NEGYEDIK KÖNYV.
A REGÉNYIRÓ ÉS POLITIKUS.
(1836-1849.)


I.



Jósika regényírói pályára lépése. Jósika és Petrichevich Horváth Lázár «Zólyomi.» «Abafi.» Szontagh Gusztáv bírálata. Jósika és Scott Walter. «A könnyelműek.» «Az Utolsó Bátori.» Jósika novellái: «Bájvirág.» «Decebal.» Aranyosrákosi Székely Sándor hatása. «A Szuttin.» «A beduin leánya.» «A hűtlen hív.»


75. JÓSIKA IRÓASZTALA.[416]


AZ ORSZÁGGYŰLÉS politikai küzdelmeiben és az irodalom terén aratott sikerei, az Akadémia dicsérete, szóval a népszerűség megízlelése buzdítóan hatottak Jósikára. Kolozsváron tartózkodása alatt megérlelődött benne az az elhatározás, hogy megvalósítja azt a lelkében régóta lappangó s immár többször ki-kitörni készült vágyat, hogy író lesz.

Milyen körülmények közt határozta el magát rá, érdekes arra nézve barátjának és rokonának Petrichevich Horváth Lázárnak értesítése. Az országgyűlés alatt Horváth többször meglátogatta őt a Kendeffy-féle házban, úgy hogy Wesselényi, a ki nem ok nélkül hitte, hogy megfigyeltetik, őt is kémnek tartotta s megkérte a vele egy házban lakó Jósikát, hogy ne fogadja látogatásait.

Egy ilyen látogatás visszaadása alkalmával Horváth – mint ö maga beszéli[417] – épen regényén dolgozott.[418] Jósika azt kérdezte tőle: «Hát te barátocskám, min dolgozol oly kegyetlenül?» «Én regényt irok.» «Nem hiszem biz én.» «De hát az egekért hogy jöttél te e gondolatra, regényt írni.» «Tudja Isten; azonban, mint tudod, mindig szenvedélyem vala az irkálás,[419] s most egy kissé nagyobb fába verém fejszémet.» «Hogy fogják nevezni regényed?» «Mit én tudom, annyi igaz, hogy egy kolozsvári telet akarok rajzolni, társaságunk jellemzésével.»

Jósika erre felkérte, hogy olvasson fel neki valamit belőle s az egy pár «czikket» felolvasott. Jósika erre főcsóválva hagyta el írószobáját s Horváthnak úgy tűnt föl, mintha egy új eszme támadt volna lelkében «annyira látszott valójának benső küzdése borongó homlokán».

Azután Jósika néhány nap mulva átadta neki «Irány» czímű művét[420] s kérdezte, mit tart felőle s tanácsot kért tőle, hogy folytassa-e pályáját? Horváth azt felelte, hogy Széchenyi után elkésett az ilyen vállalkozás, hanem – folytatta tovább – «te jó historikus vagy, Erdély régiségeibeni jártasságodat gyakran bámultam gyermekkoromban. Emlékszem, mi részletesen ismereted néhai atyád dús fegyvertárának, az ős török szablyák, köves nyergek, skófiumos szerszámok, schábrákok vértek, vasingek, kopják, hellebárdok, buzogányok, tegzek és tatár sisakoknak oly regényes történeteit, hagyományait, írd le nekünk azokat, nyiss Erdélynek egy új világot». «Erre – teszi utána Horváth – bámuló vendégem eszmélni kezdett, anda homlokát dörgölgeté és életerős bátorsággal lépett életre az elhatározás.»

Ez a találkozás, ez az eszmecsere valóban megtörténhetett. Jósika se czáfolta meg, mikor a Horváth czikke megjelent, de ő mégis másként adja elő a dolgot.

«Én – úgymond –[421] 1834-ben léptem az írói pályára. Ha nekem valaki azt jósolta volna, hogy híres író leendek, talán széttéptem volna tollamat … Azt kérdi valaki, miért lettem tehát nolens volens író, mi birhatott reá, hogy magamnak privát martiromságot keressek? Mondok erről valamit, miután évek és évek multak s hosszú élettapasztalat tanított meg arra, minő egészen fonákul, hogy ne mondjam, gyermekies módon ítélik meg némely emberek az írói ösztönt, a vágyat tenni, a becsületes jó akaratot betölteni emberül a helyet, melyet a gondviselés számunkra kitűzött. Miért ügyekezzünk mi – mert nem vagyok ám egyedül – életünket a hazáért felhasználni – teremteni – tenni? – mikor egész serege az embereknek nem ért bennünket? … Hát tisztelt nagy jó uraim! mit vétett önöknek az az Est deus in nobis! (Isten lakozik bennünk) s mit vethetnek Önök szememre, ha én azon erős hitemet fejezem ki, hogy ha előttem soha senki sem írt volna regényt, én írtam volna az elsőt … Hogyha Petőfi előtt soha senki sem írt volna verset, ő lett volna az első, ki verset ír. Ne keressük ott, hol Isten gyujtja meg a szövétneket, a gyufákat és forgácsot.»


76. A KOLOZSVÁRI MAGYAR KAPU.


Jósika e szerint az ellenállhatatlan belső ösztönt, nem a Horváth példáját, mondja az írói pályára lépés indítóokául. Eddigi irodalmi szárnypróbálgatásai megerősítik ezt az állítását, de az nincs ellenmondásban a Horváth állításaival sem,[422] t. i. látva annak nagyot akarását, tehetségének öntudata megszüntette eddigi habozását s elhatározta, hogy kidolgozza azt a regényét, melynek vázlatát már Napkoron elkészítette. A szurduki unalmas napok és éjszakák épen alkalmasok voltak ilyen foglalkozásra. Midőn ide megérkezett, új életet kezdett, kiszabta magának óránként a napi foglalkozást, sőt az éjjelit is, ennek jutott az írói munkálkodás. Mikor az egész ház lepihent, íróasztalához ült s éjfélután 2-3 óráig dolgozgatott.[423]

Így született a Zólyomi czímű első történeti regénye, vagy novellája.[424] Hőse Zólyomi Kálmán erdélyi várúr, a ki czinkostársai segítségével elrabolta a neki megtetsző szép leányokat s elrejtett várának «háremébe» hurczolta. Egyszer arról szálldogált a hír, hogy a krivádiai vár közelében olykor bájos női ének hallatszik. Zólyomi élete koczkáztatásával felkúszott a meredek sziklákra s ott egy Iréne nevű görög nőt lepett meg, a ki testvérével Rafael Casinis görög menekülttel a világ elől elrejtve, falomladékok között lakott. Szerelemre gyulladt iránta s a fitestvér beleegyezésével titkos házasságot kötöttek. De ezután is folytatta szerelmi kalandjait s udvarolt Kolczváron az öreg Kendefi egyetlen leányának Helénának, ki szívesebben fogadta őt, mint a mogorva Kamutit, de nála is szívesebben Rafaelt, az «idegen festőt». Zólyomi a kolczvári társalkodóné Rózsi leányát is el akarta embereivel raboltatni, azok tévedésből Helénát rabolják el, ha Rafael le nem üti a rablókat. A bölényvadászat alkalmával erről értesülő Kendefit a hír hallatára a gutaütés éri s csakhamar azután meg is hal. Kamuti, Heléna mellőzött udvarlója Rafaelt, a titokzatos festőt gyanusítja a nőrablással, Vajda-Hunyadon törvényszék elé is állíttatja, de Báthory István titkon megjelen a tárgyaláson s közbelép, mielőtt a törvénytelen ítéletet kimondanák. Most Zólyomi czinkostársát fogják el, maga Zólyomi elmenekül s Irénét is kényszeríteni akarja, hogy kis fiával együtt kövesse öt, de a szerelmében csalódott nő inkább visszatért testvérével s annak nejével Helénával Görögországba s ott bánatában nemsokára meghalt. Zólyomi elkerülte a büntető igazságszolgáltatást, de nem volt boldog.


77. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS.[425]


Egy irodalomtörténetírónk állítása szerint a «Zólyomi» a Kisfaludy-féle várregék s az Aurora várromantikájának továbbfejlesztése s az összekötőkapocs köztük «Átok» cz. költeménye. Ilyen várregét akart írni, mikor a napkori vázlatot készítette s később e vázlatot novellává bővítette ki.[426] Ez okoskodás tetszetős, de viszont a várregével kapcsolatban Vörösmarty «Két szomszédvár»-ára is hivatkozhatnánk, melylyel Jósika a «Vázolatok»-ban foglalkozott, s így föltehető, hogy ez is hatással volt a «Zólyomi» formájára. Egyébiránt, mivel a német lovagdrámák hatása alatt keletkezett lovag- és rablóregények is minduntalan választottak helyszínül «rejtelmes, emberektől került erdő közepén, égbenyúló sziklákra épített félig rombaheverő vár»-at s szereplő személyekül «rettenthetetlen hősöket, óriási testi erővel s félelmet nem ismerő bátorsággal kapcsolatban szöktetéssel, nőrablással» stb.,[427] szinte felesleges a várregék hatására gondolnunk.

«Zólyomi» már szerkezetével[428] elárulja a kezdő írót, szerelmi kalandok lazán összefüggő sorozata az, melyet csak az tart össze, hogy valamennyit Zólyomi követte el. Főhősében sok a romantikus túlzás, jellemében sok az ellenmondó vonás: egy háremtartó kéjencz komolyan szerelmes nejébe, de ugyanakkor másutt is udvarol, egy harmadik nőt pedig elraboltat. Jobbak női lélekrajzai; Iréne a szerelmében teljesen megelégedett, többre nem vágyó nő, az álmodozó lelkű Heléna jellemfestésében kísérletet tesz különféle származású nők lelkivilága eltérő vonásait kitüntetni.

A mű befejezése sem elégít ki: Zólyomi, a nővadász megmenekül a törvény üldözésétől, sőt egy gazdag és szép, habár kevély és «cselszövényes» leányt kap feleségül s mint ájtatos ember halt meg ötvenöt éves korában. Ezt az «Utóhangok»-ból tudjuk meg, melynek jeligéje «Van bíró a felhők felett, áll a villámos ég.» Írónk úgy látszik ezt tudatosan teszi, legalább arra vall az erkölcsi hatásról és költői igazságtételről szóló fejtegetése,[429] hogy a valóságos világban nincs költői igazságtétel,[430] de vannak örök igazságok, mély gyakorlati erkölcsi tanok s a költőnek ezt kell szem előtt tartani s ha a gonosztevő tetteit siker, szerencse kíséri, ezerszerte gyűlöletesebbé válik előttünk; míg ha megbukik, némi szánakodás vegyül bosszankodásunkhoz s az erkölcsi hatást gyengíti. E kiforratlan katharsis-elmélet, melyet a realismus jogosultságának sejtése sugallt, egyszersmind a «Zólyomi» védirata is, miért nem bűnhödik hőse úgy, miként várnánk?[431] A művészi czél, mint Flaubert szépen kifejtette, a regényben nem rendelhető alá az erkölcsi czélnak, ennek a felfogásnak egy részletkérdését fejtegeti itt «egy-két szóval» s azért hiányosan Jósika. Ebből azért nem kell oly következtetést vonni, hogy az erkölcsi czél komolysága Jósika regényeiben kétséges, csak látszat.[432] Érdekes az az újabb magyarázat, hogy Jósika a házasságot tartja valódi boldogságnak, Zólyomi tehát eléggé bűnhődik azzal, hogy bűnei kiderültével Iréne nem akar többé együttélni vele.[433] De Jósika maga is megmondja műve czélzatát, mely Ibsen «Nórá»-jára emlékeztet: «Zólyomival – úgymond – azt akartam bebizonyítani: hogy, hol két lény közt, kik szoros viszonyban élnek, a’ becsülés megszűnik, ott a’ boldogság is búcsút vesz; felloboghat ugyan darabig, mint a hunyni készülő mécses’ lobogványa, a’ szeretet; de végre elenyészik az is.»[434] Maga a szerző Irénét tartotta egyik legjobb női alakjának, az öreg Kendefiben sógorát rajzolta, «mikép ő leende öreg korban».[435]


78. AZ «ABAFI» DÍSZKIADÁSÁNAK DÍSZCZÍMLAPJA.


Az első bíráló a mű előadásának élénkségét s némely helyzetek érdekét, minő Zólyomi utolsó találkozása Irénével, dicséri, de Rafael és Iréne szerinte inkább az eszményi, mint a valódi világhoz tartoznak.[436]

A «Zólyomi»-hoz képest nagy haladást jelent Jósika második műve, Abafi cz. regénye, melyet Pesten fejezett be. Mikor mindkettő készen volt, «Zólyomi»-t Bajzának mutatta meg, «Abafi»-ból pedig Szemere Pálnak olvasott fel részleteket. Mindketten biztatták, hogy bátran kiadhatja azokat saját neve alatt, a mihez előbb nem nagy kedve volt.[437] Így jelent meg először az «Abafi» s utána mindjárt az előbb írt «Zólyomi».

A regény tartalma: Abafi Olivér egy átdorbézolt éjszaka után félig álmosan, félig ittason a gyulafehérvári úton léptet barna kanczáján, a mikor egy eltévedt gyermekre akad s rimánkodására lovára emelve visszaviszi Alvinczra, hol anyja már csaknem kétségbeesett fia eltűnésén. A hála kifejezése s jótettének öntudata felköltik Abafi szívének szunnyadó jó érzéseit s elhatározza, hogy uralkodni fog szenvedélyein. Javulásának jelei, hogy elítéli egy gyűlésben a Bátori Zsigmond zsarnoki vérengzéseit s fel-felkeresi a Mikola-házat, hol özvegy Gyulafiné Mikola Margit és a Csáki Gizella társaságában jó föltételében mindinkább megerősödik. Mindketten beleszeretnek az ifjúba. A tizenötéves leány szerelmét lázálomban elárulja Mikola Margit előtt és ez leküzdve szerelmét, a lemondásra határozta el magát. Abafi a fejedelemné, Mária Cristierna iránt érzett vonzalmat s érdeklődését a lovagi torna alkalmával mint «hattyúlovag» és «zománczos vitéz» magára is vonta, de szerelmét megvallani nem merte. Báthory török háborújában is kitűnt vitézségével s ezzel a fejedelem jóindulatát is maga részére hódította. A harczban Deli Markó is részt vett rabló seregével és leányával, a férfiruhába öltözött Izidorával, a ki Abafi védőszelleme volt, mióta fiát megmentette s a féltékenységből Abafira lőtt nyíl okozta halálát is. A haldokló fiát Zsigát Abafi fiává fogadta, kiről később kiderült, hogy a Gyulafiné kicserélt gyermeke volt. Cristierna kívánságára Csáki Gizella Abafinak lett boldog hitvese.


79. DANDÁR ÉS IZIDÓRA «ABAFI» DÍSZKIADÁSÁBAN.


«Abafi»-t Tornai álnév alatt Szontagh Gusztáv filozófus mutatta be a «Figyelmező» olvasóinak.[438] «Uraim, le a’ kalapokkal! – így kezdte ismertetését. – Egy művet van szerencsém bemutatnom, melly körében elsőrendű, legjobb mióta e’ nyelv zeng; illő, hogy azt tisztelettel fogadjuk; ‘s épen az, hogy szerzője a’ süvegelésnek nem barátja, mit neve írásánál kihagyott bárói czímzetéből gyanítok: nekünk annál nagyobb ösztönül szolgál, hogy kétségtelen jelekkel kimutassuk, melly nagyra helyezzük őt a szellem országában.» S a bírálat végig magasztaló, csak néhány jelentéktelen változtatást ajánl, s a «bevégző jelenet bővebb kifestését óhajtaná.»[439]

Jósika az előszóban lélekrajznak nevezi művét, melynek az a «czélzása», hogy «erős akarattal minden aljast le lehet győzni, hogy a tökély útja nehéz, számtalan visszaesések vannak a megszokott rosszra, de végre lelki erő diadalt nyer, ha tud akarni». Bírálója már itt megjegyezte, hogy Jósika Goethetől eltérve, a ki a művészetben nem ismeri el az erkölcsi czélt mint legfelsőbbet, Scott Waltert látszik követni. Német fordításának külföldi bírálója is azt mondja, hogy «Scottot vette például, de több költői ereje van, mint a híres Scott utánzói legnagyobb részének».[440] Ebből az tetszik ki, hogy a mű megjelenésekor azonnal felismerték a Scott-hatást. Jósika maga hívta fel erre a figyelmet két első fejezete Scott-idézetével. Az angol regényíró hatása sokszoros. A történeti regény irodalmi formája, a történeti hűségre törekvés, a nemzeti lelkesedés az ősök koráért,[441] az erkölcsi irányzat, a Skócziára sokképen emlékeztető Erdélynek a cselekvény helyszínéül választása, a tájak, fegyverek, öltözetek aprólékos leírása stb., nagyobbrészt mind Scott hatására vihetők vissza. «Abafi»-ra Scottnak «Waverley» cz. regénye hatott. A rablók mindkettőben mutatnak fel egyező vonásokat, valamint az Abafi szerelmének fejlődése is hasonló;[442] a lovagi tornák leírása, «Ivanhoe»,[443] a gyermek megtalálása a Scott-utánzó Spindler «A zsidó» (Der Jude) cz. regényének hatására vall.[444] Abafi a történeti regény azon fajához tartozik, melyben csak a kor s a mellékszemélyek történetiek, a főhős és a regény meséjének nagyobb része költött, vagyis Jósika kifejezése szerint csak a történelemhez van támasztva: erre az eljárásra is főleg Scott példája bátorította.[445]


80. ABAFl NÉMET FORDITÁSÁNAK CZÍMLAPJA.



81. SZONTAGH GUSZTÁV.



82. SCOTT WALTER MELLSZOBRA


Jósikának egy életrajzírója[446] azt a nézetét koczkáztatja meg, hogy «Zólyomi alakjában a becsnélküli mulandó élvek hajhászatába merült férfi s Abafinak a bűn- és élvhajhászatából kiemelkedő alakja: egyazonos Jósikáéval. Nemcsak alakjuk, vérmérsékletük, lelki életük és eszmekörük azonos, de végzetük is. Innen eredezhető az, hogy Zólyomi sülyedése, még gyakrabban Abafi emelkedése közben egy-egy sorra, oldalra avagy fejezettöredékre bukkanunk, mely nemcsak hogy Jósika vezéreszméit tükrözi le, de mintegy naplóiból látszik kitépve lenni». Ez állításból csak annyi fogadható el, hogy Jósika nem tud annyira tárgyias lenni, hogy főhősei rajzába bele ne vigye énjének nehány jellemvonását.

Jósika regényelméleti művében a regény irányán kívül az érdekes és vonzó mesét, a tanulmányon alapuló kor- és jellemfestést tartja a főkellékeknek.[447] Az érdekes meseszövés Jósikának mindig erős oldala volt, míg a jellemek[448] fejlesztésére sokkal kevesebb gondot fordított. Itt lélektani tanulmányon alapul Csáki Gizella rajzában a tizenötéves leány öntudatlan naiv bájának, szerelme ébredésének, fejlődésének, továbbá lázálmának leírása,[449] ellentétben Gyulafinénak, a korán férjhez ment, de boldogtalan huszonhétéves szép özvegynek tiszteletet követelő méltóságával és zárkózottságával. Mindkettő Jósikának kedvelt és ismétlődő nőalakja.

Jókai emlékbeszédében elragadtatással szól az «Abafi»-ról. Idéznünk kell egy részét, mert a magára gyakorolt hatást rajzolja benne. «Egy egész új világ tárult – írja – Jósika művében elém. Nemzeti alakok, a hogy valóban élniök, szólniok, tenniök kellett; ős typusai a régi magyar sajátságoknak, úgy odaállítva nem csak viseletökben, alakjaikban, arczvonásaikban, de lelkök következetes eszmejáratában, tetteik indokaiban, végzetök teljesülésében, hogy mindenkinek azt kelle mondani: ezek valóban a mieink; látjuk, értjük őket; velök érzünk, magokkal ragadnak; és az idők és a helyek, hová magokkal ragadtak, a mi saját történetünk kora valóban, a mi saját hazánknak arczulatja … Mind az új volt, mondhatni, ismeretlen, a mit Jósika elénk tárt történelmi regényeiben. Újak a tájak, mikbe elvezetett … újak voltak az alakok, mik regényeiben egy híven rajzolt korszak szellemét tünteték fel, új volt a költői alkotás neme.»[450]

Érdekes, hogy Jósika Abafit tartotta egyik leggyengébb művének. Azt hitte, hogy azt csak Abafi átalakulásának szerencsés eszméje tette kedveltté s később azt írta róla egy barátjának, hogy «most (1843) e témát másként tudná kivinni, de foltozott nadrág s újraszabott regény csak koldustáskába való.»[451]

A történeti regény után Jósika a társadalmi regénynyel tett kísérletet «A könnyelműek» (1837) czímü regényében. Szinte csoda is lett volna, ha akkor, a mikor a franczia romantikus dráma uralta a magyar szinpadot, s a mikor a romantikus és exotikus regény virágkorát érte s termékeit nálunk is széltére olvasták, e műfajjal meg nem próbálkozott volna.

A regény főhőse egy Serédi Iván nevű erdélyi nemes, a ki Kanadába utazott egy nőrokonától maradt öröksége átvételére. Ott egy vadászati kiránduláson megismerkedett Motabu nevű szerecsen nejével, Ázálával s könnyelmű hevességében elcsábította azt. A titkot a férj egy «indián varázsnőtől» megtudta, nejét meggyilkolta s a házat rágyujtotta, azután Pierre néven Serédi szolgálatába szegődött, a ki visszatért az Atalanta hajón Európába. Serédi Londonban elvett egy könnyelmű, gazdag özvegyet: Idalit, s hazajött vele Erdélybe. A szerecsen itt is szolgálatában maradt s egy vadászat alkalmával a férjet megkötözve, nején állott bosszút az Amerikában szenvedett sérelemért. Serédi lelőtte Motabut s azután nejével együtt a világ elől Amerikába vonultak félre.

A regény kerete szerint egy Árkosi nevű ifjú Amerikába utazott s ott egy mulatt adta át neki szülei és születése kéziratba foglalt történetét.

A regény főképen a Coopert utánzó Sue «Atar-Gull»-jának hatását mutatja, mely ugyanebben az évben jelent meg magyar fordításban is, ebben is így követi egy néger (Atar-Gull) egykori urát, Willt, míg bosszút nem áll rajta apja felakasztásáért;[452] azonkívül Hugo Viktor «Bug Jargal»-jának meséje is így indul s főhőse is emlékeztet Motabura.[453]

A regényben az egykorú bírálat főleg azt kifogásolta, hogy olyan vidéket választ az elbeszélés színhelyéül s olyan jellemeket rajzol, a melyet tapasztalásból nem ismerhet;[454] a közönségnek úgy látszik, a mű erkölcsi iránya nem tetszett s nem «örült az olly kelendőségnek, mint a többiek», noha Jósikának favorit regénye volt, «regényei legkerekbikének s a legösszefüggőbbnek» tartotta.[455]

Jósika eddig «önalkotta» személyeket szerepeltetett történeti regényeiben főhős gyanánt s csak természetesnek találjuk, ha a sok biztatásra vagy a nélkül is olyan történeti regény írására vállalkozott, melynek cselekvényét és főhősét is a történetből vette. Ilyen «Az utolsó Bátori» (1837) cz. regénye.[456] Czélja vele megmutatni, hogy a legkiválóbb, legszebb tehetségek, fonák nevelés által elaljasodnak, hogy a honszeretet a rénynek[457] s erőnek legmagasabb csodáit képes előállítani; végre, hogy a rény a legvadabb, legkegyetlenebb emberrel szemközt önmagát soha meg nem czáfolja s hatalma kimérhetlenül nagyobb, elhatározottabb, kirívóbb bármi testi s anyagi erőnél.

A fonák nevelés által elaljasodott legszebb tehetség alatt a főhős, Bátori Gábor értendő, a ki a gonosz társaságban, Imrefi, Kamuti és más hízelgőktől környezve fokról-fokra sülyed, a mi Kendiné, Kornisné erőszakos elcsábításának megkísértésében, a szászok jogai elkobzásában, Szeben erőszakos elfoglalásában stb. nyilvánul, csak egy gyöngédlelkű, önfeláldozó, hazafias nőnek, a Weiss vagy Albinus brassai polgármester leányának, Coelestának,[458] kit Ecsedi álnéven ismert és szeretett meg, van még reá hatása, midőn az atyja vagy hazája érdekében közbeveti magát; míg végre egymásután elidegenítvén magától Bethlen Gábort és más kiváló embereket, gyilkosság áldozata lesz. Bátori, Weisz, Géczi (Giczy), Kendi, Kornis, Nagy András történeti alakja mellett kiváló szerep jut a regényben több költött alaknak, mint Serafinnak, a hermányi parancsnoknak, akiben egykori tiszttársának képét másolta, a ki itt hű ragaszkodása jutalmául Coelesta kezét nyeri el s Dimonnak, Bátori István házasságon kívül született fiának, egy tehetséges, de gonosz indulatú kémnek, a ki Bátorinak minden gonosz terv végrehajtásában hűséges eszköze volt.


83. TOLDY FERENCZ.


Jósika szerint a történeti regény bírálója azt tartozik megvizsgálni, hogy jól van-e a kor festve s tanusít-e a szerző tanulmányozást.[459] Erre a kérdésre azt felelhetjük, hogy Jósika jórészt nem a közvetlen forrásokból, hanem másodkézből, kivált szász történetírókból merített, a kik pedig Báthoriról kissé elfogultan ítélnek,[460] s arra a fáradságosabb munkára, hogy az egykorú történetírók ellenmondó adatait egybevesse s megrostálja, mint Kemény Zsigmond szokta tenni, nem vállalkozott. Mentségére szolgál, hogy e források egy része még ekkor kiadatlan volt. Ez az oka, hogy egyoldalú hősei (pl. Bátori) jellemzésében, sokszor felületes és hézagos az események előadásában.[461] A szerző egy későbbi önbírálatban a Coelesta és Weiss jellemét mondja legjobbnak benne, Kornisnét szive szerinti asszonynak nevezi, de Báthori jellemét csak azért tartotta jónak, mert szorosan és híven történeti rajz.[462]

A regényt a kritika kedvezően fogadta. A «Figyelmező» kritikusa a költő erejét még mindig kulminálni érzi benne s úgy találja, hogy characterekben még folyvást gazdag és új, szövevényeiben kimerítetlen találékonyságú.[463] A M. Tud. Akadémia is ezt a véleményt fogadta el, midőn az azon évi nagy jutalommal, kétszáz aranynyal és ezüst billikommal tüntette ki.[464] Ekkor az Akadémia igazgatótanácsának lett tagja s a Kisfaludy-társaság is mindjárt megalakulásakor tagjai sorába iktatta, később pedig igazgatójává és elnökévé választotta. Különösen ez időtől fogva Toldyval és Erdélyi János «titoknok»-kal együtt sokat tett a társaság felvirágoztatására. Buzgóságának emlékét több megnyitó beszéde s a társaságban felolvasott novellái is fenntartották.[465]


84. ERDÉLYI JÁNOS.

Az Aurora és más almanachok és szépirodalmi lapok nálunk is divatba hozták a novellákat,[466] természetes, hogy azzal Jósika is mindjárt írói pályája kezdetén megpróbálkozott. Első ilyen kísérletét, a «Bájvirág»-ot az «Emlény» (1837) számára írta. Ez még nem novella, hanem tündérrege, melyet gyerekkorában a mihálczfalvai néptől hallott, t. i. hogyan táplálta Bájvirág a kis törpéket, míg végre maga is törpévé változott. A tündérrege, vagy mese hangját elég híven utánzó műről Vörösmarty elismerően emlékezett meg a «Figyelmező»-ben. «Igen sok ismeret, helyes ítélet s jó ízlés – írja – kell ahhoz, hogy valaki oly pontos, hű s körülményes s még sem untató leíró legyen mint Jósika.» Csak azt kifogásolta benne, hogy a tündérek belső életét, érzelmeit, szenvedélyeit csaknem egészen elmellőzte.[467] A «Rajzolatok» cz. lapban jelent meg (1837) Sólyom álnév alatt Decebal cz. történeti elbeszélése. Decebal harczait Domitianussal és Trajánussal s szerelmét Gethisa tündér iránt, kit nejévé tett s ki vele volt harczaiban, meséli el, történeti részét saját vallomása szerint a leghitelesebb forrásokból, meséjét népmondából, de főleg képzeletéből merítve. A dákokat a magyar költészetben főleg Aranyosrákosi Székely Sándor keltette életre; a «Hébé»-ben megjelent (1825) «Dierniász» és a «Székelyek Erdélyben» cz. eposaival; külön költeményt is írt «A meghódoltatott Dácziá»-ról, de az kéziratban elveszett.[468] Jósika figyelmét valószínűen Székely művei irányították e tárgyra s egy német lapban megjelent megjegyzés szerint ez is epos, Csak nincs versbe foglalva.[469] Az Athenaeum számára két keleti tárgyú novellát írt «A szuttin» és «A mohilok gyöngye» (1837). Az első az indusok özvegyégetését veszi tárgyul, melyet már Voltaire bevitt egy keretes elbeszélésbe, a másik Szádoó és Moradevi nagy szerelméről szól: s forrásául a Wiese «Indien oder die Hindus» cz. művében talált anekdotát jelöli meg.[470] Ugy ezekben, mint a később a Kisfaludy-társaságban felolvasott «A beduin leányá»-ban, – melynek az a meséje, hogy a beduin megesketi leányát, hogy ha keresztyén kezébe kerül, azt vagy megöli vagy mohamedán vallásra téríti, de a leány egyiket sem tudja megtenni s akkor önmagát öli meg, – saját kijelentése szerint Vajda Péterrel szemben, kinek már ekkor több ilyen keleti tárgyú elbeszélése jelent meg, azt akarta megmutatni, hogy egy-két Ospiru Zajuskadala és Corcombábu még nem keleti beszély, ha a keleti szellem hiányzik belőle.[471] «A hűtlen hiv»-ben (Emlény 1838) a szerző már nem megy oly messze tárgyért: a bártfai fürdő az esemény színhelye, a hol két, egymástól tíz év óta elvált házastárs ismét egymásra talál s szerelműk újra felújul.

Jósika ezután a regény mellett ezt a műfajt is állandóan műveli, tárgyait a hazai és külföldi történetből, mese-, monda- és tündérvilágból véve. 1837-től kezdve egész haláláig alig volt zsebkönyv, Album vagy szépirodalmi lap, mely novellát ne közölt volna tőle, s ha ekként egy vagy több kötetre való összegyült belőlük, különböző czímek alatt együtt is kiadta.

II.



Jósika családi élete. Búcsú Napkortól. Kállay Leó és Jósika. Jósika Pesten. Megismerkedik báró Podmaniczky Júliával. Jósika válóperének megindítása. Per Sivo bérlővel. A branyicskai uradalom bérbeadása. Jósika és Wesselényi. Wesselényi házassága. Báró Podmaniczky Frigyes látogatása Szurdukon. Jósika áttérése a református vallásra. Válóperi ítélet. Jósika és Podmaniczky Júlia esküvője.

EZERNYOLCZSZÁZHARMINCZNYOLCZBAN a Jósikáék családi élete már haldoklófélen volt. Az egymást meg nem értő házastársak a kölcsönös hidegség, sőt egymás tüntető kerülése mellett, sokszor talán inkább csak daczból és látszatra, másutt kerestek kárpótlást.

Jósika maga sem titkolja, hogy családi boldogtalanságában mulatozásban keresett szórakozást, de azért családjához már csak a gyermekek miatt is ragaszkodott s a feleségével szakításra még akkor sem gondolt, mikor a családi kötelékek már szakadozni kezdtek. Olykor-olykor azt is feltette magában, hogy megpróbálja a rég megzavart egyetértést helyreállítani, de ezek a kísérletek rendesen újabb félreértésekkel és kölcsönös sértésekkel épen ellenkező eredményt hoztak létre s még jobban eltávolították őket egymástól. A Jósikáné hiszteriája is aggasztóan elhatalmasodott s a szertelen mulatozási vágy oktalan pazarlással párosult.

Valamikor még Jósika azt írta nejéről, hogy tizenöt évi tapasztalás után szinte esküvel bizonyíthatja, hogy neje a pompának nem kedvelője s ha van benne hiba, minden egyéb hiba inkább, mint a pompázás; sőt nagyobb hibának tartja, hogy ott is meghúzza magától az illőt és helyest, a hol nem kéne.[472] Most egészen mást állít róla, hogy költekezése oly határtalan lett, hogy «smukját» s ezüstjét elzálogosította, 10.000 forintnál több adósságot csinált, sőt a csengeri birtokra 30.000 forintot akart felvenni.[473] Kállay úgy akarta leányát észretéríteni, hogy ügyvédjével lefoglaltatta a Jósikáék kezelése alatt levő jószágot. Jósika erre azonnal írt apósának, hogy Lizi esküt tett előtte, hogy soha több okot a panaszra nem ad.[474] De nem a pazarlás volt egyetlen hibája. A harminczas években járó szép asszonyt ulánus tisztek rajongták körül[475] s a hír ehhez messzemenő következtetést fűzött s a rágalom Jósika fülébe is eljutott[476] s elkeseredésében «vérző lélekkel» azt kezdte hinni. hogy neje a maga és gyermekei becsületét pellengérre szegezte. Egy apósához írt levelében álnoksággal, kétszínűséggel vádolta, kinek «egy szava, egy tekintete sem igaz» s «a szó valódi értelmében gonosz lélek», fegyvere a sírás és hazugság s csak akkor javul meg, «ha módja nem lesz vesztegetni és nyargalózni». Azt is megírta, hogy a legvégsőkre csak akkor határozza el magát, ha neje megátalkodott rossz szíve minden útját elzárja a békességnek és ha magaviselete a régi marad, melyet sem tűrni nem tud, sem megszenvedni nem fog, «mert a mi sok az sok, et sunt certi denique fines, quos ultra etc.»


85. SZURDUKI PARKRÉSZLET


Érezzük e levélből, mely már a végletet vagy szakítást említi, hogy írójának türelme fogytán van s a türelem egy időleges kimerülése az 1838. év nyarán be is következett. Jósika és neje Napkoron együtt töltöttek nyolcz hetet, Jósika szerint ezek voltak életének legiszonyúbb órái. Egy napon neje egy katonatiszttel beszélgetett s másnap Csengerbe készült utazni. Jósika, úgy látszik, beteges izgatottságában összefüggést látott a beszélgetés és az úti terv között s ellenezte azt, a világ szájára hivatkozva, a minek elkerülése végett azt ajánlotta, hogy utazzanak együtt. Az asszony erre zajt ütött, azt állította, hogy férje vele mint rabbal bánik s féltésből nem akarja sehová ereszteni. Az ügyvédjük, a ki a szóváltásnak fültanuja volt, szintén az együttutazást ajánlotta. Jósikáné újra a féltéssel hozakodott elő, elmondta az ügyvédnek, hogy férje fűtől-fától félti, még tőle a fiscalistól is, ha kétszer, háromszor megy a házhoz, félteni fogja. Végül kijelentette, hogy neki hiába papol, ha tizen papolnak se változik meg, sőt még rosszabb lesz. Azt is kijelentette, hogy csudálkozik rajta, hogy férje annyira köti magát rá, holott tudja, hogy nem szereti. Jósika ekkor beleegyezett, hogy egyedül ereszti útra, de most a kocsiba kötött bele, hogy bricskán utazzék Csengerbe, a kocsira neki lesz szüksége, ha esetleg sürgősen vissza kellene térni Szurdukra. «Ebből újra kikelés, ellenkezés, féltékenysége nevetségessé tétele s a többi, végre szó szót adván, illetlenségek és sértések.»[477]

A Szurdukra utazás szüksége is beállt, de Jósikáné nem akart leutazni, hanem a ház túlsó végébe húzódva ült egész nap, idegességét és megvetését férjével minden módon éreztetvén. Jósika ekkor elérkezettnek látta az időt a szakításra. «Ember vagyok! – írja – a keserű pohár csordultig tölt». Reggel befogatott s megtette készületeit az utazásra. Magához vett 100 forintot, kocsira tétette könyveit, pipáit, s nehány apróságot,[478] ezüstjéhez s egyéb értékes holmijához nem nyult. Felesége csak nézte mi fog történni. A döntésre nehezen tudta elszánni magát, gyermekét egy félóráig tartotta ölében, szíve majd megszakadt. Egy vigasztaló, egy marasztaló szó vagy tekintet ott marasztotta volna. De ezt hiába várta. Ő nem tudott, felesége nem akart szólni. Végre határoznia kellett: a bakra ültette öreg kocsisát s öreg vadászát, ki káplárja volt valamikor a Colloredo-ezredben s kihajtatott a napkori udvarházból. Állítólag kiindulásakor keresztet vetett arra, lelki szenvedései, tépelődései színhelyére.[479]

Ha Jósika azt hitte, hogy most szakított nejével, nem ismerte eléggé önmagát. Felesége jobban ismerte őt. Szurdukra megérkezve, üresnek érezte otthonát, elhagyottnak önmagát. Addig is többször megesett, hogy vagy ő, vagy neje hagyta el a házat hosszabb időre, de tudta, hogy visszatér: most kezdte fontolgatni, hogy mit veszítne vele, ha többé nem térne vissza s a megszokott rosszat nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak képzelte. Nejéhez s gyermekeihez a gyengeségig ragaszkodott.[480] Azonkívül gyermekei képe tolult szüntelen elébe. Napokon keresztül tépelődött így magában, nem ízlett az étel, nem jött szemére álom.[481]


86. JÓSIKÁNÉ LEVELE FÉRJÉHEZ.[482]


Jósikáné nem nagyon vette szívére férje eltávozását, újra visszament Pestre, hol nem érezte magát elhagyatva. Még ideje sem volt fontolgatni új helyzetét, már kapta a férje engesztelő leveleit. Nyolcz levelet írt csakhamar egymásután, neje csak az elsőre válaszolt, valószínűen kimérten, hidegen.[483] A helyett az apósától kapott egy «haragos» levelet az elválásról, osztozkodásról, gyermekekről s több efféléről s végül azzal a fenyegetőzéssel,[484] hogy mivel leánya és veje «elkülönöznek» tőle,[485] ő is elválik tőlük és megnősül,[486] sőt már ki is szemelte az asszonynak valót[487] Cornelia személyében s ennek a házasságnak a jövendőre való következéseiről nem felel. Továbbá közli vele a leánya vádjait is. Jósika három levélben válaszolt s mivel úgy hallotta, hogy neje újra lemegy Napkorra, ennek vádjaira is czáfolatot írt.[488] Első ilyen vádja volt, hogy férje is «kicsapott néha az útból». Erre azt válaszolta, hogy ha ez történt is, csak méltó repressaliákkal’ élt s mint férfi híre koczkáztatása s gyermekeire nézve káros következés nélkül, de nem volt viszonya senkivel, nem hozott rendetlenséget a házba, nem hagyta el nejét és gyermekeit s esküdni tudna arra, hogy néhai «enyelgéseinek» másokkal éppen az volt az oka, hogy fiatal észszel azt hitte, hogy ez által nejét hozza észre. Elismeri, hogy rosszul választott mód volt, de nejének egy szavába került csak s egyszerre minden ilyen tréfát oly hirtelen ketté vágott, mintha sohasem történt volna. Néki házanépe volt az első mindig, egyébiránt ez régen volt, több éve már, s több esze van annál, hogy azt higyje, hogy valaki belé szerelmes lehessen.

A másik vádra, a gorombaságra, azt felelte, hogy az ő társaságában lett azzá s apósát szólítja fel tanuul, hogy mondja meg, volt-e az, mikor Napkorra került s a Jósika-házból vitte-e azt oda. A kit bunkós bottal támadnak meg, – úgymond – mit ér vele, ha nemes fegyverét a kardot vonja elő, azt kiverik a kezéből s jól megütlegelik: bunkós bot ellen nincs más fegyver, mint bunkós bot. Neje, ha nem is mindig goromba szavakkal, de annál gorombább tettekkel sértette meg … Érette soha meg nem javult, de ő nejéért Isten tudja hányszor. Azt is hangoztatja, hogy nejét házától el nem tiltotta, tőle nem vált el, a hogy ő azt az egész világgal el akarja hitetni, s el is fogja hitetni, mert férjének karakteri és elmebeli felsősége van terhére s nem is ő akar elválni nejétől, hanem neje akar válni tőle. Mi az ő hibája? Hogy becsületét őrizte, hogy tudva házánál rendetlenséget nem szenvedett, hogy nem akarta, hogy neje is azon asszonyok sorába jusson, kikről La Rochefoucauld azt mondja: Van egy neme az asszonyoknak, kiknek szükségképpen el kell jó híreket temetni, hogy híresek legyenek, mert másként a világ azt sem tudná, ha vannak-e a világon vagy nem? Apósa elkülönzési tervét határozottan kárhoztatja, már csak neje miatt is, a kinek kell egy ember, a ki legalább akkor, mikor mind a hatot befogja s ész nélkül vesztire rohan, eleibe álljon és mondja Megállj! te a kocsiba s a hat lóról az örvényt nem látod, fordítsd félre a gyeplőt, mert véged lesz. Ő ezt 18 évig tette, sokszor őrizte meg a végromlástól … Szívtelenség volna leányát megtagadni azért, hogy szerencsétlen s nevelése volt elhibázva. Tévesnek jelenti az osztozkodás hírét is.


87. TÁJKÉP SZURDUK VIDÉKÉRŐL.



88. BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS.


Apósáról mindig fiúi tisztelettel ír e levelekben, kedves atyjának szólítja s hangoztatja, hogy sem gyermekeitől, sem azon gondolattól, hogy apósát szerette, elválni nem fog s hívja, hogy levél helyett személyesen menjen Szurdukra, az ügyet elintézni.

Kállay nem fogadta el a meghívást, az időre bízta az indulatok lecsendesülését s valóban tizenegy nap mulva már kapta veje értesítését, hogy Lizi a napokban felszólítás nélkül azt írta neki, hogy Szurdukra megyen, s ő erre azt válaszolta, hogy szívesen látja. Nejének ezt a viselkedését úgy magyarázza, hogy neje most szerelmes és mikor az, akkor az Isten sem boldogul vele: várják be tehát, míg a dolog elmulik, a mi nála igen könnyen áll, vagy a míg megunják, a mi még hihetőbb, akkor talán raisont vesz fel, addig úgy sem mehetnek vele semmire s miért sequirozzák siker nélkül. A feleség látogatása meg is történt ment és győzött. Még három hét sem tölt el (október 5-ikén) s már Jósika ezt írhatta apósának: «Lizi itt volt Szurdokon s telelni együtt fogunk: Én újra írom, hogy el nem válunk; bízzon bennem, tapasztalásomban s jó szívemben, kedves atyám, majd én ezt is szokott phlegmámmal equilibriumba[489] hozom. Lizi igen meg volt s meg is lehetett elfogadásommal elégedve s gondolom, azt meg is írja …»

Ezután egy ideig újra csend és béke van a házasfelek között. November 1-én is azt írja haza, hogy «Lizivel jó egyességbe vagyok, a nem segíthetőre rászánván magamat, teljes szabadságot adtam nékie, szívével azt tenni, a mit akar, csak jó gazdasszony legyen s a gyermekeket szeresse – s így most békesség van és lesz, mint sok újmódi házasságban: ez szívem, lelkem s meggyőződésem ellen van. – De kötelességem a két rosz közt a kisebbet választani: tehát inkább ez, mint háborgás». Kállay pedig tovább is küldte a jó tanácsokat vejének, mint pl. azt, hogy a ki egy asszonyt hosszú pórázra ereszt, az gyenge, a mire Jósika azt felelte, hogy meg lehet-e egy asszonyt kötni, a ki a dühösség minden extremitásaira menne, ha az ember meg akarná kötni Próbált ő mindent, jót, rosszat, a vége az, hogy mióta békesség van köztük, azóta nyugodt. Jósika tehát úgy állította helyre a felbillent egyensúlyt, hogy mint rendesen, most is ő engedett. Nagy önuralomra volt szüksége, hogy ezt megtehesse, de mint későbbi leveleiben hangsúlyozza, gyermekeiért hozta meg ezt az áldozatot.

November végén Pestre utazott s itt gyermekei s a társas élet örömei feledtették vele egy időre szíve fájdalmát. Fáy András ekkor írta emlékkönyvébe mély jelentőségű tanácsát «Ne vadászd nagyon magadon kívül az örömet és gyönyörűséget, mert elszokol azt magadban lelni fel.»[490] Lassanként visszatért munkakedve is s az irodalmi foglalkozás is gyógyítólag hatott kedélyére. Leveleiben többször hangoztatja, hogy mennyire szereti Pestet, hogy neki a pesti tartózkodás életszükséglet. Most nehéz családi válságában kétszeresen szüksége volt az irodalmi sikerek felemelő s önbizalmát erősítő hatására. Bántotta, hogy azok vesznek legkevesebb tudomást ezekről, kik legközelebb vannak hozzá. Ezért hangsúlyozta ezt nem minden czélzás nélkül apósának is. «Nekem falura bujni – írja neki – már nem lehet. Egész éltem terve – literatori carierem – egy szóval, egész existentiám megbomlana. Ezt csak ellenségem kívánhatja. Mióta munkáim mind németre fordíttattak – a nagy jutalmat 200 (aranyat) – s egy billikomot nyertem: minden külföldi ujságok nevemet ismerik, dicsérnek, európai hírű minden pártok becsülnek, koszorus írónak neveznek, azóta erkölcsi kötelességgé vált magamat el nem temetni: Szóljon a jövendő … »[491]


89. A SZURDUKI JÓSIKA-KASTÉLY
(Régi fametszet után.)[492]



90. FÁY ANDRÁS.
(Ferenczy I. szoborműve a Szépműv. Múzeumban.)


Jósikáék az egész telet Pesten töltötték. A családi élet nyugalma csak látszólagos volt: mindketten érezték, hogy forduló ponthoz jutottak. Az elfojtott keserűség szikrája ott lappangott a férj szívében, egy félreértés vagy szóváltás szellője elég volt, hogy azt újra lángra lobbantsa.

Ilyen lelki állapotban, mikor szinte elviselhetetlenné vált az élet, mikor érezte, mennyire szüksége lenne egy megértő női szívre, újra feltámadt benne «egy titkos talányos sóvárgás» az eszménykép után, melyről tapasztalatlan ifjú korában azt hitte, hogy megtalálta, de pár óra, pár nap, pár év kiábrándította, a varázs megtört s visszatért ama szent valamihez, mely lelkében élt s minden összehasonlítással daczolt. Az az eszményi nőalak, a kiről «Sztella» néven ábrándozott,[493] a ki nem volt tündérkirályné, vagy tudósnő, vagy világszépség, hanem «egyszerű, természetes követelés». «Arcza sem volt az, a mit a világ szépségnek nevez: ezen arczok mindig hidegen hagyták. Csendes, ha hallgatott komoly, ha szólt derült, e mellett az, a mi a hölgyben legszebb s legritkább, a kecs elömölve egész termetén és szép szemek, nagyok, lélekteljesek, melyeknek tekintete a szívig hat, melyeket feledni nem lehet … E mellett jellem, meleg szenvedély, ingatlan csatlakozás, világos ész és műveltség.»[494]

Házasságában csalódva, ezt az eszményképet kereste szüntelen s végre mikor a házasélet szinte elviselhetetlenné vált, s jó sorsa megmutatta azt neki Podmaniczky Juliában, kinek finom, gyöngéd, művelt női lelke volt hivatva kárpótlást nyujtani egy elhibázott házasság sok évi lelki gyötrelmeiért.

Hol és mikor ismerkedett meg Jósika e tökéletes nővel, nem tudjuk.[495] Báró Podmaniczky Károly bányatanácsos és Nosticz-Jänkendorf Erzsébet grófnőnek volt a leánya s 19 évvel volt fiatalabb Jósikánál. Az apa tudományosan képzett mineralogus volt s az orvosi tudománynyal is foglalkozott. A fia által fenttartott két megjegyzése, vagy talán elszólása arra vall, hogy se nem ismerte, se nem szerette a magyarságot. Az egyik, hogy a magyar nő csak arra való, hogy az ember szerelmeskedjék vele, nem feleségnek; a másik hogy a felsőházban magyarul beszélni bohózat. De gyermekei egytől egyig jó magyarok voltak.[496] Julia, a legidősebb sokoldalú gondos nevelésben részesült, mely a háztartásra, nyelvismeretre, irodalomra egyaránt kiterjedt. Korán írói hajlamokat árult el: az ilyen nő, a ki gyakorlatból ismeri az írói mesterséget, az író művében is rögtön meglátja a szív vérével írt sorokat, s jobban érdeklődik az író iránt. Valószínű, hogy Jósikában is először csak az író, – Abafi, Zólyomi szerzője – vagy talán még inkább a Kendefi Heléna, Mikola Margit, stb. női jellemek alkotója érdekelte s úgy érezte s lassanként úgy érlelődött meggyőződéssé benne, hogy a kinek ilyen nő az ideálja, az az ő férfieszményképe.

Valószínűen már 1839 előtt is leveleztek egymással, mert a Julia első keltezett levele (Aszód, 1839 június 17-ikén) már meghitt érzelmi és lelki közösségről tanuskodik.[497] Egy másik, július 12-ikén kelt levelében válaszol Jósikának, s azt írja neki, hogy mindig az utolsó levelét tartja legjobbnak és legkedvesebbnek, de a mikor a többit elolvassa, akkor látja, hogy mind a hány egyforma kedves és jó. Boldog, hogy levelei Jósikának pár vidám perczet szereznek, de ez csak annak bizonysága, hogy az ő kedves drága barátja kevéssel beéri, ha oly egyszerű szavakkal is megelégszik. De senkit a világon nem szabad irigyelnie, mert akár sok ember közt, akár egészen egyedül van, gondolatai mindig csak nála vannak. Jól össze kell szednie magát, hogy legalább látszólag mindenben részt vegyen, a mi körötte történik s a miről beszélnek és környezetének szórakozottsága s édeskés feleletei által a nevetésre anyagot ne szolgáltasson s az neki mégis csak kellemetlen, ha kinevetik azért, hogy ő reá gondol; nem szükség azt rajta kívül senkinek se tudni. Hogy juthat eszébe, hogy valami a mit ő mondott neki, untathatja. Ezt maga se hiszi, ez csak szólásmód, mert éreznie kell, milyen boldoggá és büszkévé teszi, ha mindent, de mindent nyiltan megbeszél vele. Avval vesz búcsút a drága baráttól, a kivel még sokáig szeretne csevegni, hogy igazán nagyon szeresse az ő Juliáját.


91. BÁRÓ PODMANICZKY JULIA LEVELE JÓSIKÁHOZ.[498]

Új irányt érzelmi közösségüknek, benső barátságuknak a Jósikáné viselkedése, s a Jósika lelki keserűsége s tarthatatlanná váló házasélete adott. Jósikáné ekkor már maga is válni akart férjétől s ekkor ennek szívében felcsillant a vágy és remény, hogy talán a házaséletben keresett boldogságot most végre mégis megtalálja s e reménységtől bátorítva megindította a válópert. Nem titokban, nyiltan, békés úton akartak külön útra térni.

1839 augusztus 31-ikén vígan voltak együtt Szurdukon Jósika és neje az új napával.[499] Kállay nem jött, hanem pénzt küldött órára «Mikinek»,[500] a legnagyobb fiúnak, a ki ebben az évben követte apja példáját s önként beállott a tüzérséghez kadétnak s paripát a másik háromnak. Ebből a családi körből írta apósának a «megnyugtató» sorokat, hogy felmenti a «tudvalévő» ügyben a tanuszerzés kedvetlen foglalatossága alól. Azonkívül újra «legszentebb becsületszavát» adja, hogy nejének «az egész ügyben neve, becsülete hajszálnyira sem fog csonkulni, sőt épen őnékie lesz mindenben igaz adva» s ő lesz hibáztatva; a tárgyalást is úgy intézik, hogy neje minden legkisebb alkalmatlanságtól ment legyen. De viszont apósát – «kedves atyját», a mint rendesen hívta – arra kéri, hogy akármit beszélnek, kérdeznek, mondanak, higyjen neki és ne czáfoljon meg semmit, hagyja a dolgot a maga menetelére. Az ő lelke tudja, hogy e kehely keserű, ő tudja mennyi kedvetlen órái vannak aggodalom s bizonytalanság közt. Azután megpróbálja lebeszélni apósát arról, hogy Egerbe menjen, nem mintha adott szavában kételkednék és képes lenne feltenni, hogy a midőn szemben apósa belé nem avatkozását igéri, háta mögött a dolognak ártani kívánna. De attól fél, hogy eddig tán meg levén pendítve a dolog, tudakozódjanak s ezáltal apósát kedvetlenítsék, pedig «ilyenkor egy szó árthat dolognak s kímélettel intézett dologba kedvetlenséget hozhat». Eger helyett menjen inkább Szurdukra s töltsön ott vígan, barátságosan néhány napot.


92. IFJ. B. JÓSIKA MIKLÓS, AZ ÍRÓ FIA.


E levélből következtethetjük, hogy Jósika Egerben indította meg a szentszék előtt a válópert.[501] De ez, bár kezdetben könnyen, hamar és békés úton elintézhetőnek látszott, csakhamar megakadt. Valószínű, hogy Jósikáné új házassági terve meghiusult s ekkor már nem volt neki sietős a válás, sőt mikor meghallotta, hogy új frigy készül, szilárdabb alapon nyugovó, minden úton módon megakadályozni vagy legalább késleltetni akarta a válást. De minden erőlködése hiábavaló volt. Jósika és Podmaniczky Julia a felbonthatatlan és sírig tartó lelki szövetséget ekkor már megkötötték s rendületlen bizalommal várták a formai szentesítést.

Jósika most újra reménytől felfrissülve fogott birtokügyei rendbeszedéséhez s visszatért munkakedvvel újabb irodalmi tervei megvalósításához.

Ilyen rendezendő ügy volt a szurduki bérlet. Már fentebb említettük, milyen sok baja volt Sivó nevű bérlőjével, hogy elvette tőle a bérletet s pert indított ellene. Már három éve folyt a per, a ravasz görög nem hagyta magát s mindent megpróbált, hogy kibúhasson a fizetés alól, illetőleg minél nagyobb kártérítési összeget ítéljenek meg neki.[502] Úgynevezett spoliumos[503] azaz visszahelyezési kártérítési pert indított ellene, közben egyességet is ajánlottak fel s csak 1838 november 16-ikán írhatta haza nagy örömmel a «rövid és jó hírt», hogy Szurduk ismét «kezénél van».[504]


93. BÁRÓ JÓSIKA LEVELE KÁLLAY LEÓHOZ A SZURDUKI BÉRLETRŐL.


A per az ítélőbíróság megvendégelésével ért véget, melyről a rossz nyelvek azt beszélték, hogy lakadalmi pompával tartotta meg.[505] Pedig az ítélet, mint később Jósika maga is belátta, nem volt annyira kedvező,[506] mint az öröm mámorában látta, t. i. a görögnek 25.000 váltóforintot tartozott fizetni s mivel készpénze nem volt, ezt kölcsön kellett vennie: ez volt tulajdonképen eladósodásának egyik főoka. Pataky Dániellel, Belső-Szolnok vármegye alispánjával egyességet kötött, hogy a jószágot ő kormányozza s 6 év alatt annak jövedelméből az adósságot fizesse ki s ezenkívül minden esztendőben 9000 frt készpénzt fizessen, minden krajczárról a legszorosabban elszámoljon és a fentmaradt pénzből capitalist gyűjtsön. Csakhogy mindez csupán a papiroson volt ilyen szép, a valóság az volt, hogy Pataky nemcsak nem fizette le a tartozást, sőt a kamatot is tőkésítették, úgy hogy Jósika csöbörből vödörbe jutott, három év mulva kénytelen volt újra kölcsönt venni fel, hogy Patakyt kielégítvén, a birtokot magához váltsa.[507] Ekkor többször jött pénzzavarba s a pesti pénzembereket nem egyszer kereste fel kölcsönért.[508]

Sok baja volt a branyicskai uradalommal is. Ez a szép birtok megtetszett apósának s nem hagyott addig neki békét, míg bérbe nem adta neki cserében a napkori jószágért. A csere Jósikára nézve kedvezőtlenül ütött ki. Az is bosszantotta, hogy azokat a kedvezményeket, melyeket jobbágyainak tett, pl. örök időre elengedett egy-egy napot a heti szolgálatból, nemkülönben a méh-, vászon-, malaczdézsmát, szilvazálogot, Kállay megszüntette;[509] a nép természetesen földesurához, Jósikához fordult panaszával s Jósika úgy csinált rendet, hogy visszavette Branyicskát. De nehezebben kapta vissza, mint gondolta. Már az 1838. év elején kérte, hogy adja vissza,[510] de azért még a következő évben is Kállaynál volt az; úgy látszik, Kállay maga is megunta már a gazdálkodást, mert bérbe akarta adni (1839 április l.), a mire veje azt felelte, hogy ő is megadja készpénzül és a legpontosabban azt, a mit más igér haszonbérül, vagy visszaveszi a jószágot.[511] Végre mégis újra Jósika kezébe ment tehát ez is vissza,[512] a ki ezt is a Pataky igazgatása alá adta.[513] Jósikának sem ideje, sem kedve nem volt a nagykiterjedésű birtok igazgatásához, pesti huzamos tartózkodása alatt nem is ügyelhetett fel reá kellőleg, viszont irodalmi és politikai összeköttetései, Podmaniczky Julia iránt való szerelme, gyakori betegeskedése, kedélyállapota[514] és még sok más ok miatt[515] Pestről sem akart lemondani,[516] holott ez kiadásait tetemesen növelte, így tehát birtokai újabb és újabb adósságokkal lettek megterhelve. Ehhez járult, hogy Kállay halála után (1842) a Kállay-rokonság perrel támadta meg végrendeletét, melyben leányát s vejét tette meg általános örökösévé,[517] s a nagyon megterhelt birtokra csődöt kértek a hitelezők.[518] Jósika úgy akart szabadulni gondjaitól,[519] hogy bizalmas, áldozatkész barátját, Wesselényit kérte meg, «a ki a terhesben és nehézben is talál élvet és gyönyört,» hogy vállalja el jószágaira a felügyeletet. Hűségesen leírta neki birtokát, (1845) beszámolt jövedelméről, adósságairól.[520] Wesselényi elfogadta a terhes megbízást s a Jósika ügyvédje, gazdatisztjei segítségével, kik az ő rendelkezése alá kerültek s neki tartoztak elszámolni, rendezte is a jószágot.

Wesselényi, ki szembaja miatt a maga birtokait is nehezen igazgathatta, valóban megható jelét adta evvel önzetlen barátságának. Ez az áldozatkészség barátságukat még szorosabbra forrasztotta össze s Jósika ettől fogva még gyakrabban fordul meg Zsibón, a Wesselényi vendégszerető kastélyában, a ki legbelsőbb ügyeibe is beavatja, viszont Jósika pesti tartózkodása alatt Wesselényinek politikai megbízottja s tudósítója volt.[521]

Midőn Wesselényi 1845 november 20-ikán titokban feleségül vette Lux Annát, megindító levélben kíván neki boldogságot «Nődet tisztelem – mert tudom, hogy az – bár nekem ezt sem nem mondtad – sem nem írtad: adjon Isten nektek áldást, békességet – s a mennyiben ez élet még örömet bír adni – sok – és azon boldogítóbb nemét az örömnek – melly a’ lélekben van – s paizs a test minden szenvedései ellen. Nem hiszem, hogy volna valaki – ki ezt őszintébben óhajtaná mint – leghűbb barátod – én. Boldog! minden szenvedései mellett – ki szívéhez csatolhatja azt – ki testi vagy lelki szenvedései homályai közben évek óta mint őrangyal, mint béke Nemtő – áll mellette távolban vagy közelben: boldog s irigylendő – minden bajai és szenvedései közt! – Egy van – mi legelvitathatatlanabb, mély meggyőződésem szerint túl hat a földi életen s kiterjed minden életen át: s ez két lélek összeolvadása, melly egymást megtalálta. Ha valaki ezt olly mélyen tudná érezni mint én, olly igen mélyen nem csudálná, hogy némely húr érintése szívemnek jól esik – ír annak hosszú évi sebeire – míg néha egy szó, melly hidegen s prosailag érinti azt – hetekig – holdokig egy kínmagot hagy keblemben – melly fájdalom – ott igen hamar gyökeret ver – s csak a műtevő erőszakos késnek enged – melly mint az orvos a polyppust – kénytelen kiszaggatni a vérnyomot hagyó fájdalmat» …


94. BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS.



95. A SZILÁGYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET PECSÉTJE JÓSIKA VÁLÓLEVELÉN.[522]


Érezzük, hogy e levélben a mennyire örül barátja boldogságának, ugyanannyira kesereg a maga boldogtalanságán, a sok akadály miatt, a melyek Juliával való egyesülését gátolták.

Pesttől sokszor hónapokon keresztül távol lévén, a reá hűséges kitartással várakozó Juliával csak levéllel érintkezhetett. Talán ez volt a legfőbb oka, hogy Pestet nem nélkülözhette. Bizalmas barátjának ezt nyiltan be is vallotta. «Minden jót akarok – írja neki[523] – tudja Isten! – menyire közepes erőm s eszem engedik – mindenek fölött pedig a sors kormányzójától megérdemleni az egyetlent, mit életem hosszú folytában mindig nélkülöztem – szívem szerinti békét és nyugodalmat: Érjem ezt egyszer el – Pest ritkán fog látni – mert épen: falusi magány az, mire én vágyom – de úgy mikép én azt gondolom.» Kivételesen az is előfordult, hogy Juliának egy Szurdukra elvetődött rokona hozott hírt róla s izenetet tőle. Ilyen volt báró Podmaniczky Frigyes, Julia testvére s minden titkaiba beavatott «alter ego»-ja, a ki néhány napra leutazott leendő sógorához s onnan együtt rándultak Zsibóra Wesselényihez s Gorbóra özvegy Jósika Jánosné, Csáky Rozália látogatására. Podmaniczky elragadtatással emlékszik meg a Szurdukon töltött kellemes napokról, a csinos környezetről, ízlésteljes berendezésről. Mikor a kocsin tett hosszú utazás után a szurduki kis kastély elé behajtott, olyszerű érzés fogta el, mintha a paradicsom kapui akarnának megnyilni előtte.[524]


96. FOGARASI ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA JÓSIKA VÁLÓLEVELÉN.


Látván a végnélküli huzavonát, melylyel a szentszék Jósika válását késleltette s így életét elkeserítette, Wesselényi azt a tanácsot adta Jósikának, hogy karddal vágja szét a gordiusi csomót, azaz hagyja ott a római katholikus egyházat, s a református egyház törvényei szerint intéztesse el válóperét. Jósika megfogadta a tanácsot s 1847 április 3-ikán áttért a református vallásra.[525] Feleségével már néhány nappal előbb olyan egyességre lépett, hogy hatezer forint évi tartásdíjért lemond mindazon magyarországi jószágok birtokáról és jövedelméről, melyeket eddig Jósika a «tisztelt Bárónénak» évenként átengedett s csak a napkori nagy udvart s a kettős malom jövedelmét tartja meg magának.[526] Válóperének elintézése elé most már nem gördült akadály. Jósikáné, a «felperes asszony» tette meg a házasság megsemmisítésére indított válóperben a törvényes lépéseket, sőt hogy ez könnyebben menjen, még márczius 24-én, tehát ebben férjét is megelőzve, Nagykállóban ő is református lett. A házasság megsemmisítését azon alapon kérte, hogy az apai erőltetésre köttetett meg, a «hol pedig kölcsönös megegyezés nincs, ott törvényes házasság sincs». Öt tanu bizonyította, hogy az apa erőszakkal (egyik szerint veréssel is) kényszerítette leányát a házasságra, ugyanez az öt tanu azt is bizonyította, hogy «a milyen volt a házasság kezdete, azzal megegyező volt annak folyama is», t. i. szeretetlenséggel, békételenséggel teljes. Arra is volt tanu, hogy a menyasszony az esküből egy szót sem mondott, míg viszont az alperes az erőltetésről nem tudott semmit.[527] Ezek után a szilágyi ev. ref. egyházkerület részletes zsinatja (1847 június 4-ikén) kimondta a házasságot megsemmisítő s így házastársakat egymástól elválasztó ítéletet, s ezt az abrudbányai zsinati közgyűlés (június 17-ikén) is megerősítette.

Ezzel végérvényesen, forma szerint is megtörtént azok elválása, kiket a nevelés, az érzület, gondolkodásmód, műveltség s eszményeik s lelki szükségleteik különbözősége már régen arra kényszerített, hogy mindenikök külön úton keresse a boldogságot. Mikor a korai házasságot megkötötték, sem az ifjú, sem a leány nem volt képes felfogni lépésük nagy fontosságát; nem valószínű, hogy a két mámoros szerelmesnek erőltetésre lett volna szüksége; csak mikor a házasságban jól bent voltak, tünedeztek évről évre az egyetértés, együttérzés és vele a boldogság. A férj fokozódó sikerei csak még jobban éreztették a közöttük tátongó űrt. A fent elsorolt okokhoz járult az asszony hiszteriája, mely folyton elviselhetetlenebbé vált a boldogtalanságát évek során át megadással tűrő, de lassanként idegessé és ingerlékenynyé lett férjre nézve.


97. Z. BODOLA S. EGYHÁZI KÖZFŐJEGYZŐ ALÁIRÁSA JÓSIKA VÁLÓLEVELÉN.

A két szerető szív végre a világ előtt is egymásé lehetett. Még ez évben megtörtént Zsibón az esküvő (augusztus 25-ikén).

«E két lény egymást nyolcz évig szerette – írja szerelmük egy tanuja[528] – a míg végre valahára azt mondhatták: egymáséi vagyunk Isten és ember előtt. A kétkedés és bizonytalanság e hosszan tartó vajudása alatt egyetlen eset sem adta magát elő, mely akár az egyik, akár a másik részről a hajlam csökkenésére, bizalmatlanságra vagy kételyre szolgáltathatott volna alkalmat. Azon pillanattól fogva, melyben habár a világ rendszabályai által meg nem engedve, egymásnak szerelmet vallottak, – nyolcz évig tartó küzdelmük s majdnem húsz évig tartó házasságuk alatt, mindig forrón szerették, az élet legváltozatosabb eseményei közben védték, a szomoruságban vigasztalták, betegségben pedig ápolni tudták egymást. Kristálytiszta érzelem, jellem s akaraterő által a tűzpróba elé vive.»[529]

Az esküvő után Szurdukra vonult Jósika nejével s e kies fekvésű kastélyban, mely mindig kedves volt neki boldog gyermekkora emlékeiért, – mint Emlékiratában mondja – életének örökemlékezetű legboldogabb hat-hét hónapját töltötte el kedves, szelid, derült nejével, a ki úgy odaillett e csendes völgyekbe s háztája virágai közé – mintha csak ott született volna.[530]

III.



«A csehek Magyarországon.» Jósika színművei: «Az Adoriánok és Jenők.» «Az ecsedi tündér.» «A két Barcsai.» «Kordokubász.» Ujabb regényei: «Zrinyi a költő.» «Az élet útjai.» «Ifjabb Békesi Ferencz kalandjai.» Jósika humora: «Akarat és hajlam.» (Az első tárczaregény.) «Egy kétemeletes ház Pesten.» Jósika regény fordításai. Jósika novellái.

A MAGYAR TUD. AKADÉMIA 1837 május 8-ikán tartott ülésében Czuczor Vitéz Jánosról tartott felolvasást. A felolvasóülésen Jósika igazgatósági’ tag elnökölt. Toldy, a ki íróinknak szeretett tárgyat ajánlani feldolgozásra, felhívta figyelmét Mátyásra mint regényhősre. Jósikának megtetszett az eszme s így született meg «A csehek Magyarországon» (1839) cz. regénye.[531]

Zokoli Mihály előkelő magyar vitézt Mátyáshoz benső barátság fűzte s megválasztásában is tevékenyen buzgólkodott. A királyválasztás után Mátyáshoz Prágába küldött követségnek is tagja lett s ez útjában Straznicz várában megpillantotta Giskra Serenát s szerelemre gyulladt iránta. Magyarországon ekkor már tűrhetetlenné vált a Komoróczi, Walgatha, Uderszki vezérlete alatt álló csehek garázdálkodása s Mátyás Rozgonyi Sebestyént küldte ellenük, a kinek seregében szolgált Zokoli is, a rablók réme, kinek fejére díjat is tűztek ki. Vadnát, Komoróczi rablófészkét, hol rablott kincseit és rabjait: Nankelreuternét, Ábrahám zsidót és fogadott leányát Aminhát tartotta, szintén ő dulta föl. Komoróczi bosszúból koholt levelekkel árulás gyanujába keveri Zokolit és bár Mátyás nem ad hitelt a vádnak, Zokoli kijelenti, hogy nevét leteszi s míg egyetlen lovag akad, ki ártatlanságában kétkedik, sisakrostélyát addig nem emeli fel. Ettől kezdve Elemér a sas név alatt visz véghez hőstetteket. Egyedül a földönfutóvá lett Komoróczi, kiről kiderül, hogy Káldor rablólovag fia s Nankelreuterné és a zsidónak nevelt Aminha testvére, vonja kétségbe Zokoli ártatlanságát s áll ki vele párviadalra, melyben legyőzetik s a becsületét visszaszerzett lovag Giskra Serena férje lesz.

Jósika maga figyelmeztet bennünket regénye hármas cselekvényére. Egy levelében említi, hogy nem Mátyás a regény főhőse;[532] az előszóban pedig így jelöli meg a mese hármas menetét: «Nyilatkozik e regényben: a hajdani lovagi szellem személyesítve, Komoróczitól vétkes elfajultságában s túlságaiban; Elemértől nemes fellengésében, Mátyás királytól tökélyében.» Ugyanott mondja, hogy hét évet rajzol Mátyás életéből s bemutatja őt mint vitéz, lovagias és igazságosztó királyt, mint a Podjebrád Katalin gyöngéd férjét, mint a Bretizláw Izabella szerelmesét. Nagy gonddal rajzolta meg Mátyás alakját, mivel az volt a czélja, hogy megszerettesse őt azokkal, a kik eddig csak bámulták; csak az a hibája, hogy Mátyást nem hozza szorosabb kapcsolatba Zokolival a főhőssel, így az ő története inkább csak hátterül szolgál, úgy, mint a Báthori Zsigmondé «Abafi»-ban. A szerző azt akarta megmutatni e művével, a mit Eötvös a «Nővérek»-kel, t. i. hogy ugyanazon család sarjadékai a körülmények s nevelés befolyása által egymástól egészen különböző lényekké alakulnak.[533] Erkölcsi mintaképeket is akart rajzolni, az ifjak számára a szilárd eltökéltség, hazaszeretet és királyhűség, a nők számára az erény, nemes önérzet, valláshoz ragaszkodás, higgadt erkölcs és kedély mintaképeit. A nők közül Giskra Serena a Coelesta, Izabella a Csáki Gizella másodlata, ellenben új alak, melyet a szerző is regénye legsikerültebb alakjának nevez, a Nankelreuter neje, egy kardos menyecske, a ki, még a rablóvezérre is rákényszeríti a maga akaratát, ez Rozália nővéréről vett másolat.[534]

A mese túlságos összebonyolítása, alakoskodásokkal, álöltözettel (pl. Komoróczi-Wratizláv) nőszöktetéssel, titkos várfenékkel stb. erősen elárulja a romantika légkörét.

Szalay a «Zólyomi» ismertetésében kifogásolta, hogy Jósika Erdély vallásos életét nem méltatta figyelemre. Ezt a hiányt ebben a regényében pótolni akarva, bemutatja a kor lelkivilágát balhiedelmeiben: a csillagjóslásban és más babonáiban is.[535]

Saját nyilatkozata szerint egy regénye se került annyi kutatásba, fürkészésbe mint ez, s legtöbb szorgalmat a Mátyás, Komoróczi és Zokoli jellemeire fordított benne; azt is dicsekedve említi, hogy Mátyás jellemének rajzában sem Fesslert, ki egy regényes Mátyás-életrajzot írt, sem más írót nem követett.[536] Forrásai különben főleg Bonfinius, Galeotti, Turóczi, az újabb történetírók közül Katona, Fessler és Péczely művei.[537]

Jósika e műve is a nagy angol történeti regényíró hatását tükrözteti vissza, még pedig az «Abafi»-nál említett általános hatáson kívül «Ivanhoë» czímű regénye hatott rá különösebben. Ezt a hatást egy irodalomtörténetírónk így állapította meg:[538] «Elemér, a sas, maga Ivanhoë s még sorsukban is sok a közös vonás. A zsidók rajza ugyanolyan s Amincha csak gyengébb kiadása Rebekkának. Világos párhuzam vonható továbbá Giskra Serena és Rovenna, Komoróczy és Front de Beeuf közt; a benne előforduló csodás dolgok, varázslatfélék meg Kenilvorth hasonló helyeire emlékeztetnek.» A hatás ilyen mértékét az újabb kutatás ugyan kétségbe vonja,[539] de Serena és Komoróczi alakján lehetetlen észre nem venni az Ivanhoë hatását.


98. CZUCZOR GERGELY.


A regényt a kritika kedvezően fogadta, sőt egy aesthetikus regényelméleti művében, melyet a Kisfaludy-társaság megkoszoruzott, jórészt «e nagyszerű regényből» vonta el e műfaj szabályait.[540]

A regényíró sikerei mellett Jósika a drámaíró babéraira is vágyott. Fentebb láttuk, hogy már bécsi katonáskodása alatt kísérletezett a drámával, de akkor kedvét szegte a Raimund bírálata. Ezt a bírálatot nem tartotta csalhatatlannak, vagy csak a bemutatott művekre vonatkoztatta, mert 1838-ban május 12-ikén a pesti Nemzeti Szinházban előadatta[541] «Adóriánok és Jenők» czímű háromfelvonásos és egy előjátékos (A fekete lovag) szomorújátékát s később átdolgozva a «Budapesti Árvízkönyv»-ben ki is adta.[542]

A darab II. András korában játszik, a cselekvés színhelye az előjátékban az Adóriánok[543] egyik vára, magában a színdarabban a czegei tó vidéke. Az előjátékban az Adóriánok épen lakodalmat ülnek, mikor megjelenik Jenő Jenő a halottnak hitt fekete lovag s leöli a család tagjait, csak Adórián Örs menekül meg nyolczéves leányával Lenkével. Tiz évvel később kezdődik a darab, a mikor Lenke felserdült s apjával, az «öreg vadász»-szal, a czegei tó környékén bolyong s a belészeretett Jenő-fiakat egymás után becsalja a kénbarlangba, hol nyomorultan elpusztulnak. Így állnak bosszút azért, hogy földönfutóvá lettek. Mikor így Lenke már hármat megölt közülök, az ifjú Jenő Jenőbe belészeret s nem teljesítí többé apja parancsát, inkább maga rohan a barlangba. A két családfő egymást a mélységbe rántva pusztul el.

Jósika azt mondja e műről az előszóban, hogy sem a tárgy, sem a főszemély, Lenke, első tekintetre nem drámai, de a cselekvés folyamában azzá válnak. A tárgy ugyanaz, mint a «Két szomszédvár»-é,[544] két család harcza életre-halálra. Az első sikerült, ez elhibázott alkotás. Érdekes, hogy épen Vörösmarty volt a bírálója is s megjegyzései találók, bár a darab minden fogyatkozására nem mutatnak rá.[545] Helyesli, hogy «jeles regényírónk Jósika, ki minden kedvezés nélkül ítélve is, e nemben a külföld legjobbjaival mérkőzhetik, a drámában is megkísérti erejét». Tegye máskor is, de kedvencz regényvilágának elhanyagolása nélkül. Azután nyiltan kimondja, hogy az első próba nem sikerült. Hibának tartja a barlangi öldöklést, mely valószínütlen, erőtlen és keresett s szerinte valószínübb és változatosb módot lehetett volna találni, melyben a leány csak csábító s az öreg lett volna a valódi gyilkos.


99. A PESTI NEMZETI SZÍNHÁZ 1838-BAN.


Jósika azt is mondja,[546] hogy itt ugyanazzal a feladattal birkózott meg, mint «Abafi»-ban, t. i. hősének a darab folyama közben kiérlelni lelkületét, a mi színműben nehezebb mint regényben: «az újabb romantikai, oskolának legmerészebb, legritkábban mert feladatai közé tartozik». Valljuk meg, hogy Jósika is többet mert, mint a mire képessége feljogosította. Nagyon jól meg tudja mondani, hogy Lenke csak eszköz apja kezében, ki bosszúra nevelte, de mikor szerelmes lesz, attól fogva mint cselekvő, nem mint eszköz lép föl, de jellemét nem tudja úgy rajzolni, hogy ezt a tragédiában is így érezzük. Sőt, azt mondhatnók, hogy a darabban nincsenek jellemek, nincs bonyodalom, az öldöklésen kívül nincs cselekvés.

A darab mindössze háromszor került színre. Vörösmarty épen a harmadik előadása után bírálta meg: Bartha játszotta az öreg vadászt, Lendvayné Lenkét s Egressy a fekete lovagot s Vörösmarty azt jegyezte meg róla, hogy Egressy épen a legerősebb jelenetében bukott el a színpadon s ezzel még jobban megzavarta az egyébként sem összevágó előadást.[547]

Jósika kedvét első fellépésének balsikere a további próbálkozástól nem vette el: 1839-ben Gaál Józseffel együtt írtak egy «Ecsedi tündér» czímű 5 felvonásos regényes vígjátékot, Thern zenéjével s tánczokkal.[548]

Egerváry Béla herczeg fogadást köt Kikinday Asztolf földbirtokossal, hogy a tündérek létezését még mindig el lehet hitetni az emberekkel. Egy Jámbor nevű földbirtokost szemel ki e czélra áldozatul, ki valamikor szerelmes volt egy Amanda nevű pesti színésznőbe. Ez lesz az elhitetés eszköze. Jámbor és Asztolf az ecsedi lápon együtt vannak a rókavadászaton s ott tündérdalt hallnak s a megjelent tündér palotájába meghívja őket. Szembekötve érkeznek oda s Jámbor a tündérkirálynőt feleségül veszi. Annál inkább beleképzelte magát a tündérkirályságba, mert új neje egykori kedveséhez feltűnően hasonlított. A herczegnek egy kezükbe csempészett levele világosítja fel őket arról, hogy a tündérvár a herczeg által építtetett deszkabódé s hogy a herczeg a fogadást megnyerte.


100. GAÁL JÓZSEF


A darab szövegét, úgy látszik, Jósika írta[549] s Gaál talán csak színre alkalmazta s betoldásokkal élénkítette, mert az egykorú kritika azt írta róla, hogy a jeles románírótól sokan egészen mást vártak, valami felsőbb nemű drámai művet. Már ez a bíráló észrevette, hogy e színdarab tulajdonképen csak egy látványos tréfa s azt is helyesen jegyezte meg róla, hogy az is valószínűtlen, hogy egy herczeg mívelt barátja Asztolf és az iskolákat végzett Jámbor ilyen könnyenhivők legyenek, s hogy a herczeg az ecsedi mocsár közt egy hét alatt ilyen «pompás valamit» készíttethessen.


101. LENDVAYNÉ FÁNCSY ILKA.


A darab, mely mindössze két előadást ért,[550] Lendvayné jutalomjátéka volt (1839 aug. 5.) s a legjobb erők: Egressy (a herczeg), Szerdahelyi, Megyeri stb. játszották. Lendvayné az Amanda szerepét játszotta s az első felvonás után veres bársony vánkoson lebocsátott arany karpereczet s zöld borostyánkoszorút kapott tisztelőitől s a földszintre szórt papirlapokon egy nyomtatott költemény mint tündért dicsőítette.[551]

A Kisfaludy-Társaság 1843 febr. 6-iki ülésén Székács József Jósikának Bornemisza Anna czímű novelláját olvasta fel.[552]

Apafi fejedelem neje hugát, Zsófit, bizalmas emberének, Gerezdinek fiához akarja feleségül adni, noha az Barcsai Lászlót szereti. A fejedelemasszony Bornemisza Anna a szerelmesek pártján van s hatheti halasztást eszközöl ki a Béldi-összeesküvésben való részvétellel gyanusított két Barcsai-testvér számára.

Ez idő alatt a Gerezdiek és Barcsaiak mindent elkövetnek tervük kivitelére. Az ifjú Gerezdi esküvőre viszi menyasszonyát, de ez ott kijelenti, hogy nem szereti vőlegényét, azután elfogatja Barcsai Mihályt, de öccse a fejedelemasszony közreműködésével megkeríti a fejedelem gyürüjét s ezzel megszökteti bátyját s maga kerül a vérpadra, de a testvér, mint Schiller «Die Bürgschaft»-jában a barát, még idejében visszatér, követve a fejedelemasszonytól, a ki leleplezi az áruló Gerezdit s jutalmul egy órára a fejedelmi hatalmat kezébe kapva, mindenkinek igazságot szolgáltat s a szerető szíveket is egyesíti.


102. A «KÉT BARCSAI» KOLOZSVÁRI ELŐADÁSÁNAK SZÍNLAPJA.[553]

Jósika a novellán nem sokat változtatott, midőn színre alkalmazta. A négyfelvonásos színjátéknak ugyanaz az eredendő bűne, mint Jósika többi drámai kísérleteinek: nincs benne drámai jellemzés.[554] De azért több hatásos jelenete s a hazai tárgy miatt Jósika legnépszerűbb színdarabja, melyet 1844 aug. 27-től egész 1867-ig csak a pesti Nemzeti Szinházban 36-szor adtak elő.[555] Különös, hogy Kolozsváron csak egyszer került színre.[556] De vidéki színtársulatok is adták.[557]


103. A KOLOZSVÁRI RÉGI NEMZETI SZINHÁZ.[558]


Jósika maga nem tartotta sokra ezt a művét. Legalább Wesselényinek írt leveléből ez tűnik ki. «A két Barcsait is – úgymond – folytonosan csipkedik: pedig a’ hányszor adják itt (Pesten), a’ színház tömve tele van, minden felvonást zajos taps kísér – ’s a játék színnek ezereket hozott. Gunyosan nagyszerű historiai drámának nevezgetik: ’s valóban tökélletesen hasonlít ezen urakhoz – hogy hiszik – mikép én – mikor e’ darabot írtam tökélletesen hittem, hogy nagyszerű dolgokat irok, ‘s hogy Shakespeare és Schiller semmik hozzám képest. – Én pedig a Két Barcsait – nem tartom egyébnek – mint egy igen középszerű férczeletnek, de a’ mellynek ha jól adódik, nagy hatása van – s’ szegény szinházunknak jó acquisitio.»[559]


104. FRANKENBURG ADOLF NÉVALÁÍRÁSA.[560]


De azért érzékenységét a kritika szigorúsága bántotta. Midőn a Frankenburg lapjában, az «Életképek»-ben «Vas Andor» azt a tanácsot adta, hogy a szerző iránti tiszteletből le kellene azt venni a műsorról, Jósika jó ideig nem írt a lapba s a helyett a «Honderű»-nek adott regényeiből mutatványokat, melynek szerkesztője, P. Horváth Lázár, a «Két Barcsai»-t díszes kiadásban bocsátotta közre.[561]

A «Pesti Divatlap» szerkesztője, Vahot Imre, is sietett tudtára adni, hogy igazságtalannak találja az «Életképek» kritikáját s azt hiszi, hogy az ő tiszta meggyőződéséből írt bírálatát fogja a legméltányosabbnak tartani; egyszersmind felszólítja, hogy lépjen be lapja munkatársai közé s elárulja, hogy a legközelebbi szám melléklete Laborfalvy Róza lesz Bornemisza Anna szerepében.[562]

Ennek a műnek a sikerén felbuzdulva, Gyalui Finta Károly szinész az «A könnyelműek»-et alkalmazta színre, mellékszemélyeket (oláh fiú, pinczér, legatus, mendikáns) toldván belé, s ezt a négyfelvonásos drámát «A néger» czím alatt a pesti Nemzeti Szinházban (1846) elő is adták. Később az Abafi szini átdolgozásába is belefogott, de úgy látszik, nem készült el vele.[563]

Jósika még egy történeti drámát írt «Kordokubász» czímen (1846), melynek tárgyát Moldva és Bolgárország tizenharmadik századi történetéből vette.[564]

Kordokubász moldvai juhász hazafias érzése fellázad a görög és bolgár pusztítások láttára: otthagyja kedvesét, Agapét, s népe élén megveri a rablósereget. Foglyait s ezek közt a bolgár Azán mátkáját, Paläológus leányát, Irénét, kit az apa, Tochus bolgár fejedelem elvett tőle és kegyenczét, a kún Tertert, szabadon bocsátja. Iréne szerelemre gyullad a nagylelkű győző iránt, de Terter megijeszti születése titkának elárulásával s azután Azánt is elteszi láb alól. Iréne ekkor a meggyilkolthoz hasonló Kordokubásznak ajánlja fel kezével együtt a fejedelemséget, ki azt elfogadja, s Azán képében uralkodik. Agape gyámapja le akarja leplezni a nép előtt, de egykori kedvese nem vall ellene s e nagylelkűség meghatja őt, s önként megvallja a csalást. Terter elárulja titkát, hogy Iréne valósággal Bogumilla kún leány s Agape a császár leánya. Kordokubászt a nép királylyá kiáltja.

A négyfelvonásos drámának a «Honderű» jóelőre beharangozott; hogy a szerző felolvasta előttük «Cordo-Cubas vagyis Juhász király» czímű drámáját s úgy találták, hogy az «egyike a legujabb drámairodalom legbecsesebb termékeinek»; hírt adott róla, mikor az igazgató gróf úr kezébe küldetett, mikor a drámabíráló választmányhoz utasították. Mégis mikor előadták (1847 ápr. 29.), ebben a lapban nevezte el Zerffi a darabot «a lángeszű költő balfogásá»-nak, melynek hibái a tárgy, a hős «cselekvőtlensége», az akarat és kényszer küzdelmének hiánya, jellemei a költő önkényétől függő csupa gépek, melyeket szellemmel és ügyességgel mozgat, de ez is csak a regényköltéshez való tehetségének bizonysága. Még az előadásba is belekötött s Lendvaynak csak azért bocsátotta meg, hogy Kordokubász hangjából az előadás folyamán ki-kiesett, mert pár nappal előbb Bánk bánt elragadóan játszotta, de nem kegyelmezett Egressynek, a ki az Agape gyámapjának szerepében Peturbánoskoskodott s azt a tanácsot adta neki, hogy «a helyett hogy olly illemtelenül akarja a journalistát játszani: azon idejét, melyet ama haszonnélküli czikkek írására pazarol, fordítná inkább szerepének gondos studiumára, hogy lélektanilag bevégzett jellemeket hozzon nézői elé.[565]


105. LABORFALVY RÓZA.


Még szigorúbban bírálta meg az «Életképek» névtelen kritikusa, a ki már azon is fennakadt, hogy a főhős kanászból juhászszá van nemesítve. A tárgyválasztást sem tartja szerencsésnek, de főhibájának azt tartja, hogy alig van benne cselekvény, hanem részint okoskodások és szép szavak, részint előbb történt események elbeszélései. Végül kimondja, hogy «Kordokubász» igen gyenge drámai mű s lényeges gyarlóságai a szép nyelv, költői virágok s philosophusi eszmék ráaggatott gyöngyei által nem fedeztetnek. Az előadás, melyet állítólag nyolcz teljes próba előzött meg s Lendvay rendezett, szerinte jól ment s «ha a mű nem tetszett, nem az előadás hibája.»[566]

A darabot még egyszer adták s azután végleg lekerült a műsorról. Jósika a sikertelen drámaírói próbálkozások után ismét a regényhez és novellához tért vissza.[567] Ezt annál inkább tehette, mert színdarabjaiban is regényírónak mutatkozott. Toldy biztatására egy új történeti regény írásához fogott, melynek Zrinyi a költő a főhőse. Az «A csehek Magyarországon» megjelenése után mindjárt hozzáfoghatott, mert 1839 május 30-án, ugyanazon levélben, melyben Wesselényit értesíti, hogy az Adóriánok s a Csehek Magyarországon megjelentek, azt is írja, hogy erdélyi mulatása nagyobb részét, ha egyéb gondjai engedik, egy új regény írására fordítja, melynek tárgya VII-dik Zrinyi Miklós a költő lesz. Nem véletlen, hogy Erdélyben írja regényei nagyobb részét; olyan regényírónak, a ki ez ország történetéből szereti venni tárgyát, itt megfelelőbb a hangulat; azután így az irodalmi foglalkozás mellett gazdasági ügyeit is személyesen intézhette és végül a mit félig tréfásan, félig komolyan említ: «neki mint a kőmívesnek nyárban keresni kellett, hogy kitelelhessen». Hogy mily kedvvel dolgozott rajta, eléggé bizonyítja az a körülmény, hogy 1840-ik év végén már nagyobb része kész volt a négykötetes műnek. Családi és gazdasági bajai valamint az új jövő reménye miatt a kellő hangulat és nyugalom hiánya okozta, hogy lassan haladt a folytatással. Máskor – írja – enyhet és vigaszt talált azon világban, melyet személye idézett föl: most van egy érzés benne, mely nem engedi írói sikert vadászni, míg sorsa nem változik. Ezért csak 1843-ban készült az el s jelenhetett meg nyomtatásban «Zrinyi a költő» czím alatt.[568]

A regény főhőse, gróf Zrinyi horvát bán és császári követ az Adrián a tengeri viharban kétségbeesett hajósok erőszakosságaitól megmenti a doge feleségét és leányát, Violettát. A megmentett szerelemre gyullad megmentője iránt, noha keze már Malipieri dogei titoknoknak van odaigérve, hálából, mivel meggyógyította a dogénak egy merénylet alkalmával kapott sebeit. Violetta is megesküdött, hogy nem megy máshoz nőül. Malipieri észrevette Violetta szerelmét s Zrinyi életére tört, párviadalt is vívott vele, a miért a velenczei tanács száműzte őt. A doge meggyilkolása után neje visszatért leányával Magyarországba, apjához Zólyomi Dávidhoz s itt egy utazás alkalmával Mirza kán kezébe került. A kán udvarában felismerte őt Fatime, korábbi nevén Fioretta tánczosnő, kit ő taníttatott ki és hálából megszabadította a kán szerelmi zaklatásaitól. A száműzött Malipieri is Magyarországba jön s itt Rialti néven Montecuccolinál és Buchheim tábornoknál Zrinyi ellen áskálódott, de eredmény nélkül, mellékesen a velenczei tanács kéme is volt. Egyszer Mirza emberei őt is elfogják, épen mikor Zrinyit akarta elfogatni s itt Fiorettának tudtára adja rég őrzött titkát, hogy ő a doge Violettával kicserélt leánya s kezét is felajánlja neki. De a beteg Fioretta inkább öngyilkos lesz, Violettát, illetőleg Lubl (Löbl) Zsófiát sem köti többé adott esküje s Zrinyi neje lesz s Malipierit mint kémet felakasztják.


106. EGRESSY GÁBOR.


Jósika regényes krónikának nevezi regényét. A hangsúly a «regényes»-en van, kevesebb benne a «krónika», mint a romantikus költött elem. Különösen a mű első része a paloták tükör melletti rejtett ajtóival, orgyilkosokkal, lopott és kicserélt gyermekkel, nőrablással stb. van dúsan felszerelve a romantika díszlettárából vett ékességekkel; a főhős Zrinyi alakján, kinek nem is egész életét öleli föl, szintén több a ráaggatott költött, mint a történeti, egyéni jellemvonás. Minden jel arra mutat, hogy a szerző nagy gonddal dolgozott munkáján. A «Szamosujvári gyűlés» czímü fejezet kedvéért Szamosújvárra is leutazott.[569] Panaszkodik, hogy egy kis könyvtárat is átkutatott Zrinyiért, de e részben szegények vagyunk: kevés a segédkönyv. Forrásai hiányosságát csakugyan érezzük. P. Horváth L. azt írta neki, mikor ez a regénye megjelent: Regényed olly szép, hogy melléje állíthatod a világ legszebbjei mellé; részemről soha szebbet nem olvastam.[570] Jókai is ezt tartotta Jósika legbecsesebb regényének, mert szerinte legtöbb teremtő erővel és legragyogóbb költészettel van alkotva.[571] Itt is mint korábbi regényeiben a fejezetek élén mottókat alkalmaz, melyek véleménye szerint legtöbbször a regény oeconomiájához tartoznak, figyelmet ébresztenek, vagy előkészítenek valami jelenetet.[572] A mottókat itt Toldy tanácsára a «Szigeti veszedelem»-ből vette. Az első fejezet mottója Zrinyi ismeretes jelmondata: «Sors bona nihil aliud.» E közmondás emblematikus ábrázolása: a tengeri hajós, ki a sors szeszélyének legjobban ki van téve s a «Szigeti veszedelem» első kiadásának díszczímlapja és czíme is (Adriai tengernek syrenája) erre utal. Ez a kép adhatta Jósikának a gondolatot, hogy főhősét a tengeri víztölcsér dühöngése közepette mutassa be.

Jósika még be sem fejezte történeti regényét, Toldy már újabb tervvel állott elő, rá akarta beszélni, hogy írjon egy művészregényt Kisfaludy Károlyról, de Jósika szerényen Eötvöst ajánlotta maga helyett. Toldy nem nyugodott s azt felelte, hogy Eötvös Kisfaludyja Eötvös lenne. Hogy kedvet ébreszszen benne e tárgyhoz, elsorolja, hogy milyen alkalom nyílnék itt a tájfestésre, történetfestésre, művészeti reflexiókra, családi s szerelmi bajok, Pest 1818-20-iki élete rajzára, de Jósika erre épen úgy nem vállalkozott, mint a Balassa Bálint regényére.[573] Hanem e helyett még 1841-ben vagy a következő év elején egy másfajta regénybe, helyesebben életképsorozatba kezdett, s egy részét az «Athenaeum» és a «Honderű»-ben közölte, később pedig Alt Móricz írói álnév alatt «ifjabb Békesi Ferenc kalandjai» czímmel, képekkel illusztrálva külön is kiadta két kötetben (1844-5)[574]


107. AZ «IFJABB BÉKESI FERENCZ KALANDJAI» CZÍMLAPJA.


Az első ilyen életképben, melynek «Véralkatok» a czíme, leírja, hogy Iharváron a «Fényes Porta» vendéglőben milyen búcsúlakomát adtak Z*** hegedűhős tiszteletére, ki e napon adta harmadik utolsó hangversenyét. A lakoma előkészületeinek leírásával kezdi, melyet innen-onnan összeszedett evőszerszámokkal s élelmiszerekkel rendeznek. Azután jő a seregszemle, bemutatják Békesi Ferit, a 19 éves, hosszú szikár ifjút a casinó tagjainak s megindul a beszélgetés az irodalomról, művészetről, különösen Z*** hegedűművészetéről, míg az utczáról behallatszó fáklyásmenet lármája félbe nem szakasztja a társalgást. A művész nagynehezen bejut a casinóba s ott ünneplik tószttal, vendégséggel. Tószt közben össze is szólalkoznak, de a párbaj azért elmaradt. Az iharvári szépliteratúrai lapban másnap a hegedűherost búcsúztató dagályos czikk zárja be a rajzot. Nehány nappal később id. Békesi János unokaöcscsével Ferivel («Látogatás») Kriday haszonbérlőhöz megy ebédre, a kinek bérlete, mint a szabó és gazdatiszt párbeszédéből megértjük, nagyon hasonlít a Sivo görögéhez; Kriday Eulália megszöktetése, Békesi első szerelme és levélváltása Fancillával; úti kaland, melyben Ferit «megrohanták, letöpörték, megbúbozták»; azután a pesti kalandok következnek: az Angolkirálynéban, a váczi utczán, különböző szalonokban, továbbá restauratión, tánczvigalomban, végül Feri lakodalma Kaparkodi Kriday Afanaziával.

Jósika azért viszi hősét mentorával és barátaival együtt ennyi különféle helyre, hogy alkalma legyen satirikus megjegyzésekre a korabeli mindenféle társadalmi félszegségekről vagy visszaélésekről, melyeket azok Pesten és a vidéken, mulatságokon, választásokon, hivatalokban, szalonokban, védegyletekben, stb. látnak vagy átélnek.

Műve írásában előtte mintául valószínűen Dickensnek «A Pickwick-Club hátrahagyott iratai» czímű műve lebegett,[575] melyet Seymour sportkarikatúráihoz írt vázlatsorozatként; a mely 1836 áprilisában indult meg s rendkívüli népszerűségre tett szert.[576] A szépszavú tudós Pickwick Sámuel és utazóclubja mindenféle társadalmi állású egyénekkel, középkorú hölgygyel, orvosokkal, ügyvédekkel, inasokkal stb. kerülnek össze, s rendesen ők húzzák a rövidebbet; mindenféle bajon, peren, sőt börtönön keresztül miután Pickwick úr az emberi természetet legkülönbözőbb nyilvánulásaiban tanulmányozta, föloszlik a club.[577] A mű laza szerkezete, sőt egyes részei is pl. Pickwick a képviselőválasztáson, Weller kritikai véleménye az irodalmi stílusról, a művet befejező csoportházasság stb. valószínűen hatottak Jósikára s műve írása közben Nagy Ignácztól, a legnépszerűbb életképírótól is ellesett egyet-mást.

Jósika szerint a mű önálló czikkekből mint annyi genreképekből áll, de ezek olly öszvefüggésben vannak, hogy a munka mégis egy meglehetősen kerek egészet képez s humoristicus művének irányát minden személyesség vagy sértő czélzás nélkül erkölcsinek nevezi. «Nálunk – úgymond – a komikai elem olly nagy a’ közéletben ’s némelly gyöngeségeknek tréfás rovogatása anyira üdvös, hogy … egy illyen életkép eddig is irodalmunk hijánai közé tartozott: a feladat nem könyü, mert nyomott kedélyű egyednek mint magam egy kis hyperstheniát kell elő idézni, míg e nemben irhatok – et les beaux jours d’Aranjuez eltüntek már.»[578] Ez az erőltetettség a művön sokszor észrevehető, de több sikerült jellemzés, helyzet- és torzkép, találó megjegyzés, tréfa, gúny, szójáték van benne. Némelyik rajzát és jellemzését megjelenésekor igazságtalannak s részrehajlónak minősítették, mint a mágnásgyűlölő Lassandyét s ráfogták, hogy gúnyolja a nemeseket s legyezgeti a mágnások hibáit s a «Pesti Divatlap» meg is támadta. Kemény Zsigmond megbotránkozott e támadáson, s válaszolni is akart «e felszínes embereknek csevegésé»-re, egyszersmind, főtekintettel Békesire, bonczolni a műveiben található komikai elemet. Ez a mű ismertette meg szerinte a közönséggel Jósika egyik fényes tulajdonát a humort, sőt azt a kijelentést tette róla, hogy Békesinek egy czikke többet ér, mint Nagy Ignácz Magyar Titkainak 9 füzete.[579]

A «Békesi kalandjai»-val egyidejűleg egy kisebb regényt is írt «Az Élet útjai» (1844.) czímmel. Lélektani regény, női lelkek rajzával, szerelemmel és házassággal mint főmozgató elemmel. Gróf Szinyerváry egyetlen leányát, Octaviát unokaöccséhez szeretné feleségül adni, de egy kaczér özvegy, Linda, elhódítja tőle, noha előbb már gróf Guarininak igérte a szívét. A vetélytársak megtudják Linda állhatatlanságát s mind a ketten ott hagyják s Guarini Octaviát veszi el, Linda egy idősebb úrnak adja kezét. Guarini Milanóban újra Lindára talál s férje kezétől párbajban esik el. Később Octavia az egyik párbajsegédnek, lord Belfordnak lett a felesége.

Jósika azt mondja regényéről az előszóban, hogy ez egyszerű, a mindennapi életből vett történetben nincs egy szó, mely nem mondatott, egy személy előállítva, ki nem élt; hogy ő lemondott a költészet minden segédeszközéről, hogy az életet a maga meztelenségében fesse. Az újabb kutatás ezt az állítását igazolja, pl. lord Belford alakját Paget Jánosról rajzolta, a ki olaszországi utazásában (1835) véletlenül ismerkedett meg báró Bánffy Lászlóné Wesselényi Polyxenával s később feleségül vette s nálunk letelepedve szívvel-lélekkel magyarrá lett.[580]

A kis regénynek jól átgondolt a szerkezete, de az Octavia, e második Csáki Gizella, a szerelmes lord és Linda jellemében sok a valószínűtlen vonás. A regény kis terjedelméhez képest itt-ott feltűnő a dagályos reflexio, mely ezután mindinkább nagyobb teret foglaland el Jósika regényeiben.

Ez időből (1844) való két levélregénye is: «Az isten ujja» és «Adolfine» [581]. Az első huszonhét levélből áll, melyet gróf Montechiari Francesco, barátja Zárday Béla, José Mária rabló, Manuela stb. váltanak egymással. Megértjük belőlük, hogy Francesco spanyolországi útjában szerelmes lesz egy Manuela nevű kéteshírű nőbe s midőn az José Mária rabló fogságába kerül, onnan is kiszabadítja. Csak akkor szakít vele végleg, mikor megtudja, hogy az korábban a Béla bátyjának felesége volt, s szabadulni akarván férjétől, megmérgezte azt. Később José Mária ölte meg. Ez a rablóregény Jósika gyengébb művei közé tartozik, melynek tárgyához a levélforma sincs szerencsésen választva s a valószínűség rovására a véletlen is nagy szerepet játszik benne.

«Adolfiné»-ben a regény főhősnéje egy gazdag özvegy, a kinek egy Málvay nevű udvarlójával s Berta nevű asszony barátnéjával való levelezése alkotja a regény zömét. Ezekből és egy Verny nevű önhitt katonatisztnek, Málvay vetélytársának, s a Málvayt reménytelenül szerető Anasztáziának leveleiből azt tudjuk meg, hogy Adolfine rokonsága minden áron meg akarja akadályozni, hogy Málvayval egybekelhessen, mert akkor a végrendelet szerint elvesztené férjétől örökölt vagyonát. De a szerelmesek győznek az akadályokon. Málvayt korábban egy Anasztázia nevű leány is szerette, kivel szánalomból egybe is kelt, mikor az nagybeteg lett. Mikor felgyógyult s megtudta a valót, elhagyta férjét s apácza lett s csak akkor került ismét elő, mikor Málvay az Adolfine miatt vívott párbajban súlyosan megsebesült s azután csakhamar meghalt.

A levelek tartalma eléggé változatos s a levelező személyek műveltségének, érzület- és gondolatvilágának megfelelő hangnemben vannak tartva, ha a mese bonyodalmassága s valószínűtlensége, mely némileg Miller «Siegwart»-jára vagy D’Arnaud «Épreuves de sentiment»-je érzelgős elbeszéléseire emlékeztet, az érdeklődést tetemesen nem csökkentené.

«A Budapesti Hiradó» 1844. évi deczember 13-iki (95.) számában gróf Dessewffy Emil, a lap «vezére», a lap élén nyilt levelet intézett Jósikához, melyben Girardinnak, a «La Presse» szerkesztőjének példájára hivatkozva, a ki a journalismusba bevitte az irodalmat s azt azzal népszerűsítette, hogy a legjobb írókat dolgozótársakul szerződtette: bejelentette, hogy ő is megnyitja az irodalomnak és így a regénynek is lapja hasábjait s mindenekelőtt Jósikához, «a magyar regényírók corypheusához» fordul, hogy «Akarat és Hajlam» cz. regényét, «mesterileg avatott tolla és az aestheticailag szépet az erkölcsileg nemessel oly kellemesen és delien egyesíteni tudó képzeleti tehetsége legújabb művét», mielőtt könyvalakban megjelennék, engedje át közlés végett a következő évfolyam számára.

Jósikának erre adott nyilt válasza írói hitvallásnak is beillik. «Évek óta visszavonulva – úgymond – a politikai pályától – mert nem tehetünk mindnyájan mindent – olly világban keresek vigaszt és elvet, mellyet magam teremtek és népesítek. Czélom eleitől óta az volt: hazámnak használni, életem után nyomot hagyni, minden, mit a magam által választott ’s mindeddig csüggedetlenül folytatott pályámon tehettem, a hon közbirtoka: – következetlenségnek tartanám attól az olvasók bármellyik részét is megfosztani; – csak az aggódtat – ha szárnypróbálgatásaim valóban képesek-é olly irányban élvet nyujtani, mellyben nekem vigaszt nyujtanak.»

A január 2-iki szám a tárczában csakugyan megkezdte a regény közlését. Ez az első ilyen tárczaregény, melynek azóta megszámlálhatatlan követője akadt. Ujabb nyilt levéllel nyitja meg azt, szintén Dessewffyhez intézve. Ebben psychologiai regénynek nevezi művét, mely egy kivételes kedély- és lélekállapot buvárlataiba ereszkedik. A legműveltebb olvasóközönségnek szánta, mely a regény névvel nemcsak «a mulatság eszméjét köti össze».


108. GRÓF DESSEWFFY EMIL.[582]


A regény meséje szerint Sevillié grófné, kinek anyja az éhségtől őrülten megölte fukar férjét, a Szendrői Máté álnév alá rejtőző Sárosi grófot, ő pedig férjét névtelen feladással az öngyilkosságba kergette, monomaniakus elhatározásában piszkos uzsorával nagy vagyont gyűjt, hogy leányának Reginának függetlenséget és fényes jövőt biztosítson. Hűséges eszköze ebben szeretője, Roderich uzsorás, kikeresztelkedett zsidó. Mikor ilyen úton nagy vagyont szerzett, Pestre költözött s Van Olifant amerikai milliomoshoz ment feleségül. Az asszony cselszövénye folytán a két vetélytárs szabadulni akar egymástól, Roderich megöli a férjet s börtönbe kerül, de az asszonyt bizonyítékok hiánya miatt felmentik. Ezután megmérgezi magát s leánya lemondván az átkos vagyonról, a Van Olifant fogadott fiához megy feleségül s Amerikába költöznek ki.

A szerző önmagáról a fentidézett nyilt levélben még azt mondja, hogy kivételes jellemeket léptet fel s figyelmezteti olvasóit, hogy a főszemélyt ne mint jellemet, hanem mint egy különös monomaniakus lelki állapot rajzát tekintsék. «Egy nő áll előttünk – írja – ki, a természettől előszeretettel kegyeltetve, dúsan az ész és lélek fényes adományaival, s sors csapásai által idegen életlégbe lőn átültetve ’s olly csudásan összeszőtt viszonyokba sodortatva, mellyek lelkének eltévedését normalis állapotjából eszközölték; ’s épen mivel mindent vesztett, minden hite megszakadt, – jellemének egész erélye egy rögeszmébe lőn összepontosítva. Szükségkép ellenmondásoknak kellene itt e nőben feltünni, mihelyt belvilágának feltárását, mint jellemrajzot, nem pedig mint eltérést tekintenők.» A sötét színek mentségére azt hozza fel, hogy minden igaz itt, bár a gonoszt eszményítette és a költészet fátyolát borította néha undok képére, de a sebet fel kellett födnie s azt megismertetnie, mielőtt gyógyításához fogna. S mintha a kivánt hatás elérésében maga is kételkednék, utána teszi: «Talán sikerült egy angyalian tiszta és nemes teremtés szemközt állítása által a’ sors ’s a viszonyok legellenségesb csapásival, – a véghatást megszeliditeni ’s az olvasót megengesztelni.» A Regina nemes erkölcsi felfogása enyhítené a kép komorságát, ha nem lenne valószinütlen, hogy ilyen bűzhödt légkör az állandóan abban élő leány erkölcsét ne veszélyeztesse s az erkölcsileg romlott anya leánya erkölcsét oly féltékeny gonddal őrizze. A Sevillié grófné jellemrajza gondos lélektani tanulmányt árul el, de Jósika a lélek titkaiba sohase tudott kellőképen behatolni s itt a monomania keletkezését nem magyarázza meg s egyébként is több talányt hagy megoldatlanul.


109. GRÓF DESSEWFFY EMIL NÉVALÁIRÁSA.


A franczia romantika szélsőségeinek utánzását látjuk e rémregényben, egyes alakjai Sue «Párisi titkok» cz. tárczaregényének hatását mutatják, pl. Roderich az érzékies uzsorás Jacques Ferrand jegyzőt juttatja eszünkbe; Sevillié grófné Balzac Père Goriotjára emlékeztet.[583]

Wesselényi kissé gyorsnak találta e regények ilyen szünet nélkül egymásután való megjelenését s e nézetét nem titkolta barátja előtt. Jósika, a ki a kritikával szemben túlságosan érzékeny volt, zokon vette vagy félreértette Wesselényi baráti figyelmeztetését s hosszu védiratban válaszolt reá: « … az elhamarkodás vádja – úgymond – jó Druszám igasságtalan: Ha te saját itéleted után – utóbbi munkáimat – mint a Sziv rejtelmei ’s Akarat és Hajlam elolvasván – azokban hamarkodás nyomait látod, akkor hallgatok. De én szorgalom ’s átfontolás tekintetében alig hiszem, hogy valaha gondosabban irtam volna – mint az Akarat és Hajlam irva van – mellyhez képest régibb munkáim közöl például Zólyomi csak Rhapsodia. – – De higyd el barátom illyenek vagyunk mi magyarok, nálunk ha valaki egy bizonyos pontot elért, felebb nem eresztik – ’s ha saját erején még is felebb megy – lerántják a’ magasbol. Az Életképek ’s Divatlap szerkesztői – kiknek goromba lapjaikba irni nem akartam – nem tudván egyebet mondani – azt fogták rám hogy munkáimat el hamarkodom, ’s ez nálunk – hol gyönyör a’ kegyeletek porba tiprási – terjed – ’s ennek hitelt adnak: Hány papolta ezt Frankenburg és Vachott után – a’ nélkül, hogy munkáimat átolvasta volna. Minap a Redoutban egy masque azzal szólitott meg – hogy neki a’ Sziv rejtelmei nem tetszettek – kérdém miért? – ’s azt felelte – hogy két kötetü regénytől több cselekvést várt – ’s hogy az egész el van hamarkodva. – Így itélnek: mert a’ ki ezt nekem mondá – munkáimat nem is olvasta, – hanem Frankenburg ’s Vachott után papolt – ha olvasta volna tudandá – hogy a’ Sziv rejtelmei 5 novella nem két kötetü regény – ’s azt is tudandá, hogy abban egyike legrégiebb novelláimnak a’ Béke nemtője foglaltatik – mellyet minden hirlap feldicsért és kétszer forditották le. Dolgozom – mert kell – de azért nem irok gyárilag. Sok amit irok – de nem azért, hogy gyárilag ölöm magamat – a munkával – hanem mivel nulla dies sine linea ’s mig más egész éjen át ir – de azután 2 hétig pihen – én keveset de mindennap irok – ’s igy az év 364. napjai közben – sokká lesz a’ mit irok – a’ nélkül hogy hamarkodásra szükség lenne … »[584]

Wesselényi sietett megnyugtatni barátját, hogy mihelyt ráér, újra el fogja magának olvastatni a «Visszhangokat» s el a «Sziv rejtelmeit», melyeket még nem olvasott s őszintén meg fogja azokról, az érintett vádakat tartván szem előtt, véleményét írni.[585]

Az «Akarat és hajlam»-mal sok tekintetben rokon Jósikának «Egy kétemeletes ház Pesten» czímű regénye (1847), melyet ő maga «novellá»-nak nevez. Lemercier franczia nemest ügyvivőjének titkára, Renner kirabolta s zsákmányával Magyarországba jött s itt Pesten Schreiner álnév alatt élt, egy titkos tolvajbandát alakított, egy kétemeletes házat vett s lakóira: Stanarics borkereskedő leányára s gróf Árnay vagyonára vetette ki hálóját. De az ifjú Lemercier, Tennier festő álnév alatt, üldözte a sikkasztót s midőn Pesten rátalált, Árnay leánya, Zaide, segítségével leleplezte s a törvény kezére juttatta s így a két családot megmentette a fenyegető veszélytől, vagyonát is visszakapta s Zaidét feleségül vette.


110. A WESSELÉNYI-KASTÉLY BEJÁRATA ZSIBÓN.[586]


A regény negyedik fejezetében olvassuk, hogy Árnay hálókabátban, égő szivarral kezében ül egy karszékben s előtte egy kis asztalkán Sue «Örök zsidó»-ja hevert nyitva. Ez is mutatja, hogy Jósika ez időben foglalkozott a híres rémregényíróval, de még inkább tanuskodik ez a műve a «Párisi titkok» hatásáról. 1842-ben jelent meg először ez a nagy rémregény a «Siècle» hasábjain s példájára gomba módra támadtak az amsterdami, berlini, hamburgi, londoni, szentpétervári, stb. titkok. Csupán Németországban egy év alatt (1844) nyolczvanegy kötet, négy német fordításnak tíz kiadása jelent meg.[587] Nálunk Nagy Ignácz «Magyar titkok» (1844-5) s Kuthy Lajos «Hazai rejtelmek» (1846) cz. műveikben helyezik át hazai földre Páris romlott, erkölcstelen alakjait. Mintha bizony az akkori Pest vetekedhetett volna romlottság dolgában Párissal s a sötét Ferenczváros, a hová a bűntanyákat szeretik helyezni, Páris külvárosaival! Sue műve hatásának vehető a czím; Sue ad fejezeteinek ilyen czímet; hasonlóan írja le az épületet; Schreiner irodája a Ferrandéra emlékeztet, Tennier Rodolphera, Schreiner és Tennier találkozóhelye szintén Sue-hatásra vall.[588]

A regény menete gyors, meséje érdekes, de nem eredeti s talán legjobban elárulja művei közt azt az igyekezetet, hogy megfeleljen a kor ízlésének s irodalmi divatának.

Jósika az «Akarat és hajlam» előszavában visszautasítja azt az állítást, hogy az utóbbi időben eltért volna a történeti regények pályájáról s azt a vallomást teszi, hogy már írói pályája kezdetén is az életből vett történetekkel töltötte ki a közidőt,[589] melyet egy történeti regény oly sokszerű és fáradságos előkészületei igénylenek s most is egy hosszabb történeti regény tanulmányai foglalatoskodtatják. Toldynak már 1845 szept. 15-én megírta, hogy történeti tárgya már van: Jósika István, ki igen fiatal korában cancellár volt Báthory Zsigmondnál, később hadvezér ’s kinek az ármány fejét véteté Szathmáron. A jellem – úgymond – nem egészen tiszta: féktelen dicsvágy, de sok erély – ’s regényes sors őt regényhős(s)é béllegzik.[590]

«Jósika István» cz. regénye lassan készült s csak 1847-ben fejezte azt be részint Zsibón, részint Szurdukon. Meséje: Az ifjú Jósikát már mint apródját feltünően kegyeli Báthori Zsigmond s ezt különösen akkor mutatja ki, midőn a lovagjátékban Báthori Boldizsár durván megszégyeníti az ifjat azon merészségéért, hogy őt kihívta tornajátékra. Betegségében a fejedelem gyóntatója Carigli (Carillo) jezsuita szórakoztatja s egyszersmind igyekszik megnyerni egy szövetség tagjának, melynek politikai czélja az, hogy Erdély Rudolf fennhatósága alá kerüljön. Jósika később szívvel-lélekkel e czél szolgálatába szegődött. A fejedelem kegyét iránta többek közt azzal nyilvánítja, hogy fontos megbízásokat ad neki, pl. ilyen a törökkel czimboráló, sőt annak segélyével fejedelemségre törekvő Markházy várának elfoglalása. Az ifjú Jósika még a férj életében szerelemre gyulladt Füzi Borbála vagy Ara, Gyulai Pálné iránt, kit azután feleségül is vett, midőn Gyulait Báthory kivégeztette. A fejedelem később már minden fontos dologban tanácsot kér tőle, birtokokkal halmozza el, s a török párt bukása s híveinek elnémítása után kanczellárrá teszi. Felesége látva a veszélyes szerepet, melyet férje magára vállalt, igyekszik rábeszélni, hogy vonuljon vissza a magánéletbe, de hasztalan. Ekkor a felelősséget nem akarván megosztani férjével, elhagyja őt s az egyidőre az egyházkeresztúri kolostorba vonul. Jósika tovább folytatja politikai tervei megvalósítását, melynek legnagyobb akadálya a fejedelem ingatag jelleme, a ki félti is, unja is fejedelemségét s felajánlja azt külön-külön Kornisnak, Bocskainak és Jósikának. Jósika hajlandó volt elfogadni, ha a töröktől athnámét szerez. Báthory csakugyan lemondott a fejedelemségről, de lemondásakor kanczellárját is kiszolgáltatta a német párt bosszújának, mely Rudolf nevében elfogatta, sőt mikor az a Balassa János és Geréb szabadítási kísérleteit visszautasította, Szatmáron le is fejeztette.

Jósika beható történeti és helyrajzi tanulmányokat tett regényéhez: már a családi kegyelet is sarkalta, hogy őse jellemrajzához mindazt összegyűjtse, a mit a történet fenntartott róla. Egy regénye se tartja annyira tiszteletben a történeti hagyományt, mint ez. Aprólékos gondossággal kísérik a szöveget a jegyzetek, a történeti előadástól szinte nem mer eltérni. Fő-, csaknem kizárólagos forrása Bethlen Farkas Historiája,[591] mellette csak elvétve használta Miles «Siebenbürgischer Würg Engel»-jét (Nagyszeben 1670), Pray, Felmer Márton, Neugeboren történeti kézikönyveit. A történeti alakok jellemének rajzában szinte hasonló pontossággal ragaszkodik forrásaihoz. Érdekes erre nézve egybevetni az «Abafi» és e regény Bátori Zsigmondjának jellemét. Amabban is félénk, habozó, állhatatlan és kegyetlen fejedelemnek rajzolja ugyan, kinek parancsait nem merték rögtön végrehajtani, mert nem lehetett tudni, hogy egy óra mulva nem épen az ellenkezőt rendeli-é el: de amellett valóságos középkori lovag, ki kedvét leli a lovagjátékokban s attól kezdve, hogy Abafira nem gyanakszik többé, nagylelkű, bátor, emberszerető, szóval egészen rokonszenves jellemvonásaival tűnik ki, míg itt nem romantikus lovag többé s az ingatagság folytonos gyanakvás és félelem az állandó jellemvonása, a mi a történeti hűségnek inkább megfelel. Jósika jellemzésében némely vonás Abafira emlékeztet, nem hiába mondja róla a szerző, hogy a gyanus Bátori Abafiban is félelmes vágytársat képzelt. Jósika jellemére a költő nagy gondot fordított s lélektanilag hűnek mondható; kár, hogy a romantikus börtönjelenettel bukásának tragikai hatását, a helyett, hogy mint czélozta, fokozta volna, meglehetősen csökkentette. Kevésbbé valószínű a Jósikánénak a Coelestáéra emlékeztető jellemrajza; politikai éleslátása, férje elhagyása, majd a hozzá visszatérés lélektani valószínütlenségek.[592] Jellemének egyes rokonszenves vonásai valószínüen Podmaniczky Juliától kölcsönzöttek. Kisebb alakok pl. Geszthi Ferencz és neje jellemzése önkényes, sőt a történettel ellenkező.[593]


111. MAGYAR ÍRÓK FELHÍVÁSA JÓSIKÁHOZ.[594]

Jósika említi, hogy midőn a költő képzelete visszaidézi a multat és visszavarázsolja elméjébe az aggkor, azaz régi kor azon képét, melyet magának régi történetekben búvárkodás által teremtett: az ily költői képek nem minden részleteikben egyeznek meg a valóval, néha a költő a régi kornak valami plasztikai lapidaris öntetet ad, embereit nem természetes hangon szólaltatja, azoknak szájába emlékmondásokat ad. A költői képzeletnek ilyen tévedéseire ebben a regényben is többször akadunk.

A romantikus elemet a regényben egész sereg költött alak episodszerű szerepeltetése képviseli. Ilyen a Markházy családja a rejtélyes füzi várral (maga Markházy történeti alak): leánya Teodora, a ki Jég Velleda néven férfiruhában rablókalandokban vesz részt s ciliciumot hord ruhája alatt, a lelkibeteg Füziné; Jósika sógora, Dimo Kantakuseno nejével és leányával Aspasiával azért szerepelnek, hogy a görög származás mondáját képviseljék s Jósika életével valószínűtlenül vannak kapcsolatba hozva. A költött romantikus alakok unalmasságában jól esik a Geréb, egy vakmerő, de fecsegő és dicsekvő vitéz alakjával találkoznunk, kiben Jósika alighanem valamely katonapajtását rajzolta. A műben sok reflexio, stílusa is sokszor lesz dagályos.[595]

Jósikának műve írásában előhaladását egy másik kiváló regényíró, Kemény Zsigmond kísérte élénk érdeklődéssel. Mikor ismerkedtek meg egymással, nem tudjuk megmondani;[596] valószínűen akkor vált barátságuk bensővé, midőn 1844-től kezdve Zsibón Wesselényi vendégszerető házában gyakrabban találkoztak. Levelezésül 1845-ben már meghitt baráti viszonyról tanuskodik.[597] Kemény Jósikát kéri meg, hogy «Élet és ábránd» czímű regényét adja el egy könyvárusnak;[598] midőn Vahot Imre Jósika irodalmi működésének újabb irányát megrótta, sietett rosszaló véleményét közölni mesterével. «Vahotnak minden szava – írja – mit rólad ír, külön bárgyuság. Munkáid az ő törpe eszének látkörén, személyed rágalmazásain felül vannak. Nevetséges volt épen akkor állítani, hogy felhagytál a historiai regényekkel, midőn hirdetve vala valamelyik divatlapban, hogy te Jósikára studiumokat teszel. Aztán alaptalan fecsegés historiai regényeidnek magasztalása jelen korunkból merített műveid rovására. Vahotnál különb író is bajosan fogná bebizonyítani azoknak becsét ezek felett. Mindkét nemben hű jellem- és korfestő vagy s mester az események szövésében. »[599]


112. BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND LEVELE JÓSIKÁHOZ.[600]


Majd restelkedve hasonlítja össze a maga lassú munkáját a Jósikáéval. «Bárcsak – úgymond – már valahára téged vennélek példányképül a szilárd, kitartó munkásságban.» Míg Jósika négy novellát és két füzet regényt írt, addig ő csak másfél füzettel készült el «Gyulai Pál»-ból. Azt is tudatja vele, hogy az unitarius könyvtár egy kéziratából tudta meg, hogy Gyulai Jósika azért buktatta meg, mert nőjét szerette. De ő nem akar semmit tudni sem Gyulai házasságáról, sem Jósika cseleiről, sőt hősét vagy nyolcz évvel megifjítá, hogy egy némberrel cum honore kalandoroskodhassék. Jósikától kérdi, hogy szabad-é ez s Jósika tette-é?[601]


113. BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND.


Egy másik levelében, melyben a «Békesi» bírálatára is ajánlkozik, kapva kap Jósika azon óhaján, hogy szeretné regényét látni, a kor ugyanaz lévén, nehogy egymást megczáfolják s igéri, hogy Eötvösnek rögtön ír, hogy közölje vele a már neki elküldött három füzetet. «Magasabb becsben – teszi utána – semmi vélemény nem lehet előttem, mint a tietek.» Azután leírja, hogy milyennek rajzolja Gyulai Pált s a regény mellékszereplőit, Báthory Zsigmondot, Carillot, Markházyt s kéri Jósikát, hogy regényében Gergely deákot s Gengát a fejedelem komornyikját, ha lehet mellőzze, – tudjuk, hogy ez utóbbi Jósika regényében is szerepel, tehát ezt a kérést Jósika nem teljesítette – s hosszasan ismerteti a «történet színpadát», Károly-Fehérvárt.

Kemény Jósikát vallotta mesterének a regényírásban: első regényeiben őt utánozza, a «Ködképek a kedély láthatárán» világosan elárulja a «Könnyelmüek» hatását,[602] mindketten Erdély történetéből szeretik venni regényeik tárgyát, mindketten szeretik a természetfestést s a borzalmast, de Kemény csakhamar magasabb művészi öntudatosságra tesz szert s útjaik ekkor elválnak.[603] De azért csak sok idő mulva, mikor Jósika hazájától elszakadt, hűlt lassanként ki a meleg barátság.[604]

Jósikának a regényírás mellett még fordításra is jutott ideje. Üres idejében fordítgatta Miss Burneynek, a «Tryvelian» írójának «Egy házasság a nagyvilágban» cz. kétkötetes és Mügge Tivadarnak «Toussaint» cz. nyolczkötetes, legjobbnak tartott regényét, mely maga több 100 nyomtatott ívnél s 1844-5-ben kiadta «Jósika külföldi regényei» czímen.[605]

Az «Emlény», «Őrangyal» és más zsebkönyv, album- vagy almanachszerű kiadványok s a szépirodalmi lapok szerkesztői gondoskodtak róla, hogy Jósika a regény mellett a novelláról most se feledkezzék meg. 1840-ben már három kis kötetre való gyűlt össze novelláiból vagy a mint ő nevezi «kisebb regényei»-ből, s azokat «Élet és tündérhon» czím alatt bocsátotta ki.

Előszavában felelni akar azokra a vádakra, melyeket kritikusai művei hibája gyanánt emlegettek.[606] Négy ilyen «tetemesb» hibája: a hosszadalmasság, a nem mindig helyes összefüggés, a hirtelenség a dolgozásban s az öltözetek szerfeletti leírása. Az első két hiba mentségének az a veleje, hogy az írónak korlátot szabni nem lehet; a másodiknál azt is kiemeli, hogy «az újabb romantikai tan, sok részben emancipálta magát, egy minden haladást egykori nézetek’ béklyóiba szorító classicitástól; azon előitélet régen megszünt már, hogy a’ költőnek legszebb szabadsága: magának alkotni világot, kört, modort, mindig azon gyermeki félelmen szenvedjen hajótörést, hogy ez nem szokás, ez különös valami, ez nem rendszeres, nem szabályszerű». Az elhirtelenkedett dolgozás vádjára körülbelűl ugyanazt válaszolja, a mit később Wesselényinek. «Mit tesz ez – úgymond – gyorsan vagy lassan dolgozni? Én egy nap mint más nap, ha beteg nem vagyok, vagy útban, egy ívet szoktam tele írni: jó és rosz kedvemben; ezer baj köztt, vagy baj nélkül; vigan és kedvetlenül, az iv tele íratik; se lassabban se gyorsabban.» Az öltöztetés vádjára szellemesen azt feleli, hogy ha e hibájától eltérne, azon olvasóknak a kik már megszokták azt mondani, hogy ő igen szereti embereit öltöztetni; ez neki szenvedélye, bár leszoknék róla: – Ihol la! megint kezdődik a kalpag, dolmány egész a sarkantyuig – nem lenne mit mondani, ha e stereotyp észrevételektől el lennének zárva s oly történeti regényt írna, melyben az olvasóra lenne bízva, hogy hőseit és hősnőit à la papageno, vagy à la Henri IV. öltöztesse. Hogy történeti regényben az ilyen leírást az író nem mellőzheti, Scott Walter, Bulwer, Hugo Viktor, Balzac, Sue példájára hivatkozik. Azt is megmondja, hogy ezt a modort követni fogja a jövőben is. «Nékem azon eszme – így szól a megokolás – hogy valaki egy leírt jelenetemet másként képzeli, mint a’ hogy én azt gondoltam, elviselhetlen. – Képeimben a’ szinek vegyületére, az öltözetek’ hatására, a’ személyek’ ’s viseletek’ ellentételeire, a’ helyre ’s a’ különböző világitásra szoktam számítani. Szeretem helyzeteimet, mennyire csekély tehetségemtől lehető, nézhetőkké, tekinthetőkké tenni.» Végül kiemeli művei czélzásának tiszta erkölcsiségét s azon forró óhajtását, hogy regényei által ne csak mulattasson, hanem használjon is.


114. BÁRÓ KEMÉNY ZSIGMOND NÉVALÁÍRÁSA.


Ennek az időszaknak nevezetesebb novellái: A völgy rózsája (1841).[607] A Bereghy-testvérek az osztozkodáson összeveszve haraggal váltak el egymástól. Az egyik előkelő, gazdag úr lesz, a másik megmarad falusi nemesnek és lassanként elszegényedik. Az előbbi Vándory álnév alatt a közelben vesz meg egy kastélyt s oda költözve egyetlen leányával, «a völgy rózsájá«-val, testvére tanult, de parasztos fiát sűrű látogatásai alatt szegletes, ferde modoráról leszoktatja s finom ízlésű, előkelő úri modorú ifjúvá neveli ki s azután leányát is hozzáadja feleségül. Az átalakulás rajta s az előadás humoros hangja sikerült s valószínű az a feltevés, hogy az öreg Bereghyben Kállay Leót rajzolta gazdasszonyával és a napkori állapotokkal, természetesen költői nagyítással.[608] A «Vész és üdv» (1841) czélja ugyanaz, mint a Vörösmarty «Az árvízi hajós»-áé, t. i. emléket állítania «szabadító Wesselényinek» a pesti árvízkor ki fejtett önfeláldozó működéséért. A befejezésben említett öntudat jutalma is megfelel a Vörösmarty allegorikus «Önérzet»-ének.[609]

«Helionét» (1841), a világteremtés apotheosisát, a Kisfaludy-Társaság nagygyűlésén olvasták föl. Helione seraph akkor is szerelmes Leviathánba, mikor az pártot ütött Isten ellen s a pokol végetlen örvényébe merült. Helione ekkor megsemmisülést kért Istentől: lenge alakja körül s ezüst szárnyaira atomok üledtek, a vonzó erő szíve körül foglalt helyet, a villany folyammá vált s végre a föld vonta körül. Az «Athenaeum» e mysticus költeményt Milton «Elveszett paradicsom»-ával hasonlította össze, de a szerző szerint a hasonlat helytelen, mert Milton műve ott kezdődik, a hol Helione végződik s Milton két angyali hadsereget állít föl, míg Jósika az angyalokat béketalárban hárfákkal kezeikben, csendesen mutatja arany fellegekben s Isten egyedül bünteti a lázadókat, azonkívül más a mű «érdeke» és eszméje is.[610] Újabb kutatás szerint inkább Byron «Ég és föld» cz. költeményére, vagy De Vignynek ennek hatása alatt írt «Éloa» cz. eposára emlékeztet.[611] Később is kísérletezett ilyen bibliai és fantasztikus tárgygyal «Vízözöni kép» (1844) és «Végnapok» cz. elbeszéléseiben. Ez utóbbi abban a korban játszik, a mikor a föld csaknem egészen kihűlt. Ekkor az emberek egy része egészen tökéletessé lesz: ilyen Aila is, a ki távcsövével egy csillagon észreveszi Adurt, delejes levélben megvallja neki szerelmét s erre Adur lelke leszáll Ailához s itten egyesülnek.[612] «Herculanum» a keresztyénné lett (1842) Aurea (Mária) és Armin (Stephanus) szerelmi története Bulwer «Pompéji utolsó napjai» és Byron hatása alatt.[613]


115. WESSELÉNYI, AZ ÁRVÍZI HAJÓS.
(HOLLÓ BARNABÁS RELIEFJE.)[614]

«Brunhild» (1843) történetének színhelye a lónai vár, a melynek hajdani birtokosától Lónai Sámsontól, a Brunhild apjától, Csák Andoriás csellel foglalta el, Brunhild pedig csellel vette vissza.[615]

Egy levélalakban írt novellája is van, az «Ábránd és való» (1844). Azt mondja róla, hogy «chartausi genre – de nem üres lamentatiokkal – egy kis metaphizica van benne – ’s vallási érzelem».[616] A hypocondriás gróf Gyulafi Kálmánnak sógorához, ennek nejéhez s St. Aubin asszonynak barátnőjéhez írt leveleiből megértjük, hogy Gyulafi Karlsbadban belészeret egy franczia nőbe, ki eltűnt férjét halottnak hiszi s feleségül megy Gyulafihoz. A férj utánok jő, hogy nejét visszavigye, de az ellenszegül s a vetélytársak legyilkolják egymást. Valószínűtlen, borzalmas «szívrázó» történet, melyről a szerző azt mondja, hogy az életből van merítve, de a helyek és személyek nevei meg vannak változtatva s mindazok, kiket a történet érdekelhetne, a sírban nyugszanak. Hozzátehetjük, hogy az olvasót sem igen érdekelheti.[617] Diamante (1846) Ali Telepéni janinai vérengző pasa története, a kit egy Diamante nevű vakmerő suliota többször megijeszt és megszégyenít s aráját is kimenti kezei közül.[618] A «Király és koldus» (1847) Mátyás király korában játszik s az a meséje, hogy Mátyás egy koldusifjúban a tanulás vágyát felkeltve, fokozatosan annyira kimíveli azt, hogy Szatmármegye főispánságát is rábízhatja.[619] A «Váradi diák»-ban (1847) Szikszay Balázs deák ravaszsággal kiszabadítja a váradi aga fogságából Bátori Zsigmond vitézének, Tóth Istóknak, leányát s jutalmul feleségül nyeri. Mindkét novella sikerült humoros hangjáért s az élénk s folyamatos előadásáért Jósika jobb művei közé sorozható.[620]

Még előbb (1845) írta «A különcz» cz. novelláját, melynek hősében Seregélyiben nagybátyját Jósika Józsefet rajzolja.[621] [622]

Kevesebb értékűek oktató, vallás-erkölcsi irányú elbeszélései, a milyenek: «A falusi lelkész» (1843), «Tibod, a jegyző» (1844), «A két szomszéd» (1845), «Ahogy Isten akarja» (1846), «Gazdagság nem boldogság» (1847).[623] A szerző is azt mondja a két elsőről, és ez illik a többire is, hogy csendes, minden praetensio s nagy költői exaltatio nélkül írt beszélyek, tendentiájok becsületesség és tevékenység.[624]

Ezen és más kisebb irodalmi értékű novellái a már említett gyűjteményen kívül a «Visszhangok» (1844), «Szív rejtelmei» (1845)[625] és «Regényes képletek» (1847)[626] cz. kötetekben jelentek meg.[627]

IV.



1848-iki erdélyi országgyűlés. Jósika és az Unio. A «Pesti Hirlap» munkatársa. Vezérczikkei. Jósika és a nemzetiségek. Jósika a Honvédelmi Bizottmány tagja. Jósika és neje Szegeden, Aradon, Lippán, Radnán. A világosi fegyverletétel. Jósika Debreczenben. Búcsú a hazától. Megérkezés Lipcsébe.

A SZURDUKI élet csendjéből és boldog ábrándozásából Jósikát 1848-ban a politikai élet küzdelmei ragadták ki. Hogy az események fejlődését jobban figyelemmel kísérhesse, családjával, feleségével és két fiával együtt beköltözött Kolozsvárra.[628] Az erdélyi országgyűlésen ő is kivette részét az unióért folytatott küzdelmekből, a mely eszmének Wesselényi volt a zászlóvivője és leglelkesebb szószólója. A márczius 15-én elfogadott tizenkét pontban is benne van az «unió Erdélylyel»[629] s a magyar országgyűlés unió-törvényczikkét a király is szentesítette (1848. április 11.), úgy hogy csak az erdélyi országgyűlés hozzájárulása volt még hátra. Ennek megszerzésére buzgólkodtak serényen és lankadatlanul Wesselényi, Jósika és politikai elvtársaik. Május 29-ikére volt egybehíva Kolozsvárra az országgyűlés s az előtte való napon tartott nemzeti gyűlés hangulatából már lehetett látni, hogy elfogadásának nem lesz nagyobb akadálya.[630] Az országgyűlési tárgyalások első napján (május 30.) Wesselényi emelkedett föl szólásra s minden más tárgy hátratételével első helyen az unió tárgyalását kívánta. «Boldognak érzem magamat, – úgymond – hogy nekem jutott osztályrészül a szerencse, hogy olly magasztos ügyben, mellyért fiatal korom első éveitől küzdöttem, melyért szenvedtem, most már szenvedéseimre enyhítő balzsamul, mely valóban nagyobbszerű küzdelmeknek is méltó bére lehet, én emelhetem fel a diadalmas lobogót. E szent lobogó alá hívom föl a tekintetes Rendeket, mondják ki egy lélekkel, egy szájjal: nekünk unió kell az 1848: 7-ik törvényczikk szerint». Beszédére dörgő «unió» kiáltás volt a válasz. «Ez örömrivalgás – folytatta tovább – a hon buzgó óhajtásának e menydörgő kifejezése sokkal ékesebben és szívrehatóbban szól az unió mellett, mint a hogy én támogathatnám indítványomat. Azért még egyszer kiáltom: Éljen s örökre létezzen az unió!»[631] Az utolsó erdélyi országgyűlés első törvényczikkelyében kimondotta az uniót[632] s egyszersmind gróf Teleki József királyi kormányzó elnöklete alatt egy országos bizottmányt nevezett ki, hogy a teljes egygyé alakulás részletei iránt a magyar ministeriumot felvilágosítsa s ennek a bizottmánynak báró Jósika Miklós «királyi hivatalos» is tagja lett. Az unióról Jósika Miklós írt lelkes tudósítást a Pesti Hirlapnak «Nyilt levél Kemény Zsigmondhoz» czímmel.[633] «Az unió megvan, – írja benne – Magyarország vagyunk. – Nagyobb élénkséget, szentebb buzgalmat, nemesb összetartást a nagy érdekkel szemközt, lehetetlen képzelni. A terem, a város rengett, a szemekbe könnyek gyűltek, – végetlen volt a harsogás. Végre csend lőn, mint mikor a tenger hullámai kisimulnak; szerettük volna egymást megölelni. Azután az első hangra, mely ujra a jó ügy mellett emelkedett, a hon szelleme leszállt közinkbe, s ujra felriadt a harsogó kiáltás: éljen az unió!»


116. KOLOZSVÁR FŐTERE.
(A Rhédey- és Jósika-házzal.)


E nyilt levéllel Jósika egyszersmind beállott a Pesti Hirlap munkatársai közé. Báró Kemény Zsigmond, a ki Csengeryvel együtt (május 16. óta) a lapot szerkesztette, így jelentette ezt be az olvasóknak: «Jósika Miklóst, az ismeretes kedvességű írót s jelenleg Erdélynek egyik képviselőjét szerencsénk van munkatársaink közé számítani. Ő Erdélynek annyira fontos és érdekes ügyeiről folyvást czikkeket fog írni lapunk számára, melyeket az itt következővel kezd meg.»[634]

Ez időtől fogva a Pesti Hirlap legszorgalmasabb munkatársa lett. Buzgón irogatta először az erdélyi országgyűlési tudósításokat Kemény Zsigmondnak küldött «nyilt levél» alakjában, azután más erdélyi hírekről és eseményekről is megemlékezett bennük. Kilencz ilyen nyilt levelet írt[635] s egyikben szól az obrazsai zavargásokról (II.), másikban az unió fogadtatásáról (IV.), az oláh zavargásokról (V.), Ferschman tábornok tréfájáról, a ki midőn a szebeniek tüntettek ellene, doboltatni kezdett s a tüntetők ijedtükben meg sem állottak a szomszéd helységig (VI.). Egy levélben az oláh kérdésről mondja el a maga őszinte véleményét s tagadja, hogy «az oláhság több és fájdalmasb elnyomás alatt lett volna valaha, mint a többi úrbéresek» (VII.); a következőben a topánfalvi oláh zavargást írja le, az utolsóban Kolozsvár két követének, gróf Széchenyi Istvánnak és Méhes Sámuelnek választásáról ír tudósítást, ezzel kapcsolatban a magyar nemzet jövőjéről is elmélkedik: nem félti nemzete jövőjét az aggasztva terjengő lázongások, a növekedő veszély közepette sem. «Magyarhon s a magyar nemzetiség – úgymond – sok veszély napjait látta már. Voltak idők, midőn a cseh rablóvárak kényurai, a trónkövetelők s a fékevesztett olygarchák, tűzhálóval kerítették körül, hol a veszélyt, a mostanihoz mérve is óriásinak találandjuk. Volt másfél század, melyben a török félhold emelkedett számos váraink tornyain és napok, hol az elmosódott közérdek, nyelvben, érzésben elkorcsosodással fenyegetett; és mind e vészes napok és véres századok után ÁLL A MAGYAR, nemzeti érzelme óriásilag felmagasodott, nyelve, gazdagságban, erőben a legmíveltebbek sorába lépett s ősereje, buzgósága nagyobb, mint valaha. Isten tudja! én nem tudok félni jövőnktől; én azt hiszem, hogy a mi egykor kevesebb számú magyarnak, a mi később a korcsosulásából ébredő nemzeti érzelemnek, s mi századok előtt egyetlen hős király magas teremtő szellemének sikerült, lehetlen, hogy a számban, nemzeti érzelemben s értelmi felsőségben szilárdult s gazdagult magyarnak ne sikerüljön, megóvni honát, megóvni magát. »


117. SZOBA A SZURDUKI JÓSIKA-KASTÉLYBAN.


Július 4-ikén nyilt meg «Magyarország első nemzeti gyűlése» Pesten a volt redoute-ban. Miként a «Pesti Hirlap» tudósítója írta, «ugyanazon ajtóknál, hol élvvágy-dagasztotta keblekkel szoktunk beszökellni, ma megrendülve éreztük valónkat, mert a vigalmak helyéből a nemzeti akarat szentegyháza lőn».

Jósika is feljött Pestre törvényhozói jogát a főrendiházban gyakorolni s a július 5-iki ülés a jegyzőségbe is jelölte őt, de a szavazásnál kisebbségben maradt.[636] Július 11-ikén már a nemzetiség és tulajdon kérdéséről ír hosszú czikksorozatot.[637] Ebben az oláh kérdést újra felszínre veti s azt a szerény kérdést intézi az oláh polgártársakhoz, hogy «Nem leende-e saját érdekükben okosabb és czélszerűbb, annyi századok óta, egy són, egy kenyeren velünk s egy kék födele alatt szép honi egünknek, velünk is úgy összeolvadni, mint egykor hódítóikkal a rabszolgaság igája alatt nem vonakodtak összeolvadni, még pedig annyira, hogy kétezer év mulva azoktól eredetteknek mondják magokat, kik őket lánczokkal terhelték». Elismeri, hogy az oláhság a míveltségre nagy képességgel bír, a faj szép és tekintélyes, sulyos időkben sok vitézséget tanúsított; nekünk az oláhság rokonszenve s együtt-tartása tiszta nyereség. A baj okozói szerinte azon nyomorú, gyáva s nevetségesen csekély számú bujtogatók, kik a magokban jámbor s kihágásokra nem sok kedvet mutató oláhságot oly eszmékkel izgatják fel, melyekről azoknak legtávolabb sejtelmök sincsen. Az oláh elemmel való kibékülést sohasem tartotta nehéz feladatnak: «hét, nyolcz ember rakonczátlanságát – úgymond – megakadályozni s őket tökéletesen ártalmatlanokká tenni, megoldja a kérdést».[638]


118. A SZURDUKI KÁPOLNA.


A nemzetiségi kérdésre még később is visszatér s nyiltan kimondja,[639] hogy a «proselytismussal, bárminő alakban, fel kell hagynunk. Nekünk ilyelvünket másokra kényszeríteni nem lehet; erről elmondotta az idő, hogy késő! Elégedjünk meg azzal, hogy diplomaticai nyelvünk a magyar legyen; igyekezzünk egy más, minden nyelvnél hatalmasb kapcsot alakítni, azaz helyes, loyális institutiókat, gyors, igazságos törvénykezést s félremagyarázhatlan garantiákat alapítni».

Egy másik vezérczikkében[640] a sajtó szabadságáról elmélkedik, melytől a közértelmességet nincs ok félteni s a «nép magasztos fogalmának» ilyen meghatározását adja: «A nép egy, mint az isten, egy, mint a szent igazság, egy, mint az örök erény. A nép nem a volt úrbéres, a proletárius, nem a henye lézengő: a nép nem ismer osztályzatokat; a nép mi vagyunk, összesen és mindnyájan.»

Majd egy más természetű tárgygyal is megpróbálkozik: «Budapestnek egyéni életéből» vagy «családi életéből szakaszt ki egy körképet». E körkép szerint Budapest élénksége Olaszország népesebb városaira emlékeztet; az ujságolvasók száma hirtelen fölszaporodott, az utczákon árulják a napilapokat; a bérkocsis a bakján, a gyümölcsárúsnő – gyümölcsgulái mögött, sőt néha a szögletálló – targonczáján hirlapot olvas. Az egész világ politizál és areopágizál. A körkép festőjének figyelmét a népesség «külső tekintete» sem kerüli el, félpongyolákban járó embereket lehet látni «széles karamú» tollas kalapokkal, rövid és hosszú dolmányokban és zekékben, bő paletokban s vitorlaszövet zubonyokban. Az épülő Budapest is kezdi levetkezni az épületek egyformaságának monotoniáját. «Egy újabb styl, vegyítéke a moór, goth s bizanczinak kezd lábra kapni, nagy előnyére a város szépségének.» Végül arra az eredményre jut, hogy «annyi bizonyos, mikép 10-15 év alatt Pest – mely már is egy Európa legszebb városai közül, – annyira meg fog szépülni, hogy rá sem ismerünk».[641]


119. A SZURDUKI JÓSIKA-KASTÉLY.


Egy vezérczikkében a panslavismusról is elmélkedik, melynek réme már akkor is ott lebegett Magyarország felett s nem hiszi, hogy a nagy szláv elem 80 milliója egy állományt képezzen valaha.[642]

Látjuk, hogy e két hónapban (június-július) Kemény Zsigmond mellett Jósika volt a Pesti Hirlap legbuzgóbb munkatársa, augusztusban ez a tevékenység egyszerre alább száll. Még szeptemberben is felemeli szavát, hogy figyelmeztessen a veszélyre, mely a szerbek, horvátok, oláhok és a camarilla részéről fenyeget[643] s azután elmaradnak czikkei.[644] De azért nem vonul félre s nemcsak részt vesz a politikai izgalmakban, hanem ezekben a vészes időkben Kossuth oldalán a politika irányítói közé tartozik. A képviselőháznak nem volt tagja. Belső-Szolnok megye áprilisi gyűlésén Torma Istvánnal együtt «pótló követ»-nek választotta meg, azzal a kikötéssel, hogy a pótlás elsősége őt illesse. A következő választáson a megye egyik «Pestre küldendő képviselő követének» szintén őt jelölte ugyan, – a másik Torma József volt, – de ellenjelöltjével, Torma Istvánnal szemben a július 7-ikén Désen tartott választáson kisebbségben maradt. Veér Sándor, a főispán öccse «szerénységből» visszalépett. A «Közlöny» levelezője szerint azért nyert Torma István, a «tűzlelkü hazafi», mert öt év óta járta a gyűléseket s küzdött az ellenzék sorában, s így megyeszerte ismeretes volt, míg Jósika «alig egy gyűlésen volt jelen» s «úgy politikai, mint társaséleti és irodalmi működését csak az értelmes és így kisebb rész kísérte figyelemmel».[645] Más okát adja bukásának a «Kossuth Hirlapjá»-nak levelezője, a ki szerint Torma Istvánt azért választották meg, «mert az először választott képviselő, Torma József kijelenté, hogy ő mint süket ember Pestre nem mehet mással, mint István öccsével, ki éjjelnappal vele lehet s őt a tárgyalások felől értesítheti».[646]

Ha így a képviselőházba sohasem juthatott be, annál tevékenyebben működött a felsőházban, mely azon tizes bizottság tagjává is megválasztotta (szeptember 22.), mely a képviselőház által hozott «erdélyi törvényczikkek» tárgyalására küldetett ki.[647]

Az ország akkor már lázas forrongásban volt, mikor Jósika hirlapi czikkeit írta. Jellachich hadával már Nagykanizsánál járt; gróf Batthyány Lajos ministeriuma leköszönt s lemondását a király elfogadja ugyan (szeptember 15.),[648] de az újonnan alakított ministerium megerősítését halogatta. A képviselőház ily körülmények között, hogy a ministerelnök rendkívül nehéz helyzetén könnyítsen, egy hat tagból[649] álló Honvédelmi Bizottmányt küldött ki, hogy főleg honvédelmi ügyekben segítségére legyen, távollétében pedig helyettesítse. Később a Bizottmány hatásköre folytonos növekedésével a felsőház is jónak látta, hogy szintén képviseltesse magát abban, hogy ne csak a képviselőházi kiküldöttek rendelkezzenek országos ügyekben. Október 3-ikán tartott ülésében azért báró Perényi Zsigmond indítványára öt tagot küldött ki abba s ezek között volt báró Jósika Miklós is.[650]

Az önvédelmi harcz kitörésekor a nemzet főleg a hadi felszerelés tekintetében készületlen és szervezetlen volt. Hogy Jósika szavaival éljünk: «új emberek valánk e nagy napokra »[651] A Honvédelmi Bizottmány feladata volt, különösen midőn a kormányzás tiszte is reá szállott át,[652] e hiányon segíteni, a hadi felszerelésről gondoskodni, seregeket előállítani, élükre alkalmas vezért kijelölni s a leginkább szorongatott helyekre küldeni stb.

Jósikának katona korában sokszor nyilt alkalma mélyebben bepillantani a hadi szervezetbe, ütközetben is vett részt, így hadi tapasztalatai is voltak, ennélfogva a Bizottmány katonai ügyekben tanácsainak jó hasznát is vehette. Az országot fenyegető veszélyt korán felismerte s szívvel-lélekkel szentelte minden idejét a «közvédelem» ügyének. Kényes helyzetekben sem állott félre. Így midőn október 3-ikán az agg Récsey Ádám, Jósika egykori ezredese neveztetett ki ministerelnöknek s e miatt mind a képviselőház, mind a felsőház vád alá helyezését határozta el: ő is tagja lett annak a 36 tagú bíróságnak, melyet a felsőház ez ügyben ítélkezésre választott.[653] A haza mentését elébe helyezte saját ügyének, pedig otthonát is a pusztulás fenyegette. 1848 deczember havában több ezer oláh felkelő s Binder százados osztrák hada Szurdukot szállva meg, azt elpusztította, ez volt a hála, a miért első volt a megyében, a ki oláh jobbágyait felszabadította.[654]


BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓSNÉ, SZ. BÁRÓ PODMANICZKY JULIA.
(Az eredeti színes aquarell báró Jósika Sámuel szurduki kastélyában.)[655]



120. BÁRÓ PERÉNYI ZSIGMOND.


Midőn Windischgrätz seregével Pestet fenyegette, a kormány és az országgyűlés elhatározta, hogy Pestet elhagyja és Debreczenbe helyezi át székhelyét. Jósika az év utolsó napján még megjelent a Honvédelmi Bizottmány tanácskozásán s utána mindjárt megtette készületeit nejével együtt az elutazásra. Szilveszter éjszakáján a pályaudvarra hajtatva, ott találta Kossuthot, a ki szintén akkor akart elutazni s tanuja volt annak a hidegvérnek, a melylyel az a menekülés általános zűrzavarában a hivatalos ügyeket intézte. Ugyanazon a vonaton útazott szintén Debreczen felé Jókai és neje is.[656]

Az úton felmerült mindenféle akadály miatt végtelen hosszú és fárasztó volt ez az utazás. Hajnali 3 óra tájban indulhattak csak el s délután 5 óra körül érkeztek meg Szolnokra, holott ezt az utat rendes körülmények között ekkor is meg lehetett már 3-4 óra alatt tenni. Az utakat mindenütt a menekülők tömege lepte el, kik zavaros összevisszaságban, szekereken és gyalog mind Debreczen felé tartottak. A vasút akkor még csak Szolnokig vitt[657] s az utat szekéren kellett tovább folytatni, a mi a nagy hidegben, főleg feleségének igen gyötrelmes volt. Kisújszálláson tartottak nagyobb pihenőt s a hidegtől félig megdermedve érkeztek meg Debreczenbe.

Míg a kormány Debreczenben volt, Jósika is nejével együtt állandóan ott tartózkodott,[658] a mire annál inkább szükség volt, mert a felsőháznak csak kevés tagja követte a kormányt Debreczenbe. De Jósika kötelességének tartotta, hogy végig kitartson mellette s úgy a felsőház, mint a Honvédelmi Bizottmány legszorgalmasabb tagjai közé tartozott.[659]

Ott volt a képviselőház azon tanácskozmányában és ülésében (április 14.), melyben Kossuth indítványára kimondták Magyarország függetlenségét s a Habsburg-Lotharingiai háztól való elszakadását, melyet a felsőház is elfogadott.[660]

A «Közlöny» a felsőház üléseiben is szóba került. A «Közlöny» felügyeletével is meg volt bízva, azzal az utasítással, hogy előlegesen nézze át a lapban kiadásra szánt czikkeket, hogy azok, a melyek a kormány nézetével nem egyeznek, ne jelenhessenek meg. Jósika a censurának ezt a módját nem tartotta czélszerűnek s megelégedett azzal, hogy a többség politikájáról tájékoztató általános utasítást adott a lap munkatársainak. Az utasítás ebből az öt pontból állott: 1-ör hogy a kormánynak politikája legyőzni az ellenséget, s megmenteni a hazát; 2-or az 1848-iki törvények által biztosított országos jogoknak hatást, elfogadást és tiszteletet szerezni; 3-or kikerülni mindent, mi szakadást okozna: 4-er ellenünk szórt rágalmakat megczáfolni; s 5-ör a Közlöny számára írt czikkek stylusában azon decorumot tartani meg, mely egy hivatalos lap fontosságával megegyező. Midőn az országgyűlésen a «Közlöny»-t Jókai egy czikke miatt megtámadták, Jókai elment Jósikához s megkérte, hogy mondja meg, mi van abban a czikkben, a mi az ő utasításaival ellenkezik? Jósika nyiltan megvallotta, hogy Kossuthnak nem tetszik a czikk, nem neki. Jókai ezután Kossuthhoz fordult ugyanevvel a kérdéssel, s mint maga is mondja, ez egyetlen egyszer találkozott Jósikával. A márczius 30-iki ülésen szóvá tették, hogy nevezetes külföldi dolgokról miért nem ad hírt ez a hivatalos újság, a mire az elnök azt felelte, hogy Jósika Miklós fog felügyelni, hogy a nevezetes «küldolgok» a hivatalos lapban azonnal megjelenjenek, de maga is válaszolt. «Én – úgymond – azon hivatalos lap felügyeletével meg voltam bízva s megvallom igen sokszor megszólítottam annak szerkesztőségét, miért nincsenek benne külföldi hírek? Sőt többet tettem, magam szereztem külföldi lapokat s azokból több nevezetességeket közöltem a szerkesztőséggel.»[661] Az április 28-iki ülésben báró Vay Alajos érdekében szólalt fel, kinek nem adták meg az «egészségi állapota és vagyoni viszonyai miatt» kért kétheti szabadságidőt;[662] május 23-ikán, mikor a képviselőház Görgeit Budavár visszavételéért kitüntette s határozatáról a felsőházat is értesítette, elsőnek Jósika szólalt föl s lelkesen ajánlotta annak elfogadását. «Ehhez – úgymond – nem lehet egyebet szólani, mint hogy egy szívvel, lélekkel elfogadjuk a képviselőház határozatát, örömünket nyilvánítván az iránt, hogy Görgei ezen győzedelmet a nemzetnek kivívta s megegyezvén abban, hogy altábornagynak neveztessék ki és a katonai első érdemjellel megtiszteltessék, a magyar vitéz hadseregnek pedig hálás köszönetet szavazzanak.» Utána gróf Eszterházy Mihály felszólalt, hogy Görgei humanismusát is dicsérettel kell külön felemlíteni. Jósika ezt ellenezte, «mert – úgymond – a magyar nemzetnek természetében van a nagylelkűség és ha ezt megköszönnénk, olyformán jönne ki, mintha mi valakit a nagylelkűségre buzdítani akarnánk s hogy mi különöst találunk abban, ha a magyar nagylelkűséget gyakorol; véleményem szerint a legszebb köszönet az lesz, ha ezen köszönetet kihagyjuk, mert Görgeitől ezen nagylelkű eljárásánál egyebet nem várhattunk és nem is vártunk.»[663]


121. KOSSUTH NÉVALÁIRÁSA.


Jósika ekkor már nem volt a Honvédelmi Bizottmány tagja. T. i. ez a fiókkormány, melynek alakulását a helyzet rendkívülisége magyarázza meg s a mely szükséget pótolt, az április 14-iki országgyűlési határozat után feleslegessé vált s csakugyan a következő ülésben «teendőinek megszüntével» köszönetet szavaztak neki.[664]


122. KOSSUTH LAJOS.


Hivatalosan teljesen máj. 2-ikán Szemere B. kormányalakításával szünt meg. V. 8. Közlöny május 3-iki sz.

Midőn így Kossuth lett az ország kormányzója, a felségjog egy részét, t. i. a bírói ítélet meghozatala után való kegyelmezést nem reá, hanem egy külön kegyelmi bíróságra ruházták. Négy ilyen «kegyelmi széki közbírót» nevezett ki Kossuth az igazságügyminister ajánlására s ezek egyike báró Jósika volt.[665]

E kinevezést Vukovics Sebő igazságügyminister 1849 május 5-ikén így adta Jósikának tudtára: «A kegyelmi bíróság felállítását mennél előbb eszközölni óhajtjuk, mert vannak esetek, melyek eljárását igénylik. Óhajtanók pedig, hogy e magas hívatásra férfiakat alkalmaztassunk, kiket jellemtisztaságokról és igazság szeretetökről a nemzet ismerni tanúlt, kik kezében e felségi jog gyakorlását megnyugvással szemlélendi. Azonfelül czélunk az is, hogy az ország nagyobb részei mindenikéből legyen egy tag, mi szerint az összes nemzet’ kedélyalkata s míveltség foka legyen e tisztán lelkiismerete szerint ítélő bíróság előtt ismerve. A négy bíró hivatala állandó leend, évi 4000 forint fizetéssel. Téged jellem s képességeden túl még azon okból óhajtanánk, mert Erdély képviseltetnék személyedben. Kérlek, légy szíves e hivatalt elfogadni s értesíts elhatározásodról mennél előbb.»[666]

Jósika a felajánlott díszes állást elfogadta. De a bíróságnak nem sok alkalma nyilt a működésre, mindössze csak egy ülést tartott.[667] Annál buzgóbban igyekezett, hogy a kormánynak segítségére legyen folyvást szaporodó feladatai teljesítésében. Elvállalta, mint már említettük, a «Közlöny»-re való felügyeletet, sőt annak külföldi rovatába egyideig dolgozott is.[668]

A felsőház ülésein is mindig megjelent, sőt a május 29-iki ülésben az adótörvény sürgős tárgyalása végett fel is szólalt,[669] a 31-iki ülésben pedig ő is melegen pártolta a képviselőháznak azt a határozatát, hogy a kormány és az országgyűlés székhelyét újra helyezze vissza Budapestre.[670] «Szükségesnek látom – mondta többek közt – hogy mind az, mi a’ kedélyek lecsilapítására, következőleg sikerre vezet, minélelőbb megtörténjék de azon okok, mellyek a’ minister úr által felhozattak, előttem olly fontosak, hogy átlátom, mikép a’ kormánynak ’s ezzel együtt az országgyűlésnek a’ centralis helyre, Budapestre átköltözése felette kivánatos. Ugyanazért az előterjesztett indítványban ’s a’ képviselőháznak már e’ részben hozott határozatában tökéletesen megnyugszom ’s beleegyezem.»

Horváth Mihály cultusminister az áthelyezés legfőbb okáúl azt hozta fel, hogy «okvetlenül szükséges, hogy a hadseregek a hadügyministerségtől kifolyó s minden hadtestekre kiterjedő combinált terv szerint működjenek ’s mentsék meg a hazát, ezt pedig Debreczenből, az országnak csaknem határszéléről sikeresen intézni ha nem is épen lehetetlen, de felette bajos.»

A felsőházi határozat is úgy szólt ez utolsó debreczeni ülésben, mint a képviselőházé, t. i. hogy július hó 2-ikán Budapesten tartják legközelebbi ülésüket, de az események rohamosabban fejlődtek, mint előre sejteni lehetett.[671] Július 12-ikén Kossuth már Szegeden jelenti a népnek, hogy «működésük centrumává Szegedet választják». Jósika mindenüvé követte a kormányt.[672] Neje is vele ment Szegedre s itt egy háromszobás lakásban laktak, kilátással a Tiszára. Július 28-ikán délelőtt óriás dörrenés reszkettette meg a levegőt, az ablakok bezúzódtak s a felszálló portól mit sem lehetett látni. Jósika neje szobájába rohant s holthalványan, egy szögletbe húzódva találta azt. Azt hitték, hogy az ellenség meglepte Szegedet s egy bomba robbant föl. «Minő udvariatlanok, – mondá Jósikáné, még azt sem várják, hogy az ember felöltözzék.» Valósággal az újszegedi Zsótérházban levő lőporraktár robbant föl s a nagy légnyomás, nem a bomba zúzta be a Jósikáék ablakait.[673]

Aznap országgyűlés is volt s már itt szóba került, hogy innen is menekülni kell. Augusztus 1-én csakugyan költözködtek Aradra s 4-ikén ott már ülést is tartottak. Ezen már csak kevesen jelentek meg, de Jósika és neje[674] ritka kitartással ide is követték a kormányt. Augusztus 11-ikén Kossuth a legfőbb polgári és katonai kormányzati hatalmat Görgeire ruházta át, ekkor a széthullás, általános menekülés elkezdődött. Most már nem lehetett többé a kormányt követni, mert ellenmondó hirek keringtek tartózkodási helyéről; mindenki arra futott, a merre az utat bátorságosabbnak tartotta. Jósika nejével együtt előbb Lugos felé igyekezett, de útközben menekülőkkel találkozva, azok tanácsára irányt változtatott s előbb Lippán, majd a Maros másik oldalán fekvő Radnán húzódott meg.[675] Az oláhok forrongása miatt nem mertek egy helyen soká időzni, csakhamar újra útra keltek. Útjok erdős, hegyes vidéken, oláhok által lakott helységeken vezetett keresztül s nem egyszer találkoztak gyanus kinézésű emberekkel, kiktől életük sem volt biztonságban. Egy oláh helységben rövid pihenőt tartottak, de csakhamar itt is észrevették az ellenséges hangulatot s Jósikáné felvetette a kérdést, hogy mit csinálnának, ha az oláhok ott most meglepnék őket. «Akkor az egyik lövés az enyim, a másik a tied», felelte férje.

Jósika a világosi fegyverletétel után belátta, hogy hazájában nem maradhat s ha életét meg akarja menteni, külföldre kell vándorolnia.[676] Azt is tudta, hogy ha nejével menekül, okvetlenül felismerik, mielőtt a határt eléri. Bármennyire nehezére is esett az elválás, rábeszélte nejét, hogy térjen vissza Pestre, ő pedig álöltözetben, saját vadászának bizonyítványával[677] próbálja meg a határon átvergődést. Az utazás iránya és czélja egyelőre Lipcse volt, feleségének is itt adott találkozót.

Ezután minden baj nélkül látogatta meg Debreczent, melyet Cseodajev orosz serege tartott ekkor megszállva[678] s vándorolt tovább Gömörön és a Szepességen keresztül Galiczia felé. A Magas Tátrán, a Lomniczi csúcstól északra eső 2148 méter magas Greiner-tetőn,[679] melyet ma a turisták a szép kilátás miatt sűrűn látogatnak, de ekkor inkább a rablótámadásokról volt hírhedt,[680] négy rabló támadta meg s mivel esernyőjénél egyéb fegyvere nem volt, ki is fosztották, csak ötven császári aranyat tudott a fosztogatók szemei elől elrejteni, ez volt összes vagyona, a mit megmenthetett.[681] Magyarország és Galiczia határán[682] már szigorúbb volt az ellenőrzés, de jó emberek elnézése vagy pártfogása itt is keresztülsegítette s Zaipuschon, Bialán keresztül minden fennakadás nélkül eljuttatta Boroszlóba. Itt vonatra ült és szerencsésen megérkezett Lipcsébe.[683]


123. LIPPA LÁTKÉPE.



124. HONVÉDFELSZERELÉS.





Jegyzetek




HátraKezdőlapElőre


errno: 2|errstr: unlink(../store/session/b6ed7e8d0d_652120624.session): No such file or directory|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Session.php|errline: 255|

errno: 2|errstr: unlink(../store/session/c2b0c14053_652120624.session): No such file or directory|errfile: /var/www/mek2/oszkfw/OSZKfw/Session.php|errline: 255|