Bevezetés

A logika Kolozsváron ezelőtt csaknem száz éve Böhm Károly előadásain keresztül volt jelen. Az 1911- ben bekövetkezett halálával egyidőben a logika is eltűnt az egyetemi élet eszmei színteréről jó néhány évtizedre. A ránk átszármazott két logikajegyzet betekintést ad arra, hogy miként is képzelte el Böhm Károly a logika korpuszát, művelésének módját, valamint történeti gyökereit. Viszont száz év után elővenni az akkori előadások jegyzeteit több kérdést felvet ennek kezelési módjával kapcsolatosan.

Minek tekintsük tehát az akkori előadások jegyzetanyagát? Tekinthetjük egy egyszerű történeti kuriózumnak, amivel nem érdemes különösebben foglalkozni, hiszen az utóbbi egy évszázad logikája gyökeresen átalakult. Ezen átalakulás pedig elsősorban extenzionális úton haladt előre, szemben a Böhm által fenntartott intenzionális szemponttal.

Mivel az előadások anyaga nagyon gyakori logikatörténeti hivatkozásokat tartalmaz, tekintsük az első lehetséges magyarnyelvű logikatörténetnek? Ez a tény azt mondja nekünk, hogy Böhm a logikát folyamatában látta. Más szóval számára Arisztotelész, Empedoklész, Kant vagy Prantl egyformán jelenlevők, a jelenben adottak voltak. Azaz a logika kérdéseire megszületett megoldások a történelem különböző koraiban élt személyiségek együttes erőfeszítésének eredménye és ezen eredmények időtlenül állnak fenn. Tehát a logika egy olyan kumulatív tudomány, amelyben problémamentesen illeszkednek egymásba a különböző korokban született eredmények. Ezt az álláspontot többé-kevésbé meghazudtolja a logika utólagos fejlődéstörténete.

Tekintsük a múlt század eleji logika keresztmetszetének? Ebben az esetben megtalálhatók kellene legyenek benne azok az elemek, amelyek ekkorra megszülettek már, viszont Böhm nem tudott róluk. Utalok itt Gottlob Frege 1879-től kezdődő munkásságara, illetve Bertrand Russell és Alfred North Whitehead Principia Mathematicájára. k dolgozták ki ebben a korszakban a klasszikus kijelentéskalkulust és a predikátumok logikáját. Böhm, pontosan intenzionális álláspontja miatt, irtózott a logika egyenletekbe foglalásától, de valójában ez történt meg és határozta egyben meg a logika XXI. századi fejlődését. Következésképpen egy ilyen teljes keresztmetszetnek sem tekinthetjük.

Ha figyelmesen végigkövetjük Böhm előadásainak jegyzetanyagát, akkor találhatunk benne nekünk szóló mondanivalót is. Véleményem szerint ez akkor derül ki legvilágosabban, ha eltekintünk a nagyon gyakori történeti hivatkozásoktól. Más szóval itt arról van szó, hogy milyen kontextusban helyezkedünk el elemzésünk folyamán. Két kontextus között választhatunk. Az egyik a felfedezés kontextusa, amikor is az érdekel bennünket, hogy adott logikai kérdést ki és mikor vetette fel és hogyan oldotta meg. Ez a szempont a történelmet helyezi előtérbe és az ismeretek genézisével foglalkozik. A másik kontextus a megalapozás kontextusa. Eszerint elsősorban az érdekel bennünket, hogy adott ismeretet milyen alapon tekinthetünk igaznak. A megalapozás feltételezi az alap igaz voltát, illetve a helyes megalapozási eljárást. A történelemhez való folyamodás ebben az esetben csak esetleges. Azt is mondhatnánk, hogy ezen kontextusban való elhelyezkedés problémacentrikus és nem történetcentrikus. Következménye az, hogy lehetővé teszi a tárgy szisztematikus kezelésmódját és megszabadít a történelem hatalmas "terhétől".

Tanulmányom elemzései a megalapozás kontextusában fognak elhelyezkedni, ami lehetővé teszi a szisztematikus rekonstrukciót. Emiatt a történelemhez való folyamodás csak esetleges lesz. Elvárásaim szerint így fog kiderülni az, hogy valójában mit is mond nekünk majdnem száz év után Böhm Károly logikája.