| Egy drága nő, kit megpillantasz ifjan, |
| mikor szemed még minden nőre néz, |
| és jaj! a kedves újra tovaillan, |
| egy percre itt van, s aztán elenyész, |
| megrajzolod sovárgó álmaidban, |
| rózsás kísértet, álom és egész, |
| és útját látod messzinek, ködösnek, |
| mint tovatűntét tündér üstökösnek. |
| Szóval Giorgione képéhez hasonló |
| Velence nője, s mostan is ilyen. |
| Amint az erkélyen van, nézni oly jó |
| (a messzeségtől még szebb a szívem). |
| Mint Goldoni hősnője, lágy, elomló |
| bájjal kacsint az ablak mélyiben; |
| igazat szólva bájos, drága fajta, |
| s mutatja is – de hát a lelke rajta! |
|
|
