5. A választókhoz az 1861. országgyűlés után

Tisztelt uraim!

Öröm s büszkeség tölti el keblemet ez ünnepélyes percben, mert érezve minden érdem nélkül szűkölködő voltomat, mind e tisztességet, mind e hódolást nem mint személyemnek hozottat tekintem, de mint olyat, mellyel önök azon képviselőház eljárását helyeslik, melynek önök bizalmából szerencsés lehettem én is egyik közharcosa lehetni.

Nem hoztunk haza szívünk óhajtása szerint üdvös törvényeket, önök tudják, kit nyom ezért is a felelősség. De mint a spártai harcos, kinek anyja átadván pajzsát, e szavakkal bocsátá el: „Ezzel, vagy ezen” – visszahoztuk mi is sértetlenül a pajzsot, melyen ősi alkotmányunk s az 1848-iki törvények szent sorai írva valának, s nem adtunk fel azokból egy betűt sem, hiú csábígéretekért cserébe.

Az abszolút hatalom ez eljárásunkért kárhoztatást monda reánk, és apellált a népre. Apellálunk mink is. Üdvözöljük az abszolút hatalmat a téren, melyen a népfelség elvét kénytelen elismerni. Legyen az bíró közöttünk.

De önök, uraim, be se várva ez apellátát, tán elsők széles e hazában, kik a képviselőház eljárásának hozott e hódolatukkal a kérdésre máris feleltek, s férfias elhatározottsággal azon hatalom ellenében, melynek kezében van az anyagi erő s rettegtetés, igazat adtak azon hatalomnak, melynek minden ereje a törvény s polgárok áldozatkészsége.

Ily választók képviselőjének könnyű a legnehezebb időkben erőt merítenie, mert nem messze kell keresnie példáját a polgári kötelességnek. Ily harc, mely ily választókkal bír, bátran nézhet a jövő elébe.

A durva erőszak nem volt s nem lesz maradandó alapja soha a politikának, szuronyokra támaszkodni lehet, de ülni nem.

Megkínáltuk a kormányt az állambiztosság minden kellékével, mint Sibylla Tarquint* a jóslatok kilenc könyvével, egyedüli árul elévülhetlen ősi szabadságunkat kívánva. Visszautasíttatott, egymás után dobjuk most a könyveket tűzre, s az ár mindig ugyanaz fog maradni. Ha majd elhamvad az utósó is, a felelősség őt fogja illetni egész világ előtt, nem minket, mert ő köti a feloldhatlan gordiusi csomót*, melyet csak karddal lehet ketté vágni, s akkor nem lesz közönyös dolog a mellettünk nyilatkozó világ ítélete. És még egyszer köszönve önöknek a képviselőház eljárását, helyeslő elismerését, melynek bármily csekélyke része engemet is illet, úgy hiszem közóhajtásoknak adok szót, midőn felkiáltok: Éljen a haza*.




Hátra Kezdőlap Előre