – «Judit asszony históriája.» – Tinódi családi viszonyai. – Magyarországi politikai viszonyok Szapolyai János király halálakor. – Buda elfoglalása. – Török Bálint fogsága. – A magyar historiás ének Tinódi előtt. – «Szabács viadala.» – Gergely deák Both János veszedelméről. – A Beriszlói Pétert kesergő ének. – Geszthy László diák. – Farkas András «Króniká»-ja. – Csáthi Demeter. – Tinódi éneke «Buda veszéséről és Török Bálint fogságáról.»

A Török Bálint udvarában, Szigeten vagy Szigetváron írta Judit asszony historiáját.

Ekkor már nős lehetett s feleségétől, Katalin asszonytól több gyermeke született. 1533-ban három fia: Farkas, Sándor, Károly és két leánya: Margit és Judit élt. Egy fiának vagy leányának keresztapáúl ifjú gazdaurát, Török Jánost választotta. 1554-ben olyan nagy fia van, hogy borért küldhette a Kassától elég messze eső Nagyidára, 1563-ban már mindkét Tinódi-leány férjnél volt: ezekből következtethetjük, hogy egy fia és két leánya valószínűen még akkor született, mikor Török Bálint szolgálatában állott s talán épen Judit nevű leánya születése adta neki a gondolatot, hogy e bibliai apokrif művet versbe foglalja. A lantosoknak egyébként is kedvelt énektárgy volt ez,[50] a mit az is mutat, hogy a Tinódi feldolgozásán kívül a Sztáraié is ránk maradt.

A történet sokkal ismeretesebb, mintsem szükséges lenne tartalmát bőven ismertetni. Elmondja, miért küldi Nabugodonozor királ Olofernes királt a zsidók ellen, hogyan bünteti ez meg Akhior herczeget, a miért azt akarja elhitetni vele, hogy a zsidókkal, mikor az Istenben bíznak, nem lehet bírni. Majd Judit asszonyra tér, a ki:

Szép asszony vala nagy gyenge voltában.
Csuda fejér-piros orczája vala,
Szép sár haját megeresztötte vala,
Ujját szép gyűrűkkel bérakta vala,
Arantul, kövektől ő fénlik vala.


14. SZAPOLYAI JÁNOS KIRÁLY KÉPE KETTŐS PECSÉTJE.[51]


Az ilyen «szép asszonynak» könnyű szerrel meg lehetett nyerni az Olofernes «víg kedvét», s mikor az «örömében megrészegödött vala»,

Ragadá üstökét Olofernesnek,
Ottan fejét vevé az kegyötlennek.

15. JÁNOS ZSIGMOND ÉRME.[52]


Tinódi e művét a «nemcsak fegyverökkel megvert hadakról» példaképen szedte ki a bibliából:

Keresztyénök az jó példa tinéktök
……………
Ha parancsolat szerént ti élnétek,
Minden ellenségöt megverhetnétek.
……………
Inkább az istennek ellene vattok,
……………
Nem csuda hogy ily igen nyomorgotok,
Istentől ily igön ostoroztattok.

János király halála után (1540 júl. 18.)[53] a rákosi gyűlés a csecsemő János Zsigmondot kiáltotta ki királylyá (szeptember) s addig, míg felnő, egy kormányzótanácsra bízatott az ország dolga, melynek tagjai voltak a királyné, György barát, Petrovics Péter és Török Bálint. Ellenfelének halála arra indította Ferdinándot, hogy ismét megkísérelje az egész ország elfoglalását. Főleg Budára vágyott s annak elfoglalására vezérének, Vellsnek utasítást is adott, de a vállalkozás kudarczot vallott. A következő évben (1541) nagyobb sereget küldött Rogendorf vezérlete alatt Buda elfoglalására. A kormánytanács ekkor Budán tartózkodott s Török Bálint is ott volt a védők között, többször sikeres kirohanást intézvén az ostromlók ellen. Rogendorf meghiusult kísérlete most Szulejmánt arra indította, hogy a gyermekkirálynak nyujtott segítség színe alatt végrehajtja régi tervét s elfoglalja maga számára Budát. Aug. 29-én a Buda közelében lévő táborába kérette a csecsemőt s tanácsosait, s míg ezek nála tisztelegtek, a védtelenül hagyott várba lassan belopózó törökök elfoglalták azt. Török Bálint betegségére hivatkozva, nem akart a török táborba menni, inkább a várban kivánt maradni, hogy megtartsa Budát a török ellen, de György barát semmiképpen nem akarta engedni s végre is elment a többi urakkal s Martonfalvy Imre hű deákjával s annak szolgájával. Ez beszéli el, hogyan bánt a török az ő kegyelmes urával.[54] Míg Török a császár sátorában volt, ő a sátor előtt várta annak kijövetelét, majd elvonult a csecsemő kísérete s hívták Martonfalvyt is a hazamenetelre, de ő estig várakozott s akkor a sátortól elkergették. Az éjet egy török sátorában tölté s az alatt ellopták a lovát, később a szolgája lovát is, sőt rabságba akarták őket is vetni s csak tizednapra szabadultak meg «csodálatosképen». Urát a török fogva tartotta s előbb Belgrádba, később Konstantinápolyba vitette s a Héttoronyba záratta. Itt volt még 1550-ben is és ez az utolsó adat róla, mikor Borsoló Ferencztől levelet küldött Martonfalvaynak, hogy legyen közel az ő gyermekéhez.[55] Ezután nemsokára elhalt, hasztalanúl remélve kiszabadulását.[56]


16. PETROVICS PÉTER NÉVALÁÍRÁSA.[57]



17. VELLS LÉNÁRT NÉVALÁÍRÁSA.[58]



18. ROGENDORF VILMOS.[59]
(Egykorú festmény után.)


Martonfalvay Imre deák – mint maga elbeszéli – csak nagynehezen menekülhetett meg a török táborából és «sok keröngéssel az veszödelmes uton» érkezett haza Somogyvárra, a hol már holt hírét költötték s marháját s pénzét kifosztották.[60]


19. JÁNOS ZSIGMOND BEMUTATÁSA A SZULTÁNNAK.[61]
(A «Neu-eröffnete Ottom. Pforte»-ban.)


Ő vitt hírt asszonyának a férjével történt nagy szerencsétlenségről, tőle értesülhetett Tinódi is róla és Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról czímű historiás énekben még azon évben (1541) megénekelte azt.[62]

Mielőtt erről szólanánk, vessünk egy pillantást e műfaj korábbi történetére. A magyar történeti ének kezdete az ősi korba nyúlik vissza, abba az időbe, mikor történetből és meséből rakta össze a monda ékes épületét a nép képzelete. A honfoglalás korában is ilyen formában, mesével elegyest jelenik meg, s krónikáinkban is minduntalan olyan elbeszélésekre bukkanunk, a melyek a történetet a csacska hegedősök naiv felfogásában adják elő. Nem sajnálhatjuk eléggé, hogy a legrégibb ilyen történeti éneknek csak jelentéktelen töredékei maradtak fenn. Ilyen lehetett a Listius János által feljegyzett énektöredék:

Balás öld meg a királt,
Neked adom Gimes várát.

vagy ez a Zrinyi «Mátyás király»-ában említett kétsoros ének, melyet a Jajcza ostromáról (1463) hazatérő Mátyásról és Mahumet császárról énekeltek még a kis leányzók is:

Mikor magyar király zászlóját látá,
Jó lovának száját futni bocsátá.

Erről szinte azt mondhatnók, hogy Tinódi modorában írt históriás ének töredéke.[63]

Igazi históriás ének ennek egy java részében ránk maradt kortársa: Szabács megvétele vagy viadala. [64] Toldy szerint ilyen éneket énekeltek Mátyás asztalánál az ő hőstetteiről. Az események egyszerű, hiteles és költői előadása ékes bizonyságul szolgálhat a históriás ének nagy multjára nézve;[65] az ifju Várday Simon és a cseh Francz főtisztes hadnagy elsiratása pedig némiképp Gergely deáknak Both János veszedelméről (c. 1490) és Szabadkai Mihálynak Beriszlói Péterről (1515) szerzett «siraloménekei» rokonává avatja.[66]

Geszthy László diák éneke a hatvani gyűlésről vagy Magyarország közelgő pusztulásáról (1525), a mennyire ilyen töredékből megítélhető, a történeti előadást feddéssel kapcsolja egybe; az ilyen irányzatos históriás ének már előbb is divatos lehetett, mert Tinódi is ez iskola tagjává szegődött. Ez irány túlhajtása Farkas András «Krónikája a szkitháknak vagy magyaroknak Magyarországba jövetelekről, [67] s a zsidóknak Egyiptomból kijövésekről» (1538), mely többet foglal magában, mint a mennyit czíme mond, t. i. oktató czélzattal a zsidó és a magyar nemzet történetének hasonló vagy hasonlónak vélt vonásait állítja egymással szembe s e párhuzamba Jankula vajda, Mátyás király, Lengyel László és II. Lajos mind belékerülnek.


20. SZABÁCS VIADALÁNAK UTOLSÓ LAPJA.[68]



21. A BERISZLÓI PÉTERT KESERGŐ ÉNEK KEZDETE.[69]


Legutolsó e sorozatban Csáthi Demeter «Pannoniai ének»-e vagy «Ének Pannonia megvételéről», azaz a honfoglalás és abban a fehérló mondája a Bécsi Képes Krónika előadása szerint, melyet a Szilágyságban akkor szerzett, mikor «nagy bú vala Magyarországban». Ez a bizonytalan meghatározás épp úgy illik a mohácsi veszedelemre, mint Buda elestére (1541). Az első mindenesetre a legnagyobb bú valamennyi közt, mely ez országot valaha érte, a második inkább összeegyeztethető Csáthi életrajzi adataival.[70] Ez utóbbi feltevés szerint a históriás ének akkor készült, mikor Tinódi ilyen irányú munkásságát «Buda veszésé»-vel megkezdte.

Szapolyai halála után – így szól Tinódi éneke – a németek ostrom alá fogták «kincses» Budát. A török császár felkészíté ellenök «nagy erejét», egyszersmind utasította Memhet basát, hogy Török Bálintot hívassa magához Dárdára.[71] Török Verbőczi Imre társaságában elment a hívásra s a basa «nagy tisztösséggel» fogadta s gazdag ajándékokkal bocsátotta el az «urfit». Török ezután Budára siet s a törökkel együtt ostromolta a németek sánczát. Egy ízben Príni [Perényi] Péterrel is találkozik s a maga példájával inti, hogy ne bízzék a törökben, álljon el mellőle. Török megmarad a herczeghez, Szapolyai fiához való hűségben. Ezalatt közeledik a török császár hada s ennek hírére a német sereg elvonúl Buda alól. A török császár Scambriához (Ó-Buda) érkezve, «izent János királnénak», küldje hozzá a királyfit. Míg a királyfi nála időzött, serege elfoglalta Budát. Ezután visszaküldte János Zsigmondot anyjához, de a kíséretében volt urak közül magánál tartotta s fogságba vetette Török Bálintot. Jó Török Bálintné hogy erről értesült

«Erő szakaszkodék kezének, lábának,
Földhöz üté magát, ott sokan sírának…
Sírva apolgatja futosó két fiát,
Oly igen kesergi urának fogságát.»

Azzal az óhajtással fejezi be Tinódi elbeszélését, hogy hallgassa meg Isten az özvegy kérését: «hogy hamar láthassa ura megjövését».


22. TÖRÖK RABBILINCS.[72]

IV.



Török Bálint családja. – Tinódi Baranyaváron. – «Príni Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.» – Tinódi Daróváron. – «Verbőczi Imréhnek Kaszon hadával, kozári mezőn viadalja.»

Hogy Török Bálint fogsága csakugyan mély gyászba borította családját s vándorbotot adott nagy udvartartásának több tagja kezébe, ez nemcsak Tinódi énekéből világlik ki, hanem Martonfalvay elbeszéléséből is megtudjuk.

Mikor a beszterczebányai országgyűlés rendelete szerint[73] Báthory András több jószággal egyetemben elvéteti az özvegytől Somogyvárat, szolgái is egymásután hagyták el. Martonfalvay szerint «az lész jobb köztök, ki elébb elmehessön és magának helyt szerezhessen». «Egyik sem akará magát megkötelezni keserves kegyelmes asszonyának.» A török császár készülődései hírére a pápai tiszttartó is búcsúzni kezdett s az elhagyott özvegy alig tudott más tiszttartót kapni helyette. Szigetre[74] magához hivatta Martonfalvayt s igéretekkel próbálta a tisztség elfogadására rábírni. Martonfalvay szabadkozott, de midőn látta, hogy volt tiszttartója elillant az «asszonya híre nélkül» a várból s a «keserves asszony inkább megbusult», végre engedékenyebb lett. Törökné újra magához hivatta Szegliget várába s «kérte s intette sok szóval, fogadásokkal, néha sírással is, hogy vegye fel annak a tisztnek gondviselését». Eleinte még most is mentegette magát, de mikor az azt mondta, hogy ha gondját nem viseli házának, úgy veszi, mintha ő vesztené el Pápát tőle: e szón «megháborodott» és így szólt: «… Pápa veszödelmének sem akarok oka lenni, Nagyságod ne sírjon, ime elmegyök az Nagyságod parancsiolatjára… én Nagyságodért az fejemet im szerencsára visziem, elhagyván Nagyságodért mind feleségömet, gyermökimet, és ha az idő hozza, kész vagyok halálommal is szolgálni Nagyságodnak és Nagyságod gyermökeinek Isten segítségével, Isten Nagyságoddal ő szent felsége az én kegyelmes kis uramékkal ő nagyságokkal egyetemben tartson meg sok ideiglen…»[75]


BUDAVÁRA JÁNOS KIRÁLY HALÁLAKOR.[76]
Siebmacher Jánosnak a Meldeman-féle 1541-iki tárlati kép után készült rézkarcza.
(A Laufranconi-gyüjteménynek Budapest székesfőváros tulajdonában lévő példányáról.)

Martonfalvay így megmaradt a Török-család szolgálatában, de a legtöbb szolgája urat cserélt. Nem tudjuk, Tinódit marasztották-é, talán nem jószántából távozott, de a gyászos házban lantosra nem volt szükség, neki pedig ez volt a főfoglalkozása.

Tinódi tehát már a következő (1542) évben búcsút vesz Szigetvártól, mely 1543-ban különben is megszünt a Török-család birtoka lenni: Istánffy Pál ekkor vette át azt az özvegytől Ferdinánd számára.[77] Mint családos embernek nehezére esett az elválás, s abban reménykedve, hogy Török Bálint nemsokára megszabadúl,[78] a közelben tartózkodott.

Így találjuk őt 1542 ápr. 24-én («Szent György innepében») Baronyában, vagyis Baranyavárban.[79] Baranyaváron Istvánffy Imrének volt birtoka,[80] testvérének, Istvánffy Pálnak pedig háza volt Szigetváron, így valószínűen e családnál vonta meg magát egy kis időre s itt írt egy újabb historiás éneket Príni Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.


23. I. FERDINÁND ARCZKÉPE.[81]
(A bécsi udv. könyvtárban őrzött imakönyvében.)


Príni vagy Perényi Pétert 1532-ben tartóztatta le Szulejmán szultán, midőn Mohácsnál a végett kereste fel őt, hogy mentse fel azon kötelesség alól, hogy akár a Ferdinánd, akár a Szapolyai pártján álljon, de Szulejmán fogságba vetette s csak akkor bocsátotta szabadon, mikor Ferencz fiát küldte maga helyett a szultán táborába. Vele esett fogságba Istánffy Pál is s talán az Istvánffy-család irányította Tinódi figyelmét ez eseményre. Az erdélyi fejedelemségre vágyó Maylád Istvánt Fráter György, Bornemisza Boldizsár s három idegen nemzetiségű követ segítségével 1541. júl. 20-án csalta kelepcébe s azután a Fogarast seregével bekerítő Péter vajda fogta el, mikor táborában megjelent. Azután Konstantinápolyba küldték s haláláig (1550) a Jedikulában fogságban tartották.[82]

Ezeknek fogságba jutását csak rövidesen adja elő Tinódi.

«Sírva veszíkől Magyarország» – úgymond – s vígad a török császárság, mert jámbor magyar hiszen neki s a kavort (gyaurt) bátran uralhatja, fogságba hurczolhatja. Így bánt Prínivel, a kit csak akkor bocsátott el, midőn maga helyett fiát küldte cserébe, így bánt Majláthtal, a kivel elhitette, hogy királylyá teszi s követűl három «aranyas» ruhába öltöztetett szegény bojért küldött érette; a harmadik «drága hal», mely a szultán hálójába került, Török Bálint, a ki hitt a török császárnak és ajándékainak s most harmadmagával Nándorfejérváron «nagy fogságban» ott is, mint a jó aczél, hajthatatlan.

Fohászkodik mostan sok gyakor sírásval
Asszony-felesége az két szép fiával,

valamint jó szolgái is, kik «szível» szeretik, és a kikből egynéhány, – köztük maga a jó Tinódi is – «tétova búdosik».


34. A HÉTTORONY KONSTANTINÁPOLYBAN.[83]


Baranyában vagy Baranyaváron nem sokáig volt Tinódi, csak mint vendég tartózkodhatott itt s útját csakhamar tovább folytatta azon főurakhoz, kik előbbi urának jó emberei, bátran voltak, a kikkel akkor ismerkedhetett meg, mikor Török Bálint szolgálatában állott.

Ilyen volt Verbőczi Imre, a híres jogtudósnak fia, ekkor már Tolnamegye főispánja, a ki Török Bálinttal vele volt, mikor a tárdai (ma Dárda) török táborban Memhet basát meglátogatta. Róla Tinódi így emlékezett meg, mikor e látogatást elbeszéli:

Jó Verbőczi Imre nála[84] kedves vala,
Mint egy atyjafiát úgy szereti vala,
Mert nagy szíve szerént néki szolgál vala.

A Ferdinánd pártján állott s minthogy Verbőczi István nagyszámú birtokai egy részének örököse,[85] gazdag ember is volt Vitéz, bátorszívű ember, a ki a harczban, bajvívásban gyönyörűségét találta. Ezt megmutatta azzal is, hogy 1542 márczius 25-én Kászon [Kászim] bég rabló csapatára a ráczkozári mezőn (Baranya m.) ráütött, megverte s a foglyokat kiszabadította. Ennek híre a környéken messze elterjedt, s Tinódi is felkereste őt 1543-ban Daróvárott[86] (Baranya m.), hogy megénekelje e hadi tettét, hozzá való «szerelmében», mivel «jóakaratját» is tapasztalta.


25. VERBŐCZI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.[87]


Egy «öste» szerezte ezt a historiás énekét, melynek «Verbőczi Imréhnek Kaszon hadával, kozári mezőn viadalja» czímet adott. Azzal kezdi, hogy az urak még mindig nem tanultak kárukon, irigykednek, «egymást rágják», a helyett, hogy egyet értenének s kincsöket a végbeli vitézek táplálására fordítanák.

A végbeli vitézek dicséretére tér át azután, a kik mindig készek szembeszállni az ellenséggel; volna harczi kedvük, a mit mutat az is, hogy Kaszon basa felszólítására Döbrőközben többen kiállottak bajviadalra s «hírt-nevet vevének».


26. VERBŐCZI KOZÁRI VIADALJA MÁTRAY GÁBOR ÁTÍRÁSÁBAN.[88]

Kaszon bőkezűen bánt a bajviaskodókkal s ennek híre messziről hozzá csábította az olyan törököket, a kikben volt vállalkozási kedv «szerencsa kísérteni».

Midőn egyszer egy ilyen csapat érkezett hozzá, rablani bocsátá őket Döbrőköz felé. Verbőczi Imre meghallotta hogy ezek sok fogolylyal és rablott jószággal a kozári mezőn szállottak meg, azonnal kivonult ellenök seregével s megütközött velük.

Az ütközet a magyar sereg javára dőlt el, 90 fejet és 16 foglyot ejtettek s 220 magyar rabot szabadítottak ki.

Verbőczinek élete is veszedelemben forgott, mert «szép roh lovát» leszúrták alóla, de szolgája szerencsésen kimentette.

V.



Tinódi Nagyszombatban. – «A szalkai mezőn való viadalról.» – Balassi Menyhért. – A nagyszombati országgyűlés 1545-ben. – Nádasdy Tamás jellemzése. – Tinódit pártfogásába fogadja. – «Szulimán császárnak Kazul basával viadaljáról.» – Tinódi elveszett «Török császárok krónikája.» – Tinódi Báthory András udvarában, Nyirbátorban. – Politikai helyzet. – «Sokféle részegösről.» – Forrásai.

Verbőczi Imrétől Nagyszombatba ment «búdosásában» Tinódi. Itt van az 1544-ik esztendő el-béforgásában, nagykarácson előtt s itt tartózkodását arra is felhasználta, hogy «A szalkai mezőn való viadalról» czím alatt különénekben magasztalja Balassai Menyhárt, Nyári Ferencz és Zoltai Lőrincz vitézségét. Mind a három rettenthetetlen vitézségű és vakmerő katona volt. Életét mind a három számtalanszor tette koczkára. Nyári Ferencz vitézsége különösen később, a schmalkaleni háborúban lett világhírűvé, pedig akkor már köszvényes vala; Zoltai Lőrincz vakmerőségének azzal adta bizonyságát, hogy Veli hatvani bég mintegy négyszáz főre rúgó seregét alig száz huszárjával feltartóztatta s az összeütközést kerülni akaró sereget addig ócsárolta, míg azok szégyenletükben hadi rendbe állottak s összeverekedtek. S a túlnyomó erő daczára megfutamította azokat.[89]

Balassi Menyhárt is, a nagy duló, fosztó és kóborló, a ki a pártváltoztatásban Perényi Pétert és Török Bálintot is messze túlszárnyalta, úgy hogy egész komédiát lehetett írni «árultatásáról», messze földön híres kapitány, félelmet nem ismerő bátor ember volt. Ezt ellenségei is elismerték róla. Ennek adta jelét a szalkai kalandban is.

Memhet basa nyolczezer emberrel felégeté «neves» Miskolcz városát, azután, midőn meghallotta, hogy Lévában Balassinak csak száz lovagja van, elindult a város és vár megvételére. A városba setét hajnalba el-bészökdösének s gyujtogatták azt. Már a vár kapuját kezdték bevágni, mikor Balassi észrevette. «Csak egy imegbe» a kapuhoz szaladt s szablyájával a kaputól «eltágítá» a törököt. A rablott zsákmánynyal a törökök vígan vonultak hazafelé. Balassi utánok vonult, közben híre futott a rablásnak s Nyári Ferencz, Zoltai és Balassi a szalkai mezőn utólérték a török sereget s heves küzdelem után «jobb része veszött császár szolgáinak».


27. BALASSA MENYHÁRT SÍREMLÉKE.[90]


Ferdinánd 1544 november 24-én küldette szét a következő év februárius 2-ára összehívott országgyűlés meghívóit.[91] Valószínű, hogy az így Nagyszombatban egybegyült úri rend, vonzotta Tinódit ide. Még századokkal később is írókra és költőkre (pl. Csokonaira) hasonló vonzóerővel bírt az országgyűlés.


V. KÁROLY CSÁSZÁR.[92]
(Tizian festménye a müncheni királyi képtárban.)


A királyt is várták, azt remélve, hogy személyesen nyitja meg a gyűlést, de maga helyett Várday Pál esztergomi érseket bízta meg ezzel. A megjelent főurak neveit, kiknek sorában Tinódi ismerősökre akadhatott, nem ismerjük. Valószínűen jelen volt azon Nádasdy Tamás országbíró is.[93] A gyűlésen szenvedélyes kifakadások történtek V. Károly császár ellen, a ki a török ellen megigért segítség helyett csak üzenetet küldött Weltwich Gellért nevű követe által, a ki Nádasdynak barátja volt.[94]

Nádasdy vitéz és bátor katona volt, a mint ezt Buda 1529-iki ostroma alkalmával s a következő évben már mint Szapolyai-párti Budába belopózkodása, valamint később (1556) Babocsa elfoglalása és még sok más, mintegy tizenöt csatában való részvétele által eléggé bebizonyította. Művelt és felvilágosodott ember, ki Grätzben, Bolognában és Rómában tanult, azután Vic Tamás bibornok oldalán, majd királyi titkári minőségben finom, síma modorra, széleskörű ismeretségre és nagy emberismeretre tett szert. Hogy a tudományt kedvelte, annak jelét adta azzal, hogy birtokán Sárvárújszigeten könyvnyomtatóműhelyt állíttatott fel s itt nyomatta ki Abádi Benedek Sylvester János magyar nyelvtanát (1539) és Újtestamentumát (1541), ugyanitt iskolát alapított s abban olyan kiváló tudósokat tartott udvarában vagy iskolájában, mint Sylvester János és Dévai Biró Mátyás, a kiket Melanchton ajánlott pártfogásába.[95] Midőn az 1534 év vége felé nőül vette a Kanisay-család utolsó sarját, a tizennégy éves[96] Orsolyát, nagy vagyon urává lett s abból az egyházat és iskolát, a tudományt és a tudósokat bőkezűen támogatta.


28. VÁRADY PÁL NÉVALÁÍRÁSA.[97]


Vidám, derűs kedélyű, tréfaszerető ember volt. Ezt feleségéhez írt levelei is mutatják. «Szerelmes Orsiká»-jának, «szerelmes leányóká»-jának, «szerelmes hadnagy»-ának, «szerelmes fiókás»-ának, «tekéntetes, nagyságos, tisztelendő és szerelmes ágyastárs»-ának, «szerelmes feleség»-ének czímzett leveleit így írja alá: «Az te vén nádrispánod», «Az te apókát», «az te agg hadnagyod», «Az te víg Nádazsdyd», «Az te villámkovácsod», «Az te herélt basád», «Az te ősz kányád», sőt némelyiket le se lehet írni.[98]


29. NÁDASDY TAMÁS.[99]


Az ilyen jókedvű ember kedveli az éneket és zenét s megbecsüli az énekmondót és lantost. Midőn Bécsbe ment fel, feleségének onnan küldött egy lanthúrt, igérve, hogy utána majd a lantot is megszerzi. Hogy az énekben is gyönyörűséget talált s egyik-másiknak némely részleteit emlékezetben tartotta, abból is kitetszik, hogy 1555-ben Thurzó György nyitrai püspökhöz küldött levelében egy régi énekből e sorokat idézi: «Hoszd el ghazda hoszd el az Szerémnek borát, noha nynchen pénzem, de vag’ion emberséghem».[100]

Az ilyen ember Tinódit is, mihelyt megismerte, mint neki való embert megszerethette. Mikor ismerkedett meg vele,[101] nem tudjuk. Volt idő, mikor Török Bálint és Nádasdy egy párton voltak, együtt működtek: már ez időből ismerhette. Majd ismét szétváltak útjaik s mint ellenségek álltak szemben egymással. Nádasdy nővérét, Annát, Maylád Istvánnét nagyon szerette s midőn férje török rabságba esett, mindent elkövetett kiszabadítására. Talán e rabság megéneklése hajtotta szívét Tinódihoz. Az is lehet, hogy Nagyszombatban az országgyűlés ideje alatt ismerkedett meg vele. Meghatotta a családos költő bizonytalan sorsa és szolgálatába fogadta. Nádasdy ekkor – mint fentebb említettük – országbíró és az ország főkapitánya volt s mint ilyen magasállású ember sokfélekép hasznát vehette Tinódinak, pl. alkalmazhatta íródeákul vagy kiküldetésekre, hogy tájékoztatást szerezzen a közhangulat, várak, hadak stb. állapota felől, levelet vagy «nyelvbeli» üzenetet közvetítsen stb.

Hogy csakugyan felkarolta, mutatja az, hogy még halála után is emlegeti az «élte utolsó leheletéig tanusított hű szolgálatait».[102] De nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy mik voltak az itt emlegetett szolgálatok, sem a szolgálatba lépés időpontját meghatározni nem tudjuk.

1545-től 1548 nyaráig nem ismerjük tartózkodási helyét s valószínűen ez idő alatt Nádasdy birtokán vagy környezetében élt s talán azért ismerjük csak egy munkáját ebből az időből, mert új állása annyira elfoglalta, hogy nem jutott ideje újabb magyar historiás-ének szerzésére.

E korból egyetlen munkája maradt fent, melynek «Szulimán császárnak Kaszul basával viadaljáról» czímet adott. Egy úrfiú beszélte el «egy kedvében» «császártul megjöttében», Tinódi Sebestyén deák az ő elbeszélése után írta be könyvébe 1546-ban. Szilády is a történet egyik részletére (Kazul feleségének Kertez szancsokkal való kalandjára) azt jegyzi meg, hogy nem találja nyomát a történetíróknál, de azért nem valószínű, hogy az egész történetet hallomás után írta volna s írott forrása ne lett volna. A forrás ilyen elhallgatása szokása volt az énekmondóknak.[103]


30. NÁDASDY NÉVALÁÍRÁSA.[104]


Bogáti Fazekas a «Három jeles főhadnagyoknak vetélkedések» cz. verses elbeszélését így kezdi:

Nem régen löt dolgot egyet mondanék,
Ha tudnám, hogy tőlem azt mind elhinnék.
Minap nagy bizonynyal nékem beszélék,
Ki tudni mindennek méltónak vélék.
– – – – – – – – – – – –

Ferhát egy főtörök minap onnat jött,
Ő maga sem tudja, mint oda sietett.
Tettben, tett kivül, csak az hogy ő megjött,
De hogy ott volt engem ő elhitetett.
Jeles szép dolgokat mondta, hogy látott.


31. II. SZULEJMÁN SZULTÁN.[105]


Ez után valóban nem hinnők, hogy a szerző az egész elbeszélést Lukianosból vette és hogy a «Halottak párbeszédei»[106] czímű művéből a 12. dialogos fordítása. Tinódi is csupán az érdeklődés felkeltése végett emlegeti az «urfi» elbeszélését.

Az itt megénekelt esemény, Szulimán vagy Szulejmán hadjárata Kazul ellen, 1534-6. években ment végbe. Tinódi először is az egymással hadakozókat mutatja be. Szultán Szulimán «a szép fehér patyolatos» fejedelem Geregországban, Konstantinápolyban lakik. Ellenfelének Sáhit Almáz [Tammasp] Kazul basának «vörös a patyolatja» s Perzsiában Korozuint lakja. A viszálkodás oka a kék patyolatos Jesil bás volt, a ki Kazult beárulta a császárnak, hogy atyjafiát vette házastársnak s a császár ezért akarja megfosztani országától. De ez nagyon nehezen ment s addig Szulimánnak sok bosszúságot kellett elszenvednie. Ilyen volt az, hogy Jesil bás megcsalta s nem jött segítségére; hogy Kazul egy szelenczében egy áfián nevű maszlagot küldött neki, hogy azt rágja haragjában. A két had összeütközésében Szulimán hada győzött, puskái nagy kárt tettek Kazul seregében, őt magát is megsebesítették, de azért hada egy tekintélyes részével megmenekült s tovább folytatta a harczot. Felesége a császár kezébe került s az Kertez szancsoknak adta feleségül, de mikor az kezéhez akart nyúlni, az asszony hancsárt ütött ágyékjába. Ezért a császár a tenger vizébe bévettette. Azután Ibrahim basát bízta meg a Kazul üldözésével. Ibrahim párviadalra hívja ki, de az nem áll ki egy császári rabbal, csak magával Szulimánnal volna hajlandó megverekedni. A császár újra nagy sereggel indul ellene, de kézre nem kerítheti. A császár újra nagy sereggel indul ellene, de kézre nem kerítheti. Elfoglalja Babiloniát, de mikor onnan eltávozott, a város meghódolt Kazulnak, s ez útra bocsátotta a benne valókat. Szulimán haragjában ezeket is megölette. Megölette hű emberét, Ibrahimot is, de Kazult nem tudta kézrekeríteni.


32. TAMMASP (TECHMASES) SAH VAGY KAZUL BASA.[107]



33. IBRAHIM PASA.


Egy jámbor óhajtással végződik az elbeszélés:

Szultán Szulimán császár nagy hatalma,
Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma,
Az jó Isten már hatalmát megrontsa,
Az keresztyén népet már feltámasztja.

Tinódinak még egy másik, szintén a törökökről szóló műve is ez időből származhatik, t. i.: A török császárok krónikája.


34. FERDINÁND NÉVALÁÍRÁSA.[108]


Tinódi Zsigmond-krónikájában a királyról elmondva, hogy az 1396-ban Nikápoly alá érkezett s ostrom alá fogta a várat, így folytatja tovább:

Viadal ott mint lőn bőven megírtam,
A török császárok krónikájokban,
Azért keveset szóllok gondoltam,
Zsigmond király mint elszaladott onnan.

Ezt a Zsigmond-krónikát Tinódi 1552-ben írta, tehát a török krónika már korábban elkészült, de 1546-ban, mikor Szulimán és Kazul viadalját írta, még nem volt kész, mert ezt azzal kezdi:

Sok királról, császárról emléköztem,
Csuda hadakat rólok beszéllöttem,
De terek nemzetről nem elmélködtem.

Tehát 1546 után, és mindenesetre 1552 előtt írta a török császárok krónikáját, de az nem maradt reánk. Tartalma olyan lehetett, mint az 1597-ben készült verses krónika a törökökről, melynek szerzőjét nem ismerjük.[109]

1548-ban Nyirbátorban a Báthory András udvarában[110] találjuk Tinódit. Ez időtájban nevezetes események voltak itt készülőben. Itt adtak találkozót a Ferdinánd és Izabella emberei, hogy Erdély átadása felől egyezkedjenek egymással. Először 1548 julius 25-re tervezték a gyűlést, de sok halasztgatás után 1549 szept. 8-án tartották meg azt.[111]

Valószínű, hogy Tinódi is azért jött ide, hogy ezen nagyjelentőségű tanácskozás megállapodásairól idejekorán értesüljön s talán egyszersmind hírt vigyen róla Nádasdynak. Ezt abból következtetjük, hogy mint «Erdéli historiá»-ja mutatja, a gyűlés lefolyásáról elég jól volt értesülve.[112]

Azon idő alatt, míg Tinódi Báthorynál tartózkodott, nagy «szoméhságában», mert az udvarbírák bort nem adtak neki, a «Sokféle részegösről» szerzett éneket.[113] A lantosnak valóban elég módja volt vándorlásai alatt ilyenekkel megismerkedni, hiszen lakodalom, vígasság, lakoma alkalmával énekelte el rendesen énekét s nem csuda, ha egyszer külön éneket szentel a hallgatósága ezen részének is. Mert, hogy nemcsak róluk, hanem nekik is énekel, azt a megszólítás elárulja: «Sok részegös! hallgassátok erkölcsötök». Az is valószínű, hogy a hallgatóság is megkívánta, hogy a sok komoly tárgyú ének után néha egy vidámabb hangú énekbe fogjon. Ilyen a «Sokféle részegös», melyben Tinódi a kor szokását követve a tréfába feddő elemet is vegyít s ezzel művét az Apáti Ferencz és Szkhárosi Horvát András feddő énekei rokonává avatja s megkülönbözteti a száraz oktató vagy tisztán az emlékezés megkönnyítésére szánt versektől, milyen pl. a Nyirkállói Tamásnak tulajdonított verses jogi szabály.


35. A NYÍRKÁLLÓI TAMÁSNAK TULAJDONÍTOTT VERSES JOGI SZABÁLY.[114]


Nóéval kezdi beszédét, hogyan lelte meg a «vizezön» után a szőlőt, t. i. egy bakkecske vezette hozzá, mely megindult és «szép szakálát igen rázá és magát hagyigálá», mikor gyümölcsét «megharapálá». Ekkor kis kertébe elplántáltatta s oroszlán, majom, disznó és kecske vérével «megöntözteté». A Nóé részegsége után megmagyarázza, mit jelent a négyféle állat vére. Az oroszlán vére a bátor, a majomé a játékos, a disznóé a sárban heverő, a kecskéé az ugráló, tánczoló részegösöket jelenti.


36. GYÖRGY BARÁT NÉVALÁÍRÁSA.[115]



37. GYÖRGY BARÁT PECSÉTJE.[116]

Azután elsorolja a részegösök különféle fajait. Húszfélét ismer. Az egyik alázatos, a másik garázdás, a harmadik bűnét sírató, a negyedféle apróságot kívánó. Azután jönnek a dulók-fosztók, a némák, a Domján lovaként bölcsek. Külön faj az udvari részegösöké, a kik nyelveskedésökkel az úrasszony kegyébe hizelgik bé magukat s a lantosok rémei:

Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa Bíró mert ott csácsog azt kell hallgatni.
      Az csélcsapás többet használ az vitézségnél,
Hizelködés, csufolkodás, lantnál, énöknél;
Társim! ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel.

Ez a hosszas kitérés is mutatja, hogy Tinódinak is sok baja volt ezekkel. Ezután még tizenkét faját sorolja fel a részegösöknek, azután a «bornemiszják»-ra tér rá s ezeket sem kíméli. Egy részök fösvénységből nem iszik, másik ravaszságból. Az asszonyok és «szép lejányok» is ilyenek: reggel szép sűlt kappant nyelnek el s azután az asztalnál nem esznek, ezüst kannácskájokat regtől fogva éfélig meg nem száraztják, himvarrás közben is «egyet-kettőt akasztalnak, ők esmég ísznak». A vén asszonyokat, dajkákat s vén szakálú hopmesteröket is kigúnyolja. Majd a lantosokra és hegedősökre tér.

Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök,
Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.
Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
Meg is ütik – néha történik – bottal az hátát.

Még a széken ülő sok tolvajokat, a részegös árosasszonyokat rója meg s azután óva int a részegség kerülésére, de «mértékletösségvel» lehet a borral élni.

A költemény elejének forrása a Biblia (I. Móz. IX. 20-27. v.). A szőlőtőnek megöntözése állatvérrel nincs a Bibliában, ezt tehát másunnan vette. A Gesta Romanorum 159. elbeszélése legközelebb van hozzá, a megölt állatokat is olyan sorrendben sorolja fel, csak kecske helyett[117] bárányt említ. Ez a különbség különösen a tanulságban tünik ki. A Gesta-ban némelyek csendesek mint a bárányok, Tinódinál épen megfordítva kecskemódra felszökés és nagy sok táncz jellemzi azon részegösöket, a kik kecskevérben részesök.[118] A Gesta Josephus historicust említi forrásúl, de megvan a Midrásban, megvan Temesvári Pelbartnál is.[119] Kamâl al-Dîn Damîrî XIV. században arab író Hajâ al-hajwân (Az állatok élete) cz. művében is van hasonló elbeszélés Ádámról. Midőn Ádám a szőlőt ültette, az ördög annak tövét páva, majom, oroszlán és disznó vérével öntözte meg. Ebből ered a borivás négyféle hatása, az élénkség, nevetősség, erőszakosság és végül a disznóéhoz hasonló állapot.[120] Más íróknál is szerepel.[121] A részegesek osztályozása valamely középkori latin versen alapúl, ilyent többet ismerünk, de egyik sem ismer annyiféle részegest, mint Tinódi. A legtöbb megelégszik tizenkétfélével.[122]

VI.



Lantosok a XVI. században. – Turzó agg lantosa. – Kassai Lantos vagy Hegedüs Sebestyén. – Ilosvai Selymes Péter. – Hegedősök: Hegedűs Márton. – Moldovai Mihály. – Kármán Demeter.

Igy bolyongott Tinódi szerteszét az országban, míg biztosabb révbe nem evezett. Mi indította őt arra, hogy ilyen pályát válasszon? Az egyik fontos, külső ok kétségtelenül Török Bálint váratlan fogságba jutása volt, ez tette őt egyszerre «tétova búdosó»-vá; a másik belső ok, mint maga mondja, az volt, hogy mikor annyi híres bajvívás, hadakozás és várostrom esett meg, nem volt lantostársai között senki, a ki ezek megéneklésére vállalkozott volna. És valóban, noha talán sohasem volt annyi lantos, mint Tinódi korában, de ezek kevés kivétellel mind olyan tárgyakon kapkodtak, melyeknek feldolgozásához kevesebb «futosás és tudakozás» kellett. Lássunk nehányat lantos kartársai közül.

Bornemissza Péter emlékezik meg[123] Turzó régi világtalan agg lantosáról, ki több urat is szolgált s végre koldusbotra jutott. Ez a lantos beszélte neki, hogy Krisztus keresztfája az az almafa volt, melyen a kígyó Ádámot megcsalta. Ezért ezután azt a paradicsomból kivetették és «egyelőbe» gyaloghíd volt egy sáros patakon. Azután egy király [Salamon] gerendának viteté házába, de hogy hosszú volt, egy singnyit «elferészel benne», és ottan megnő ismét. Ezt látván a király, eltéteti azt és azután arra feszítették a Krisztust.[124] Ez a legenda, melyet Turzó lantosa a papoktól hallott, az Ádám és Éva legendája, melyet Varazzei Jakab «Arany legendá»-jából, de a Debreczeni codexből (A zent Atianknak eleteroel Adamrol emboeroknek elsoe zweleioekroel) és a Teleki-codexből (scent iras adam atancnac teremteseroel..) ismerünk.[125] Ez a lantos bizonyára ilyen tárgyakat kedvelt és dolgozott fel.[126]

A lantosok másféle fajához tartozott Kassai Lantos, vagy Hegedűs Sebestyén.[127] Már akkor Kassán lakott, mikor Tinódi oda költözött s Tinódi halála után is sokat beszéltetett magáról. Úgy látszik, szatirikus természet volt s emiatt azokkal gyült meg a baja, a kiket megénekelt. Az «eretnek Gall papról», bizonyosan Huszár Gál református prédikátorról, éneket szerzett s benne másokat is megcsipkedett. Pl. Nyitrai Benedek kassai polgárt mint «csélcsap» embert említette meg. Valami politikai szatira lehetett, mert pártoskodással is vádolta őt, ezért megsértődve bepanaszolta a bírónak és tanácsnak. Erre letartóztatták s azzal riasztották, hogy fogságban tartják, míg be nem bizonyítja, a mit állított. Az ének természetesen névtelenül jelent meg. Lantos Sebestyén körömszakadtáig tagadta bűnösségét. «Bátor fejemvel írjem meg – mondta – ha én szereztem.» Ekkor a tömlöczbe kísérték és megindították ügyében a nyomozást.[128] Állítólag Gálszécsen előre eldicsekedett vele, mit ír, azért oda is kérdezősködő levelet küldtek Urbán Mihályhoz, a Sebestyén barátjához, hallotta-é ezt? Urbán hűségesen beszámolt arról, hogy mit csináltak, mikor Gálszécsen együtt mulattak «Szent Gergely estén» a Bertalan diák házánál. Tagadta, hogy hallott volna ilyen beszédet, jóllehet az első este eleget szóltak, beszéltek, mert mind borosak voltak, de efféle szó nem esett köztük. Másodnapon sem hallotta sem érthette, hogy mondotta volna, pedig mindig együtt voltak.

«Továbbá mondhatom – így folytatja azután – hogy elég éneket mondott és hegedült is, még én mondék végre neki ott Gálszécsben szent Gergel estin, hogy hadná el az éneket, mert én es tudnék egyet. Azután egy példa beszédet mondék nekik, hogy micsoda guker[129] jobb az világon gukerek közt, nem találák meg, hanem én magam megmondám, hogy az fagyuker, mert abbul kell len(n)i minden munkás dolognak. Mást mondék, hogy micsoda drágább ez világon azt sem találok[130] meg, hanem azt es én magam meg mondám, hogy nincsen drágább az jámbornál, és az hegedűs Sebestyén[131] szent Jób mondásábul megbizonyítá. Ez beszédek után nem sokat múlattonk.»


38. KASSA LÁTÓKÉPE.[132]


Innen Terebesre mentek, azért ide is levél ment, de Keserű Damján csak arra emlékezett, hogy nagycsütörtökön nála volt Sebestyén, de se nem írt se nem olvasott, hanem evangeliumot magyarázott.[133] A harmadik tanu, Pesti János, a Lantos Sebestyén kérésére tett írásbeli vallomást. «Hitem szerint – így szól e levél – azt írhatom Kegyelmeteknek, hogy mikor ez ének kikelett Kassán, akkor én ott voltam és hítta vala bátyámat a mislei prépost vacsorára és vacsora után menék én utána az bátyám szolgáival, hát szintén bátyám uram akkor olvassa az éneket és kérdé, hogy honnan kűlt az ének, és mondanák, hogy Kegilvith szolgája találta volna. Ott vetekedének rajta, hogy ki szerzette volna. Monda eggyik, hogy talán Sebestyén szerzette. Mondék én, hogy hozza, lássam az írást, én megesmerem az ű írását és kezemben adák. Látám, hát bizony szépi írás, hogy tíz Sebestyén sien tunna olyan szépet irnia és én mondék, hogy ez az írás bizony nem Sebestyén írása, mondék. Ez ebben múlék.[134] Más napon én kijüék házamhoz, tahát Sebestyén itt vagyon és mondék neki: Sebestyén! Kassán egy éneket szerzettek, hallottad-e s monda: Micsoda éneket? És az menit én kordén tudék benne, azt elymondám elűtte. Monda, hogy valaki szerzette bestye kurvafiájul szerzette, de bizony igeny akarnám látni egyem. Mondék én neki: De ne hazugy, mert talám te szerzetted? Monda ű, hogy az én hitemre soha mégy csak hírét siem hallottam egyem.»

Úgy látszik, hogy a sok tagadás daczára is rábizonyították, vagy maga bevallotta, hogy Nyitrait Gálszécsen csakugyan csélcsapnak nevezte, mert arra ítélték, hogy nyílvánosan vonja vissza e rágalmazó kifejezést s ha nem akarja megtenni, nyelvét vágják ki. Sebestyén természetesen az előbbit választotta s Péter és Pál napján a tanács előtt bocsánatot kért Nyitraitól. Ez megbocsátott neki s kezet fogva váltak el.[135]

Úgy látszik, hogy az efféle családi bűne volt Lantos Sebestyénéknek, mert már előbb (1558) feleségét ítéltek el hasonló vétségért bocsánatkérésre. Az itélet azt is kimondta, hogy az éneket a könyvből ki kell tépni és többet ne hagyják énekelni.[136]

Ilyen volt Ilosvai Selymes Péter is, a ki mielőtt vándorlantosnak csapott volna fel, iskolamester volt Nagyidán s valószínűen Tinódit is ismerte, mert ez sokszor kirándulhatott ide Kassáról, ha héba-hóba a fiát egyedül is el merte küldeni borért a Perényi kulcsárjához. Lantosi életmódjáról «Ptolemeus király históriája» czímű énekéből alkothatunk fogalmat magunknak, melyet 1570-ben nagyobbrészt «el-benn sován Szilágyországban, Kusalkőben egy havas oldalban, egy czellában azaz egy füstös házban» szerzett[137] s valódi vándorló módjára, kinek minden bokor szállást ad, «egy sombokorban» fejezett be. Arról szól az ének, hogy mikor hetvenkét zsidó tudós lefordította görögre a bibliát, Ptolemeus tiszteletükre hét napig tartó lakomát adott. Mellékesen arról is, hogy Ilosvai épenúgy mint Tinódi, foglalkozása közepette a jó bort nem vetette meg. Nem elégszik meg a vendég leírásával, hanem a lantost is minduntalan az őt hallgató vendégsereg pártfogásába ajánlja. Pl. az első lakoma végén:

Több kérdések más napra haladjanak,
Ma az versszerzőnek innya adjanak.

A második nap végén:

Hadd töltsenek bárcsak amaz serleggel
Hegedősek hadd lakjanak jó kedvvel.

A hatodik napon:

Az király vígan köszöni jó borát,
Nem felejti hegedősét, lantosát.

Ezeket olvasva, mintegy magunk előtt látjuk a rekedt szavú («rozsdás torkú») lantost, a mint egyes részek eléneklése után szünetet tart. A jószívű hallgatóság megérti a figyelmeztetést, megtöltik a kancsót s kézről-kézre adva, természetesen a lantost se hagyják ki a sorból.[138]

Több ilyen példát lehetne még bemutatni a lantosok népes rendéből, de ilyen volt a többi foglalkozása, életmódja és sorja is.

Meg kell említenünk, hogy Tinódi magát soha se nevezi hegedősnek, hanem mindig lantosnak, lutinistának, egyéb adatok is bizonyítják, hogy mások is megkülönböztették őket egymástól,[139] noha az is előfordúl, hogy felváltva használják a kétféle elnevezést, mint a kassai Lantos vagy Hegedős Sebestyén esetében láttuk.

Úgy látszik nem csak a hangszerük különbsége okozta Tinódi szigorú megkülönböztetését, hanem az is, hogy a lantosok jobbára képzettebb, deákos műveltségű (literatus) emberek, íródeákok voltak, a kik inkább főurak társaságában forgolódtak, a hegedősök inkább a nép múlattatói, afféle korcsmai énekesek voltak.

Ilyen hegedűs volt Hegedős Márton, a kinek saját vallomása szerint gyermekségétől fogva ez volt a kenyere, eleget is keresett: két eke se hozott annyi hasznot, mint hegedűje, de minden «marháját» elköltötte. A világ bármely tékozlójával kiállotta a versenyt, minden keresményét elette és itta, vagy a mint ő mondja, két tolvaja: a torka és hasa mindenéből kifosztotta, úgy hogy annyija se maradt, a miből magát ruházhassa. Szánalmas volt a külseje: dereka mint az akasztott emberé, feje borzas, lába csatos. Élete folytonos vándorlás. Ha valahová beköszönt, «morgó könyvét» előrántja s legelőször a gazdával «morog», de majd összevesz a vendéggel is, bizonyára a hegedűlés csekély megjutalmazása miatt. Ha «köpent», vagyis az italból sokat felhörpintett, lábán nem állhat, szemeivel nem nézhet, csak pislog, nyelve nem szólhat, csak veszteget, azaz veszteg marad. Másnap érzi különösen az ital hatását, napestig csak «kovácsol» azaz köhécsel s ebül megbánja, hogy miért ivott annyit. Nincsen sem a földön, sem az égen olyan predikátor, a ki őt a jó útra téríthetné s maga is csudálkozik rajta, hogy az Isten miért tart ilyen nagy latrot.[140]


39. HEGEDŰS MÁRTON ÉNEKÉNEK EGYIK LAPJA.[141]


A másik hegedűsnek Moldovai Mihály deáknak még ennél is sanyarúbb az állapota, ha ugyan az lehetséges. Maga nevezi deáknak magát, de pályája nem volt olyan egyenes, hogy deákból azonnal hegedűsnek csapott volna fel. Előbb a «kőmíben volt mester» Erdélyben, de a kőfaragás ártott neki, hét napig hévben, azaz lázban feküdt miatta s húsz hét mulva ott hagyta e foglalkozást s elindult Magyarországba s Kassán a fazékgyártással kisérletezett. De itt sem volt maradása, elszökött Tokajba. Hogy miért kellett szöknie, nem tudjuk, nagyon titokzatos magyarázatát adja: «Mert – úgymond – módot lelék dolgomban». Ekkor a csatára, vagyis katonapályára kapott kedvet, s Erdélyben, Patán rozsdás kardot kötött oldalára s tarisznyát a nyakába. Azután nyakába vette a világot s megint Magyarországra vetődött. A szepesi piacz közepén, a «csaplárnál» pénzétől jól megfosztották, Szatmár felé utaztában a hová sárga csizmáját levetve lóháton igyekezett, lova ragadta el s csaknem nyakát szegte. Szatmáron lovát lopta el egy «jámbor gazda», másik két gazember: Dürgő Barlobás és Fábján kenyeres táskáját vette el. Kolozsvárról meg buzát akart szállítani Patára, de összeakadt másik két tolvajjal, a «hásártos» azaz hazárdjátékos Lukácscsal s az iffiú vándor Jánossal s ezek kártyán elnyerték «költségét s a csaplárnál adóssága fejében ott hagyva csuháját, elszökött a két «jó barátjával» Kolozsvárra. Már ekkor semmije se volt s mivel a koldulást szégyelte, piaczi ételhulladékokkal táplálkozott. Ekkor fog az énekmondáshoz, a sokadalmakban kérdezve meg, hogy «adnak-e büvön az szóban»? de az urak udvarába is ellátogat s ott nagy vígan énekel a szép tornáczban. Tehát a szobába nem engedték be. Szép szóval szóltak hozzá, de az is megesett, hogy hátba verték, kivált ha mentegette magát, hogy nem énekel, cseber- vagy ebrúdon kivetették, a min az ifjak nevettek, a vének «emlegettek» vagy példálóztak, a szép kegyesek szánakoztak. Jutalma neki is borral elegyített víz s kedvencz étele, a paréjos hús helyett retekkel tartják jól. Ilyen rossz sorsa volt Moldovai Mihálynak, pedig nem mondhatjuk, hogy sokat várt volna tőle. Szerinte a boldogsághoz nem kell egyéb, mint báránybőr köntös, alul felül béléssel, szekernye, azaz magasszárú csizma fótkapcsával, kezére szép keztyű, fejébe púposan felálló süveg: ha így felöltözködhetett volna, «legény»-nek érezte volna magát. Még csak az kellett volna ehhez, hogy udvarában fája s ágyában nagy lazsnakja vagy takarója legyen, hogy vig kedvvel a tüzhöz süsse hátát, hogy hason fekve emelje korsóját s barátainak töltse poharát s csömörléstől féltse szegény társát. Ha még tarsolyában sok pénze is volna, akkor «haj dénom»-mal kiáltaná szomszédját, ha azután egy nyárs hurkát süthetne, nem kivánná senki uraságát. De ez a boldogság úgy látszik soha sem köszöntött be hozzá, s akkor is, mikor erről ábrándozott, (1587) deczember első hetében egy átkozott házban annyira fázódott, hogy kecskemódra kellett tombolnia, hogy meg ne fagyjon. Sok hegedűsnek sőt lantosnak volt ehhez hasonló sanyarú helyzete.[142]

A magyarországi nemzetiségeknek is voltak hasonló énekmondóik és hegedűseik. Ilyen énekmondó lehetett a horvátok között az, a ki «Bankó leánya» eredetijét írta, a hegedősök közül Tinódi említ egy Kármán Demeter nevűt,[143] kinél szerinte «jobb nincs a rácz módban». Ulumán bég vagy Uláma basa tartotta ezt Lippa várában s Tinódi, úgy látszik, személyesen ismerte mert azt is tudja róla, hogy hegedőjét főhajtván – akár csak a mai czigányprimások – rángatta. A különben is mulatni szerető bégnek nagyon tetszhetett játéka, mert biztatta, hogy «minden ajándékval őt meggazdagítja» s maga is azt vélte, hogy ha a bég kedvében jár, nagy gazdagságra tesz szert, de a basa fogadkozása «hozá őt nagy koldússágra». Valószinűen, midőn Lippát ostrom alá fogták s abból kivonult, igéretéről is megfeledkezett.[144]

Ha a hegedősök nyomorúságát s nagyobb részüknek züllött életét összehasonlítjuk a jobban megbecsült és jobban fizetett lantosokéval, még inkább megértjük, hogy Tinódi miért kivánta annyira, hogy őt össze ne tévesszék velük.[145]


40. LANT ÉS KARD A XVI. SZÁZADBÓL.[146]





Jegyzetek




KezdőlapElőre