| én, ismeretlen, kósza lélek, |
| keresztek közt, gyászdalt dalolva |
| virágosan megyek az éjnek, |
| s sírok: ki tudja, miért, miért nem? |
| Megsápadtam, míg ideértem. |
| Zörömbölök fekete lámpán, |
| följajgatom a síri alvót, |
| véres pipacs zizeg nyomomba, |
| és szertartásosan lehajlok |
| az ismeretlen sírhalomra, |
| mint hogyha anyám sírja volna. |
| Valami űz, valami kerget, |
| hogy legyek a múlt folytatója, |
| egy ismeretlen, bús halottat |
| keresek már egy élet óta. |
| Kezem elszáradt koszorút fon |
| s az alvó gyertyát lángra gyújtom… |
|
|
