A küszöbön álló országgyűlés meggyőződésem szerint azon kevés törvényhozások sorába tartozand, melyek egy új korszakot képezve a nemzet léte és nemléte, dicsősége és gyalázata felett határoznak.
Méltányos, sőt szükséges tehát, hogy a választók, kik a hon és saját magok legszentebb érdekét népképviselőjük kezébe teszik, be nem érve azon biztosítékkal, mely jelöltjök múltjában fekszik, s mi tán indítója volt annak, hogy megtisztelő bizalmokkal feléje forduljanak, attól nyílt politikai hitvallást is követelnek, melynek pontos megtartásáért a férfiúi becsérzet kezeskedik.
Másrészt azonban épp a tárgy fontossága és komolysága, a jövendő fejlődés rejtélyes volta, az európai alakulásoknak egyes országok sorsára naponta növekedő befolyása lehetetlenné teszik oly részletes politikai program kiadását, melyhez, miután a politika Kossuth Lajos szavai szerint az exigenciák* tudománya, minden körülményekben való ragaszkodást ígérhetne bárki is, anélkül, hogy vagy az adott szó szentsége, vagy a haza java ne veszélyeztessék miatta.
De vannak általános elvek, melyeket rendíthetetlen alapokúl bevallani lehet, sőt kell; melyeket még hasznosság tekintetéből is feladni tilos; melyekért meghalni nemcsak egyesnek kötelesség, de melyek elárulásával nemzetnek is életet váltani halál helyett gyalázat, mert a javak között nem legfőbb az élet.
Ez alapelveket én, ki szerencsés voltam sokak bizalma által a népképviselői nehéz, de éppen ezért dicső pályára kitűzetni, három szóban foglalom össze, s e három szó:
„Szabadság, egyenlőség, testvériség!”*
A szabadság alatt értem hazám minden beolvasztástól megóvott integritását*, saját ügyei s különösen legnagyobb két kincse: a nép vére és pénze fölötti rendelkezhetés jogának minden idegen befolyástól való megőrzését, nyolcszázados alkotmányos küzdelmeink virágát, a személyes felelősségre fektetett kormányt megyei municípiummal* és sajtószabadsággal, ezen két legerősebb gyámolóval egyetemben.
Másodszor. Az egyenlőség alatt értem a törvények alatti egyenlőséget, a vallások egyenjogúságát s minden feudális visszaemlékezések megszüntetését.
Harmadszor. A testvériség alatt, a különböző ajkú népfajoknak nyelvi igényeinek méltányos tekintetbe vétele mellett, mindnyájok testvéries összeolvadását a magyar állampolgári jogok s kötelességekben.
Ez elvek le vannak ugyan már téve az 1848-dik évi törvényekben* is, melyek minden további státusélet egyedül létezhető kiindulási pontjai reánk nézve, s így nincs más hátra, mint azt két nagy férfiú szavával megtoldanom. – Különösen mit országunk hercegprímása* a Nógrád megyei gazdasági egylet küldöttségéhez mondott: „Hogy sohasem hátra, de mindig előre”, – s Luther Márton világtörténeti aposztrophájával:* „Kimondottam, nem tehettem másképp, Isten engem úgy segéljen. Ámen.”
Kelt B.-Gyarmaton, 1861. március 12-én.