Bevezetés

Corvin János nem tartozik a történelem nagy szereplői közé. Jelentőségét nem egyéni értékének, nem tetteinek köszönheti, hanem első sorban származásának, s a helyzetnek, melyet ez a származás biztosított számára. S mégis érdekes alakja történelmünknek, s az fog maradni minden időben. Mert személye köré egy nagy nemzeti eszme híveinek kegyelete vont fénykört, abból a lángból kölcsönözve sugarait, mely a magyar nemzet múltjának legdicsőbb, legfényesebb korszakát ragyogta be.

Magyarország állami élete a XV. század végén nagy átalakuláson ment keresztül. Az újkor eszméi, mik egész Európát forrongásba hozták, hazánkban is termékeny talajra találtak. Az évszázados intézmények erejüket vesztették, az ősi hagyományok kötelékei meglazultak; az ember egyénisége lépett előtérbe mindenütt: a trónon és a társadalom minden osztályában, megindítva a küzdelmet az őt lenyügözni akaró régi társadalom szelleme ellen a hatalom birtokáért.

Mátyás király az új korszellem első megtestesítője, kit a gondviselés adott nemzetének, hogy vezére legyen az átalakulási küzdelem válságai között. De a nagy király nem végezhette be feladatát, s a mily szerencse volt a nemzetre megválasztatása, ép oly végzetes csapás lőn korai halála, mely véget vetett nagy alkotásainak.

A magyar nemzeti királyság, a mint a középkor végén Európa keletén állott, minden ízében Mátyás műve volt. Az ő lángeszének, hatalmas egyéniségének bélyegét viselte magán e nagy épület minden egyes része; az előző korszak nem adott hozzá egyéb anyagot, mint egy idegen érdekektől beszennyezett, pártviszályok által szétroncsolt királyi szék forgácsait. Mátyás a trónt e romokból újra felépítette; az országot megtisztította külső és belső ellenségeitől; a nemzetnek kijelölte az egység; a hatalom, a nagyság útját, s koronájának fényét kiterjesztette idegen államokra is. A kinek aránylag rövid uralkodása ily eredményeket képes felmutatni, az joggal tekinthette magát a királyi hatalom újjáalkotójának.

Mátyás politikai művének fő jelentősége abban állott, hogy két nagy eszmét: a nemzeti királyságnak és az államhatalom központosításának eszméit igyekezett egymásban és egymás által diadalra juttatni. E kettős czélra való törekvésében a nemzet legigazibb létérdeke egyesűl a korszellem vezérelvével, s ha e törekvés sikerűl, Magyarország erős, hatalmas tényezőként foglalja el helyét az újkor államainak szövetkezetében.

De a nagy mű befejezetlenűl maradt, s végső eredményében, a minek megvédésére lett volna hivatva: az államélet meggyöngítésére vezetett. Mátyás oly eszközökkel élt czéljai elérésére, mikhez csak az ő erős egyénisége nyulhatott veszélytelenűl. Az erőket, miket politikájának szolgálatára felidézett, csak ő volt képes féken tartani; felszabadulva annak nyomása alúl, első dolguk volt szétrombolni a művet, melynek fölépítéséhez kényszerítve adták munkájukat. Mátyás politikai iskolája az emberi érzelmek és indulatok minden faját jogosnak ismerte el, ha az sikerrel érvényesíthető egy nagy nemzeti czél szolgálatában. S ez veszélyes elv volt abban a társadalomban, a melyben a királyi hatalom után annak legerősebb ellenlábasa, egy önző és dölyfös főnemesség játszotta az első szerepet. Mátyás vaskeze féken tartotta a főurakat, de a nyomás növelte a hatalmas osztály öntudatát; s az elvek, miket tőle tatanultak, megmutatták a módot, mint lehet magukat alóla felszabadítaniok. A király halála után feltámadt visszahatás nemcsak a centralizáló irányt buktatta meg, de a nemzeti királyság eszményére is végzetessé vált. Az olygarchia idegen állam gyönge királyát ültette a trónra, hogy maga osztozhasson meg az uralkodás örökségén. Az egységes királyi hatalom helyébe, mely Mátyás ideálját képezte, egy osztály uralma lépett, azé az osztályé, mely mindenben csak a maga érdekeit szolgálta. S ez a változás az állami élet vezetésében az egész nemzet sorsának gyászos fordulatát vonta maga után. A kelet határán, a török hatalom szomszédságában, Magyarországra várt első sorban a nehéz feladat: megküzdeni a veszélylyel, mely az egész keresztény civilisatiót pusztulással fenyegette. E veszély mindinkább nőtt, de a hősöknek, kik az országot a kereszténység bástyájává tették, nem támadtak méltó utódaiak. A főurak kapzsisága kiszipolyozta az állam jövedelmeit s képtelenné tette a királyi hatalmat, hogy az országot a törökök ellen megoltalmazza. A csapások és szerencsétlenségek, mik a nemzetre a következő korszakban vártak, innen veszik eredetüket; Mátyás halálában, Ulászló trónra emelésében ott lappang a mohácsi vész, minden szomorú következményeivel együtt.

Ha Mátyás oly utódot hagy maga után, a kiben megvan a képesség a nagy király politikájának folytatására, mindez nem következik be, s a magyar nemzet egész jövendője másként alakult volna. S épen ebben rejlik Corvin János alakjának, személyének végzetszerűsége. Mátyás egyetlen gyermekére a nagy király alkotásainak befejezése nézett örökségűl. Fényes, de terhes örökség, mely egész embert követel a vele járó szerep betöltésére. Mátyás mindent megtett, hogy fiát a nagy feladatra előkészítse; de korai halála összes számításait keresztűl húzta, s a viharral szemközt, mi elhunytát követte, tapasztalatlan, gyönge ifjú állott a nagy nemzeti eszme képviselőjeként. A tizennyolcz éves Corvin János küzdött, a mint erejétől kitelt, de a tények logikája erősebb volt nála, s vele együtt bukott a nemzeti királyság zászlaja.

Első szereplése így vált végzetessé a nemzet egyik fentartó eszméjének sorsára. S öntudatlan oka a nagy változásnak, mely Mátyás halála után bekövetkezett, ő lett a dolgok új rendjének első áldozata is, és a bevégzetlen mű minden hibája rajta boszúlta meg magát. Veszedelmévé vált származása, mert féltékenynyé tette a királyt irányában; az óriási vagyon, mert az olygarchia kapzsiságát idézte föl ellene; a Hunyadi-ház egész múltja, mert egy önző és lelkiismeretlen társadalom minden irigységét és cselszövényét zúdítá fejére. Őseitől örökölt szép lelki tulajdonait: vitézségét, lovagiasságát, áldozatkészségét így kellett fölemésztenie a léteért folytatott harczban; s maguk e tulajdonságok, mik a királyi trónon díszére válhattak volna, a bukott trónkövetelőnek csak romlását siettették. A Jagellók korának erkölcsei más fegyvereket kívántak a közélet szereplőitől; abban a szerepben, mely a Bakóczoktól és Szapolyaiktól vezérelt társadalomban jutott Corvinnak, csak egy olasz condottiere nyers ereje és számító ravaszsága állhatta volna meg helyét győzelmesen. E fegyverek nélkül a letünt dynastiák utósarjainak szomorú sorsa várakozott reá. Dicsőségére válik, hogy a megpróbáltatások közepette sértetlenűl őrizte meg a Hunyadi-név hagyományait; hazájának hű fia maradt, s mikor ereje izmosodni kezdett, a politikai élet küzdelmeiben s a harcz mezején egyaránt kivette részét honfiúi kötelességeiből. De fátuma mindvégig nem szünt meg üldözni. A sors akkor állítá meg útjában, midőn lépésről lépésre nyerte vissza elvesztett nimbusát, s már-már újból reménységévé kezdett válni a jobb jövőben bízó hazafiaknak.

Corvin János a Hunyadi-ház történelmi küldetésének folytatására volt hivatva, s kedvezőbb körűlmények között be is töltötte volna hivatását. Nemcsak ő reá volt nagy szerencsétlenség, de az országra is, hogy a hozzá fűzött remények, várakozások teljesületlenűl maradtak. Életének folyása magában foglalja annak az egész korszaknak történetét, mely Mohácson át az állami függetlenség bukására vezette a nemzetet.