Die Sanctae Elisabethae Hvngariae regis filiae XXIX IXbris*

Atya ur Istennek szerelmes szent fia,
És a szegényeknek gond viselö atyá,
Öszvegyek, árvaknak kegyes taplaloia,
Hozzad kialtoknak légy meg halgatoia.
Engedgyed, szent atyank, edgy mast szeret hessünk,
Szüntelen te néked szivböl szólgalhassunk,
Az irgalmasságot minnyaian kövessünk,
Parancsolatidon igazan iarhassunk.
Miként szent Erzébet tenéked szólgala,
Párancsolatidban igazán el iára,
Az kinek ünepét keresztenység aldgya,
Es ez may napon nagy örömöst tártya.
Ky gyermekségetöl fogua az Istennek
Szolgala szüntelen édes mesterének,
Ahitatossággal üduözitöynek,
Tellyes életében az élö Istennek.
Hazás társul penig Laiosnak adaték,
Turingyaban ki hollot urálkodék,
Feiedelems égre vezéröl téteték,
És az Turingya Laiostul biráték.
Kegyes és irgalmas szent Erzébet vála,
Istenné félelem bizony benne vála,
Gyamoltalanokon szánakodik vala,
Istennért mindennek ádakozik vála.
Azért Istennéhez szivböl fohaszkodék,
Urá holta után meg-is bizonyodot,
Kikhez életében Erzébet gyákorlót,
Mivel egy Ispitált hollot csináltatott,
Melybe szegényeket, kórokat szörözven,
És sok betegeket Erzébet be gyüitvén,
Nagy szorgalmatossán gondgyokat viselvén,
Istenért ezeket táplalvan s' éltetvén,
Nem csak ételekre gyámoltalanoknak,
Szorgalmatos gondot visele koroknak,
Bizony itálokra sok nyomorultaknak,
Es ruhazáttyokra öszvegyek, árvaknak,
Hánem rut sebeket szegeny koldusoknak
Kezeivel undok varokát koroknak
Tisztogattya vala â nyomorultaknak,
Es gyogittya vala fekélét azoknak.
Mikoron egy részét az ö ioszáganak,
Hogy áttyafiay ö meg holt uranak
El-kabdoztak volna töle ö magoknak,
Az többét azért kit nala ök hadtanak,
Asztot-is hogy midön az nyomorultakra
Istenért io szivböl öszvegyek, árvakra
El kültette volna nyomorult vakokra,
Szegény, szükölködő gyamoltalanokra,
Olly nagy szegénségre szent Erzébet iuta,
Ugy hogy ször ruhaba ö végtére iára,
Kézi munkaiaval élt, â mit talála,
Azzál-is korókát naponként taplala.
Sok munka, faradság, háboruság uttán
Ö el-fogyatkozvan és el-nyomorodvan,
De az ur Istennek örömöst szolgalvan,
Ezeknek uttana boldogul ki mulvan,
Igy vévé el-azért â dicsö koronat,
Sok fáradsaganak érdelmes iutalmat,
Az örök életnek aldot boldogságat,
Istentöl nékie kiszétet koronat.

2 K Ki vagy szegényeknek 5 P Az atyank szó utólag a sor fölé írva; szereszhessünk, K szerelmeddel égjünk, 6 K kedveskedgyünk: 7 K Es irgalmasságot 8 K Parancsolatidnak eleget tehessünk. 11 K Kinek Szent [… ] hallya, 12 K örömmel 15–16 K Szép áhitatossággal példa vólt mindennek, Mint kellyen keresni úttyát idvességnek. 17–20 K Hiányzik. 19 P Feiedelmességre vezérö 22 K Isteni félelem ö-benne nagy vala: 25–28 K Hiányzik. 29 K Ura hólta-után szegényeket gyüjte, 30 K Szent Ersébet szerze: 31 K Kiknek Ispotályban gondgyokat viselte, 32 K táplálván éltette. 33–44 K Hiányzik. 36 P Es <niomo> 45 K Ott minden jószágát a' nyomorúltakra, 46 K szivel 47 K El-költé: mind éppen, nyomorúlt kórokra, 49–56 K Hiányzik. 57 K vévé ö azért

Kézirata és nyomtatott kiadása:

Alapszöveg: Pécsi-ék. 1674, 58b–60a. – Cím: DIE SANCTAE ELISABETHAE HVNGARIAE REGIS FILIAE XXIX IXBRIS. – Nótajelzés: Nota in folio 107.

Kájoni János: Cantionale catholicum. Csík 1676, 497. Kiad. Dankó 411–2. – Cím: SZENT ERSEBETH ASZSZONYROL. – Nótajelzés: Nota: Hálá-adásunkban, etc. – Szövege megvan a második kiadásban is (1719, 430).

A XVIII. századi kéziratos gyűjtemények közül megtalálható: Szoszna Demeter-ék. (1714–15, 464).

Tanító ének Árpád-házi Szent Erzsébetről (1207–1231). II. András király és a meggyilkolt Gertrúd királyné leánya, IV. Lajos (1200–1227) thüringiai őrgróf felesége volt. Özvegységre jutva Marburgban belépett a ferences harmadrendbe és vagyonából a szegény betegek ápolására kórházat alapított. 1235-ben IX. Gergely pápa szentté nyilvánította. Ünnepe: nov. 19.

Vö.: LexChrIkon 6, 132–140; Bálint 1977, II, 475–483; Sz. Jónás Ilona: Árpád-házi Szent Erzsébet. Bp. 1986.

A históriás-epikus jellegű ének névtelen szerzője két bevezető versszak után a betegeket gondozó és mindenéről lemondó Erzsébetet mutatja be. Közvetlen forrása ismeretlen. A két változat közül a Pécsi-ék. szövege az eredeti kéziratos hagyományt őrizte meg; Kájoni ezt hét versszak elhagyásával  megrövidítette és stílusát is megújította. – A Pécsi-ék. címében az ünnep idejének november 29-én (XXIX IXBRIS!) való megjelölése ritka helyi szokásra utal; mai ismereteink szerint egyetlen XV. század második feléből való felvidéki eredetű breviarium-kódex kalendáriumában található meg (Radó 1973, 353–54).

Versforma: 12–12–12–12 (a–a–a–a).

Dallama Kájoni nótajelzése alapján: RMDT I, 15/II. sz. – A Pécsi-ék.  lapszámra utaló nótajelzése nem azonosítható.

29 kórokat – betegeket; a régiségben „languidus, moribundus” jelentésben (NySz II, 359).




Hátra Kezdőlap Előre