Úszott előre a hullámokkal és a reggeli

széllel, arrafelé, ahol aranyködben az

arany Velencét sejtette, a földet, melyet

még nem ismert, de ismeretlenül is

szeretett, s amint válla kibukkant a

vízből, arcát rajongva emelte a túlsó latin

part: Itália, a szent és imádott Itália felé.

Velence, déli harangszó^*

Az életemen érlelő tüzek.

Most itt a dél.

Ó tűz! ó szélcsend! ó fegyverszünet!

Nincs munka már, de a mező terem,

nő a virág,

s a hallgatás oly bölcs és végtelen.

Kikötöttem a tűz partjainál,

s a csend, a dél

egymásnak aranylabdát hajigál…