Fest Aladár: DÉVAY PÁL, 1735-1800

(Lafayette fölött aratott győzelme Luxemburgban; újabb győzelem az Argonnei erdőben; visszavonulás Belgiumba; jemappesi ütközet; Belgiumon át vissza a Roer folyóig.)

Amíg 1792 elején Dévay reichstadti otthonában leányának és Horváth Imrének boldog házasságban végződött szerelmi idillje szövődött, Európa politikai légköre már tele volt villamos feszültséggel: nyugaton Francziaország, keleten Lengyelország súlyos belső válságokban vajúdtak. A három katonai nagyhatalom: az osztrák, a porosz és orosz udvarok beavatkozásra készen már 1791 júliusban minden eshetőségre szövetséget kötöttek. II. Katalin már tervezte Lengyelország második felosztását, melyhez Ausztriának is hozzájárulását, esetleg fegyveres támogatását is biztosítani igyekezett; – Ausztria pedig a franczia forradalom ellen iparkodott a két nagyhatalmat aktív, vagy legalább is passzív szövetségesekűl megnyerni. Az 1791 augusztus 25-iki pillnitzi fejedelmi találkozó még jobban előkészítette e terveket.

Dévay reichstadti állomáshelyére is csakhamar eljutnak a küszöbön álló vállalkozások hírei. Már 1792 január 19-ikén kelt levelében írja, hogy a szabadságolt tisztek parancsot vettek a visszatérésre: «Más újsággal nem szolgálhatok, hanem hogy parancsolatot vettem azonnal Engedelemmel való Tiszt Urakot vissza az Regementhez czitálni. A mellett Bécsbűl írják, hogy azon 30.000 Embereket, melyek stipulálva vannak, Musquákhoz [az oroszokhoz] segedelműl resolválta volna eő Főlsége [a lengyelek ellen]; 27.000 Emberek pedig innend Imperiumba [a német birodalomba] masiroznának; én ugyan Tamás vagyok benne, hogy mozdulnánk: de meglehet. Én azonnal tudtodra fogom adni».^[265]

Még ugyane hóban, 1792 január 25-ikén, tartotta Brissot a háborús girondista párt megbízásából híres beszédét, melynek alapján a franczia törvényhozó gyűlés ultimátumszerű felszólítást intéztetett a bécsi udvarhoz: nyilatkozzék márczius 1-éig, fenn akarja-e tartani a békét és barátságot a franczia nemzettel vagy sem? – Épen a határidőűl kitűzött napon, márczius 1-én, hirtelen meghalt II. Lipót, a ki még óhajtotta volna a háborút elhalasztani.

Francziaországban pedig megbukott a békés minisztérium s a háborús girondisták jutottak a kormányra: Dumouriez tábornok lett az új külügyminiszter. Ez időben, márczius 3-ikán – két nappal II. Lipót halála után – kelt Dévaynak zalabéri Horváth Józsefhez írt újabb levele, melyben az Imre dolgain kívűl már a készülő háborúról is megemlékezik.^[267]

«Én – úgymond – előbbi leveledet mai napig nem vettem, hanem tegnapi postával veszem Agens Karl úrnak tudósítását azon 1814 frtrúl is, hogy kezéhez vette minden hiba nélkűl; már nekem első cselekedetem lészen, hogy az adósokat contentállyam [kielégítsem], annak utánna mind szükségeit Imrének helyre állítsam. Ugyan ezután nékie minden x-rúl [krajczárról] számot kell adnia; igíri égre földre, hogy többé nem fog megszomorítani sem engemet, sem szüleit. Most ez napokban kevés híja vala, hogy forró betegségben nem esett, de hidegleléssel torokfájásban esett; már jobban vagyon, de mégsem egészlen; gondgyát viseltettem, semmiben rövidsége nem volt.»

«Még az mi masírozásunk ekkoráig bizonyosan nem destináltatott Níderland [Belgium] felé; reménlem, tőbbi Potentiákra [nagyhatalmakra] várakozik Udvarunk. Igy leánykámrúl is addig rendelést nem tehetek; innend Bécsben fogom küldeni, hova megírom további rendelésemet. Addig is pedig alázatosan köszönöm szíves atyafiságos gratiátokat és hajlandóságtokat.» [Kitetszik ebből, hogy Dévay ajánlatot vett Horváthéktól, hogy leányát a háború esetére magukhoz veszik a zalabéri kúriára.] «Én is bizonyossá teszlek, hogy fiadnak ezután gondgyát viselem és viseltetem jobban. Másik fiadrúl [Ferenczről] is fogok értekezni; a jövendőben mindenekrűl relatiót teszek. Azalatt is, midőn Leánykám kezeiteket csókollya, én pedig 1000 [=ezerszer] ölellek benneteket és csókollak, magamot atyafiságos szeretetekben ajánlván, míg élek, holtig vagyok is; [most tréfásan németre fordítva a szót:] „die 6te Division wirdt nicht formiret, weder eine Reserve Estadron, sondern nur Ein Commando wirdt non Regiment zurückbleiben; den Emerig [Imrét] werde mitnehmen um Ihme auf das baldigste in Wirklichkeit einzubringen. Adieu, lebe wohl, mein bester Freundt!” [Tehát Horváth Imrét magával viszi a háborúba, hogy «a valóságba bevezesse».] [Utóirat:] «Ha masírozni találunk, meg fogod engedni, hogy egy lovat szolga alá vehessek [Imre] számára, mert csak 2 lova vagyon.»^[269]

Ezek után Dévayt már nem érhette meglepetésként a Dumouriez külügyminiszter által a franczia kormány nevében 1792 április 20-án kibocsátott hadüzenet. Ugyanaz nap, mikor e hadüzenet megtörtént, kelt Dévaynak újabb levele Horváth Józsefhez, melyből kitűnik, hogy a mozgósítás akkor már nálunk el volt rendelve.

«Én – így szól e levélben – régen legkisebb tudósításodat sem kaptam; nem tudom, mi lehet az oka. Kívántam azért most tudtodra adnia, kedves sógorom, hogy a Huszár Regement estafetaliter [stafféta útján] orderoztatott [mozgósíttatott]. 10a May [május 10-én] okvetetlen meg is indúlok Regementemmel Csehországon keresztűl és felső Austrián Freyburgis [Freiburg im Breisgau] tájára; onnand talán bellyebb francziák ellen, ahonnand is gyakrabban lészen szerencsém tudósítani, csak az Úr Isten egésséget, erőt adgyon. Amint előbb megírtam, fiad számára Imre eöcsémnek 1 lovat kéntelen vagyok venni, mivel 2 lovánál több nincs, és a mit látni fogok egyébb szükségesseket; tudom, megengeded. Az adósságait mind kifüzettem; meg fogod látni originális obligatióibúl [eredeti kötelezvényeiből]. Talán többé nem lészen adósságcsináló, reménlem! mert megigazgattam az iffiút, mivel még tudva levő adósságok kívűl eltitkolván, egy helyett 90 frt, más helyett 50 frt jöttek világosságra; ezek is mind meg lesznek füzetve, a mint ki fogja mutatni számadásom.»

«Már most, Édes Sógorom, én Leánykámot az útbúl Bécsben fogom küldeni szobaleányával Bécsi jó Barátomhoz, consiliarius és Bécsi Münz-mester Cromberg Úrhoz; ugyan az Bécsi Müntzháznál [pénzverde épületében] vagyon lakássa, s mindaddig ott fog maradni, (magam födeles szekeremet adtam vele), míg módod és alkalmatosságod lészen, Édes Sógorom, érette valami jó Emberedet küldeni, avagy ha kedves feleséged, drága Hugomasszony, Pozsony táján megfordúlna, vagy magad valami alkalmatosságon lemehetnél; örömest látnám, ha Magyar Országi coronatión [az új király, Ferencz koronázásán] megjelenhetne; tudom úgyis ott fogsz magad is megjelenni [mint Zala megye követe]; reája teendő költséget köszönettel megtérítem. Szíves ajánlásod szerént recommendálom tehát eőtet előre szíves atyafiságos szeretetekben! – tudom, kedvetekben fog járni. Lelkem Sógorom, tudósíts tehát; ha leveled itt [Reichstadtban] nem találna is, utánnam fogják küldeni, vagy útban vészem. Kulin [Kolin] táján együtt lészen az Regement; nemkülönben megh írom, merre fogják March Routtánkat adnia. Addig is ezerszer [aláhúzva] csókolunk benneteket, és míg élek vagyok s maradok, Édes Sógorom, igaz szívű atyafi szolgád: Dévay Oberster.» [Utóiratban:] «Fiad egésséges, Theresienstadti várban vannak most Casarmában [kaszárnyában] az én Divisiómmal [az ezredesi osztaggal], de ezek is megszabadúlnak evvel az Marchal [marssal].»^[270]

Összes dolgait így gondosan elvégezvén, Dévay Pál (a vett parancs szerint május 10-ikén) huszáraival útra kelt a hadszíntér felé, hol annyi hősi babért volt gyűjtendő. Leányát a megállapodás szerint Bécsbe küldte, hogy ott maradjon, a míg Horváthék érte jönnek vagy küldenek. Közben megnyílván Budán a koronázó országgyűlés, zalabéri Horváth József is, mint zalai követ felment oda s onnan a rendek hódoló küldöttségével felutazott Bécsbe, hová május 26-ikán érkezett; a mint feleségéhez írt levelében írja: «hol postán, hol forspontos lovakon jöttem s egyebet az utazásomrúl nem mondhatok, hanem hogy nagyon megh rázott a szekér, alig tuttam magamat kinyugodni».

Másnap, május 27-ikén reggel az országgyűlési rendek «seregesen» összegyűltek Grassalkovich herczegnél s az egri püspök vezetése alatt felrándúltak hódoló tisztelgésre az új király színe elé, ki az audiencziát aznap «tizenkettődfél» órára tűzte ki. Ezzel nyilt alkalma Horváth Józsefnek sógora leányát, jövendőbeli menyét, – személyesen megismerni és házához személyesen is meghívni; noha, mint írja, a fogadtatás szertartásai és nejétől nyert számos commissiója elvégzése közben «kevésben múlt, hogy ezen dolgaim között az Dévay kis Asszonyrul meg nem feletkeztem». A min nem is lehet csodálkoznunk, ha levelében elolvassuk a bécsi ünnepies fogadtatás érdekes részleteit, melyekről a következőkben számol be nejének:^[271]

«Onnénd [Grassalkovits házától] számunkra elrendelt 25 hintókon bé rukkoltunk az Burgban magyar nyalka módon, lépést menvén keresztűl-kason az utzákon. Nézőink az utzákban és házoknál annyan valának, hogy talán az Huldigunknál [az osztrákok hódoló felvonulásánál] sem voltak többen. Bé érkezvén az udvarhoz, azonnal eleibe botsájtott bennünket a király, akit az egész Ország nevében az Egri Püspök ékes Deák nyelven megköszöntött, a király pedig hasonló, mind ékes, mind Nemzetünkhöz igen kegyes expressiókkal [kifejezésekkel] felelt, s oly complementumokat tett minnyájunknak, hogy többet nem is várhattunk, vagy kívánhattunk. Az utánn mentünk az királnéhoz, akit hasonlóképpen megköszöntvén Deákúl az Egri Püspök, azt gondolánk, hogy majd németűl fog felelni; azomban csak elbámulánk, midőn elől húzván az zsebibűl az papírost, gyönyörű Deáksággal mosologva s bátor szívvel adá feleletit. Midőn elbucsúzánk tőle, olly méllyen pukkedlizott, hogy csaknem a fődet érte...»

«Menénk azutánn Hertzeg Ferdinándhoz s utollyára Josefhez; ezek is nem kevessebb kegyességgel vették udvarlásunkat s minden tisztelettel s vidámsággal feleltek. Mind ezeknek végével a Ritter Sálában [a bécsi Burg lovagtermébe] mentünk s ott kiki, amint akart, úgy mulatta magát, míg egy órakor asztalhoz nem ültünk. Ebédünk igen Úri volt, s ugyan jó is laktunk; legelső volt Joseff, a ki meglátogatott bennünket; úgy jött az királné Ferdinanddal edgyütt, jó fél óráig mulatozott közöttünk, s midőn heleinkbül felkeltünk, parancsolta, hogy csak ülve maradjunk, egyébiránt [=különben] elhágy bennünket. Azért le is ültünk s magyarossan hozzáláttunk mind az ételhez, mind az italhoz; kevésben múlt, hogy: Jó Bor, a gazda... nem éneklettük. Ennek is szerencsés végeztivel kiki hazament s dolgához látott; az Udvartúl tellyességgel elbocsájtattunk.»

Csak ezek után, meg a masamódnál, a «porczelán fábrikában» és a «jubilérnél» [Juweliernél = ékszeresnél] végzett férji megbizatásainak teljesítése után kerűlhetett sora a «Dévay kis asszonynyal» való találkozásnak. Ekkor látta meg először Dévay Mária Imréjének szigorú apját, reménybeli apósát. A fiatal (és szerelmes) katonalány ez első találkozásnál kissé elfogúlt lehetett. Önérzete tiltakozott az ellen, hogy olybá tűnjék a dolog, mint ha ő futna Imre után s rá akarná magát kötni szülei házára vendégűl. A zalabéri Horváth-család ugyan tekintélyes, rangos, gazdag familia volt, – de ő is büszke volt apjára és származására. Ezért a követ úr ismételt meghívását oly látszólagos hidegséggel fogadta, melyet – tekintve a daliás Imre iránt táplált gyengéd érzelmeit – bensőleg bizonyára nem érzett, és inkább kissé rátartinak mutatta magát. Az öreg úr e váratlan magatartást nem tudta mire magyarázni, s efölött való bosszúságának zsörtölődve ad kifejezést levelében: «éppen midőn estve ezen levelemet írom – úgymond – jutott eszemben [az Dévay kisasszony]. Azonnal fölkerestettem; szinte [épen] ma délelőtt érkezett ide s magam is elmentem hozzá. Hohó, Édes Fiam! – nem mi közénk való Eő; igen pípes Leánynak nézem Én eőtet s ollyannak, aki nem mást, hanem csak az mulatságot kedveli. Egy kevéssé beszélgettem véle; s azután proponáltam neki a dolgot, hogy tudniillik meddig akar itt mulatni, s mikorra kívánja, hogy érette küldgyek? – Arra nagy kényessen felelt, hogy köszönyi Gráciánkat, eő kinyerte Attyátúl, hogy itt Bécsben maradhasson. Hálá Isten! bizony igen akarom, hogy illy jó móddal tőle megmenekedhettél.^[272]

Azonban úgy látszik, Horváth József felesége, a ki mint Ugronovics leány maga is vérbeli rokona volt az ezredes leányának, jobban megértette e feltűnő magatartás mélyebben rejlő okát. Nem engedett, s nemsokára lehozta vagy lehozatta a makranczos leánykát, akinek valódi érzelmeiről anyai ösztönével már sejthetett valamit; talán már előre is Imre élete párjának szánta, ki addig már akarva vagy önkénytelenűl fel is fedhette szándékát anyja előtt. Így később Mariska utóbb mégis csak elkerűlt a zalabéri kúriába. – Mikor e találkozás végbement, Dévay Pál ezredével már messze járhatott a Rajna vidékén, hol a szövetséges seregek felvonulása azalatt megkezdődött.

A megállapított haditerv szerint a szövetségesek derékhada (42.000 porosz, 6000 hesseni katona és 10.000 franczia emigráns) Luxemburg felől volt átlépendő a franczia határt, hogy Longwy és Verdun várak elfoglalása után átkeljen a Maas folyón. E folyónál kellett egyesűlnie az Osztrák Németalföld (Belgium) felől idetörekvő osztrák sereggel (15.000 ember és 5000 franczia emigráns, Clerfayt de la Croix gróf parancsa alatt), melynek előbb Maubeuge és Givet erődjeit kellett elfoglalni. Egy harmadik, ugyancsak osztrák seregnek (Hohenlohe herczeg parancsa alatt) Saarlouis felől Thionville és Metz várait kellett megtámadnia s azután egyesűlni a másik két sereggel.

Az egyesűlt seregeknek aztán a Champagneon át közös erővel kellett volna Páris ellen vonúlniok.

Dévay Pálnak a parancsa alatt álló Eszterházy-huszárezreddel Freiburgból a Luxemburgban gyülekező porosz derékhadhoz kellett csatlakoznia. Braunschweigi Ferdinánd herczeg, az egész hadjárat fővezére, még Coblenzben készülődött, a mikor a magyar huszárok július közepe táján megérkeztek Luxemburgba. Itt Dévay a hosszú lovaglásban elfáradt embereinek nehány napi pihenőt adott. Ennek elteltével az előhadat vezető Schrőder báró tábornok parancsára Longwy környékének kikémlelésére indúlt, s így e ponton első volt, ki az ellenséges franczia határt átlépte.^[274]

Dévay itten való szerepléséről fennmaradt az említett Schrőder tábornoknak Luxemburgban, 1792 július 19-ikén kelt tábori jelentése, melyben elmondja, hogy július 19-ikén hírét vette, hogy Lafayette generális előhada már a luxemburgi Virton község körűli falvakig nyomúlt, s ott nemcsak takarmányt zsákmányolt, hanem az ottani parasztok fegyvereit és kaszáit is elszedte. Erre ő úgy rendelkezett, hogy három csehországi zászlóaljat s hét század Eszterházy-huszárt a közeli Arlon községig tolt előre a francziák ellen. Az arloni táborból aztán Dévay ezredes másfél század huszárral előre nyomúlt Saint-Legeren túl Virton közelébe portyázni s az ellenség állását felderíteni. A tőle vett jelentés szerint az egész ellenséges erő arra az oldalra vonúl.^[275]

E vidéken vívta ki nehány nap múlva rövid előcsatározások után Dévay a franczia háborúk első fényes, következményeiben nagyfontosságú diadalát nem kisebb ellenség, mint a híres Lafayette generális fölött. Ezt a ragyogó haditettét önéletrajzában csak kevés szóval, lakonikus rövidséggel írja le ekképen:

«És íme harmadnapra rá [az előcsatározás után] Lafeÿet generális mintegy tizennyolczezer emberrel betört birodalmi területre. Akit én a mi ezredünkkel s egy-egy Stuard- és Kinsky-zászlóaljjal, sok katonáját levágván és elfogván, szerencsésen kivertem a mi területünkről.»^[276]

A ténynek ez a rövid, velős előadása nehány érdekes részlettel bővűl Dévaynak a Mária Terézia-kereszt elnyeréseért 1793-ban írt kérvényéhez mellékelt «species facti»-ból vagyis tényleírásból. Ebben előadása a következő alakot ölti:

«Mindjárt azután, hogy az Eszterházy huszárezred 1792 július havában Luxemburg területére bevonúlt, előörsi szolgálatra rendeltettem; s a mikor Lafayette ellenséges tábornok Longwy felől 3 hadoszlopban és 32 ágyúval St. Legers felé nyomúlt előre, 2 osztag («Division») Eszterházy-huszár élén egy hirtelen lovasrohammal («durch eine resche Attaque») előhadát nemcsak visszaszorítottam, hanem akkora zavarba hoztam, hogy erre az egész ellenséges sereg visszavonúlt, és ilyetén módon a mi huszárainknak itt is kipróbált vitézségével és állhatatosságával gátat vetettem az ellenséges előnyomulásnak a luxemburgi területen.»^[278]

Lényegében azonos ez előadással, bár még sokkal részletesebb, Dévaynak a diadal helyszínén még a győzelem estéjén (St. Leger, 1792 július 26-ikán) írt tábori jelentése.^[279] A győzelem jelentőségét eléggé kiemeli az a körűlmény, hogy e veszteség után Lafayette teljesen eljátszotta szerepét; a nemzetgyűlés árulónak nyilvánította, csapatai fellázadtak ellene, ő maga pedig átszökött az osztrákokhoz, a kik fogságra vetették és Olmützbe szállították. Mindez eseményekben döntő szerepe volt Dévay vitéz lovasrohamának. A Mária Terézia-rend káptalana utóbb kellően honorálta e fényes sikert azzal, hogy Dévayt a rendbe való felvételre főként ezért a fegyvertényért mondotta ki érdemesnek. A rend-vitézzé való promotio megokolásának fennmaradt fogalmazványa ugyanis így szól:

«Aminthogy tekintetbe vettük a vitézségnek, okosságnak és állhatatosságnak ama sok rendbéli bizonyságát, melyeket a mi vezérőrnagyunk, Dévay, mint egy huszárezredünknek ezredese az 1792 és 1793 évi hadjáratok folyamán magáról adott, különösképen a mikor 1792 július 26-ikán a franczia hadsereg előhadát Longwynál visszaverte és oly zavarba hozta, hogy az egész franczia hadsereg kénytelen volt visszavonúlni, s annak előnyomulását továbbra is a legszerencsésebb sikerrel megakadályozta; – aminthogy egyáltalán a nevezett hadjáratok folyamán több vitézi tettével a mi fegyvereinknek jelentékeny előnyéhez lényegesen hozzájárúlt.»^[280]

Egy nappal e diadal előtt, július 25-ikén adta ki Braunschweigi Ferdinánd generalissimus hírhedt coblenzi manifestumát, melyben Páris városát lerombolással fenyegette. Dévay másnapi sikere igazolni látszott a kiáltvány elbizakodott hangját. Ámde a gyorsan kimondott szót csak lassan követték a tettek. Csak hosszas, további háromheti készülődés után lépte át a porosz sereg (vele Dévay is) a franczia határt s csak augusztus 20-ikán ért végre Longwy alá.

Ezalatt ideérkezett Belgiumból Clerfayt is, ki augusztus 21-ikén ismét az Eszterházy-ezred nehány századával újabb kémszemlét tartatott a vár környékén.^[281] A vár negyednapra ellenállás nélkűl megadta magát (augusztus 24).

Ez árulás hírére Páris felbőszült népe azzal felelt, hogy nehány nap múlva a hírhedt szeptemberi mészárlásokkal a királypártiakat kiirtotta (szeptember 2-5).

Ép e véres napokban (szeptember 4) Verdun vára is kapitulált a szövetségesek előtt, kik itt újabb nehány napig (szeptember 8-ikáig) tétlenűl vesztegeltek. Ezután tovább nyomúlva az Argonnes erdőségig, annak átjáró szorosaiban már az új vezér, Dumouriez seregére bukkantak, ki e szakadékos terepet ügyesen választotta meg a szövetségesek feltartóztatására. A porosz czentrum a Braunschweigi alatt itt nem is mert támadni, de a jobbszárnyon Clerfayt alatt csakhamar kitüntették magukat Dévay Eszterházy-huszárai. Behatolva az erdőségbe, La Croix aux Bois mellett már szeptember 12-ekén elűzték az ellenséget, mely ott épen el akarta magát sánczolni. Az ütközet hevében az egyik huszárszázad leszállott a lováról s gyalog kergette tovább a hegyi ösvényeken a futó ellenséget. Miután most itt a mieink foglaltak állást, maga Dumouriez tábornok harmadnapra (szeptember 14) ötezer emberrel jött a La Croix mellett állomásozó előörseink kiverésére; de a vitéz Eszterházy-ezred, három zászlóalj gyalogság által támogatva, ezt a támadást teljes sikerrel visszaverte.^[282]

Ferencz császár és magyar király koronázása.
(Az eredeti olajfestmény a M. Tört. Képcsarnokban.)^[283]

Clerfayt e diadala után szeptember 15-ekén elfoglalta az Argonnok északi átjáróit. A francziák vad futásban menekűltek; de a Braunschweigi herczeg hosszú tétlensége időt engedett nekik, hogy Valmynál Dumouriez magához vonja Kellermann seregét s szeptember 19-ekén már tetemes haderővel, 60-70.000 emberrel elég jó állásokat foglaljon el. Mire másnap a poroszok végre az Argonnok óvatos megkerülésével odaérkeztek, már teljesen harczra készen állott. Braunschweigi Ferdinánd most némi sikertelen ágyuzás után, a helyett hogy túlerejével erélyesen támadott volna, kilencz napig tétlenűl vesztegelt, mert Dumouriez, a ravasz diplomata-katona hosszas titkos alkudozásra csábította XVI. Lajos állítólagos kiszabadítása érdekében. (A míg e tárgyalások folytak, a konvent detronizálta a fogoly királyt és kikiáltotta a köztársaságot; szeptember 21.) Az osztrák vezéreket ezalatt a főhadiszállásról eltávolították, úgy hogy ezek gyanút fogtak és árulást emlegettek. Végre a fővezér, mivel serege állítólag az esőzések, fárasztó utak és betegségek által sokat szenvedett, csata nélkűl kiadta a parancsot az általános visszavonulásra, mely szeptember 30-ikán kezdődött. A szövetséges sereg szégyenletes visszavonulásában ismét háromfelé vált s mindenik ugyanazon irányban ment vissza, a melyen jött.^[284]

Dévay most – elválva a porosz seregtől – a lucskos, sáros utakon folytonos szakadó őszi esőzésben Clerfayt seregével hátrált Belgium felé. Ezredével hátvédűl rendeltetvén, az üldöző ellenséget visszatartóztatva, annak soraiból számos foglyot ejtett. Útközben az emigráns segédcsapatok szétzüllöttek, az osztrák rendes katonaság pedig gyorsított menetekben elérte Mons városát, hogy ott téli szállásaira vonúljon.^[286] Azonban itt nem volt sokáig nyugta: Dumouriez a szövetségesek kitakarodása után már Belgium elfoglalását vette tervbe. A belga határon Maubeuge és Valenciennes között már október 24-ikén 60-70.000 (Dévay szerint 72.000) embere volt együtt, s ezekkel november 4-ikére Mons alá érkezett. Itt az összesen 17.000 emberből álló osztrák sereg feltartóztatni próbálta. Ez az ellenállás teljesen kilátástalan volt; a Jemappes faluról nevezett ütközet (Dévay, a ki résztvett benne, kéziratában egészen helyesen monsi ütközetnek nevezi)^[287] az osztrákok teljes vereségével végződött (november 6).

A vesztett csata után nem maradt más választás, mint a franczia túlerő elől visszavonúlva Belgiumot teljesen kiüríteni. Az osztrák sereg most Brüsselen és Löwenen át Lüttichig hátrált a nyomon követő franczia sereg elől.

A Lüttichbe érkezés utáni napon az előhadak vezére, Sztáray Antal gróf tábornok megsebesűlvén, Clerfayt táborszernagy az összes előörscsapatok fölött való vezérletet több tábornok mellőzésével a teljes bizalmát bíró Dévay ezredesre bízta, a ki rögtön kimutatta e feladatra rátermettségét. A mikor ugyanis seregünk már Lüttichet is elhagyta, melyet utána az ellenség foglalt el, egy időre onnan nem messze Herve városban állapodott meg és előcsapatát Soumagne községben helyezte el fedezésűl. Az ellenség csakhamar két gyalogzászlóaljjal és egyéb sűrű csapatokkal kirontott Lüttichből, hogy Dévay elővédjét Soumagneból kiszorítsa. Dévay azonban kora hajnalban megelőzte a támadást, s rajta ütvén a közeledő ellenségen, sokat megölvén és számos foglyot ejtvén, visszaűzte Lüttich szomszédságába egészen Ayeneux faluig. Ezzel lehetővé tette, hogy az osztrák fősereg továbbra is Herveben maradhatott s ott és a közeli Battice városban magát eleséggel teljesen elláthatta. Később a támadások még többször is ismétlődvén, Dévay, a ki most még három gránátos zászlóaljat kapott erősítésűl, e támadásokat mindannyiszor rettenthetetlenűl visszaverte.^[288]

Az utolsó ily csata a belga határon deczember 12-ikén ment végbe. Az ellenség Verviers mellett támadt az osztrák sereg balszárnyára. Dévay mint hátvéd, bár csapatának jó részét, melylyel a czentrumot és jobbszárnyat fedezte, nem használhatta fel, mindössze nehány század vadászszal és szerbbel, a magyar Sztáray-gyalogezred egy zászlóaljával és 60 huszárral a háromszor ismételt támadást mindannyiszor visszaverte, az ellenséget visszaűzte és megtartotta hadállását.^[290]

Végre az osztrák sereg, folytatva hátrálását, Aachenen át elért a Roer folyóig; Jülich város alatt átkelt a folyó hídján és tovább tartott a Rajna felé Köln irányában. Dévay itt a tábornoktól éjjel vett parancsra megállott ezredével Steinstrass falu mellett az országúton, – hogy az ellenség mozdulatait megfigyelje. Itt azonban folytonos támadásoknak volt kitéve, miért is a tábornok rendeletéből két válogatott századdal a Roer folyó hídjáig (igen jelentős és nagy művészettel épűlt hídig) nyomúlt vissza s azt lőporral felrobbantván, teljesen elpusztította.^[291]

Steinstrassnál elfoglalt állásában a «Retiráda» közben Dévay alkalmat talált arra, hogy levelet írjon sógorának, zalabéri Horváth Józsefnek. E levelében érdekes áttekintését adja a hadjárat lefolyásának s eddig viselt dolgainak. Tudósítása ekképen szól:

«Bardodeczky [Barthodeisky] Obristleutnant jó Barátomtúl harmadnapja hogy hozzám utasított Úri leveledet vettem. Én csudálom, hogy írásomat nem kaphattad, holott írtam ecczer, midőn Franczia országbúl, Champaniábúl visszatértünk; de Isten tudgya hova lettek, mert sem tűled, sem Leányomtul hasonlóképpen már több két holnaptúl legkisebb tudósítást nem kaptam; Isten tudgya, vagy az Ellenség kezében, vagy kóborlóban vannak minden leveleink; más jó Barátimnak és Atyámfiainak levelei is hasonlóképpen.»

«Én magam is vagy ötödnapig Luxemburgisban Arlon táján igen rosszúl voltam kólikában, de az Doktorok hamar segítettek rajtam. Istennek hála, attúl fogvást egésségem tűrhető, frissen vagyok. Az Monsi verekedéstől [jemappesi ütközettől] fogvást szüntelen Retirádában vagyunk; elhattuk egészen az Szép Níderland országunkat; már közelíttyük a Rajna vizét; talán ott megállunk és téli quártélyba száll Armadánk, – a honnand bővebben.»

«Az fiad [Imre] szűntelen vélem vala az Regementnél; hanem Champagniában vérhasban hátra kellett küldeni Langiban [Longwyban], egy franczia várban, ahol temérdek Tiszt és Köznépekbűl álló betegjeink valának; ottan lévén Reg[ement] Chyrulgussom is az Armáda Ispitállyával, helyre állította; annak utánna in die goldene Ader verfallen; de abbúl is kiszabadította, és az üdőtűl fogvást egésséges, friss, semmi baja nincs; most is vélem vagyon az Vorpost Commandónál. Most jobb gazda; még zulagja vagyon, mivel úgy igyekeztem, hogy az szabott üdőig kijöjjön, usque I-am Martii 793, zulagjával; üdővel megküldöm az Rechnungot. Az Bagázsiámat már két holnapja nem láttam. Az E. kapitány úrnak megtiltottam, hogy legkissebbe ne ereszkedgyen az gyermekkel sub cassatione és várjon az üdőtől; mihelest Regementem egy kis nyugodalomban lészen, eligazítom a dolgot közöttök.»

«Imre fiad az Ellenség előtt, noha kevés alkalmatosság vala, de a hol láttam, jó viselte magát, megállotta a sarat, így derék Ember lehet belőle; de az másik fiadat [Ferencz], Édes Szerelmes kedves Sógorom, – valamint reménlem, hogy vetted B. Révay levelét felőle, mit cselekedett Namurban, nemkülönben Monsi actionál [ütközetnél] Truppját elhatta, hasonlóképpen minden felől adósságot csinál, kicsallya All Tisztektűl és köz Emberektűl, – legjobbnak itílném, ha haza vinnéd; szemed előtt még derék Ember lehetne, tanúllya az gazdaságot, és üdővel meg kell házasítani, úgy az N.[emes] Vármegyénél lehetne applicálni [alkalmazni]. Ez is most itt vagyon Commandóm alatt Blankensteintűl az Escaderrel. Én eleget pirongattam; az Istenre is kértem, tekéntse Édes Szüleinek böcsületeket, mely üdőtűl nem is hallottam legkissebbet. Külömben capacitássa, activussága elég volna; szép iffiu, de hazug; már lássad, Édes Sógorom, mit csinálsz vele. Imrében pedig ezek nincsenek, azt mondhatom.»

«Én, midőn Generális Gróf Staray [Sztáray Antal gróf] Littignál [Lüttichnél] sebben esett, másnap, úgymint 28a 9 bris [november 28], az Vorpost Commandót általvettem tűle, az Regementet el kellett hadnom; az üdőtűl fogvást vorposton [vagyok] és Armadánknak Ariergardot [hátvédet] csinálok. Háromszor attaquírozott nagy erővel az Ellenség, de mind a háromszor szerencsésen visszavertem, nagy kárával az Ellenségnek megtartottam postyaimat [posztjaimat=állásaimat]; reménlem, fogod olvasni az Relatióbúl, a mikor publicumra fogják bocsátani [=nyílvánosságra fogják hozni]. Az utolsóban [Verviers mellett] igen jól viselte magát Stáray egy Battallyónja, vitéz módon és dicsőségessen. Az Generális urak, ugyan Boross generális úr is, kisrófollyák magokat, ahol büdöss; szegény Obersternek [értsd: neki, Dévaynak] az nyakában vetették. Csak az Úr Isten Egésséget adgyon; elválik, mi lészen az jutalma. Most 17 Compagnia jáger vagyon velem, 1 Battaglion Odonelli és egy Battall. Branovatzky avagy Servische Frey Chor [Freicorps, szerb szabad csapat], 1 Divisió Eszterházy-Huszár, 1 Divisió Latour Dragonyos, 1 Escadron Blankenstein, 6 ágyú is; az Stáray Regementje berukkolt 7 nagyobb ágyúkkal az Armádához. Eztet csak rövideden. Azomban ölelem csókolom ezerszer Hitvesedet, kedves Hugomat, kedves Magzatival és véled edgyütt; atyafiságos szeretetekbe ajánlott míg élek, holtig maradok Édes Sógorom holtig igaz szívű atyádfia Dévay s. k. Obr.»^[292]

A mit Dévay e levélben már előre látott, csakhamar bekövetkezett. Az osztrák «Armáda» csakugyan «téli quártélyba» szállott a Rajna mellett. A franczia sereg most a Roermonde-Aachen-Malmédy hosszában elhúzódó demarkaczionális vonalon vett állást,^[293] de innen is még folyton nyugtalanította a Roer folyó túlsó partjára vonúlt osztrák-magyar sereg hadállásait.

Clerfayt táborszernagy Kölnre támaszkodva, az e város előtt fekvő Bergheimben ütötte fel főhadiszállását s itt telelt át három hónapon keresztűl 1793 márczius 1-éig. Ezen egész idő alatt Dévay őrizte az ellenség ellen előcsapataival a Roer-folyó stratégiai vonalát és több sikeres vállalatot intézett a franczia előhad ellen, ezzel biztosítva a fősereg nyugalmát.

E vállalatok közt legnevezetesebb volt a roerparti Düren város visszafoglalása az ellenségtől, melyet Dévay Clerfayt táborszernagy megbízásából 1792 deczember 21-ikén hajtott végre, alig hogy az ellenség a várost a megelőző napon elfoglalta. E fontos átkelő pont elfoglalására Branováczky ^[295] és Makony gróf őrnagyokat küldte ki egy Branováczky-féle szerb önkéntes zászlóaljjal, négy század vadászkatonával, egy félszázad Latour- és egy félszázad Eszterházy-huszárral; a várost sötét éjjel meglepve szerencsésen be is vették, az 560 főnyi franczia őrséget kikergették, s a várost az egész télen át meg is tartották.^[296] E fontos stratégiai pont visszafoglalását mint nevezetes eseményt Károly főherczeg is külön kiemeli a hadjárat leírásában.^[297]

Hasonló fontos és érdekes éjjeli vállalkozás volt az, melylyel a Jűlich mellett a Roer-folyó túlpartján fekvő Bornen község franczia őrségét lepte meg Dévay az 1793 január 2. és 3. közti éjszakán. Ez az őrség, mely egy egész zászlóaljból állott, erejében és helyzetében elbizakodva megelőzőleg folytonos támadásokkal zaklatta a mi előörseinket. Most Dévay emberűl megfizetett nekik az okozott károkért. A mondott éjjelen százhúsz huszárral, két vadászszázaddal s három század Branováczky-szerbbel rajtaütvén, 69 emberét levágta, negyvenet foglyúl ejtett, s e foglyokat még hajnalban diadallal elvitte Clerfayt táborszernagy elé a főhadiszállásra. Ezzel elvette a további támadásoktól a francziák kedvét, kiknek sorában e sikerűlt vállalat nagy nyugtalanságot, félelmet és ijedtséget («Unruhen, Forcht und Schrecken») okozott.^[298]

Négy nappal ez eset után, január 6-ikán egy újabb éjjeli megrohanással a hollandiai határon a dalheimi klastromban állomásozó, egy tiszt alatt 24 emberből álló franczia előörsöt ugrasztotta széjjel; magát a tisztet 8 katonájával elfogta és mind a 25 lovat zsákmányúl ejtette.^[299]

Az itt elsorolt vállalkozásokon felűl is még Dévay ezredes, mint az összes előörscsapatok állandó parancsnoka, az egész télen át márcziusig sűrűen portyázott a hollandiai határon túl is Roermond felé, hol az ellenségnek – mely ez idő alatt Hollandiát is elfoglalta – végső állomása volt. Itt nap nap után folytak a csatározások s mindannyiszor foglyúl esett az ellenség 20-30 lovasa.^[300]

Ezekkel az előörsi csatározásokkal végződött az 1792. évi szerencsétlen hadjárat, melybe a szövetségesek az emigránsok biztatásából Francziaország belső összeomlására számítva, kellő haderő nélkűl fogtak bele. Dévay itt is mindenkor sikeresen állta meg helyét s megmentette, a mi még menthető volt. E működéseért kellő elismeréssel adózik a Mária Terézia-rend jubiláris történetében foglalt félhivatalos életrajzi vázlata is, a mikor kiemeli, hogy: «ez a derék lovastiszt az első franczia hadjáratokban mint a 3. sz. Eszterházy-huszárezred ezredese nagy körűltekintéssel és bravúrral vezette az előörscsapatokat.»^[301] De ennél még jóval jelentősebb szerep várt rá a következő 1793. évi diadalmas hadjáratban, melynek sikereihez sok alkalommal döntően hozzájárúlt. Ez a szerencsés hadjárat az aldenhoveni és neerwindeni győzelmek után egész Belgium elfoglalásával kezdődött; további folyamán a szövetségesek győzelmesen hatoltak be Francziaország területére is. E hadjárat folyamán aratta Dévay is legszebb babérait, kezdettől fogva elhatározólag folyva be a hadjárat általános menetébe; ekkor nyerte el a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét és tábornokká soron kívül való előléptetését. –

(Döntő szerepe az aldenhoveni és neerwindeni győzelmekben; elfoglalja Tongres, St. Trond, Tirlemont és Löwen városokat; Brüsselben kiveszi a hűségesküt Ferencz császár részére; előörsi szolgálatai Condé és Valenciennes ostrománál, a Camp de César sáncztábor bevételénél s York herczeg alatt az angol szövetséges seregnél.)

Még folytak a Roer folyó mellékén a csatározások, mikor az 1793-ra forduló télen Francziaországban megkezdődött a rémuralom. Első kimagasló ténye XVI. Lajos lefejezése volt (január 21).

A meghódított Belgiumban is az oda kiküldött konventbiztosok Danton vezetése alatt Dumouriez tábornok akarata ellenére rettenetes módon garázdálkodtak; mohó kapzsisággal kifosztották a közpénztárakat és templomokat, s február végén arra kényszerítették a tartományt, hogy maga kérje a franczia köztársaságba való bekebelezést. Azalatt a köztársaság (február 1-én) Angliának és Hollandiának is megüzente a háborút; Dumouriez seregével Antwerpen felől betört Hollandiába (február 17.) s Bergen-op-Zoom elfoglalása után Amsterdam felé nyomúlt. Jobb szárnya fedezésére Miranda és Valence alvezéreit küldte a Roer mellé, hogy az osztrákokat távol tartsák.^[302]

Azalatt azonban az osztrák sereg, mely 1792 deczember közepe óta Köln közelében Bergheim körűl táborozott, nemcsak jelentékeny erősítéseket kapott, hanem Clerfayt buzgalmából teljesen újjászerveződött. Itt most már 40.000 ember állott harcira készen. A most meginduló hadjárat haditerve szerint ez volt a deréksereg, melynek Belgium visszahódítása után e tartományon át kellett újra Francziaországba törni. Azalatt a birodalmi sereg egy részével egyesűlt poroszoknak Mainz felől kellett támadniok; a hollandusokkal egyesűlt angoloknak pedig a tengerpart mentén Flandria felől.^[304] Az összes seregek fővezérletét Coburg Józsiás herczeg nyerte el, a ki a megelőző török háborúban ügyes alvezérei jóvoltából könnyű babérokat szerzett, de gyönge, alárendeltjeitől függő ember volt; e hadjáratban a szárnysegédűl mellé adott Mack ezredes tanácsain indúlt.^[305] Ámde az előhadak vezetése igen jó kezekben volt: a kipróbált Clerfayt oldala mellett itt aratta első babérait a kiváló tehetségű és jeles képzettségű fiatal (22 éves) Károly főherczeg, ^[306] a kivel együtt működve Dévay ezredesnek is alkalma nyílt újabb fényes érdemek szerzésére.

Coburg marsall már február 24-én adta ki titkos utasítását a Roer-folyón való támadó átkelésre;^[307] a később kiadott pótló utasítás szerint az elővédnek Dürennél kellett gyülekeznie s onnan február 28-án éjfélkor a legnagyobb csendben előnyomúlnia az országúton Jülich felé, a hol az átkelésnek történnie kellett.^[308] Az elővédet Károly főherczeg főparancsa alatt Dévay és Gruber ezredesek vezették. A márczius elsejére megállapított harczi beosztás szerint az előhad legnagyobb része Dévay alá volt rendelve; – két osztag Eszterházy-huszár s egy osztag ulánus mellett a következő ezredek egy-egy gyalogzászlóalja: Pückler, Barthodeisky, Briey, tiroli vadász, Branováczky szabadcsapat; – összesen 3 lovasosztag és 5 gyalogzászlóalj, négy ágyúval.^[309]

Az előhad nyomán az osztrák fősereg is megindúlt a Köln előtt Bergheimnél elfoglalt téli szállásról. Jülich alatt átkelve a Roer folyón, márczius 1-én az előhad egy része Károly főherczeg vezérlete alatt a folyón túl megtámadta Aldenhoven mellett a francziák elsánczolt állásait. A támadásban Dévay Pál ezredes járt elől, ki saját ezredén kívül még a vitézségéről ismert magyar Sztáray-gyalogezred és a Latour-svalizsér ezred segítségével a sánczok mögé kerülve s a jól megerősített ellenséges tábort hátba támadva betört a sánczok közé, ezzel az ellenséget annyira rémületbe ejtette, hogy sánczait és 17 tábori ágyúját a lőszerekkel együtt odahagyva, vad futásnak eredt.^[310] E bevezető fényes győzelemben tehát hősünknek döntő része volt.

Ezt a sikeres megkerülést Dévay körülményesebben leírja már említett 1793. évi kérvényének tényelőadásában. E szerint az volt a parancsa, hogy az ellenség aldenhoveni hadállása mögött Höngen falunál felállított három franczia üteget két osztag Eszterházy-huszárjával megtámadja, segítségére menvén a már előbb ellenük küldött két osztag Latour-svalizsérnak. Ezeket utólérve, egy erdő szélén felállította s egy osztag huszárját erősítésűl melléjük adta; maga a másik osztaggal rejtett utakon észrevétlenűl megkerülte a falut s baloldalt az ütegek közelébe ért; itt osztaga élére állva elszánt akarattal rajta ütött az ellenségen: öt ágyúját elfoglalta, aztán közibe vágott a gyalogságnak, azt rendre lekaszabolta s teljesen széjjelverte; a megmaradt menekülőket aztán még tovább üldözte és szintén leaprította. Ezen hirtelen lovasroham («resch ausgeführte Attaque») folytán az ellenség teljesen odahagyta állásait és végleg visszavonúlt; ő még az éjjel nyomába küldte lovasait, a kik egészen Aachenig folyton üldözték.^[311]

Ezzel az első határozó győzelemmel megnyílt az út a diadalmas előrenyomulásra. A következő napon (márczius 2.) a főparancsnok – miután előbb szemlét tartott az ellenség nagyszámú elesett és megsebesűlt katonái felett, – parancsot adott, hogy az előhad tovább nyomúljon Maastricht felé, melyet (mint hollandi várost) egy franczia ostromló sereg ép akkor bombázott. Útközben az előhadnak egy különítménye Lüttich felé kűldetett; zöme azonban, melyet Károly főherczeg alatt Dévay ezredes vezetett, a fősereg előtt egyenesen Maastricht felé tartott. Dévay itt elüljárván, (márczius 3-dikán) az ostromló ellenséget megfutamította, hátrahagyott rengeteg élelmi és hadiszerkészletét lefoglalta s a francziákat a városon keresztűl űzvén, utócsapatukból többeket elfogott.^[312]

Már a következő napon (márczius 4.) Dévay az előcsapat élén előre küldetvén Brüssel felé, elfoglalta Tongres várost, ott az ellenségtől három tábori ágyút zsákmányolván. Öt napig ez előretolt állásban maradt az ellenséget figyelve, kémszemléket tartva s apró csatározásokkal zaklatva a francziákat, a míg az osztrák fősereg mögötte Maastricht és Lüttich előtt szállt meg, további erősítéseket várva.

Dumouriez, a ki azalatt Hollandiában még csak a Maas torkolatáig jutott, az osztrák sereg előrenyomulásának hírére abbahagyta foglalásait és seregének kis részét ott hátrahagyva, mintegy 60.000 emberrel Löwenbe sietett az osztrákok elé. Ide törekedett most az osztrák-magyarok által űzőbe vett franczia sereg is, elhagyva Saint-Trond várost. Dévay most parancsot vett, hogy a visszavonuló ellenséget Tirlemontig űzze (márczius 9.). Ezt meg is tette, s itt magának és ezredének újabb dicsőséget aratott.^[313] Azalatt egy kiküldött kéme és más hitelt érdemlő emberek által arról értesűlt, hogy Dumouriez tábornok már Löwen mellett áll, ott csapatait nagy számmal összevonta s négyszeres túlerővel szándékozik az osztrákok ellen támadni. E fontos hírről azonnal jelentést küldött a főhadiszállásra; maga pedig Tirlemont mellett maradva, az előcsapattal egész napon át késő éjjelig sűrű rohamokat intézett az ellenség előörsei ellen s azt folytonos csetepatékkal tartóztatta fel, hogy azalatt a fővezérlet időt nyerjen a deréksereget szétszórt szállásaiból összevonni és alkalmas helyen erős hadállást foglalni. Ezek után a St-Trond és Tirlemont közötti országúton, Orsmael falu mellett, az előcsapatot igen szerencsésen elhelyezte. Az ellenség pedig, kifárasztva a folytonos csatározástól, a következő napon pihenésnek adta magát; nagy előnyére az osztrák seregnek, mely így időt nyert arra, hogy magát rendbeszedve előnyös állásokat foglaljon el.^[314]

Ezek voltak előzményei a neerwindeni döntő ütközetnek, mely egész Belgiumot visszajuttatta az osztrákok kezére. Ez ütközet szerencsés előkészítésének érdeme, a mint láttuk, a magyar Dévayt illette. De látni fogjuk, hogy magában az ütközetben a diadal kivívásánál, valamint az ütközet után a győzelem kihasználásánál is hervadhatatlan babérokat szerzett magának s a magyar vitézségnek.

Dumouriez Löwenből megindúlva, márczius 16-án ment át támadásba. Tirlemontig hatolva, onnan Dévay előcsapatát visszaszorította, de ez jó ideig oly makacs ellenállást tanusított, hogy Coburg azalatt időt nyert seregének csatarendbe állítására.^[316] Az osztrák sereg Tirlemont és St-Trond között állott fel, centrumával a Neerwinden falu mögött emelkedő magaslatokat foglalva el.

Dumouriez további egynapi előkészület után márczius 18-án kezdte meg az általános támadást, a melyben kitűnt, mekkora sikert ért el eddig a franczia sereg fegyelmezésében; csapatai eddig szokatlan vitézséggel, renddel és kitartással harczoltak. Azonban elkövette azt a hibát, hogy minden ponton egyszerre támadott.^[317] Ez általános támadással szemben a csatát a jobbszárnyat vezénylő Károly főherczegnek az ellenség balszárnya ellen intézett rohama döntötte el;^[318] a végleges győzelmet a magyar Sztáray-regement vívta ki, mely «Rajta!» kiáltással, szuronyszegezve egy lövés nélkűl foglalta el a franczia hadállás középpontját az ott felállított ágyúütegekkel együtt.^[319]

«Midőn már minden elő volt készítve az ütközetre, magam három gránátos zászlóaljjal, az egész Sztáray-ezreddel, három Eszterházy Imre huszárosztaggal és egy Zeschwitz-ezredbeli ^[320] [vértes] divizióval a jobb szárnyra helyeztettem [Károly főherczeg alatt]; két O’Donell-zászlóalj pedig feles számú vadászszal Osmael falut szállotta meg [Dévay hadállása mellett, szélről]. Mikor az ellenség ezeket erős támadással szorongatta, kénytelen voltam őt a Sztáray-ezreddel és feles számú lovassággal ott megtámadni, és vissza is vertem. Végre késő délután, nagy számában bizakodva, az ellenség oldaltámadást kísérelt meg; én azonban hat századot [cohors] a mieink közül és kettőt a Zeschwitz-vértesekből magamhoz véve a leghevesebb ágyúdörgés között s a legnagyobb veszedelemben akkora rohammal támadtam lovasságára, hogy futásban keresett menedéket; ezután a gyalogságára támadtam és huszonnyolcz ágyúját, melyek már újabb lövésre készen állottak, a lőszerkocsikkal együtt elfoglaltam s ezek után megfutamított lovasságát még késő éjjelig szakadatlanúl üldöztem.^[321]

Ez előadásból, mely minden részletében valósághűen illeszkedik a neerwindeni csata összképébe, világosan kitűnik, hogy e nagy győzelmet saját huszáraival s a Sztáray-ezreddel Dévay Pál döntötte el; az ő veszélyt nem tekintő vitézsége és vezető tehetsége szerezte meg a diadalt.

Különben a legkiválóbb katonai írók és szakértők is magasztalással és méltánylással emelik ki Dévay és vitéz huszárezrede döntő szerepét a neerwindeni diadalban. Így Thürheim gróf lovasezredeink történetében ezeket mondja róla:

«Az [Eszterházy-] ezred... a neerwindeni ütközetben is dicső részt vett. Ez utóbbi csatában Coburg herczeg jelentése szerint Dévay ezredes ezen ezred három – s a Zeschwitz-vértesek és Coburg-dragonyosok 2-2 százada élén... az ellenséges lovasság ellen intézett támadásával a mi seregünk jobb szárnyát megmentette az ellenség átkarolásától.^[322]

Maga Coburg herczeg itt említett körülményes jelentésében, melyet még a csata napján intézett a hadi tanácshoz, Dévay nagy érdemét a következő szavakkal ismeri el:

«Dévay ezredes három század Eszterházy-huszárral, egy osztag Zeschwitzczel, egy osztag Coburggal az ellenség balszárnya ellen intézett elszánt, heves rohammal elhárította a már fenyegető veszélyt, hogy az ellenség jobbszárnyunkat megkerülje, és így nagy része volt abban, hogy az ellenség szétszóratott és megfutamittatott. ^[323]

Dévaynak magának az önéletrajzában emlékezetből elmondott előadásán kivűl még két érdekes és részletesebb leírása maradt fenn e hőstettéről, melyekből még világosabban kitűnik ez alkalommal is tanusított önálló kezdeményezése, személyes bátorsága, aczélos ereje. Az egyik leírás hat nappal a csata után (márczius 26-dikán) az általa akkor már elfoglalt Löwenben írt saját jelentésében foglaltatik, melynek a haditanácshoz beküldött másolata fennmaradt a hadi levéltárban.^[324]

61. Dragonyos a XVIII. században.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)^[325]

E jelentésében különösen kiemeli szeretett ezrede vitézi magatartását és tisztjeinek odaadó hősies támogatását. «A parancsom alatt álló ezred – úgymond – bizodalmát veti abba, hogy a magas hadsereg-parancsnokság [vagyis Coburg herczeg] többnyire személyesen szemtanuja volt számos hadieseményben tanusított vitézségének [«Bravour»] és állhatatosságának, vagy pedig tudomást szerezhetett róla Károly főherczeg igazságos dícséreteiből, mint a kinek dandárában a hadsereg előnyomulása óta különös szerencséje van szolgálni.»...

«F. évi márczius 18-ikán [a neerwindeni ütközet napja], mikor az ellenség... azzal fenyegetett, hogy a mi seregünk jobbszárnyát oldalba támadja, e veszély elhárítására legmegfelelőbbnek tartottam, hogy az ellenség ellen, aki már jelentékeny számmal tényleg oldalunkba kerűlt, a közelemben még rendelkezésemre álló 3 századomat rohamra vezényeljem.»

«Magam állottam hát élükre, s ezek oly egyértelmű lelkesedéssel («mit solch einer einhelliger Herzhaftigkeit») követtek az ellenség ellen, hogy már biztosan hittem, hogy rövidesen leaprítjuk s teljesen szétverjük. Azonban az ellenség – úgy lovassága, mint gyalogsága –, heves ágyútűzzel támogatva hirtelen általános támadást («General-decharge») intézett svadronjaink ellen s ezzel őket pillanatnyilag zavarba hozta, sőt némi rendetlenséget is okozott bennük.»

«Az én nyomatékos biztatásomra azonban, melynek eredményéhez a három századparancsnok: Löpper, Begány és Kovács századosok a többi tiszttel együtt bátor kitartásukkal lehetőség szerint hozzájárúltak, mind a három század, a melyekhez oldalfedezetűl sietve odarendeltem a derék Sztáray gyalogezredet is, rögtön ismét rendbe szedte magát, a támadást kettőzött bátorsággal megújította s az ellenséget nemcsak hogy egészen szétverte, hanem üldözés közben Osmaelnál 26 ágyúját és sok lőszeres szekerét elvette, futás közben több száz emberét lekaszabolta, s az előbb már annyira előrenyomúlt ellenséget [Tirlemont-n túl] egészen a Willemerson ^[326] mellett emelkedő dombig űzte, a melyet huszáraink egészen másnap reggelig megszálltak.» A jelentés szerint kitűntek a csatában az összes tisztek, különösen báró Szentkereszty és Vajna őrnagyok, Löpper, Gyolts, Zombory és Forgách gróf kapitányok, Mecséry hadnagy: e nevek is mutatják, mennyire színmagyar volt akkor Dévay ezredének egész tisztikara.^[327]

Csaknem azonos még ezzel a leírással Dévaynak azon előadása, mely 1793-diki említett kérvényének «species facti»-jában foglaltatik.^[328] Ebben új mozzanat az, hogy az ellenséget a jobbszárny ellen való előnyomulásában jó ideig a magyar Sztáray-ezred egymaga tartóztatta fel s csak ennek visszaszorítása után tudta Orsmael falut elfoglalni. Mindkét előadásban hiányzik a Zeschwitz-vértesek és Coburg-dragonyosok részvétele, a mely hiányt azonban önéletrajzában pótolja, megadván ezeknek is az őket megillető dicséretet.

A neerwindeni diadalmas ütközet után (Dévay orsmaelinak, Coburg landeninak nevezi, – kiki az általa elfoglalt állás után) – nyomban megkezdődött a visszavonuló ellenség üldözése. A Tirlemont melletti willmersoni magaslatot, melyet Dévay huszárai még a csata napján megszállottak, az ellenség utóhada az éjszaka folyamán újból birtokba vette. Dévay, mindig az üldöző sereg előhadát vezetve, még azon éjjel előre küldött saját dandárából három gyalogzászlóaljat a domb megtartására visszahagyott huszár-előörs támogatására. Ez a csapat, a mint reggelre a köd oszladozni kezdett, észrevette, hogy a dombot már az ellenség tartja megszállva. Időközben odaérkezett Dévay is 6 század huszárral, majd Benyovszky tábornok is,^[329] 3 gyalogzászlóaljjal. Az ellenség hevesen ágyúzta közeledő csapatainkat, de Dévay az ágyútűz daczára teljes elszántsággal rohamra vezette huszárait s Benyovszky által támogatva, az ellenséget lezavarta és késő éjjelig kergette egészen Tirlemontig.^[330] (Márczius 19.)

Másnap (márczius 20.) már hajnalban Tirlemont is az üldöző Dévay kezeibe esett, az ellenségnek otthagyott három ágyújával együtt.^[331]

A franczia sereg most Löwenig vonúlt vissza. Utóhada Löwen előtt Bierbek falut ^[332] s a közeli erdőt megszállva, onnan még egyszer feltartóztatni próbálta üldöző előhadunkat. Az ellenség itt makacsúl tartotta magát, s a támadó gránátos- és gyalogzászlóaljakat több ízben visszaverte a faluból és az erdőből. Az Eszterházy-ezred ezredesi osztaga azonban (Dévay személyes vezetése alatt), mely az erdő szélén gyalogságunk és tüzérségünk fedezését egymaga látta el, az ellenség leghevesebb kartács- és puskatüzét rendületlenűl kiállotta, a míg Dévay maga minden egyéb fedezet nélkűl előállíttatta s egy közeli magaslatra felvonatta lovassági és gyalogsági ágyúit s onnan heves ágyútűz alá fogatta az ellenséget. Erre ezredesi osztagának parancsot adott a támadásra; a huszárok a heves tüzelés daczára is újból betörtek az erdőbe s azon keresztül az ellenség jobbszárnya ellen támadva, ottani túlnyomó számú lovasságát folyton lekötötték; azalatt pedig Forgách gróf kapitány a maga századával az országútra kerűlve más oldalról támadott; mire az ellenség, nem állva tovább a rohamot és Dévay ütegeinek tüzét, visszavonúlt Löwenbe. Dévay ide is azonnal utána nyomúlt s még aznap elfoglalta a külvárosokat. Ez ütközetben ismét kitűntek a derék Eszterházy-ezred tisztjei: Forgách grófon kívül még Löpper és Cronberg századosok és Radits, Benitzky alhadnagyok.^[333]

E győzelem gyümölcséűl most már Löwen is a mieink kezébe jutott s harmadnapra már innen írhatta meg Dévay diadalmas győzelmi jelentését az utolsó napok sikereiről. A várossal együtt – ép úgy mint Tirlemont elesténél is – gazdag élelmi készlet jutott Dévay kezére, melyet aztán az átvételére küldött élelmezési biztosnak pontosan beszolgáltatott.^[334]

Dumouriez most már meg sem kísérelte a további ellenállást. Löwenből Brüsselbe, onnan tovább a franczia határhoz vezető úton Enghienen keresztül Ath városáig vonúlt vissza, hová márczius 27-én érkezett meg.^[335] Dévay most Coburg herczegtől Mack ezredes szárnysegéd útján parancsot vett, hogy Löwenből Brüsselbe nyomúljon előre az előhaddal. A várost kardcsapás nélkűl elfoglalta, s nyomban kivette az ottani hatóságoktól a polgárság ünnepies hűségi esküjét Ferencz császár részére. ^[336]

Ez meglévén, vett parancs szerint csapataival Brüsselen is túl üldözte az ellenséget egészen a franczia határon levő Monsig, a tavalyi csatavesztés színhelyéig; üldözés közben az ellenségnek még számos ágyúját és lőszerét ejtette zsákmányúl s kétszáznál több emberét fogságra vetette.^[338]

Dévay maga önéletrajzában e napokban elért sikereinek tulajdonítja, hogy a Mária Terézia-rend vitézkeresztjét a következő évben elnyerte.^[339] A mint láttuk, a rendkáptalan ítélete szerint már a megelőző évben Lafayette hadai felett Longwynál kivívott győzelme egymagában elég jogczímet szerzett volna erre a bizonyára megérdemelt kitüntetésre.

De már tábornoki kinevezése sem késhetett soká; – a mint láttuk, a hadjárat kezdete óta ezredes létére nem szorítkozik vitéz ezrede vezetésére; folyton nagyobb csapattesteket vezényel, gyalogsággal és tüzérséggel is, s oly feladatokat végez, melyek messze meghaladják ezredesi hatáskörét, – a mi világos bizonysága a képességeibe felsőbb helyen vetett bizalomnak. S látjuk, hogy e bizalomra állandóan érdemesnek mutatkozik.

Ezekről a fényes haditettekről, melyekért tulajdonkép a Mária Terézia-rend lovagjává lett, félhivatalos életírója édeskeveset mond: «A következő [1793] év első hónapjaiban gyakori, márczius hóban pedig csaknem mindennap tanujeleit adta igazi bátorságának, okosságának és kitartásának.» Ennyi az egész.^[340]

Nem egész egy hónap leforgása alatt így egész Belgium ismét Ferencz császár uralma alá kerűlt s a Hollandiában maradt franczia csapatok helyzete is tarthatatlanná vált. De tarthatatlanná vált ezzel Dumouriez tábornok helyzete is. A neerwindeni csatavesztéssel szétfoszlott az a dicsfény, mely eddig a valmyi és jemappesi győző, a franczia hadsereg újjáteremtője homlokát övezte. Dumouriez, ki a forradalom túlkapásait nem helyeselte s a meghódított Belgiumot szép szerével és testvéri bánásmóddal akarta a franczia uralom számára megnyerni, már elébb meghasonlott a konventtel a Belgiumba küldött biztosok erőszakoskodásai miatt. Tudta előre, hogy Belgium elvesztése után a konvent bosszúja nem késhetik; meg akarta tehát előzni. Ezért a foglyok kölcsönös kicserélésének ürügye alatt tárgyalásokra hívta fel Coburg herczeget, a ki Mack ezredest küldötte hozzá. Ennek most ajánlatot tett, hogy az osztrákokkal szövetkezve Páris ellen megy, a forradalmi kormányt megbuktatja s a királyságot helyreállítja; igéretei zálogáúl pedig Lille és Valenciennes várakat átadja a szövetségeseknek.

A hadvezért most már nem érte meglepetésként, mikor a forradalmi hadügyminiszter négy konventbiztossal együtt táborába jött, hogy őt kérdőre vonja, a parancsnokságtól megfoszsza s a konvent ítélőszéke elé idézze. A követeket gyors elhatározással azonnal elfogatta s április 2-án túszokúl átküldte Coburg táborába, maga pedig kiáltványnyal fordúlt a sereghez, hogy elpártolásra bírja. A sereg azonban ellene fordúlt; az átadatni igért várak nem nyitották meg előtte kapuikat. Így nem maradt más választása mint az, hogy a hűségén maradt (idegenekből álló) Bercsényi-ezreddel s néhány tábornokával (köztük Lajos Fülöp orléansi herczeggel) átszökjék Coburg táborába (április 5).

Dévay ezredes csakhamar értesűlt e tárgyalásokról s feszűlt figyelemmel várhatta a további fejleményeket előretolt előörsi állásában.^[341] Ha egyéb sikerük nem is volt, annyi előnyt mégis szereztek, hogy a franczia sereg, hadvezérétől és több jeles tábornokától megfosztva, egy időre meg volt bénítva.

A szövetségesek hadvezetősége azonban nem használta ki kellőkép a kínálkozó alkalmat. Hadvezérei a hétéves háború hagyományain nevelkedtek; megszokták, hogy egy-egy döntő ütközet után hónapokig ide-oda manöverezzenek, hosszas huzavonával kerűlve az újabb döntést. A helyett hogy egész haderejüket összevonva valamely egységes hadiczélt tűztek volna ki, a sereget az egész belga-franczia határ mentén széthúzták s egyes többé-kevésbé jelentékeny határvárak hosszadalmas ostromlására pazarolták idejüket. Az első, a melyet körűlzártak, Condé vára volt.

63. Az 1793/4.évi belga-franczia hadszíntér.
(Dévay hadműveleteinek színhelye.)^[342]

Itt az ostromló sereg gyűrűje körűl elhelyezett előörscsapatok parancsnokságát Otto Rudolf dandártábornok vette át.^[343] E kiváló vezér alá rendeltetett most Dévay ezredes, a ki tábornokát minden rábízott teendőben a legbuzgóbban támogatta s minden nehéz vállalatot feljebbvalójának különös megelégedésére hajtott végre.^[344] A mint Dévay maga mondja, ez alkalommal is mindig szerencsésen küzdött a francziák ellen.^[345]

Az ostrom előkészületei alatt már itt írta meg Dévay, ez aránylagos pihenés alkalmával, a körűlkerített Condé vára közelében Boussu franczia határszéli belga helységben levő örsállomásán, – harmadnapra Dumouriez átszökése után, – újabb kérvényét a Mária Terézia-rend elnyeréseért (1793 április 7-én).

Az előbbiekben előadott s a kérvényhez mellékelt «species facti»-ban részletesen elősorolt nevezetes fegyvertények után nem volt nehéz a megfelelő tanubizonylatokat beszereznie. A legfelsőbb hadvezető, Coburg herczeg, annak szárnysegéde, Mack tábornok (akkor még ezredes), Clerfayt táborszernagy, előbbi parancsnoka Károly főherczeg és új parancsnoka, Otto altábornagy és tiszttársai egymás után siettek érdemei előtt elismerésük zászlóját meghajtani. A kiadott érdekes nyilatkozatokat itt teljes szövegükben közöljük.^[346]

Időrendben első volt ezek között, a mennyiben már a kérvény megírását követő napon, ugyancsak a boussu-i örsállomáson kelt,

A Tiszttársak Tanuságtétele:

«Hogy valamennyi és minden egyes fent előadott cselekmény, úgy a tavalyi, mind az idei hadjáratból, hamisítatlan igazsággal van leírva s Dévay ezredes úr valamennyi ellenséges támadás alkalmával mindig az elővéd élén forgolódott s az alája rendelt csapatokat ép oly okosan mint vitézűl vezette, mi alulirottak mint legtöbbnyire jelen volt szemtanuk az igazság érdekében lelkiismeretünk szerint készséggel elismerjük.»

Carl Fürst zu Schwarzenberg s. k.
Oberstlieutenant
[a Zeschwitz-ezred parancsnoka]

Tizenegy nappal utóbb a bruay-i táborban (Valenciennes alatt, Département du Nord) kelt

«Alulírott bizonyítom és tanusítom ezennel, hogy Dévay ^[348] ezredes úr az alattam állott hadtest előörseit a Lüttichtől való elvonulás óta egész télen át vezényelte és az ezzel járó kötelességeket mindig azzal a tevékenységgel és buzgalommal teljesítette, a mit elvárni lehetett és hogy ezen idő alatt az ellenség ellen rája bízott vállalatokat mind teljes sikerrel elvégezte s nekem minden tekintetben okom volt a vele való megelégedésre; amiértis jelen bizonyítványt tőle meg nem tagadhatom.»

Egy nappal ez után a Boussu-től néhány kilométernyire fekvő Quiévrain belga határszéli községben elhelyezett főhadiszálláson kelt

Mack báró ezredes nyilatkozata:

«A Dévay ezredes úr által itt előadottakat, a mennyiben 1793 márczius 1-e óta történtek, megerősítem annak hozzáadásával, hogy nevezett ezredes úr márczius 1-étől 22-éig csaknem naponkint tanubizonyságát adta vitézségének, okosságának és állhatatosságának; – számos alkalommal többet tett kötelességénél és ezzel a szolgálatnak nagy hasznára volt.»

A Mack ezredesé után másnapra, a quiévraini főhadiszállás tőszomszédságában, (de már a franczia határon túl fekvő) Quierrechin faluban kelt

Károly főherczeg nyilatkozata:

«Hogy a Dévay ezredes úr által itt elősorolt cselekedetek, a mennyiben 1793 február 26-ika óta történtek, a mely nap óta parancsnokságom alatt állott, valóban megtörténtek, bizonyítom; azzal a hozzáadással, hogy a nevezett ezredes úr az egész márczius hónapon csaknem minden nap tanubizonyságát adta vitézségének, ügyességének, okosságának és állhatatosságnak, még pedig többet végezve, mint a mennyi kötelessége és hivatása lett volna; s ezzel a legfelsőbb haduri szolgálatnak nagy hasznot szerzett.»

Még egy nappal utóbb, a főhadiszálláson kelt

Coburg herczeg fővezér nyilatkozata:

«Vidi, – és bizonyítom, hogy ez a Species Facti a hozzám e tárgyban érkezett jelentésekkel megegyezik.»

Jóval későbben, csaknem egy év múlva (1794 márczius 12) kelt Otto Rudolf altábornagy bizonylata, mely már a későbbi eseményekre vonatkozik, s így nyilván csak pótlólag terjesztetett föl. Az ebben foglaltakra alább fogunk visszatérni.

A francziák ellenállása Dumouriez átpártolása folytán egy ideig teljesen megbénúlt.

Minthogy azonban a további hadműveletek (várostromok) előkészületei egész április végéig eltartottak, Dampierre, a konvent által kiküldött új vezér, időt nyert arra, hogy Dumouriez züllőfélben levő seregét újból rendbe szedje. A fiatal és erélyes tábornok Valenciennes alatt, Famars falu mellett erősen körűlsánczolt táborba gyüjtötte a sereg roncsait s katonái számát folyton szaporította a konvent által megszavazott újonczokkal. Csakhamar támadni is kezdett a Condét ostromló osztrák sereg ellen: május 1-én, 6-án és 8-án ismételten áttörni kísérelte az ostromgyűrűt, de újoncz katonáival mindannyiszor visszaveretett, sőt az utolsó összeütközésben életét is vesztette.

Dévay mindezen ütközetekben újra kitüntette magát: leginkább mégis május 1-én, az ellenség első támadása alkalmával. Ekkor az elővéd jobbszárnyát vezényelte s az ellenséget, mely St. Sauve falunál túlerővel támadta az előörsöt, onnan a szerb szabadcsapat három századával és segítségére siető huszáraival kiverte és visszaűzte egészen Valenciennes külvárosaiba, a vár falai alá. A további említett támadásokat is mindig visszaverte és elfoglalt hadállását megtartotta mindaddig, a míg a famarsi franczia sáncztábort is el nem foglalta az ostromló sereg.^[352]

Dampierre halála után ugyanis Custine tábornok vette át a famarsi tábor parancsnokságát, de onnan május 23-án kiveretett s az erős állást kénytelen volt teljesen feladni. Az ostrom most háborítatlanúl folyhatott tovább és Condé vára ennek következtében június 11-én megadta magát.

Most már Valenciennes várára kerűlt a sor; ostroma június 14-én kezdődött. A famarsi táborból kivert francziák azalatt Cambrai alá húzódtak s ott a «Camp de César» sáncztáborban vettek állást.^[354]

Valenciennes körűlzárása után Dévay ezredesnek az a feladat jutott, hogy előörscsapatával a közeli Douai és Bouchain várak között állást foglalva, azokat figyelje, az esetleges kirohanásokat visszaverje és különösen éber figyelemmel kísérje a Camp de Césarban elsánczolt franczia sereg mozdulatait. Ez őrködésnek meg is volt a teljes sikere: Dévay az összes kirohanásokat szerencsésen visszaverte, számos foglyot ejtvén. Az ostrom így háborítatlanúl folyhatott s Valenciennes alig kétheti bombázás után (június 27.) szintén meghódolt. ^[355]

Valenciennes bevétele után az egész hadjárat új stádiumba lépett. Custine tábornok, a konvent által haditörvényszék elé állítva, fejével lakolt a fölmentési akczió sikertelenségéért. A szövetségesek között azonban a további haditervre nézve egyenetlenség tört ki. York herczeg angol királyfi, az angol-hollandi csapatok vezére, ki az egész idő alatt kevés sikerrel operált a tengerparton, most azt követelte, hogy az egész haderő Dünkirchen ostromára menjen; ellenben Coburg herczeg fontosabbnak tartotta Maubeuge határerőd bevételét. Végre is abban egyeztek meg, hogy előbb közös erővel kiverik a francziákat a Camp de César sánczműveiből; utána Coburg az osztrák sereg egy részével Maubeuge ellen vonúl, a másik részét ellenben segédseregűl átengedi York herczegnek Dünkirchen ellen.^[356]

A Camp de César ellen intézett vállalat azonban még az egész július hónapot igénybe vette. A francziák már akkor is mesterei voltak az elsánczolásnak. E megerősített táborhelyük a Cambrai előtti magaslatokra s a Schelde (Escaut) folyóra és az ott beléje ömlő Cojeul folyócskára támaszkodott, mely az állást a másik oldalról védte. Tovább onnan voltak még más megerősített állásaik Épinoy és Oisy-le-Verger mellett.^[357] Coburg főhadiszállása azalatt a bevett Valenciennes vára alatt Hérin falunál volt, ugyancsak a Schelde mellett nehány kilométernyire északra a Camp de Césartól. Innen küldte jelentéseit a bécsi haditanácsnak a vállalatot előkészítő műveletekről, melyekből Dévay előörsi csapatának jelentékeny rész jutott.

Így július 15-ikén jelenti Coburg, hogy az előcsapatokat vezénylő Otto tábornok híradása szerint Dévay ezredes erős örscsapatot küldött előre Mareqen át Féchain felé; az egyik őrszem, Benitzky hadnagy alatt 15 huszárral az ellenségnek mintegy 80 emberből álló lovas őrjáratára bukkant, a melynek rögtön nekivágott, nehányat lekaszabolt s 4 emberét elfogta.^[358]

Egy hét múlva, július 23-ikán, ismét jelenti Coburg, hogy Dévay ezredes háromszáz Eszterházy-huszárral a Schelde balpartján Mastaingig nyomúlt előre, a hol Bouchain vára ellen balszárnya fedezésére visszahagyott 6 szakaszt, a többivel pedig Mareqen át újból a féchaini magaslatokig hatolt előre s e felderítő útjával Clerfayt táborszernagyot abba a helyzetbe hozta, hogy az ellenséges állás másik oldaláról is ítéletet alkothasson magának.^[359]

Végre még augusztus 3-ikán, a végleges ostrom előkészítéseűl Otto tábornok még egy általános kémszemlét rendelt el az összes előörscsapatokkal. Ez alkalommal Dévay a jobbszárnyon Eszterházy-huszáraival ismét előnyomúlt a féchaini magaslatokig és megállapította, hogy az Épinoy és Oisy(-le-Verger) mellett levő franczia tábor még mindig változatlanúl oly állapotban van, mint az utolsó kémszemle alkalmával volt.^[360]

E hosszantartó előkészületek után végre Coburg rászánta magát az általános rohamra. Ez augusztus 7-ikén végbe is ment, s a francziákat szerencsésen ki is verték megerősített állásaikból.^[361] Augusztus 8-ikán már azt jelenti Coburg (a Camp de César mellett fekvő Ivny helységben elfoglalt új főhadiszállásából), hogy az ellenség a tábort teljesen kiürítette s hogy a futó hadsereg üldözésére kiküldte Dévay ezredest a «derék» («brafe») Eszterházy-huszárok nehány századával és Quiedovsky ezredet négy század Barco-huszárral,^[362] a kik elől az ellenség futva menekűlt egészen Arrasig.^[363]

A közös hadi czél most el lévén érve, a szövetséges seregek különváltak.

York herczeg 22.000 angol-hollandi katonája mellé még 15.000 osztrák-magyart kapott Otto és Kray tábornokok parancsnoksága alatt; ezek között volt Dévay is a maga ezredével. Ez a sereg most északnak vonúlt a tengerpart felé Dünkirchen irányában. Első állomása Marchiennes helység volt a Scarpe folyó mellett, honnan (augusztus 14-én) tovább indúlva, már franczia részről ellenállásra talált.^[364] Itt ismét alkalma nyílt Dévaynak, hogy vitézségét ragyogtassa. A Scarpe folyóig érkezvén,^[365] az ellenséget egy majorságból, melyet elfoglalva tartott, a maga horvátjaival és vadászaival kiűzte Cambrai felé; a majorságban aztán két gyalogzászlóaljat elhelyezve, maga a futó ellenség után száguldott huszáraival. Éjjelre elérve a franczia utócsapatot, abból számos foglyot ejtett. Másnap még folytatva az üldözést, egészen Cambraiig nyomúlt előre s a város területét is elfoglalta. De harmadnapra vissza kellett mennie, hogy a Dünkirchen felé tartó angol sereg útját fedezze.^[366]

Azalatt Coburg Maubeuge felé tartva, Le Quesnoy erődje alá érkezett (augusztus 17.), melyet még Maubeuge előtt elfoglalni szándékozott. A következő napon (augusztus 18.) a környéket az ott levő franczia csapatoktól megtisztítva, Clerfayt tervei szerint hozzáfogott az erőd ostromához, mely azonban elég soká húzódott. A vár csak majd egy hónap múlva adta meg magát (szeptember 11.); s csak ezután kerűlhetett a sor Maubeuge ostromára (szeptember 29.), mely október közepéig eredménytelenűl húzódott. Ekkor (október 15.) az északi franczia sereg vezérévé kinevezett Jourdan a körülzáró osztrák seregre támadt, hogy az ostromgyűrűt áttörje, de visszaveretett. Másnap azonban a geniális Carnot, ki mint konventbiztos jelen volt a franczia seregben, egy hadosztály vezényletét átvévén, egy ponton győzelmet aratott és Wattagnies helység elfoglalásával áttörte az osztrákok ostromvonalát. Erre Coburg – bár az osztrák sereg a balszárnyon győzött, – kishitűen feladta a vár ostromát (október 16.); de közvetlen közelében maradván (Boussières és Hautmont között), táborba gyűjtötte seregét. A tél beálltáig aztán itt a többi hadműveletek csak folytonos apróbb csatározásokra szorítkoztak.^[368]

A míg Maubeuge körűl e hadműveletek folytak, az angolok Dünkirchen ostrománál még kevesebb szerencsével jártak. A tengerpartig érve (augusztus 21.) az ott talált franczia védősereget elzavarták s nehány nap múlva (augusztus 24.) megkezdték az ostromot. Azalatt a francziák Dünkirchen felmentésére Picardiában «északi hadsereg» néven új sereget gyűjtöttek s annak élére Houchard tábornokot állították. Ez a sereg már az ostrom negyedik napján (augusztus 27.) az angol-osztrák sereg egész vonalán – a tengerparttól Lille környékéig – általános támadásba ment át; nehány nap múlva York herczeg ostromló seregét a tengerparttól Hondschootenig szorította befelé s itt (szeptember 8-ikán) az angolok felett győzelmet aratott. Ezután az angolokat a határon túl Belgiumba űzte Courtray tájáig, a hol végre York herczeg az osztrákoktól kapott segítséggel a további támadásoknak ellen tudott állni.^[369]

Dévay ezredes ez egész idő alatt York herczeg seregébe volt beosztva. Dünkirchen ostromában azonban nem volt közvetlen része. Neki az a feladat jutott, hogy az angol-osztrák sereg hadállásának szélén Lille várát tartsa szemmel, az abból az irányból jövő esetleges támadásokat visszaverje és a York herczeg és Coburg seregei két szélső szárnya közt az összeköttetést fenntartsa. E feladatának derekasan meg is felelt s állásait az angolok vereségeinek daczára mindvégig rendületlenűl megtartotta, a francziák támadásait visszaverte, s nekik sok kárt okozott.

A számára kijelölt állomás egész szeptemberen át október közepéig Orchies község volt, Lilletől délkeletre mintegy 20 kilométernyire, közel a belga határhoz.^[370] Itten viselt dolgairól számos hadijelentésből értesűlünk, a melyek világosan mutatják, mennyire exponált helyzetben volt itt a francziák előörseivel szemben, kivált a mióta az angolokat Dünkirchen alól kiverték. Parancsnoka, Otto tábornok, előbb említett tanubizonylatában maga mondja, hogy Orchiesi táborhelyén «oly okosan viselkedett, hogy az ellenség sehogy sem bírt vele; ellenben ő maga gyakori expeditiókat vezetett a francziák ellen... melyek mindenkor a mi előnyünkre ütöttek ki.»^[371] Maga Dévay önéletrajzában csak röviden emlékezik meg ez időszakról: «Ezen időben úgymond – Kray tábornok ^[372] meg én nehány ezer emberrel Orchies és Lille tájára küldettünk; s én még akkor is, mikor az angolok az ő szerencsétlen ütközeteik után visszavonúltak, több csetepatét víva, Orchiest az ellenséggel szemben megtartottam, a míg Kray tábornok helyemen fel nem váltott.»^[373]

E csetepaték csakhamar megkezdődtek. Az angolok, a mint mondottuk, Dünkirchent augusztus 24-ikén fogták ostrom alá; s Coburg már 28-ikán jelenti, hogy Dévay ezredes, a mint huszáraival takarmány szerzésére («Fouragirung») indúlt, Fretin mellett (Lilletől csak 6 kilométerre) franczia előörsökkel ütközött össze, mely alkalommal huszáraink hét francziát levágtak s négyet foglyúl ejtettek.^[374]

A következő szeptember hóban különösen annak vége felé váltak igen élénkekké ez előörsi csatározások, melyekben Dévay mindenkor szerencsével és sikerrel állta meg helyét.

Szemben Orchiesval, a hol Dévay állomása volt, onnan csak tíz kilométerre volt Lille és Douai várak közt feleúton, ezekre a várakra támaszkodva, a franczia előörscsapatok megerősített táborhelye: Mons-en-Pevèle falu mellett. Dévay szeptember 28-ikán reggel kémszemlére indúlt a francziáknak e helységnél elfoglalt állása ellen. Az előörsöket vissza is verte s előrenyomúlt a nevezett helységgel tőszomszéd Persée faluig. Ennél azonban tovább nem mehetett előre, mert a helységet négy gyalogszázad s a mellette levő erdőt két zászlóalj franczia tartotta megszállva. Az ellenséges gyalogság innen támadást intézett Dévay kisded csapata ellen, de a mieink jól irányzott kartácstűzzel fogadták és visszaverték, úgy hogy 40 halott hátrahagyásával és négy emberét foglyúl engedve visszavonúlt. Az erről szóló jelentés szerint Dévay dícsérőleg emeli ki az egész legénység bátor magatartását.^[375]

66. Báró Kray Pál altábornagy.
(Kininger rajza után D. Weis metszete.)^[376]

Harmadnapra az ütközet után (szeptember 30.) Dévay újból sikerrel old meg egy rábízott fontos feladatot. Ennek megértésére szükséges tudnunk, hogy a mieinknek Lille ellen felállított előörs-láncza Valenciennestől egészen Lille falai alá húzódott. Marchiennesben Bender őrnagy, tovább Orchiesban Dévay ezredes, Cysoingban báró Biella altábornagy, Lille közvetlen közelében, Hellesmesnél maga a főparancsnok, Otto tábornok állomásozott.^[377]

Szeptember végén a Cysoingnél álló Biella báró altábornagy jelentést tett a főparancsnoknak, hogy előörseit, a Genechnél elhelyezett Lobkowitz-ezredbeli és angol dragonyos csapatot az ellenség túlerővel szorongatja. Erre Otto tábornok Dévayt bízta meg azzal, hogy egy Orchies felől intézendő erős előretöréssel az ellenség figyelmét magára vonja. Dévay szeptember 30-ikán azonnal megindította akczióját. Csapatait három részre osztva, a jobbszárnyat Szentkereszty báró alezredes alatt északnak Templeuve felé küldte előre, egy század huszárral és két század gyalogsággal; balszárnyúl erős őrjárattal dél felé Flines irányába küldte Andrássy kapitányt. Maga pedig középen Capelle ellen indúlt 5 szakasz huszárral, 2 század Ehrbach-gyalogossal, 60 vadászszal («Jäger») és 70 Letoup-féle lövészszel («Scharfschütz»), lovassági ágyút is vive magával.

E csapattal rátámadva a Capelle-nél álló franczia előörsre, azt úgy a faluból, mint a mögötte emelkedő dombról kiverte, miközben a huszárok sokat levágtak. Az előörs erre segítséget kapott s ismét előretört, de ágyútűzzel újból visszaveretett; 50 embere – köztük két tisztje – elesett, egy hadnagya s egy közlegénye fogságba kerűlt. Miután Dévay ezzel feladatát megoldotta, a nehéz és veszedelmes terepen tovább nem nyomúlt előre. A főparancsnok terve ezzel teljesen sikerűlt, mert az ellenség, mely Biella altábornagy előörseit már erősen szorongatta, onnan sietve visszavonúlt a Dévay által fenyegetett állás védelmére.^[378]

Ezeknél még fontosabb és nagyobb jelentőségű sikereket vívott ki a már 58 éves, de még mindig fürge és tetterős Dévay a következő október hóban; – oly sikereket, melyek már az általános hadtörténetírók figyelmét is ráirányítják s a magasztaló dícséret hangját váltják ki belőlük: a mi egyébiránt csak visszhangja az egykorú vezérkari jelentések dícsérő elismerésének.

Így Thürheim gróf – lovasezredeink történetét tárgyazó munkájában – említi, hogy Dévay 1793 októberben a Denain mellett (Valenciennes közelében) vívott ütközetben tüntette ki magát.^[379] Ez valószínűleg Dévaynak október 21-iki fényes győzelmére vonatkozik, melyet alább részletesen fogunk ismertetni. A kiváló katonaíró itt vét az időrend ellen, amennyiben csak ezután említi Dévay egy másik kiváló haditettét, mely pedig jóval előbb, már október 8-án ment végbe, a mikor a Mons-en-Pevèle melletti franczia tábor felverésénél ezredének két századával különösen kitünt.^[380]

67. Császári és királyi lovasság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele rajza után.)^[381]

Erről a Mons-en-Pevèle melletti franczia táborról, mely a lille-douaii országút feleútján épen szemben volt Dévaynak Orchies-ban elfoglalt hadállásával, az előbbiekben már volt szó. Szeptember 28-án is intézett ellene támadást, de akkor csak a franczia hadállás előtti faluig, Persée-ig jutott el. Az október 8-án újból ez irányba intézett támadásról Coburg fővezér a következő jelentést küldte a bécsi haditanácsnak:

«Otto tábornok jelenti Hellesmes-ből folyó hó 9-iki kelettel, hogy Dévay ezredest, az Eszterházy-huszárok parancsnokát folyó hó 8-án saját ezredének 2 századával, az Ehrbach-ezred 4 századával s a Le Loup-vadászok 1 századával, továbbá 4 lovassági és a gyalogsági ágyúval kiküldte, hogy a Mons-en-Pevèle melletti tábort fölverje s ezzel erejét kipuhatolja.

«Az ezredes úr e megbízást az őt jellemző bátorsággal [«Bravour»] és okossággal [«Klugheit»] teljesítette. Előcsapata ugyan már Persée-nél egy ellenséges őrjáratba ütközött, ezt azonban megfutamította; de mivel egy fatorlaszt kellett előbb áttörnie, ezzel kénytelen-kelletlen időt engedett az ellenségnek, hogy megszállja a falut, melyből aztán heves tüzelést indított a mieink ellen.»

«Miután azonban Smola tüzérfőhadnagy, a ki már sokszor kitűnt vitézségével és ügyességével, a lovassági ágyúkkal odaért, az ellenséget kiszorította onnan, s ezzel lehetővé tette a mieinknek a további előnyomulást. Az ezredes úr erre Mons-en-Pevèle-ig hatolt előre. Az ellenség hevesen ágyúzta a falu mellett épűlt tábori sánczból [«Redoute»], a derék csapatot azonban ez nem tartotta vissza; a falut elfoglalta s az ellenség kénytelen volt futásban keresni menedéket. Azalatt az ellenség összegyüjtötte összes csapatait, Pont-á-Marq-ból erősítéseket vont magához s a Mons-en-Pevèle mögött épűlt sánczokból négy ágyúval és két mozsárral lődözött csapatainkra. Az ezredes úr a tüzet a mi ágyúinkkal viszonoztatta s a falut több helyen felgyújtatta.

A táborban összegyűlt ellenséges csapatok erre mind kivonúltak s 24 fontos ágyúkkal kezdték lövetni a mi csapatainkat. Mivel ezzel az ezredes úr czélját elérte s az ellenség erejét eléggé megítélhette, ismét visszavonúlt saját táborába.»

«Az ellenség vesztesége 60 halottból áll, kik a két falu – Persée és Mons-en-Pevèle – bevételénél estek el, továbbá 7 fogságra jutott emberéből, 12 elfogott lóból és 2 sörrel és sátrakkal rakott kocsiból. A mieinkből elesett 3 ember és 1 ló; megsebesűlt 10 ember és 5 ló.»

«Az ezredes úr dícsérőleg említi az összes vele volt csapatok bátorságát és készségét.»^[382] –

Az eddigieknél úgy arányaiban, mint következményeiben még sokkal jelentősebb fegyverténye Dévaynak egy kilencz-tízezer főnyi ellenséges támadó sereg fölött hatszáz huszárral és két divizió gyalogsággal kivívott fényes diadala Abscon mellett (Marchiennes közelében, onnan délre), 1793 október 21-én.

Ezen a napon a Cambrai és Douai közt feleúton levő Arleux mellett összevont franczia táborból előtört Ransonnet ^[383] tábornok mintegy tízezer főnyi haddal, általános támadást intézve a mieink előörs-lánczának egész jobbszárnya ellen. Sikerűlt is neki bevenni Marchiennes-t, melyet Bender, a Kaunitz-ezred őrnagya egy zászlóaljjal hősiesen védelmezett a túlerő ellen, de a küzdelemben elesett.^[384] A francziák e siker után merészen a szomszéd Abscon ellen vonúltak s a helységet mozsarakkal kezdték lődözni. Dévay, a kit Orchies-ban akkor már Kray tábornok váltott fel, ez időben a Valenciennes várától csak 5 kilométerre eső Denain helység örsállomásának volt parancsnoka, közel Absconhoz.^[385] Az ellenség támadásának hírére gyorsan maga mellé vett 6 század Eszterházy-huszárt, kik mögött még az Ehrbach- és Clerfayt-ezred két divizióját vonultatta fel tartalékúl. Ezzel a csekély erővel Dévay most bátran Absconig nyomúlt előre; huszárai vakmerően belevágtak az ellenségnek Abscon és Azincourt közt felállított középső oszlopába, lekaszabolták hatszáz emberét s élve elfogták 4 tisztjét és 50 közlegényét. Az ellenség egy része az ellenállhatatlan roham elől a közeli Bouchain várába menekűlt, a másik része pedig visszahátrált Arleux felé az azzal szomszédos Aubigny-(au-Bac) községig.^[386] «Amikorra magam odaértem – mondja Otto tábornok – az ezredes úr már kivívta a diadalt.»^[387] S Coburghoz intézett jelentésében ezeket fűzi az eset leírásához: «Dévay ezredes úr, az Eszterházy-huszárezred parancsnoka, újból tanubizonyságát adta hadban való jártasságának, s ezen a napon jelentékenyen gyarapította az állam körűl már oly számos alkalommal gyűjtött érdemeit.»^[388]

Azonban még hátra volt Marchiennes visszafoglalása, mely e napon az ellenség kezébe esett és azon is maradt, miáltal az egész hosszú előörslánczolatnak egyik legerősebb lánczszeme kiesett. E fontos pontot minden áron vissza kellett szerezni.

Ez nem volt könnyű feladat. Az ellenség ez erős pozicziót megrakta 4000 ember helyőrséggel, 12 ágyúval és a mozsárral; a helység sánczokkat és falakkal volt megerősítve s egy várszerű apátsága szolgált fellegvárúl; minden oldalról vizek is védték a Scarpe folyó és két összekötő csatorna. Mindazáltal Otto tábornok, egyetértve Kray tábornokkal, ki akkor már a szomszéd Orchies-ban (Dévay régebbi állomáshelyén) parancsnokolt, tervet dolgozott ki visszavételére, mely megnyerte York herczeg seregparancsnok jóváhagyását. A terv kivitelében fontos rész jutott Dévaynak is, a ki a túlsó (folyón túli) támadó oszlopok egyikét vezényelte.

68. Franczia lovasság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele rajza után.)^[389]

Október 30-án megindúlt egyszerre minden oldalról a koncentrikus támadás, mely teljes sikerrel járt. Coburgnak e haditettről a haditanácshoz küldött részletes jelentése szerint Dévaynak kiváló része volt a vállalat sikerében: «Otto tábornok hadoszlopai közül – úgymond – kiváló dícséret illeti az egész hadjáraton át ismételten hírnevet szerzett Dévay ezredest, ki a haditervnek Hamage felőli részére előírt rendelkezéseit értelmesen és vitézűl végbevitte s Mecséry másodkapitánynyal és Vlasits főhadnagygyal az Eszterházy-ezredből, valamint 30 huszárral és az Ehrbach-gyalogezred 30 önkéntesével az átvágott utakon és mély árkokon keresztülvágott és előrenyomúlt egészen a Bouchain felől való kapuig, a melyen át az ellenséges lovasság kimenekűlni akart»,^[390] – ezzel elvágva a menekülés útját.

Ez előadás kiegészítéseűl maga Otto tábornok többször említett tanubizonylatában a következőket mondja el:

«Október 30-án a Marchiennes ellen való támadásban az én tervezetem szerint a Scarpe folyónál [Dévay] a főhadoszlopot vezette a boucham-i kapu ellen; s noha a legtöbbet az én előírásom szerint végezte, mégis a helyes időpontot a maga elhatározásából választotta meg, hogy önkénteseivel átgázoljon a Scarpe-on s hogy a Pequencourt felé menekűlni akaró ellenséges lovasságot a lovassági ágyúkkal visszaűzze; átvágott minden akadályon, bevágásokon, vízárkokon, s első volt, a ki a helységbe behatolt.» És hozzáteszi: «Mind ezen alkalmakkor [korábbi fegyvertényeit is beleértve], bár az én parancsom alatt állott, saját elhatározásából, okosan és vitézűl cselekedett s ezzel a Mária Terézia-rend alapszabályai legfőbb követelményeinek eleget tett s magát arra teljesen érdemessé tette; s annak becsületjelvényével való megjutalmazása különös buzdításúl fogna szolgálni [«besonders encouragiren»] a még most is vezetése alatt álló derék huszárezrednek»^[391]

Annyira szembeötlők voltak már Dévay vezéri képességei ez események után, hogy félhivatalos történetírója is egyenest ezeknek tulajdonítja nemcsak a Mária Terézia-rendbe való felvételét, hanem nemsokára ezután vezérőrnagygyá soron kívűl való előléptetését.^[392]

Ő maga önéletrajzában klasszikus tömörséggel és sok őt dícsérő részlet elhagyásával emlékezik meg Marchiennes bevételéről:

«Azalatt azonban [október 21] Marchiennes-t foglalta el az ellenség, – a mely hely Kray hadállása [Orchies] és az én csapataim [Denain] között volt –, s ott foglyúl ejtette a Benderezred egy zászlóalját; de én még onnan is 50 lovasunkat kiszabadítottam. Nemsokára azonban Kray és Otto tábornokok haditerve szerint az előbb említett Marchiennes-t is visszaszereztük: négyezer embert foglyúl ejtettünk [az egész őrséget] s elfoglaltuk az ellenség tizenöt ágyúját, tábori eleség- és magtárát és sok hadiszerét, melyeket a fővezér parancsából York herczegnek a legpontosabban átadtunk. – Ezek után a következő télen némi időt pihenésre fordíthattunk».^[394]

Ez a pihenés is csak viszonylagos lehetett. Még a következő novemberben sem volt teljes a nyugalom. Így Coburg november 30-ára jelenti a haditanácsnak, hogy az előörsláncz jobbszárnyát Abscon körűl a francziák ismét megtámadták az előtte való napon, november 29-én. «Dévay ezredes – úgymond –, a ki ez oldalon vezényelte az előörsöt, örseit s azok fedezetét Absconnál és Somainnél előre indította, gátat vetett az ellenség további előnyomulásának s négy század huszárral és lovassági ágyúival megtartotta az ottani fontos magaslatokat. A csatározás délutáni 2 óráig tartott, mire az ellenség visszavonúlt. Dévay ezredes üldözőbe vétette, és Andrássy Eszterházy-huszárszázados Aubréchicourt mögött belevágtatott utóhadába, számosat levágott s kettőt foglyúl hozott haza».^[395]

Csak deczemberben állott be a teljes nyugalom; mindkét sereg eddig elfoglalt hadi állásaiban téli szállásokra rendezkedett be. Így végre Dévay is szabadságra mehetett, hogy a karácsonyi ünnepeket otthon tölthesse. Családi ügyek is hazaszólíthatták; ez időre valószínűleg már megtörtént leánya eljegyzése Horváth Imrével. Gondoskodni kellett a Mariska «Einrichtung»-járól. Kelengyét akkor pedig Bécsben illett venni; – csak a csipke volt valódi brüsseli; azt a harcztérről küldte haza.^[396]

Karácsony másodnapján már Bécsben találjuk Dévayt, a hol kétségkívűl illetékes helyről biztatást nyert arra, hogy rendkívűli érdemei méltó jutalomban fognak részesűlni. E biztatások által bátorítva írhatta deczember 26-ára kelt második kérvényét, melyben már a Mária Terézia-rend lovagkeresztjén kívűl tábornokká soron kívűl való előléptetését és az Eszterházy Imre lovassági tábornoknak 1792-ben történt elhalálozása folytán tulajdonos nélkűl maradt huszárezredének saját nevéről való elnevezését kérte. E sok tekintetben érdekes kérvény szövegét itt egész terjedelmében adjuk:

«Alulírott a legfenségesebb uralkodóházat («Erzhaus») már 39 év óta ^[397] szolgálja becsülettel, a legserényebb buzgalommal s Uralkodója iránt való változhatatlan hűséggel.»

«Úgy a hétéves, mint a most folyó háborúban vitézi tetteivel s erejének végső megfeszítésével minden háborús alkalommal mindenfelé oly elismerten lényeges érdemeket szerzett, hogy ezekre való tekintettel alaposan remélheti, hogy a Mária Terézia-rend keresztjére kiválóan méltónak fog találtatni.»

«Alulírott még egészen jó erőben van és így teljesen képes arra, hogy továbbra is eredményes tábori szolgálatot végezzen; hogy azonban ennek fáradhatatlan folytatására még több buzdítást nyerjen, az a vágyakozó óhaj ébred benne, hogy legkegyelmesebben soron kívűl tábornokká léptettessék elő; mert ha ez az előléptetés csak sorra kerűltével érné, azon rá nézve nagyon szomorú sorstól kellene tartania, hogy akkor már nem leszen alkalmas tábori szolgálatra. Azzal is hízeleghet magának, hogy ezen előléptetése a hadseregben már csak azért sem fog visszatetszést szülhetni, mert mindaddig, a míg őt Otto tábornok fel nem váltotta, tényleg már tábornoki szolgálatokat végzett s az előörsöket általános megelégedésre vezényelte.»

«Mivel azonkívűl a parancsnoksága alatt álló, most megüresedett tulajdonú Eszterházy-huszárezredet czélszerű kiképzéssel mindenkor igyekezett jó állapotba hozni, – a mi annyira sikerűlt is, hogy az egész mostani háború folyamán egyetlen egy szökevény sem akadt benne, – sőt az ezred minden hadi eseménynél minden várakozáson felűl kiválóan kitüntette magát, s így az egész ezred megnyerte ezredesének legteljesebb hajlandóságát, valamint ez is az ezredét, a mi a hadúri szolgálatban mindig a legjobbat eredményezi: azért legalázatosabban kéri, hogy serény szolgálataira és szerzett érdemeire való tekintettel, – a melyekre nézve bátran hivatkozhatik Károly főherczeg kir. fensége, Coburg herczeg és Lacy gróf tábornagyok és Clerfayt gróf táborszernagy bizonyságára – ezen hozzá hűségesen ragaszkodó és parancsa alatt álló Eszterházy-huszárezred tulajdonosává kineveztessék».^[398]

A Dévay folyamodványában előadott utolsó kérelem megértésére szükséges tudni, hogy Eszterházy Imre gróf lovassági tábornok s a róla nevezett huszárezred tulajdonosa 1792-ben, pár hóval a kérvény kelte előtt meghalt s ezzel az ezredtulajdonosi állás megüresedett. Dévayt ez állás szorgalmazására Mária leányának Horváth Imrével való eljegyzése alkalmából valószínűleg reménybeli násza, zalabéri Horváth József ösztökélte, a ki már 1792 június 11-én Budán kelt levelében e tárgyra vonatkozólag ezeket írja feleségének:

«Generalis Eszterházi Imre megholt, de még eddig nem tudatik, ki fogja elkapni Regementyét; elhitetem mindazon által magammal, hogy ezen környű(l) állásokban Magyarnak adgya a király».^[399]

Csak néhány hónappal utóbb szerezhette meg Dévay fent közölt kérvénye további támogatására közvetlen feljebbvalója, Otto Rudolf tábornok bizonylatát, a mikor ugyanis Bécsből már visszatért a hadszíntérre. E bizonylat, mely 1794 márczius 12-én kelt, nagy magasztalással emeli ki az 1793-iki hadjárat folyamán szerzett érdemeit.

«Az a számos érdem és vitézi tett – úgymond – melyekkel Dévay ezredes úr a múlt 1793. évi hadjáratban parancsom alatt magát kitüntette, különös kötelességemmé teszi, hogy neki a következő bizonyítványt önkényt kiadjam; és pedig:

«Nemcsak hogy engem minden megbízásban és vállalatban az ellenség ellen híven támogatott s minden alkalommal tanuságot tett a szolgálatban való belátásáról, tapasztaltságáról és elszántságáról; nemcsak hogy méltán belé helyezett bizalmam folytán sokszor az egész előörshadat vagy az alám rendelt csapatok legnagyobb részét önállóan vezényelte s az összes nehéz vállalatokat legnagyobb megelégedésemre s a legfelsőbb szolgálat hasznára vitte véghez: hanem különösen az alább következő derék és vitéz tettei a katonai Mária Terézia-rend elnyerésére megkövetelt érdemek valódi bélyegét viselik magukon; – mert ezeknél saját ösztönéből és belátása szerint, távollétemben, a támadt vagy támadó front más részén kellett cselekednie, a minthogy teljes bátorsággal és okossággal cselekedett is.»^[400] (Itt azután elmondja május 1-én – St Sauve-nál –, szeptember egész folyamán Orchiesban, október 21-én Absconnál és október 30-án Marchiennesnél elkövetett vitézi tetteit, melyeket föntebb már bőven ismertettünk.)

Dévay tehát már bécsi karácsonyi tartózkodása alatt is megnyugvással nézhetett a küszöbön álló új év elé, abban a szilárd hitben, hogy ez év meghozza neki kiváló szolgálatai méltó jutalmát. Hisz akkor már benne lehetett a köztudatban, hogy eddigi érdemei után magasabb feladatokra van hivatva. Babérai immár hervadhatatlanok voltak; bizonyság rá a csaknem száz évvel később élt pártatlan katonaíró ítélete, mely szerint: «ezen (1793-iki) hadjárat összes nagyobb ütközeteiben Dévay Pál ezredes vitézségével és körűltekintésével példaadólag tündöklik ezrede élén».^[401]

(Előörsi csatározások Valenciennes táján; – a câteaui «gyönyörű» lovasroham; – döntő szerepe a tournayi győzelemben; – tábornoki kinevezése; Oudenarde felszabadítása; – fedezi Coburg visszavonulását; – elnyeri a Mária Terézia-rendet; – vezeti az előörsszolgálatot Düsseldorf környékén.)

A neerwindeni győzelemmel oly sokat ígérőleg kezdődött 1793. évi hadjárat nem váltotta be az eredményeihez fűzött várakozásokat. E hadjárat folyása alatt az «année terrible» egetrázó viharai dúltak az újon született franczia köztársaság belsejében. Egy héttel a neerwindeni ütközet után alakította meg a konvent a közjóléti bizottságot («comité du salut public», márczius 25.); aznap, mikor Dumouriez elpártolásának híre Párisba ért (április 6.), alakúlt ki ebből a közbiztonsági bizottság («comité du sûreté générale»); három nappal a famarsi sáncztábor bevétele után Páris népe fellázadt a girondisták ellen (május 26.), s két héttel utóbb a jakobinusok a Gironde összes vezetőit elfogatták (június 2.).

Erre júliusban kitört a girondista ellenforradalom. Míg Coburg herczeg a jelentéktelen Quesnoy erőd ostromával bibelődött, régmúlt idők hadviselésének pedáns előírásai szerint, addig a jakobinus seregek rendre leverték Marseille, Toulon, Bordeaux, Nantes és Lyon lakosságának ellenforradalmait; a Vendée ellenforradalma pedig márcziustól kezdve, egész éven át törhetetlenűl daczolt a rémuralommal.

Mindezek az események nem gyakoroltak érezhető befolyást a szövetségesek hadviselésére; s míg az ő seregeik, hazájuktól távol, újabb erősítések nélkűl maradtak, addig Carnot hadügyminiszter lankadatlan erélye és bámulatos szervező tehetsége folyton új meg új seregeket teremtett a jakobinus kormánynak. Daczára Francziaország belső vajúdásának, a szövetséges seregek úgy Dünkirchen, mint Maubeuge alatt teljes kudarczot vallottak. Az egyedűli eredmény, melyet Coburg herczeg Belgium visszahódítása után elérni tudott, az volt, hogy Condé, Valenciennes és Quesnoy várak elfoglalása után a belga határszélen, a Département du Nord megyében nehány kilométer széles földsáv franczia területet tartott megszállva.

Az elmúlt év tapasztalatain okúlva, most már a szövetségesek is összesen 160.000 emberre szaporították fel seregeiket. Az 1794. évre megállapított haditerv az volt, hogy ezt a sereget három részre osztják: jobbszárnya Clerfayt alatt a Schelde folyó völgyén Tournay mellett, balszárnya a Maas völgyében, centruma Coburg alatt a Sambre völgyében kezdte volna a hadműveleteket, melyek első czélja az összes még be nem vett határszéli várak (Lille, Maubeuge, Landrecies, Avesnes, Philippeville) megostromlása lett volna. Ezután következett volna még Cambrai és Arras városok elfoglalása, s végűl az utóbbi városból – abban a reményben, hogy addig a szövetségesek még 70.000 embert állíthatnak, s így összesen 230.000 emberük lesz, – együttes előnyomulás Páris felé.^[402]

Az 1794. év január és február hónapja még előkészületekben teltek el. Márcziusban is még csak az előörsi csatározások kezdődtek.

Dévay Pált, a ki azalatt bécsi tartózkodásából visszatért, márczius 15-ikén már a hadszíntéren találjuk. E napon írja az alább álló levelet (Wallersből, előbbi állomáshelye, Denain szomszédságából) zalabéri Horváth Józsefnek, reménybeli nászának:

«Kívántam tudtodra adnia, Édes kedves Atyámfia, hogy mi ekkoráig frissek és egésségesek vagyunk: csendességben élünk, mivel az üdők alkalmatlanok; de csak azt tartom, hogy minden órán el fog kezdődni az franczia táncz. A generális Fml [Feldmarschall]lieutenant Otto minémű választ ad leveledre,^[403] íme ide accludálom [csatolom]; jó Ember, de mindent üdőtűl kell várni. Én ugyan óhajtanám, hogy vége volna ennek az gaz Háborúnak, de aligha még Török Háború is nem fog érni bennünket. Az jó Isten tudgya, mi lészen az világbúl; azt sem tudjuk ekkoráig bizonyossan, hol lésznek az Armadák [hadseregek] és minémű Generálisok, ki és hol fog commandírozni.»

«Imrének az dolgát egészlen elvégeztem E.-vel; visszaadta az három ezerrűl szóló obligatoriussát [kötelezvényét]; úgy látom, visszafogadgya feleségét; kitoltam az szemét ednéhány száz forinttal. Ebben beléje nem halunk, három száz forintban. Az többi adósságának még végit nem szakadhattam, mert üdőm sem vala; azon lészek, hogy azok is complanáltassanak [kiegyenlíttessenek]; ha pénzem annyira való nem lészen, tehát megírom és fogok kérni. Az Agensnál le lehet tenni, és eő ide küldheti valamely Curír által, aki Bécsben innend fog küldettetni; mert alkalmasint kipusztított Mariska Einrichtungja [berendezése, nászkelengyéje] és az nagy utazás. Így vagyon az mi dolgunk az gyermekekkel: szomorúságot és hijában való költségeket is okoznak, de Isten nekie; már ebben benne vagyunk, békességes tűréssel kell hordoznunk; reménlem az Úr Istentűl maholnap örömünk és vigasztalásunk lészen bennek. Imre tökélletessen és Istenessen viseli magát, együtt vagyon vélem, jó fiú. Mi illeti Ferencz Eöcsémnek hátra maradott pénzét, azon 150 frtokat, az is adósságokra ment, maga Eöcsének megvallotta; de csak ugyan bővebben végére járok és foglak felőle tudósítani, Édes Atyámfia, így tehát békességes tűréssel kell lenni.»

«Leánykámot csókolom [ekkor tehát már mint Imre mátkája Zalabéren van] kedves gyermekeiddel edgyütt, minyájatokat ezerszer. Az Brüsselti csipkéknek mustráját íme ide accludálom, és Bécsi rőf, és a mi pénzünkre vagyon kicsinálva; így tehát elvárom, mellyikbűl és hányfélét és mennyi rőföt vegyek jövendőben. Azalatt is az Úr Istentűl jó friss egésséget kívánván atyafiságos szeretetekben ajánlott meg élek, holtomig vagyok s maradok»

[Utóirat:] «Ha Diaeta [országgyűlés] lenne, kérlek, add tudtomra. Tisztelem alázatosan az Mlgos Grófokat [alkalmasint zalabéri Horváth Ferencz szomszédjait, Batthyány és Festetich grófokat], ugyan szomszéd Urunkkal, Scublics Urral egyetemben.»^[405]

E levél írása után pár nappal tényleg megkezdődött a «franczia táncz». Dévaynknak már márczius második felében elég dolga akadt vitéz ezredével együtt, mely gróf Eszterházy Imre lovassági tábornoknak 1792-ben bekövetkezett halála után egy ideig tulajdonos nélkűl maradt, 1794 óta azonban Dévay ismert kérelme mellőzésével új ezredtulajdonost nyert Estei Ferdinánd főherczeg személyében, kiről ezentúl főhg. Ferdinánd-ezrednek neveztetett.^[406] Az 1794. évi hadjárat elején az ezred nyolcz százada Dévay alatt az ez évben altábornagygyá lett Otto Rudolf osztrák hadosztályával még mindig York herczeg angol hadtestéhez volt beosztva, a ki különben minden fontosabb rendelkezésben teljesen szabad kezet hagyott Ottónak. Az ezrednek fennmaradó két százada a hadjárat elején külön volt beosztva Károly főherczeg csapattestéhez. A hadjárat későbbi szakában azonban az egész ezred újból egyesűlt Dévay ezredes parancsnoksága alatt.^[407]

A francziák már márczius 23-án kezdték a támadást Dévay előörsei ellen. Egy 5000 gyalogosból és 2000 lovasból s tüzérből álló hadosztályukkal meglepetésszerűen akarták megrohanni a még mindig Marchiennestől délre Abscon falunál állomásozó előörseinket. Az ellenségnek e ravasz tervét azonban huszáraink ébersége meghiusította. Ugyanis Dévay egyik buzgó tisztje, Forgách gróf kapitány, ki akkor az előörsszolgálatot teljesítette, aznap már kora hajnalban kiküldte Klemencsics hadnagyot egy erős őrjárattal az állásaink előtt levő terep felderítésére. Ez csakhamar észrevette az ellenség gyanus mozgolódását s rögtön jelentést tett a szolgálattevő Löpper őrnagynak, a ki azonnal kellően felkészűlt az ellenség fogadására. Erre Dévay ezredes, Löpper és Begány őrnagyokkal együtt, rátámadt a felvonuló ellenségre és azt veszteséggel visszaűzte.^[408]

A támadás ismétlődése esetére Dévay megtett minden szükséges óvóintézkedést s ezért márczius 30-án, midőn az ellenség nagyszámú lovassággal már pont 5 órakor hajnalban újból heves támadást intézett az Absconnál elhelyezett előörs ellen, abban a helyzetben volt, hogy «a Ferdinánd-huszároknak ismeretes vitézségével (mit der diesen Erzherzog Ferdinand Husaren so gewöhnlicher Tapferkeit) neki sikeresen ellenállhasson».

«Az ellenség – így mondja az ugyanaz nap kelt tábori jelentés – valóban komoly támadást akart intézni s a mieinket meglepni, de szándéka meghiusúlt csapatainknak, s kivált az igazán derék huszároknak vitézsége folytán, kik mint oroszlánok harczoltak.» (Durch die Tapferkeit unserer Truppen, besonders deren äusserst braven Hussarn, die sich wieder wie die Lőwen ausgezeichnet haben.)

«Gróf Gyulai őrnagy úr, a ki zászlóaljával a helység előtt állott, a vele volt ágyúval egy ideig feltartóztatta az ellenséget; erre Dévay ezredes úr, a ki 3 századdal épen közelben volt, az Eszterházy Antal-ezrednek egy hatfontos ágyújával támogatására s a merészen előrenyomuló ellenséges lovasságba belelövetett s így visszaűzte egészen Aubréchicourtig». ^[409]

71. Katona az Esterházy Antal ezredéből.
(Eredetije a M. Tört. Képcsarnokban.)^[410]

E sikeren felbuzdúlva a mieink most már támadásba mentek át. Abscon mellett elfoglalt hadállásaikból előtörve, a francziáknak Vaux ^[411] falunál elfoglalt állásait ügyesen megkerűlték s az ott levő csapatokat is heves támadás után szétverték. Ez ütközetben Dévay vezette az előhadat öt század Ferdinánd-huszárjával. Maga York herczeg e csatáról írt jelentésében a legnagyobb elismerés hangján szól Dévayról:

«Nagyon le vagyok kötelezve – úgy mond – Dévay ezredesnek és Löpper őrnagynak ügyes tervükért, melylyel az ellenséget bekerítették és rettenthetetlen bátorságukért, melylyel megtámadták és szétverték».^[412]

Márczius hóban még csak ily előörsi csatározások folytak a szembenálló seregek között. Azalatt Coburg herczeg Câteauban, főhadiszállásán tette meg intézkedéseit a nagy háborúra, melynek április közepén kellett megindúlnia. Még csak a fiatal Ferencz császárt várták, ki személyesen akart jelen lenni a háború megkezdésénél.

Mikor ezen előcsatározások után Ferencz császár április 16-án megérkezett Câteauba, Coburg herczeg főhadiszállására, az egész sereg már a haditervben megállapított rendben volt felállítva. A fősereg Coburg herczeg alatt – 75.000 osztrák, angol és hollandus katona – Câteau előtt állott. A jobbszárny – 28.000 ember – Clerfayt alatt Tournay előtt, megszállva tartván még a tengerparttól Marchiennesig terjedő egész hosszú vonalat. Közbűl még Valenciennes előtt 10.000 emberből álló különítmény állott az összeköttetés biztosítására. A Maas környékén – messze eltolva egészen Trier végpontig – állott balszárnyúl a többi haderő (47.000 ember).^[413]

Április 17-én a fősereg megindúlt Câteau (Château Cambrésis) alól, hogy Landrecies ostromára induljon. Már ez nap össze kellett tűznie az ellenség előcsapataival, melyek előhaladásában feltartóztatni akarták.

A sereg nyolcz hadoszlopban nyomúlt előre Landrecies felé. A negyedik oszlopot York herczeg vezényelte. Ennek előhada élén Dévay ezredes haladt 5 század Ferdinánd-huszárral, mögötte 1 század angol könnyű lovas, 10 század az O’Donell szabadcsapatból és 3 angol gránátos-zászlóalj; az angolok Albercomby altábornok, a többiek Petrasch tábornok parancsa alatt.

Ezt az előhadat útközben egy 10.000 főnyi ellenséges sereg támadta meg, mely ezer lépés távolból erős ágyútűz alá fogta előhadunkat, s Moulins falut és a mellette álló gyalogságot mozsarakból lődözte, bár nagyobb hatás nélkűl. Azalatt Merveldt gróf alezredes a Moulinstől balra eső dombokról, melyek az ellenség baloldalán emelkedtek, kikémlelte állásait s az általa adott jelentésre Otto altábornagy azonnal kihasználta a kínálkozó előnyt; az ellenség oldalába odaküldte Dévay ezredest két század huszárral, lovassági ágyúkkal s egy 18 fontos és 12 fontos ágyúüteggel. Ezekkel Dévay most az ellenség sánczait oldalról bombáztatta, maga pedig nekivágott az ellenséges lovasságnak s a közeli erdőig űzte.^[414] Őrnagya, a vitéz Löpper, ez alkalommal 8 ágyút, 1 taraczkot, 6 társzekeret és 25 lovat zsákmányolt. Egy ellenséges lovasosztagot az ezred legcsekélyebb vesztesége nélkűl visszavertek s az ellenség hátába kerűlve, azt állásaiból kiverték; a huszárok erre a menekűlő ellenség után vágtattak, vagy háromszáz emberét lekaszabolták és számos tisztjét elfogták.^[415]

Ezen ellenállást így könnyen legyőzve a fősereg Landrecies alá ért s az ostromhoz fogott. Dévay – a York herczeg alá rendelt jobbszárnyon, – ezután is fedezte az ostromló sereget a sűrűen ismétlődő ellenséges támadások és zaklatások ellen. Már április 21-én – 4 nap múlva – újabb támadás érte az ostromló sereg hátában fedezetűl felállított tartalékcsapatot: Dévay ezredes, a Ferdinánd-huszárezred parancsnoka, – mondja az egykorú jelentés –, a mint észrevette az ellenség különböző támadásait, elhatározta magát Bellegarde tábornok úr érdekében egy diverzióra s az O’Donell szabadcsapat két századával, egy század Ferdinánd-huszárral, egy fél század angol lovassal és két lovassági ágyúval» visszaszorította az ellenséget, mely alkalommal az O’Donell szabadcsapatból 10 ember elesett s egy tiszt megsebesült.^[416]

Maga Dévay önéletrajzában ez összecsapásokat – melyek ezután is megismétlődtek –, csak összefoglalólag említi, azt mondván, hogy (a fősereg megindulása után) három helyen is összecsapott az ellenséggel s tíz ágyúját zsákmányúl ejtvén, egészen Picardiáig űzte. Nemsokára azonban Picardiából nagy erősítések érkeztek, s így a York-hadosztálynak valamennyire ismét vissza kellett vonúlnia.^[417]

72. Schwarzenberg Károly herczeg.
(Pichier karcza A. F. Ochlenhainz festménye után.)^[418]

Ez a sereg, mely elől Dévayék előcsapatainak hátrálnia kellett, már a nagy 90.000-nyi franczia felmentő seregnek előhada volt, mely Cambrai felől Câteau felé közeledett. Április 26-án hajnalban az előhad 30.000 embere felvonúlt a cambrayi országúton s az attól balra elterülő nyílt síkon, visszatolva maga előtt az osztrák-angol előcsapatokat. A nyílt terepen mintegy kihívta maga ellen a lovastámadást. A mint az osztrák hadállásokhoz ért, előtört onnan a szövetségesek lovassága, s ellenállhatatlan rohammal keresztűlgázolt előbb a franczia lovasságon, majd az ellenálló gyalogságon s elfoglalta az ágyúütegeket. Ezzel eldőlt a csata sorsa; a franczia sereg többi része egyebütt is támadott, de a Câteau mellett a lovasság által kivívott siker hírére az osztrák gyalogság is támadásba ment át s az ellenséget végre nagy erőfeszítéssel minden ponton visszavonulásra kényszerítette.^[419] Ez volt az a legendáshírű lovasroham, mely a fiatal (25 éves) Schwarzenberg Károly herczegnek, akkor már a Zeschwitz-vértesek ezredesének oly nagy dicsőséget szerzett; de e dicsőségből egyenlő rész illeti meg vele Dévay ezredest s a magyar főherczeg Ferdinánd-huszárezredet is, a mint alább látni fogjuk.

Schwarzenberg herczeg életírója, ki e lovasrohamot; «Die herrliche Reiter-Attaque bei Cateau» czímen említi, e fegyverténynek következő leírását adja:

«Az ellenség, hogy Landrecies várát az ostrom alól fölmentse, a szövetségesek seregét a Sambre folyónál 90.000 emberrel megtámadta. Ezek közűl 30.000 ember Chapuy tábornok alatt a támadásnak kedvező sűrű ködben a York herczeg parancsa alatt levő jobbszárnyra vetette magát. – Csak egy lovasroham segíthet rajtunk! – így kiáltott fel a herczeg; mire Otto altábornagy ezt felelte: – Én tudok valakit, a ki vezesse, – s azonnal Schwarzenberg herczegért küldött. Ez szemlét tartva a helyzeten, csakhamar észrevette, hogy az ellenség nem gondoskodott a balszárnya fedezéséről. Gyors elhatározással élére állott hát ezredének, magához véve még az angoloknak 12 nehéz lovas svadronját s Mecséry kapitány ^[420] vezetése mellett, ki a terepet pontosan ismerte, mélyedéseken át észrevétlenűl az ellenség közvetlen közelébe ért. Ott, mintegy 2000 franczia lovas állott vele szemben, de a herczeg nem engedett nekik időt, hogy magukhoz térjenek: teljes rohamban rájuk vetette magát, s mint a vihar, söpörte őket maga előtt. Erre az ellenséges gyalogság kartácstűzzel igyekezett a mieinket visszatartani. De a herczeg lovasai, nem törődve a golyózáporral, a csatarendbe állított tömegbe belegázoltak s egyik vonalát a másik után áttörték. A 30.000 főnyi franczia hadosztály hirtelen vad, rendetlen futásnak eredt; kétezer embere elesett; a tábornok és kísérete fogságba kerűltek; 32 ágyú és 29 lőszerkocsi a támadók kezébe esett. E lovasroham folytán vonúlt vissza az ellentábor s esett el Landrecies vára».^[421]

Lássuk már most az esetet Dévay előadásában; «Az ellenség Picardiában nagyszámú segélycsapatokat vonván össze, a herczeg [York] valamennyire visszavonúlt, mert az ellenség igen nagy és erős sereggel támadott; de a Trojanvill mellett folyt csatában őt legyőztük s alezredesem tíz, magam pedig három ágyúját és hét lőszerkocsiját elfoglaltuk, s a többiekből [a futókból] sokat levágva Schwarzenberg herczeggel együtt egészen Cambraiig visszaüldöztük».^[422]

Nem lehet kétség arról, hogy a közölt két szöveg egy és ugyanazon fegyvertény, a câteau-i lovasroham előadásának kétféle változata. Eltekintve az enigmatikus «Trojanvill» névtől, melyet még a Károly főherczeg hadtörténeti munkájához csatolt részletes hadi térképen sem lehet felfedezni, sem hozzá hasonlóval azonosítani,^[423] az összes időbeli és tárgyi mozzanatok összevágnak. Nagy felmentő seregről van szó, mely Landrecies ellen támad; különösen pedig arról a szárnyáról, mely a York herczeg alatt álló jobbszárny ellen vonúl fel; ebbe a jobbszárnyba volt beosztva – épen Otto tábornagy, a lovasroham megindítója alatt – Dévay Ferdinánd-ezrede is; az expediczió terepismerő vezetője, Mecséry, épen Dévay ezredebeli kapitány; Dévay maga mondja, hogy az ellenséget Schwarzenberg herczeggel együtt üldözi. Az ágyúkat is együtt zsákmányolják: az elvett 32 ágyúból maga a Ferdinánd-ezred tizenhármat, a 29 lőszerkocsiból hetet zsákmányol; csak a többi illeti Schwarzenberg ezredét s a tizenkét angol nehéz lovasszázadot. Az elért fényes siker dicsősége tehát egészen egyenlő arányban vagyis teljes egy harmadrészben a magyar Ferdinánd-huszárokat s vitéz parancsnokukat illeti; sőt minden valószínűség szerint ennél is több, mert mint könnyű lovasok bizonyára ők jártak elül a támadásban.^[424]

Miután így az ellenséget egészen Cambraiig űzte vissza, Dévay most ott megállapodott s figyelő állásban naponkinti szerencsés összecsapásokkal tartotta vissza az ellenséget, míg negyednapra (április 30) Landrecies, melyet addig az osztrák ágyúk félig rommá lőttek, megadta magát.^[425]

Azonban a francziák a câteau-i csata napján az osztrák hadállások egész vonalán támadásba mentek át; s míg itt vereséget szenvedtek, addig az osztrák jobbszárnyat vezénylő Clerfayt Tournay körűl elfoglalt állásai ellen jelentékeny sikereket értek el: Lilleből kiindulva áttörtek a belga határon s miután Clerfayt ellenük vezetett seregét visszaverték, Tournayvel szemben elfoglalták félkörben a Tourcoingtől egészen Courtraiig terjedő állásokat.

Coburg fővezér, hírt vevén Clerfayt szorongatott állapotáról, erősítésűl odaküldte York herczeget a parancsa alatt álló hadosztálylyal, melylyel május 3-án érkezett Tournaybe. Odaérkezett Dévay is a Ferdinánd-ezreddel, miután parancsot vett, hogy a herczeg hadosztályához csatlakozzék. Május 8-án a francziák Tournay előtt ismét támadtak. Egyik hadoszlopuk, miután néhány előcsapatot visszaszorított, egészen York herczeg hadállásaihoz ért; de erre a York-hadosztály támadásba ment át s visszaverte őket. A mint Dévay mondja: «annyira visszavertük, hogy csak Lille vára falai alatt tartotta bátorságosnak megállapodni; magam a balszárnyon számos ágyúját elvettem s átküldtem a herczegnek».^[426]

Dévaynak ezt az előadását a Tournay melletti ütközetről, mely május 10-én folyt le, mindenben megerősíti Otto tábornoknak ugyanez napról kelt tábori jelentése, mely nagy magasztalással szól a vitéz huszárezredes e szerepléséről:

73. Franczia gyalogság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele rajza után.)^[427]

«A főherczeg Ferdinánd-huszárok ezredese, Dévay, – úgymond –, a ki a támadást az ellenség balszárnya ellen egymaga vezényelte, mindent ismeretes és már sokszor kipróbált okosságával és vitézségével vitt véghez s a legtöbb része volt e győzelem szerencsés sikere kivívásában». Ezredéből e heves harczban elesett 35 ember, megsebesűlt Szabó főhadnagy s még 90 huszár.^[428]

Néhány nappal e diadalmas ütközet után Dévay a következő levelet írta sógorának és reménybeli nászának:

«Édes kedves Sógorkám!» «Én hogy Úri leveledre elébb nem válaszolhattam, az az oka, hogy 17 Aprilistul fogva Anglus király fiának egyesűlt Armadájának Avandgárdáját commandírozom és annak Vorpostjait; így tehát meg lehet gondolni, hogy sem éjjel, sem nappal alig vagyon 2 órám nyugodalomra; az Úr Isten csudálatossan hordoz és tart bennünket friss egészségben. Mai napon öszve jött az Regementem, 10 Escadron, – 4 Leopold herczegh, 6 Anglus – és 2 [gyalog] Battaillon, nemkülömben 2 Odonell Frey Chor, 2 Comp. jágerokkal: ez az én Armadám. Imre Adjutans szolgálatot tészen nálam, igen jól viseli magát, tellyes contentumomra [megelégedésemre], de keveset aluszik; csak az te ajánlott imádságotok tart bennünket; kérlek benneteket tovább is [imádkozzatok értünk]. Elég ebek harminczadgyán fordúltunk meg mindketten; de az böcsület külömben nem engedi, Isten nekie.»

«17a Aprilis [április 17-én, Landrecies alatt] 10 ágyút nyertünk, vagy 500 Rabot; többet 1000-nél levágattam. 26(-án) Batalle [bataille=csata] vala; az Ellenség rajtunk jött, meg akarta Cambresit szabadítani, de mindenfelől visszavertük. [Ez az április 26-iki câteau-i vagy château cambrésis-i lovasroham!] Én 14 ágyút kaptam, vagy 1000 Rabot, több maradt 3000[-nél] az placzon [csatatéren] és mindenfelől keményen megverettetett. Másnap Fölséges Urunk Te Deumot tartatott. Most 10a (10-én) ide repűltünk Lill tájára, a hol az Ellenség Flandriában becsapott és Clerfé Fzmstr. [Clerfayt Feldzeugmeister, táborszernagy] corpussát [hadtestét] megnyaggatta kevesség, de újra szerencséssek valánk; vagy 30.000-ét, ki engemet megtámadt, visszavertük; csupán az Cavalleriával [lovassággal] 13 ágyúját vettük el és alkalmasint 4000[-et] vesztett. Más napon Fölséges Urunk is ide érkezett, igen kegyes vala hozzám, megszóllított, maga is beszélgetett nyájassan. Én vesztettem ez három nagyobb csatákban 46 Embert, 1 Tisztet, 64 lovakot és majd annyi sebeseket; de csak az Isten csudája vala, hogy csak annyit vesztettünk. Két-három nap alatt itt be akarjuk az Ellenséget zárni, csak az Úr Isten szerencséltesse Fölséges Urunkat.»

«Az boromat Moriában ^[429] confiskálták, mivel az Harminczadon az ostobák nem jelentették; kérlek azért, Édes Sógorom, küldgy nékem valami 2 akó borocskát ide, két hordókban, Bécsben Cromburg Urhoz; aztat ide fogják hozni az pénz Transporttal egyenként; különben megbetegszünk az itt való rosz életen.»

«Crist szabót [ki valószínűleg leánya kelengyéjét szállította] hogy kifüzesse az Agens Bécsben, megparancsoltam; Mariska tehát rajta ne törődgyön, de jó gazdasszony legyen azomban, mert az pénz drága; az Agens is azt írja, hogy deponált pénzem elfogyott nála. Így ha valami szüksége lészen Mariskának, kérlek, adgyál nekie; köszönettel visszatérítem. Az Commissiókat el fogom végezni szorgalmassan; úgy Ferencz Eöcsémrűl is fogok gondoskodni, de most ideje nincsen. Csókollak 1000 [ezerszer] benneteket egyetemben, tisztelem M. [méltóságos] szomszédokat; élek, halok,

Coburg herczeg eddig a fősereg megmaradt részével még mindig Câteau előtt állott. Most elhatározta, hogy mindenek előtt Belgiumot szabadítja meg az ellenségtől. Ezért a fősereg Ferencz császárral együtt szintén eljött a tournayi táborba, hogy ott döntő csapást mérjen a francziákra. Ideérkezve, Coburg a sereget hat hadoszlopra osztotta, melyeknek május 17-én (tehát Dévay levelének kelte után való napon) hat különböző irányban kellett egyszerre az ellenségre támadniok. De a hat hadoszlop közűl csak kettő érte el a kitűzött pontot; köztük épen York herczeg hadosztálya, melynek előhadát – Tourcoing felé – ez alkalommal is Dévay vezette.^[430] Ez expediczió részleteiről Dévay maga a következő leírást adja:

«Azalatt néhány nap múltán odaérkezett a hadsereg legnagyobb része, magával a császári felséggel, aki újabb hadműveletet rendelt el. Ennek értelmében York herczeg s vele Otto tábornok is válogatott csapatokkal Francziaországba nyomúlt át Tourcoing város ellen. Itt én az előhadat vezetve az ellenséget két táborából is kivertem s azokban az összes tábori felszerelést és élelmi szereket elfoglaltam. Ebben az állásban maradtam aztán egész éjjel folytonos apróbb csatározások között s a következő napon is egészen déli egy óráig, s mindaddig el nem hagytam, a míg Pichegru tábornok a hannoveraiakat és angolokat vissza nem verte. Így én is folytonos nagy veszedelem között visszavonulásra kényszerűltem Otto tábornok hadállásáig. A következő éjszakán is ebben a helyzetben tartottuk magunkat az ellenség sűrű csapataival szemben, a míg késő éjjel parancs nem érkezett, hogy csapataink egészen Tournayig vonúljanak vissza».^[431] A mint látjuk, ekkor sem Dévayn múlt, hogy a tervezett általános támadás nem sikerűlt; a maga részéről a rája bízott feladatot ekkor is sikerrel teljesítette, a miért ismételt hivatalos dicséretben részesűlt.^[432]

E sikeretlen támadás után a szövetséges sereg három napig megmaradt Tournay előtt a Schelde felé húzódó magaslatokon. Végre május 22-én Pichegru tábornok a franczia sereggel rátámadt ez állásokra. Egész napig tartó makacs küzdelem után a szövetségesek nemcsak megtartották állásaikat, hanem azokból előtörve estére a francziákat visszavonulásra kényszerítették.^[433] Dévay, ki e győzelmes csatában ismét a York herczeg parancsa alatt álló balszárnyon küzdött, a csata lefolyását így adja elő:

«Itt harmadnapra nagy ütközet ment végbe. Pichegru tábornok egész haderejével hevesen támadott; hajnali félhárom órától kezdve egész késő éjszakáig folyt a harcz, de az ellenség rajtunk sehol áttörni nem bírt. Én a balszárnyon a mieinkkel és feles számú angol lovassággal az ellenség 2500 főnyi lovasságára támadtam s azt nagy veszteségével kétszer is visszavertem; s azon a tájon még a gyalogságát is két majorságból kivertem és megszalasztottam, a míg Pichegru tábornok, hadállásait elhagyva, vissza nem vonúlt.»^[434]

... Az ütközetet követő napon Ferencz császár a vitéz ezredest maga elé hivatta a főhadiszállásra és személyesen tábornokká nevezte ki.^[435]

Dévaynak e kinevezése aztán a tournay-i táborban 1794 május 28-án kiadott legfelsőbb hadiparancsban hirdettetett ki.^[436]

A következő napon, május 29-én, a császár elutazása alkalmából újabb napiparancsot adott ki, a melylyel elbúcsuzott vitéz hadseregétől, megdicsérte eddigi magatartását s egyúttal beosztotta az újonnan előléptetett főtiszteket. Dévayt, az új tábornokot a balszárny élére helyezte.^[437]

Dévay Pálnak e kitüntetéséről zalabéri Horváth Imre huszárhadnagy, az új tábornok szárnysegéde és reménybeli veje, boldogságtól áradozó szavakkal értesíti édes anyját, Horváth Józsefnét. E levél sok tekintetben korfestő. Először is a tősgyökeres magyar huszártiszt, – ki azonban már «bécsi educatióban» részesűlt, – németűl ír anyjának, a szintén törzsökös magyar Ugronovics-lánynak, a ki pedig saját bevallása szerint maga még «rosz német író».^[438] A levélből kitetszik, hogy az ifjú rajongásig szereti, bálványozza jóságos mentorát; stílusán meglátszik a «Werthers Leiden» korszaka német szentimentalizmusának irodalmi hatása, s az a hódoló tisztelet, mely az akkori gyermekek részéről a szülőkkel szemben még a külsőségekben is megnyilvánúlt. A levél magyar fordításban így szól:^[439]

Ma vagyon a második legboldogabb és legörvendetesebb napom, melyet valaha életemben megérnem adatott. Mit gondol, drága Asszony Anyám, mit akarok mondani?... Nos, hallgasson meg! Ma ő Felsége a Császár legkegyelmesebben meghívta ebédre Petrasch generálist és – Kedves Papánkat!... A kedves jó öreg úr mint óbester ment oda, – s mint generális jött onnan vissza... Óh, mi öröm! Csak néhány szempillantásra lehetnék most én otthon! – avagy beh szeretnék most varázsló lenni; mily gyorsan teremnék most Szalabéren s hoznám meg ezt az örvendetes hírt kegyelmednek, drága Asszony Anyám; Mariskának s mind a többinek. Mivel azonban ez lehetetlen, azalatt is beérem azzal, hogy ezt a gyönyörű jelenetet megírhatom, a minek annyival inkább örülök, mert egészen biztosan hiszem, hogy első vagyok, a ki ezt az örömhírt valamennyiükkel tudatom. – A Császár (!) igen kegyes volt a generális úrhoz s előre megigérte neki, hogy legközelebb egészen biztosan megkapja a Terézia-rendet is. – Én Asszony Anyámnak le sem tudom írni örömömet; de alázattal kérem, ne nevezzen megint regényhősnek, az nem regényszerű [«romanhaft»], ha az ember azt igyekszik kifejezni, a mit igazán érez. Most azonban végeznem kell, mert ebben a pillanatban érkezik a parancs, hogy ma éjjel indulunk s reggel megverjük az ellenséget! Így hát jó éjszakát kívánok drága Asszony Anyámnak és minekutána jó Mariskámat és magamat további magas anyai kegyelmébe alázattal ajánlanám, alázatos kézcsókolásommal egyetemben maradok mély hódolással Tekéntetes Asszony Anyámnak alázatos engedelmes fia Horváth Imre.»

[Utóirat:] «Alázatosan kérem üdvözletemet Mariskának átadni; ne haragudjék, hogy ezúttal nem írok neki, de valójában nincs reá időm; most este 10 óra van és éjfél után masírozunk. Nővéreimet és öcsémet ezerszer csókolom.»^[440]

«Szerelmes drága kedves Sógorkám, Uri atyafiságos leveledet szokott ohajtással és tisztelettel vettem; örvendünk mindketten Imrével friss egésségteken, az Úr Isten tartson benneteket az én örömömre s vigasztalásomra. Én váratlanúl Fölséges Urunktól megjutalmaztattam, s eddig való sok kiállott nyomorúságunkat és nyughatatlanságunkat megösmerte; bőven ki nem mondhatom, mely kegyes vala, nem csak hozzám, de az egész Nemzetünkhöz is; maga dicsekedett Hazánknak hozzája való szeretetekkel, és segedelmekkel az mostani Recrutáknak állításában is. Melléje ültetett, szűntelen vélem beszéllett; meg is mondottam az igazat. Az Urunk jó, igen kegyelmes, ugyan Testvérei,... Károly és Joseff Herczegek.»

«Az pénzrül tészek is positive, hogy ki légyen minden adósság fizetve; már itt most szükségem nem lészen vásárlásra is. Az Decretumom nem tudom mibe fog kerülni az Generálisságért, nemkülönben az keresztért; ha szükségem lészen, foglak instálni, hogy érettem Bécsben letétessed; ugyan én nagy köszönettel visszafordítom. Az alatt is ezerszer ölellek csókollak benneteket, Kedves Magzatiddal; míg élek, holtig vagyok, Édes Sógorkám, igaz szívű atyádfia

74. Ferencz császár és magyar király.
(Franz Wieck műlapja Joh. Ziteur festményéről.)^[442]

Innentől kezdve Dévaynak, mint vezénylő lovastábornoknak még nagyobb feladatokra kellett vállalkoznia, mire már nemsokára alkalma nyílt. A francziák ugyanis a szenvedett kudarczok után Tournaynál már nem mertek szembe támadni; de megkerűlve az osztrák hadállásokat, azok hátában Oudenardeig nyomúltak előre, s e belga várost ostrom alá fogták. Dévay tábornok most York herczeg hadosztályából a Ferdinánd főherczeg huszárezred három osztaga, egy O’Donell zászlóalj, négy vadászszázad, egy hesseni vadász-zászlóalj s egy könnyű és két nehéz hannoveri lovas segédcsapat élén s még más angol csapatokkal a Scheldén lefelé küldetett Oudenarde felszabadítására, melyet az ellenség már két nap óta sűrű ágyúlövésekkel bombázott. Vállalkozása itt is sikerrel járt; a 20.000 emberből álló ostromló sereget folytonos csatározásokkal zaklatva, már harmadnapon az ostrom abbahagyására és elvonulásra kényszerítette; ezzel megmentette a várat, az ott felhalmozott császári eleségkészleteket s a Schelde folyóban állomásozó számos hajót, rakományával együtt.^[443] Pichegru serege most egész erejével más belga várak ostromához fogott, mit York herczeg és Clerfayt előre tolt hadosztályai (összesen csak 20.000 ember) nem bírtak megakadályozni. – Azalatt Jourdan tábornok egy más nagy franczia sereggel a Sambre völgyében nyomúlt előre és Charleroi erősségét vette ostrom alá. Coburg, a ki mindezideig tétlenűl vesztegelt Tournay előtt, most elhatározta magát, hogy e fontos pont felszabadítására vonúl. A Tournaytől a tengerpartig terjedő vidék védelmét tehát most York herczegre bízta az angol, hannoverai és hesseni csapatokkal s Clerfayt osztrák hadtestével; maga pedig a deréksereg zömével Jourdan ellen indúlt.^[444] De megkésett; Charleroi a megérkezése előtti napon (június 25) elesett, Jourdan 76.000-nyi serege ellen pedig csak 46.000 embert állíthatott harczba. Ennek folytán a Charleroi alatt, Fleurus mellett vívott csatát elvesztette (június 26). Bár a szárnyakon az osztrákok visszaverték az ellenséget, s így a helyzet még tartható lett volna, Coburg most kiadta a parancsot az általános visszavonulásra, s a félig vesztett ütközetet ezzel a francziák döntő győzelmévé avatta.^[445]

E csata után York herczeg is parancsot vett, hogy a vezénylete alatt álló balszárnynyal Mechelnig vonúljon vissza. Az angolok visszavonulását az egész úton Dévay tábornok fedezte, közrefogva az angol csapatokat; s mikor az ellenség is Mechelnig ért, ismét Dévay akadályozta meg a Schelde folyón való átkelését és (június végén s július elején) tíz-tizenkét napon át feltartóztatta, s eközben az összes hadiszereket a városból az ellenség elől elszállíttatta és biztonságba helyeztette.^[446]

Coburg herczeg e visszavonulás közben háromszor is meghagyta Dévaynak, hogy csapataival Kray tábornok parancsa alá a fősereghez csatlakozzék. Így már június 27-ikén a fleurus-i csata utáni napon, mikor az általános visszavonulást elrendelte, magának követelte Dévay dandárát York herczegtől.^[447] Az angol seregek biztonságáért aggódó herczeg azonban mindannyiszor visszatartotta. Végre június 21-ikén Mechelnnél elhagyván a York-hadtestet, a legnagyobb veszedelmek között átjutott Löwenbe, a hol szerencséjére még ott találta Kray tábornok hadosztályát; melyhez parancs szerint utasítva volt.^[448] Maga a fősereg már Tirlemontnál táborozott, hová július 9-ikén érkezett. Dévaynak, ki eddig az angol sereg visszavonulását fedezte, most (Kray hadosztályának keretében) az a feladat jutott, hogy a fősereg hátát födözze. E czélra Coburg Tirlemontban, július 11-ikén kelt rendeletével tekintélyes haderőt rendelt alája: 10 század Ferdinánd-huszárt, 4 század ulánust, 6 zászlóalj szerb és 6 zászlóalj szlavóniai gyalogost, s 4 zászlóalj tiroli vadászt.^[449] Július 15-ikén Kray hadosztálya már kénytelen volt az ellenség elől Löwenből kivonúlni ^[450] a Tirlemontig hátrálni, míg a fősereg onnan Landenig vonúlt vissza. Innen jelenti Coburg július 18-ikán, hogy az ellenség 17-ikén Tirlemontig nyomúlt, de előhadunk onnan visszaszorította; másnap pedig (18-ikán) Dévay és Nauendorf generálisok nehány lovasosztaggal Tirlemont előtt lesbe állottak, hogy ismételt előnyomulása esetére oldalba támadják. Az ellenség előörse, – 100 lovas és 200 gyalogos – csakugyan mutatkozott is, de a mint huszáraink rájuk támadtak, a legnagyobb sietséggel visszavonúlt.^[451]

Ezután Dévay ujabb parancsot vett Coburgtól, hogy Tirlemont és Jodoigne között a legszorosabb ügyelettel őrizze a Namur felől odavezető utat, mivel az üldöző ellenség akkor már dél felől is fenyegetett. Dévay a mondott útszakasz elfoglalására indúlva, már útközben ellenállásra talált s az üldöző ellenséget csak tábori tüzérségével bírta visszaszorítani.^[453] Míg ő az ellenséget így feltartóztatta, a fősereg, mely addig a Tirlemont és Saint-Trond között Orsmael falu felett emelkedő magaslatokat tartotta megszállva, megkezdte a további visszavonulást (július 20). Most Dévay tábornok, folyvást fedezve a fősereget, Tirlemont-t szállotta meg, melynek védelme rája bizatott. A további eseményeket ő maga így adja elő:

«A várost [Tirlemont-t] kellő őrséggel megrakván, magam a többi csapatokkal a város mögött foglaltam állást. Az ellenség már másnap nagy erővel megtámadott; a várost egészen az nap délig tartottam, de végűl a túlerő előtt meghátrálni kényszerűltem. Előbb azonban kivontam az őrséget s még aznap alkalmas helyen [Tirlemont és St.-Trond között] hadállást foglaltam csapataimmal. A következő napon [július 22. táján] az ellenség ismét nagy sokasággal rám támadt; de én ellenállottam, s reggeltől egészen késő estig harczoltam vele, különösen abban reménykedvén, hogy – a mint Alvinczy tábornok és Waldeck herczeg biztattak – mihamarabb elegendő segítséget kapok, mivel a fősereg is megütközni szándékozik az ellenséggel. De mert a deréksereg – nem tudni mi okból – nem mutatkozott, egészen reggelig ugyan még ott maradtam, de végre is St.-Trondig vonúltam vissza, a hol Hadik tábornok ^[454] csapataival egyesültem.»^[455]

Dévay ezen előadásából akaratlan is kicsendül azon érzett boszúsága, hogy sikeres védekezése meddő maradt s még itt is cserben hagyta a hadvezetőség lanyhasága. Az előnyös hadállás, a melyet ő itt elfoglalt, éppen a neerwindeni csatamező volt, hol az előző évben seregünk oly dicsőséges győzelmet aratott. Coburg kishitűsége annyival inkább bánthatta, mert hisz (a mint maga mondja) a saját szárnysegéde, Waldeck herczeg – Mack tábornok utóda ^[456] – által adott ígéretét sem váltotta be, s a nagytekintélyű Alvinczy ^[457] altábornagytól nyert biztatás is hiábavaló maradt. Azok után a sikerek után, melyet a hadjárat folyamán a maga hadosztályával annyiszor kivívott, méltán elvárhatta, hogy a főparancsnokság végleges kitakarodása előtt legalább még egy komoly kísérletet fog tenni a császári sereg jó hírnevének helyreállítására.

A várt segítség helyett Dévay csak utólagos elismerést kapott Coburgtól ez napi (július 20) vitézi magatartásáért. A tábornagy ugyanis ez esetről még aznap a következő jelentést küldte Wallis grófhoz, a haditanács elnökéhez:

«Az ellenség elfoglalta Tirlemont-t s a városból St.-Trond felé vezető úton Hagedovenig nyomúlt előre, s miután ágyúival és mozsaraival ezt a helységet felgyújtotta, onnan Dévay tábornok előörseit visszaszorította. De Dévay tábornok őt lovassági ágyúiból jól irányzott tüzeléssel minden további előnyomulástól visszatartotta, s az innenső magaslatokon megtartotta állását.»^[458]

Azalatt a fősereg folyton hátrált; július 22-ikén Maastrichtig ért, a hol két nap múlva (július 24.) átkelt a Maas folyón. Dévay azonban az utóhaddal még jó ideig Maastricht mellett maradt, hogy az ellenséget még ezután is feltartóztassa. Innen kelt július 30-ikán Horváth Józsefhez írt újabb levele, melyben érdekes foglalatját adja az újabb hadi eseményeknek és bennük való szereplésének. A levél így szól:

«Édes drága kedves Sógorkám! Az Én régi hallgatásomrúl, kérlek, meg ne botránkozzál, mivel régtűl fogvást az Anglus Armádával együtt Brigádommal detasírozva valék és éppen távul létele miatt Armádánknak legkissebb alkalmatosságom nem volt írnia; úgy postát sem kaptam egyebet, ha nem Anglián keresztűl; mely felett kétséges valék, hogy levelem kezetekben juthasson. 21a mult holnapban [június 21-ikén] szabadúltam meg onnand nagy nehezen, mivel Herczeg York éppen el nem akart bocsájtani, de Herczeg Couburg FMarschall parancsolattyának ellen nem állhatott; így utól értem Armádánkot Níderlandban – már Retirádában, – ahol mindenütt utól az Armádánkot flankírozni kelletett, és a mi nagyobb, éjjel-nappal az Ellenséggel bajom vala. Mi odahagyánk Níderlandot, de talán... szánszándékkal, mivel okunk rá tellyességgel nem vala; reménlem, ez által Fölséges Urunk régen ohajtott békességet akarja közelíteni, mivel maga látta, hogy ezen gaz Nép egyebet nem érdemel, hanem az Francziáknak által hadni, az kik nagyobb emberségre az Gillotinnal fogják eőket Resonra hozni.»

«Mi most Mastrik körűl és háta megett vagyunk; Isten tudgya, mit dolgoznak az Cabinetumokban; én reménlek békességet. Jobban is cselekszi Fölséges Urunk, mivel a többi Alliatusaink [szövetségeseink; – különösen ekkor már a poroszok] csak távuladrúl nézik az mi sok verekedésseinket! – Beteges állapottal is valék – újra! Az Regement Chirulgus [felcser, orvos] pedig az Ispitályban távul volt tűlem, így csak az Úr Isten segített ki az colicábúl; még most is medicinázni kelletik. Magam is örömest látnám végit ezen rosz háborúnak. Imre nálam vagyon mint Adjutans; igen jól viseli magát, contentus [megelégedett] vagyok vele; beteges állapotomban is gondozkodott felőlem. Édes kedves Atyámfia, az Campagnia [campagne – hadjárat] végével engedd meg, hogy quietállyon; talán nagyobb örömünkre és vigasztalásunkra lészen egybekerülések [ha lemond tiszti rangjáról és jegyesét, Máriát elveszi], hogy néhány kevés napjaimra örömem legyen bennek. Többet fog profitírozni Törvény tanulásban és gazdaságban, mint sem katonasága után; még kezit vagy lábát elveszti; most pedig egésséges, és az Úr Isten megőrizte, noha elég része volt benne, mert sok volna leírnia a’ mi veszedelmünket mind kettőnknek. Mit használ az Ober Hadnagyság vagy Kapitányság, ha nyomorúlt kuldús marad. Kérlek azért, Édes Lelkem, resolutiódat; mert kedved és akaratod ellen semmit sem akar cselekedni. Kiért engemet is kért és ostromol; de Én igazán helyben hagyom magam is.»

76. Franczia gyalogság a XVIII. század végén.
(Ebner metszete Seele festménye után.)^[459]

«Dobay végett kértem magam is az FML [Feldmarschalllieutenant] Ottót; ajánlotta, de e bizonyára csak Németh Ember, már idegeneket hozott volna az Regementhez; de az Bellicumtúl [fő haditanácstól] kemény parancsolat vagyon, ok nélkűl senkit se praetereállyanak az Inhaberok [ezredtulajdonosok]. – Most tűrhető Egésségem kezd újra lenni.. Én csipkéket szaladóban vettem; megválik, hogy fognak teczeni. Az Maria Theresia ordóját megatták. Egyebet nem írhatok, ezerszer csókollak, úgy kedvesseidet; Imre kezeidet [csókolja]; leányomat atyai kegyelmedben ajánlom és benneteket ölelvén, míg élek vagyok s maradok

A mint e levelében is említi, e hadjárat folyamán, – éppen mialatt Oudenardeot felszabadította az ellenség támadásától – érte Dévayt az a kitüntetés, hogy felvétetett a Mária Terézia-rendbe. A rend káptalana, Lacy Ferencz gróf rendkanczellár elnöklete alatt 1794 július 7-ikén tartott ülésén avatta a rend lovagjává. Vele együtt egyidőben számos magyar vitézt ért hasonló kitüntetés. Borbereki Alvinczy József a nagykeresztet kapta, krajovai és topolyai báró Kray Pál a parancsnoki keresztet; a lovagkeresztet Dévay Pálon kívül elnyerték ugyanez ülésen: ternovai Sztipsics József, báró Duka Péter, vásárosnaményi Eötvös Károly, báró Suhay Ferencz, marosnémeti és nádaskai Gyulai Ignácz gróf, futaki Hadik Károly gróf és Szereday Antal. ^[461]

A hátrálás ezután német területen is tovább folyt. Coburg herczeg egyelőre Roermonde és Lüttich között állapodott meg, míg a francziák Antwerpen elfoglalásával befejezték Belgium elfoglalását s onnan York herczeget tovább üldözték Hollandiába. Egymásután elestek most a hadjárat elején elfoglalt s most magukra hagyott franczia várak is: Condé, Valenciennes, Le Quesnoy és Landrecies. A bécsi udvar ezek után – már későn – visszahívta Coburg és Waldek herczegeket s a fővezérlettel Clerfayt táborszernagyot bízta meg, a ki most már keveset tehetett, sőt mikor Jourdan Maastrichtnál átkelt a Maason, Jülich feladásával még a Roeron túl is a Rajnáig vonúlt, és seregét két részre osztva Kölnnél és Düsseldorfnál e folyón is átkelette (október 5). A sereg már csak itt érezhette magát biztonságban. Dévay tábornoknak az a terhes feladat jutott, hogy ez egész «retro itineratio» tartama alatt a visszavonuló sereg hátát fedezze. Ő maga így jellemzi ekkor való szereplését:

«Innen [St.-Trond-tól] a hadsereg számtalan apró csatározás közben lépésenkint a Rajna felé tartott. Magam az egész visszavonuló uton mindig a hátvédet vezettem.»^[462]

A visszavonulás különben igen lassú volt. A Maason átkelt fősereg még az egész augusztus hónapot Roermonde, Maastricht és Lüttich között töltötte, a folyóra támaszkodva, míg Kray parancsa alatt álló előhada – melynek egy részét Dévay vezényelte – még mindig innen maradt a Maason és a Tongresig előnyomúlt franczia előhaddal nézett farkasszemet, s ez egész hónapon át feltartóztatta átkelését a Maason. Coburgnak augusztus 6-ikán kelt jelentése szerint Tongres és Maastricht között folyton folytak a csatározások; a francziák többször előretörtek, mire Kray elhatározta, hogy Dévay két diviziója közreműködésével lesből cselt vet nekik; Coburg elrendelte, hogy a siker érdekében a vállalathoz maga Dévay még hat század Ferdinánd-huszárral csatlakozzék.^[463]

Augusztus 20-ikán még változatlan a helyzet. E napon jelenti Coburg a haditanácsnak, hogy az ellenség erősítéseket kapott és újból nyugtalanítja a még mindig Tongres és Maastricht között álló Kray-féle utóhad előörseit.

Hogy ezeket «nyakáról lerázza», úgymond («um sich diese vom Hals zu schaffen»), Kray azt javasolta neki, hogy az ellenséget augusztus 19-ikén hajnalban megtámadja. Miután Coburg ehhez beleegyezését adta, Kray a mondott napon megkezdte a támadást két hadoszlopban, melyek egyikét «báró»^[464] Dévay tábornok vezette. Az utóhad lovassága és könnyű gyalogsága oly gyorsan támadt az ellenségre, hogy egymásután öt táborhelyét elfoglalta s a franczia előörscsapatokat mindenünnen kiverte s Houtainig visszaűzte. Dévay tábornok a maga csapataival a Faar völgyét teljesen kitisztította az ellenségtől s a Tongresen innen való magaslatokat is megszállotta. Erre az ellenség a lüttichi országút felől és más irányban is jelentékeny erősítéseket kapott, mintegy 8000 lovast és gyalogost, a kik felvették a megfutamodott előörsöket; ugyanekkor Tongres felől érkezett segítségére más 4000 ember, a kik Dévay csapatai ellen fordúltak. Mivel most már az egész franczia előörsláncz fel volt riasztva s még egyre érkeztek az erősítések, sőt már nehéz ütegeik is felvonúltak, Kray elrendelte a visszavonulást; de az ellenség, látván csapataink elszánt magatartását, nem mert üldözésükbe fogni.

Kray báró bizonysága szerint csapataink dicső hírnevüknek ez ütközetben is megfeleltek, de különös dícséretet érdemelt ki újból Dévay tábornok, bátor és okos viselkedésével, valamint a Ferdinánd-huszárok vitéz tisztje, Begány őrnagy is.^[465]

Sokkal tovább azonban a helyzet már nem volt tartható. Az osztrákok 83.000 emberével szemben a francziáknak Pichegru alatt 75.000, Jourdan alatt 116.000 emberük volt; a több mint kétszeres túlerő előtt már nem lehetett megállani. Szeptember elején a francziák Lüttich alatt átkeltek a Maason s lassú előhaladással szorították seregünket a Roeron is át egészen a Rajnáig, melyen az osztrákok (már Clerfayt alatt), mint mondottuk, október 5-ikén keltek át.^[466]

77. Csapatszemle a császári és királyi csapatok felett.
(Egykorú metszet a M. Tört. Képcsarnokban.)^[467]

E hosszantartó lassú visszavonulás alkalmával is, mint rendesen, Dévay volt az utolsó, a ki meghátrált. Még szeptember 6-ikán is Maastrichtban találjuk; onnan írja újabb levelét reménybeli nászának:

«Hozzám bocsájtott atyafiságos kedves leveledet vettem; igen sajnossan értem, hogy az fürdőnek kevés haszna lehetett; az Úr Isten vigasztallyon jobb Egésséggel, tiszta szivembűl ohajtom; a mellett légy nyúgott elmével, jó kedvvel, mert ez legtöbbet adhat az Egésséghez. Híjában törjük, gyöttrük magunkat, mivel csak úgy kell mindeneknek megesni, a mint az Úr Istennek tetszik, legyen az eő Szent Akarattya. Mit tehetünk rula, hogy reánk bocsájtotta az Szükséget; másban, ha jók leszünk és meg fogjuk érdemleni, ki fogja pótolni; patiencia, barát táncz!»

«Imre fiad felől valamint előbbi levelemben megírtam, igen jól forgattya magát; jó gazda, minden adósságából kivetkezett, igen contentus vagyok vele minden reménségem felett; ugyanazért eltökéllettem magamot, hogy quietállyon; mit fog nyerni katonaságával, ha tovább forgattya is, ha egy esztendő alatt kapitányságra menne is? – mindenkor az magáét fogja elkölteni mellette; mostani világban senkinek sem javaslom az Hadi Életet. A mellett mindennap várhattya magára, hogy keze vagy lába nélkűl maradhat; így magad sem ellenzed, reménlem; akaratod ellen legkissebbet sem akart cselekedni. Ha az Úr Istennek úgy teczett öszve kerűléssek, légyen meg; Én reád bocsájtom és általadom, hogy helyettem is atyai áldást erezd reájok; én minden atyai hatalmamot általadom néked. Úgy einrichtolják [rendezzék be] magokat, a mint legjobb és üdvösségessebb; nékem nincs több ennél az egynél, örömest látnám tehát, ha öreg napjaimra vigasztalást érhetnék. Hogy az többi gyermekeidnek terhére ne légyenek, lakjanak Heves Vármegyében az én kevés jószágomban, éljenek belőle, gazdálkodgyanak, amint legjobb, mert senkinek sem tartoznak jobban, mint magoknak; ott találnak, az mi szükséges. Esztendőnként 600 frtokat adok konyhájokra, az mi az Majorságbúl ki nem telne; a mellett egyebet is, miben szükségeket fogom látni. Te pedig, Édes Atyámfia, adgyál fiadnak, a mit legjobbnak és üdvösségessebbnek fogsz gondolni; csak adósságot ne csinállyanak, mert az legnagyobb ellenségem; jövendőben pedig úgyis minden az eövék lészen. Az mit látnál szükségesnek az Einrichtungjához Leányomnak, csináltasd meg, úgy mint Édes Annya, én köszönettel meg fogok érette füzetni; bánj úgy vélek, a mint legjobb és legüdvösségessebb; többi gyermekeidnek, kérlek, legkisebb rövidséget ne tégy, – nem is akarom.»

«Én innend meg nem szabadúlhatok, mivel az böcsület bennem meg nem engedi, úgy Fejedelemhez és Hazánkhoz való Hívségem, mivel most szükség vagyon leginkább reánk ily veszedelmes világban. Adná az Teremtőnk, hogy az Egek békességet nyújtanának és ezen veszedelmes Háborútúl megszabadulhatnánk: és nékem is lehetne szerencsém tégedet kedves gyermekeiddel ölelve megcsókolni minyájatokat.»

«Én kívánságod szerént megvettem az csipkéket, reménlem, fognak teczeni. Úgy rendeld el közöttök gyermekeiddel, hogy kinek kinek gusztussa szerént légyen. Imrétűl egyebet is küldök, ha lehet. Az alatt is Téged ezerszer ölellek, csókollak, úgy egyetemben minyájatokat és még élek, vagyok s maradok Édes kedves Atyámfia, holtig igaz híved s sógorod

[Utóirat:] «Az méltóságos Bottyányit és Grófnét alázatossan tisztelem; az Eöccse, B. Stilfrid, az napokban volt nálam friss egésségben; épen Mastrikban meglopták, szerencsétlen vala.»

«Amint észre vettem leveledbűl, örömestebb látnád, ha szolgálna tovább is Imre; bizonyára nincs mit kapni rajta és annak nyomorúttya lennie; jobbnak gondolom, iffiu esztendeit ha másképpen folytattya, mintsem itt híjában elvesztegeti. Az Úr Isten adott nekie jó elmét, másképpen is szolgálhatja Hazáját, Fejedelmit.»^[468]

Mialatt Dévay ezeket írta, a harcztéren is szerető gondoskodással készítve elő egyetlen leánya boldog jövőjét, a francziák már erősen szorongatták seregeinket. Neki is követni kellett tehát a visszavonuló fősereget, mely a mint írtuk, október 5-ikén, tehát e levél kelte után egy hónappal vonúlt át a Rajnán. A fősereg nyomában neki is át kellett kelnie a folyón. Düsseldorfnál ment át a vízen dandárával, miután Maastrichttől kezdve folyvást az utóhadat vezette, folytonos csatározások között. Mint emlékiratában mondja: «Ezután a magyar Császárhuszár- és Főherczeg Ferdinánd-ezreddel és nehány emigráns csapattal Düsseldorf tájára küldettem, hogy ott mindenfelé szorgos vigyázattal legyek.»^[469]

78. Dévay Mária.
(Egykorú pasztellkép gróf Wickenburg Márk tulajdonában.)^[470]

Az átkelésnek mellékkörülményeiről zalabéri Horváth Imre anyjához intézett leveléből értesülünk, mely nehány nappal utóbb, 1794 október 14-ikén kelt. Ezúttal Imre már magyarúl ír anyjának; obsitja már küszöbön áll, s nagyban készül a hazautazásra és lakodalomra. Ime a levél:

«Tekéntetes Aszony Anyámnak 27-dik 7beri kegyessen hozzám bocsájtott Levelét mély fiúi érzékenséggel olvastam, mivel abbul több s’ nagyobb kegyes Grátziáját, s’ Anyai szívét, hogy sem érdemlettem, tapasztaltam. Édes Aszszony Anyám! méltoztasson tovább is bennünket kegyes Anyai Grátziájában megtartani, mi minden Tehetségünkbül azon fogunk gondoskodni, hogy naprul napra érdemesebbek lehessünk, oly ritka példájú Szülőknek szeretetére, és kegyességekre.»

«Hogy hamarébb nem udvarolhattam levéllel, oka az: mivel kéntelenítettünk az Rajna wizén által jőnni. Istennek légyen hála – mégis szerencséssen minden vesztés nélkűl ezen az nagy wizen általjöttünk, noha az ellenség nyomunkban jött; mert alig hogy két óra belé tölt, hogy által voltunk, még az Hidunk sem volt egészlen le szedve, már az ellenség is az wiznek túl partján meg jelent, s’ reánk által puskázott. Ha az utak az sok essőkkel nem lettek volna oly nagyon megrontva, bizonyos az: hogy galibánk lett volna az wiz mellett, de így nem gyühetett oly sebessen utánnunk. Most tsöndességben élünk, s’ talán egy pár hét mulva az ármádiát is bé fogják quártélozni.»

«Magam is ugy reménlem, hogy leg föllebb két hét múlva itt lészen quietálásomnak Resolutiója, s’ tehát ugy gondolom, hogy 4 hét múlva utnak adhatom magamat, s’ 5 avagy leg föllebb 6 hét múlva oly szerencsés lehetek Édes Aszony Anyámnak kezeit megtsokolhatni, kedves Mariskámot pediglen az többiekkel együtt megölelhetni. Tsakhogy valamennyünknek, kiváltképpen pediglen Mariskának szomorúságára nehezen lehet valami belőle, hogy Méltóságos Generalis Urunk [Dévay] személlyessen meg jelenhessen, mivel az Udvartul kemény parantsolat vagyon, semmiféle Tiszteket, nem tsak még Generálisokat szabadsággal el ereszteni. Ez valójában valamennyünknek legnagyobb szomorúságunkra lehet; mind azonáltal, minthogy ugyszólván lehetetlenség, meg köll magunkat győzni s’ tsak azon az Ur Istent kérni, hogy további veszedelmekbül s’ szerentsétlenségekbül is szerentséssen ki hozza; Atyai Szeretetét és Áldását tudom, hogy meg nem vonja tőlünk, s’ ezeket magammal le fogom hozni, ezek pedig mostani állapotunkban legszükségessebbek. Azért, Édes Aszony Anyám, alázatosan kérem, méltoztassék szegény Mariskát vigasztalni, iszen mind egy okos személy, maga is azután által fogja látni, hogy lehetetlenség ellen senki semmit se tehet.»

«Magam ugyan alig várom azon szempillantást melyben meg fogok jelenni; most Rosika is [huga, Rozália] s’ az ötsém is othon vagynak, s’ így az egész Familia együtt lészen. Az Rosikával correspondáltam, s’ ő nekem ?gen szép leveleket írt, én nem régen néki megént írtam, hanem még Posonban, tehát nem is tsudálkozom, hogy nem felelt, mivel az levelem bizonyossan már nem lelte Posonban; hiszen nem sokára személlyessen fogunk egymással beszélgetni, hidgye meg édes Aszony Anyám! hogy alig várom eőket meglátni.»

«Hogy Bátyámnak s’ a Hugaimnak oly keveset írtam, méltoztasson édes Asszony Anyám excusálni, valojában ez a sok march idestova, azonkívül az nem is kevés dolgaim nagyon akadálloztattak mindeniknek írni, ezen tul volna üdőm, eleget irni, hanem most már ugy is nem sokára meg fogjuk egymást látni.»

«Hogy ha édes Aszony Anyám méltoztatik ezen levelemre hamar felelni, tehát még itt érem, de azután immár nehezen, én mihelest az Resolutiot meg kapom, mingyárt alázatossan tudtára fogom adni induló s’ érkező napomat.»

«Hogy el mult Levelemben bátorkodtam alázotossan kérni; Mariskával egész Bétsig előmbe jönni, alázatos bocsánatot kérek, valojában magam is lehettem volna olyan okos meg gondolni, hogy az sok okokra nézve nem lehet, és hogy mindeneknek meg szerzésére még elég üdő lészen, hogyha az dolgot egyszer magunk közt el fogjuk végezni.»

«Ujságokkal nem udvarolhatok, mert jót semmit se irhatok, roszszal pediglen senkit sem kivánok meg szomoritani; az Bor jó volna, ha már el érkezet volna, mert noha ama hires Rajna vize mellett vagyunk, még is igen drága.»

«Addig is – még személlyessen szerencsém lészem, édes Aszszony Anyámot tisztelhetni, – magamat s’ Mariskámat további kegyes Anyai Grátziájában és Szeretetében alázatossan ajánlom s’ alázotoss kéz tsokolással holtig valo leg méllyebb Fiui Tiszletettel maradok Tettes Asszony Anyámnak! legalázotossabb s’ legengedelmesebb Fija

Ugyanaz nap, mikor Horváth Imre e sorokat írta, maga Dévay is fölkereste levelével Imre anyját. E levél indító oka egészen más természetű volt. A zalabéri kúrián valami félreértés támadhatott a nagyasszony és jövendőbeli menye között, melynek okát csak sejthetjük. Dévay Pál alább álló levele tartalmából arra következtethetünk, hogy Mariska a házhoz járó fiatal emberek Imre ellen való besúgásainak és könnyelmű pletykáinak hitelt adott s ezért jegyesére megneheztelt és duzzogni kezdett; – talán panaszkodott is ellene. A nagyasszony, ki már ekkor anyósnak érezte magát, e miatt szemrehányásokat tehetett reménybeli menyének, melyeket a hevesvérű fiatal ara valószínűleg nem fogadott illő tisztelettel és megalázkodással. A tekintélyét féltő nagyasszony erre panaszos levelet írt a generális apának, a ki erre adott válaszában ugyancsak megmutatta, hogy szerető apai szíve mellett is fegyelmi kérdésekben leányával szemben sem érti a tréfát és ha kell, katonás erélylyel tud fellépni; – a mint alább álló leveléből kitetszik:

«Hozzám bocsájtott Uri leveledet valamint nagy örömmel kezdettem olvasni, csak hamar annyi boszúságot okozott rosz Leányomnak gorombasága és makranczos erkölcse; tán az ördög bújt beléje, meg nem foghatom; jól, igazán és szentűl mondod, hogy Bécs és nagy városok ronttyák el az iffiu személyeket és az gaz Romancz könyvek [regények]; íme ide zárt levelembűl által láthatod, mit írtam nékie; olvasd el, és bepecsételten add kezében; megparancsoltam benne, hogy magát alázza meg, bocsánatot kérjen és újra azon légyen; hogy tüled (a kit én mindenek felett böcsülök és tisztelek s nekie Édes Annya helett rendeltem) kegyelmet nyerhessen és gratiádban megint bejöhessen, külömben én tűlem semmi atyai kegyelmet nem várhat, contót se tégyen [számot se tartson] reája. Én bizonyossan tudom, hogy Imre legkissebb okot sem adott reája, sőt oly kedvemben járt, annyit szolgált, kivált betegségemben, körülöttem, melyért tartozom neki holtig megszolgálni. Az iffiú csupa jó erkölcscsel tellyes, jó gazda, és mintha nem is a régi volna; nekem örömem és vigasztalásom vagyon benne és egy jó, derék embert reméllek belőle; és hamarább tenni fogja secularis [világi] statusban szerencséjét mind sem katonaságban; itt az idejét híjában fogja vesztegetni, mivel több geniussa vagyon hozzája [a polgári élethez]. A mint riad [a mint látszik], csak aligha azon rosz iffiu Inkey valamit nem, vert az fejében, mind azonáltal nem ítíllem, mert nem ösmérem az Embert; ki kell Leányom Asszonynak rukkolni véle, akar hogy, akar mint; addig is pedig anyai gratiádban és gondviselésedben alázatosan ajánlom, kérlek is az Istenért, hogy engemet többrűl többre ne gyötörjön és szomorítson. Te okos személy vagy, úgy bánj véle, a mint legjobb, ne vond meg atyafiságodat tűlem; Én minden hatalmamot által adom néked.»

«Mi az Rajnán által jöttünk egész Armadánkkal szerencsésen; talán békességre czéloznak az dolgok; az Úr Isten engedgye; akkor első dolgom lészen lemenni tiszteletedre. Imre felől pedig ne gondozkodjál; midőn az Resolutiója elérkezik, Istennek szent hírével útnak fogom bocsájtani, semmi szüksége nem lészen. Egyedűl nékem fog nehezen esni, nála nélkűl lenni; de mit vagyon mit tenni, pacientia; addig pedig nem látom módgyát, hogy megszabadúlhassak, ne talántán megrontanám szerencsémet örökre. Egyébb ugyan hátra nincs, hanem egy Regementre [ezredtulajdonosságra] ha lehet még szert tenni, mivel Fölséges Urunk ajánlotta; meggondolhatod tehát, mi az oka szenvedésimnek és nyughatatlanságimnak. Édes Lelkem, tarts meg engemet igaz hajlandóságidban, szeretetedben; Én is élek, halok éretted; vezesd jó útra azon rosz leányomat; már nem oly gyermek, hogy által ne láthatná jövendőbéli boldogságát és szerencséjét; külömben ez világon minden mulandóság, hanem ha az Úr Isten gyermekekkel megáldaná, az nekem örömem és vigaztalásom lészen, – annak utána, hogy az örökké való boldogságot elnyerhessük. Kérlek, válaszolj levelemre, írjál mennél előbb, én pedig, míg többet írhatnék, csókollak minyájatokat és míg élek, alázatosan maradok Édes kedves Atyámfia, holtig alázatos szolgád

[Utóirat] «P. S. Az Regement [Ferdinánd-ezred] Brigádám alul elesett és az Császár Magyar Lovas Regementyét [császárhuszárokat] adták Brigádám alá helyiben. Ez is szép, jó Regement, csakhogy az másiknál ösmerősebb voltam. Ha az Úr Isten éltet, ennek is jó hírét nekie fent igyekezem tartani. Az Méltóságos Gróff Bottyanit Mlgos Gróffnéval együtt alázatosan tisztelem, úgy kiss Rozikát csókolom eő nényével, nem külömben Ferenczet; többet írnék, de most üdőm sincs, bús Ember is vagyok az jó Leányom cselekedetin; ily nyomorúltak az Atyák gyermekeik miatt».^[475]

Nemsokára e levelek írása után, a mint Imre levelében már előre megírta, «az ármádiát» csakugyan «béquártélyozták».

Egy hónap múlva már az az öröm érte Dévayt, hogy reménybeli vejét, ki addigra ohajtása szerint megkapta obsitját, «Isten szent hírével útnak bocsájtathatta». Erről szól alább álló újabb tudósítása (1794. november 6-áról) zalabéri Horváth Józsefnéhez:

«Ime Én Imrét Istennek szent hírével és megérdemlett tűlem kitelhető minden áldásokkal útnak bocsájtottam; 400 frtkat adtam úti kölcségre neki, magának is volt még ednehány aranykája; jól gazdálkodott, mert minden adósságát kifüzette a mind ide zárt specificatióbúl kiteczik és obligatoriussokbúl [kötelezvényekből]. Nékem tellyes contentumom [megelégedésem] volt benne, és kár lenne tovább iffiu esztendeit katonaságban vesztegetni, mert Hazájának is és Nemzetségének Civilis Statusban [is] jól szolgálhat. Az Úr Isten jó erkölcscsel, észszel, tudománynyal megáldotta, jóra fordíthattya; reménlem is, hogy vigasztalásod és örömed lészen benne, melybűl én is részesűlhetek még jövendőben. Az többit Te reád bízom, édes Atyámfia; Én mindenben akaratodhoz és kívánságodhoz szabom magamot. Bécsben semmit sem mulat; kívánom azért, hogy egésségessen jusson kebeledben és frissen tisztelhessen benneteket, az többiről tőle fogok várni, mit fog onnand hazúl irnia; Én mindenképpen megnyugoztatom szívemet. Itt csupa nyomorúság a mi életünk; az Úr Isten adgyon békességet, hogy én is mennél előbb ölelhesselek kedves gyermekeiddel; tudom, hogy remélletlen mingyárást postára ülnék és sem éjjel sem nappalom nem lenne, még benneteket nem tisztelhetnélek. Addig is pedig ohajtva várom tudósítástokit és életem fottáig [fogytáig] vagyok, és míg élek, alázatosan maradok

[Utóirat:] «Az csipkéket tőle elküldöttem, nem tudom teczeni fognak-é? és innend mit vihetnék még, ha Isten ő szent Felsége életben megtart?»^[476]

Noha most a zord időjárás beállta után úgy a franczia mint a szövetséges seregek zöme téli szállásokra vonúlt, egyes hadműveletek még a télen át is folytak, kivált Hollandiában, a hol Pichegru – miután Belgiumot már teljesen elfoglalta – York herczeg angol és hollandi csapatait mind tovább északra szorította. Clerfayt tábornagy most Alvinczyt küldte egy segédsereggel Hollandiába az angolok támogatására. Egy ideig sikerűlt is a Maason való átkelésüket feltartóztatni, de mikor deczember 22-ére az összes vizek, még a tenger széle is befagytak, a francziák a jégen akadálytalanúl nyomúltak előre észak felé. York herczeg és Oránia herczege Angliába menekűltek; Hollandiában forradalom ütött ki; a hadsereg feloszlott; s az új batáviai köztársaság február 23-án szövetséget kötött a franczia köztársasággal. Ez események közelről érdekelték Dévay tábornokot, a ki Düsseldorf táján egész közel volt a hollandi határhoz. Mint mondja; azon a télen a folytonos mozgalmak és nyugtalanságok miatt csapatai sokat szenvedtek; ő maga a tél folyamán Clerfayt fővezérrel többször a hollandi határra ment, hogy a Hollandiában operáló Alvinczyvel az összeköttetést fenntartsa.^[478]

Ily folytonos fáradalmak között végezte be az ötvenkilenczedik éve körül járó Dévay tábornok a franczia háború harmadik évét. A kifogyhatatlan számukkal állandóan túlerejű, a folytonos csatározásokkal fegyelemhez és kitartáshoz szoktatott, forradalmi lendületű, fanatizált és fanatizáló franczia seregek ezúttal is föléje kerűltek a szövetséges seregek hivatásos katonáinak, a kiket ezúttal is megbénított az erőforrások elégtelensége és messzesége, a hadvezetés erélytelensége és seregeik heterogén összetétele.

Az immár három évig tartott háború küzdelmeinek és fáradalmainak eredménytelensége által okozott nyomott kedélyhangulatában érte Dévayt az a vigasztalás, hogy ez év deczemberében hírét vehette leánya szerencsés végleges eljegyzésének az annyira szívéhez nőtt derék Horváth Imrével. E jó hír fölött érzett bensőséges örömének ad kifejezést a másik örömapához, zalabéri Horváth Józsefhez intézett következő levelében:

«Én éppen tegnap kaptam leveledet, nagy vigasztalással. Engedgye az Úr Isten, hogy örömünkre, vigasztalásunkra légyenek. Én által adtam eddig is atyai hatalmamot, most pedig duplázva; helyettem is terjezd reájuk áldásidat, én most egyebet nem irhatok. Hogy pedig megfosztattam azon örömtűl, melyben nem részesűlhetek jelenlétemmel, valójában fájlalom, de láttya Isten, róla nem tehetek. Kértem az Commandírozót [Clerfayt táborszernagyot], ki nékem jó Uram, de azt felelte, hatalmában nincsen; tehát pacientia, Isten nekie; csak jók légyenek, Istent féllyék és jó keresztények maradgyanak, mert különben Isten áldássa nem lészen rajtok; az többi mind híjába valóság, mulandóság. Eczersmind gazdálkodni is szükséges, mert az nélkűl az világon nem lehet boldogúlni. Ha az Úr Isten békességet ad, azon leszek, hogy éjjel nappal hozzátok repűlhessek és benneteket ölelhesselek, addig is az Úr Isten oltalmában ajánllak benneteket és szerencsés boldog új Esztendőket ohajtok Úri Contentumod szerént, testi lelki áldásokkal, kedves magzatiddal és egész Úri házaddal, a hova rekesztem Kublics urat is úri házával és minden jó barátidat. Ha az Gróff Bottyány odahaza lett volna, instáltam volna [őt] és Nagyságát [nejét], helyettem atyai áldássát adta volna reájok, kiket alázatossan tisztelek és kérem gratiájában megtartani bennünket méltoztassanak.»

«Édes Sógorkám, te disponály és szereztesd meg nékiek, a mit szükségessnek gondolsz; én köszönettel megadom költségedet. Most, igaz, hogy magam is egy kiss szükségben voltam az Regement Commandónak által adássával, de hála Istennek, ezen is szerencséssen által estem; három száz aranyat kellett füzetnem, a kiben hat száz forinttal adós vagyok. Kérlek Édes Atyámfia tégyed vélem azt a gratiát, Karl úr Agensomnak tétesd le, hogy megszabadúlhassak, köszönettel (midőn az Úr Isten leviszen) megadom; ez pedig Bécsben ki fogja füzetni. Az alatt is pedig magamot néktek feláldozom és míg élek, alázatossan vagyok Édes kincsem Atyámfia, Te holtig való igaz szolgád atyádfia

[Utóirat:] «Örvendek, ha Bécsbűl szerencsésen visszafordúltál és Úri Házadhoz jutottál».^[479]

(Szerepe a heidelbergi ütközetben; – elfogja Oudinot tábornokot; – részt vesz Mannheim visszafoglalásában; – megveri Landstuhlnál – a Bajor Pfalzban – Saint-Cyr tábornokot, s a francziákat Zweibrückenig szorítja vissza.)

A következő 1795-ik év hadjáratában az osztrák-magyar sereg magára maradt nehány délnémet állammal. Belgium és Hollandia elveszte után az angol segítség elmaradt, Poroszország pedig, mely már az előző évi hadjáratban is igen lanyhán vett részt, ez évben Baselben békét kötött. A francziák most is túlerőben voltak: 200.000 emberükkel szemben a szövetségesek csak 170.000 embert állíthattak. Mindazáltal Clerfayt okos vezetése alatt csapataink szerencsével harczoltak és jelentékeny sikereket értek el, melyekből rész jutott a mi Dévaynknak is.

A franczia seregek régebbi lendülete ez évben jelentékenyen alább szállott. A rémuralom bukásával megszűnt a köztársasági kormány könyörtelen, semmi áldozattól vissza nem riadó erélye. A megelőző téli hadjárat nagyon megviselte a franczia csapatokat; a legénység felerésze a kórházakban feküdt, a lovak java része kidűlt; a tartalékerőforrások kiapadóban voltak. Ehhez képest támadásuk is soká váratott magára; a nagyobb hadműveletek csak szeptemberben kezdődtek.^[480]

Ehhez képest Dévay generális is még jó ideig tétlenségre volt kárhoztatva; 1795 első hónapjaiban még mindig ott vesztegelt a Düsseldorf melletti Benrath helységben kijelölt állomásán, a hol türelmetlenűl várta leánya lakodalmának hírét. A levelek azonban soká elmaradtak; csak január 31-ikén érkezett az első tudósítás Imre hazaérkeztéről, mire válaszúl február 2-ikán a következő levelet intézte Horváth Józsefnéhez:

«Én harmadnapja vettem első leveleiteket, melyet Imre hazajövetelirül még Novemberben írtál; nem tudom mire vélni, az üdőtűl fogvást legkissebb tudósítássát sem vettem sem egyiknek, sem másiknak; reménlem, eddig öszve kerűltek. Édes Atyámfia, agratulálok azért, ha megesett, az uj Házasokhoz; eczersmind Gratiádban és Anyai kegyes malasztidban ajánlom Leányomat; Én érettek mindent meg fogok tenni, csak jók légyenek, egymást szeressék, és az Te Annyai szeretetedet megérdemelhessék.»

«Itt sem Háborurúl, sem pedig Békességrül kevesset tudhatunk; a mint az Úr Istennek teczik, légyen az eő szent akarattya, csak az Úr Isten erőt, egésséget adgyon. Az kemény Tél uralkodik rajtunk; magamon is nagy catharus vala, de már szűnik. Ohajtom, hogy friss egésségben találhasson levelem; kedves magzatiddal együtt minyájatokat ezerszer csókollak és kérlek, parancsold meg, tudósítsanak az iffiuk; de ennyit mondok: három hét előtte, és utánna az új Házasoknak [a mézes hetek] nem igen sok nagyon odahaza; már most pedig elmúlván azon napok, megkívánom, hogy írjanak és tudósítsanak állapottyukrúl; elég volt eddig az bolondgyát járni.»

«Imre fiam Uramat kértem, hogy egy Szakátsot fogadgyon számomra és szerezzen valahol; újra tehát ime emlékeztetem. Egyébb ujságot nem írhatok; az jó Isten tudgya, mi lészen belőlünk; alig várom azt a szent órát, hogy láthassalak, tisztelhesselek benneteket, és ölelve csókolhassalak. Addig is atyafiságos szeretetedben ajánlottan még élek, vagyok s maradok Édes egyetlen egy atyámfia, Te holtig való igaz atyádfia

Azalatt az előző hadjárat fáradalmainak, viszontagságainak utóhatásai kezdenek mutatkozni a tábornokon. Már ebben a levelében is említi «catharusát»; nemsokára rheumatikus fájdalmak is kezdik gyötörni, melyeket különben keresztényi megadással és bölcselkedő nyugalommal tűr, amint kitetszik alább álló, további két hét múlva írott leveléből:

«Drága kedves Sógor Asszonyom! Hozzám bocsájtott atyafiságos uri üdvözlésedet mely nagy érzékenséggel vettem, szinte oly nagy buzgósággal köszönöm; az Úr Isten füzesse meg és minyájatokat ezerszer s meg ezerszer csókollak, minyájatoknak köszönöm rúlam való megemlékezésteket.»

«Én előbb válaszoltam volna, de csak mái napon foghatok pennát kezemben; az kimondhatattlan Reomatismus annyira megkínozott, hogy csak alig tudtak az Doctorok tűle megszabadítani, mindenféle coficokkal [kóficzokkal] és visicatoriákkal; már most hála Istennek az jobb karomat bírom, semmi baja nincs; az balban még kevesség benne vagyon, de minden órán helyre fog állani; úgy által esek rajta és egésséges lészek. Az Töröknek sem kívánom azt a fájdalmat, – hanem az francziáknak inkább, mivel ezek okozták; de ha békességet csinálnak, azokkal is szívesen dispensálok [azokat is fölmentem], hogy annál hamarább tisztelhesselek benneteket. Csak úgy vagyon a mi dolgunk: öreg katona, egész kuldús; – pacientia, már most mind jól vagyon, legyen Istennek szent akarattya. Az iffiakot tisztelem, csókolom; követem, hogy levelekre nem válaszolhattam, egésségtelenségem miatt, de minden órán fogok nékiek is írnia; csak jók legyenek, szeressék egymást, az Úr Istent kérjék és hozzá folyamodgyanak, az többi mind jó lészen, tudom és igírem, meg fogja őket segíteni. Minden órán gondolkozzonak az Életek folyamattyárúl: czifraság, urizálás, pompa – mind híjában valóság, mulandóság; csendessen kell kezdeni élelmit az Embernek, és dücsősségessen, jó lélek ösmerettel végezni. Édes kincsem, Atyámfia, oktasd eőket élelmek folyamattyárúl; ha nékem megengedi az Úr Isten eczer közöttök lenni, fogom secundálni szép, okos oktatássidat. Reménlem is, hogy mindkettőnknek örömünk, vigasztalásunk lészen bennek. Az Leányom igíri, fogadgya mindent tetszésed szerént és akaratod szerént cselekedni, adgyon az Úr Isten nékie szent malasztot!»

«Innend az Békességrűl még semmi bizonyosat nem írhatunk, de én mégis reménlem. Azon gonosz embereket [itt nyilván Martinovicsra és társaira czéloz, a kik ellen akkor már folyt a felségárulási per] mingyárást kellene négyeltetni és akasztatni; mért nem férnek meg a magok bőrökben? Hol kívánhatnak nagyobb szabadságot, mint Édes Hazánkban? – Oly rosz Emberek vesztegetik a mi keserves fáradtságunknak jutalmát és egész Nemzetnek böcsületit; oly rosz Emberek miatt jó szíve Fölséges Fejedelmünknek idegenedik el!»

«Hollandiát is egészlen elborították az francziák; ilyformán az cave [kávé], czukor nagyon megdrágúlt. Én az Gazdasághoz egy jó Embert mernék recommendálni, az ki fáradathatlan; ösméri fiam Uram és sokat sem kellene füzetni neki; érti az mesterséget, tud pénzt csinálni, mindeneket reája lehet bízni, számot is venne kirül-kirül esztendőnként, ért hozzája.»

«Most többet nem irhatok, mivel az kezem is meg rezged [reszket]. Ezért atyafiságos szeretetben ajánlom magamat, csókollak egyenként benneteket és még élek, holtig alázatossan vagyok s maradok Édes kedves Sógor Aszonyom holtig igaz szerető atyádfia Dévay m. p. G.»^[482]

Úgy látszik, Dévay egészségét csakhamar teljesen helyreállították a doktorok által alkalmazott «kóficzok és visicatoriák»; már a következő hónapban – tavasz kezdetén, mint az emlékiratában mondja – elhagyta állomáshelyét, hogy a felsőrajnai hadsereghez csatlakozzék. – A harcztéri helyzet az újra megindúlt 1795. évi hadjáratban inkább kedvezett a mi seregeinknek; a Rajna vonalát bírva biztos hadműveleti bázisúl, az innenső parton könnyebben védhető helyzetben voltak, s közelebb saját segélyforrásaikhoz.

A francziák ez évben két sereggel operáltak, és pedig Jourdan az alsó Rajnán Mainztól Düsseldorfig és Pichegru a felső Rajnán Baseltől Mainzig. Ehhez képest Clerfayt is két részre osztotta seregét. Maga 90.000 emberrel Jourdan ellen foglalt állást, Mainz és Ehrenbreitstein rajnai várakra támaszkodva, az alsó Rajna mentén. A felső Rajna Baseltől Mainzig tartó szakaszának védelmét pedig 80.000 emberrel Wurmser tábornagyra bízta. E szakaszon a francziák Strassburg várára támaszkodtak, míg a szövetségesek Mannheim várának voltak birtokában.^[483]

Ehhez a felsőrajnai, déli sereghez osztatott be Dévay tábornok is. Tavasz kezdetén – tehát föltehetőleg még márcziusban – Clerfayt fővezértől parancsot vett, hogy Kray tábornokkal együtt Mainz tájékára vonuljon. Itt azután dandárával a Mainz és Mannheim között elterülő rajnamelléki síkon kellett néhány hónapon át folytonosan ide-oda vonulnia.^[484] A komoly hadműveletek hosszas halogatása már-már azt a reményt ébresztette, hogy a hadjárat egészen elmarad és a béke küszöbön áll; a szemben álló ellenséges seregek tisztjei is, úgy látszik, keresték a békés bajtársi érintkezést. Ezeknek a békereményeknek ad kifejezést Dévay legközelebbi levelében, melynek megírásakor már arról is tudomása volt, hogy leánya – immár mint fiatal menyecske, Horváth Imréné – áldott állapotban van. Ekkor Dévay már Mainztól délre, onnan mintegy 25 kilométernyire állomásozott a Rajna melletti Biebesheim faluban, míg a főhadiszállás Darmstadt mellett Gross-Gerau helységben volt. Május 27-én innen keltezett levele ekképen szól:

«Az iffiaknak eczersmind három rendbéli leveleiket is vettem tegnapi postával. Isten tudgya, hol bujdoztak, de tellyes consolatióval [vigasztalással] olvastam minyájatoknak friss egésségtekrűl, mellyet tovább is tiszta szivembűl ohajtom. Részemrűl is dicsekedhetek, frissen vagyok és jó egésségem szolgál, áldassék az Úr Istennek érette szent neve.»

«Én reménlem, rövid idő alatt benneteket tisztelhetlek, mivel az Békesség bizonyosabb, mint nem; ha itt maradunk is még egykorig, Maródi-Compagniánk lészen és biztosak vagyunk az franczia fegyvertűl; azért adgya az Isten, hogy benneteket ölelve mennél hamarább csókolhassalak. Édes Atyámfia, csak azon kérlek, mostani állapottyára nézve oktassad Leányunkat, hogy egésségére vigyázzon, őrizze magát kivált az Tavasztúl, mivel ettűl függ jövendőbéli boldogsága.»

«Innend semmi különös újsággal nem udvarolhatok; mi innend a Rajnán, francziák pedig túlsó partyán barátságosan élünk; az Úr Isten megadgya azért az régen ohajtott Békességet; reménlem, betellyesedik még az téli prophecziám. Maholnap még reménlhetjük, hogy az francziák legjobb keresztények lésznek; inkább tartsuk szemmel az Burgust [burkust, – poroszt] és az Musquát [muszkát]; talán most is nagyobb Ellensége a mi Fölséges Udvarunknak, mintsem az Franczia. Errűl sok volna irnia; ha az Úr Isten eczer közitekben viszen, sokat mondhatok, melyet papírosra fel nem lehet jedczeni. Mi sokáig nem élünk, de bezzeg gyermekeinket érhetik még sok viszálkodások; mind azon által, ha jók leszünk, hadgyuk az Úr Isten szent rendeléseire, legjobban tudgya az.»

«Reménlem csak 15 nap múlva is többet és örvendetesebb híreket írhatok; mi mostanság nyugodalmassan vagyunk; az Gyalogság campíroz ugyan [szabad mezőn táboroz], de az Lovasságunk mind helységekben vagyunk; nékem úgy teczik, mind ha forpostot sem commandíroznék. Vélem itt Székely Huszár Regement és Kinzlig Chevall. [Kinsky-svalizsér, – chevaux-legers ezred], [és] 16 compagnia jáger vagyon; az Haubt quartír Gross Gerauban vagyon, nem messze Darmstadttúl. Mi pedig az Rajna partyán Mainz és Monhaim között, valami 30.000, Generalis Blankensteinnal, kinek is quártéllya Grundstadtban [Grumstadt, Biebesheim tőszomszédjában] vagyon. Adgyon az Úr mennél hamarabb szent Békességet, hogy benneteket ölelve csókolhassalak; igen jól essne egy kis nyugodalom, de kivált füredi víznek kurája. Az alatt is ohajtom szívembűl, hogy friss egésségben találhassalak benneteket; az Méltóságos Grófi Bottyáni drága jó szomszédodnak alázatos tiszteletemet, úgy Méltóságos Feő Ispányéknak egész Méltóságos Úri Házokkal, Én pedig ölelve tisztelem kedves magzatidat és atyafiságos szeretetedben ajánlottan még élek, vagyok Édes kedves Sógor Asszony, igaz szívű szolgád atyádfia Dévay m. p. Gfw [Generalfeldwachtmeister].

A nyári hónapok ilyen békés kilátások és reménykedések között teltek el. Dévay, mint már tudjuk, többször cserélt ezalatt állomást. Augusztusban már a Schwezingen melletti táborban volt, Mannheim és Heidelberg között. A francziák ugyanis ekkor már mozgolódni kezdtek; Mainzot ostrom alá fogták, a körűlzárolt Luxemburg pedig már június 24-én megadta magát. Augusztusban már úgy látszott, hogy Pichegru tábornok Mannheim várát is be akarja venni, hogy ott a Rajnán való átkelést kierőszakolja. A schwezingeni táborozásnak épen az volt a rendeltetése, hogy az átkelést megakadályozza és Mannheimet megvédje a körűlzárolástól. A francziák átkelése itt egyelőre tényleg nem sikerűlt.

Mikor aztán Pichegru Strassburgtól délre Neu-Breisachnál gyülekeztette seregét, és úgy látszott, hogy e helyen akarja megkísérelni a Rajnán való átkelést, Wurmser a túlsó parton Breisachhal szemben Freiburg (im Breisgau) mellett vonta össze haderejét. Ekkor Dévay tábornok is parancsot kapott, hogy a vezénylete alatt álló dandárral a schwezingeni táborból Freiburg alá siessen. Dandára akkor három könnyű lovasezredből állott: és pedig Dévay régi ezredéből (a magyar főherczeg Ferdinánd-huszárokból), a Kinszky-svalizsér és a Wurmser-huszárezredből és megfelelő számú tábori tüzérségből.^[487] Ezzel a haderővel augusztus 29-ike körűl ért a freiburgi táborba.^[488] Wurmser parancsából az ott elszállásolt fősereg előtt a Rajna partja mentén helyezkedett el és szervezte az előörsi szolgálatot, hogy az ellenség átkelését megakadályozza.^[489]

Míg azonban a két fősereg itt Strassburgtól délre nézett egymással farkasszemet, addig Strassburgtól északra egészen váratlan árulás folytán a francziák kezére kerűlt Mannheim vára (szeptember 19). E pfalzi város köztársasági érzelmű hatósága a várat első felszólításra feladta, a mit annyival könnyebben megtehetett, mert csak egy zászlóalj osztrák katona volt benne; az őrség többi része, 4000 ember, pfalzi katonaság volt. Pichegru azonban ezt a sikert nem használta ki kellőleg. A helyett, hogy most egész seregével Mannheimnél átkelt volna a Rajnán, maga délen maradt s csak három hadosztályra bízta északon a további hadműveleteket. Ez a sereg most Mannheimből kiindulva Heidelberget fenyegette s a Neckar folyó két partján vett állást. Az ott levő osztrák csapatok azonban Gvozdanovich tábornok alatt visszaverték a támadást (szeptember 24) s mindaddig feltartóztatták a francziák előnyomulását, a míg Wurmser maga odaérkezett a freiburgi táborból.^[490]

Mannheim eleste után majd egy hónappal (október 18) ment itt végbe a határozó ütközet, melyben Wurmser teljes győzelmet aratott a francziákon s megerősített táborukból kiverte őket. Dévay tábornok itt különösen kitüntette magát: előcsapata elfogta magát Oudinot tábornokot, a későbbi marsallt és reggioi herczeget. Éjjel a visszavonuló francziák erősítéseket kaptak Mannheimből, de másnap újból vereséget szenvedtek: Dévay tábornok az ellenséges lovasságot, a mint reggel a köd egy kissé eloszolt, úgy megszalasztotta, hogy a vár falai közé volt kénytelen menekűlni (október 19). E győzelmek után Mannheimet rögtön ostrom alá vették, hogy a francziáktól visszafoglalják.^[491]

Dévaynak a Mannheim körüli harczokban való szereplése jelentőségét kellően kidomborítják Wurmser hadvezérnek a haditanácshoz intézett jelentései. Ezek szerint a Mannheim és Heidelberg között a Rajna jobb- és a Neckar balpartján felütött megerősített franczia tábor ellen az augusztus 17-ikét követő éjen már éjfél után két hadoszlop vonúlt fel: az egyik Hotze, a másik Dévay tábornok alatt; ez utóbbi a heidelbergi országút mentén.

82. Mannheim környéke.
(Dévay 1795/6. évi hadműveleteinek színtere.)^[492]

Magam (úgymond Wurmser) Dévay hadosztályánál maradtam, hogy a mennyire lehetett, az egész vállalkozás középpontjában legyek.» Ebből is látszik, hogy a főfeladat Dévay hadosztályának jutott.

Éjjeli egy órakor megindúltak az összes csapatok s két órakor éjfél után rátámadtak az ellenség szélső csapatosztályainak előörseire oly sűrű ködben, hogy egy lépést nem lehetett előre látni s az ellenség állását csakis a felkiáltásokból s az örsök tüzeléséből lehetett kivenni. Dévay előhada most nehány franczia csapatosztályt kivert állásaiból, – ez alkalommal fogta el Oudinot tábornokot is; – azután rövid, de heves tűzharcz után elfoglalta az ellenségnek nagy táborhelyét, mire a Dévay-hadoszlop egy része tovább nyomúlt előre Mannheim felé, s a mint Dévay előadásából is tudjuk, az ellenséges lovasságot a várba szalasztotta.^[493]

A másnapi ismételt győzelem után Wurmser seregei Mannheimet a Rajna jobbpartján teljesen körűlkerítették s tíz nap múlva (október 29.) a Neckar jobbpartján emelt elősánczok megvételével az ostromzárat ez oldalon teljessé tették.

Ez időre esik Dévaynak egy vakmerő vállalkozása, melyet önéletrajzában ugyan nem említ, de a hadilevéltárban fennmaradt saját jelentései s a vezérkari tudósítások alapján itt teljes részletességgel leírhatjuk.

Nem kevesebbről van itt szó, mint arról, hogy Dévay már az ostromzár harmadik napján (október 31) arra vállalkozott, hogy pusztán saját dandárával Mannheim várát egy hirtelen cseles támadással meglepetésszerűen elfoglalja. A vállalat nem sikerűlt ugyan, de merészségénél fogva újabb fényes bizonyítéka Dévay örökké friss harczi kedvének és rettenthetetlen bátorságának; – élénken emlékeztet a kapitány korában még a hétéves háborúban Pegau ellen intézett hasonló vállalatára, a mikor száz huszárjával e várost bevette. A mannheimi eset a következő:

A körűlzárást követő napon a Mannheimhez közeleső házakból előörseink közt az a hír terjedt el, hogy az ellenség a várat kiüríteni szándékozik.^[495] Erre Dévay október 31-ikén este Latour altábornagytól parancsot vett, hogy néhány éjszakán át, Hotze tábornokkal egyetértve, az ellenséget folyton nyugtalanítsa s esetleges visszavonulását megnehezítse; egy még az este kelt kiegészítő utasítás még különösen meghagyta neki, hogy a vár ágyúinak védelme alatt levő ellenséges előörsöt a heidelbergi országúton megtámadja, állásából kiverje s lehetőleg a kapuig űzze; és az esetre, ha az ellenség a várból csakugyan kivonúlt volna, a kapuhoz vezető fedett utat elfoglalja.

A kapott parancsra Dévay másnap (november 1-jén) reggeli 5 órakor megindúlt a vezénylete alatt álló székely gyalogosokkal, ötven gránátos önkéntessel s egy szakasz Wurmser-huszárral; e csapatot tartalékúl követte a Benyovszky-gránátosok többi osztaga, még három szakasz Wurmser-huszár s két lovassági ágyú. Előcsapatával csakhamar a «vörös házig» ért, a hol az ellenség előörse állott. A franczia előörs azonban észrevette közeledését; s mivel az országút előtte egy darabon szét volt rombolva s keresztűlárkolva, ezzel időt nyert arra, hogy a sötétben megfusson, s így elfogni nem lehetett. Dévay nyomban üldözésére küldte Hajdu hadnagyot a gránátos önkéntesekkel és egy Kmosko nevű főhadnagyot egy szakasz huszárral. Az üldöző csapat elszántan vetette magát a futó előörs után, maga előtt egészen a várkapuig űzte s ott a heves kartácstűz ellenére is mindaddig megállta helyét, a míg a várból egész váratlanúl nagyszámú gyalogság rohant ki, és több ágyú is kezdett ellene tüzelni; mire kénytelen volt visszavonúlni.

A roham első részének folyamán írhatta reggel hat órakor Dévay azt a hevenyészett sürgős jelentését, mely egy czédulára írva még most is megvan a hadilevéltárban. A rövid jelentés így szól:

«Gránátosaimmal és székelyeimmel már a vámsorompónál vagyok. Még két zászlóaljra van szükségem s akkor megkapjuk a várost; úgy látszik, a francziák nincsenek sokan; csak két ágyúból tüzelnek.»^[496]

Dévay bárói czímere.
(A gróf Wickenburg István tulajdonában lévő eredetiről.)^[497]

Dévay az ellenség ellentámadása után sem adta fel tervét; még mindig számított arra, hogy a franczia sereg csak visszavonulását akarja fedezni; azért most előhozatta lovassági ágyúit s ezek segélyével nemcsak a kirohant gyalogságot szorította vissza a várba, hanem hathatósan viszonozta az ellenséges ágyútüzet is, mely főként az ágyúinkat fedező lovasságunk ellen volt irányozva. Ekkor írhatta második hevenyészett jelentését, a mely már ekként szól:

«1795 november 1. Most a téglavető mögött vagyok; a francziák azonban egy sáncz mögött vannak és most látni, hogy a sáncz erősen meg van rakva katonákkal és több ágyú is van benne; azért sürgősen kérek még gyalogságot segítségűl. 6 1/2 órakor reggel. Dévay vezérőrnagy.»^[498]

Bár a kért segítség nem érkezett meg (az utólagos jelentés legalább nem szól róla), Dévay a harczban még kitartott délelőtti tíz óráig. Ekkor, miután meggyőződött az ellenség túlerejéről és Latour altábornagytól is parancsot kapott a visszavonulásra, feladta a további harczot; előörseivel elfoglaltatta előbb bevett állásaikat s a többi csapatait visszavezette a táborba. Jelentésében dicsérőleg emeli ki a gránátosok és székelyek magatartását a támadásban, s a huszárok szívósságát a kitartó ágyúzás kiállásában.^[499]

Dévay jelentéséhez Latour altábornagy a haditanács elnökéhez, Wallis grófhoz intézett kísérőiratában hozzáteszi, hogy a kezdetben jelentéktelen csatározás egyre-másra igen komoly előörsi ütközetté fejlődött, mely ugyan körülbelül egyenlő veszteséggel végződött, de azzal az eredménynyel járt, hogy az ellenséges előörsök a városba űzettek s helyüket a mieink foglalták el.^[500]

A várat 10.000 főből álló őrsége ezután még három hétig makacsúl védte. Dévay tábornok ez egész időn át a legnagyobb veszedelmek közt végezte továbbra is az ostromlott vár alatt az előörsi szolgálatot.^[501]

Az ostromot végre is Clerfayt sikerei juttatták szerencsés befejezésre. Az északi harcztéren ugyanis Jourdan szeptember elején kezdte volt meg a támadást: Düsseldorfnál átkelt a Rajnán, s egészen a Majnáig nyomúlt előre, hogy a balparton ostromolt Mainzot a jobboldalról is bekerítse. Clerfayt azonban az északi sereggel Höchst mellett döntő győzelmet aratott (október 12) és Jourdant egészen Düsseldorfig visszaűzte; aztán 36.000 emberrel kirohant Mainzból, az ostromló sereget szétverte, sánczait és ágyúit elfoglalta és több ütközet után a balparton is Mannheim alá nyomúlt, melyet Wurmser azalatt a jobbparton ostromolt. Ideérkezett azonközben délről Pichegru is; de november 14-ikén Clerfayt visszaverte Mannheim alól s elfoglalta a vár balparti elősánczait. A vár ezek után november 23-ikán megadta magát.^[502]

Mannheim elfoglalása után Wurmser itt átkelt a Rajnán és seregével felváltotta Clerfayt hadait, melyek ezután visszahúzódtak Mainz felé. A vár bevétele után Dévay tábornok is rögtön parancsot kapott Wurmsertől, hogy a Rajnán átkelve az ellenséget tovább űzze a rajnai Pfalz területén. Így most dandárával, mely a Kinszky-svalizsér és Coburg-dragonyos lovasezredekből és a gyalogos Gyulay-önkéntes ezredből ^[503] állott, egészen Kaiserslauternig nyomúlt előre, ahol Nauendorf és Mészáros ^[504] tábornokok hadosztályaival egyesűlt. Erre másnap a Kinszky-ezred egy osztagával Zweibrückenig küldetett előre, hogy oda segítséget vigyen gróf Eszterházy Pál kapitánynak, ki a várost addig kétszáz vörösköpönyeges önkéntesével s egy ulánusosztaggal vitézűl tartotta a nagyszámú ellenség ellen s támadását két ízben is visszaverte. De a Dévay által segítségűl hozott egy lovasosztag kevés volt; másnap Saint-Cyr franczia tábornok még nagyobb erővel támadván a város ellen, Dévay csapatai elégtelensége miatt felsőbb parancs értelmében visszavonulásra kényszerűlt. Előbb Mühlbachig, – s aztán a mindig tovább nyomuló ellenség elől lépésenkint egészen Landstuhlig hátrált, hol néhány napra megpihenhetett. Kevés idő múltán Saint-Cyr tábornok ^[505] még több csapatot vonván össze, Dévayt Landstuhlból is kiszorította. De a magyar tábornok másnapra megerősítvén csapatait a Gyulay-önkéntesekkel s a Kinszky-ezreddel, most már támadásba ment át s a francziákat újra kiverte Landstuhlból és visszaűzte egészen Zweibrückenig, számos foglyot ejtvén a futó ellenségből.^[506]

A Kaiserslautern körűl folyt harczokról s bennük Dévay kiváló szerepéről még Latour altábornagy és Mészáros tábornok jelentéseiből is értesülünk. Latour ezeket jelenti a haditanács elnökének, Wallis grófnak:

«Az 5. sz. mellékletből (Mészáros jelentéséből) értesülhet Excellentiád a több rendbéli ütközetről, melyeket Mészáros tábornok úrnak ki kellett állnia kaiserslauterni állása megtartásaért; eddig a tábornok úr az ellenség túlereje ellenére is elszántsággal és jóakarattal megtartotta csapatait e kedvezőtlen állásban; s vitézségétől elvárhatni, hogy csak a túlerőnek vagy saját ereje végképen való kimerülése esetén fog engedni. Magából a jelentésből látni fogja Excellentiád, mennyi elismeréssel szól Kerpen báró és Kovachevich tábornokokról, de főként az előörsöket vezénylő Dévay tábornokról.» ^[507]

Mészáros mellékelt jelentéséből megtudjuk, hogy e harczok deczember 10-étől bezárólag 13-ig folytak le.^[508] A négynapos küzdelem végén a visszahódított Kaiserslauternból deczember 15-ikén jelenti Latour altábornagynak, hogy az ellenség az egész vonalon Trippstadt és Landstuhl között deczember 12-ikén egyszerre támadt, de egyrészt Kovachevich, másrészt Dévay tábornokok, a kiket Kaiserslautern felől báró Kerpen tábornok folyton támogatott, vitézűl helyt álltak. Beállván az éjszaka, ellentámadást határoztak el, még pedig egyszerre három irányból. Dévaynak az a feladat jutott, hogy Landstuhl felől kerülőúton az ellenséget hátba támadja, mialatt gróf Gyulay ezredes őt fedezve más oldalról demonstrál az ellenség ellen. A támadás fényesen sikerűlt; a francziák kénytelenek voltak Zweibrückenig visszavonúlni. «Nem tudom eléggé magasztalni – mondja Mészáros jelentése végén – báró Kerpen és Kovachevich tábornok, de különösen Dévay báró ez alkalommal kimutatott vitézségét és képességeit.» ^[509]

Egy héttel az események után (decz 21.) Clerfayt tábornok a franczia tábornokokkal a tél további folyamára fegyverszünetet kötött tíznapi felmondásra, s így Dévay az állomáshelyéűl továbbra is kijelölt Landstuhlban, Kaiserslautern mellett végre kipihenhette fáradalmait.^[510]

Így e hadjárat általán szerencsés eredménynyel járt s helyreállította az egyensúlyt a küzdő felek között. Károly főherczeg avatott ítélete szerint Clerfayt hadműveletei magukon viselték a körűltekintés és helyes számítás bélyegét: felfogta és kihasználta központi hadállása előnyeit». ^[511] De már a hadjárat folyama alatt meghasonlott Thugut ministerrel a szállítók uzsoraüzelmei és csapatai hiányos ellátása miatt; mikor pedig a minister őt a fegyverszünet megkötése miatt még korholta is, lemondott a vezérletről. Helyébe a fiatal (huszonöt éves) Károly főherczeg neveztetett ki a rajnai hadak fővezérévé; ennek parancsa alatt küzdötte végig Dévay tábornok életének utolsó hadjáratát a következő 1796-ik évben.

Ugyanez időben megváltozott a franczia déli hadsereg parancsnoksága is. A monarchikus érzelmű Pichegru, ki két évvel utóbb hazaárulás miatt Cayennebe számüzetett, már e hadjárat vége felé titkos tárgyalásokat folytatott a száműzött Condé herczeggel az elűzött Bourbon-dynastia trónjának helyreállítása érdekében. A direktórium gyanut fogván ellene, stockholmi követté nevezte ki, hogy a hadseregtől eltávolítsa, ő azonban ez állást el nem fogadván, egyelőre visszavonúlt a minorita-rendbe, honnan a harcztérre lépett volt. Utódja a déli sereg parancsnokságában a fiatal (30 éves) Moreau tábornok lett, ki előbb alatta szolgált a megelőző évi belga-hollandi hadjáratban: kiváló, bátor és eszes katona, méltó ellenfele Károly főherczegnek, kivel a következő évben szembekerűlt.

Jegyzetek

264. 50. Franczia háború korabeli fegyverek. Fejlécz. (129. l.) Cserna Károly rajza.^[VISSZA]
265. Már idézett eredeti levél Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
266. 51-52. Dévay Pál levele Horváth Józsefhez. I. II. A levél első és második (utolsó) lapja. (130-1. l.) Az 1792 márczius 3-án kelt eredeti levél Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olv. l. e mű 132-3. lapján.^[VISSZA]
267. Kisebbített mása a 130. és 131. lapon.^[VISSZA]
268. 53. Udvari ünnepély Bécsben a XVIII. században. (133. l.) Régi metszet után készűlt.^[VISSZA]
269. Reichstadt, 1792 márczius 3. – Eredetije Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
270. Reichstadt, 1792 április 20. – Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában ^[VISSZA]
271. E levél első lapjának kisebbített mását l. a 109. oldalon.^[VISSZA]
272. Bécs, 1792 május 27. – Eredeti levél Barcza Károlyné, Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
273. 54. Ferencz császár és magyar király koronázási díszben. (139. l.) Egykorú metszet a Szépművészeti Múzeumban.^[VISSZA]
274. «Interea anno 1792-do erumpente Bello Gallico ex Bohemia usque Luxemburgum profecti sumus; ibi aliquot dies pro refectione corporum subsistendo, mihi a D. Generali Schrőder imperatum, ut limites Gallicos circa Langui [Longwy] situatos sedulo recognoscam.» Dévay, i. f. 5. l.^[VISSZA]
275. Kriegsarchiv: Deutschland u. Niederlande, Feldakten 1792, F. 13, N. 48. Vorposten-Berichte und Meldungen, 138. l.^[VISSZA]
276. Et ecce tertio die evenit, ut Generalis Lafeÿet cum 18 circiter millibus in Terram Caesaream irruperit. Quem ego cum Regimine nostro et duabus legionibus Stuard et Kinsky multis ex eorum numero caesis aut captis feliciter ex Nostro Regno ejeceram.» I. f. 5. l.^[VISSZA]
277. 55. Braunschweigi Ferdinánd. (141. l.) I. E. Nilson egykorú metszete után.^[VISSZA]
278. MTR. Levélt. F. IV. D. 14/7. Boussy (Boussu), 1793 április 7.^[VISSZA]
279. Kriegsarchiv, DL. U. NL., 1792. Feldakten F. 7., N. 113.^[VISSZA]
280. MTR levélt. F. IV., D, 14/10. (Signálta: Grünne.) «als haben wir die vielfältigen Beweise der Tapferkeit, Klugheit und Standhaftigkeit in Betracht genommen, welche unser Generalmajor Devay als Oberster eines Hußaren Regiments während den Feldzügen von 1792 und 1793 gegeben, namentlich da er am 26-ten Julii 1792 die Avantgarde der französischen Armée bey Longwy zurückgedrängt und in solche Verwirrung gebracht, daß die ganze französische Armée den Rückzug nehmen musste; deren weiteren Vordringen derselbe fernerhin mit dem glücklichsten Erfolge Einhalt gethan, so wie er überhaupt im Laufe gedachter Campagnen durch mehrere tapfere Thaten zum beträchtlichen Vortheile unsrer Waffen wesentlich beygetragen hat.»^[VISSZA]
281. «Am 21. August recognoscierte der Feldzeugmeister [Clerfayt] mit einigen Escadronen des Regiments [Eszterházy] die Festung Longwy.» Thürheim: Die Reiterregimenter der k. k. öst. Armee II, 55. l. Dévay ezt a kémszemlét, mint kevésbé jelentős tényt, emlékiratában nem említi.^[VISSZA]
282. Thürheim: Die Reiterregimenter etc. II, 55. l. «In einem Walde bei La Croix aux Bois verjagten am 12. September die Husaren den Feind, der einen Verhau anlegen wollte. Eine Escadron sass ab, und folgte dem Feinde zu Fuss. Am 14. ward General Dumouriez, der mit 5000 Mann unsere Vorposten bei La Croix angriff, vom Regemente [Eszterházy] und 3 Bataillons Infanterie zum Rückzug gezwungen.» – Ezt a fegyvertényt maga Dévay nem említi, de mivel itt mindig az egész ezredről van szó, annak élén minden valószínűség szerint itt is jelen volt.^[VISSZA]
283. Ferencz császár és magyar király koronázása. (145. l.) Krafft olajfetménye (424X624 cm.) a M. Tört. Képcsarnokban. ld. Weinwurm Antal eredeti fényképfelvétele.^[VISSZA]
284. Grote, i. m. X. 119-120. l.; Marczali, Világtört. X, 351; Erzherzog Carl, Ausgewählte Schriften, Wien-Leipzig, 1893, IV. k. 143-4. l.^[VISSZA]
285. 56. Valmy környéke. (145. l.) Megjelent a Marczali Világtört. IX. kötetében.^[VISSZA]
286. «Eodem etiam anno cum Sua Excellentis Klerfeÿt in Campaniam [=Champagne] irrupimus, et ubi inde propter iniquitates viarum atque tempestatum copiae nostrae reverterentur, postremos ordines cum Regimine ducere jussus sum; qua occasione complurimos ex infestantibus et nos persequentibus hostibus intercoepi, cum Sua Excell. Klerfeÿt usque Monsium [Mons] eo cum mandato profectus, ut ibidem stationes Hyemales servaremus.» Dévay, 5. l. V. ö. Károly főherczeg i. m. (Der Feldzug von 1792) IV. k. 145. l.^[VISSZA]
287. Így nevezi Károly főherczeg is, e csata szakértő leírója, a ki maga is jelen volt. I. m. IV, 45. l. (la bataille de Mons.)^[VISSZA]
288. «Verum Generali Dumorier [Dumouriez] nos cum 72 [millibus] militibus aggrediente post confectum infelix Monsense proelium (universum Belgium hosti cedendo) usque Leodium [Lüttich] nos retraximus; et sequenti die Exc. Sua Klerfeÿt universarum excubiarum curam illico in me transtulit; ubi autem hostis cum duabus legionibus pedestribus et densis hostiam agminibus ex Leodio erupisset, eundem cum captis et caesis multis fortiter repuli; jamque etiam cum tribus granatericis legionibus adjutus complures ejusmodi eruptiones intrepide rejeci.» Dévay i. f. 5. l. Közelebbi leírása e csatának Dévay 1793-iki kérvényében (MTR. lt. F. IV., D. 14/7); hol azonban a dátum – nyilván leírási hibából – téves: november 6, bizonyára november 26 helyett. – Károly főhg. (i. m. 150. l.) ezt a lüttichi csetepatét november 27-ére teszi.^[VISSZA]
289. 57. Az 1792/3. évi belgiumi harczok színtere. (147. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.^[VISSZA]
290. Dévay 1793-iki kérvénye, «Species facti». (MTR. Lt., i. h.)^[VISSZA]
291. «Traductis demum ex Sua Excellentia de nocte mihi transmisso mandato infra urbem Jilik [Jülich] per pontem super fluvium Rohr [Roer] structum, agminis meis penes Steinstroß [Steinstrass] circa viam publicam consistendo, omnesque motus hostiles observando continuis hostilibus infestationibus eousque expositus fueram, donec ejusdem Excellentiae Suae ex Imperio ope duarum selectarum turmarum pontem illud magni momenti et laboriose exstructum vi ejecti ardentis pulveris pirei totaliter annihilassem.» Dévay, 5-6. l.^[VISSZA]
292. Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
293. Erzherzog Carl, Ausgewählte Schriften, IV, 251. l.^[VISSZA]
294. 58. Lafayette. (151. l.) H. Gugeler metszete után.^[VISSZA]
295. A bánsági születésű Branováczky János (1754-1816) a háborúban egy szerb szabad csapattal vett részt. «Einer der unternehmendsten Soldaten im kleinen Kriege... musste 1809 vieler Wunden wegen in Pension.» (Wurzbach, i. m.) Dévay még sok más helyen is említi a Branováczky szerbjeit.^[VISSZA]
296. Dévay 1794-iki kérvénye, «species facti». (MTR. lt. F. IV, D. 14/7). Önéletrajzában is említi: «nec multo post civitas Dirn [Düren] ab hoste capta est, ad quam a manibus ejus extorquendam a Sua Exc. cum una legione Branovatzky et 4 Venatorum Turmis missus, tenebrosa de nocte in Ipsam irrumpendo ditioni nostrae rursus reddidi, quam etiam tota Hyeme prae manibus nostris retinuimus.» I. f. 6. l.^[VISSZA]
297. «Düren, dont les François s’étaient emparés, fut occupée par nos troupes légères.» I. m. IV, 61. l.^[VISSZA]
298. Dévay 1794-iki kérvénye «species facti»-jából. (MTR. lt. I. h.) Önéletrajzában is elmondja: «sed dum supra Jilik [Jülich] continuo impeteremur, ubi cum una integra legione pedestri viribus et loco confisus hostis semet situaverat, ego cum 120 equitibus duabusque Venatorum Turmis et 3-bus Branovatzkyanis Turmis de nocte ex improviso ipsos adortus universim intercoepi; quos etiam alia die sub diluculo Exc. Suae praesentavi.» I. f. 6. l.^[VISSZA]
299. «Am 6. Jenner 793 habe das im Klo ster Dalheim gestandene feindliche Piquet von 1 Officir und 24 Gemeinen eben bei der Nacht aufheben lassen, wobeÿ der Officir und 8 Gemeinde zu Gefangenen gemacht und 25 Pferde erbeutet worden sind. – Id. kérvény, id. h.^[VISSZA]
300. «Eadem etiam Hyeme circa Ritzmund [nyilván leírási hiba: nem lehet más, mint Roermond] copiosos hostiles equites dietim per 20 per 30 in captivitatem deduxi; et usque ad adventum D. D. Generalium P.[=Principis] Coburg et Mack excubiarum cura continuo mihi credita est.» Dévay, i. f. 6. l.^[VISSZA]
301. «Dieser tüchtige Reiteroffizier... hatte... in den ersten Feldzügen des französischen Krieges als Oberst (1790 hiezu befördert) des 3. Husaren-Regiments Eszterházy mit grosser Umsicht und Bravour die Vorposten commandirt.» Hirtenfeld, i. m. 413. l.^[VISSZA]
302. Grote, Világt. X, 130., 136. l. Ez magyarázza Dévay folytonos csatározásait Roermond mellett, melyekről előbb volt szó.^[VISSZA]
303. 59. Herczeg Coburg Józsiás tábornagy. (155. l.) Egykorú metszet néhai Frohner János gyűjteményében.^[VISSZA]
304. Schlosser, Weltg. XVII, 309-10. l. V. ö. Erzherzog Karl, i. m. IV, 155 és köv. lapok. (Feldzug von 1793.)^[VISSZA]
305. Erzherzog Carl, i. m. IV, 156. l.: «ein schwacher Mann, und daher stets das Werkzeug seiner Untergebenen».^[VISSZA]
306. Schlosser, i. m. i. h.; Meynert, i. m. VI/b, 14. l.^[VISSZA]
307. Kriegsarchiv, Feldakten, DL u. NL 1793, F. 5, N. 540-d. – Geheime Disposition. Plan zum Übergang über die Roer.^[VISSZA]
308. KrA, FA, DL u. NL 1793. F. 5, N 540-f. Nachtrag zur geheimen Disposition.^[VISSZA]
309. KrA, FA, DL u. NL 1793. F. 5, N 540-e. – Ordre de Bataille für den 1. März 1793.^[VISSZA]
310. «Anno porro 1793-o 1-a Martii exercitu nostro feliciter usque Altenhofium [Aldenhoven] progrediente hic hostem vallis bene circumseptum a latere aggressus et in Ipsum irrumpens, adeo terrefactum reddidi, ut relictis vallis et 17 tormentis campestribus una cum necessariis munitionibus subitam fugam capesseret; cum adjuvamine Regiminum Latour et Sztaray, sub Ipsius Serenissimi Archi Ducis Caroli auspiciis.» Dévay, i. f. 6. l. – V. ö. Erzherzog Carl i. m. IV, 156. l. – Rotteck, i. m. IX, 135. l.^[VISSZA]
311. 1793-iki kérvény; MTR lt. F. IV, D 14/7. Lásd az előző térképvázlatot a 147. lapon.^[VISSZA]
312. «Postero vero die Supremus Commendantius perlustrata prius caesorum et vulneratorum hostili multitudine (quae ingens erat) praecedentia agmina progredi jussit versus Masztricht, ex quibus praecedentibus pars una Leodium versus missa; cum parte vero altera ego versus Masztricht ante exercitum progressus, ibidem hoste jam aufugiente innumeros commeatus et munitiones bellicas, trans civitatem autem ea postremis complures in potestatem nostram redegi.» Dévay, i. f. 6. l. V. ö. Erzherzog Carl, i. m. IV, 156. l.: «Unter mehreren Gefechten wurden die Franzosen genöthigt, die Berennung von Maestricht aufzugeben, welches sie zu beschiessen begonnen hatten».^[VISSZA]
313. «Das Regiment [Eszterházy] nahm an dem Treffen zwischen Tirlemont und Saint Trou [St. Trond] ehrenvollen Antheil.» Tharheim, Die Reiterregimenter etc. II, 55. l.^[VISSZA]
314. «3-ioque die civitatem Donger [Tongres, Tongern] summa cum felicitate occupando tria etiam Tormenta currualia Hosti detraxti: sicque exercitu pro refectione modica ad stationes concentratim deducto Ego continuo tamen tumultuariis et minutioribus hostilibus expeditionibus penes Donger occupatus fueram.»

«Paucos interes post dies hostem Szent Thron [St. Trond] derelinquentem usque Tirlamon [Tirelemont] insequi jussus, dum et per meum exploratorem et ab aliis fide dignis hominibus intellexissem (quod etiam omni sine mora Generalitati retuli) quod nimirum Generalis Dumorier [Dumouriez] contractis penes Levanium copiis suis exercitum nostrum quadrifariis agminibus agredi intendat; quare etiam mihi penes Tirlamon necesse fuerat tota die et seram usque noctem tumultuarios conflictus gerere et eousque minutioribus pugnis eum detinere, donec exercitus Noster per stationes distractus debite contrahatur, semetque in loco commodo collocet, sicque dein versus Osmael proficiscens, felicissime excubias ordinavi; quâ die etiam parumper fatigatus hostis quieti indulserat pro nostro maximo emolumento; Exercitus enim noster per hoc idoneum tempus se in bonam positionem collocandi nactus est.» Dévay, i. f. 6-7. l. V. ö. Erzherzog Carl, i. m. IV, 156-157. l.: «Am 4. waren die österreichischen Vortruppen in Tongern, und am 9. in St. Trond». – «Nach dem Übergange über die Maas bezog die öst. Armee in Erwartung fernerer Verstärkung Cantonierungsquartiere vorwärts von Maestricht und Lüttich.» – «Dumouriez versammelte 61.000 Mann, mit deren Mehrzahl er bei Löwen stand.» ^[VISSZA]

315. 60. Löwen távlati képe. (159. l.) Újabb felvétel után.^[VISSZA]
316. Károly főherczeg külön kiemeli az előcsapat vitézségét, mikor a neerwindeni csata előzményeiről szólva, ezeket mondja: «Zu Coburg’s Glück vertheidigte sich sein Vortrab [Dévay alatt!] so hartnäckig, dass Dumouriez glauben musste, er sei hinlänglich unterstützt». I. m. IV, 157. l.^[VISSZA]
317. Erzherzog Carl, Ausgewählte Schriften, IV, 158. l.^[VISSZA]
318. Grote, i. m. X, 137. l.^[VISSZA]
319. Marczali, Világtört. X, 381. l. (Ez az ezred a csata után 30 arany és 126 ezüst érmet kapott vitézségeért.)^[VISSZA]
320. Dévay «Cseszvitz»-nek írja. Kétségtelenűl a Zeschvitz vértesezredről van szó, melynek parancsnoka 1794-ben Schwarzenberg Károly Fülöp herczeg volt, a ki ez ezred élén Cateau alatt fényes győzelmet vívott ki (Dévayval együtt) a francziákon. (Wurzbach i. m., Schwarzenberg életrajzában.)^[VISSZA]
321. «Jamque toto ad proelium praeparato Ego cum 3 granatericis legionibus totoque Regimine Staraiano, una cum 3 Emerici Eszterhazÿ et una Cseszvitz equitum divisionibus in recto cornu constitutus sum; 2-ae vero Odonelli Legiones cum non paucis venatoribus Osmael [Orsmael] communiverunt; erga quas dum nimio impetu hostis operaretur, coactus sum cum Regimine Sztaraiano nec non cum non paucis equitibus ipsum aggredi et reprimere. Sicque tandem sero post meridiem, multitudini suae confidens, ausus est etiam a latere nos invadere, verum cum 6 Nostris et 2 Cseszvitz [Zeschwitz] cohortibus mecum assumptis inter maximum tormentorum fragorem et periculum tanto cum impetu in ipsius equitatum irrui, ut fuga sibi consulere coactus, proprium suum peditatum irrupi; sicque 28 jam denovo ad displodendum parata Tormenta cum debitis suis munitionum curribus ipsi ademi; equitatum vero usque ad seram noctem insequi non intermisi.» Dévay, i. f. 7. l.^[VISSZA]
322. Thürheim, Die Reiter-Regimenter, II, 55. l.^[VISSZA]
323. KrA, Cabinets-Acten, Berichte Coburg, 1793, F. 3., N. 21.: «Der Oberst Devay mit 3 Escadrons Husaren, 1 Division Zeschwitz, 1 Division Coburg hat durch eine entschlossene heftige Attaque auf den feindlichen linken Flügel die bereits vorhandene Gefahr, unsere rechte Flanke tournirt zu sehen, abgewandt und viel beigetragen, daß der Feind zerstreut und in die Flucht geschlagen wurde.»^[VISSZA]
324. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 3. N. 54. b.^[VISSZA]
325. 61. Dragonyos a XVIII. században. (163. l.) Eredetije színezett rézkarcz a M. Tört. Képcsarnokban. Felírata: Dragoner Regiment Erzherzog | Joseph | Der Stab liegt zu Gross,, | wardein in Ungarn. stb.^[VISSZA]
326. A Károly főhg. I. munkájához csatolt hadi térképen: Wulmersum.^[VISSZA]
327. Thürheim (Gedenkblätter aus der Kriegsgeschichte Österreichs, II, 155. l.) ugyancsak kiemeli Szentkereszty báró és Vajna őrnagyok, Löpper, Begány és Kovács kapitányok vitéz magatartását.^[VISSZA]
328. MTR. lt. F. IV, D. 14/7.^[VISSZA]
329. Minden valószínűség szerint Benyovszky János tábornok, ki később mint altábornagy 1800-ban társparancsnoka Dévaynak a nemesi felkelő seregben.^[VISSZA]
330. «Interea eadem adhuc nocte [márczius 18] ad unius praedominantis collis communitionem 3 mihi legiones pedestres expetieram quidem: vero me ad mane usque praeveniens hostis eundem cum suis extremis copiis jam communiverat; quod saltem dissolutis mane nebulis a nobis observatum est. Sed et inde adveniente D. Generali Benyovszky cum tribus suis legionibus, feliciter ipsum deturbavimus... usque Tirlamon ad seram usque noctem persequendo.» Dévay, i. f. 7. l. Az előadást közelebbi részletekkel kiegészíti Dévaynak idézett lőweni jelentése márczius 24-éről, i. h.^[VISSZA]
331. «Et illud [sc. Tirlemont] subsequentis diei diluculo ab ipso extorsimus, cum damno trium suorum Tormentorum amissorum.» Dévay, i. f., i. h.^[VISSZA]
332. Lásd az előző térképvázlaton, 147. l.^[VISSZA]
333. Dévay harmadnap kelt lőweni jelentéséből: KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 3., N. 21. – Csaknem azonosan adja elő idézett 1793.iki kérvényében (MTR. lt. F. IV., D. 14/7).^[VISSZA]
334. «Hinc Levanium proficiscentem hostem Ego ubique tanto cum ardore persecutus [sum], ut etiam illud qua fructum victoriae nobis reliquerit una cum copiosis commeatibus, veluti in Tirlamon, retro omissis; quos uni ad hoc destituto frumentario Officiali nostro ad amussim admanuari curavi.» Dévay, i. f. 7. l.^[VISSZA]
335. Károly főhg. I. m. IV., 159. l.^[VISSZA]
336. Sicque postero die [márczius 25, a lőweni jelentése keltét követő napon] ex Principis Coburg et Generalis Mack mandato usque Bruxellas profectus a Magistratu civilis debitum fidelitatis sacramentum Suae Majestati depositum obtinui.» Dévay, i. h.^[VISSZA]
337. 62. Brüsseli városrészlet. (167. l.) Újabb felvétel után.^[VISSZA]
338. «Inde ultro etiam hostem insequi jussus usque ad Mons, copiosa Tormenta cum suis munitionibus una cum 200 et pluribus hostibus intercoepi.» Dévay, i. f. 7. l.^[VISSZA]
339. «Propter quam fortunatam expeditionem meam anno subsequenti ordinem M. Theresiae consecutus sum.» Dévay, i. f., i. h.^[VISSZA]
340. «In den ersten Monaten des folgenden Jahres gab er häufige und im März beinahe tägliche Beweise seiner thatsächlichen Tapferkeit, Klugheit und Standhaftigkeit.» Hirtenfeld, Der Mar. Ther. Orden I. k. 413. l.^[VISSZA]
341. «His diebus circiter inchoata est illa secreta negotiatio intra Generales Dumorier et Mack, ope cujus Dumorier, Valence et Orlean ad exercitum Nostrum transiverunt.» Dévay, i. f. 7. l.^[VISSZA]
342. 63. Az 1793/4. Évi belga-franczia hadszíntér. Dévay hadműveleteinek színhelye. (170. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer J.^[VISSZA]
343. Otto Rudolf (szül. 1735. Weissenfels, Szászország, † 1811. Johannisberg, Königgrätz mellett). Már a török háborúban vezérőrnagy; 1793-ban mint dandártábornok, Károly főherczeg alatt, az előhad felének parancsnokságával bizatott meg. Úgy ez évben, mint a következő 1794-iki hadjáratban – mindig Dévay ezredessel az oldalán – számos alkalommal kitüntette magát, miről az alábbiakban lesz szó. (Wurzbach, i. m. 21. k.)^[VISSZA]
344. «Als Feldmarschallieutenant Otto [ekkor még dandártábornok] im April das Commando der Vorposten übernommen hatte, unterstützte ihn Vay [recte: Dévay] in allen Aufträgen auf das Eifrigste und führte alle schwere Unternehmungen zu besonderer Zufriedenheit aus.» Hirtenfeld, Der Militär. Maria-Theresien-Orden stb.I. k. 413. l.^[VISSZA]
345. «Mihi vero imperatum est usque limites Gallicos progredi; et taliter ex una parte Arx Conde totaliter obclusa, ubi Ego sub auspiciis D. Generalis Otto existens continuo felices contra hostem progressus feceram.» Dévay, i. f. 7. l.^[VISSZA]
346. A MTR. ltárában őrzött eredetiek után, magyar fordításban. (F. IV. D. 14/7.^[VISSZA]
347. Lásd a mellékelt térképeken, 170. l.^[VISSZA]
348. Így írva: «De Vay». (Clerfayt is, franczia létére, így értelmezi e nevet.)^[VISSZA]
349. Condé mellett.^[VISSZA]
350. Lásd a mellékelt térképen.^[VISSZA]
351. Lásd a mellékelt térképen.^[VISSZA]
352. Otto altábornagy tanubizonylata, Dévay 1793-iki kérvényének csatolmányai közt. – MTR. lt. F. IV., D. 14/7. V. ö. Hirtenfeld, Der Milit. Mar. Ther. Orden, I, 414. l.^[VISSZA]
353. 64. Horvát pandur a XVIII. században. (175. l.) A M. Tört. Képcsarnokban őrzött angol metszet aláírása: «A PANDOUR FROM CROATIA | A Province of Hungary which supplies the Emperor | with the bravest hardiest and most ferocious soldiers | in his Army a Body of them distinguished themselves | at the siege of Valenciennes in 1793. | Pub:d Iuly 1st 1794. By V. & R. Green, Berners Street London. & Chr. De Mechel of Basil in Switzerland.»^[VISSZA]
354. Lásd az előző térképvázlaton, 170. 1.^[VISSZA]
355. «Eodem fere tempore Arx etiam Valencze [Valenciennes] post famariense proelium obpugnari caepta est. Ego vero intra Arces Dué [Douai] et Bouchein [Bouchain] per sedulas Excubias omnes et singulos motus harum arcium observaveram, feci etiam complurimos captivos eruptionum tempore, per totam Valencziensis arcis obpugnationem ibi perseverando: sed maxima tamen vigilantia, uti mihi opus fuerat, Kam Cesar [Camp de César] vocatum, fortiterque circumvallatum locum, ubi hostis castra sua collocaverat.» Dévay, i. f. 7. l. – E hely teljesen összevág azzal a leírással, melyet Károly főherczeg ad a hadjárat menetéről (i. m. IV., 165-6. l.). V. ö. még Meynert i. m. VI/b 15. l. – Rotteck, i. m. IX., 133. l.^[VISSZA]
356. Károly főherczeg i. m. IV., 166-7. l.^[VISSZA]
357. Lásd a csatolt térképvázlatot, 170. l.^[VISSZA]
358. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 7, N. 28.^[VISSZA]
359. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 8, N. 11; azonos jelentés: KrA, Feldakten, DL u NL, 1793, F8, N. 212 (júl. 23.,^[VISSZA]
360. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 7, N. 48.^[VISSZA]
361. Károly főhg, i. m. IV. 167. l.^[VISSZA]
362. I. h. Ber. Coburg, 1793, F. 8, N. 25/a.^[VISSZA]
363. Károly főhg, i. m. i. h.^[VISSZA]
364. Károly főhg, i. m. IV. 167. l.^[VISSZA]
365. Azt hiszszük a tények egybevetéséből (az angol hadak vonulásáról van szó), hogy Dévay tévedésből írja a Schelde folyót mellékfolyója, a Scarpe helyett, mely mellett Marchiennes fekszik.^[VISSZA]
366. «Postquam autem Arx Valencze [Valenciennes] semet dedidisset, exercitus noster in pluribus agminibus fere ad Scheldam fluvium profectus est: ubi ego ex una possessione cum Croatis et Venatoribus versus Chambre [Cambrai] hostem feliciter expuli, in quem locum illico duae nostrae legiones pedestres semet collocarunt; Ego vero expulsum hostem insequens, non nisi postremos ipsorum de nocte reperire valens, complures ex iis captivos abduxi, postero vero die Territorio Chambre [Cambrai] occupato quidem; sed 3-ia statim die recessui exercitus noster cecidit, dum nimirum Anglicae copiae versus Dumkirchen tenderent.» Dévay, i. f. 8. l.^[VISSZA]
367. 65. Gróf Clerfayt Károly arczképét (179. l.) C. A. Schweigerd «Oesterreichs Helden u.Heerführer. Wien 1854.)» cz. műve III. kötetéből (491. l.) vettük.^[VISSZA]
368. Károly főherczeg, i. m. IV, 169-171. l.; Schlosser, i. m. XVII, 363. V. ö. Dévay: «quo in autumno etiam Arx Genua [Quesnoy] sub cura Excellentiae suae Klerfeÿt expugnata est; innumeraeque aliae minutiores pugnae tumultuariae circa civitatem Mobis [Maubeuge] evenere». I. f. 8. l.^[VISSZA]
369. Károly főherczeg, i. m. IV, 167-170. l.^[VISSZA]
370. Lásd az előző térképen, 170. l.^[VISSZA]
371. «Im Monat September... vertraute ich ihm eine ganze Abtheilung und den Posten Orchies an: Er benahm sich dabei mit so viel Klugheit, dass ihm der Feind nichts anhaben konnte – er machte vielmehr stets Unternehmungen gegen denselben über Bersée und Mons en Pesvèle, welche jeder Zeit zu unserem Vortheil ausfielen». – Melléklet Dévay 1793-iki kérvényéhez: MTR lt. F. IV, D. 14/7.^[VISSZA]
372. Krajovay Kray Pál báró (szül. Késmárk 1735, † Pest 1804). Dicsőséges katonai pályát futott meg. 1754-ben, 19 éves korában lépett a hadseregbe. Végigküzdötte ő is a hétéves háborút. 1787-ben ő fojtotta el az erdélyi pórlázadást, elfogván Hórát és Kloskát. Az 1788-iki török háborúban mint ezredes vesz részt; 1793-ban tábornok; később a Németalföldön Pichegru felett győzelmet arat, miért altábornagygyá lesz; 1797-ben a szerencsétlen véget ért hesseni hadjárat után haditörvényszék elé állítják – és kétheti fogságra ítélik. Erre lemond a rangjáról, de a császár nem fogadja el, hanem 1798-ban Olaszországba küldi, hol fényes haditettekkel rehabilitálja katonai hírnevét. Táborszernagygyá lesz s kéthavi ostrom után Mantovát beveszi. (Életrajzát megírta Kray Miksa báró, Szepes vm. tört. társ. évk. 1888. évf.)^[VISSZA]
373. «Eo circiter tempore [Dünkirchen ostromakor] D. Generalis Kray et Ego cum aliquot mille hominibus circa Orsi [Orchies] et Lil [Lille] oras expediti, eotum etiam, dum jam Angli post infelices suas pagnas redivissent [szeptember 8. után Belgiumba], pluries minutiora gerendo proelia Orsi ab hostili manu conservavi, donec D. Generalis Kray in locum meum non suffectus est.» Dévay, i. f. 8. l.^[VISSZA]
374. Kriegsarchiv, Cabinetsakten, Berichte Coburg, 1893. F. 8, N. 25/a. – L. a 170. lapon közölt térképet.^[VISSZA]
375. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 9, N. 87 és Feldakten, DL u. NL., 1793, F. 10, N. 321.^[VISSZA]
376. 66. Báró Kary Pál altábornagy. (183. l.) Kininger rajza után D. Weis metszete a Szépművészeti Múzeumban.^[VISSZA]
377. Ez állomásokat a csatolt térkép is feltünteti (170. l.)^[VISSZA]
378. KrA, Ber. Coburg 1793, F. 10., N. 8; – azonos jelentés: Feldakten, DL. u. NL., III. 1793, F. 11., N. 330.^[VISSZA]
379. «Im Oktober [1793] zeichnete sich Oberst Devay im Gefechte bei Denain aus. (I. m. II., 55. l.)^[VISSZA]
380. «Am 8. [Oktober] bei Allarmirung des feindlichen Lagers bei Mons en Pevelles that sich Oberst Devay mit zwei Escadronen des Regiments hervor. (I. m. II., 56. l.)^[VISSZA]
381. 67. Császári és királyi lovasság a XVIII. században. (185. l.) Seele rajza után L. Ebner metszete a Szépművészeti Múzeumban. A metszet aláírása: «Kayserliche Königliche Cavallerie.»^[VISSZA]
382. KrA., Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 10., N. 31. – Azonos jelentés: Feldakten, DL. u. NL., 1793 F. 11., N. 348. (Valószínűleg az előbbinek fogalmazványa.)^[VISSZA]
383. Otto tábornok említett tanubizonylatában, melyben az esetet leírja, «Ranzonér-»nak írja. (MTR. lt. F. IV., D. 14/7.)^[VISSZA]
384. KrA, Feldakten, DL. u. NL., 1793., F. 12. N. 394/b.^[VISSZA]
385. Lásd a hadszíntér vázlatán (170. lap).^[VISSZA]
386. Coburg jelentése, főhadiszállás, Bavay, 1793 október 22. KrA., Feldakten, 1793 F. 11., N. 366/c.; – Cab. Act. Coburg F. 10., N. 51.^[VISSZA]
387. Otto tanubizonylata, MTR. lt. F. IV., D. 14/7.^[VISSZA]
388. «Der Herr Oberst von Devay von Eszterházy-Husaren hat abermals neue Proben seiner Kriegserfahrenheit gegeben und hat an diesem Tage um ein ansehnliches die Verdienste gemehrt, die er sich bereits in so vielen Gelegenheiten um den Staat gesammelt.» KrA, Cab. Act., Ber. Cob., 1793 F. 10., N. 63/a és Feldakten, DL. u. NL., 1793, F. 11., N. 370/a.^[VISSZA]
389. 68. Franczia lovasság a XVIII. század végén. (189. l.) L. Ebner metszete a Seele rajza után a Szépművészeti Múzeumban «Französische Cavallerie» aláírással.^[VISSZA]
390. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1793, F. 11., N. 12/a és Feldakten, DL. u. NL., 1793 F. 13., N. 48., p. 160.^[VISSZA]
391. MTR. lt. F. IV., D. 17/4.^[VISSZA]
392. «Diese Verdienste verschafften ihm nicht nur das Ritterkreuz, sondern auch die Beförderung zum Generalmajor ausser Tour.» Hirtenfeld, i. m. I., 414. l.^[VISSZA]
393. Erdemem Felet Valo Kegyes | Aszony Anyam! Reminlem hogy edig mind az ket levelem kegyes | kezihöz jöt Edes Aszony Anyamnak, de meg | is eben is kivantam, ezen uj Esztendőhöz | somas kivansagomat meg teni. Engedje az | Fölseges Isten hogy meg sokakat el er | hesen minden Lelki es Testi aldasok | al Edes Aszony Anyam:engem pedig az | Uram es gyermekeimet meltostason | Anyaj kegyelmeben meg tartani. Mar | igen regen tesik hogy nem halatam | jo voltat Edes Aszony Anyamnak, de | reminlem az mindenhatotul hogy nem | valami baj az oka, kiert az Istent | naponkint kerjök hogy oltalmaza. | Az Uram mar ket hete hogy Toponaron | vagyon, es nem igen jo egisegbßen; | Kedves Marko Sogoromnak pedig, Leve„ | liböl örömel ertetem hogy jegyben ||^[VISSZA]
394. «Interea tamen Marsin [Marchiennes, magyarosan írva] ab hoste captum, quod inter me et D. Generalem Kraÿ situatum fuerat, una legione Bender ibidem intercapta, quamquam Ego tamen inde 50 Equites nostros feliciter deliberaverim: sed non multo post secundum DD. Generalium Kray et Otto planum antelatum Marsin recuperavimus et quidem 4 mille [=négyezer, – magyaros egyeztetéssel] captivis ibidem factis et 15 tormentis una cum Xenodochio et granario militari, aliisque munitionum requisitis ibidem repertis, qua omnia ex jussa supremi Marachalli nostri Principi York accuratissime tradidimus.» Etc. Dévay, i. f. 8. l.^[VISSZA]
395. Mons, 1793, november 30. – KrA, Cab. Act., Ber. Coburg F. 12., N. 437.^[VISSZA]
396. «A Brüsselli csipkéknek mustráját ime ide accludálom – írja később 1794 márczius 15-én kelt levelében Horváth Józsefnek – és Bécsy rőff is a mi pénzünkre van ki csinálva, így tehát elvárom, mellyikbűl és hányfélét vegyek jövendőben.» (Eredetije Leményi Jánosné úrnő birtokában.)^[VISSZA]
397. Voltakép csak 1756-ban lépett be zászlósnak, a mi csak 37 és fél évet adna ki. E számításából arra következtethetünk, hogy már tényleges szolgálata megkezdése előtt lépett a hadseregbe.^[VISSZA]
398. MTR. lt. F. IV., 14/8.^[VISSZA]
399. Buda, 1792 június 11. Eredeti levél Barcza Károlyné Horváth Irma úrnő birtokában.^[VISSZA]
400. MTR. lt. F. IV., D. 14/7. Rouirgnie 1794, márczius 14.^[VISSZA]
401. Thürheim: Gedenkblätter aus der Kriegsgeschichte Österreichs, II, 155. l. («In allen grösseren Gefechten dieses Feldzuges leuchtet durch Tapferkeit und Umsicht Oberst Paul von Devay seinem Regimente voran.»)^[VISSZA]
402. Károly főhg, i. m. IV, 191-2. l. (Der Feldzug von 1794.)^[VISSZA]
403. Zalabéri Horváth Imre valamely személyes ügyéről (előléptetéséről vagy szabadságolásáról) lehetett benne szó.^[VISSZA]
404. 70. Dévay Pál levele. (198. l.) Az 1794 márczius 15-én kelt levél eredetije Leményi Jánosné, zalabéri Horváth Mária úrnő tulajdonában. Olvasását l. e mű 197-8. lapján.^[VISSZA]
405. Eredeti levél, Lemény Jánosné zalabéri Horváth Mária úrnő birtokában.^[VISSZA]
406. Wrede, Gesch. der k. u. k. öst. Wehrmacht, III a, 244. l.^[VISSZA]
407. Thürheim, Die R.-R. II. 56. l. – V. ö. Wurzbach (Otto Rudolf életr.)^[VISSZA]
408. Thürheim, Die Reit.-Reg. II. 56-7. l. V. ö. KrA, Cab. Act. Ber. Coburg, 1794, 548. és köv. ll.^[VISSZA]
409. KrA, Cab. Act., Ber. Coburg, 1794, 609. l. Riesch vezérőrnagy jelentése Otto tábornokhoz, Abscon, 1794 márczius 30. 1 1/2 ó. d. u.^[VISSZA]
410. 71. Katona az Esterházy Antal ezredéből. (201. l.) Eredetije színes rézkarcz a M. Tört. Képcsarnokban «Infanterie Regiment Anton Ester„ | hazy. Ser Stab liegt zu Vespim | in Ungarn. Entstand 1733.» stb. felírattal.^[VISSZA]
411. Vaulx-Vrancourt? (Cambrai-től ny.-ra). – Wurzbach szerint: Vaux-en-Arroises (Otto Rudolf életrajzában).^[VISSZA]
412. «Je suis Port obligé au Colonel Devay et au Major Löpper de la manière entendue avec laquelle ils tournèrent 1’ennemi et de 1’intrépidité avec laquelle ils 1’attaquèrent et le mirent en deroute.» Idézi Thürheim, Die R.-R., II, 57. l.^[VISSZA]
413. Károly főhg. id. m. IV, 199. l.^[VISSZA]
414. KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 938. l.^[VISSZA]
415. Thürheim, Die Reit.-Reg, II, 57. l.^[VISSZA]
416. KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1922-26. l.^[VISSZA]
417. «verum adveniente vere in praesentia Suae Majestatis totus Exercitus a Kato [Cateau] civitate progrediens universas hostiles Copias aggressus (quamquam diu fortiter restiterit) feliciter tamen rejecit; ubi postquam D. Generalis Otto copiae cujus ego imperio cum Regimine nostro subjectus fueram, ad curam Principis York devenissent, tribus etiam in partibus cum hoste agere debui, et 10 tormenta ipsi adimendo eundem usque Picardiam pepulimus; non diu postea magna auxilia aquirente hoste aliquantulum semet Princeps retraxerat.» Dévay, i. f. 8. l.^[VISSZA]
418. 72. Schwarzenberg Károly herczeg. (205. l.) Pichier karcza Aug. Friedrich Oclenhainz festménye után.^[VISSZA]
419. Károly főhg i. m. IV, 200-201. l.^[VISSZA]
420. Talán tsoóri Mecséry János, kiváló katona, később altábornagy s a Mária Terézia-rend lovagja. Szül. 1770. Győr, † 1832. Lincz. Tizennyolcz éves korában, a török háború kezdetén (1788) lépett a hadseregbe; 1793. vezérkari főhadnagy (itt már kapitányúl említve, 24 éves korában.) «Immer mit Auszeichnung dienend, fand er doch erst im Feldzuge des Jahres 1799 Gelegenheit sich besonders hervorzuthun« (Wurzbach, i. m.). – Thürheim, Die Reiter-Regimenter cz. művében (II, 54. l.), említi Mecséryt 1790-ben mint az Eszterházy-ezred hadnagyát; s 1796-ban Mecséry Dánielt, mint az ezred kiváló kapitányát (Gedenkblätter, II 156. l.)^[VISSZA]
421. Wurzbach, i. m. (Schwarzenberg életrajza.)^[VISSZA]
422. «Non diu postea magna auxilia in Picardia aquirente hoste aliquantulum semet Princeps retraxerat. Nam revera nos hostis forti et vallida [sic] manu agressus; quem tamen in proelio apud Trojanvill devincentes, cui meus Vice Colonellus 10, Ego vero 3 tormenta cum 7 munitionis curribus ademimus; reliquos que cum Principe Svarczemberg caesis multis usque ad Chambre [Cambrai] fugavimus.» Dévay, i. f. 8. l.^[VISSZA]
423. Dévay az ő számtalan portyázása révén ép oly jól ismerhette ezt a vidéket, mint Mecséry, az expedíció vezetője, ki ezredebeli tiszt volt. Nem csoda, ha oly helyeket is ismer, melyek a nagy hadtörténeti munkákból kimaradtak. [Troisvilles? = Háromfalu?]^[VISSZA]
424. Erre a fegyvertényre utalhat Marczali is, mikor Landrecies ostromáról szólva kiemeli, hogy: Különösen az Eszterházy-huszárok (ez évben már Ferdinánd-huszárok] szereztek akkor nagy dicsőséget.» (I. m. X, 442. l.^[VISSZA]
425. «hic aliquot dies subsistentes et quotidie feliciter rem agentes (quo tempore etiam Landressÿ expugnatum est).» Dévay, i. f. 8. – V. ö. Károly főhg IV, 202. és Meynert, VI/b, 22. l.^[VISSZA]
426. Károly főherczeg i. m. IV, 202-3. l. E hadműveletek szakszerű leírásával teljesen összevág Dévay előadása: «Mandatum advenit [Landrecies elfoglalása után] ad oras Turne [Tournai] cum copiis sub Principe York descendendum esse; et brevi duas tresve post dies ex parte civitatis Lill [Lille] hoste cum multis copiis [50.000 embere volt] in nos irruente in principio aliquantum agmina nostra pressa sunt, verum ad ultimum adeo ipsum rejecimus, ut non nisi sub moenibus arcis Lill consistere tutum putaverit; Ego eotum in levo Exercitus Cornu existens complurima tormenta ipsi ademi et ad Principem transferri curavi.» I. f. 8. l.^[VISSZA]
427. 73. Franczia gyalogság a XVIII. század végén. I. (209. l.) Ebner metszete Seele rajza után a Szépművészeti Múzeumban, «Französische Infanterie» aláírással.^[VISSZA]
428. Relation uiber die unter dem 10 May 1794 bei Tournay vorgefallene feindliche Action. Preq, d. 11. May, 1794. KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1043. l. – «Der Erzhberzog Ferdinandsche Husaren Oberst Devay, welcher den ganzen Angrief auf den feindlichen linken Flügel commandirte, hat alles mit der bekannten und öfters erprobten Klugheit und Tapferkeit veranstaltet und das meiste zum glücklichen Erfolg des Sieges beigetragen.» – V. ö. Thürheim, Die R.-R., II, 57. l.^[VISSZA]
429. Talán Montreal, Koblenz közelében, a régi trieri érsekség területén, a mai porosz rajnai tartományban, Luxemburg határán.^[VISSZA]
430. Károly főhg i. m. IV. 204-5. l.^[VISSZA]
431. «Interea paucos post dies illuc cum majore parte exercitus, adveniente Ipsa Sua Caesarea Majestate, nova operatio instituta; ope cujus Princeps York cum selectis copiis et cum Ipso D. Generali Otto versus Turquen [Tourcoing] in Galliam progressus est; ubi Ego praecedentes copias ducendo duobus ex castris Hostem rejeci, captis ejusdem omnibus castrensibus requisitis et commeatibus; in qua positione etiam post innumeros minutiores conflictus tota nocte permanens usque sequentis diei horam primam meridianam et eousque nec discesseram, donec Generalis Püchegri [Pichegru] Hannoveranos et Anglos non rejecisset. Sic et ego me retrahere coactus usque ad Generalem Otto in maximo semper periculo; in qua positione etiam ante densa hostium agmina per noctem permansimus, sera dein nocte adveniente mandato, ut ad Torne [Tournai] copiae nostrae retrahantur.» I. f. 9. l.^[VISSZA]
432. «In dem Treffen bei Leers und Tourcoing den 17. und 18. Mai waren 4 Escadrons des Regiments [E. H. Ferdinand] unter Devay in der Avantgarde und wurden wiederholt belobt.» Thürheim, Die Reiter-Reg., II, 57. l.^[VISSZA]
433. Károly főhg i. m. IV, 206. l.^[VISSZA]
434. «ibique tertia post die ingenti subsecuto proelio (dum nimirum Generalis Püchegri cum universo suo Exercitu copias nostras aggrederetur) a media tertia matutina hora seram usque ad noctem dimicando, nullibi tamen per nos perfringere valuit; hic Ego in laevo cornu constitutus, cum nostris et cum non paucis Anglici equitatus copiis 2500 hostilem equitatum aggressus bis ingenti suorum cum damno repuli et ex duabus possessionibus ea in parte hostilem etiam peditatum fugavi; interim Generalis Püchegri [sic] relicta situatione sua se retraxit.» I. f. 9. l.^[VISSZA]
435. «postero vero die per Suam Majestatem in Supremo Castrensi hospitio comparere jussus, pro Generali publicatus sum.» U. o. – E szerint Dévay 1794 május 22-ikén neveztetett ki tábornokká. Azonban a kinevezési okmány, mely megvan a zalabéri Horváth család levéltárában, már egy hónappal elébb kelt Bécsben, április 19-ikén. Szövege a következő: «An den Herrn Obersten und des E. H. Ferdinandischen Hussaren Regiments Commandanten Paul Devay. – Seine Majestät haben den Herrn Obersten in mildester Rucksicht seiner bishero geleisteten, und noch weiter fortsetzenden guten, und erspriesslichen Kriegsdiensten, bewiesene Tapferkeit, und anderen rühmlichen Eigenschaften, dahero zur Bestättigung allerhöchst dero Zufriedenheit vermög des unter allerhöchster Signatur ausgefertigten Patents zum Kaiserlichen Königlichen Obersten Feldwachtenmeister zu Pferd allergnädigst zu ernennen und den Herrn General Feldwachtmeister in dieser Eigenschaft mit der vom 28-ten Maij dieses Jahres anzufangen habenden erhöhten Charaktersmässigen Feldgebühr beÿ der Haupt-Armée zur belassen geruht. Welche allerhöchste Entschliessung dem Herrn General Feldwachtmeister zur Nachricht, guten Versicherung, und zu dem Ende bekannt gemacht wird, damit der Herr General Feldwachtmeister von der seitherigen Dienstleistung mit gehöriger Ordnung, und Richtigkeit auszutretten, und die weitere Bestimmung bei der Hauptarmée nach der Anordnung des Kommandierenden Herrn Generalen zu vollziehen bedacht bleiben möge. – Ex Consil. Aulae Bellico. – Wien, den 19-ten April 1794. – Extraditum vero Domino Impetranti; 11-ma junij 1794. – Fr. Gerstenbrand.^[VISSZA]
436. General Befehl dd. Tournay, am 28. May 1794: «Seine Majestät der Kaiser haben des Dienstes befunden, nachstehende Beförderungen in der Armee anzuordnen: ... zum General-Feldwachtmeister... Oberst Devay von EH. Ferd. Husaren.» – KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1126. l.^[VISSZA]
437. KrA, CA, Ber. Coburg, 1794, 1134. l ^[VISSZA]
438. Még 1801-ben is magyarúl ír egyik «drága asszony öccsének» ezzel a mentséggel: «megbocsásson, hogy magyarúl írok, de német író rosz vagyok.» – Szalabér, 1801 február 18. – Eredeti levél Barcza Károlyné úrnő birtokában.^[VISSZA]
439. Az eredeti kisebbített mása: 121. l.^[VISSZA]
440. «Esplechin, den 28-ten May 1794. Ew. Gnaden, Gnädigste Mama! Heute ist der zweÿtglückliche und freudenvolle Tag, den ich je in meinem Leben erlebt habe. Was glauben Sie, liebe Mama? Was ich sagen will?... Nun höhren Sie! Heute sind zu Mittag zu Sr. M. dem Keÿser allergnädigst eingeladen worden General Petrasch und – unser liebe Papa! – Der liebe alte Herr gieng als Obrister dahin und ist – als – General wieder zurückgekommen... Oh welche Freude! Könnte ich nur auf einen Augenblick jetzt zuhause sein, – oder! wie gerne wäre ich jetzt ein Zauberer, wie geschwind würde ich in Szalabér seyn, und diese freudenvolle Nachricht Ihnen, liebe Mama, der Marie, und allen übrigen überbringen. Da aber diess unmöglich ist, so begnüge ich mich indessen damitt, dass ich diese so herliche Scene berichte, und mich umsomehr freue, weil ich gantz sicher glaube der erste zu sein, der diese so freudige Nachricht Ihnen – allen berichtet. – – Der Keÿser (!) war mit dem Herrn Generalen sehr gnädig und hat Ihm in voraus versprochen, dass er nächstens gantz zuverlässig auch des Theresia Ordens theilhaft werden wird.» «Ich kann Ew. Gnaden meine Freude gar aicht beschreiben, aber ich halte mir unterthänigst vor, dass Sie mich nicht wieder einen Romanhelden schildern, denn das ist gar nicht romanhaft, wenn man das sucht auszudrücken, was man würklich fühlt. Nun muss ich aber aufhöhren, denn in diesem Augenblick kömt der Befehl, dass wir heute Nacht marschieren und Morgen den Feind schlagen werden! Ich wünsche also Ew. Gnade eine guthe Nacht, und nachdem die Ehre habe, die guthe Marie und mich in dero ferneren hohen mütterlichen Gnaden unterthänigst zu empfehlen zusammen mit einem unterthänigen Handkuss, in tiefster Ehrfurcht Ew: Gnaden unterthänigst gehorsamster Sohn Emmerich v. Horváth m. p.» [Utóirat] «Ich bitte unterthänigst eine Empfehlung von mir an die Marie zu machen, Sie solle nicht böse sein, dass ich diessmal nicht geschrieben, aber ich habe in der That keine Zeit, jetzt ist 10 Uhr Abends u. nach Mitternacht marschieren wir. Meine Schwestern und meinen Bruder küsse ich 1000.»^[VISSZA]
441. Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
442. 74. Ferencz császár és magyar király. (217. l.) Franz Wieck műlapja Joh. Ziteur festménye után.^[VISSZA]
443. Károly főherczeg (i. m. IV, 207. l.) ez ostromot nem említi; e tárgyra vonatkozólag csak ennyit mond: «Die Verbündeten vertheilten ihre Truppen – sie schwächten sich bei Tournay, um eine bedeutende Abtheilung nach Oudenarde abzuschicken, welche die Schelde besetzen und sich jenseits des Flusses mit Clerfayt verbinden sollte, der bei Thielt stand.» – Dévay előadásából azonban megtudjuk, hogy ez intézkedésnek valóban kényszerítő oka volt. –«Subsequentibus dein diebus Sua Majestas cum Exercitu aliorsum procedens, Ego sub Principe York cum tribus E. H. Ferdinandi divisionibus, una legione Odonelli, 4 Venatorum Turmis una cum una legione Hessica venatorum et una levioris, duabusque gravioris armaturae Hannoveranis Equitum cohortibus nec non cum aliis Anglicis copiis ad arcis Odenár [Oudenarde] penes Scheldam situatae solvendam obsidionem missus sum, quam duabus jam diebus hostis multis tormentorum ictibus quassaverat; qua occasione assiduis tumultuariis proeliis cum hoste conflixi usque adeo, ut 3-is post die ea 20 milibus constans hostilis exercitus per me indesinenter infestatus relicta arcis obpugnatione aliorsum perexerit [sic]; taliter igitur arcem salvavimus una cum copiosis in Schelda existentibus navibus et commeatibus Caesareis.» I. f. 9. l.^[VISSZA]
444. Coburgnak Tournayből 1794. június 21-én York herczeghez intézett hadiparancsa szerint: «Bei meinem durch die dringenden Umstände an der Sambre veranlassten Abzug mit der Armee habe ich die Ehre Eu. Kön. Hoheit das Kommando aller K. K. und alliirten Truppen von Nieuport bis Valenciennes längst der ganzen Gränze zu übertragen. – KrA, Ber. Coburg, 1794, 1467. l.^[VISSZA]
445. Károly főherczeg i. m. m, 208-213. l. V. ö. Schlosser, i. m. XVII, 366. l.^[VISSZA]
446. «Sed non multo post propter infelicem infra Mobes [Maubeuge] et Charlemont [Charleroi] copiarum nostrarum pugnam etiam Principi York demandatum, ut se cum copiis suis usque Mechlinium retrahat; quorsum etiam donec non appulimus, ego semper Anglicas copias cum agmine meo claudebam et Mechlinium 10 vel 12 diebus (quamquam Hostis Scheldam saepius trajicere voluerit) eousque donec ex civitate armamentarium totaliter efferri non curaverim, feliciter conservavi.» Dévay, i. f. 9. l.^[VISSZA]
447. Witterze, 27 juni 1794. – «General Kray hätte bei einer erfolgenden Retraite... mit beiden Generalen Fröhlich und Devay mit ihren unterstehenden Truppen über Ath, Hall, Brüssel und Löwen der Hauptarmee zu folgen.» Ber. Coburg, 1794, 1525. l.^[VISSZA]
448. Lásd a 147. lapon közölt térképet.^[VISSZA]
449. Ber. Coburg, 1794, 1633. l. (Truppenvertheilung.)^[VISSZA]
450. Károly főherczeg i. m. IV, 217. l.^[VISSZA]
451. Ber. Coburg, 1794, 1712. l.^[VISSZA]
452. 75. Mecheln főtere. (121. l.) Újabb felvétel után.^[VISSZA]
453. Károly főherczeg, i. m. IV, 217. l. – Dévay szereplésére vonatkozólag: «Quamquam autem per Principem Coburg jam ternis vicibus ad me cum copiis meis exercitui conjungendum et Anglos relinquendos citatus fuerim, a Principe York tamen semper retentus, tandem Levanium inter maximas et periculosas hostiles difficultates adveniens, ibi Dominum Generalem Kray reperi; ita denovo accepto a Principe Coburk mandato, ut intra Tirlamon [Tirlemont] et Sodom [Jodoigne] situatam viam Namurensem vigilantia aurarem maxima, movi; sed jam in itinere cum hostilibus copiis confligere coactus, quos vel maxime ope tormentorum curulium reprimere debui.» I. f. 9-10. l.^[VISSZA]
454. Valószinűleg futaki Hadik Károly gróf, ki ez évben Dévayval együtt nyerte el a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.^[VISSZA]
455. «Ejectis Levanio D. Generalis Kraÿ copiis et derelicto per Exercitum nostrum Tirlamonio, qui colles penes Osmaël occupaverat, meae defensioni Tirlamon civitas comissa est; in quam etiam debito praesidio injecto me cum caeteris copiis post civitatem collocavi. Sed die altera me hostis valida cum mano aggrediens, usque ad meridiem feliciter civitatem protegebam; tandem tamen cedere debens multitudini, extracto ex civitate prius praesidio eadem die adhuc in comodo loco copias meas collocavi. Sequenti vero die dum me de novo hostis aggrederetur, a mane usque ad seram noctem cum Ipso dimicando ea nimirum spe fretus (uti D. Generalis Alvinczy et Princeps Valdek me assecurarunt) quod nimirum debitas suppetias aquisiturus sim et quod Ipse adhuc etiam exercitus confligendi cum hoste animum habeat; sed nescio qua de causa exercitus amplius non comparente Ego ad matutinum usque tempus ibi permanseram, sicque dein usque ad Szent Thron [sic] me retrahendo cum D. Generali Hadik copiis me conjunxi.» I. f. 10. l.^[VISSZA]
456. A tournayi csata óta. «Der Kaiser Franz hatte die Armee verlassen, um nach Wien zurückzukehren, und an Mack’s Stelle stand General Fürst Waldeck Coburg zur Seite». Károly főherczeg, i. m, IV, 211. l.^[VISSZA]
457. borbereki Alvinczy József báró (1735-1810), ki a hétéves, bajor örökösödési és török háborúban is kitűnt s Ferencz császár katonai nevelését vezette, Belgrád ostroma óta már altábornagy volt. Az itt leírt franczia hadjáratokban kitűnt Neerwindennél, Landrecies ostrománál, Charleroi és Fleurus mellett mint hadosztály-parancsnok. (Wurzbach, Alvinczy életrajza.)^[VISSZA]
458. KrA, Ber. Coburg, 1794, IV, 1714. (Woordt, 20. July 1794.)^[VISSZA]
459. 76. Franczia gyalogság a XVIII. század végén. II. (225. l.) L. Ebner metszete Seele rajza után a Szépművészeti Múzeumban «Französische Infanterie» aláírással.^[VISSZA]
460. Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő birtokában.^[VISSZA]
461. Hirtenfeld, Der Militär-Maria-Theresien-Orden.^[VISSZA]
462. Dévay, i. f. 10. l. – Lásd az alábbi jegyzetben.^[VISSZA]
463. Fouron-le-Comte, 6. August, 1794. – Ber. Coburg, 1815. l.^[VISSZA]
464. Dévay ekkor már a Mária Terézia-rend vitéze volt, miről fentebb szóltunk; ezzel jogigényt szerzett a bárói czímre, s noha e rangot forma szerint csak 1800 elején kapta meg, a jelentések 1794 nyara óta már gyakran az előlegezett bárói czímmel említik.^[VISSZA]
465. Fouron-le-Comte, 20. August, 1794. – Ber. Coburg, 2039. l.^[VISSZA]
466. Károly főherczeg, i. m. IV, 220-223. l.^[VISSZA]
467. 77. Csapatszemle a császári és királyi csapatok felett. (229. l.) Színes metszet a M. Tört. Képcsarnokban. Aláírása: «Vorstellung der K. K. Haubt Arme bei Semlin wie folche das Grosse Quare Formiret in Mai 1788. | l. Seine K. K. Maiestät Josephus II. 2. Ihro K. Hoch. Erzherzog Franz von Österreich. 3. Excellentz General Feldmarschal Lacÿ. 4. 5. 6. die Hoche Generalitätt. 7. die Hungarische Noble | Leibgarde. 8. die Gallisische Noble Leibgarde. 9. die Schweren Kirassir Regimenter. 10. der Berg Branika mit K. K. Artilleri. 11. die Freÿparti. 12. die Chvallocher. 13. die Husaren. 14. die | Grenadier. 15. Füsillirs. 16. die Hollaner. a. die festung Belgrad. b. die neue festung Semlin. c. die Donau. d. die Sau. e. die Sauspitze. f. die Krieges Insel. g. die K. K. Scheicken. h. das K. K. | Feldlager. i. Zervinka. k. Banosze. l. Kraljove. | Wien im Verlag bei Lucas Hochenleitter Kunst und Buchhändler am Kohlmarkt dem grünen Fassel gegenüber Nro 1180.»^[VISSZA]
468. Eredetije Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
469. «Inde pedetentim post innumeros minutiores conflictus exercitus versus Rhenum tetendit quem etiam feliciter transjecit: fin qua retro itineratione Ego semper postremas copias ductitabam; hinc cum Hungarico Caesareo et E. H. [Erzherzog] Ferdinand Regiminibus cum nonnullis emigrantium copiis versus Düsseldorf ad diligenter observanda omnia missus». I. f. 10. l.^[VISSZA]
470. 78. Dévay Mária arczképe. (233. l.) Eredetije gróf Wickenburg Márk tulajdonában.^[VISSZA]
471. Valószínűleg helyesen: Mintard, Düsseldorf közelében. Montfoord Hollandiában van Utrecht mellett; más Montfort nevű helységek Francziaországban; a Rajna mellett ily franczia hangzású nevű helyet nem találni.^[VISSZA]
472. Eredetije Barcza Károlyné úrnő birtokában. (L. 117. l.)^[VISSZA]
473. 79. A zalabéri Horváth-kuria. (237. l.) Az eredeti olajfestmény gróf Wickenburg Márk tulajdonában.^[VISSZA]
474. Mühlheim, nem messze Düsseldorftól, Essen és Duisburg között, – vagy Mühlheim Köln tőszomszédságában, ugyancsak elég közel Düsseldorfhoz. Hogy a levél melyikben kelt, itt nem tudjuk eldönteni.^[VISSZA]
475. Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
476. Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
477. 80. Pichegru franczia tábornok. (241. l.) Pierre Charles Coquerel metszete Hilaire Périé rajza után.^[VISSZA]
478. Károly főherczeg, i. m. IV, 226-8. l. – Dévay: «revera ea hyeme propter continuos motus et inquietudines copiae nostrae multum passae sunt, saepius praesente nobiscum ipsa Excellentia sua Klerfeÿt in Hollandiae limitibus, ubi jam cum alio exercitu D. Generalis Alvinczÿ extiterat». I. f. 10. l.^[VISSZA]
479. Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában ^[VISSZA]
480. Luxemburg, melyet a francziák már télen körűlzároltak, június 24-én adta meg magát. Mainzot is már tavaszszal ostrom alá vették. – Károly főherczeg, i. m. IV, 262., 265. l.^[VISSZA]
481. Eredeti levél, Barcza Károlyné zalabéri Horváth Irma úrnő tulajdonában.^[VISSZA]
482. Eredeti levél, Barcza Károlyné úrnő birtokában.^[VISSZA]
483. Károly főherczeg, i. m. IV, 253-266. l.^[VISSZA]
484. «Anno autem 1795-o ineunte vere ego et D. Generalis Kray ex supremi Marechalli Klerfeit mandato versus Moguntium [Moguntiacum = Mainz] copias nostras duximus, ubi post continuam huc et illuc tergiversationem Ego tandem... versus Freiberg profectus sum». Dévay, i. f. 10. l.^[VISSZA]
485. 81. Gróf Wurmser Dagobert Zsigmond tábornagy. (249. l.) C. A. Schweigerd: Oesterreichs Helden und Heerführer. III. Band. (Wien, 1854.) 517. l.^[VISSZA]
486. Eredeti levél, Barcza Károlyné úrnő birtokában.^[VISSZA]
487. Wurmser 1795 aug. 16-án és 25-én kelt parancsai: KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795. F. 9. N. 4 és F. 9. N.22. – (Indulás Kenzingen aug. 19, érkezés aug. 20 Wiesenthal, aug. 21 Mühlberg, aug. 22 Kuppenheim. Itt bevárandók a további intézkedések.)^[VISSZA]
488. Aug. 27-én jelenti Offenburgból, hogy odaérkezett, onnan Freiburg kétnapi járóút. – KrA, Feldakt., Oberrh., F. 9, N. 25.^[VISSZA]
489. Károly főhg, i. m. IV, 266-8. l. – Dévay szereplését illetőleg: «Ego tandem ex castris Schwezingensibus cum Regiminibus Levioris armaturae Kinszky et Hung. EH Ferdinand [et] Wurmzer non paucis acceptis mecum etiam campestribus tormentis ad D. Generalem Vurmser versus Freiberg [Freiburg] cum multis copiis ibi jam constitutum profectus sum, ubi pauco tempore, ordinatis prius per me circa Renum ante exercitum nostrum in stationibus dislocatum necessariis excubiis, substitimus». I. f. 10. l.^[VISSZA]
490. Károly főhg, i. m. IV, 268., 271. l. – V. ö. Schlosser, i. m. XVII, 396; Rotteck, X, 173. l.^[VISSZA]
491. 82. Mannheim környéke. (Dévay 1795/6. évi hadműveleteinek színtere.) (253. l.) Tervezte Fest Aladár, rajzolta Hoffer József.^[VISSZA]
492. Károly főherceg, i. m. IV, 271. l. – Dévay szereplését illetőleg : «Cum a tergo hostis per irruptionem ex civium ad nos infidelitate Mancheimium occupasset, ulteriusque progredi minaretur, celeri quo potuit cursu Heidelbergum versus movit exercitus; unde 18-a Octobris unanimiter hostem aggredientes, ipsis etiam castris eundem totaliter exuimus : ubi per meas praecedentes copias Hostilis etiam Generalis Udeno [Oudinot] in potestatem nostram devenit; et cessantibus parum mane nebulis fugatum hostilem equitatum intra ipsa moenia Arcis se occludere coegimus ; sicque postea Arx illico obpugnari capta». I. f. 10 – 11. l.^[VISSZA]
493. «Die Affaire von Mannheim», 18. Okt. 1795. – KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 11, N. 91. – Kiegészítő jelentés: Seckenheim, 22 Okt. 1795. (Angriff von Mannheim). Feldakt., Oberrh., 1795, F. 10, N. 15.^[VISSZA]
494. 83. Báró Hotze tábornok. (255. l.) Megjelent Marczali Világtörténete X. köt. 471. l. Nyomás a Franklin-Társulat képdúczával.^[VISSZA]
495. V. ö. Dévay előörsi jelentése: Feudenheim, 31. Okt. 1795. – KrA, Feldakt., Oberrhein, 1795. F. 11 ad N. 102 1/4.^[VISSZA]
496. «Ich bin mit meinen Grenadiers und Szekler bereits beim Schlagbaum. Es sind zweÿ Bataillons vonnöthen, so bekommen wir die Stadt; die Franzosen scheinen nicht fiel zu sein und feuern nur aus 2 Kanonen.» 6 Uhr, 1 9br 1795, Deway, Gm.

(Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 12, N. 5 1/4. Melléklet.) ^[VISSZA]

497. Dévay bárói czímere. (257. l.) Az eredeti diploma gróf Wickenburg István tulajdonában.^[VISSZA]
498. I. f. (második melléklet).^[VISSZA]
499. Dévay jelentése: «Gehorsame Relation uiber das den 1. November 1795 vor Mannheim vorgefallene Vorpostengefecht, Feudenheim, den 1. November, 1795». KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 12, N. 5 1/4.^[VISSZA]
500. «Seckenheim, 5. Nov. 1795». A fenti szám alatt.^[VISSZA]
501. Károly főherczeg, i. m, IV, 271-4.l. – «Sicque postea Arx illico obpugnari coepta, qua etiam se intra unum mensem defendendo tandem dedidit; quo toto sub tempore excubiarum curam inter maxima pericula gerere debui». Dévay, i. f. 11. l.^[VISSZA]
502. Károly főhg, m. i. IV, 269-274. l.^[VISSZA]
503. Marosnémeti és nádaskai gróf Gyulai Ignácz (szül. 1763. Nagyszeben, † 1831). 1781-ben lépett a hadseregbe, a török háborúban (1788) őrnagy; a franczia háborúkban is részt vett a önkénytes csapatokat szervezett; utóbb (1806) horvát bán, 1813. tábornagy, 1815. Ausztria főparancsnoka és horvát bán; 1829. Bécs főparancsnoka, 1830. a hadi tanács elnöke. (Wurzbach, i. m.)^[VISSZA]
504. Szoboszlai Mészáros János (sz. Kúnhegyes 1737, † 1801) később altábornagy s a M. Ter.-rend parancsnoka.^[VISSZA]
505. Saint-Cyr Lőrincz, Gouvion grófja, később franczia marsall (szül. 1764. Toul, † 1830), 1789-ben állott a franczia seregbe s 1794-ben már mint hadosztálytábornok harczolt Hollandiában. 1807. Varsó kormányzója. A napoleoni háborúk után a Bourbonok alatt 1817. tengerészeti, utóbb hadügyminister.^[VISSZA]
506. «Capta Arce illico trans Rhenum per Excellentiam Suam Wurmser cum Regimine Kinszky et Coburg equestribus et Gyulajanis voluntariis peditibus usque Kaiserlautern ire jussus, ubi D. Generales Naudorf et Mészáros reperi. Hinc die postero Zweibrukum profectus, ubi comes Paulus Eszterhazy capitaneus cum 200 rubro palliatis voluntariis et una divisione Uhlanorum constitutus; quem quamquam hostis cum copiosis agminibus pedestribus obpugnaret, bis tamen ex civitate ab ipso rejectus est; et quia penes me nisi unica Divisio ex equitibus Kinszky adfuerat, totaliter nos hosti obponere nequivimus. Sicque paucos post dies pluribus adhuc cum copiis nos Generalis Síncer [Saint-Cyr] ibidem aggressus propter paucitatem nostram ex mandato paulatim usque Mielbachum hinc vero usque ad Landstul retro gredi debui; hicque paucis diebus requiescendo, majoribus adhuc cum viribus de novo advenienti Generali Sincer [Saint-Cyr] ipsum etiam Landstul cedere coactus sum; sed die sequenti contractis copiis meis cum Gyulaianis voluntariis et Regimine Kinszkiano, hostiles copias invadendo feliciter iterum e manibus ejus extorsi et usque Zweibrukum fugavi, qua occasione complurimos etiam intercoepi». Dévay, i. f. 11. l. V. ö. Károly főhg, i. m. IV, 274.^[VISSZA]
507. KrA, Feldakten, Oberrhein, 1795, F. 13, N. 55 1/4.^[VISSZA]
508. «Relation der vom 10. bis incl. 13. vorgefallenen Affaire und endliche Wiedererkämpfung des vorigen Postens». M. fent, F. 13, N. 55 1/4 c.^[VISSZA]
509. Fent idézett forrás.^[VISSZA]
510. «sicque partem unam Hyemis in Landstuhl transegi». Dévay, i. f. 11. l.^[VISSZA]
511. «Clerfayt’s Operationen während des Feldzuges trugen den Stempel der Umsicht und der richtigen Berechnung, nach welcher er den Vortheil einer Centralstellung aufgriff und benützte.» I. m. IV, 274. l.^[VISSZA]